Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
Ábrányi Emil
  2017-12-07 10:28:47, csütörtök
 
  Ábrányi Emil

Erős hit

Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszu gyászról,
Mély sûlyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentûl hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Többet ki küzdött és ki szenvedett?
Hiszen vértenger, temető s mult!
Vetettek rá halálos szolgaságot,
Irották szörnyen... ámde a levágott
Erdő helyén szebb sarjadék virult.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ki a saját pártos dühét kiállta,
Annak nem árthat többé idegen!
Hányszor harsogtak kárörömmel: Vége!
S csak arra szolgált minden veresége,
Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Szükség van arra, nemzetem, hogy élj!
Mert bár hibád sok s bûnöd sorja nagy,
Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
S melyért az Isten mindent megbocsát - :
Hogy a szabadság, leghûbb véde vagy!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ha minden nemzet fásultan lemond,
S a szent rajongás mindenütt kiég,
S a büszke jognak minden vára megdől:
A te szabadság-szerető szivedtől
Uj lángra gyúlad Európa még!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar örökre élni fog!

Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
Ki trónusán bírói széket ûl!
És hogyha minden búra, bajra válik,
Romok között is hirdetem halálig,
Erős, nagy hittel, rendületlenûl:
Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
Él a magyar s nem veszhet el soha!

1896
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-11-19 15:25:52, vasárnap
 
  Ábrányi Emil

Te kis virág

Te kis virág, kit ő tépett le nékem,
Már haldokolsz s leejted szirmodat.
Halálodat siettetem - bocsáss meg!
Mert csókjaimmal hervasztottalak!

De bár hervadt, nem doblak el magamtól,
Nem hagylak durván eltaposni, nem!
Jer, halj meg ott, ahol szerelmét őrzöm,
Oltárra teszlek -: halj meg szívemen!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-11-07 12:08:52, kedd
 
  Ábrányi Emil

Rebellis koldus dala

Királyok, királyok, tündöklő királyok,
A kiket a világ trónusain látok,
Nem vagytok másoknál se jobbak, se szebbek,
Csak hatalmasabbak s tán szívtelenebbek.

Botos, ebes pásztor kel a birka nyájnak
De nem kell a szabad, a művelt polgárnak,
Annak a becsület egyedüli féke,
Nem gyarló halandók ráfogott felsége.

Az a maga ura, a maga iránya,
A ki rosszat nem tesz, mert az embert szánja,
A kitől távol áll a bűn és a gazság,
Mert vallása lelke, hite az igazság.

Jól van, helyesen van, ingyen is megértem,
Hogy elől ragyogjon a valódi érdem,
De mikor köztetek annyi gyenge, rossz van,
Mégis csak ti ültök a fénylő magosban.

Pedig hogyha érdem és nem véletlenség
Szabná ki az osztályt: hol lenne a fenség?
Kevesen volnátok istenek e földön,
Véletek vón tömve pincze, fegyház, börtön.

A ki most legelső, lenne legutolsó,
Minden bárgyu mondat, minden dadogott szó
Nem hozná a népek millióit lázba,
Nem röpítné sürgöny szerte a világba.

Ti kuczorganátok az előszobákban,
Titeket lökdösne minden inas bátran,
És ha gondolnátok néha nagyot, szépet,
Közönytől, nyomortól hej! ti véreznétek.

Ha ti nem volnátok, egyszerűbbek volnánk,
Többször lelkesednénk, ritkábban hajolnánk,
Nem feszítne köztünk annyi szemtelen gőg,
Egymást igazabban, bensőbben szeretnők.

De a míg ti lesztek, addig mint az átok
Egy czifra hazugság rontja a világot:
Bölcsek éhen halnak és a hitvány pára
Fölkent homlokkal lép országok csúcsára.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-10-18 09:03:52, szerda
 
  Ábrányi Emil

Kit szeretek?

A gyöngéd lelkü asszonyt,
Csak azt tudom szeretni!

A tiszta lelkü asszonyt,
A hűségére büszkét,
Akit pirúlni késztet
A szép, nemes szemérem,
Bár nem tapasztalatlan:
Csak azt tudom szeretni!

Csak azt tudom szeretni,
Aki hibámat látja,
És mégis megbocsátja,
Szelíden megbocsátja.
Csak azt tudom szeretni!

A gyöngéd női lelket.
Az irgalomra hajlót,
A bájosan türelmest,
A nyájasan mosolygót,
A bajban is vidámat:
Csak azt tudom szeretni!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-09-17 10:39:20, vasárnap
 
  Ábrányi Emil

Menni kell...

És lassan, lassan mind megyünk,
Ha ütni kezd az óra.
Mind elmegyünk a föld alá,
Közös találkozóra.

Világok sorsát, hódító,
Ajkad hiába dörgi:
Egy mozdulattal a halál
Szemét gyanánt söpör ki!

Hiába néztél gőgösen
A mindenség szemébe:
Dacos szemed' szétrágja majd
A pondrók csúnya népe!

Hiába vagy szép, gazdag úr,
És országok királya:
Szennyes lyukakban múlik el
A legszebb földi pálya!

Isten veled, dicső tudás!
Szerelmek édessége!
Egy-két napunk van még talán,
És azzal vége, vége!

Elszéledünk a föld alatt,
Sötét vermekbe dőlünk.
Itt egy kereszt... ott egy kereszt...
Csak ez marad belőlünk!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-09-12 14:07:05, kedd
 
  Ábrányi Emil

Nincs válasz

Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat,
A szenvedőket telehintjük könnyel:
Az Isten, aki mindnyájunknak atyja,
Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel?
- Nem tudom!

Talán azért, mert tudja jól az Isten,
Hogy nincs halál, s örökké tart az élet?
Hogy más alakban támadunk föl ujra,
Ha régi formánk széttört, semmivé lett?
- Nem tudom!

Ismertem embert. Nem tett soha rosszat.
Nemes, nagy lelkén nem volt soha szenyfolt.
S csapások érték, hogy csaknem megőrült!
Mért szenvedett így, hogyha bűntelen volt?
- Nem tudom!

Ismertem embert. Maga volt a gazság.
De életét bőségben, vígan élte,
S fénylett rá folyvást a szerencse napja!
Ha hitvány volt, az Isten mért kimélte?
- Nem tudom!

Vagy van talán igazság, túl a földön?
Van angyal, végzést lángbetükkel író?
Van, aki lát, hall és itéletet mond,
Különbet, jobbat, mint a földi bíró?
- Nem tudom!

A vénség elhal, sírba dől. Helyén van.
Korhadt, kiélt. De jó uram, felelj meg
E bús kérdésre: Mért hal meg a bájos,
Friss, édes jószág - mért hal meg a gyermek?
- Nem tudom!

Egy eb döge s halott Napóleon közt
Nincsen különbség? Úgy elpusztul éppen
A fényes lángész, mint a ronda állat,
Mely túrt, sarat túrt teljes életében?
- Nem tudom!

Hát életünknek nincs más célja, mint az,
Hogy porrá váljunk, temetői röggé?
Legyek módjára röpködjünk a fényben
Pár évig - aztán rothadjunk örökké?
- Nem tudom!

Biztos, hogy végül megfagy az egész föld!
Ha mindezt tudja és előre látja:
Mért küzd, mért épit, mért tanúl az ember?
Felelj meg erre, bölcsesség barátja?
- Nem tudom!

Ó szép öreg bölcs! Mielőtt kilobbansz
S hulládon férgek milliói rágnak -
Mondd: érdemes volt a világra jönnöd?
Mondd: van-e célja az egész világnak?
- Nem tudom!

...
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-09-12 14:00:22, kedd
 
  Ábrányi Emil

Keresem az Istent.

Különös zarándok állott meg előttem,
Az esti homályban, az alkonyi ködben.
Hosszú haja kuszán omlott a szemébe,
Kínos barázdákkal volt fölszántva képe
És egész alakján valami nagy bánat
Árnyéka borongott, mely szivemre támadt
S a részvét forrását megnyitotta bennem.
Oda lépett hozzám: "Engedj megpihennem!"
Nyájas szemmel néztem a sötét emberre:
"Ülj le mellém, vándor s mondd el, hova, merre?
Merre visz az útad és mióta járod
Nyugtalan léptekkel a messze világot?"

Megvillant a szeme és vonagló szája
Ily szavakra nyílott: "Hosszú volt a pálya
Amit én bejártam - de az örök álom
Addig nem jöhet rám, míg föl nem találom,
Addig nincs nyugalmam, míg meg nem kerestem!
Mert tudd meg, mi történt: - elveszett az Isten!"

Zavar a szemében, zavar a szavában, -
Boldogtalan ember, tudtam, hányadán van!
Úgy sajnáltam szegényt. Szótlanul merengve
Üldögélt mellettem s az alkonyi csendbe
Mély, nehéz sohajja szakadozva szállott.
Megragadta botját, azután fölállott.
Maradásra kértem, szóltam hozzá lágyan:
"Jó vándor, maradj itt, meg van vetve ágyam,
Hajnal-hasadásig szunnyadozzál benne.
Bárki légy, ha szenvedsz, írt adok sebedre,
Hogy megenyhithessem, hogy meggyógyíthassam!"
"Keresem az Istent!" szólt s tovább ment lassan.
------------------------------------------------------
És elröppent egy év, mint könnyű lehellet.
Egyszer, amint este, csillagfénye mellett
Békés, boldog szívvel álmaimat szőttem -:
A szomoru vándor csak megállt előttem.
"Nos" - szólottam hozzá, - "üdvözöllek, testvér!
Megvan-e az Isten, akit úgy kerestél?"
Oda roskadt mellém s mint a sebes zápor
Összegyült keserve omlott ajakából.

"Mentem először is a nagy palotákba,
Színarannyal festve, márványkőből vágva.
Elbolyongtam, ó föld, félisteneidhez,
Suttogván magamban: Itt kell lenni, itt lesz,
A hatalmasok közt, kiknél minden óra
Gyönyör és boldogság; - akik egy fél-szóra
Milliók nyugalmát, jólétét teszik föl,
S múló vágyaikból, kis szeszélyeikből
Századokra szabják nemzetek törvényét.
Kik a földi élet minden báját, fényét
Csecsemő-kezekkel játszva elkapdossák:
Itt, ezeknél lappang az isteni jóság,
Irgalom, bölcsesség, erkölcsök tökélye,
Az igazság csúcsa és a szellem mélye!
S mit találtam náluk? Hitvány, semmi elmét,
A gőg butaságát s a kéjvágy förtelmét!

Hol van hát az Isten? Ah! a templomokban,
Zárdák menedékén - ott rejtőzik, ott van,
A tömjénes oltár, a szék közelében,
Hol mindennap róla prédikálnak szépen!
Mentem a papokhoz, sorra jártam őket...
És találtam - ó ég! - szent kereskedőket,
Akik az Istenből üzletet csináltak!

Néma megvetéssel forditottam hátat.
Mentem a tudóshoz, mentem a művészhez.
Náluk van bizonnyal! Istenileg érez
A magasztos költő; lénye csupa eszmény,
Szüntelen a szépet, a nagyot keresvén.
S mit találtam náluk? Önző, irigy lelket
És egy darab koncot, mely fölött pereltek.
Mutogatták vígan egymás szennyét, foltját,
Boldog kárörömmel egymást megcsufolták
Rátapostak durván gyöngébb társaikra,
Hogy kihúnyjon bennök az isteni szikra,
Szidták, tépték egymást, mint az utonállók -
Nem! Amit kerestem, nem találtam nálok!

Hova menjek? Lábam ingadozva lépett
A nyomor lakába... És láttam a népet!
Láttam sorvadt munkást, iszonyú csontvázat,
Aki bősz haraggal sorsa ellen lázadt
S meghalt, mint veszett eb, agyonütve félig.
Láttam a börtönök sápadt csemetéit,
A hat éves tolvajt, a tiz éves zsiványt,
S megcsömörlött lelkem halni, halni kivánt!
Láttam az anyát is, az anyát, ki ölbe
Hordott csecsemőjét gonoszúl megölte.
Láttam az apát is, könnyemen keresztűl,
A komor családfőt, aki gyökerestűl
Irtotta ki fázó, éhező családját,
Mint ahogy kertészek a dudvát gyomlálják.
El, csak el! Borzadva hagytam ott a népet, -
Nincs ott Isten, ahol ilyenek történnek!"

Lehajtotta fejét, tenyerébe fogta.
Úgy maradt sokáig, csöndesen zokogva.
Azután felszökkent, őrült lázban égve,
S kezdett futni, futni, be a messzeségbe.
Harsány, búgó hangja visszacsengett fájón:
"Elveszett az Isten! De meg kell találnom!"

1888.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-09-07 11:32:17, csütörtök
 
  Ábrányi Emil

A rózsa csügged

A rózsa csügged, halványan lehull,
Ha nyári éjek üde harmata
Meg nem szépíti sáppadó szinét.
Könnyek táplálják a szerelmet is,
De édes könnyek lassú permetegje,
Minőt boldogság - túláradva - sír!
Ó kedvesem! Szemed derült egéből
Ne harmatozzék más könyű soha!

1885.
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-07-12 07:11:47, szerda
 
  Ábrányi Emil

Egy napig éltek...

Egy napig éltek szép virágaid.
A szem gyönyörrel rajtuk fönnakadt,
Oly remekűl volt válogatva mind, -
S szerelmem adta e virágokat.

Elhervad gyorsan minden szép virág,
Elfonnyad mind, amit kert s rét terem,
De mely nyujtotta e virágokat:
Örökké él maga a szerelem!

Csoda-virág! Nem hervad el soha,
Mindennap új fény, új szín hatja át,
Egész a sírig illatos marad,
És neked adja minden illatát!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil
  2017-06-13 08:07:25, kedd
 
  Ábrányi Emil

Ha rám tekintesz

Ha rám tekintesz és azt kérdezed:
"Szeretsz-e még?" Én megfogom kezed,
És ajkamat ajkadra téve:
Egy néma csók ékes beszéde
Elmondja mindazt, amit érezek.

Elmondja üdvöm szép történetét,
Hogy életem zavart volt és setét,
Egy céltalan, homályos álom.
Akkor te jöttél, napsugárom,
S fényes, derűlt hajnalra ébredék!

Te hoztad el jobb létem hajnalát,
A biztos révet, a fészek dalát.
Meleg mosollyal, játszi kedvvel
Te száritottad könnyemet fel,
S most csak gyönyörtől permetez le rád!

II.

Idővel fonnyad sok, sok szerelem,
A magamét virágzásban lelem,
S úgy érzem én: egy örök élet
Sem volna hosszú, hogyha véled
Lehetnék mindig és te én velem!

Nem rémit az, ami megírva áll
Rejtett jövőnkben. Mert ha nincs halál,
Ha mindig új föltámadás van:
El nem fogyó szerelmi vágyban
Lelkünk csillagról csillagokra száll.

S ha elenyészünk végkép odalenn:
Melletted nyugszik hamvadó fejem,
A néma éjben átkarollak,
Porló szivem szivedbe olvad,
Együtt leszünk, míg tart a végtelen!
 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 33 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 102 db bejegyzés
e év: 3240 db bejegyzés
Összes: 6375 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 364
  • e Hét: 3965
  • e Hónap: 22310
  • e Év: 694940
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.