Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
Ábrányi Emil
  2017-09-17 10:39:20, vasárnap
 
  Ábrányi Emil

Menni kell...

És lassan, lassan mind megyünk,
Ha ütni kezd az óra.
Mind elmegyünk a föld alá,
Közös találkozóra.

Világok sorsát, hódító,
Ajkad hiába dörgi:
Egy mozdulattal a halál
Szemét gyanánt söpör ki!

Hiába néztél gőgösen
A mindenség szemébe:
Dacos szemed' szétrágja majd
A pondrók csúnya népe!

Hiába vagy szép, gazdag úr,
És országok királya:
Szennyes lyukakban múlik el
A legszebb földi pálya!

Isten veled, dicső tudás!
Szerelmek édessége!
Egy-két napunk van még talán,
És azzal vége, vége!

Elszéledünk a föld alatt,
Sötét vermekbe dőlünk.
Itt egy kereszt... ott egy kereszt...
Csak ez marad belőlünk!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-09-12 14:07:05, kedd
 
  Ábrányi Emil

Nincs válasz

Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat,
A szenvedőket telehintjük könnyel:
Az Isten, aki mindnyájunknak atyja,
Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel?
- Nem tudom!

Talán azért, mert tudja jól az Isten,
Hogy nincs halál, s örökké tart az élet?
Hogy más alakban támadunk föl ujra,
Ha régi formánk széttört, semmivé lett?
- Nem tudom!

Ismertem embert. Nem tett soha rosszat.
Nemes, nagy lelkén nem volt soha szenyfolt.
S csapások érték, hogy csaknem megőrült!
Mért szenvedett így, hogyha bűntelen volt?
- Nem tudom!

Ismertem embert. Maga volt a gazság.
De életét bőségben, vígan élte,
S fénylett rá folyvást a szerencse napja!
Ha hitvány volt, az Isten mért kimélte?
- Nem tudom!

Vagy van talán igazság, túl a földön?
Van angyal, végzést lángbetükkel író?
Van, aki lát, hall és itéletet mond,
Különbet, jobbat, mint a földi bíró?
- Nem tudom!

A vénség elhal, sírba dől. Helyén van.
Korhadt, kiélt. De jó uram, felelj meg
E bús kérdésre: Mért hal meg a bájos,
Friss, édes jószág - mért hal meg a gyermek?
- Nem tudom!

Egy eb döge s halott Napóleon közt
Nincsen különbség? Úgy elpusztul éppen
A fényes lángész, mint a ronda állat,
Mely túrt, sarat túrt teljes életében?
- Nem tudom!

Hát életünknek nincs más célja, mint az,
Hogy porrá váljunk, temetői röggé?
Legyek módjára röpködjünk a fényben
Pár évig - aztán rothadjunk örökké?
- Nem tudom!

Biztos, hogy végül megfagy az egész föld!
Ha mindezt tudja és előre látja:
Mért küzd, mért épit, mért tanúl az ember?
Felelj meg erre, bölcsesség barátja?
- Nem tudom!

Ó szép öreg bölcs! Mielőtt kilobbansz
S hulládon férgek milliói rágnak -
Mondd: érdemes volt a világra jönnöd?
Mondd: van-e célja az egész világnak?
- Nem tudom!

...
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-09-12 14:00:22, kedd
 
  Ábrányi Emil

Keresem az Istent.

Különös zarándok állott meg előttem,
Az esti homályban, az alkonyi ködben.
Hosszú haja kuszán omlott a szemébe,
Kínos barázdákkal volt fölszántva képe
És egész alakján valami nagy bánat
Árnyéka borongott, mely szivemre támadt
S a részvét forrását megnyitotta bennem.
Oda lépett hozzám: "Engedj megpihennem!"
Nyájas szemmel néztem a sötét emberre:
"Ülj le mellém, vándor s mondd el, hova, merre?
Merre visz az útad és mióta járod
Nyugtalan léptekkel a messze világot?"

Megvillant a szeme és vonagló szája
Ily szavakra nyílott: "Hosszú volt a pálya
Amit én bejártam - de az örök álom
Addig nem jöhet rám, míg föl nem találom,
Addig nincs nyugalmam, míg meg nem kerestem!
Mert tudd meg, mi történt: - elveszett az Isten!"

Zavar a szemében, zavar a szavában, -
Boldogtalan ember, tudtam, hányadán van!
Úgy sajnáltam szegényt. Szótlanul merengve
Üldögélt mellettem s az alkonyi csendbe
Mély, nehéz sohajja szakadozva szállott.
Megragadta botját, azután fölállott.
Maradásra kértem, szóltam hozzá lágyan:
"Jó vándor, maradj itt, meg van vetve ágyam,
Hajnal-hasadásig szunnyadozzál benne.
Bárki légy, ha szenvedsz, írt adok sebedre,
Hogy megenyhithessem, hogy meggyógyíthassam!"
"Keresem az Istent!" szólt s tovább ment lassan.
------------------------------------------------------
És elröppent egy év, mint könnyű lehellet.
Egyszer, amint este, csillagfénye mellett
Békés, boldog szívvel álmaimat szőttem -:
A szomoru vándor csak megállt előttem.
"Nos" - szólottam hozzá, - "üdvözöllek, testvér!
Megvan-e az Isten, akit úgy kerestél?"
Oda roskadt mellém s mint a sebes zápor
Összegyült keserve omlott ajakából.

"Mentem először is a nagy palotákba,
Színarannyal festve, márványkőből vágva.
Elbolyongtam, ó föld, félisteneidhez,
Suttogván magamban: Itt kell lenni, itt lesz,
A hatalmasok közt, kiknél minden óra
Gyönyör és boldogság; - akik egy fél-szóra
Milliók nyugalmát, jólétét teszik föl,
S múló vágyaikból, kis szeszélyeikből
Századokra szabják nemzetek törvényét.
Kik a földi élet minden báját, fényét
Csecsemő-kezekkel játszva elkapdossák:
Itt, ezeknél lappang az isteni jóság,
Irgalom, bölcsesség, erkölcsök tökélye,
Az igazság csúcsa és a szellem mélye!
S mit találtam náluk? Hitvány, semmi elmét,
A gőg butaságát s a kéjvágy förtelmét!

Hol van hát az Isten? Ah! a templomokban,
Zárdák menedékén - ott rejtőzik, ott van,
A tömjénes oltár, a szék közelében,
Hol mindennap róla prédikálnak szépen!
Mentem a papokhoz, sorra jártam őket...
És találtam - ó ég! - szent kereskedőket,
Akik az Istenből üzletet csináltak!

Néma megvetéssel forditottam hátat.
Mentem a tudóshoz, mentem a művészhez.
Náluk van bizonnyal! Istenileg érez
A magasztos költő; lénye csupa eszmény,
Szüntelen a szépet, a nagyot keresvén.
S mit találtam náluk? Önző, irigy lelket
És egy darab koncot, mely fölött pereltek.
Mutogatták vígan egymás szennyét, foltját,
Boldog kárörömmel egymást megcsufolták
Rátapostak durván gyöngébb társaikra,
Hogy kihúnyjon bennök az isteni szikra,
Szidták, tépték egymást, mint az utonállók -
Nem! Amit kerestem, nem találtam nálok!

Hova menjek? Lábam ingadozva lépett
A nyomor lakába... És láttam a népet!
Láttam sorvadt munkást, iszonyú csontvázat,
Aki bősz haraggal sorsa ellen lázadt
S meghalt, mint veszett eb, agyonütve félig.
Láttam a börtönök sápadt csemetéit,
A hat éves tolvajt, a tiz éves zsiványt,
S megcsömörlött lelkem halni, halni kivánt!
Láttam az anyát is, az anyát, ki ölbe
Hordott csecsemőjét gonoszúl megölte.
Láttam az apát is, könnyemen keresztűl,
A komor családfőt, aki gyökerestűl
Irtotta ki fázó, éhező családját,
Mint ahogy kertészek a dudvát gyomlálják.
El, csak el! Borzadva hagytam ott a népet, -
Nincs ott Isten, ahol ilyenek történnek!"

Lehajtotta fejét, tenyerébe fogta.
Úgy maradt sokáig, csöndesen zokogva.
Azután felszökkent, őrült lázban égve,
S kezdett futni, futni, be a messzeségbe.
Harsány, búgó hangja visszacsengett fájón:
"Elveszett az Isten! De meg kell találnom!"

1888.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-09-07 11:32:17, csütörtök
 
  Ábrányi Emil

A rózsa csügged

A rózsa csügged, halványan lehull,
Ha nyári éjek üde harmata
Meg nem szépíti sáppadó szinét.
Könnyek táplálják a szerelmet is,
De édes könnyek lassú permetegje,
Minőt boldogság - túláradva - sír!
Ó kedvesem! Szemed derült egéből
Ne harmatozzék más könyű soha!

1885.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-07-12 07:11:47, szerda
 
  Ábrányi Emil

Egy napig éltek...

Egy napig éltek szép virágaid.
A szem gyönyörrel rajtuk fönnakadt,
Oly remekűl volt válogatva mind, -
S szerelmem adta e virágokat.

Elhervad gyorsan minden szép virág,
Elfonnyad mind, amit kert s rét terem,
De mely nyujtotta e virágokat:
Örökké él maga a szerelem!

Csoda-virág! Nem hervad el soha,
Mindennap új fény, új szín hatja át,
Egész a sírig illatos marad,
És neked adja minden illatát!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-06-13 08:07:25, kedd
 
  Ábrányi Emil

Ha rám tekintesz

Ha rám tekintesz és azt kérdezed:
"Szeretsz-e még?" Én megfogom kezed,
És ajkamat ajkadra téve:
Egy néma csók ékes beszéde
Elmondja mindazt, amit érezek.

Elmondja üdvöm szép történetét,
Hogy életem zavart volt és setét,
Egy céltalan, homályos álom.
Akkor te jöttél, napsugárom,
S fényes, derűlt hajnalra ébredék!

Te hoztad el jobb létem hajnalát,
A biztos révet, a fészek dalát.
Meleg mosollyal, játszi kedvvel
Te száritottad könnyemet fel,
S most csak gyönyörtől permetez le rád!

II.

Idővel fonnyad sok, sok szerelem,
A magamét virágzásban lelem,
S úgy érzem én: egy örök élet
Sem volna hosszú, hogyha véled
Lehetnék mindig és te én velem!

Nem rémit az, ami megírva áll
Rejtett jövőnkben. Mert ha nincs halál,
Ha mindig új föltámadás van:
El nem fogyó szerelmi vágyban
Lelkünk csillagról csillagokra száll.

S ha elenyészünk végkép odalenn:
Melletted nyugszik hamvadó fejem,
A néma éjben átkarollak,
Porló szivem szivedbe olvad,
Együtt leszünk, míg tart a végtelen!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-05-21 23:15:44, vasárnap
 
  Ábrányi Emil

Nincs válasz

Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat,
A szenvedőket telehintjük könnyel:
Az Isten, aki mindnyájunknak atyja,
Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel?
- Nem tudom!

Talán azért, mert tudja jól az Isten,
Hogy nincs halál, s örökké tart az élet?
Hogy más alakban támadunk föl ujra,
Ha régi formánk széttört, semmivé lett?
- Nem tudom!

Ismertem embert. Nem tett soha rosszat.
Nemes, nagy lelkén nem volt soha szenyfolt.
S csapások érték, hogy csaknem megőrült!
Mért szenvedett így, hogyha bűntelen volt?
- Nem tudom!

Ismertem embert. Maga volt a gazság.
De életét bőségben, vígan élte,
S fénylett rá folyvást a szerencse napja!
Ha hitvány volt, az Isten mért kimélte?
- Nem tudom!

Vagy van talán igazság, túl a földön?
Van angyal, végzést lángbetükkel író?
Van, aki lát, hall és itéletet mond,
Különbet, jobbat, mint a földi bíró?
- Nem tudom!

A vénség elhal, sírba dől. Helyén van.
Korhadt, kiélt. De jó uram, felelj meg
E bús kérdésre: Mért hal meg a bájos,
Friss, édes jószág - mért hal meg a gyermek?
- Nem tudom!

Egy eb döge s halott Napóleon közt
Nincsen különbség? Úgy elpusztul éppen
A fényes lángész, mint a ronda állat,
Mely túrt, sarat túrt teljes életében?
- Nem tudom!

Hát életünknek nincs más célja, mint az,
Hogy porrá váljunk, temetői röggé?
Legyek módjára röpködjünk a fényben
Pár évig - aztán rothadjunk örökké?
- Nem tudom!

Biztos, hogy végül megfagy az egész föld!
Ha mindezt tudja és előre látja:
Mért küzd, mért épit, mért tanúl az ember?
Felelj meg erre, bölcsesség barátja?
- Nem tudom!

Ó szép öreg bölcs! Mielőtt kilobbansz
S hulládon férgek milliói rágnak -
Mondd: érdemes volt a világra jönnöd?
Mondd: van-e célja az egész világnak?
- Nem tudom!

1890.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-03-17 07:21:27, péntek
 
  Ábrányi Emil

Szívem lázongott

Szivem lázongott, mint a tenger,
Szélvészes éjen át,
És partjait szakgatta, törte,
És tépte önmagát.

Eszméim, mint nyögő sirályok
Bolyongtak szerteszét,
És fergetegről, tört hajóról
Jajongtak bús regét.

Már hittem: ennek vége sem lesz,
Örökké tart a vész,
S számomra nincs más, csak vihar-zaj,
Csak éj és szenvedés.

Ó tenger, tenger, lázas tenger,
Dühöd hogy elpihent!
Tükörré váltál s a kacér ég
Arcát fürkészi bent.

Sajkát lebegtet mély vizednek
Sötét hullámzata,
S fodros habod libegve táncol,
Mint lánykák víg hada.

A tenger csöndes. Halk morajjal
Suttogja el neved,
S ringatja, mint egy szép szivárványt,
Mosolygó képedet.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-03-09 09:18:49, csütörtök
 
  Ábrányi Emil

Kedves, nézd!...

Kedves, nézd! A sáppadó lomb
Sorra mind alá-pereg...
Elsárgultak a mezők, mint
A haldokló emberek.

De ne félj a hervadástól,
Mosolyogva nézd velem;
Nézhetjük, mert szívünk mélyén
Nem hervad a szerelem!

Lelkem könnyű és derűlt, bár
Mindent hullni, halni lát;
Temetőben játszó gyermek
Igy ugrál a síron át.

Ősz van most s nekem tavasz nyit
A kipusztult föld felett...
Mosolyodban minden percben
Visszatér a kikelet!...
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-03-08 07:53:01, szerda
 
 
Ábrányi Emil

Ha néha, néha...


Ha néha, néha, titkos órán,
Szemed multamra visszanéz:
Ne ejtse meg szép tiszta lelked
A gyanu és a kétkedés!

Ne kételkedjél hű szivemben,
Mely érted él, érted remeg!
Mikor te engem megszerettél,
Meg is váltottál engemet!...

Mint a pokolból égre szálló
Borzadva néz a mélybe le:
Úgy nézek én multamra vissza,
Mely száz pokollal van tele!

Te vettél engem szárnyaidra,
Te szállottál föl énvelem.
Ó hogy' lehetnék hát tehozzád,
Kedves szeráfom, hűtelen?
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 29 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 11 db bejegyzés
e hónap: 167 db bejegyzés
e év: 2720 db bejegyzés
Összes: 5855 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2522
  • e Hét: 6807
  • e Hónap: 37428
  • e Év: 556956
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.