Regisztráció  Belépés
cserhat3.blog.xfree.hu
" Nem az a fontos a külsőd mit takar, hanem az, hogy a bensőd miről árulkodik, mert a lélek elől nem lehet szép külsőbe bújni!" Lovag Bornemisza Attila
1956.06.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
Nagy Erzsébet: Kicsiny házikóban
  2014-09-20 15:53:13, szombat
 
  Kicsiny házikóban kialszik a fény,
jó éjt:-oly édes álmot kívánok én.
Vörös már az ég alja est közeleg,
s gondolatban immár veled leszek.

Tündér álmot hintek szép kék szemedre,
s kék karommal féltőn átölellek.
Angyalok őrzik az igaz szerelmet,
amelyben az idő az, mely végtelen.
Elmúlik a nap, az év, s a hónap,
ám a szerelem lelkedben ott marad.

Minden este felnézek sötét égre,
hol vagy most Kedves:-súgom a felhőnek.
Amely eltakar, hogy ne lássam szemed,
ott szunnyad benne az egész életem.
Aludj Kedves:-szólok-szép álmod legyen.

Aludj Kedves, hogy légy friss holnap reggel,
arany napsugár melegíti lelked.
Szeretlek, a kín édes gyönyörével,
jó éjt, álmodban angyalok őriznek.





Kép: network- Rédli Zsuzsanna
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
Nagy Erzsébet: Démonok tánca
  2014-09-20 15:42:26, szombat
 
  Démonoknak vad tánca, pergő ritmusok,
átjárják gyenge testem zengő dallamok.
Alvó zsigereim feltámadnak olykor,
s az éjben járják a szerelmi harcot.

Bíborszínű hajnalban átölel karom,
téged, ki velem élsz hűséggel magányom.
Démonok lenge fátyla úszik az éjben,
fenn a fekete felhőn villogó fénnyel.

Magány Angyala hívlak, hogy légy a társam,
mert lelkemben fáj a démonok vad tánca.
Pedig járom az álom lidérces útján,
a végtelenség kimondatlan határán.

Ha ébredek testem égeti forró láz,
hajnali szél kopogtat be szobám ablakán.
S én hallgatom démonok pergő dalát,
mert az ébredés percét rágja a magány.



 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
Tövisek az úton
  2014-06-08 17:34:55, vasárnap
 
  . --Nyár eleje van, szikrázik a nap az aranyló homok dűnéken. 1950-es éveket írunk, itt-ott még látszik a háború nyoma, de a tanyán nyugalom és béke van. Kati apró szőke kislány sziszegő hanggal üldögél egy hatalmas tanya udvarán, tetőre futó szőlőlugas árnyékában. Az út másik oldalán él egy még apróbb fekete lányka Marika. Kati őt várja minden nap.
-Marika gondviselése jelenti számára a világot, ő az egyetlen társa és barátnője. Ő az, aki a legtöbb időt szánja rá, hogy vele legyen. Szülei a városban dolgoznak, Dani a testvére szabadon mozog. Bejárja a határt, élményekkel gazdagon tér haza.. Kati irigykedve hallgatja beszámolóit, olykor Dani gúnyosan odaveti a kislánynak.
-Jövőre én iskolába megyek, de te nem, mert nem tudsz járni! Talán addig meg is halsz!
Kati lehajtja fejét, s nézi a lábát, mely nem akar engedelmeskedni. Bokáján hatalmas dudor fénylik. Mindennap izgatottan várja haza anyát, és lesi szavát. Boldogan és félve kérdezi meg.
-Megyünk a talp doktor bácsihoz?
-Igen, egyszer elmegyünk!-a válasz mindig csendes. A tanyára ráborul az est, Kati szobájának ajtaja becsukódik. Könnyes arcát párnájába fúrja, hogy ne hallja senki a sírását. Nem érti, miért nem indulnak el a talp doktor bácsihoz, hiszen neki neki nagyon fáj a lába nem tud járni. Lassan csorgó könnyel álomra kényszerítik, hogy reggel újra szembenézzen a dudorral.
--Reggel kisírt szemmel ébred, de senki nem kérdezi meg, hogy miért. Anya szokásos módon mielőtt elmegy karjába veszi a lugas alá terített pokrócra leteszi.
-Majd jön hozzád Marika!-mondja és egy csomag kekszet tesz mellé.
Addig nézegesd ezt az újságot, nekem mennem kell dolgozni!-és a kapu becsukódik mögötte.
Dani a kert kapun keresztül távozik és eltűnik a dombok között, tekintete elkerüli a lugas alatt üldögélő kislányt. Apa már hajnalban elment, mint mindig, Kati felsóhajt, őz barna szemeit a bokáján éktelenkedő dudorra mereszti. Soványka apró kezeit ölébe ejtve ül és gyülőli a lugast.
--Kert kapun túl fenn a dombokon szőlőtőkék ülnek, s közöttük orosz katonák lépkednek. Vállukra óriás puska van vetve, csövén megtörik a napsugár. Megállnak a lécből készült kert kapu előtt, s nézik a kislányt, amint a lugas alatt üldögél. Kezében újság, mellette viharvert rongybaba fekszik. Kati nem érez félelmet, sápadt arcán mosoly pihen. Nyílik a kapu és ott állnak előtte a bácsik. Az egyik lehajol, megsimítja aranyszőke hosszú haját.
Valamit beszélnek, de Kati nem ért semmit, kicsit félrefordított fejjel nézi őket. Hátukról leveszik a zsákokat és ölébe csokoládé halmot raknak. Búcsút intenek és elindulnak a kert kapu felé. Kati mosolyog, soványka kezével viszonozza a búcsút, és a katonák eltűnnek a szőlőtőkék és homok dombok között. Kati csokoládét majszolva nézegeti az újságot. Fel-felnéz az utcai kapura, hátha nyílik és belép rajta Marika.
Hiába, az újság minden oldalát megnézte már, lába kegyetlenül fáj. Csokoládés kezével letörli arcáról elkóborolt könny cseppjeit, és lábát kinyújtja. Napsugarától vár gyógyulást, vagy enyhülést, szomorú szemét a domb felé fordítja.
-Permetszertől kéklő szőlőtőkék vigyorognak rá. Szeretne ő is felmászni a domb tetejére, mint Dani, de nagyon magas. A vágy egyre erősödik benne, négykézláb mászva, hason csúszva elindul és a tanya mögé kerül. Arcán verejték folyik, érzi sós ízét, csokoládétól maszatos kezével dörgöli szemét. Útközben gyufás dobozt talál, megrázza néhány szál zörög benne. Zsebébe rejti, majd tovább kúszik.
-A tanya mögött hatalmas szalma kazal magasodik, Kati elfárad és leül. Szétszóródott szalma szálakból kis kazlat készít. Kezét ölébe ejti, s nézi az úszó bárány felhőket. Unja a magányt, Marikát hiába várta, lába fáj. Vörös a homoktól, mely kidörzsölte, lesöpri a ráragadt szemeket, zsebéből előkotorja a gyufás dobozt. Elővesz egy szálat és a doboz oldalához nyomja. Apró láng csapódik fel, s a kis kazalba dugja. A lángocska növekszik, nyelve az ég felé kapaszkodik. Valahonnan előkerül Dani, kezében játék vödörrel rohangál a kerekeskút és a tűz között. Egyre magasodik a láng, nyelve a nagy kazal felé nyúlik. Dani dühös, belerúg Katiba, majd félrelöki.
-Menj innen!-üvőlti
Kati megijed. A szőlőtőkék közül emberek jönnek , ki vödörrel, ki lapáttal. A láng egyre emelkedik, vörös nyelvét a nádfedeles tanyára ütögeti. Kati fél, kúszva mászva menekül. Szuszogva ér fel a domb tetejére, és egy terjedelmes szőlőtőke mögé bújik. . Reszket, de figyeli az embereket, kik a tüzet oltják. Ki homokot dobál, ki vizet hord és locsolja a kapaszkodó lángot. Feltámad a szél, kavarja a füstöt, s a lángot. Kati piszkos kezével kidőrgőli szeméből a könnyeket és álomba zuhan.
Fut végtelen mezőkön Keresztül, átsuhan a dombokon. Messze távolban fényt lát, s el akarja érni, de hiába. Fáj a lába, fáj a karja, tüskék hasítják bőrét, láng nyelvek követik, s olykor beléharapnak.
--A szomszédok kitartásának köszönhetően nem éget le a ház. Maszatos füstös fáradt férfiak és nők kupacban ülve pihennek, közben figyelik a füstölgő kazlat. Anya lép ki a házból.
-Nem látták Katit?-kérdezi-mert eltűnt!
Az emberek felugranak és Kati keresésére indulnak. Már este van, csak a csillagok és a hold világítja be a határt. Fáradt emberek láncot alkotva fésülik át a hatalmas homok dombot. Boldog kiáltás veri fel az éjszaka csendjét.
-Itt van!
Kati a hatalmas szőlőtőke árnyékában megbújva alszik. Arca füstös maszatos, összekuporodva alszik. Terike néni a szomszéd néni veszi karjába, aki ebédet szokott hozni a beteg kislánynak. A nagy nyüzsgésre Kati kinyitja szemét, szomorúan nézi Terike néni jóságos arcát. Talán vigaszt vár?
Terike néni megsimogatja Kati borzas fejét.
-Ejnye kislányom, ilyet nem szabad csinálni!-mondja, s karján az apróka kislánnyal ballag lefelé a dombról. Anya várja őket és átveszi a ház ajtajában, szemében a harag szikrája villan fel.
-Ne bántsátok!-súgja Terike néni, olyan kicsi és beteg. Nem kellene teljesen magára hagyni. Dani többet törődhetne vele!
-Igen-igen!-dunnyogja anya-dehogy bántsuk!
A ház elnyeli Katit és anyát, beburkolja őket a csend. Anya megfüröszti.
-Éhes vagy?-kérdezi
-Ühüm, egy kicsit!-suttog Kati félve.
Anya lekváros kenyeret nyom kezébe és szobájába viszi, leteszi az ágyra.
-Ha megetted feküdj le!-szól és becsukódik az ajtó mögötte.
--Kati egyedül a sötétben majszolja lekváros kenyerét. Nyitott ablakán keresztül beszűrődő hangokat figyeli.
Vajon, miről beszélgetnek?-tűnődik. Orrát csípi a füst, mely befedi a határt.
-Talp doktor bácsihoz akarok menni!-szól cérna hangján, de nem hallja senki. Elfogyott lekváros a kenyere fejét párnájára hajtja, de sokáig nem bír elaludni. A füst eloszlik, s az emberek haza ballagnak. Soványka teste néha megremeg, egy egy könnycsepp gördül le arcán. Künn már teljes a csend, csupán itt-ott egy kutya vakkant, s az éj ráborul a határra.
--Reggel szomorúan ébred, pedig a nap vidáman süt be ablakán. A konyhában Marika édesanyja és anya beszélgetnek. Kati visszafojtja lélegzetét, úgy figyeli a zümmögő szavakat.
-Nem tudtam tegnap Marikát átengedni Katihoz mert belázasodott és orvoshoz kellett vinnem. Sajnálom a történteket, talán bánatában tette a kislány?
-Talán, lehetséges-hagyja helybe anya-az apja vesz ki szabadságot és megpróbálja elvinni vidékre.
Hátha elvállalják, és meg tudják gyógyítani. Itt lemondtak róla.
Kati behunyja szemét nem akar felébredni. Ma semmit sem akar. Vajon anya miért maradt itthon?
-Tűz miatt?-suttog a szobájában lapuló csendnek. Eltűnik a nap, fekete felhőket görget a szél a szoba ablaka elé. Villámok cikáznak, mennydörög az ég. Ezen a napon nem kell a lugas alatt ülnie, de a szoba falai hidegek és sötétek.
Fekszik az ágyán, s a mennyezetet bámulja, künn a homok dombokon esik az eső. Sírnak a felhők jajgatnak a fák, dühös szél tépázza az ágakat.
-Néhány nap ,múlva a bokáján lévő dudor meghasad, e naptól nem érez fájdalmat. A nyílásból sűrű véres váladék csordogál. Többé Marika sem jöhet hozzá, mert fertőző lett. Mindenki elzárkózik tőle, két szó üti meg fülét a távolból.
-Hogy vagy?-és az arcok mosolyognak.
Mire Kati válaszolna már becsukódik az ajtó. Megérti ő, de a dudor helyett a szíve fáj. Egyedül kötözgeti apró kezével a nyílt sebet.
Szomorúan néz az állandóan becsukódó ajtóra. Terike néni behozza az ebédet és sietve távozik, az ajtóból kedvesen visszaszól.
-Egyél Katikám, egyél!
Danit csak este látja néhány percig, nagyon egyedül van a napok egymásba fonódnak. Gyűlöli az újságot, neheztelő pillantásokat vet a mellette heverő egyetlen rongybabára.
-Gyűlöllek!-kiált rá és eltakarja arcát, szemét a mennyezetre szegezi. Könnyek szántják végig sápadt arcát.
A napok egymásba folynak, s a remény egyre fogy. Kati lelkét apró darabokra őrli a magány, alig eszik folyton az ajtót és az ablakot lesi. Vár, szüntelen vár! Egyetlen mondatra éhes, akár apától, akár anyától, megálmodja sok-sok éjjel.
-Készülj, megyünk a talp doktor bácsihoz!-majd felébred, s a valóság tátong előtte. Átköti sovány lábacskáját, miközben szeméből előtüremkedő sós könnyeket lenyeli. Ősz közeleg, ablakából a fák színes leveleit figyeli, amint azok táncolva hullnak le. Este apa Vidám mosollyal kukkant be hozzá.
-No, kicsim holnap megyünk és keresünk talp doktorbácsit! Jó lesz?-kérdezi és rákacsint Katira
--Kati egész éjjel le sem hunyja a szemét, lesi az ablakot, hogy mikor virrad. Hajnalban ébred a ház. Apa csomagol, anya Katit öltözteti. Végre apa karján ülve elhagyják a tanyát. Kati nagyon boldog, sápadt kis arcára a boldogság piros rózsája telepedett. Nagyot szív a hajnali levegőből. Élvezi a szabadságot, hisz oly régen látta a várost. Régen látta a város szívében magasodó tűzoltó tornyot. Rövidített utakon haladnak keresztül a városon, apa hatalmas lépteit elnyeli az avar, mely belepi a parkokat és utcákat. Színes levelek közt ballagnak, s a távolban feltűnik a vasút állomás hatalmas épülete.
-Sí-hu,si-hu zakatol a vonat, s Kati apa karjaiba bújva halad a remény útján. Azon az úton, melyre annyira vágyott, de naponta összeomlik. Kórházak szürke épületét hagyják el és este a saját ágyában tér nyugovóra. Úgy érzi, hogy ő már nem kell senkinek, hiszen nem akarják meggyógyítani, de apa nem adja fel. Másnap újra elindulnak új városok, új kórházak és újbóli elutasítások. Hideg szavak melyektől Kati fázik.
-Már nem tudunk rajta segíteni! Önök fiatalok még, lesz másik egészséges gyermekük! Hagyja itt, de csak ápolni tudjuk!
-Nem!-szól apa és karjába veszi Katit.
-Sí-hu, sí-hu zakatol a vonat visszafelé, s az éj újból a tanyán várja őket. Egyre csendesebbek a napok, reggel Kati szomorúan ébred. Szürke az égbolt, talán vihar készül künn a határban, őszbe borult már a vidék.
--Apa nem nyugszik bele, hogy kislánya menthetetlen, a vöröskereszttől kér segítséget. Körlevél fut minden még létező kórházba, ahol nem jártak. Egyetlen helyről Szabadság-hegyről érkezik válasz. Várják őket, Kati ül apa karján és robog a vonat Budapestre.
--Sí-hu, sí-hu zakatol a vonat, oly lágy a dallama, hisz újra ébred a remény. Kati szeme ragyog, amint a vonat ablakából figyeli a rohanó tájat.
Magasan jár az őszi nap mire befutnak a pályaudvarra. Kati még sosem látott ennyi embert, tágra nyílt szemmel csodálja a hullámzó tömeget. Apa karján ül, s az utcára lépnek, óriási szürke házak között hömpölyög a tömeg. Sárga villamoson döcögnek tovább, majd fogaskerekűvel kapaszkodnak fel a hegyre.
A fogaskerekű állomásától gyalog haladnak még mindig felfelé. Kati ámulva nézi az égre törő hegyeket, s az oldalukon pipiskedő cifra palotákat. A kórház hegytetőre épített hatalmas szürke épület. Körülötte színes lombú fákat ringat az őszi szél. Kati visszanéz, lombokat tornyokat nyel el a mélység ahonnan feljöttek.
-Szervusz Kati, hát megjöttél?-üdvözlik a kórház fehér szobájában.
-Igen! De te honnan tudod a nevem!-kérdezi Kati
-Már vártunk, és itt fogsz meggyógyulni!
Apa megsimogatja aranyszőke haját és egy másik fehér szobába, fehér rácsos ágyra ülteti. Szeme sarkában egy könnycsepp lapul.
-Én most haza megyek-mondja és kitörli szeméből kibuggyanó cseppet.-te itt maradsz, hogy meggyógyítsanak! Jó?
-Igen apa, tudom! Menj haza nyugodtan, én nem félek!
Apa súlyos léptekkel indul ki a kórteremből. Az ajtóból visszafordul, int a kislánynak.
-Majd jövök, és szeretlek Kicsim!
-Tudom apa, menj nyugodtan én is szeretlek, és meg akarok gyógyulni!
Az ajtó becsukódik apa mögött, Kati boldogan fekszik le a hófehér kórházi ágyra, hiszen végre itt van a talp doktorbácsi. A remény már fogyóban lévő szikrája újból parázslik kicsi szívében
--Másnap reggel üdén frissen ébred. Az őszi nap vidáman kandikál be az ablakon és éppen az ő ágyán pihen sugara. Ámulva nézi a reggelit, lekváros vagy zsíros kenyeret várt. Igazából nem is tudja mit eszik, de finom. Reggeli után duci nővérke áll meg ágya előtt.
-Ilus néni vagyok és én leszek veled a legtöbbet! Most elviszlek a kezelőbe. Elárulom megszúrunk, de kapsz fehér csizmát is. Félsz?
-Nem!-szól Kati bizonytalanul-én nem félek! Erősití meg önmagát.
Ilus néni felkapja a pille könnyű kislányt és viszi a folyóson végig. Itt minden fehér, néz körül a kislány. A folyosó végén újabb fehér szobában találja magát középen világító fehér asztalon. Magas őszhajú bácsi mosolyog Katira.
-Szia Kati!-szól és végigsimítja szőke fürtjeit. Ugye nem félsz? Én a doktor bácsi vagyok és meg foglak gyógyítani. Ez most nem fog fájni, de nagyon sok szurit kapsz majd. Attól sem félsz?
-Nem!-hajtja le fejét Kati-meg akarok gyógyulni! -suttogja a kislány, majd felnéz a bácsira. Szemében remény és fájdalom lapul.
-Rendben Katikám, meg fogsz gyógyulni!
Doktor bácsi nézegeti a beteg lábacskát, majd jön egy fiatal bácsi és csizmát varázsol Katinak.
--Kati sokáig él fenn a hegyen, rengeteg szurit kap és hatalmas tablettákat. Fehér csizmája kopog a kórház fehér folyosóján.
Ősz után tél köszönt rá fenn a hegyen, gyakran áll az ablaknál és gyönyörködik fehér csipkébe öltözött fák lombjaiba.
Sem anya, sem apa nem jött el meglátogatni, egy pillanatra elszomorodik, de a lugasra emlékezni sem akar. Ha mégis felbukkan a kép elhessegeti, mint aki legyet hajt el az arcáról.
--Karácsony közeledik, emlékei közt nincs karácsony, olyan napok voltak, mint a többi. Szürke és csendes, itt meg sürög-forog az egész ház. Ilus néni összetereli a járni tudó gyerekeket és szerepet tanulnak. Kati lesz a Hófehérke. A nővérkék fehér gézből szép fodros ruhácskákat csinálnak. Minden este egy külön szobában próbálnak, táncolnak és énekelnek. Tele izgalommal várják a nagy napot.
-Hatalmas pelyhekben hull a hó Karácsony szent napjának reggelén. Kati az ablak üvegre tapasztja arcát úgy figyeli a hópelyhek táncát. Valaki megfogja a vállát. Hátrafordul. A doktor bácsi áll előtte kezében hatalmas csokoládé.
-Boldog karácsonyt!-mondja és kezébe nyomja a csokoládét, majd puszit ad a homlokára.
-Köszönöm!-rebegi a kislány hosszan nézi a folyosón baktató alakot, amíg azt elnyeli szobája ajtaja. Nagyon boldog, még sosem kapott semmit, mert karácsony van. Ebéd után a nővérkék zöld katonai zsákokba dugják a gyerekeket. Hatalmas teraszon sorakozó tábori ágyra hordják őket. Már nem hull a hó, de fehér az egész világ. Gyerekek egyenletes szuszogása jelzi, hogy mindenki alszik a friss hegyi levegőtől.
-Kati nem tudja meddig aludtak kinn, már szürkül az ég alja, s a feldíszített kórteremben ébred. Gyönyörű minden, Karácsonyfa csillog a terem közepén. Nővérkék apró csomagokat osztanak szét és mindenki kacag. Mindenki boldog, e napon elfelejti bánatát és a fájdalmakat. A lebénult gyerekek is kacagnak. Lámpa oltás után csillagszoró ontja szikráit, kicsiny gyertya lángok hajladoznak, a viasz édes illata borítja be a kórtermet.
-Mennyből az angyal, énekli tizenegy beteg száj, mert ennyien élnek ebben a kórteremben. Ilus néni szaloncukrot és finom kalácsot osztogat. Késő este ér véget az ünnep, minden beteg gyermek mosollyal az arcán merül mély álomba.
Karácsony első napján Ilus néni megáll a kórterem közepén.
-Nos gyerekek, most színházat játszunk! Jöjjenek azok akik szerepet tanultak!
A folyosó végén gyülekezik a kis zsibongó csapat, Ilus néni csendet varázsol és megszólal.
-Megtanultuk a szerepeket és most eljött az idő, amikor eljátsszuk azoknak a gyerekeknek akik nem tudnak felkelni és velünk együtt játszani. Vállaljátok?
-Igen!-harsognak a beteg ajkak.
-Akkor lehet öltözni, ott vannak a jelmezek az orvosi szobában!
Ki jobbra, ki balra biceg, Kati lábán a gipsz kopog, de mennek öltözni.
--A hegy oldalán puha hó világít, csipkés ágak leselkednek be a kórház ablakán. Gyermekek sápadt arcán piros rózsa nyílik. Boldog izgalom kúszik a termek és a folyosó légterében. Kati aranyszőke hullámos haja lágyan omlik vállára, bőre hamvas fehér. Igazi Hófehérke őzbarna szeme úgy ragyog, mint az égi csillagok.
-A sikeres előadást ünnepi vacsora követi és csokoládé. Lámpa oltás vet véget az ünnepségnek. Hamarosan álomba merülnek a gyerekek, csak Kati forgolódik ágyában. Gyermeki értelme nehezen fogadja el, hogy otthon miért más minden. Miért szürkék a napok, és miért nincs ünnep? Anya , apa nem jöttek el, de Kati mégis boldog, csupán kicsi lelkében húzódik meg egy titkos vágy.
-Örökké itt maradni?-sóhajt az utcáról beszűrődő fény csóvába. Vagy megváltoztatni az otthoni szürkeséget? De, hogyan? E súlyos kérdés nyomán szeme lecsukódik és álomba merül.
--Egymás után futnak a hónapok, a hegyoldalt rügyet bontó lombok borítják. Ibolya illat úszik lenn és fenn az égbolton bárány felhők futnak versenyt. Napsugarak játékosan világítanak be a kórterem ablakán. Ilus néni lép be az ajtón és követi egy magas hajlott hátú szemüveges ősz férfi.
-Jó reggelt gyerekek!-csilingel Ilus néni kedves hangja. Hoztam nektek valakit, Lajos bácsit. Azért hoztam, hogy megtanítson benneteket írni, olvasni és számolni. Akarjátok?
-Igen!-kiált fel tizenegy száj.
-Akkor munkára fel!-tárja szét karját Ilus néni. Legyetek jók és okosa, tegyétek azt, mit Lajos bácsi kér tőletek!
--Izgalmas napok, órák következnek Kati életében, lelkesen tanul. Itt a kórházban olvassa el az első mese könyvet és megismeri az órát. Naponta százszor leírja a nevét, és büszke arra, hogy meg tudja tenni. Levelet ír anyának és apának. Csupán néhány sort és az igazság az, hogy a szomszéd kórteremben fekvő nagy kislány segít Katinak. Sokáig várja a választ, de hiába. Ül az ágya szélén ölébe ejti apró kezét, s a kő padló mintáit figyeli, mintha érdekelné, pedig nem érdekli. Ilus néni zavarja meg.
-Gyere Kati a kezelőbe, doktorbácsi vár!
Leszáll ágyáról és lehajtott fejjel követi Ilus nénit. Csizmája kopog a folyosó kövezetén, kísérteties a hangja. Kóbor könnycseppet csal elő szeméből, öklével letörli és belép a kezelőbe

-Szia Kati, megszabadítunk a csizmától és nem sokára mehetsz haza!-üdvözli a doktorbácsi. De, először el kell vinnünk egy másik kórházba. Ki kell vizsgálni, hogy nem támadta-e meg belső szerveidet a Tbc. Ugye ott is ügyes leszel?
Kati szomorúan néz fel és elhaló hangon kérdezi.
-És, ide már nem jöhetek?
-Dehogynem, visszajössz ide és innen mehetsz haza!
-Akkor jó!-húzza meg a vállát csöppnyi mosollyal arcán.
-Kati, mi van veled? -kérdezi a doktorbácsi, miközben levágják lábáról a gipszet. Nem is örülsz annak, hogy haza mehetsz?
-Hm, nem! Itt olyan jó!-suttogja lepittyedt ajakkal.
-Van cipőd,-kérdezi Ilus néni
-Nincs, mezítláb hozott apa csak zoknim volt.
-Nem baj!-legyint Ilus néni-holnap hozok neked! Igaz nem új, de megnézzük benne tudsz-e sétálni!
Kati lábáról lekerül a gipsz, mindenki körbenézi és csodálja.
-Milyen szép!-hangzik minden oldalról.
Kati rámereszti szemét és pusztán a vékonyságát látja. Fele olyan, mint a másik, igaz a seb eltünt, kicsi forradást hagyva maga után. Ilus néni karjába veszi és úgy viszi vissza be a kórterembe. Leteszi ágyára, betakargatja.
-Egyedül nem kelhetsz fel, majd holnap meglátjuk hogyan megy cipőben a séta. Szerzünk neked mankót amíg el nem készül a járó géped.
Kati szomorúan néz fel Ilus nénire.
-Mankóval meg valami géppel kell járnom?
-Igen, de csak egy darabig, amíg megerősödik a lábod, majd eldobhatod mind a kettőt.
--Másnap szürke felhők gomolyognak az égbolton. Ilus néni meghozta a cipőt és karjába kapaszkodva Kati tesz néhány lépést a folyosón. Délután leviszik az udvarra mentőbe fektetik és száguldanak az ismeretlen felé.
--Az új kórház ridegebb, nincsenek gyerekek csak nénik és a másik oldalon bácsik. A nénik kényeztetik Katit fürdetik, öltöztetik. Csodálattal fésülgetik aranyszőke hullámzó haját. Kegyetlen vizsgálatokon kell átesnie, de összeszorítja fogát és néma marad. Alig egy hét elteltével újból mentő autóba kerül és viszik vissza fel a hegyre. Oda, hol olyan jó, oda hol érzi, hogy szeretik. Ilus néni fogadja.
-Gyere Katikám, hadd nézzelek körül!-és viszi a fürdőszobába. Felülteti az asztalra és a haját nézegeti, majd felkiált.
-Úr isten Katikám te bogaras vagy! Mit szedtél össze? Le kell vágnom a hajad kopaszra!
-Nem, azt nem lehet!-tiltakozik a kislány és ajka legörbül.
Zizeg a gép, miközben végigszántja Kati fejét. Ömlenek könnyei őz barna szeméből, Ilus néni hiába vigasztalja, hogy majd kinő és szebb lesz, mint volt. Kati sír és zokog, talán kopaszságával kirobbant belőle az összes fájdalom, mely gyötri az életét.
A másik kórházból jó eredmény jött, tehát Kati meggyógyult, megérkezik számára a járó gép is és haza mehet. Szomorúan nézi a gépet, csattog a kövezeten és neki ezzel kell járnia.
-Nos Kati örülsz, hogy meggyógyultál?-kérdezi Ilus néni
-Igen, de terád nagyon haragszom, soha többé nem állok veled szóba, mert levágtad a hajam!
-Jó rendben van Katikám, értesítettük anyáékat, hogy jöjjenek érted.
Ilus néni mielőtt kimegy a kórteremből megsimítja Kati kopasz fejét. A kislány duzzogva fordul a fal felé. Haza kell menni, lehunyja szemét, mert a falon képek rajzolódnak ki. A gyűlöletes szőlőlugas, a sötét szab hova örökre beköltözött a magány. Oda, hol sosincs ünnep, ahol csend uralkodik és némaság. És, ezzel a csattogó szerkezettel kell haza mennie. Anyát azóta sem látta, hogy eljött, apa sem volt egyszer sem meglátogatni, pedig megígérte. Meghúzza vállát, s a párnájába motyog.
-Nem is hiányoztatok!

--A hegy oldalát sűrű lombok takarják, már nyári nap égeti a leveleket. Kati nem beszél, alig eszik. Látszik arcán, hogy kusza gondolatok gyötrik, ül az ágya szélén és anyát várja. Fejét lehajtja, nem érez örömöt inkább szomorúság ül rajta. Nyílik a kórterem ajtaja.
-Kati, megjöttek érted!-szól Ilus néni. Kati nem mozdul.
Kati gyere már itt van anyukád! Mehetsz haza, meggyógyultál!-szól újból Ilus néni.
-És, ha nem akarok haza menni?-kérdezi félénken
Felemeli szomorú szemét, melyben könny csillog. Ilus néni döbbenten áll az ajtóban, majd becsukja, nehogy az anyuka is meghallja Kati szavait.
-De, Katikám-ül le a kislány mellé-haza kell menned! Várnak rád otthon, apukás és a testvéred.
-Dani!-szól Kati és keserű nevetésben tőr ki. -Dehogy vár! Itt, olyan jó volt-suttogja-megint egyedül leszek!-hajtja le fejét.
-Katikám, haza kell menned, gyere anya vár!
-Igen tudom.-szól csendesen.
Lassan lecsúszik az ágyról és elindul az ajtó felé. A járó gép kísértetiesen csattog a kórterem padlóján. Anya a folyosón ül egy széken, mikor meglátja Katit összecsapja kezét.
-Te jó Isten, hogy nézel ki! Azt nem mondták, hogy kopasz vagy! Mit fog szólni apád? Na gyere!
És, elindulnak a folyosón elől anya mögötte Kati csattog. Alig néz föl, az orvosi szobába csupán int a doktor bácsinak. Szíve összeszorul, el kell hagyni azt a szürke épületet, amelyben fényre talált. Szeretetre vágyó kicsi szíve megismerte a boldogságot, de el is veszítette azt.
--Már lefelé döcög a fogaskerekű és a pályaudvarról elindul a gőzös. Sí-hu,si-hu mondja, Kati némán ül a fa padon, mereven nézi az ablak alatt futó tájat. Vár rá otthon a szőlőlugas és a domb tetején kuksoló szőlőtőkék.
A kórház kérelmére Kati segítségére siet a Vöröskereszt, mivel az iskola nagyon messze van a tanyához. Ezért a városba költöztetik a családot. Hosszú paraszt házba, egy eldugott kicsi utcába, de közel az iskolához.

ÁRNYÉKOS OLDAL
************************

--Kora reggeli napsütésben iskolába indulnak a diákok. Hangos kacagás, csintalan ugrálás veri fel az utcák csendjét. Kati lehajtott fejjel csattog a szürke téglából kirakott járdán. Jobb lábán otromba vasszerkezet veri a ritmust. Szíve összeszorul, gyermekek hada kíséri az utcán.
-Nézzétek a kis kopasz!-kiabálnak-csitt,csatt, csitt, csatt! Utánozzák kórusban a gép hangját, majd Vidám kacagás követi végig egészen az iskoláig.
Ez az első nap amikor egészséges gyerekek közé kell lépnie. Az út nagyon hosszú és keserű érzésekkel tölti fel. Könnyeivel küzd, szeretne visszamenni a kórházba.
Oda, hol szerették, hol nem csúfolták, pedig már van haja, csak kicsi és szőke alig látszik. Itthon van, de olyan boldogtalan, csúfolódó gyerekek célpontja. Nehezen telnek a napok, irtózik az úttól, mert vissza is kell jönni és reggel újból elindulni. Félig kopasz fejét lehajtva ül az iskola padban, de szerencsére szünetben nem kell lemennie az udvarra, ezért hálás a tanító néninek. Az első osztályt sikeresen elvégezte a kórházban, így másodikosként kezdi az évet. Felsóhajt ott a kórházban minden más volt, gondolatai messze a hegyek közt járnak. Szomorúan néz ki az ablakon, mintha a felhőbe bújt hegycsúcsokat keresné. Eltűntek, mióta hazajött először kérdezi meg önmagától.
-Vajon, miért mentették meg az életemet? Azért, hogy szégyenkezzem, hogy a gyerekeknek legyen kit csúfolni? Mindennap haza kell menni és másnap reggel visszajönni, ide ezek közé!
Egy fénylő könnycseppet töröl ki szeme sarkából és testvérére, Danira gondol.
-A testvére vagyok, és ő is szégyell, nem fogja meg a kezem, pedig akkor lehet, hogy nem csúfolnának! Igaz, bizonyára azért szégyell, mert kopasz vagyok és sánta, de én nem tehetek róla!
Lelke háborog és védekezik, e rút világgal szemben, mely kéretlenül nyom rá bélyeget.
-Gyenge vagyok, kicsi és félek!-sóhajt
A csengő síkitása vet véget önmarcangoló meditációjának. Jönnek befelé a gyerekek, vége a szünetnek. Kati padját elkerülik, mintha egy körbe zárták volna. Ül egyedül árván.
--Hazafelé az úton Kati lesütött szemmel ballag, gép csattogása felveri a csendet. Kísérteties zaj mögött emberek suttognak.
-Ez, az a kislány?
-Hát persze!
-És él? Ó, szegény!
Mérhetetlen hosszú az út, végre becsukhatja maga mögött az óriás fekete kaput, mely elzárja a számára gonosszá lett világtól. Szobája legsötétebb sarkába bújik, szeméből hullnak a könnyek, zuhognak, mint az őszi zápor. Átsírja az egész délutánt, Danit sem látja. Anya ér haza elsőnek, Kati várja a kérdést, hogy milyen volt az iskola. Szeretne panaszkodni, ám a kérdés elmarad.
--Este apa sem kérdez semmit, csalódottan nézi ablakán keresztül az ébredező csillagokat. Félelmetes csend borul a házra, mely hosszú távollét után Katinak idegen és fájdalmas. Nem jön álom a szemére az ablakán bekukkantó hold árnyékát figyeli. A konyhából keskeny fény szűrődik be szobájába, anya és apa beszélgetnek. Hang-foszlányok surrannak a sötétben és Kati fülében megállnak.
-Ugyan már! És, mit szólnának az emberek?-kérdezi apa.
-Ugyan már, így mindenki bámulja, megjegyzéseket tesznek. Legalább addig, amíg járógép van rajta! Neki is jobb lenne, nem csúfolnák!-suttog anya.
Néhány perces szünet után apa ingerülten szól.
-Egy évig volt a kórházban, nem akart haza jönni. Te mondtad! Elfelejtette az otthonát, ez téged nem zavar? Az én lányom, megint hónapokig távol legyen? Nem, és nem! Nem egyezem bele! Az iskolát hogy viselte?-kérdezi apa.
-Nem tudom! Nem kérdeztem.-mondja anya enyhén cinikusan.
Anya szavát csend követi, Kati lélegzet visszafojtva figyel. Már régen tudja, hogy anya intézetbe szeretné adni. Ágyhoz kötött rabságában akaratlanul hallgatta ki a beszélgetéseket. Nagyi volt az, aki határozott hangon felhördült.
-Meg ne próbáljátok tenni! Inkább elviszem én magamhoz!
-Nagyi drága nagyi, miért vagy olyan messze?
Sóhajt bele az éjszakába. A konyhában kialszik a fény, fekete némaság fedi be szobáját. Ablakán keresztül csillagok hunyorognak rá. Könnyeket maszatol szét sápadt arcán. Vékonyka kezét imára kulcsolja. Suttogva keresi az Istent, ki segített a gyógyulásban.
-Köszönöm Istenem, hogy meggyógyítottál-mormolja-de segíts élni is! Én, már nem tudom meg akarok-e gyógyulni, akarok-e élni? Miért adtad ezt a gépet.?
--Szemhéja elnehezedik, majd lassan lecsukódik. Gyermeki álmában az egész éjszakát játszva éli át. Fogócskázik és kacag. Felhők közt kúszó hold meglesi álmát. Felszáradt könnyeket, álombéli mosolyt lát arcán. Lágyan megsimítja sugarával, és eltűnik az udvaron ágaskodó lombok mögött.
--Még melegen süt a nap, de ott leselkedik már az ősz. Színes levelek potyognak a szürke udvarba, ahol Kati lakik. Ágya mellett csörög az óra, Dani hangja süvölt végig a lakáson.
-Na, kelj már fel, suliba kell menni! Én nem segítek öltözni!
-Jól van kelek már, és tudom, hogy nem segítesz. Boldogulok én magam is.-suttog Kati
Felül ágyában, felhúzza az egyik csizmát, amely bőrből készült és szorosan tapad vékonyka lábához. Sok-sok luk van rajta, mibe hosszú fűzőt kell végig fűznie, majd ennek tetejére kerül a vastalpú szörnyeteg, mely csattog a kövezeten. Az út mindennap egyforma, s a végén ott áll az iskola.
Álmára gondol, hogy az út elviselhetőbb legyen, titokban imádkozik, mert se anya, se apa nem hisz Istenben. Ha Dani észreveszi, hogy imádkozik, csúfolja. Ima után elszomorodik, hallja a gyerekek gúnyolódását. Egy kisfiú előtte biceg, a többiek kacagnak.
-Engem utánoz?-tűnődik Kati-de, milyen csúnyán! Valóban így megyek?-hajtja le fejét szomorúan.
Négy hónap telt el életéből, mióta haza jött a kórházból. Ez a négy hónap éveknek tűnt, olyan lassan haladnak a napok. Egy este anya megszólal.
-Hozd ide az ellenőrződet! Holnap megyünk Pestre kontrollra, írasd alá a tanító nénivel!
Ezen a napon boldogan baktat az iskolába, már nem érdekli, hogy csúfolják. Átvirrasztja az éjszakát, tekintete az ablakra mered, s a hajnalt várja.
--Szíve hevesen dobog, amint a gőzös kigördül az állomásról és elindul Budapestre. Egész úton imádkozik a gőzös segít neki.
Sí-hu, sí-hu -mondja és Kati fojtatja.-Istenem a csizmától szeretnék megszabadulni!
Budapest nagyon messze van, a gőzös pöfög, fekete füstjét maga mögött hagyja. Koromszemek röpködnek a levegőben. Kati arcát a vonat ablakához tapasztja és számolja a korom szemeket, miközben új életéről álmodozik, amikor már csattog a csizma.
--A fekete gőzös befut Budapestre. Óriás embertömeg között csattogva halad, úgy érzi minden szem rátapad. Ki szánakozva, ki gúnnyal követi tekintetével az apró kislányt. Sárga csilingelő villamosra szállnak, majd a fogaskerekűvel döcögnek fel a hegyre. Kati izgatottan várja, hogy újból belépjen a hatalma szürke épületbe. Oda a felhők közelébe, hol szeretetet és figyelmet kapott, hol naponta többször is megkérdezték.
-Hogy vagy Katikám?-duruzsol fülében a kérdés.
Fekete vaskapu kinyílik előtte, s a portás bácsi beengedi őket a szürke ház parkjába.
-Kati felnéz, a teraszról ismerős hang köszönti, Ilus néni integet. Elfelejtette már haragját és fogadalmát, boldogan int vissza. Szürke lépcsőn csattog, s a hófehér folyóson nővérkék és a takarító nénik várják. Felkapják és puszit nyomkodnak piros arcára. Kati nagyon boldog, úgy érzi most érkezett haza. Doktor bácsi hajol le hozzá, és Kati már a nyakába csüng. Kicsi karjával átöleli és a fülébe súgja.
-Ugye elveszed tőlem a csizmákat? Ugye már nem kell használnom?
-Majd meglátjuk szöszi!-válaszol a doktor bácsi.
Kati Ilus néninek, aki levágta a haját és akkor örök haragot fogadott, most büszkén mutatja új haját. Doktorbácsi karjába veszi a kislányt és az orvosi szoba asztalára ülteti. Leszedi lábáról a csizmákat. Kati türelmesen üldögél az asztalon, őzbarna szemében bizonytalanság és félelem lapul. Vállára omló aranyszőke haján az ablakon beleső napsugár csillog. Arcán fokozódó pírban rózsa nyílik, az orvos megsimítja a piros arcocskát, majd bíztató mosollyal közli.
-Nincs semmi baj, gyönyörű ez a lábacska. Még három hónapig próbáld elviselni a gépet! Kell, hogy erősödjön a lábad. Megpróbálod?-kérdezi
Kati igent bólint, de keserűen néz fel az orvosra.
-Addig anya vesz neked új cipőt-folytatja az orvos-eljöttök és megmutatod hogyan tudsz benne futni! Jó lesz így?
-Igen!-suttog Kati, és ajkáról apró csalódott sóhaj száll a hegyek közé.
Haza felé zakatol a vonat Kati ritmusra ismételgeti-három hónap, három hónap-majd megszólal.
-Anya meddig tart a három hónap, ugye nem sokára vége lesz?
-Hát, persze!-hangzik a kurta válasz.
-Három hónap múlva olyan leszek, mint a többi gyerek?
A remény, hogy megváltozik az élete piros rózsát fest arcára, eltűnik fehérsége. Semmi mást nem kért soha Istentől, csak annyit, hogy olyan legyen, mint a többi gyerek. A vonat ablakán át nézi, hogyan futnak a fák és a házak. Elfárad. Leül, két kis kezét összekulcsolja, ajkát erősen bezárja. Anya nem veheti észre, hogy imádkozik. Megköszöni Isten segítségét, szem lecsukódik és elnyomja az álom és az izgalom.
--Hatalmas réz közepén találja magát, sok ezer pillangó táncol körülötte. Kinyújtja karját, s a pillangók sorba rá ülnek. Felnéz, a virág tenger erdejéből nagyi jön feléje. Megfogja kezét és együtt imádkoznak úgy, mint régen. Igen a nagyinál lehetett mindig imádkozni, mert ott volt Jézus. Anya hangja zavarja el csodálatos álmát.
-Ébredj leszállunk! Ébredj már, úgy látom ott van apád, vár bennünket!
--Igen apa ott áll az állomáson, kezében kopott táskáját lógatja, fején fakó kék svájci sapka. Amint a vonat megáll elindul a szerelvény felé, minden kocsiba beles. Meglátja Katit, aki az ajtóban áll, leemeli a lépcsőről, s közben gyors puszit nyom homlokára.
-Mi újság?-kérdezi anyát izgatottan, miután az is leszállt a vonatról. Anya sértődötten néz rá.
-Nekem is segíthettél volna, és köszönhetnél!
-Jól van, mond mi újság!
-Semmi különös, még használnia kell a gépet. Nagyon el van vékonyodva a lába.-mondja anya egykedvűen-Fog még ez a lány járni?-kérdezi csak úgy, hangulat javítónak.
Kati anya hangjában kegyetlen hidegséget érez, megrázkódik. Fázik, jeges lehelet burkolja be a lelkét.
-Az orvos, mit mondott?-faggatja tovább apa.
-Nekem semmit, csak vele voltak elfoglalva!-Mutat anya Katira, s hangjában ott lapul a gúny.
-Ne légy cinikus!-förmed rá apa.
-Három hónap múlva kell visszavinni, cipőben gép nélkül. Na elégedett vagy?-arcán félresikerült mosoly jelenik meg. Kati nem ért semmit, hol anyára, hol apára néz szomorú szemmel.
--Arcáról lehervad a rózsa, bezárul mögötte a nagy fekete kapu. Eltűnik az utca, megszokott mozdulatok szürke felhői fedik be a házat. Uralkodik a csend, lepelként borul rá egy titok, melyet Kati érez, de nem tudja megfejteni.
--Itt ebben a házban nem örül senki, Dani figyelembe sem veszi, hogy megérkeztek. Sohasem kérdezi meg, hogy merre jártak és mit mondtak az orvosok. Ebben a kietlen sötétségben ábrándozik egy boldogabb életről. Csillagok ragyogásában keres vigasztalást, mert ők minden este meglátogatják belesnek az ablakán.
-Szürke felhőket a viharos szél elkergeti,mint hívatlan vendéget, s a hold ablaka előtt tetszeleg. Szemhéja elnehezedik, ábrándok gyűrűjében álomba zuhan.
Táncosnő az éjszakában, tiszta vizű tó partján táncol, s a hold illedelmesen felkéri egy tangóra.
Végig táncolják az éjszakát, ők ketten, mit igaz jó barátok.
-Csiga lassúsággal telnek a napok és hetek. Kati számolja hányat kell még aludnia, hogy a gyülőlt csizmát eldobhassa, hogy megszűnjön a folytonos csattogás.
Gyakran áll az ablaka előtt, s hófehér csipkékkel díszített fákat csodálja. Ezen a reggelen vidáman ébred, hiszen alig van hátra pár nap a három hónapból.
-Ez legyen az utolsó csattogós nap!-súgja arcán titkos mosollyal.
Kilép az utcára, puha hó takaró borít mindent. Csendben halad, frissen esett hó megvédi a csattogás undorító zajától, gyerekek sem követik már. Megszokták, vagy megunták magára hagyják.
Szívében Jézus szeretete tartja a meleget, hiszen Ő az aki soha nem hagyta el, sántán kopaszon egyformán szereti.
-Sántasága kopaszsága magányba zárja, és senki sem próbálja megnyitni a rácsokat, vagy ledönteni a falat, mely Katit körülveszi. Egyedül baktat a hófödte utcán, gondolatai messze kalandoznak. Talán a kórház szeretettel fűtött levegőjére vágyik? Meggyorsítja lépteit, arcán titkos mosoly jelenik meg.
-Ma eldobon a fekete szörnyetegem.-villan gyermeki agyában az elhatározás.
Szuszogva és kipirult arccal érkezik haza és csukja be maga után a nagy fekete kaput. Szobájába dobja táskáját és leül a küszöbre. Leveszi lábáról a felső kopogós csizmát. Kezében fogja és nézegeti, szemében fájdalom és gyülőlet vibrál, hirtelen eldobja és repül ki az udvar közepére. Lábához tapadó börcsizmát kifűzi és az is repül társa után. Kezét ölébe ejti, elvékonyodott lábát nézegeti.
-Istenem járni akarok!-sóhajt
Ajtófélfába kapaszkodva felemelkedik, védtelen lába reszket. Lassan elindul be a konyhába Ajtóba, falba kapaszkodva elér a hátsó sarokba, ahol mankó várja. Hóna alá szorítja és elindul. Lába reszket, verejték gyöngyözik homlokán, végigcsorog sápadt arcán.
-Mire anya haza jön járni fogok.-suttogja-de majd egyszer eldobom a mankót is-vígasztalja önmagát. Kip-kop kopog a mankó, Kati jár csattogó vas nélkül. Meg-megroggyan gyenge lába, de halad, szeme megakad az udvaron heverő vastalpú szörnyetegen, odacammog. Gyűlölettől szikrázó szemét rámereszti, szabad kezével megragadja és elindul. Még nem tudja hová, de viszi kezében a szörnyeteget, megáll a kamra ajtajában. Hosszú létra magasodik előtte, ott fenn sötét nyílás tátong. Sohasem járt még ott fenn, számára tilos volt. Irigykedve nézett Dani után, mikor az eltűnt fenn a sötétben. Áll a létra alatt szeme a a nyílásba fúródik, láthatatlan erő húzza felfelé. Eldobja mankóját, s a létrába kapaszkodik, másik kezében a fekete szörnyet szorítja. Lassan mászik felfelé, vonzza a sötét nyílás, szuszogva ér fel a létra tetejére, s bedobja szörnyetegét oda a feketeségbe. Elnyeli a sötétség, testét felhúzza a padlásra és felkapja a szörnyeteget.
-Tovább, még tovább!-suttogja-nem akarom soha többé látni!
Minden erejét összeszedve a legsötétebb sarokba hajítja. Megfordul, hogy visszamásszon a távolinak tűnő apró fény be, mely levezeti a földre. Lába remeg, sápadt arca verejtéktől és könnytől maszatos. Hirtelen megtorpan, leül és visszanéz a sötétségbe, szemében együtt csillog az öröm és fájdalom. A megszabadulás öröme és a múlt fájdalma nyugszik maszatos arcán.
-Édes Istenem, felejteni akarok! Járni és futni szeretnék, mit a többi gyerek.
Elszomorodik, hallja a gyerekek gúnyos szavait, itt fenn a sötétben visszhangzik a múlt.
-Felejteni akarok!-cérna vékony hangja elcsuklik, sírás fojtogatja torkát. Öklével megtörli szemét, arcát.
-Erősnek kell lennem!-dunnyogja a csendnek, mely puhán átöleli. Néhány percig ül azután visszamászik a létrához és lecsúszik rajta. Lefelé könnyebb az út, nagyot huppan a földön. Felkapja mankóját és a konyhába csoszog. Dani rámereszti szemét.
-Hát te hol voltál?-kérdezi-hogy nézel ki? Mint egy cigány fattyú!
--Kati összeszorítja ajkát, nem akar válaszolni, ezzel felbosszantja Danit, aki kirúgja a mankóját. Kati elesik, ül a konyha kövezetén, de nem sír. Anya nyitja az ajtót, s belép, szörnyülködve csapja össze kezét és felkiált.
-Hol a járógéped?
-Mindjárt letelik a három hónap!-válaszol Kati röviden.
-Jó, jó, de hol van? Hova tetted? Még várnod kellet volna és hogy nézel ki! Elástad, vagy mit csináltál?
Kati ajkát összeszorítva ül még mindig a kövezeten, maszatos arcát törölgetve a még piszkosabb kezével. Anya felkapja és a lavórhoz cipeli. Lemossa arcát, kezét, majd ágyára huppantja és rácsukja szobája ajtaját.
-Anya dühös, behallatszik Kati szobájába az edények vad csörömpölése. Hatalmas csattanás, Dani elviharzott és becsapta a konyha ajtaját. Kati fekszik az ágyon és a magánnyal néz farkas szemet. Hirtelen kivágódik az ajtó, anya robog be rajta.
-Hová tetted a járógépet?-kérdezi szüntelen egyre hangosabban, majd kiáltva, de Kati hallgat.
Jó, rendben van, de ez nem elég, nem egyszerre kellet volna eldobni hanem fokozatosan. Újból meg kell tanulnod járni gép nélkül. Egyenlőre nem mehetsz iskolába, nem bírod ki az utat. Amikor levették a gipszet tanítottak veled torna gyakorlatokat, amivel erősíteni tudod a lábadat. Igaz? Ha járni akarsz akkor csináld! Még egyszer megkérdezem, hol a járógép!
-Anya Kati fölé hajol szeme szikrákat szór a kislányra, ki szomorú szemmel néz vissza. Bor szag csapja meg orrát. Felül, farkas szemet néz anyjával, majd lehajtja szőke fejét. Haja dús göndör fürtökben omlik előre, ölébe ejti soványka kezét, arcát dac pírja borítja be.
Hírtelen felkiált.
-Mikor vesztek cipőt? Meg akarom mutatni a doktor bácsinak!
-Majd ha lesz pénzünk!- válaszol anya döbbenten.
Kati szíve összeszorul.
-Hiszen dolgoztok, miért nincs pénzetek?
-Semmi közöd hozzá, te kis béka!-főrmed rá anya-De nagyon kinyílt a csipád!-és becsapja maga után a szoba sötét ajtaját, hogy a kislányt elzárja a külvilágtól. Kati összeszorítja vértelen ajkát és lefekszik. Összegömbölyödik, mit egy cserebogár. Nem sír, mosolyog.
-Majd lesz cipőm, vagy elmegyek mezítláb a doktor bácsihoz. A szörnyeteg eltűnt, úgysem mondom meg hol van. Soha többé nem akarom látni!
Addig mérgelődik, míg elnyomja az álom. Tiszta kék vizű folyó partján szalad. A virágok lehajtják fejüket úgy köszöntik. Hatalmas fák lombjai közt madarak dalolnak, szürke tapsifüles nyuszival fut versenyt. Nagyokat kacagnak, Kati álmában mindig boldog és vidám. A kék vizű folyó tükrében megnézi magát és mosolyog.
Valaki megfogja vállát, apa arcát látja, amint kinyitja szemét. Munkában megtört kéklő szemekben ott lapul a szeretet, de ezt a mindennapokban Kati soha nem érzi. Talán akkor, amikor a karján ülve járták a kórházakat. Minden elutasítás után fénylő könnycsepp világította meg apa fáradt szemét. Akkor mindketten szomorúak voltak, s oly jó volt apa vállára hajtani fejét, amint a vonat szüntelen hazafelé pöfögött.
Apa megnézi Kati vékonyka lábát és szól.
-Itt a mankód, gyere vacsorázni! Vagy kivigyelek?
-Nem kell, ki tudok menni!
Apa elindul a konyhába Kati követi, asztalhoz ülnek, körbenéz és megszólal.
-Anya hol van?-apa kinyújtja a karját
-Gyere Kicsim!-ölébe ülteti és nézegeti az apró lábacskákat.-sokat kell tornáznod, ugye tudod?
-Igen, tudom.-Kati újból körbenéz és halkan megkérdezi-anya hol van?
-Tudsz egyedül tornázni?-tereli el figyelmét apa.
-Igen apa, de anya hol van?
-Csüccs a helyedre és vacsorázzunk!
Dani szokatlan csendben eszik,Kati szorongást érez a levegőben. Hatalmas gombóc türemkedik a torkába, nem kíván enni. Apa segít fürödni, majd karjában viszi be a szobájába lefekteti, betakarja és homlokára puszit nyom. Katit elönti a boldogság, így még sohasem fektették le.
-De, hol van anya?-sóhajt
Nem kap választ, soha nincs kérdéseire válasz, félelmetes sötétség mered rá. Csupán az ajtó repedésén vékony csíkban szűrődik be egy csöppnyi fény a konyhából. Apa edényekkel csörömpöl.
-Vajon, mit csinál?-tűnődik Kati, majd szemhéja elnehezül és becsukódik, mint egy Vaskapu. Ezen a vaskapun túl várja álomszerü boldog világ, hisz álmában fut-szalad, mint a többi gyerek.
Lecsukódott szempillája mögött most is fut, de ezen az éjszakán anyát szeretné elérni, de hiába, anya eltűnik sűrű fekete ködben. Sápadt arcáról lehervad a mosoly. A hold beles ablakán, majd bánatában ő is fekete felhő mögé bújik.
-Reggel fülsiketítően csörög az óra, Dani iskolába készül. Irigy pillantásokat vet Katira és dunnyog.
-De jó sora van a kisasszonynak, megint nem kell neki suliba menni, de nekem bírni kell az igát húzni! Dühösen csapja be maga után az ajtót. Kati szomorú, nem találja anyát és kérdésére senki nem ad választ. Ölébe ejtett kézzel nézi az üres házat, örökös magányra van ítélve, igaz anya kiabál vele, de itt van. Legyengült lábára siklik tekintete.
-Tornázni kell, járni akarok!-motyogja maga elé.
Először az ágyban kínozza erőtlen lábát, majd lemászik, az ágy végében kapaszkodva áll egy kicsit. Szuszog, liheg, majd apró lépésekkel haladva és kapaszkodva eléri az asztal melletti széket. Belekapaszkodik és maga előtt tolva lépeget szobájában. Észre sem veszi az idő múlását, apa zavarja meg.
-Már ebédelni jöttél?-kérdezi tágra nyílt szemmel.
-Igen, és megnézni téged!
-Anya hol van?-csap le a kérdésével.
-Dolgozik.-válaszolja apa vidáman.
Biztos?-hitetlenkedik a kislány.
Hát persze, te kis pöttöm!
Jót kacagnak ők ketten, miközben apa ebédet melegít, asztalhoz ülnek. Kati most nagyon boldog, hiszen apa más, mint eddig volt.
-De ki főzött ebédet?-kíváncsiskodik.
-Én!-válaszol apa mosolyogva.
-Mikor, reggel elmentél dolgozni.
-Az este, mikor te aludtál.
-Ja, akkor azért csörögtél az edényekkel. Finomat főztél apa, szeretem a krumpli levest és kolbász is van benne.
-Aha, és a túros tésztát szereted-e?
-Ühüm, azt is!
-Ebéd után pihenned kell!-figyelmezteti apa.
-Igen tudom.
Mivel engedelmes kislány gyorsan lefekszik és várja apa pusziját a homlokára. Megkapja és nagyon boldog, Istenhez szól és megköszöni, e csodálatos változást. Álomba szenderedik. Dani hangja riasztja fel, vége a sulinak. Miközben ebédel morgásától hangos a ház. Állandóan Katival van baja, ha együtt vannak szüntelen szidja. Naponta lázad a mosogatás ellen, nehezen viseli sorsát. Kati csendben hallgatja, mint aki valóban bűnös.
-Persze, nekem kell mosogatni a fiúnak. Micsoda szégyen-dohog Dani-minek az ilyen lány a háznál? Túl kényelmes az életed, suliba sem kell járnod! Anya is miattad iszik! Lehet, hogy ilyen maradsz, sánta! Nyűg a család nyakán!
Kati arcára köd borul, elkomorodik.
-Anya miattam iszik? Apa miért nem iszik miattam? Nem igaz, nem maradok ilyen, meggyógyulok! A doktor bácsi is azt mondta!
Felül ágyában sovány karjával millió darabra szeli a levegőt.
-Majd én megmutatom nektek, hogy meggyógyulok! Miattam nem kell inni, ez nem igaz, ez hazugság! Majd én fogok főzni, mosni és takarítani, de te fogsz akkor is mosogatni, mert ha nem megverlek! Erősebb leszek, mint te és visszaadok mindent, mit tőled kaptam! Mond miért bántasz midig, mikor látod, hogy beteg és gyenge vagyok?
Dani hangos hahotája kíséri be a konyharuhát, mely Kati arcába csapódik. Visszadobja, azért sem szomorodik el, kiölti a nyelvét.
--Telnek múlnak a napok, Kati nagyon sokat van egyedül, folyamatosan gyötri testét, akarata szilárd és legyőz vele minden sértést. Egy szép kora nyári napon elhagyja mankóját. Sok pihenővel, de végig ballag az udvaron, nagy fekete kaputól a hátsó kerítésig. Szeretne kimenni az utcára, de anya megtiltotta. Naponta fohászkodik Istenhez, hogy vegye el anyától az italt, de hiába. Mindennap megcsapja orrát a bor savanykás szaga.
--Kora nyári nap sugarai áthatolnak bőrén, s felmelegítik testét. A fák lombjai üde zöld színben pompáznak, frissen nyílott virágok illatával telített a levegő. Hallgatja a lombok közt megbúvó apró madarak dalát, figyeli hogyan bontják ki szírmaikat a virágok. Naponta meglátogatja a tanítónéni és segít, hogy ne maradjon le. Nem szeretne osztályt ismételni, ezért nagyon igyekszik tanulni.
--A ház körül egyre többet ügyeskedik, sepreget füvet tép ki a virágok közül és alkalmanként felváltja Danit a mosogatás alól. Örömmel mutogatná anyának és apának, de azok nem veszik észre. Apa újból az a megfáradt morcos ember lett, mint régen volt. Már nem mondja, hogy Kicsim csak esetleg, de ritkán ha anya nincs itthon, Kati nem érti miért van mindig csend.
--Egy reggel csodálatos napra ébred, egyedül van, mit mindig. Ablakán bekacsint a felkelő nap, lágy szellő ringatja a lombokat.
-Ma főzni fogok!-súgja bele a szoba áporodott levegőjébe. Felkel kinyitja az ablakot, felöltözik és a konyhába biceg. Rongyos szakácskönyv akad a kezébe.
-Hm, paprikás krumpli, az jó lesz!
Rendbe teszi a szobákat és krumplit pucol, hagymától könnyezik a szeme, de nem bánja. Apának örömöt akar szerezni.Begyújt a tűzhelybe és követi a könyv utasításait. Mire apa haza ér már kész a remekmű, éppen az asztalt teríti meg, apa nagyot néz.
-Mi ez, mit eszünk? Ki főzött?
-Én! -szól Kati büszkén-paprikás krumpli.
-No, akkor kostóljuk meg, mit főzött az én kislányom.
Nagyon kellemesek ezek az ebédek, amikor apával ketten ülnek az asztalnál. Izgatottan lesi apa arcát, vajon ízlik-e neki. Apa mosolyog és megszólal.
-Hm, finom, csak egy kicsit sok a leve. Máskor kevesebb vizet öntsél alá, az íze az kifogástalan.
Kati nagyot sóhajt és boldog, már tud főzni. Apa visszamegy dolgozni Kati Danit várja, nagyot csapódik az utcai fekete kapu, végre megjött. Daninak is ízlik az ebéd, majd gyorsan távozni akar, de Kati elállja az útját.
-Nem,nem mész sehova!-ripakodik rá. Én megfőztem, te elmosogatsz. Ez így ferr, Dani bámul. Kati felkapja a seprűt.
-Na, kérsz belőle? Már nem vagyok annyira beteg, hogy csúfolj, de adósod vagyok minden kedves szavadért! Mosogass!-üvőlti Kati-élek nem haltam meg, mosogass!
Dani hátrál, megáll az asztalnál összeszedi az edényeket és némán mosogat. Kati kiül a kertbe csodálni a frissen nyílott virágokat.
-Rend legyen, mire bemegyek!-kiált be a konyhába
Most gonosznak, de erősnek érzi magát, hiszen annyit szenvedett Dani szavaitól. Az emlékezéstől most megcsillan egy könnycsepp a szemében, de eltakarja, ne lássa meg senki, hogy gyenge.
-Délután anya két tömött szatyorral tér haza, Kati segít kipakolni. Az egyikből boros üveg kerül elő, szomorúan nézi, de a másik aljában doboz lapul. Anya a kezébe nyomja.
-Itt van holnap megyünk Pestre, ideje iskolába menned!
Kati reszket a boldogságtól, anyának adna puszit, de az ellöki és ráförmed.
-Ne ugrálj annyira!
-Cipő! Az én új cipőm!-kiált ujjongva.
Örömében megfeledkezik a boros üvegről, szobájába siet, hogy felpróbálja. Betegsége miatt nagyon régen kapott új cipőt, ma is nyűtt mamuszban csoszog.
-Minek neki?-mondta anya-úgysem tud járni!
És ezzel el volt vetve az új cipő vásárlása. Gyorsan felhúzza lábára, sétálni próbál, kicsit esetlenül lép ki a konyhába.
-Anya, ez jó nekem, nézd meg! Nézd meg a lábam nem is piszkafa!
-Látom!-hangzik a megszokott kúrta válasz.
Kati botladozva táncra perdül, Dani röhögve kimegy az udvarra, majd becsapódik az utcai nagy kapu. Apán látszik az öröm, de Kati nem érti, miért olyan hideg, ha anya itthon van. Nem mosolyog, nem ülteti az ölébe és nem mondja Kicsim. Fázik a házban felgyülemlett hidegtől.
--Szobájába megy és izgatottan gondol a másnapi nagy utazásra. Egész éjszaka mosolyog álmában. Hűséges barátai a hold és a csillagok vidáman ragyogják be kicsiny szobáját és őrzik álmát. Fénylő sugarak táncot járnak a párnán szétterülő aranyszőke göndör fürtjein.
--Hajnalban visítva csörög az óra, Kati frissen vidáman ébred. Miközben fürgén öltözik elmondja reggeli fohászát.
-Istenem köszönöm az éjszakát, s az ébredést. Köszönöm, hogy vigyáztál rám! Köszönöm a pesti utat, hogy végre megadtad ezt a napot nekem. Tudod, hogy mennyire fontos nekem ez az út! Kérlek vigyázz anyára, apára és Danira is. Kérlek vedd el anyától a boros üveget! Köszönöm, hogy meghallgattál!
Mire elmondja reggeli imáját fel is öltözik, apa kikíséri őket az állomásra, Katit felteszi a vonatra, és egy titkos puszit nyom tarkójára. A vonat édesen muzsikál Kati fülébe, sí-hu, sí-hu mondja, pöfög a mozdony kéményéből füst karikák szállnak. Erdőket, mezőket és házakat hagynak el, majd befutnak Pestre. Vídáman csilingel a sárga villamos, fogaskerekű várja őket, hogy feldöcögjön a hegyre.
-Szanatórium és kórház sóhajt Kati, de jó volt ott lenni. Ott tanúlt meg írni, olvasni és számolni, ott a hegyen olvasta el az első mesés könyvet. Nővérkék, orvosok segítségével megtanúlt újra élni, közel egy év felhőtlen boldogság, pedig a gipsz súlya húzta a lábát. Sok-sok szurit kapott, de ma már csak emlék. A fogaskerekű ablakából figyeli a hegy oldalában álló kastélyokat és mosolyog, ma is érzi a csukamáj olaj keserű nyúlós ízét. Lassan döcögnek, így van idő emlékezni.
-Szép volt akkor is, ha beteg voltam!-tapasztja homlokát az ablak hideg üvegéhez-de meggyógyúltam! Ott szerettek engem és én is szerettem mindenkit. Otthon, miért olyan keserű?-szomorodik el.
Megszokta már, hogy mindig önmagával beszélget, hiszen kérdéseire sosem kap választ. A fogaskerekű megáll , végállomás, szól egy hang. Amint leszállnak már látja a szürke épületet, amint ott magasodik a hegy tetején. Gyalog ballagnak tovább, némán egykedvűen lépegetnek. Any elől Kati hátúl biceg. Anya néha hátra szól.
-Gyere már, mit bámészkodsz!
Kati meggyorsítja lépteit és máris belépnek a cifra vas kapun. Szeme végigfut a szürke falakon, majd megpihen az óriás erkélyen, ott ahová télen zöld katonai zsákokba bújtatva kirakták őket levegőzni. Az erkély ajtajában fehér köpenyes nővérke áll. Kati felkiált.
-Ilus néni megjöttem!-Ilus néni integet.
-Gyere, gyere Katikám várunk! De megnőttél, hatalmas vagy!
-De jó volt itt!-motyogja Kati-anya hátra szól
-Mi a bajod, mit motyogsz? Igyekezz még ma haza is kell mennünk.-hátranyúl és megrántja a kislány karját
-Na gyere már!
A doktor bácsi a folyósón áll és összecsapja a kezét.
-Kati, te vagy az? Meg sem ismerlek, hiszen gyönyörű nagy lány lettél, és milyen szép a cipőd!
Kati kitárja karját és repül a doktor bácsi felé, az leguggólva várja a kislány ölelését, kinek karja kígyóként fonja át nyakát. Arca nedves a könnyektől, elcsukló hangon súgja a fülébe.
-Köszönöm, hogy meggyógyítottál, szeretlek!
-Én is szeretlek kicsilány!
Karjába veszi az apró lánykát és az órvosi szobába viszi, felülteti a vizsgáló asztalra. Hosszan szemléli mennyit változott mióta nem látta. Gyönyörű hajzuhatag omlik keskeny vállára, az ablakon leselkedő napsugár játszik az aranyszőke fürtökön. Szelíd, szomorú barna szempár kérdőn néz rá. Hófehér arcán piros foltocskák jelzik boldog izgalmát, hosszú fekete szempilláit, hol lecsukja, hol felnyitja. Átlátszó kezei az ölében pihennek. A kegyetlen halál torkából jött vissza, és most ragyog a boldogságtól.
-Nos kislány meggyógyúltál, de nagyon kell vigyáznos magadra, a lábadra! Az iskolai tórna alól felmentünk, de az itt tanúlt gyakorlatokat sosem felejsd el, azt még sokáig kell gyűrnöd. Orvosságot már nem kell szedned.
-Olyan lettem, mint a többi gyerek?-kérdezi Kati csendesen.
-Hát, majdnem, ne keseítsen el, hogy a két lábad nem egyforma. Amelyik beteg volt, a jobb nem tudja már behozni a lemaradását! Ennek ellenére te is éppen olyan okos és szép leszel, mint bárki más! Vigyázz magadra! Jó?
-Ühüm!-dunnyogja Kati.
-Még szeretnélek látni egy év múlva! Eljössz?
-Igen!-csillan fel Kati szeme.
Doktor bácsi lesegíti az asztalról megsímogatja piros arcát.
-Szaladj Ilus nénihez, meglátogatjátok a többi gyereket, azokat akik soha nem gyógyúlnak meg, mert örökre megbénúltak. Ameddig lehet itt maradnak, azután intézet várja őket. Én pedig beszélek addig a mamáddal. Jó? Na menj!
Ilus néni megfogja Kati kezét, a gyerekek ismerősként fogadják. Szemükben szomorú fény vibrál, de örülnek Kati gyógyulásának, minden kórterembe bemennek. Kati az iskoláról mesél, de hiányzik belőlle a lelkesedés. Ilus néni meg is kérdezi.
-Katikám meggyógyúltál, felejsd el azokat a napokat, azokat az éveket! Szép vagy és okos, tanúlj és legyőzöd őket. Ők buták, azért csúfoltak!
-Vége lett a látogatásnak, haza kell menni. Anya már fogja a kezét és indúlnak, ahogy távolódnak az épülettől Katinak úgy szorúl össze a szíve. A kapu előtt kitépi kezét anya szorításából és bugdácsolva fut vissza a szürke épülethez. Tekintetét az ég felé emeli és megpihen az erkélyen.
-Istenem segísd meg az ittmaradt gyerekeket! A Te hatalmad óriási, tudom a nagyi mondta! Sorsuk a Te kezedben van! Add meg nekik, hogy járni tudjanak, hogy haza menjenek, add meg nekik, hogy éljenek!
Fohászkodásából anya hangja riasztja fel.
-Gyere már, mit bámúlsz!
Lassan megfordúl és elindúl, de a kapuból még visszanéz. Döcögő fogaskerekű gőrdül lefelé a hegyről, majd csilingel a sárga villamos, és a vonat pöfög haza.
--Kati boldog, de az ott maradt gyerekek sorsa árnyékként követi. Egy kicsiny darab letőrt érzékeny szívéből és az ott maradt fenn a hegyen. Zakatol a vonat, elfáradt elkomolyodik és elalszik. Álmában visszatér a kórház és szanatórium szürke, de meleg házába, a valóságban soha. Feledésbe merült a doktor bácsi kérése.
Egyre több boros üveg kerül haza, apa arcán látszik az öröm, hogy kislánya meggyógyúlt. Néha rajta felejti fáradt szemét, és titkos mosoly fakad ajkán. Anya miatt viszont egyre sötétebb felhők fedik be homlokát.
-Eddig hideg házban elmúlt a csend, éles szóváltások verik fel a ház és utca begyepesedett csendjét. Nem múlik el nap szócsata nélkül, Kati szobájába menekül fejét párnájába fúrja, hogy ne hallja a trágár szavakat. Dani sosincs itthon, folyton az utcát és a barátokat járja. Gyakran elmarad a vacsora és a fürdés megszokott rendje.
-Gyere vacsorázni!-szól apa néha éjfélkor.
-Már nem vagyok éhes!- válaszol Kati.
Apa után becsukódik az ajtó, és a sötétség elnyel mindent. Az otthon, mely talán másoknak édes, Katinak pokollá változott.

Menekülés a pokolból
***************************

--Hamarosan vége az iskolának, s a nyári szünet illata kering a levegőben. Katinak sikerül bepótólnia a lemaradást és közepes eredménnyel zárja az évet. Anya már alig törődik családjával. Későn, olykor ittas állapotban vergődik haza, Kati teljesen átveszi a háztartás fondjait. Tizenegy évesen főz és takarít. Sámlira állva gőrnyed a mosóteknő felett és mos. Apa mosolyog, ha egyedül vannak . Kati nem érti, miért kapja anyától naponta a pofonokat, mikor annyira igyekszik. Fogja kicsi kezében kosarát és megy a piacra. Alkudozik és vásárol, a kofák mosolyogva fogadják.
-Jön már a kis szöszi! Lesz alkudozás, engedjünk neki egy kicsit az árakból.
Ha Kati figyelmetlen ráköszönnek és megkérdezik.
-Hogy vagy kicsi lány?
-Köszönöm szépen jól!-válaszolja mindig mosolyogva.
Pedig ha tudnák mennyi fájdalom gyűlt már össze kicsi szívében, hogy mosolya mögött egy halom bánat lapul.
-Vagy talán tudják?-tűnődik-Ismerik anyát?
Elszégyeli magát, gyorsan megveszi a konyhára való zőldséget és siet haza főzni. Apa jön ebédelni és addigra készen kell lennie az ebédnek.
--Kati lába már egészen rendbe jött, keskeny forradás jelzi, hogy ott valamikor seb tátongott. Barátra nem talált, vagy talán nem is keresi senki társaságát. Betegsége alatt szerzett rossz tapasztalatai nem múltak el nyomtalanul. Zárkózott csendes kislányt faragott belőle az élet. Gyakran könyököl az ablakban és az utcán játszó Gyerkeket figyeli, szomorúan követi Danit tekintete. Várja hátha bejön érte , százszor megálmodta a percet, amint megfogja a kezét, kivezeti és így szól.
-Srácok, lányok bemutatom a húgomat, Katinak hívják! Ismerkedjetek meg vele!
Igen, ez csupán álom, a valóság kegyetlen magány. Anya egyre gyakrabban jár haza későn és mámorosan, tekintete megakad Katin, majd elengedi kezét és a kislány arcán csattanó pofon megnyugtatja. Dani bármit csinál soha nem kap pofont. Katinak nem az arca fáj a pofonoktól, hanem a szíve. Anya rendszeres szoba fogságra ítéli. Vigasztalónak csupán az imádság marad számára. Apának sem mer panaszkodni, mert akkor másnap duplán kap a csemegéből.
--Az eddig csendes kislány egy napon fellázad sorsa ellen. Reggel verőfényes napra ébred, de hangulatában viharfelhők nyüzsögnek. Egész nap dolgozik, apának délre kész az ebéd. Először birkózik meg a gombóccal, mert apa nagyon szereti. Izgatottan figyeli amint apa az első gombócot ízlelgeti, majd felnéz és látja, hogy a kislány arca pírban ég a várakozástól.
-Ez finom-mondja-büszke vagyok rád Kicsim!
Megsímitja szőke haját, Kati félresikerült mosollyal köszöni meg a dicséretet, mert ezek a szavak csak akkor hangzanak el, ha anya nincs itthon.
--Anya a kora esti órában tér haza, belép a konyhába Kati éppen előtte áll, ám mielőtt félrelépne két pofon csattan arcán. Áll némán lehajtott fejjel gondolatban megpróbál okot keresni. Anya ráförmed.
-Szemetes a járda, nem ért rá a kisasszony lesöpörni?
Kati fogja a seprőt és kimegy az utcára. Egyetlen papír darab árválkodik a járda közepén. A szél nem tudja, hogy tilosban jár. Kati behúzódik szobájába, nem sír, már elapadtak a könnyei. Némán mered szobája ablakára, az előtte hajladozó lombokra.
Kinn a konyhában elcsendesedik minden, anyát elnyomta az alkohol mámora.
-Most, vagy soha!-villan Katiban a menekülés gondolata. Az ajtóhoz megy, megdöbbenve veszi tudomásul, hogy be van zárva. Dani szólal meg.
-Nem jöhetsz ki, maradj nyugton, én vagyok az őröd!
Alkonyodik, a nap már búcsút intett, apa még nem jött haza. Kati az ablakra mered nem tudja levenni róla a szemét. Elindul, kinyitja mind a két szárnyát. Kihajol, csendes a táj üres az utca. Felmászik az ablakpárkányra könnyedén puhán ugrik le. Megigazítja szoknyáját és elindul ki a városból.
-Juci néni-sóhajt-hozzátok megyek!
--A várostól úgy tizenöt kilométerre laknak Juci néniék hatalmas fehér tanyában. Erdő és legelő veszi körül a házat. Kati számára a boldogság szigete, ott nincsenek pofonok, ott hangos a ház. Nevetéstől Vidám órák emléke kíséri magányos útján. Juci néni anya testvére és Béni bácsi a férje, kinek magas karcsú alakja minden este átkúszik a mezőn. Fekete haja csillog a sötétben. Két srácuk van Bence és Gergő, örökmozgó vidám gyerekek.
-Gyalog egyedül baktat az úton, nincs benne félelem. Szívét táplálja Jézus iránti szeretete. Az út két oldalán hatalmas nyárfák sorakoznak. Sejtelmesen suttognak a sötétben. Meleg nyári szél ringatja az ágakat. Kati fürgén szedi apró lábait, néha fut gondolatban már a tanyán van.
-De, mit mondjak nekik? Hogyan mondjam el, miért szöktem el? Hiszen Juci néni anya testvére.
Hű barátja a hol ébredezik, felnéz az égre és sóhajt.
-Ó, Istenem légy velem, segíts nekem!
A csillagok úgy ragyognak fenn az égen, mint sok ezer gyöngy szem. Mutatják az utat, mely fehéren kanyarog, hol jobbra, hol balra.
A távolban hófehér tanya világít, Kati lassít.
-Istenem, ott van a tanya hol midig boldog voltam. A srácok biztosan alszanak már.
--A tanyában még világít a villany sápadt fénye. A kislány szíve egyre hevesebben dobog, megáll az ablak alatt. Remegő kézzel kopogtat, nyílik az ajtó. Béni bácsi sudár alakja jelenik meg, Kati felnéz rá, és a világ elsötétedik előtte. Béni bácsi elkapja és felkiált.
-Nézzétek ki van itt!
Jézus Mária!-csapja össze kezét Juci néni.
Csend lett, Katit elnyelte a sötétség, alámerült a semminek.
--Hangos madár dal napsugár meleg simogatása ébreszti fel két napos álmából. Ágya szélén Juci néni ül és fogja a kezét. A szoba sarkában apa ül, s nézi Katit szomorú szemével.
-Haza jössz?-kérdezi csendesen
-Nem!- kiáltja Kati ijedten.
Arca eltorzul, düh és félelem borítja el, apa feláll megcsókolja homlokát és kimegy. Béni bácsival egy kicsit még beszélgetnek, majd távolodik a motor berregése. Apa elment, csend lett. Kati nézi az ajtót, ahol apa eltűnt. Szíve, mint oly sokszor összszorúl, lassan gömbölyödik. Szemét eltakarja, Juci néni türelmesen várja, hogy mikor szólal meg. Mikor nyílik meg és mondja el bánatát. Kati egész testén érzi Juci néni kérdő tekintetét, hirtelen megfordul halkan suttogja.
-Nem akarok haza menni, szeretnék itt maradni nálatok! Jó leszek!
-Miért akarsz nálunk maradni?-kapja a kérdést
Kati lehajtja fejét aranyszőke haja beárnyékolja szomorú arcát. A könny patakokban szántja végig, s hull egyre hull, mint az őszi zápor.
-Anya nem szeret, Dani mindig csúfol. Nem szeretek iskolába járni! Anya iszik és engem mindig bánt! Engem nem szeret senki!
Sovány teste reszket a zokogástól. Aranyszőke haja csapzottan borítja be arcát, remegő vállát. Juci néni karjába veszi, majd az ölébe ülteti és letörli arcáról a könnyeket. Megfésüli borzas haját, állát megfogja és maga felé fordítja a sápadt arcocskát.
-Kicsi lány honnan veszed, hogy anya nem szeret? Nem mindenki tudja kimutatni a szeretetét, csak benn a szívében érzi.
-Azért zár be a szobába és azért tépkedi a hajam? Te is úgy gondolod, hogy olyan rossz gyerek vagyok, kit folyton pofozni és büntetni kell?-heveskedik Kati.
Arca pírban ég, kérdő szemekkel néz Juci nénire választ várva. Az döbbenten hallgatja, majd néhány perces csend következik. Kényszer szünet, hiszen nem tud válaszolni az elkeseredett kislány kérdéseire. Visszakérdez, mást nem tehet.
-Bezár a szobába?
-Igen, és Dani őriz, az ablakon másztam ki. Nem akarok haza menni!-csuklik el Kati hangja.
-Haza kell menned!-sóhajt fel Juci néni-emlékszel, amikor anya eltűnt? Tudod hol volt?
-Nem, nekem soha nem mond senki semmit! Honnan tudnám?
-Akkor én elmondom! Kistestvéred született volna, de elvesztette. Ott voltál te betegen, mert nagyon beteg voltál. Azt tudod?
-Igen, tudom éppen eleget emlékeztetnek rá, de akkor már meggyógyultam! Dani csúfolt, azt mondta sánta maradok, vagy éppen meghalok. Azt mondta anya miattam iszik!
-Igen?-csodálkozik Juci néni.
-Igen, itt minden hazugság, minden rossznak én vagyok az oka! Bár ne születtem volna meg, nem akarok haza menni!.-zokog a kislány megállíthatatlanul.
-Anya nem tudja elviselni, hogy miattad nem tarthatta meg a babát!
-Nem igaz, miattam megtarthatta volna!
-De, hiszen apa nem engedte!-érvel tovább Juci néni.
-Nem hiszem, inkább az ital nem engedte!
-Apa azt mondta, akkor nem tud veled eleget foglalkozni!-próbálja meggyőzni a kislányt.
-Velem? Hiszen velem nem is foglalkozik, csak akkor ha be kell zárni, vagy ha meg kell tépni a hajam! Megteszi amikor csak a kedve tartja, Danival bezzeg törődik, annak mindent szabad.
Suttogja Kati maga elé az utolsó szavakat, s a könnyek már tengerként zúdulnak őzbarna szeméből.
-Azóta iszik és nem tud a lejtőn megállni.-mondja Juci néni, mintha az utolsó mentőövet lökné az elkeseredett kislánynak, talán az anyával szembeni megbékélés reményében. Tehetetlen, nem tudja kit védjen meg, nem tudja kell-e védenie valakit, vagy pusztán meghallgatni a szívfájdalmakat. Hírtelen megfordítja a helyzetet és Kati hibáira vet fényt.
-Te viszont arra panaszkodsz, hogy nem szeretnek! De, hiszen te magad bújsz el a világ elől. Kicsi lány már nem vagy beteg! Alig maradt nyoma a betegségednek, olyan vagy te is mint bármelyik másik gyerek. Nem szólnak hozzád, mert elbújsz a sarokba és bezárod magad egy láthatatlan körbe. Ezen kellene változtatnod. Jól van, ma itt maradhatsz, de holnap jön apa és haza kell menned. Nem azért mert nem szeretünk, azért mert ez az élet rendje! Apa nagyon szomorú lesz, ha nem mész vele haza! Hm, most pedig pihenj, mert nagyon ki voltál merülve, majd ebéd után játszol Bencével és Gergővel. Már nagyon várják, hogy versenyt fussatok a mezőn. Jó?
-Ühüm-hangzik a kurta válasz.
Juci néni lefekteti, betakarja megsimítja szőke fejét és kimegy a konyhába. Kis idő múltával kezében tálcával tér vissza. Illatos sütemény mellett friss kakaó gőzölög a tálcán. Leteszi az ágy melletti szekrénykére és szól.
-Egyél Katikám, olyan sovány vagy!
Egy pár percig némán szemléli a kislányt, majd hatalmas sóhaj hagyja el ajkát, zavartan megfordul és a konyhába siet.
--Kati mozdulatlanul fekszik az ágyban, nem érdekli a sütemény és kakaó. Szemét a mennyezetre szegezi. Az ablakkal szemben hatalmas lombos fát ringat a nyári szél, s az árnyéka a mennyezeten táncol. Jobbra-balra billeg, Kati ezt a táncot figyeli, miközben háborgó gondolataival küzd.
-Mindennap imádkozok Istenhez-suttogja-azt mondják megsegít. De mikor? Két éve, hogy haza jöttem a kórházból és nem változik semmi! Meddig tart még? Olyan nehéz az Istennek segíteni? Én szeretlek Isten, te miért nem szeretsz engem? Miért nem segítesz? Láthatod anya mit csinál velem! Kicsi vagyok és gyenge, miért nem segítesz nekem!
-Szeme lassan lecsukódik, óriás égbolton találja magát. Pici lámpások ragyognak körülötte, elindul egy láthatatlan úton. A távolban arcot lát, melyet követnie kell. Teste könnyű, repül, de az arc elérhetetlen. Hosszú ezüst út kanyarog előtte, túl a végén csillogó trónon ül az Isten. Kati kinyújtja karját, ám az arc nemet int és visszafordítja. Még egyszer kinyújtja karját, de a trón eltűnt. Elnyelte az út felett szálló ezüst por, karja ólomként zuhan le, teste elnehezedik. Bence és Gergő hatalmas robajjal rohan ágyához. Kinyitja szemét, amint meglátja a két apróságot mosoly fut végig arcán.
-Gyere Kati ebédelni, azután menjünk játszani!
Túl kiabálja egymást a két nebuló, mintha vihar söpörne végig a szobán, úgy futnak kifelé a konyhába.
-Kati lemászik az ágyról, megmossa bágyadt arcát és asztalhoz ül. Finom húsleves gőzölög a tálban, Kati elfelejti bánatát. Két csacsogó srác között vidáman ebédel, Juci néni palacsintával kedveskedik, hisz tudja ez a kedvence. Ebéd után kirohannak a mezőre.
Versenyt futnak, fogócskáznak, tarka pillangókat kergetnek. Kati kamilla virágból és kankalinból koszorút fon a srácoknak, a tanya mögötti erdőben órákig barangolnak. Meglesik a vad nyuszit, amint a mezőn legelészik, hamar elszalad a délután. Piros csíkkal búcsút int a nap és elindul nyugovóra. Halkan suttogó erdő lombja közé benyúlik a nap halványuló sugara, majd lebukik és eltűnik a föld felszíne alatt. A három gyerek tátott szájjal figyeli a nap vörös korongjának eltűnését.
-Hamarosan ébrednek a csillagok, ezüst fénnyel világítják be a határt. Künn az erdő szélén egy kidöntött fa törzsére ül a három gyermek.
Kati nagyon szereti a csillagos égboltot, kajlán csüngő hold hideg sugarával lágyan simogatja a három gyermek arcát. Kati a kicsiknek bemutatja az est hajnal csillagot, a Fiastyúkot és a göncölszekeret, majd mesélni kezd. Az örökké zajos srácok némán hallgatják.
-Látjátok? Ott a göncölszekér, aranyból van a kereke, ezüst a rúdja. Gyémánt patkós táltosok száguldanak , szépséges herceg nőket visznek a bálba.
-Hol lesz a bál?-kérdezi a mindig kíváncsi Gergő
-Látjátok ott azt a fehér sávot?-mutat Kati az égboltra.
-Aha, látjuk!-válaszolnak kórusban
-Az a tejút, csak innen lentről fehér,ott fenn szikrázóan fényes. Lovak patái mögött ezüst por száll fel, az út végén üveg palotában él az égbolt királya. Daliás szép fiát akarja megházasítani. Ezen az estén rendezik meg a herceg nők fogadását. Az öreg király abban reménykedik, hogy fia a bálon megtalálja mátkáját. Száguldanak a táltos paripák, s a herceg nők vidáman kacagnak a szekéren, hamarosan odaérnek. Már szól a zene fogadásukra. Halljátok a szép muzsikát? Kiszűrődik a palotából és szétterül a föld felett. A srácok egyszerre kiáltanak fel.
-Halljuk! Olyan szép, ugye a csillagok is zenélnek?
-Hát persze!-mosolyodik el Kati
Elcsendesednek, ülnek a fa törzsön valóban hallgatják az est muzsikáját. Tücskök ciripelnek a mezőn, távolban béka kuruttyolása adja a basszust. Az erdőből bagoly huhogása hallatszik. Juci néni közeleg és felébreszti a három gyereket az álmodozásból
-Gyerekek este van, gyertek be vacsorázni!
E mondat hallatán gyomruk korgása jelzi, hogy bizony megéheztek, versenyt futva rohannak be vacsorázni. A csillagok és az udvari villany fényénél vidáman pancsol a három gyermek. Világoskék medencéből víz cseppek röpködnek szerteszét, úgy csillognak az est árnyékában, mint apró gyöngy szemek. Kati nagyon boldog, e percben elfelejti a poklot, melybe holnap vissza kell térnie.
--Béni bácsi vet véget az esti vízi csatának, s a kis csapat ágyba bújik. Juci néni imádkozik a gyerekekkel, Kati az ablakon beleső csillagokra mereszti a szemét. Nem teszi össze a két kezét, az eget bámulja mozdulatlanul az ablakon keresztül. Csend ül a szobára, alszik a ház, Kati szeme ijedten megrebben, majd lehunyja.
-Igen nem imádkoztam mert Isten te becsaptál engem! Nem hallottad a kérésem? Anya továbbra is iszik és nekem holnap haza kell mennem, pedig itt olyan jó. Otthon kezdődik minden elölről, mond mit vétettem én, hogy nem hallgatsz meg!
Egy könnycseppet szétmorzsol szeme sarkában, majd pillái lecsukódnak.
--Másnap szomorúan ébred, menni kell haza, apa megérkezik és búcsút kell venni a boldogság szigetétől. Mély sóhaj hagyja el ajkát, felkapaszkodik a motor hátsó ülésére, visszapillant még a fehér tanyára Bence és Gergő integet, majd elnyeli őket a kanyar.
Anya nem fogadta érkezését nagy boldogsággal, végigméri és megszólal.
-No csak kirándult a kisasszony?
Apa szigorú tekintete csendre intette, Kati orrát savanyú bor szag csapja meg. E naptól kezdve még zárkozotabbá válik, csak akkor beszél ha kérdezik. Otthonában robotol az iskolában csendes résztvevőként foglal helyet. Anya minden délután megtépi haját, szüntelen talál okot, hogy utána szoba fogságra ítélhesse.
-Kati már úgy dönt nem várja meg amíg anya küldi, amint becsukódik az utcai kapu bevonul szobájába. Vacsoráig ki sem jön, akkor már apa is itthon van és mellette biztonságban érzi magát. Kati rádöbben a kegyetlen valóságra, anya nem akarja látni, gyűlöli őt, pedig kicsiny gyermekkora óta igyekszik jónak lenni.
-Miért?-teszi fel a kérdést, de választ sosem kap.

Az első szerelem
**********************

--Egymás után futnak az évek, hol tél, hol újra rügyet hajtanak a fák és bokrok, majd éget a forró nyár. Kati már teljesen ura a háztartásnak, elérkezik az idő amikor nyolcadik osztályba léphet.
Arca fehér, szeme szomorú barna, haja aranyszőke hullámokban omlik gömbölyű vállára. Nagy lány lett, s a fiúk rajta felejtik tekintetüket. Kati lesüti szemét, nem tudja miért figyelik, talán a lábán látható forradást vagy, hogy a jobb lába vékonyabb, mint a bal? Iskola után siet haza, várja az otthoni munka. Anya csak a vacsorát vállalta magára , minden más tenni való Katira vár.
-Elég nagy már dolgozzon meg az ételért!-hallja anya bórgőzös hangját.
Szüntelen fülében cseng a mondat. Az évek alatt megnőtt, megerősödött magasabb lett, mint Dani. Végre megfordult a kocka, Kati irányítja Danit. Engedelmeskednie kell a régen, oly nagyszájú fiúnak, mert Kati gyorsan felkapja a seprűt és lecsap. Az iskolában félrehúzódva figyeli osztály társait. Az előtte lévő iskola padban ülő kislány Cila ránéz, és elindul feléje.
-Te miért nem jössz közénk?-kérdezi kedvesen.-Évek óta itt ülsz mögöttem és egyetlen szót sem váltottunk még! Miért?
-Csak!-válszol Kati durván, hirtelen elszégyelli magát, lehajtja fejét, majd felemeli.
-Bocsáss meg, nincs kedvem beszélgetni, úgyis vége lesz mindjárt a szünetnek! Jól érzem magam egyedül.
Megszólal az iskola öreg csengője, Kati menekülve siet be az osztályba és helyére ül. Cila is megérkezik és hátra Fordul.
-Figyelj csak!-folytatja az udvaron kezdett beszélgetést-gyere el hozzánk délután egy teára, közben beszélgetünk. jó? Eljössz? Tudod hol lakom?
-Igen tudom, elmegyek! Kösz a meghívást.
Bár még nem tudta hogyan fog elmenni, hiszen nem tud anyától elkéretőzni, de vágyik arra a röpke szabadságra.
--Engedély kérésére már nincs idő, haza siet gyorsan rendbe teszi a konyhát. Danival a kapuban találkozik.
-Hova mész?-kiált rá hidegen.
Kati nem válaszol összeszorítja ajkát és meggyorsítja lépteit, majd eltűnik az utca kanyarulatában.
Cila illatos teával és friss süteménnyel fogadja. Megáll a nyitott ajtóban és mereven néz a lakás belsejébe, ahonnan nyugalom és béke árad feléje. Lehajtja fejét szeme megakad a küszöb felületén.
-Otthon, édes otthon hol a viharfelhők szüntelen lebegnek.-dunnyogja mély sóhajjal
-No, gyere be!-szól Cila-mondtál valamit?-kérdezi
-Nem, nem mondtam semmit!
Kati leül a barátságos helység közepén elhelyezett asztal mellé. Az utcára néző ablak alatt gyönyörű pálma veti rá árnyékát.
-Mesélj magadról!-szakítsa félbe gondolatait Cila. Tudom, illetve emlékszem rá te másodikban jöttél közénk. Éveket ülünk együtt az iskola padban és úgy válunk el egymástól, hogy nem ismerjük egymást! Mond miért kerülsz mindannyiunkat az osztály társaidat?
-Ne haragudj nagyon kedves vagy. Finom a sütemény és a tea, de nem akarok magamról beszélni. Fogadj el úgy ahogy vagyok, vagy felejtsd el, hogy létezem!-Kati lesüti szemét és várja Cila válaszát.
-Jól van, persze elfogadlak, de nem értelek! Beteg voltál ezt mindenki tudja, de azért nem kell elrejtőznöd a világ elől. Meggyógyultál ugye! Már nincs semmi bajod.
-Nincs, persze, hogy nincs.
-Hol voltál kórházban?-kérdezi Cila
Katinak felcsillan a szeme és mesél a kórházi életéről, az ott tapasztalt kedvességről és szeretetről. Arca kipirul, s az idő múlását alig veszi észre., szemben a falon díszes óra ketyeg. Ránéz, ijedten ugrik fel a székről.
-Mennem kell! Köszi a vendég látást és nagyon jól éreztem magam, de most már mennem kell.
Cila kikíséri egészen az utcai kapuig, majd hosszan néz a suhanó kislány után, akit sohasem fog megérteni. Akinek zárkózottságát egy ilyen kellemes délután sem bírta kinyitni.
-Kati elkésett, anya már otthon várja, csípőre tett keze rosszat sugall. Egy pofon és a büntetés nam marad el. Kati szobájában üldögél álmodozik, minden vágya az volt mikor rohant hazafelé, hogy Meghívja Cilát és vendégül látja. Most szobájában ül, az ablakon keresztül figyeli a naplementét. Egyre kisebb a lángoló korong, majd eltűnik a házak között. Mire alkonyodik tudja, hogy soha senkit nem láthat vendégül ebben a házban. Meghúzza vállát, grimaszt vág bele az alkonyba.
-Különben is-dunnyogja-ez a pokol színtere, ki volna erre kíváncsi.
Végigdől ágyán, s a mennyezeten szerteágazó repedések kötik le figyelmét.
--Már régen elfeledte az imádságot, hiszen békét nem hozott a házra. Anya számára az ital jelenti az életet, egyre több kifizetetlen számlával keresik meg apát. Kati felesel vitatkozik, cserébe pofonok sora repül. Imádság helyett a dac korszakába menekül.
Másnap az iskolában szégyenkezve üldögél Cila mögött irodalom könyvébe mélyed, mint aki nagyon tanul, de gondolataiban a menekülés lehetőségét fontolgatja. Hogyan kerülje el Cilával való beszélgetést, hiszen nincs mondani valója. Cila hátra-hátranéz, várja a pillanatot, hogy szólhasson Katihoz, de ez a pillanat elmarad. Az osztályfőnők lép be az ajtón.
-Kislányok, figyeljetek ide!-szól-lehet jelentkezni tánc iskolába. Beszéljétek meg otthon és holnap felírom a jelentkezőket!
Mint a méhkas úgy zsong az osztály, mindenki tánc iskolába készül, csak Kati szomorkodik. Ennyi pofon után semmi reménye nincs arra, hogy anya elengedi. A másik ok, mindig kevés a pénzük. Körbenéz az az osztályba, társai már a báli ruhákról álmodoznak. Ő folyton valakitől örökölt használt ruhákban jár, Cila hirtelen hátra Fordul.
-Te jössz a tánc iskolába?
-Nem tudom!-süti le szemét Kati-majd még gondolkodom. Nagyon hosszú volt ez a nap, most először lassan bandukol haza, majd meggyorsítja lépteit. Az utolsó métereket futva teszi meg. Hatalmas rendet varázsol a lakásban, Danit kizavarja az udvarra nehogy rendetlenséget csináljon. Nehezen várja anyát haza, végre csapódik az utcai kapu. Kati nagyot sóhajt-megjött-súgja önmagának.
-Most rögtön -biztatja magát-amig a kancsó még tele van. Lesz ami lesz ha pofon az ára, mit számít már eggyel vagy kettővel többet kapok!-biggyeszti le ajkát.
Anya belép a konyhába döbbenten nézi Katit, aki szokásához híven nem vonult be a szobájába.
-Na, akarsz valamit?-kérdezi hidegen
-Igen, tánc iskolába szeretnék járni! Megengeded?
Sötét csend borul a konyhára, majd anya megfordul, bambán Katira néz és a kancsó után nyúl. Megfogja, a kancsó és a pohár emelkedik, szinte úgy tűnik órákig tart ez a csend. Anya szembefordul Katival, végigméri a kislányt. Furcsa kacaj zúg a levegőben, mintha a pince mélyéről kúszna fel, Kati szívét végigszántja.
-Te?-hörög a szó-táncolni? T....e?, nyújtja tovább. te kis vakarcs, mit akarsz?-vonyításba fullad a nevetése.
Ám, háta mögött apa áll az ajtóban, megfogja anya vállát. az hirtelen elhallgat. Apa nem köszön, de alig hallhatóan mondja.
-Te részeg vagy!-majd Kati fülébe súgja-Mehetsz tánc iskolába. Jó?-és megsímitja a kislány sápadt arcát.
-Kati nem igazán örülni, de elfogadja, szomorú percek vonszolják egymást, e házban. Kati most elfelejt dacoskodni, de gondolatban folyton lázad. Némán néz maga elé, majd a család többi tagját mustrálgatja. Tizennégy éves érti a kegyetlen valóságot, hogy anya őt nem szereti, inkább gyűlöli. Őt okolja a baba elvesztéséért? De miért? Dani mindent megtehet, barátai vannak, moziba járhat. Ő meg sehova, anya azzal indokolja, hogy lány, semmi keresni valója az utcán. Kati gyűlöli,hogy lánynak született, apa szólal meg először.
-Menjetek az udvarra játszani.
-Ugyan már Apa, játszani? Dani középiskolás én nyolcadikos vagyok. Régen sem játszottunk együtt!-szól Csendesen Kati.
-Akkor menjetek levegőzni!-ripakodik rá apa a gyerekekre.
Kati tovább motyog, de engedelmeskedik, Dani követi. Kimennek az udvar sötét sarkába, némán ülnek le egy fatönkre. Nincs mit beszélniük egymással, soha nem is volt. Benn a lakásban néhány perces csend után apa hangja söpör végig.
-De, igenis elengeded, sőt vigyázol rá úgy, mit a többi anya! Elkíséred, mert egy anyának kutya kötelessége a gyerekkel törődni!
-Elegem van mindenből!-üvőlt anya-látni sem akarom!
-De akarod!-szőrnyű csattanás vet véget a vitának. Kati elszomorodik, bár ebben a házban a vidámság nagyon ritka vendég. Nem sír, torkát láthatatlan vas marok szorítja. Ezen az estén a csillagok ragyogásának sem tud örülni. Apa alakja vet árnyékot a két lehajtott fejű gyerekre.
-Gyertek be vacsorázni!-szól szárazon kedvetlenül. Mehetsz tánc iskolába megbeszéltük anyáddal-mondja és megsimítja Kati szőke fürtjeit.
Mintha mi sem történt volna mindenki asztalhoz ül. Anya csendesen vacsorázik, arcát piros folt díszíti, Katinak nem ízlik a vacsora, de muszáj enni mert tánc iskolába akar menni. Nem önthet olajat a tűzre.
--Az asztal alatt Dani hatalmas rúgása visszahozza a valóságba. Fájdalmában felszisszen. Apa feláll, keze megindul Dani felé. Őrült pofon csattan olykor pimasz arcán. Dani leesik a székről, apa utána nyúl, nyakánál fogva visszaülteti a helyére.
--A vacsora békésen folytatódik tovább, némaság fedi be a házat, mint fekete lepel, úgy borul az arcokra a csend. Vacsora után mindenki kerüli a másikat és igyekszik saját szobájába vonulni. Kati örömét árnyék fedi be, de azért is menni akar a tánc iskolába. Közömbösen fekszik az ágyán, Istenhez szóló imáit már régen elfeledte, végleg szakított vele.
--Reggel fáradtan össztőrten ébred, az óra csörgése vadul fejbe vágja. Álmosan tétován teszi rendbe a szobákat, reggelit készít Daninak. A konyha asztal sarkára dobva levél várja, a papíron hidegen és szárazon ez áll.
-Itt van a pénz mehetsz tánc iskolába!
Kati egyszerre boldog és boldogtalan, amint ballag az iskolába. Dani már messze jár, nem tudja megosztani senkivel örömét és bánatát. Olyan árva, mint egyetlen fűszál a sivatag viharában.
-Az osztályban hatalmas nyüzsgés fogadja, észrevétlenül lép a terembe és sietve foglalja el a helyét. A lányok tűzben égnek, csodálatos báli ruhákról és jóképű srácokról álmodoznak. Katinak nincsenek álmai, csak a rideg valóság képe lebeg előtte. Szinte mindenki jelentkezik, Cila hátrafordul.
-Nos, te is jössz?
-Igen!-Kati arcán halvány mosoly jelenik meg.
-Milyen ruhát veszel a megnyitóra?-kérdezi Cila
Szerencsére nyílik az ajtó és belép a tanár, elkezdődik az óra, Kati nagyot sóhajt.Megkönnyebülten dől hátra a padban, új ruha kavarog gondolata. Anya biztosan nem vesz, valahonnan hoz egy -egy használt kacatot és Kati elé dobja.
-Na, itt van!-mondja jószívűen-jó lesz ez még az iskolába járni! Apa vett anyának egy kis motort, abban a reményben, hogy hátha elhagyja a borozást, de sajnos tévedett. Anyát nem zavarja a rendőri tilalom, s az igazoltatások. Zsebében fokhagyma lapul, ha rendőrt lát gyorsan bekap egy gerezdet. Rettenetes szagba burkolja magát és a rendőrök elengedik.
Kati ül a padban és peregnek előtte az otthoni események, naponta zúgó szócsaták. A szomszédok rosszalló pillantásai, amellyel a házuk felé figyelnek. A csengő éles hangja belehasít agyába, hol egyre gyűlnek a szorongás percei.
-Pénteken felforrósodik a lányok közötti hangulat, mindenki megpróbálja leírni az új ruháját, hogy milyen csodás. Csak Kati ül csendesen, s az ablakon keresztül az utca forgatagát figyeli, Cila megböki.
-Te, milyen ruhában leszel a megnyitón?
-Nem tudom!-súgja és meghúzza a vállát.
-Egyformák vagyunk, nekem van több szép ruhám, adok egyet kölcsön!
-Nem kell!-ugrik fel Kati és kiszalad a teremből.
Végignyargal a folyosón, ki az udvarra, levegőre van szüksége. Cila rémülten fut utána.
-Ne haragudj!-kiáltja-nem akartalak megbántani!
-Nem, nem haragszom, nem te vagy az oka, hogy berágtam, de nem kell a ruhád! Majd lesz valahogy.
--Végre vége a napnak, mindenki siet haza Kati lassan lépked, cipője orrába fúródik tekintete. Amint kilép a nagy kapun földbe gyökeredzik a lába, anya várja. Talán baj van otthon?-villan fel benne a félelem. Hiszen őt még soha senki nem várta az iskola előtt. Soha senki nem megy el a szülői értekezletre sem. Anya rideg hangja felébreszti ámulatából.
-Na gyere már, mit bámulsz! Nem érek rá órákat várni rád, dolgom van!
Gyalog indulnak el együtt, a kislány emlékeiben kutat, de nem emlékszik olyan napra, hogy anya végigment volna vele az utcán.
Fényes kirakat előtt megállnak, anya belép az üzletbe, Kati megáll a küszöbön.
-Gyere már!-ripakodik rá anya-csak bámulni tudsz?
Kati sokszor állt itt meg a kirakat előtt, de soha nem mert belépni, hiszen számára álomszerű ruhák lógnak körös-körül. Anya a ruhák közt válogat. Kati megcsípi karját, fáj akkor nem álmodik, ébren van.
Anya dupla fodros sötét szoknyát emel le a vállfáról és habos- fodros, csipkés fehér blúzt Kati kezébe nyomja.
-Ott a próba fülke , vedd fel, hogy jó-e! Igyekezz ne csodáld magad a tükörbe fél napig.
A ruha jó, Kati remegő lábakkal nézi magát az óriás tükörben.
-Gyere már!-sürgeti anya
Anya elől megy Kati utána baktat, hiszen még nem tért magához az ámulatból. A cipős polc előtt megállnak. Furcsa még sosem volt egyszerre két pár cipője, mindig csak egy pár, ami a lábán van bárhová megy. Ha próbált új cipőt kérni anya válasza hideg volt.
-Csak két lábad van, minek a négy cipő? Majd ha tönkre megy kapsz!
Anya le, s föl sétál a polcok előtt, Kati nem mer szólni fél, hogy felébred álmából és elúszik minden. Csillogó fekete köröm cipőt ad a kezébe.
-Na próbáld fel ezt is!
Kati örömében meg akarja csókolni anyát, de az ellöki magától.
-Ne csinálj feltűnést!-mondja sziszegve fogai között.
Kati a leheletén érzi a bor és fokhagyma szagának bűzös keverékét. Már nem is akarja megcsókolni, fásultan viseli a vásárlás izgalmát. Áttetsző harisnya is kerül a szatyorba, majd egyedül baktat haza, nem tudja anya hova sietett annyira. Lassan halad, fejét lehajtja a járda szürke tégláit számolja, miközben gondolatai végigszántják az elmúlt éveket. Alig kapott új ruhát, mindig valakitől örökölt, de azt sem tudja kitől. Valaki kinőtte vagy éppen megunta.
-Ugyan már, jó ez még neked!-ripakodott rá anya, ha megpróbált reklamálni, Dani persze mindenből mindig újat kapott.
Bármilyen lassan baktat elfogy az út,becsukódik a nagy fekete kapu mögötte és az udvar foglya lett.
Este szokásos módon mindenki igyekszik a szobájába, Kati apát figyeli tágra nyílt szemmel.
-Akarsz valamit?-kérdezi
-Ühüm-csillan fel Kati szeme-gyere!-int ujjával
Apa követi, s a szobában boldogan mutatja új ruháját. Apa is örül és megengedi, hogy a kislány egy puszit nyomjon az arcára.
--Ez a szombat más, mint a többi, szebben dalolnak a madarak, zöldebbek a fák. Kati tele van izgalommal, siet haza az iskolából, lázasan takarít mosogat. Hátha anya nem talál munkájában hibát, Danit útjára engedi most nem kell a segítsége. Egyedül akar elvégezni minden munkát, még az udvart is felsepri, nem akarja a mai nap is hallani anya cinikus megjegyzéseit. Szeretné elkerűlni az útravalónak szánt pofont, körbe járja a házat, mindent alaposan szemügyre vesz. Helyén van-e,majd az órára néz, öltözni kell.
Felveszi első igazi új ruháját, csillogó fekete köröm cipőt és az áttetsző finom harisnyát. Hosszú aranyszőke fürtös haját a vállára engedi. Megáll a nagy tükör előtt, tágra nyílt szemmel nézi azt az ismeretlen hölgyet aki visszanéz rá. Billeg jobbra-billeg balra, minden oldalról szemügyre veszi magát. Szeme megáll a jobb lábán éktelenkedő forradáson, egymás mellé helyezi két lábát és bizony a jobb vékonyabb. Annyira nézi, mintha szemével akarná felhizlalni a háta mögött Dani kuncog. Kati dühösen felkapja a seprűt és végighúz Dani hátán.
-Honnan kerültél elő!-kiáltja-te átok, tűnj el mert agyonütlek!
Dani röhögve hagyja magára és becsukódik a nagy kapu mögötte. Kati leül a konyhában, fontolgatja menjen vagy maradjon. Hirtelen felugrik.
-Azért is megyek! Megmutatom én is vagyok olyan, mit bárki más!
Még egyszer végigméri magát a tükörben, megrázza haját kihúzza vállát és büszkén átlépi a küszöböt.
--Mire a kultúrházhoz ér minden mérge elpárolog, hatalmas díszes terembe irányítják. Ismerős és ismeretlen arcokat lát. A terem egyik végében színpad magasodik selyem függönnyel. Mellette tükőrfényes parkettán kisebb pódium emelkedik, rajta vörös szőnyeg és különböző hangszerek támaszkodnak a székekhez, melyek szintén vörös kárpitba vannak öltöztetve. Körbe krémszínü falak mentén székek sorakoznak, óriás ablakok az utcára néznek, vörös selyem függöny fedi őket. Fenn a mennyezeten hatalmas kristály csillárok lógnak, az oldalfalakon pedig apró hangulat világítást biztosító karok állnak ki harangszerű Burával. Most ezek világítanak bársonyos fényükkel. A terem falánál sorakozó székeken mamák foglalnak helyet, Kati nem látja anyát.
-Jobb is, ha nem jön-dunnyogja magában.
Férfiak jönnek be és elfoglalják helyüket a pódiumon. Megszólalnak a hangszerek, a lágy dallam bebújik minden kis zugban, belemászik Kati fülébe is. Eddig sosem látott élő zenészeket, csak a rádióból hallott zenét. Erős női hang riasztja fel.
-Figyelem gyerekek! Köszöntelek benneteket, én Róza néni vagyok, aki megtanít benneteket táncolni és néhány nagyon fontos illemszabályra. Álljatok sorba egymás után lehetőleg nagyság rendben. Itt a fiúk, ott a lányok, mutat a terem két irányába. Remek, most közeledjenek a fiúk a lányokhoz. Válogatás nincs, ki kihez ért az a párja. Nos jutott mindenkinek? Akkor forduljatok egymással szemben. Kérek hangos és érthető bemutatkozást.
--Kati lesütött szemmel áll, óvatosan felnéz. Szája tátva marad, magas vékony fekete göndőrhajú kék szemű fiúval találkozik tekintete. Kezét nyújtja.
-Kati vagyok.-suttogja, a kék szemek mosolyognak rá.
-Zoli!-válaszolja határozottan.
--Kati nem hall semmit, a fiú megfogja derekát és kezét. Testét elönti a forróság, apró keze tűzként ég Zoli hatalmas tenyerében. Egész teste reszket, mint fű erdő tüzes nyári szélben. A fiú keresi tekintetét, de Kati félig lehunyt pillái mögül lesi annak nyakát. Róza néni elindítja az alapl épéseket, Zoli lassan húzza magához a megszeppent kislányt, de az nem tiltekozik. Egyre közelebb húzza, majd magához rántja, Kati nem mer felnézni, arca lángol.
-Oly jó, e lángokban égni.-gondolja-de rá kellene néznem. Ovatosan emeli fel pilláit, tekintetük egymásba fúródik, Zoli enyhén megszorítja kezét, Kati viszonozza. Róza néni szünetet hirdet, s ők ketten együtt maradnak, állnak a terem közepén és nézik egymást. A székeken ülő mamák már kezdenek sugdolózni és mindenki rájuk figyel. Zoli töri meg a csendet.
Gyere legalább üljünk le!-és megfogja a kezét. Leülnek két félreeső székre és Zoli elindítja a beszélgetést.
-Én, már ipari tanuló vagyok a táncban haladó, mivel kevés fiú jelentkezett hozzátok besegítünk Róza néninek. Nyugodtan bízd rám magad! Jó? Nagyon szép vagy, örülök, hogy te lettél a párom. Büszke vagyok!
-Köszönöm!-rebegi Kati
Zoli megcsokolja kezét, s a remegés terjed tovább, égeti a fiúnak minden érintése. Olyan közelről néznek egymás szemébe, hogy orruk majdnem összeér, érzik egymás leheletét. Vége a szünetnek.
-Szabad tánc!-söpör végig Róza néni hangja a termen, most mindenki azzal táncol akivel akar, a megtanúlt lépésekkel.
-Kati Zoli karjában találja magát, már nem kell húznia, bújik magától is. Lágy tangó duruzsol fülükbe, testük összeér, a fiú izmai megfeszülnek, Kati beleremeg.
-Bár sosem lenne vége ennek az estének.-sóhajt, s a fiú vállához simul. Vörös színben úszó teremben testük lángol, s égeti őket a szó, mely ott bújkál a fülükben.
-Haza kísérhetlek?-kérdezi Zoli
-Igen!-rebegi Kati-de ne hazáig, csak egy darabig. Kérlek!
-Jó, rendben, de miért? Én is arra lakom, csak egy utca választ el bennünket. Ismerlek, láttalak sőt figyeltelek. Nagyon szép vagy, muszáj rád nézni, de te sosem vettél észre. Miért?
Kati nem tud válaszolni, vagy nem akar, fél, hogy anya dühös lesz ha fiú kísérgeti.
-Némán baktatnak, sötét este lett ébredeznek a csillagok. Egyetlen hang sem jön ki a torkukon, mindketten érzik a levegőbe szorúlt feszültséget. Zoli körbenéz, néptelen az utca, a kövesút mentén sápadtan világítanak az utcai lámpások. Szürke téglából kirakott járda mentén dús lombú fák ágai hintáznak késő tavaszi szélben. Valahonnan rózsa illatát sodorja feléjük, Zoli hirtelen elkapja Kati karcsú derekát, s a legközelebbi fa törzsének szorítja, mint aki fél, hogy madárkája elrepül. Ajkát keresi, érzi tiszta remegö testét. Hosszú csókban forrnak össze, Kati lába lebénúl, nem akar menekülni, élete elsö csókját kapja. Hosszú percekig tartó csók után megszünik számára a világ összes baja és bánata. Zoli karjába bujva csodálatos az élet, a fiú símogatja szőke haját, arcát ,börét csókolgatja, keze végigfut testén gömbölyű mellein, mit két dombocskán úgy kúszik keresztül. Kati kábúl a forróságtól, még egy utolsó hosszú csók és siet haza, vissza a valóságba. Szeretné elkerülni a büntetést, már sötét éjszaka van. szerencsére anya eleget ivott ahhoz, hogy mély álomba zuhanjon. Horkolásától visszhangzik a ház. Kati fürgén ágyba bújik.
-Testét tűz égeti, határtalan boldogság szorítja szívét, mintha parázson feküdne. Nehezen jön álom a szemére, behunyt pillái alatt Zoli kéklő szeme ragyog rá tiszta szerelemmel. Ajka akaratlanul nyílik és beleleheli az éj csendjébe.
-Édes Istenem szeretem, szerelmes vagyok!
Lassan megnyugszik, talán ez a néhány szó hozta meg számára a pihenést. Álomba ringatja a szerelem felismerése és tudata.
--A vasárnapi ébredése más, mint a többi napok voltak. Érzéseiben újászületett, a Művelődés Ház tánc termében. A napi szidalmakat könnyebben tűri, hiszen bármilyen kegyetlen is az élete, van aki szereti. Van akinek gondolatában főszerepet kapott, aki törődni fog vele és nem alázza meg, mint anya és Dani. Szívdobogva várja a következő táncórát.
--Hétfőn is csodálatos reggelre ébred, madarak dala túlharsogja az óra csörgését. Virágok illatával tellik meg az egész világegyetem. Dani minden energiáját beveti, hogy felbosszantsa Katit, sikertelenül, mert az csak felkacag. Soha életében nem kacagott ilyen önfeledten, szeme ragyog, arcán piros rózsák nyílnak. Eltünt sápadsága, boldog Dani vesztesen távozik.
-Az iskolába vezető út mentén bólogatnak a fák lombjai reggeli szél ringatja őket. Kati úgy érzi neki köszönnek, cserébe minden fának súg valamit a szombat esti titokból. Elérkezik ahhoz a fához ahol Zoli csókkal halmozta el. A fa tövében körbe letaposott fű árulkodik, lehajol mintha keresne valamit. Kezével megsímogatja a letaposott füvet és bocsánatot kér, a leghosszabb szálat letépi blúzának zsebébe csúztatja a szíve fölé.
--Az év további napjaiban az iskolában továbbra is zárva tartja szívét, mert más számára titok ami, oly csodálatosan ébredezik benne. A tánc órái Zoli karjában könnyedek és felhőtlenek. Szerencsére anya sosem jön el, nem kíváncsi a lányára, így minden alkalommal Zoli elkísérheti, de csak egy darabig.
-Vége felé közeledik az iskola év, a lányok nagyon készülnek a ballagásra és a tánc vizsgára. Kati számára is ezek a legszebb napok mióta megszületett, ám ha becsukódik mögötte az utcai nagy fekete kapu a pokol árnyéka bújkál a ház falai között. Mindennapos veszekedések, anya imbolygó léptei éppen úgy követik, mint titkolt boldogsága.
Egy szikrázó napsütéses napon, amint kilép az iskola öreg ajtaján, Zolit látja a túloldalon amint őt figyeli. Kezében egy szál vörös rózsával. Szíve nagyot dobban, nézik egymást szótlanul, majd egyszerre indúlnak el. A kövesút közepén találkoznak. Zoli megfogja kezét és szó nélkül mennek tovább, Kati tudja, hogy Dani későn jön haza, megállnak a nagy fekete kapunál.
-Gyere be!-hívja a fiút
-Lehet?-kérdezi mosolyogva
-Hát persze, nem jön haza senki!
Remegő lépetekkel lép be a lakásba, Zoli követi, a konyha közepén szembe fordúlnak egymással. A fiú kitárja karját, s a kislány erőtlenül zuhan a védelmet nyújtó ölelésbe. Zoli felemeli. s a szobába viszi lefekteti az ágyra és vetközteti. Minden érintése villámként hasit a kislány testébe, ki lecsukja szemét, arca lángol. Zoli feláll és maga is vetkőzik, mezitelen testével hajol a kislány fölé, megcsókolja mindkét szemét.
-Nyisd ki a szemed, nézz rám! Nagyon szeretlek!
A súlyos szempillák lassan emelkednek fel, őz barna szempár mered a fiú testére. Még sosem látott mezitelen férfit, de két karját ölelésre tárja a fiúnak. Mellé fekszik átöleli, csókolgatja hófehér börét.
-Akarod?-kérdezi a fiú
-Mit?-ez buta kérdés, villan benne a gondolat, de már késő.
Zoli hanyat fekteti, haját elrendezi a párnán, fölé hajol, s a szemébe néz.
-Akarod, hogy magamévá tegyelek?
-De, hiszen a tiéd vagyok! Szeretlek!-pirul el
-Kicsim, ez csak a része a szerelemnek, ha akarod a fojtatást vigyázok rád!
-Persze tudom, de még ne, most ne!
Még sokáig simogatják, csókolják egymást, Zoli babusgatja a kislányt, majd az ijedten ugrik fel.
-Úr Ísten, hány óra? Mi lesz ha valaki haza jön? Mit mondunk?-kérdezi.
-Egyenlőre jobb lesz ha felőltözünk és én elmegyek!
Válaszol Zoli szomorúan, majd felkapkodja félredobott ruháit és elmegy.
--Kati határtalan boldog, dalra fakad, pedig ezt még sosem tette. Anya bórgőzös hangja szakítja félbe jókedvét.
-Na, mi az kisasszony mulatunk? A mosogatás rendben van?-imbolyog végig a konyhán. Kati dühösen ölti ki a nyelvét, persze csak a háta mögött.
--Reggel arany fényben úszik minden, Kati fülének édes muzsika az óra vad csörgése. Utolsó szombat a tánc vizsga napja holnap lesz. Kati csodálja anya változását, hisz megint új ruhát kapott, hófehér csipkés fodros hosszú és alatta csipkés alsószoknya. Fehér lakk cipőt áttetsző harisnyával és megkapta első igazi boltból vett fehérneműjét. Nem az olcsó piacról, hanem boltból. Azonnal felöltözik, örömében felkiált.
-Zolikám!-kezével végigsimítja ruháját-tetszem-e majd neked?-majd gyorsan levetkőzik és már a szombat estéről álmodozik, miközben mosogat.
Zoli barátságot köt Danival, hogy szabadon bejárhasson a házba, teszi is főleg akkor, ha tudja Dani nincs otthon. Apró csalással gyakran találkoznak, szerelmük kiolthatatlan.
--Végre elérkezett a várva várt nap, lázban ég az egész osztály, amikor megszólal az utolsó csengő minden lány hanyatt-homlok rohan haza. Kati is siet, rendbe rak mindent, most ragyognia kell az egész háznak, mert anya a szálkát is meglátja. Dolga végeztével öltözik, nagyon szép akar lenni. Haja háta közepéig ér, aranyszőke hullámok csillognak benne, lassan baktat a Kúlturház felé. Távolról meglátja Zoli magas karcsú alakját, amint az ajtóban áll és őt várja. Szíve nagyot dobban meggyorsítja lépteit. Zoli kitárja karját és úgy várja.
-Te vagy a legszebb, és az én párom! Büszke vagyok, -mondja, de ölelés helyett csak a vállát érinti meg.
-Te pedig a legjobb srác, és én is büszke vagyok. Vannak irigyeim, nézd a lányokat, titkon figyelnek.
Anya is eljött, de Kati nem mer ránézni körülötte lebegő bor szag nagyon zavarja. Bár ne jött volna el-sóhajtozik. Felcsendül a zene, Róza néni köszöntő szavai után elkezdődik a tánc vizsga. Minden táncot előszór egy pár bemutat, azután közösen mindenki körbe siklik a teremben. Kati és Zoli az angol keringőt mutatják be, nagy sikerrel. Hatalmas tapsot és dicséretet kapnak, szerencsére anya belefárad a gyerekek vidámságába, Zolira bízza Katit és távozik.
Szünet után Róza néni elbúcsúzik tanítványaitól.
-Remélem még találkozunk-mondja, szemével végig pásztázza a gyerekek vidám arcát, majd lehajtja fejét. Néhány másodperces szünet után felemeli és folytatja.
Meg kell, hogy dicsérjelek benneteket, remek társaság jutott nekem, mert értelme volt a munkámnak! Gyönyörűen táncoltok, nem sokat kellett az illem szabályaival foglalkozni, hiszen mind egytől egyig intelligens gyerekek vagytok. Figyelmesek, szorgalmasak, de, most kezdődik el az igazi bál, az első bálotok. Össztánc szabad lekéréssel, zenét kérünk!-fordúl a zenekar felé-táncoljatok, és remélem lesz akivel találkozom a haladó csoportban!
A viszontlátásra gyerekeim és kedves vendégek!
--Róza nénit elnyeli a kijárati ajtó. s a zene pattogósra vált, Zoli átkarolja Kati karcsú derekát, lazán magához húzza, a szabad lekérés miatt mindig megzavarják őket. A fiút már bosszantja Kati hódítása, de ő is dühös. Ezért, amint újból egymásra találnak, megfogják egymás kezét és elindúlnak az ajtó felé. Nem szólnak egyetlen szót sem, de egyet akarnak, egyedül maradni. Kilépnek az utcára és Zoli némán átveszi a vezetést.
Rövid kis kacskaringós utcába fordulnak be, majd megállnak egy hatalmas cifra Vaskapu előtt. Zoli kulcsot vesz elő a zsebéből és kinyitja. Illatozó kerten keresztül érnek el a házhoz, a folyosó végén megbúvó kicsi szobába lépnek, de még mindig szorítják egymás kezét.
-Hol vagyunk?-suttogja Kati
-A nagymamám házában-válaszol Zoli mosolyogva-nem kell suttognod, elutaztak és rám bízták a házat.
Nézik egymást szótlanul az ablakon beszürődő utcai fényben. Zoli kezd vetkőzni, Kati követi.
--Két fehér szobor áll egymással szemben az utcáról beleső fényben, lassan közelítenek egymáshoz, már orruk összeér, érzik egymás forró leheletét. A karok felemelkednek, kígyóként összefonódva zuhannak a mellettük álló heverőre. Mindkét testre csókok ezrei hullnak.
-Tiéd akarok lenni!-súgja Kati halkan.
Zoli felemelkedik, s nézi a feléje sugárzó őz barna tekintetet.
-Biztos? Nem fogod megbánni?-kérdezi
Kati két kezébe fogja a fiú arcát, állja annak szigorú pillantását.
-Nem bánom meg, akarom, de vigyázz rám!
-Megígérem!-válaszolja Zoli.
Végig csókolgatja a lány hófehér testét, s érzi annak remegését. Simogatja csókolgatja, míg vissza nem nyeri nyugalmát. Szíve egész szerelmével teszi magáévá, a kislány arca kipirul, ajkát lágy sóhaj hagyja el. Még szebb lett, mint volt karjaival átfonja a fiú nyakát, mint aki soha többé nem akarja elengedni.
-Szeretlek!-súgja-és örökké szeretni foglak!
A fiú viszonozza Katitól kapott csókot, majd mindketten hanyatt fekve a mennyezeten játszó apró fénysugarat figyelik, egymás kezét szorítják. Testük világít a félhomályban, szívük dobbanása visszhangzik az éjszaka csendjében. Kati hirtelen felugrik és ruhája után kap.
-Istenem éjfél van Zolikám! Ezt nem úszom meg.
Mindketten kijózanodnak az édes mámorból, hazáig futnak. Szerencsére minden ablak sötét, gyors búcsú után Kati szobájába lopakodik.
--Sokáig nem jön álom a szemére, lázba tartják a nap eseményei. Ablakán keresztül a csillagok kacsintanak rá huncut fényükkel. Ők tudják mi történt. Kati nő lett, vége szakadt gyermekkorának. Elvesztette azt, ami ártatlan és gyermeki volt benne. Szívét égő szerelem tölti be, testének tisztaságát felcserélte egy mámorító éjszakára.
--Hétfőn Kati osztályában csodálatos mesék bujkálnak a zord falak között. Minden tánc iskolás lánynak van mesélni valója, csak Kati hallgat. Számára az, az éjszaka többet jelentett, mint egy kaland, saját szívének titka. Nem tudhatja meg senki, ajkán titokzatos mosoly bujkál. Az évvégi ismétlések, dolgozat írások sem kötik le a társaság figyelmét. Levelek röpködnek a levegőben, mint fecskék a visszatérés örömére.
-Közeleg a ballagás, az év záró és a nyár.-ábrándozik Kati, Zolikám most gondolsz- e rám? Hol vagy, mit csinálsz?
--Álmodozva ül az iskola padban, mit törődik ő már a matematika egyenleteinek eredményeivel, álmodozásának jutalma egy szép karcsú elégtelen, és milyen gúnyosan vigyorog rá. Kati vidáman visszakacag, tíz tánc iskolás lánynak kell otthon magyarázkodnia az egyesek születéséről. Kati ekkor még nem tudja, hogy neki másról is be kell számolnia. Végre megszólal a csengő.
A lányok ajtóstól rohannak ki az utcára, szétszóródnak a szélrózsa minden irányába. Az út különböző pontjain álldogáló fiúk egymás után kapkodják el őket. Zoli egy szál vörös rózsával a kezében áll Kati előtt, mielőtt átadja ajkához emeli és beleleheli csókját. Kati is így tesz, két forró csók találkozik a rózsa kelyhében. Szírmai lángba borulnak, és vörössen izzanak Kati kezében. Zoli átveszi a táskáját és kézen fogva elindulnak haza. Csacsognak, kacagnak a napsugarak melegen ölelgetik őket. Útközben játszanak, hol bújócskáznak, hol fogócskáznak. A vesztes büntetése csók a győztes jutalma is csók. Két boldog gyermek a szerelem hálójában, ám hamar vége lett az útnak. A nagy fekete kapu hidegen mered rájuk, Kati szíve hevesen dobog, rossz az előérzete.
-Zolikám, kérlek most ne gyere be! Estefelé találkozunk. Jó?
-Vigyázz magadra! Féltelek és szeretlek!-válaszolja Zoli.
--Kati mögött bezárul a nagy fekete kapu, mely elválasztja a tavasz és a nyár bódító illatától. Benn vihar előtti csend fogadja, anya csípőre tett kézzel próbálja magát egyensúlyozni. a konyha közepén. Kati testéből eltűnik a vér, sápadtan veszi tudomásul, hogy nagy baj történt. Dani elárulta, hogy elhagyta a tánc termet.
-Kilesett a disznó!-villan gondolata és ébred benne testvére iránti gyűlölet.
-Na, hol is járt a kisasszony szombat este?
Iszonyú üvöltés visszhangzik anya borgőzös szájából. Kati összeszorítja ajkát, nem válaszol. Imbolygó fekete alak közeledik feléje, lábai reszketnek. Hosszú fekete valami tekereg a levegőben, mint egy óriás kígyó. Önfeledten lecsap egyszer, még egyszer érthetetlen üvöltés kíséri a csattanást. Kati élettelenül zuhan a kövezetre. A kígyó tovább tekeredik, de már nem csap le. Zoli karcsú alakja villan fel, mellette áll apa, ki elkapja a kígyót. Zoli karjába veszi az ájultan fekvő kislányt és a szobába viszi ágyába fekteti, és csókkal halmozza el. Kati érzi a csókok melegségét, de zuhan egyre lejjebb a sötétségbe. Számára megszűnik a világ, és nem is tudja meddig tartott a sötétség. Idegen hang, majd apa és Zoli szavai ébresztik fel kábulatából. Szemét próbálgatja kinyitni, de sikertelenül. Mázsás súly nehezedik pilláira.
--Ki lehet az, ki lehet itt?-tűnődik, ám egy hang sem jön ki a torkán.
Zoli simítja meg arcát, teste megrándul szemében könny csillan és elindul. mint bezárt patak hirtelen nyitás után. Végigcsorog arcán, Zoli csókjaival szárítja fel. Kati lassan emeli fel karjait, hiszen fáj minden porcikája, átöleli a drága férfi nyakat, s kapaszkodik, mint fuldokló az eléje sodródott szalmaszálba. Sikerül félig kinyitnia duzzadt szemét az orvos áll ágya mellett. Körülötte állok arcán halvány mosoly suhan keresztül. Apa mellett nagyi áll, s az arcáról könnycseppet töröl le, Kati szólna, de elcsuklik hangja, csak a kezét nyújtja nagyi felé.
Az megfogja és letérdel a kislány ágya mellé, úgy simítja meg vértelen arcát. Kati körbenéz anyát nem látja, Dani a szoba sötét sarkában lapul, arca hidegen mered a semmibe. A szokásos gúnyos vigyor most nem ékesíti arcát, csak bámul. Az orvos átveszi Zolitól a helyet és megszólal.
-Egy darabig nem mehetsz iskolába, majd eljövök még és megnézlek, adok igazolást is. Pihenj, szedd a gyógyszereket! Jó? Apa nem akarja, hogy kórházba menj, bár nagyon rád férne. Nos megértettél?
-Aha!-válaszol Kati alig hallhatóan.
Nem bír megmozdulni, nem tudja mi volt az a fekete kígyó, soha senki nem árulta el. Abban a hitben ringatták magukat, hogy majd elfelejti, de nem így történt. Valahányszor magára marad a kígyó keresésére indul. Felforgatja a házat, a fészert és a padlást, de semmi. Soha nem talál semmit. Anyát kórházba vitték kezelésre, most először Kati nem akarja látni, sajnálatot sem érez már iránta.
-Apa ül a konyha asztal melletti széken, Katit figyeli amint az ebéd utáni edényeket mosogatja. Kezében cigaretta füstölög, néha beleszív és néz a füst karikák után. Látszik tekintetén, hogy mondani készül valamit, időnként Kati érzi a hátába fúródó tekintetét. Megfordúl és megszólal.
-Mond apa, mit akarsz?
-Bemegyek anyádhoz, velem tartasz?
-Nem! Apa ezt ne kívánd tőlem!-Kati válla megrándul, lehajtja fejét, alig bírja visszatartani könnyeit.
-Jó, rendben van nem várom el tőled, csak úgy megkérdeztem!-mondja apa és lesüti a szemét.
Apa elmegy be a kórházba, Dani szokásosan nem tudni merre jár, Kati egyedül marad és várja Zolit.
-Holnap hétfő, mehetek iskolába-dunnyogja-mit mondjak miért hiányoztam! Apa erre miért nincs szavad? Tükörhöz megy megnézi arcát, homlokán halvány kék folt vírit.
-Hm, még ez is! Sarokba bújhatok, hogy ne keljen válaszolnom a kérdésekre.
Zörren az udvari nagy kapu, Zoli érkezik. Kati arcán mosoly ébred, piruló arccal öleli át a fiú nyakát, s bújik hozzá. Szíve azt súgja itt mindig védelmet talál.
--Anyát haza engedik a kórházból, szerencsére dolgozik tovább, így keveset van otthon. Kati igyekszik elkerülni a vele való találkozást. Szobájába vonul mielőtt anya átlépi a lakás küszöbét. Apa elfogadta, hogy Zolival szeretik egymást, Dani elcsendesedett nem leskelődik utánuk és még kevesebbet van itthon. Ha mégis ki kell mennie a konyhába, mikor anya már itthon van a feléje irányuló gyilkos tekintetét kezdi megszokni. A kórházi kezelésnek nem látszik eredménye, az asztalról nem tűnt el a boros üveg és a pohár, imbolygó járása is megmaradt.
--Befejeződött az iskola, minden reggel madár csicsergésre ébred, legtöbbet egyedül van , pontban tizenkét órakor friss ebéd gőzölög az asztalon. Apa jön és együtt ebédelnek, Kati szereti ezeket a napokat, csak ők ketten ülnek az asztalnál. Sokat beszélgetnek, apa közvetlen és kedves, ám ha eljön az este és együtt a család, csend borul a házra.
Fekete lepelként borul rájuk az éj, melyből nem látnak kiutat. Némán kerülgetik egymást, vagy éppen elmenekülnek, e családi pokolból, ezt teszi Dani is.
--Katinak apa engedélyével megváltozott az élete, ha elvégzi a munkáját elmehet Zolival sétálni. Bejárják a várost, moziba mennek és órákat ülnek a központi park padján. Beszélgetnek jövőt szőnek, majd nézik egymást némán önfeledten.
Kati bármit el akar érni apához fordul. Így történt, hogy a következő vasárnap kirándulni mehet Zolival. Anya gyilkos szemeit kerülgetve szombat délután elkészíti elemózsiás kosarát.
-Aztán időben haza jönni ám a kisasszonynak!-dunnyog anya a kislány háta mögött.
--Reggel csodálatos napsütésre ébred, előkészíti kerékpárját és várja Zolit. Amint az megérkezik máris indulnak, elhagyják a pokol színterét és vígan kerekeznek ki a természetbe. Égető napsugár visszaverődik a szürke betonról, enyhe szél fújdogál felkapva Kati aranyszőke fürtjeit.
Hatalmas nyárfa erdőnél állnak meg, a futóhomok dűnéi között árvalányhaj tenger hullámzik. Egy szép kerek tisztáson letelepednek. A nap rezgő nyárfa ezüst levelei közt leselkedik rájuk, körös-körül az ágakon madarak csicseregnek. Pokrócot terítenek le a zöldellő fűre és letelepednek, a nyuszik zavartalanul futkároznak a tisztáson keresztül.
Egymásra néznek, nem szólnak egyetlen szót sem, de kevéske ruhájuk már a földön hever. Lopakodó napsugár és a nyári szellő simogatja bőrüket. Viharos fű tenger közepén összeolvad a két test és hófehér szigetet alkot. Ezen a szigeten tornádó söpör végig, sóhajukat elnyeli az erdő. A vihar lecsendesedik, kezük egymásba fonódik, úgy nézik a kéklő égbolton úszó ezüst bárány felhőket. Majd Kati szólal meg elsőnek.
-Éhes vagyok!-mondja-enni kellene.
-Jó, együnk én is éhes vagyok!-válaszol Zoli.
Felöltöznek és nekilátnak a természet ölében reggelizni, avagy tízóraizni. Evés után körbejárják a tisztást ölelő erdő szélét. Kidőlt fára ülnek, s hallgatják az erdőből kiszűrődő madarak dalát. Arcuk ragyog a boldogságtól.
--Hamar elszalad a nap. Az erdőn túl már lefelé ballag a nap vörös csikót hagyva maga után. Még egy utolsó csók, ölelés, utolsó sóhaj és szótlanul kerekeznek a városba vezető beton úton. Autók suhannak el mellettük, távolban ébred az est hajnal csillag. Halványan rajzolódik ki a hold kusza felhők közül. Szomorúan tekerik kerékpárjukat, hiszen mindig fáj a búcsúzás.
--Megállnak a nagy fekete kapu előtt és elválnak. Kati nem akar vacsorázni, szeretne elvonulni a szobájába és lefeküdni. Szeretne a nap emlékeiben fürödni, mint mindig anya a konyhában imbolyog. Meglátja Katit, mintha egész nap erre a percre várt volna, elégedett arccal megfogja a kislány összekötött haját és meg akarja rántani, de elvétette. Ő zuhant a konyha kövezetére, iszonyú jajgatásba kezd, csapzottan ül a konyha közepén, nem bír felállni. Kezét Kati felé nyújtja, de az elfordul undorral az arcán, majd végigméri és szobájába rohan. Bezárja ajtaját, s az ágyára zuhan, fülét eltorlaszolja kispárnával, hogy ne hallja anya italtól hörgő jajveszékelését. Fájdalmas zokogásba tőr ki és szeretne meghalni. Anyának sikerül feltápászkodnia imbolygó alakja Kati ajtajához közeledik és ököllel elkezd dörömbölni.
-Engedj be te szégyentelen!-üvőlti
Csörömpölve hull ki az ablaküveg. Kati reszket a gyűlölettől és félelemtől. Apa hangja és anya arcán csapódó ütés visszhangzik Kati fülében, gyülőli a házat a hideg csendjét s a megválaszolatlan kérdéseket. Gyülőli az alkohol szagú szócsatákat, mit szégyell a szomszédok előtt, kik az utcán állnak és hallgatóznak, majd futnak apáért. Zoli egy utcával lakik távolabb és a hír gyorsan terjed, egyenesen Katihoz rohan felkapja a zokogó kislányt. Vinné ki a pokol házából, de apa útját állja.
-Ne vidd el fiam, vigyázok rá! A két férfi farkas szemet néz egymással.
-Elviszem!-üvőlt fel Zoli-nem úgy néz ki, mintha vigyázna rá!
Apa karja ütésre lendül Zoli felé, Dani ugrik elő és lefogja az induló kezet. Már ketten állják a fiú útját.
-Ne vidd, ha mondom, fiatalkorú, visszahozatom a törvénnyel!-néz apa keményen Zoli szemébe.
Kénytelen a megalkuvásra, lehajtja fejét és visszaviszi az ágyba. Megcsókolja és lehajtott fővel távozik, de még az ajtóból visszaszól.
-Normálisan vigyázzanak rá, mert a törvény nekem is kedvezhet!
--Apa orvost, mentőt hív, anyát elviszik. Iszonyú csend borul a házra, a hold és a csillagok sem bújnak elő. Sötét felhők gomolyognak, mint tornyosuló szomorúság.
Kati átvirrasztja az éjszakát, messze elkerüli az álom, elmarad a reggeli napsütés is viharos felhők kavarognak. Mire delet kongat a város szívében magasodó templom harangja, fergeteges szél kavarja az utca porát és piszkát. Messze távolban sötét ég alján tarka villámok cikáznak, tompa dübörgés kíséri az égi színjátékot. Kati egyedül van, már apa is megebédelt és visszament dolgozni. Végig fekszik ágyán tekintetét az ablakra szegezi, nem sír a könnypatak már kiszáradt, figyeli a természet vad csatáját. Egyre közelebb kerülnek a villámok, vakító fénnyel árasztják el kicsi szobáját. Lelkében is vihar tombol, kavarognak gondolatai, mint a viharfelhők.
Sohasem félt a nyári vihar tűzijátékaitól, gyakran csodálta ablakán keresztül az egymáshoz csapódó felhőket. De, most félelem lett úrrá rajta, elered az eső, vízcseppek pattognak az ablak üvegén, mintha egy marék gyöngyöt hintenének rá. Hatalmas villám óriás fénnyel szeli keresztül a várost, majd eltűnik a házak között. Fülsiketítő robaj kíséri, mintha az udvaron engedné ki összes erejét. A szél tombol, sírnak jajgatnak a fák lombjai. Kati minden ízében remeg, fejére borítja párnáját, szíve hevesen kalapál.
--Hirtelen kivágódik az ajtó, apa ugrik be rajta, lekapja Kati fejéről a párnát, először nézi a remegő kislányt, majd leül mellé. Hajából vastagon folyik a víz az ágyra, ruhája csontig átázva, arcára a vihar redőket rajzolt. Alig hallhatóan, szinte maga elé mondja.
-Zoli meghalt! Jött ide hozzád és agyonütötte a villám.
Kati kiugrik az ágyból, rohan az ajtó felé, apa elkapja. Kiszakítja magát apa karjaiból, rohanna bár nem tudja hova, csak el. Dani áll az ajtóban nincs kiút.
Megáll szobája közepén, fejét két kezébe fogja, nézi az eget ablakán keresztül. Oszladoznak már a felhők, a szél is alábbhagy. Távolodnak a mennyei csillagszórók, de viszik magukkal Zoli lelkét. Tompa dübörgés kíséri őt, a mennyei dobos. Kati sikolyába beleremegnek az ablakok. Egyetlen szívszaggató sikoly, egyetlen név hagyja el ajkát.
-Zo....li....k..á..m!
Élettelenül zuhan végig a padlón, apa felemeli ágyába fekteti, Dani orvosért rohan. Néhány órát élt a sötétségben és megnémult.
--A temetésre bérmálkozásra kapott hófehér ruháját veszi fel, némán könny nélkül áll a sírok között távol a tömegtől. Megvárja, amíg mindenki elmegy a friss hant mellől. Ő egyedül búcsúztatja halottját, egyetlen szál vörös rózsával. Ajkához emeli, beleleheli csókját gyengéden a sírra fekteti, oda hol Zoli szíve nyugszik a föld hatalmas súlya alatt. Lekuporodik mellé és az égre néz.
-Tudom Istenem megérdemeltem a büntetést, a legdrágábbat vetted el tőlem. Elhagytalak, de te is elhagytál engemet! Mond Isten, most jó ez neked? Ha elvetted akkor vigyázz rá!
Lehajtja fejét és ül a sír mellett, fenn az égen csillagok ébredeznek, Dani tűnik fel a sírok közti sétányon, Katiért jött. Felemeli és vezeti ki a temető kapuján.
-Gyere haza-mondja halkan-apa vár!
Ám, Katit nem érdekli, hogy ki vár rá. nem szól egyetlen szót sem, szobájába megy. Hófehér ruhájában fekszik le és mély álomba merül.
--Zoli vár rá, kézen fogva elindulnak az ég csillagos mezején. Mennek és mennek, kezük bilinicskén fonódik össze, lassan óvatosan lépkednek nehogy eltapossák a csillagokat.

A csend titka
********************

--Kati nap- nap után elvégzi a reá szabott feladatokat, némán tesz-vesz főz és mosogat. Meghallgatja anya szidalmait, majd szobájába vonul. Este lefekszik, nem vitatkozik senkivel, nem felesel. Minden délután kezében egy vörös rózsa szállal a temetőbe indul. A sír mellé kuporodik, kedvesével beszélget mozdulatlan ajakkal. Zoli nyughelyét vörös rózsa takaró borítja, illatoznak hervadoznak kelyhükben édes csókkal. Már nem sír, szemében felszáradtak a könnyek, mellkasában sír a hasító fájdalom, mely mázsás sóhajként Szabadul ki és felszáll az égre. Mindenkor árva lelket keres, ki hitében ott bolyong és őt figyeli kéklő szemével. Szüntelen az estét várja, hogy álomra hajtsa fejét, mert Zoli ott várja, az álom szépséges szigetén, Együtt töltik az egész éjszakát. Istentől ennyit kapott, sivár életet, és csodás álmokat.
--Kati gyengének fáradtnak érzi magát, olykor szédül és hányinger kerülgeti. Arca sápadt, szeme alatt fekete karikák gyülekeznek. Kati nem figyel rá, de anya annál inkább, lesi minden mozdulatát.
-Terhes vagy te lány!-ripakodik rá egy szép vasárnap délelőtt. Kati arcán halvány mosoly jelenik meg.
-Igen!-sóhajt és elfordul-lesz egy kisfiam!-néz vissza lopva, hogy anya vajon milyen arcot vág.
Anya megtorpan, keze lendül óriási pofon csattan a kislány hófehér arcán, majd meginog és visszalép. Kati arcáról nem tudta a mosolyt letörölni.
-Tudod?...És, mi az elképzelésed? Mit akarsz megszülni zabi gyereket? Minek és kinek, a világ csúfjára?
-Az én gyerekem nem lesz a világ csúfja!-csattan fel Kati.-Soha nem bírtad elviselni ha boldog voltam! Miért? Jó az neked ha versz és az utamba állsz, miért örülsz a bánatomnak? Milyen anya vagy te? Tele iszod magad borral és nem tűrsz meg senkit a közeledben, csak Danit. Miért kedvesebb az, mint én, mit vétettem neked, és mit vétett apa, hogy ily kegyetlenül bánsz vele is. Miért gyülőlsz bennünket, ki vagy te! Az anyám? Mikor nyújtottad felém a kezed, mikor csókoltál meg, mit gyermekedet? Egyszer csak egyszer símitottad volna meg a hajamat, de csak tépni tudtad! Mit akarsz velem csinálni, milyen erőszakot akarsz rajtam elkövetni?
Mint felbőszült tenger hulláma, úgy árad Katiból eddigi életének összes keserűsége. Anya arcán gúnyos fintorral figyeli Kati kitörését.
-A gyerek az enyém, nem megyek tanulni dolgozni fogok. Ha itt el tudom látni a háztartást azért, hogy téged kíméljelek a gyerekemet is fel tudom nevelni. Különbül, mit te mert én szeretni fogom!
Na, most már elég, te szajha!-vörösödik el anya arca. Keze újból elindul, de Kati felkiált.
-Ne próbálj hozzám nyúlni, terhes vagyok!
Anya keze megáll a levegőben, meglepődik az eddig engedelmes kislány bátorságán, de szíve és agya egyre keményedik. Kati a szobájába indul, megragadja karját.
-Itt maradsz, ülj le ha nem bírsz állni!-s a közelben álló székre löki.
Hát, idefigyelj te szégyentelen vakarcs, én nem vagyok az anyád!
Mély lélegzetet vesz, kiköpte a sok éve magába gyűrt kínját. Megkönnyebűlten, büszkén lép az asztalhoz. Felemeli a kancsót, tölt, bűzös szájába önti az áldomást. Kati bárgyún néz maga elé.
-Mit vétettél?-dülöngél anya a konyha közepén-hogy megszülettél, de nem nekem! Mit vétett az apád? Idehozott az én nyakamba, te az ő dicsőséges félrelépése vagy! Anyád megszült és a kórházba felejtett. Azt sem tudom ki az anyád, az is jó nagy nő volt! Apád bement érted vállalta az apaságot, és idehozott nekem! Nem kérdezte akarlak-e, kötelezett, hogy felneveljelek! Ha nem teszem elhagy és elviszi Danit is, pedig ő az enyém!
-Kati ül bénán, a konyha kövezetén felejtett fagyos tekintettel. Megtört a csend, s a titokra fény derült.
-A terhességed megszakítjuk!-zúgnak a gyilkos szavak-fiatalkorú vagy, az apa halott! Gyerekjáték lesz elintézni, ide nem kell több zabi gyerek! Elég voltál te magad is, tanulni sem fogsz, férjhez mész!
-Az én gyerekemet nem fogod elvetetni!-ugrik fel Kati, arca lángba borul-nem fogok a kívánságod szerint férjhez menni! Te mondtad fiatalkorú vagyok, engedély kell a házassághoz!
-Majd megszerzem!-kacag anya gúnyosan-én már férjet is szereztem akár terhes vagy akár nem én férjet szántam neked! Nehogy még az én pénzemen tanulj! Jóra való fiú, meg sem érdemled, te ribanc!-Hidegen dülöngélve köp Kati felé, arcán gúny és elégedettség.-A gyereked pedig elveszik-zuborognak tovább a szavak-megszerzem a papírokat nélküled is, bevisznek a kórházba és kész! Volt bébi, nincs bébi! ha.....ha.....ha! Visszhangzik a röhögés-én így akarom, ha tetszik, ha nem! Végeztem-bugyborékol hangja-elbújhatsz!
--Takarosan elvégzett, e dolog, gondolja anya, s elégedett arcán szétterülő vigyorral ül le az asztalhoz, hogy a pohár és a kancsó után kényelemben nyúlhasson.
Kati szobájába vonul, lehuppan ágyára, szemét lehunyja és szól csak úgy a senkinek.
-Apa most hol vagy, merre jársz? Miért nem jöttél szükségem lett volna rád.
A konyhából csoszogás és hörgés kíséretében megszólal anya.
-Apád nem jön a megmentésedre, ne várt! Vidéken van, de én meg fogom győzni, hidd el!
Becsapódik a másik szoba ajtaja, s a röhögés lassan alább hagy, majd horkolás váltja fel. Anyát elnyomta az alkohol édes mámora.
-Kati tehetetlenül ül, majd végigfekszik ágyán, s az elmúlt életét próbálja felidézni, talán keres egy pillanatot, mely megmentheti az elkeseredés kegyetlen szakadékától. Nem akar belezuhanni, de a szélén áll és nem tudja merre lépjen.
A csendre megkapta a választ, most már tudja apa miért csak akkor becézte ha egyedül voltak. Anya, aki nem is anya, de akkor ki? Nevelő? Annak is gonosz, és mindig önmagára volt utalva, Vajon, Juci néni és nagyi ők tudták? Biztosan tudják, vigasztalja magát, de mégis szeretik, órákat üldögél a szobájában, hol fekszik az ágyán szemét a mennyezetre szegezve. Ablakán keresztül napsugarak kúsznak be, s azok játékát figyeli, miközben végigpörög előtte elmúlt élete.
Hírtelen felpattan, felveszi hófehér ruháját, szó és köszönés nélkül elhagyja a házat. A kertben illatozó vörös rózsa bokorról letör egy szálat és a temetőbe indul. Gyengeséget, tehetetlenséget érez, nem bírja legyőzni azt a gonosz asszonyt, akit eddig az édesanyjának hitt. Zolihoz menekül, a temető csendje mindig megnyugtatja. Üldögél a sír mellett, hallja Zoli hangját, látja szemét, érzi bőrén kezének puhaságát, haján gyengéd simítását. Itt búcsúzik el gyermekétől, kit szülei nem engednek megszületni, lelkét Zolira bízza az édesapára.
--A temető sűrű lombjai között ébred az alkony, csillagok gyúlnak, de Kati csak ül és a fejfára tapasztja tekintetét. Kicsiny fényképről Zoli mosolyog rá. A sírok közti sétányon Dani közeleg Katihoz. Megrázza a vállát.
-Gyere haza-mondja -késő van!
Kati feláll, búcsút int a sirhantnak és Danival engedelmesen elindul. Némán ballagnak a sötétedő temető sétányán, ki a kapun, s a város utcáin. Kati töri meg a némaságot.
-Dani te tudtad, hogy én ki vagyok? Mond nagyon gyűlöltél, és gyülőlsz még ma is? Te, mit tennél a helyemben? Anyád el akarja vetetni a gyermekemet! Tudod, hogy férjhez akar adni? Azt sem tudom kihez! Legalább egyszer ebben a büdös életben válaszolj őszintén a kérdéseimre! Kérlek!

--Dani megáll, kezével végigsimítja arcát, sok a kérdés. Egy park közepén állnak egymással szemben. Kati arcán a kérdések izgalma feszül, Dani szeme fakó és fásult. Nézi a kislány hófehér arcát, sötét karikák árnyékolják hajdan tisztán ragyogó szemét.
-Tudom, és tudtam, anya nem csinált belőle titkot, de apa megtiltotta, hogy neked is elmondjuk. Én már nagyon untam ezt az egész családi vitát! Mi a véleményem? Hm, nincs véleményem, sosem tudom mikor görget az élet elém effajta sziklát és én is bajban leszek. Már nem gyülőllek, de nagyon utáltalak, bár azt hiszem úgy oltották belém a gyűlöletet. Sajnálom, ma már nem gyerek ésszel gondolkodom, más lett a világ. Tudom nem tehetsz róla! Hogy, mit tennék?
Ülj le ide a padra mellém! Ha Zoli élne, nem lenne semmi probléma, de sajnos nem így van. Kishúgom, ne akard a kisbabát, nem tudsz neki apát adni, félárvának születik. Az évek begyógyítják szívedben a sebet, elfelejteni sosem fogod Zolit, de az élet megy tovább. Nem kötheted le az életedet egy halott emlékéhez! Gondolnod kell a saját életedre, a jövődre, amit nem tudsz kikerülni. Tudod, érzed milyen mostoha mellett élni, kiszolgáltatottnak lenni. Ezt a sorsot akarod adni gyermekednek? Ha szeretettel gondolsz reá, mentsd meg, a szomorú élettől addig amíg lehet! Nehéz lépés, de meg kell tenned!
-Dani, most először felemeli kezét elsimítja Kati arcából előre omló haját, és megcsokólja a homlokát.
-Gyere menjünk haza!-szól Dani-otthon vendéged vár, a kiválasztott. Nem ismerem, de szimpatikus. Nem tudok hozzászólni anya tervéhez, apát is meggyőzte igazáról. A mai erkölcsi szabály nem fogadja el, hogy tizenöt évesen nem vagy érintetlen. Anya ebbe a szabályba kapaszkodik. Szerinte örülni kell annak, hogy van valaki a történtek után, aki hajlandó feleségül venni. Különben itt maradsz a nyakunkon, mint öreglány, ezt anya mondja, engem nem is kérdeztek.
-Kati nem szól semmit, Dani kedvessége nem hatja meg, úgy érzi hamis. Valójában Dani örül annak, ha megszabadulnak tőle, későn érnek haza. Anyát kiütötte az ital, apa fogadja őket, elment a vendég is. Apa szólni akar, de torkára forr a szó, kislánya szemében egyszerre lát keserűséget és gyűlöletet, ám mögötte, mint apró gyertya láng pislákol a neki szóló szeretet. Nem bír megszólalni, Kati kihasználja némaságát és szobájába siet. Vacsora nélkül fehér ruhájában fekszik le, figyeli az ablakán beleső csillagokat. Szerelmét keresi, de nem találja, szomorú szívvel adja át magát az álomnak, Zoli vár rá, de csak távolról int. Nem engedi magához közel, hangját hallja monoton zúgással.
-Nem kötheted le magad egy halott emlékéhez, meg kell szabadulnod! Menj, élj tovább új életet, nem kell, hogy elfelejts, emlékezz csupán!
A hang lassan elhalkul és eltűnik, sötét éjszaka burkolja be a kislány álmát.
--Alig egy hét kellet anyának, hogy elintézzen mindent, Katit betuszkolják egy sötét kocsiba. Suhannak városokat, falvakat hagynak maguk mögött, Kati nem tudja hova viszik, bár nem is érdekli. Végül megállnak egy nagy folyó partján, még sosem járt erre, hatalmas szürke épületben már várják őket. Anya most persze itt van és kering körülötte a bórgőzős levegő. Fehér kórterembe cipelik, fehér ágyba fektetik, este injekciót szúrnak karjába, reggel megismétlik. Feje tompán zúg, újabb fehér terem, ahol asztalra fektetik, kezét lábát lekötik. Körbenéz sok arcot lát, kik ködbe bújva őt figyelik, valahonnan a mélyről utasításokat kap. Karjában fecskendő és tű, valami büdös folyadékot nyomnak és zuhan egyre lejjebb. Lenn a mélyben felsír egy kisbaba, s Katit elnyeli a sötétség.
-Világos kórteremben ébred, mellette nővérke áll. Amint észreveszi ébredését kérdezgetni kezdi.
-Hogy hívnak kislány? Hol laksz? Beszélj! Muszáj!
Kati összezárja ajkát, némán néz farkas szemet a nővérrel. Mivel az nem kap választ lehajol a kislány fölé, megfogja kezét és szelíden súgja.
-Túl vagy már rajta, ne félj! Szólalj meg!
Kati szíve elnehezedik, szemét lehunyja, teste megrándul szemhéja alól könnyek gurulnak végig sápadt arcán.
-Nincs kisbabám?
-Nincs, de hát nyugodj meg! Nem így akartad?
A nővér leül ágya szélére, homlokát símogatja, s törölgeti arcát.
-Nem!-üvőlt fel fájdalmasan a kislány- én most már meg akarok halni!
A nővér döbbenten nézi a lélekben összetört kislányt, kisiet és egy orvossal jön vissza. Kati az orvos szemébe néz, iszonyat fogja el, ő az, ott volt suhan előtte a kép, ott a fehér szobában. Fejét elfordítja, remeg arcának minden ideg szála. Az orvos megfordul és elhagyja a kórtermet. A nővér újabb injekcióval tér vissza, beadja Katinak, leül mellé az ágy szélére. Egész délután ott ül és beszél, sok kérdésre választ kérne, de Kati hallgat. Vacsora után mély álomba zuhan, eltűntek a csillagok, Zoli sem várja. Egyedül bolyong a sötét álmok zúgó tengerében.
--Reggel ébresztik, fürdés és reggeli után a viziten kijelentik haza mehet. Jönnek érte, talán már itt is vannak. Nincs semmibe sem beleszólási joga, nem kérdezik, de rendezik sorsát.
--Dani baktat fel a lépcsőn, megfogja Kati táskáját és csak ennyit szól.
-Gyere!
Kati követi, majd egy világos kocsiba ültetik Dani és egy szőke férfi, anya vagy apa sehol. Dani bemutatja a férfit, de Katit nem érdekli, hogy ki az aki őt haza viszi. Néhány perc múlva, mikor már az országúton robognak akad meg a szeme a mellette ülő sofőrön.
-Ki is vagy?-tűnődik-talán Tomi? Jó, legyél akkor Tomi. Időnként végigméri a férfit, haja rövid szőke, olyan fejet hord tömzsi nyakán, mint egy sündisznó. Bőre kicsit barna, ajka vastag, szeme világos kék. Arca talán normálisnak mondható. Furcsán mosolyog Katira, és ez a mosoly undort kelt benne, rendkívülien udvarias merev, de minden alkalmat megragad, hogy megérintse a kislány kezét, vagy arcát. Ettől Kati hátán hideg futkos, próbál minél távolabb húzódni tőle, már rátapad a kocsi ajtajára.
Órákig tart az út, ám amint haza érnek Kati szobájába vonul nem akar senkivel sem találkozni, beszélgetni. Egyedül szeretne lenni, végigfekszik ágyán, s a mennyezeten különböző formákat rajzoló fa lombok árnyékára mereszti szemét. Nem veszi észre, hogy nyílik a szoba ajtaja, Tomi lép be rajta, és minden szó nélkül leül mellé az ágy szélére. Kati ijedten néz rá, és már tudja ez lesz a férje.
-Istenem, hol vagy ilyenkor?-sóhajt és az egész testével a fal felé fordul. A férfi nem nyúl utána, ülve marad és beszélni kezd.
-A nevemet már tudod! Igaz elmúltam húsz éves, régóta ismerlek és tudom nagyon boldog voltál. Ezért nem vettél észre engem, pedig figyeltelek, de nem akartam tolakodni, bár tudom, hogy gonoszság amit teszek. Mégis megteszem, mert a mamád csak így enged a közeledbe, vagyis feleségül kell, hogy vegyelek. Érted? Úgyszólván megkötöttük az üzletet. Tudom azt is, hogy nem szeretsz, hm nem is szerethetsz, de igyekszem azon lenni, hogy meg tudj szeretni. Most csak annyit kérek, nézz rám és fogadj el! Engedd meg, hogy segítsek viselni a terhet, oszd meg velem!
Óvatosan megfogja Kati vállát és maga felé fordítja, egymás szemébe néznek, a férfi lágyan a kislány keményen. Megsimítja arcát, keze megpihen a kislány reszkető vállán. Nagyon lassan óvatosan fölé hajol és megcsókolja homlokát, arcát és végül az ajkát, mely hideg, mint a márvány. Tomi két kezével felemeli magához öleli az alélt kislányt.
-Ígérem-folytatja-segítek elfelejteni minden rosszat ami eddig történt. Nagyon szeretlek, nem vagy egyedül, melletted állok bármikor, ha szükséged van rám, csak szólj és itt vagyok! Megvárom a percet, amikor te is tudsz szeretni, nem kérek tőled semmit. A mamád viszont esküvőt akar, hamarosan megtartjuk az eljegyzést, ősszel az esküvőt. Kérlek, mondj igent! Neked is jobb lesz, kiszabadulsz a pokolból, nem akarlak zsarolni. Esküszöm, nem lesz közöttünk szorosabb kapcsolat, ha nem akarod! Ha, nem tudsz megszeretni Simán elvallhatsz tőlem! Válaszolj kérlek!-biztatja Tomi
-Kati belemélyed a férfi világod kék szemébe, s annak tiszta fénye elhiteti vele, hogy őszinte. Átöleli a nyakát, hozzábújik védelmet remélve. Jól érzi magát a karok szorításában, de a forróság elmarad, amit Zoli ölelése kísért. Ott szerelmet és biztonságot kapott itt csak a biztonság érzése marad benne.
-Válaszolj kérlek!-biztatja Tomi-tudnom kell elfogadsz-e?
-Jó, tegyél úgy, ahogy jónak látod!-hangzik a válasz-legyél jó barátom!
-Akkor, igent mondasz? Leszel a feleségem?
-Igen! Van más választásom? De, biztos, hogy szeretsz?-kérdezi Kati csendesen lehajtott fővel.
-Ha nem szeretnélek, nem vennélek feleségül, nem mentenélek ki a pokolból! Nekem sem hiányzik egy erőszakos házasság, sőt bízok benned, hogy idővel meg fogsz szeretni. "Türelem rózsát terem!" Nekem te leszel a rózsám, várok rád!
-Rózsa!-kapja fel a fejét Kati, megyek a temetőbe, Zoli vár!
Tomi megcsókolja a kislány szemét.
-Elviszlek, engedd meg! Hosszú még az út neked. Különben két nap vittem rózsát a kedvesednek, csak a mai hiányzik, no meg csókot nem leheltem bele, de megnyugtattam, hogy hamarosan jössz.
--Kati tágra nyílt szemmel néz Tomira, szívét enyhe melegség járja át. Ajkát nyújtja a férfinak, felolvadt a hideg márvány, Tomi meleg csókot kap.
-Köszönöm igazán jó barát vagy!-rebegi-menjünk vigyél el!
Dani meglepetésére együtt jönnek ki a szobából, Tomi fogja Kati kezét. Az udvar félreeső sarkában viruló rózsa-bokor ontja vörös virágait, Kati egész csokorral szed, csendesen beül a kocsiba. Tomi nem zavarja felesleges beszéddel, a temető kert kapujától gyalog indulnak tovább a sírok közti sétányon, Tomi bontja meg a csendet.
-Én itt maradok, te menj oda a sírhoz, ez a te belső dolgod, de figyellek és szólj, ha menni akarsz haza. Vigyázz magadra, még nagyon gyenge vagy!
Jó, szólok és vigyázok magamra!-feleli Kati szeméből hála pillantásokat vet a férfira.
-Lekuporodik a sír mellé, rózsáit egyenként fekteti kedvese nyughelyére. Halkan suttog hiszi, hogy hallja és figyel rá.-Elvették a kisbabámat, veled van már, vigyázz rá és jöjj vissza hozzám! Álmaimban szeretnélek látni, sétálni a csillagok között. Miért hagytál el? Azt mondtad szeretsz és most a gyermekem is a tiéd lett! Nekem meg férjhez kell mennem, olyanhoz akit nem szeretek. Szeretnék meghalni, hogy találkozzam veled!
Tomi a közelben sétálgat le és föl, gondolatban azt kívánja, hogy Kati örök búcsút vegyen a múltjától, hogy új életem, mit vele kezd el árnyéktól mentes legyen. Istenhez Fordul segítségért, hogy szabadítsa meg kedvesét a fájdalomtól. Látja amint Kati leborul a sírra, közelebb lép a kislány arca vértelen, mozdulatlan, szeme lecsukva. Karjába veszi és gyors léptekkel a kijárat felé viszi, majd a kocsiba fekteti és száguld az orvoshoz.
-Ideg kimerülés-mondja az orvos-pihenésre és normális étkezésre van szüksége! Mert ez a kislány nem eszik rendesen! Sok vért vesztett, írok vitaminokat, és vigyázni kell rá nagyon fiam!-fejezi be az orvos mondandóját és megveregeti Tomi vállát.
-Tomi haza viszi ágyba fekteti, üres a ház. Pokoli némaság és hidegség tanyázik, e zord falak között. Kati átöleli a férfi izmos nyakát, nem kér semmit, de nem is tiltakozik.
-Nagyon komolyan megparancsolom, hogy tessék feküdni és aludni!-szól a férfi, szemében az aggódás szikrái lobognak. Egy kicsit elmegyek-folytatja,-de visszajövök, addig itt leszek veled, amíg meg nem erősödsz. Tessék enni, elfogadni az ételt! Tedd meg értem, nincs jogod eldobni az életedet, mit Istentől kaptál! Évek óta várom a percet, hogy közeledbe kerüljek, nem veheted el tőlem! Tomi, két kezébe temeti arcát, ujjai közt néhány férfi könnycsepp tőr magának utat. Megtörli arcát és folytatja.
-A jó Isten meg fog segíteni, én imádkozom érted, Ő tudja, hogy jó ember vagy, fordulj hozzá bizalommal!
Kati rámereszti szemét az Istenről regélő férfira, majd hirtelen kitör, mint a vulkán. Szavai égetik Tomi lelkét, ki Istenben bízó ember.
-Isten? A te Istened becsapott engem, elvett tőlem mindent ami fontos volt nekem! A te Istened elvette Zolit és elvette a gyermekemet. A te Istened végig nézte anyám gonoszságait! Mit tud Ő segíteni?
Kati erőtlen keze a levegőt csapkodja, mint aki most akarja agyonütni eddigi életét. Hangja néha elcsuklik és szemében meg-megcsillan egy kóbor könnycsepp.
-Mond, mit vétettem én a te Istenednek? Gyermekként minden percben imádtam Őt! Meg kellett tudnom, hogy mostoha gyermek vagyok! A te Istened gyülől engem, mit tartogat még számomra? A te Istened.
Tomi elkapja a hadonászó kis kezeket, sajátjával együtt imára kulcsolja, az próbálja kiszabadítani, de sikertelenül. Tomi fejét lehajtva kér bocsánatot Istentől Kati elkeseredett szavaiért. Végül kezében rejlő apró ujjacskákat megcsókolgatja és szabadon engedi.
-Sietek hozzád vissza, nem hagylak magadra!-áll fel és eltűnik az ajtó mögött. Kati felül ágyában, körbenéz szobájában, majd felkel és a rádióhoz lép, bekapcsolja. Visszafekszik, behunyja szemét, átadja magát a zene lágy dallamának és álomba merül. Nem tudja meddig aludt,de kinn már lemenőben van a nap. Tomi ül az ágya szélén.
-Látod? Itt vagyok és sikerült egy hét szabadságot kérnem, hogy vigyázzak rád. Két hét múlva lesz az eljegyzésünk addigra fel kell erősödnöd.
-Ennyire sürgős?-kérdezi Kati csendesen.
-Ige, a mamád sürgeti. Hoztam neked friss ebédet. Tálalhatok? Megenni kötelező!
-Igen!-és arcán apró mosoly fut át. Tomi tálalja az ételt a finom gyöngyöző húslevest. Kati farkas szemet néz a tányérral aztán elkezdi kanalazni, majd megszólal.
-Ki főzte ezt a finom levest?
-A jövendőbeli anyósod!-feleli Tomi nevetve-bocsáaa meg az édesanyám, aki szeretne az anyósod lenni.
-Nagyon finom volt és köszönöm szépen, de nem kérek többet semmit. Nem birok enni, nem kell!
-Rendben van, de később megeszed a húst is, amit ma elhoztam azt meg is kell enned, még ma!
Igaz, ez az étkezés már vacsora is lehetne, hisz a nap kezd elbújni a házak között, de Katinak ez volt az ebéd. Tomi megigazítja párnáját és visszaparancsolja az ágyba, betakarja. Nézi a kislány sápadt arcát, göndör haj zuhatag selymes fényét, mely szétterül a párnán és átölel egy bájos fejecskét, melyről oly sokat álmodozott. Most itt van előtte, szeretheti. Szemük találkozik, Tomi tekintetében végtelen szeretet, Katiéban a hála tükröződik.
-Megcsókolhatlak?-kérdezi a férfi csendesen
Kati arcán halvány piros foltocska jelenik meg, ajkát félig nyitva felejti, hosszú szempilláit lezárja.
-Igen!-suttogja
Tomi melléül két kezébe fogja a drága arcot, és ajkát hosszan megcsókolja, majd elengedi. Remegő hangon szólal meg.
-Kérlek próbálj egy kicsit szeretni, én őrülten szeretlek, minden vágyam, hogy boldoggá tegyelek!
-Kati átöleli a férfi vállát fejét magához húzza és viszonozza az előbbi csókot. A férfi tudja és érzi ez pusztán a hála csókja, de számára boldogságot jelent. Kati az éjszaka folyamán átgondolja helyzetét és nem lát más kiutat, hogy megszabaduljon pokoli életétől. Csak ezen az úton tud kitörni és hálás Tominak, hogy segít.
--Tomi szorgalmasan ápolja, csak éjszakára hagyja magára. Naponta hordja a friss és finom ebédet. Anya most megnyugodva, békén hagyja, hisz hamarosan megszabadul tőle. Kati mosolyog, arcának színe kezd visszatérni. A temető kertet sem emlegeti már, az utolsó rózsa csokor még illatozik, Zoli elbocsájtotta magától, nem akarja, hogy álmaiban vele legyen.

A megalkuvás
**********************

--Kati elfogadja sorsát, bár lelkében gyakran háborog, de nincs más választása. Ezzel a gondolattal várja az eljegyzés napját, majd az esküvőt. Két hét után összejön a család és megtörténik az eljegyzés, Tomi mindent elkövet, hogy felvidítsa kedvesét, kora délután lett vége az ebédnek. A vendégek haza mentek Tomi és Kati a kert sarkában felejtett tuskón ülnek.
-És, hogyan lesz tovább?-kérdezi Kati lehunyt szemmel, hiszen ebben az esküvőben csak a menekülés útját látja.Tomi felemeli a kislány fejét, megsimítja hófehér arcát, melynek közepén apró piros rózsa nyílik.
-Nyisd ki kérlek a szemed és nézz rám, bízzál bennem! Van egy meglepetésem számodra, nézd ezt a borítékot egy cím van benne a Mátrába. Holnap csomagolunk és elmegyünk. Egy barátomtól kaptam, hogy elvigyelek oda friss levegőre és egy kis kirándulásra.
Kati szeme felcsillan, még sosem volt kirándulni a hegyekben, kicsi gyermekként a kórházban látta először és utoljára a felhőbe bújt hegycsúcsokat.
-Hm, az jó lesz és meddig leszünk?
-Sajnos csak egy hetet kaptam, de ha tetszik máskor is elmehetünk.
-Akkor csomagoljak?-ugrik fel a tuskóról
-Lehet, én is haza megyek csomagolni!-áll fel Tomi is.
-Anya tud róla?-torpan meg a kislány-nem fog velem kiabálni?
-Nem, már nem kiabálhat, megtiltottam, igaz nem nagyon tetszett neki, de elfogadta a feltételemet. Ezentúl csak én törődhetek veled! Nem kell főznöd, takarítanod utána, hiszen ő is meg bírja csinálni. Nem szeretnélek visszaengedni az ő felügyelete alá, minduntalan arra hivatkozva, hogy fiatalkorú vagy. Nem, ennek már vége! Csomagoljunk és amilyen korán tudunk induljunk.
Tomi után becsukódik a nagy fekete kapu, Kati szobájába siet, keresztül suhan a konyhán. Anya a tűzhely mellett áll és a vacsorát készíti családjának. Kati arcán gúnyos és egyben büszke mosoly fut át. Izgalmában szinte az egész éjszakát átvirrasztója. Szüntelen az ablakot kémleli, vajon mikor virrad, mikor kelhet fel és indulhat.
--Végre az utca csendjét kocsi zúgása bontja meg, majd a kapu előtt berreg tovább, és elnémul. Kati kiugrik az ágyból fürgén rendbe teszi szobáját öltözik, és mire Tomi kopogtat már menetkészen áll. Fél óra múlva már maguk mögött hagyják a várost. Künn az országúton száguldanak, távolban ébred a nap. Az égbolton égbolton úszkáló bárány felhőket rózsaszínre festi, az út két oldalán hatalmas nyárfák bólogatnak a korán ébredő nyári szélben.
-Városokat, falvakat hagynak el, filmekről könyvekről beszélgetnek. Kati rádöbben, hogy sok közös gondolatuk van a világról és a benne játszódó eseményekről. Az órák múlnak és ők suhannak megtisztult új életük felé. Magasan jár a nap, mikor feltűnnek a felhő mögé bújt hegycsúcsok. Kati összecsapja a kezét.
-Ó, de gyönyörű!-kiált fel kipirult arccal.
Tomi gyönyörrel simítja meg Kati arcát, már egészen a hegy lábánál járnak.
-Ez a Mátra és ott fenn az oldalában vár bennünket egy takaros kis vadász házikó.
Valóban egy aprócska vadász ház kicsiny udvarán állnak, Tomi kulcsot kotor elő táskájából és kinyílik a házikó ajtaja. Két kicsi szobát egy főző fülkét, és tusolót rejt magába. Kati gyorsan körbe futja, az udvart erdők és bokrok ölelik. Oldalt garázs bújik meg az erdő árnyékában. A kerítésen kívül kerek tisztás, melyen zöld fű és tarka virágok hintáznak a szélben. a tisztás közepén sziklákból kirakott tűz rakó építmény emelkedik ki a virágok közül, mellette tuskók sorakoznak.
-Ott fogunk esténként tábor tüzet rakni!-mondja Tomi-ha akarod szalonnát is süthetünk.
-Igen!-szól Kati!-mindent akarok!
-Mindent?-mosolyodik el a férfi
Kati elpirul lesüti szemét, lábával köröket rajzol a járda szegélynél elterülő homokba. Ajkát összeszorítja.
-Majd látjuk! Talán? Nem tudom-szűri ki szavait fogai között. Tomi felnevet.
-Ugyan, csak vicceltem! Azt viszont komolyan mondom, nem akarom, hogy főzzél takarítsál, vagy bármi munkát végezzél. Lemegyünk a faluba ebédelni és lemehetünk este is táncolni szórakozni. Azért jöttünk, hogy pihenjünk és szórakozzunk. Este, ha itthon maradunk és reggel hideget eszünk. Vissza bemennek a házikóba és kipakolnak, természetesen külön szobába. Utána elindulnak felfedező útra le a faluba. Tiszta girbe-gőrbe utcákon sétálnak , a falu szívében rátalálnak egy nád fedeles panzióra. Bejáratát rózsa lugas díszíti, Kati mélyen beszívja a rózsa illatát.
-Ide menjünk be-mondja-itt ebédeljünk ma is holnap is és minden nap.
-Jó, rendben, gyerünk!-hagyja helyben Tomi
Bemennek, jóízűen elfogyasztott ebéd után ismét a hegyre visz útjuk. Alkonyig még van néhány óra, bejárják a vadász ház melletti erdőt. Csendben lépegetnek, csupán az avar zizzen talpuk alatt. Apró madarak dalától zeng az erdő, mókusok ugrálnak a fákon. Egy-egy őzike fut keresztül az apró tisztásokon. Ébred az est hajnal csillag, ott bujkál a lombok között mire visszatérnek a vadász házba. A faluban vásárolt hideg vacsorát elfogyasztják, majd kiülnek a ház elé.
-Csodálják az ébredő csillagokat, a sötétben megbúvó lombok suttogását hallgatják. Tomi átkarolja Kati vállát, s egy kicsit összebújva hallgatják az erdő éjszakába nyúló neszét. Késő este térnek be szobájukba, Kati gyorsan elalszik. Tomi besurran szobájába és betakargatja az alvó kislányt.
--Reggel vidáman frissen ébrednek, hátitáska kerül elő a kocsi csomagtartójából. Élelmet, vizet pakolnak bele és elindulnak kirándulni a hegyekbe. Kati arca teljes szépségében ragyog a boldogságtól és friss hegyi levegőtől. Bokrokat, virágokat csodálnak meg, kék vizű patakban mosnak lábat és tovább ballagnak. Hol felfelé, hol lefelé haladnak lenéznek az alattuk elterülő mezőre vagy falura. Apró fehér házikók néznek vissza rájuk, egy-egy kidőlt fa törzsén megpihennek.
Kati nem fél, bizik Tomiban, hogy ismeri a hegyet és erdőt, visszatalálnak a vadász házba. Nagyon sokat mennek és a távolban feltűnik a ház piros tetején ágaskodó kémény. Hátrafordul Tomira néz és nevet.
-Visszataláltunk, ugye az a házikó a miénk?
-Az.-válszolja Tomi-ne félj jól ismerem a tájat. Gyakran járunk ide a barátaimmal pihenni és kikapcsolódni. Szeretem ezt a helyet, és ha te is megszereted többször is eljöhetünk. Élményekkel gazdagon térnek vissza a házba. Letusolnak és a faluba mennek ebédelni, majd a falu utcáin sétálnak, leülnek egy apró cukrászda teraszán fagyizni. Betérnek a moziba, hol éppen egy romantikus filmet vetítenek. Tomi a sötétben megfogja Kati kezét, érzi, hogy a kislány megrezzen az érintéstől. Majd ránéz, oldalra fordítja fejét visszarántja tekintetét, de a kezét hagyja Tomi tenyerében pihenni.
-Alkonyodik, mire visszatérnek a hegyoldalában gubbasztó kicsi házba. Tomi eltűnik, majd egy nyaláb rőzsével és fával tér vissza. Amint besötétedik fellobban a tűz, keveredik az erdő illatával az égő fa és a szalonna hagymával spékelt zamata. Néha bagoly huhogása surran ki az erdőből, a tűzben rőzse és a szalonnából kicsepegő zsír serceg. Hallgatnak, hol egymást, hol a tűzet nézik, s a csendben megbúvó zajokat figyelik.
-Hallod?-suttog Tomi-egy sündisznó elindult vadászni. Négy apró lábacskája sodorja az avart.
Kati erősen figyel, de nem ismeri annyira az erdő éjszakai életét, hogy meghalljon minden apró neszt, hogy megtudja különböztetni a zajokat.
-Nem tudom, nem hallom-hajtja le szomorúan fejét.
Elkészül a nyárson sütött vacsora, tálcára kerülnek a finom falatok és az erdő védelmében jóízű falatozásba kezdenek.
--Vacsora után még nincs kedvük lefeküdni, Tomi bibliai történeteket kezd mesélni. Kati szájtátva hallgatja, homályos képek hang foszlányok jönnek elő emlékeiben. Mikor kicsi volt nagyi mesélt hasonló történeteket lámpa oltás után.
-Lassan hamvadni kezd a tűz, s a csillagok gyöngyként ragyognak fenn az égbolton, a hold teljes pompájában figyeli a föld éjszakai életét. Tomi vízzel lelocsolja a még parázsló hamut, s a házikóba mennek.
-Veled alhatok?-kérdezi Tomi csendesen-vagy menjek a másik szobába, de ott olyan hideg van.
Kati megtorpan, fejét lehajtja, majd lassan megfordul felemeli tekintetét és Tomi szemébe néz. Megfogja kezét és halkan mondja.
-Próbáljuk meg, szeretném!
Tomi felkapja két erős karjába és leteszi a szoba közepére, mérhetetlen szeretettel vetközteti, a kislány arcán piros foltocska jelenik meg.
Ezen az éjszakán együtt tusolnak, fejükre ömlik a víz, miközben ajkuk csókban forr össze. Hatalmas lubickolás után a vadász ház ablakán beleső hold fényében olvad össze a két test. Az eddig hideg márvány áttüzesedik és lobban a láng. Hullámzik, mint a tenger kék vize, ajkát halk sikoly hagyja el és a tenger kisimul, elcsendesedik. Mély álomba zuhan, Tomi őrzi álmát, a győzelem és a boldogság nem hagyja elaludni.
Az ablakhoz lép, s az égbolton tündöklő csillagokat nézi, miközben Istenhez szól. Nem szégyelli hitét, hisz Isten nélkül nem lehet boldog az ember. A béke és a nyugalom Isten ajándéka.
-Köszönöm Uram!-rebegi ajka a hold ezüstös fényébe.-Gyenge vagyok, a Te erődre támaszkodom, és ezt a lehetőséget Te meg adod nekem. Ezért hálás vagyok, szeretetem téged éltet, áld meg rövid életünket, adj erőt szerető szívemnek!
Még néhány percig szemléli az égboltot, mintha az áldott szempárt keresné az éjszaka lámpásai között. Egy lépést hátralép, hatalmasat nyújtózkodik és bebújik Kati mellé az ágyba.
-Gyönyörködik a kislány kipirult arcába és pillája lassan lecsukódik, álomba merül boldog szerelemmel.
--Reggel pacsirta dalára ébrednek, egy új Kati emeli tekintetét Tomira és nyújtja ajkát a reggeli csókért. Csodálatos napokat töltenek el itt a Mátra vadregényes erdejében. Nappal az erdőt járják, a falu nádfedeles panziójában ebédelnek, este tábortűz fényénél Tomi mesél. A napok hamar elrohannak, és az utolsó tábortűz lobban fel a ház melletti tisztáson.
--Kati még egyedül ül a tűz melletti tuskón, az égbolt tele van csillagokkal, annyira szépek, hogy nem tud betelni vele. Mozdulatlanul ül, itt-ott reccsen az avar , langyos szél játszik a lombokkal. Tomi nagy fekete könyvvel a hóna alatt jön ki a házból, közelebb húzza tuskóját Katihoz és leül.
-Mi ez?-kérdezi Kati a könyvre mutatva.
Ez? Ez a Biblia, mit soha nem hagyok el, ezután már ketten fogjuk olvasni. Akarod?
-Nem tudom! Én....rád bízom magamat! Vállalod?-kérdezi bizonytalanul.
Lehajtja fejét, majd hirtelen felkapja, haja a sötétben, s a tűz fényénél csillogva libben, koronaként borítja be szép fejét. Tekintetét Tomi szemébe fúrja.
-Én boldogan leszek a feleséged, már nem gyűlöllek, azt hiszem szeretlek. Lehet, hogy anya bosszúvágya nem teljesedik be az erőszakos házassággal. Én, azt hiszem szerencsés vagyok! Úgy érzem Isten visszafogadott szeretetébe, bár sosem fogom megérteni, miért kellett annyi bánatot elviselnem úgy is, mint kis gyermek és úgy is, mint fiatal lány. De, nem rágódom ezen többé, szeretnék új életet rossz emlékek nélkül. Veled és Istennel! Ugye segítesz nekem? Bízom benne, hogy gyermekeimnek jó apja leszel, mert soha többé nem akarok a klinikára menni! Minden gyermekemet megszülöm, aki világra akar jönni és élni akar.
Kati elhallgat, szemét lesüti, arca merev és komoly. Tomi kezét nyújtja felé, szorosan mellé húzódik. Kati elfogadja a feléje nyújtott kezet, s azok összefonódva pihennek a fekete könyv borítóján. Tomi a tűzben felejti tekintetét, majd Kati szemét keresve megszólal.
-Boldog vagyok, ha egy kicsit is szeretsz! Itt, az erdő szélén, s a hegy oldalában, csak te vagy és én. Tanúm az Isten és a természet, no meg a csillagos ég. Az itt kimondott szavak igazabbak, őszintébbek, mint a formatervezett hivatali eskü.
Én, esküszöm és szívemből teszem, életem minden percében arra törekszem, hogy téged és gyermekeinket boldoggá tegyem. Nap, mint nap kérem az Úr áldását, gyermekeinket hitben neveljük, mert csak úgy lesznek igazán boldogok!
-A tűz parazsa hamvadni kezd, csillagok ezüst ragyogása fedi be az égboltot, bagoly huhogás bontja meg az éjszaka csendjét. Apró állatkák indulnak éjszakai vadászatra. Zizzen az avar, s tovatűnik egy sün malac. Kati és Tomi nyugovóra térnek, ez az utolsó éjszaka a mátra vadregényes erdejében. Holnap haza indulnak, Kati a hegyi levegő tisztaságától és az Úrral való újboli találkozástól megújult szívvel hajtja fejét a nemrégen még gyülőlt ember karjára. A múlt kiesett, összeomlott, mint egy rosszul épített piramis. Szerelmet talált, reményt és kiutat a pokolból. A reggeli napsütésben a megújult Kati ébredt fel a kis házikó apró szobájában. Arca kisímúlt, tekintete nyugodt, szeme csillog. Csomagolnak és idúlnak vissza a hétköznapokba.
-És, ki fog itt kitakarítani?-kérdezi Kati-kimosni az ágyneműt?
-Van arra lenn a faluban egy néni felfogadva, hogy rendbe tegye a házat, gondviselje a kertet és udvart. Majd beszólunk neki, hogy távoztunk. Ne aggódj, minden rendben lesz, ennek a házikónak több tulajdonosa van, közöttük vagyok én is, csak meglepetésnek szántam, és a barátaimé. Majd megismered őket, az egész nyarat beosztjuk, hogy mindenki tudjon pihenni itt a Mátrában.
Tomi bezárja a ház ajtaját és elindulnak ki a kertkapu irányába, hol a kocsi áll. Kati megáll visszafordúl és mosolyogva nézi az árván marad házikót, majd megszólal.
-Köszönöm neked, hogy felnyitottad alvó szemem, ezt az egy hetet amit itt töltöttünk együtt. Ennyi kellett az ébredésemhez, és te ebben segítettél. Szeretlek és ígérem hű leszek hozzád és az Úrhoz. -Megöleli Tomit ajkát csókra nyújtja, és ez a csók és az ölelés valóban szívből jött. Tomi ezt érzi, és boldog.
-A kocsi vígan siklik lefelé a hegyről, lenn a faluban megreggeliznek, majd felkeresik a nénit. Apró falusi házacskában él, körülvéve virágokkal és lombos fákkal. Elköszönnek, és folytatják útjukat haza. Kati elkomorodik amint a városhoz közelednek. Tomi nagyokat sóhajt és megszólal.
-Nem szeretnélek haza anyádékhoz vinni. Megnyugodtál, megszépültél és azt akarom, hogy ilyen maradj. Úgyis hamarosan lesz az esküvőnk, igazán nem számít az az egy hónap.
-Jó, nem bánom, én sem kívánkoztam haza, már féltem, hogy mi vár otthon.
Kati láthatóan megkönnyebűl, a tudat, hogy nem kell haza,mennie felszabadítja.
-És hová viszel? A szüleidhez?-kérdezi kis szünet után
-Nem a sajátomba, ott is maradhatsz örökre, a tiéd is lesz. Nagyszüleimtől kaptam egy telket és azon építkezem, igaz még hiányos, de majd kész lesz.
--A kocsi a város másik felébe fordul be és megáll egy új ház előtt. Külsőleg tiszta rendezett, fenn a padlástérnél erkély díszíti az épületet.
-Megérkeztünk!-szól Tomi és kiszáll a kocsiból. Gyere először bemegyünk azután majd beállok a kocsival és kipakolunk. A nagy kaput belülről tudom csak kinyitni.
Kezét nyújtja Katinak, zsebéből kapukulcsot és egy kulcscsomot vesz elő, miközben a kislány arcát figyeli, aki nem tud szóhoz jutni az ámulattól. A pokolból talán a mennyországba lépett? Annyira jó érzés, hogy egyedül élhetnek, hiszen félt attól is, hogy Tomi szülei hogyan fogadják el őt. Vörös tégla járdán haladnak és belépnek a házba. Szoba konyha, fürdőszoba és nappali fogadja szépen berendezve.
-De hiszen ez rendben van és csoda klassz!-csapja össze kezét Kati.
-Itt lenn igen, de fenn még nagyon hiányos.-válszol Tomi
-Az nem baj, van még időnk bőven. És, én itt leszek egyedül?-ráncolja össze homlokát Kati
-No, annyira azért nem, én is itt leszek, eddig a szüleimnél laktam, mert nem akartam egyedül élni. Ennek már vége! Most odamegyünk és én is elkezdek ideköltözni. Jó lesz?
-Hát, nekem jó, de az erkölcsi törvények szerint is elfogadható?
-Nem érdekelnek az erkölcsi törvények-szól Tomi ingerülten-ne beszéljünk róla többet!
Magához öleli Katit megcsókolja, és egy kicsi időre elhagyják új fészküket.
--Egy hónap elröppent és elérkezett az esküvő ideje. Kati nagyon boldog csodálatos fehér ruhát kapott Tomitól. Földig érő csipkés fodros, hajába fehér virágot és derékig érő hab könnyű fátylat.
Tomi édesanyja Judit öltözteti fel az esküvőre, szeretettel fésüli lágyan omló szőke haját, és igazítja meg a ruha fodrait. Megsimítja arcát, és kedves mosollyal engedi útjára a szépséges menyasszonyt.
--Kati reszkető lábakkal lépi át a templom küszöböt, szeme a keresztre feszített Jézusra tapad. Úgy érzi őt nézi. Görcsösen kapaszkodik Tomi karjába. Jézus szemében jóság és szeretet tükröződik, mosolyog. Kati visszamosolyog és belekiáltja az öreg falak közé a boldogító "igen".t. Fülében visszhangzik a szó, ijedten hunyja le a szemét.
--Az ünnepi vacsora az új ház udvarán felállított sátorban zajlik. Nagyon sokan vannak, idegen arcok mosolyognak az ifjú pár felé. Kati szeme kutatóan járja körbe a sátrat. Apát, anyát és Danit keresi, de hiába.
Anya szörnyű felháborodásának adott hangot, mivel az üdülés után Kati nem tért haza. Azóta folyamatosan oltja szomját a bor savanykás ízével. Apa meglátogatta Katit, amikor egyedül volt otthon. Kati nézte a megtört őszülő férfit és nem tudta számon kérni kegyetlen sorsát. Nem volt ereje megkérdezni, hogy valójában ki az ő anyja. A Mátrában töltött időről beszélgettek, apa akkor megígérte, hogy ott lesz az esküvőn és a lakodalomban is. És nincs itt!
--Kati lehajtja fejét, hogy egy pillanatig apára gondoljon, titokban könnycseppet tőről ki a szeme sarkából. Felnéz, a sátor bejáratánál Dani tűnik fel, majd elnyeli a távoli sötétség.
Tomi mindent elkövet, hogy Kati szívéből a szomorúság is úgy tűnjön el, mint Dani. A temetőben nyugvó Zolit továbbra is látogatják együtt. A vörös rózsa csokor elmaradhatatlan, csak a szirmok közé lehelt csók a múlt emlékeibe ágyazottan pihen.

Nagy Erzsébet
Szarvas

























 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
Új tavasz, új élet
  2013-02-17 15:44:16, vasárnap
 
  Új tavasz, új élet ébred,
rügy fakad, s madár ének.
Kopasz erdőn lassan lépek,
65.öt biz már, el nem érem.

Elfutott, mint gyík az úton,
nyomában mélán baktatok.
Keresek, oly édes nyomot,
szerelmet, ki már elhagyott.

Hol vagy, te arany ifjúság,
dobbanó szívemben a láz,
mely átölelt ott a pusztán.

Ott, a ringó árnyak karján,
ezüst nyár rezgő dallamán,
dalolt az erdő, s a nyár.

Nagy Erzsébet
Szarvas /2012. március. 1.


 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
Őszi szél..
  2013-01-20 16:40:59, vasárnap
 
  Nem veszek el, hisz itt vagyok,
rábíztam a szélre sorsom.
Ő bekopog, szól-jó napot!
hiányoztam?-lásd itt vagyok.

Jöttem én táltos paripán,
mert tudtam, van ki vár reám!
Hosszú úton messze jártam,
de, itt vagyok újra nálad.

Mond, mi az mit kértél tőlem?
Üzentél a futó széllel.
Hozzak neked hű szerelmet,
fújjam el a hűtlenséget!

Tenném én, ha megtehetném,
ám gyenge vagyok, csak egy szél!
Dallamot fújok lágy zenét,
falombok szállnak szerte-szét.

Őszt hozok, utánam jön tél,
majd tavasz a szerelemért.
Türelem így dalol a szél,
elém hull egy sárga levél.

Hulljatok őszi levelek,
piros, sárga avar hegyek.
Az útpadkán megpihentek,
s egy év elfut veletek.

Úgy száguld, mint az őszi szél,
lágy dallama tovább kísér.
Ám ha múlik a fehér tél,
új év köszön, én leszek még!

Nagy Erzsébet
Szarvas


 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
Üzenet
  2012-12-26 13:42:38, szerda
 
  Eljött hozzánk a Betlehemi kisDed,
elhozta az emberi szeretetet.
Ködfelhőn áttör a Napkeleti fény,
beborítja hazánk hófehér földjét.

Egyedül vagyok ezen a szép estén,
szobámat bevilágítja gyertyafény.
Lám szegény vagyok, immár nincs egyebem,
szavakba öntött kóbor szeretetem.

Átadom kívánságomat, felétek
nyújtom, tiszta szeretetben éljetek!
Halljátok meg Jézusnak üzenetét,
beragyogja minden ember életét.

Halljátok meg a csengettyű halk szavát,
karácsonyi éneknek lágy dallamát.
Zúgó szélben is, az Isteni imát,
mert eljött, e földre a kisDed hozzánk.

Nagy Erzsébet
Szarvas


 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
Már tarka ősz van..
  2012-09-30 17:25:02, vasárnap
 
  Már elavult az én csillagom,
szerelem, útszéli virágom.
Elhervadt vörös rózsa szirom,
mint szürke porszemet elhagyom.

Körös békés partján ballagok,
ott, hol régi vágyam kutatom.
Lehull egy levél rátaposok,
s az idő rám mosolyog.

Amott túl, csüng vörös napkorong,
s aludni tér a túlparton.
Követem az eltűnő napot,
vízben úszó ezer csillagot.

Szél játszik a színes lombokon,
már tarka ősz van, halkan súgom,
A szívem kapuját kitárom,
s az alkonyi csendet várom.

Város elcsitul, zizeg a lomb,
két karom átölel városom.
Szerelmem tiéd lett, alkonyon,
harang megkondul fenn a tornyon.

Giling-galang, kongat a csendben,
aludni tér millió ember.
Néma az éj a folyó mesél,
s felettem a csillagos ég.

Szeretlek téged mennyei ég,
a holdudvarába belesnék.
Kitárt szívemben te is elférsz,
Körös felett tündöklő Fenség!

Nagy Erzsébet
Szarvas


 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
Fény vagyok
  2012-08-15 11:45:14, szerda
 
  Korán futott az ősz a nyárba,
hűvösen ébredt fel a reggel.
S én úton vagyok jó Uram,
gondolatban Te is itt vagy velem.

Az autók sietve futnak,
az emberek lassan haladnak.
Álmos szemekkel messze néznek,
fáradt lábakkal csendben lépnek.

Mindig velem vagy Uram, bennem,
érzem a fényt, mit hoztál nekem.
Nap gyengén süt ma a szemembe,
mégis fény vagyok a lelkemben.

Az érzést boldogan ölelem,
s téged Uram a szívemben.
Én, fény vagyok nappal és éjjel,
mert a lelkemben itt vagy nékem!

Uram te gyújtottad meg a fényt,
táplálod naponta a lángot.
Látlak, érezlek most is téged,
kezem fogod, vezetsz az úton.

Látlak, érezlek most is téged,
minden nap, minden sötét éjben.
Égi angyalok szállnak körbe,
küldötteid, hírt hoznak nékem.

Hogy visszatérsz Te még, e földre,
békét hozni szomjazó népnek.
Szeretetet, gyűlölet helyett,
virágot bontó természetet.

Hiszem Uram és hiszek benned,
hisz itt vagy örökké lelkemben.
Fény vagyok, Te általad gyúltam,
örökös láng, mit tőled kaptam.

Nagy Erzsébet
Szarvas


 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
Gyermeknek lenni újra
  2012-06-02 16:01:03, szombat
 
  Gyermeknek lenni újra,
behunyt szemmel járni múltban.
De jó lenne!-hallom súgva,
a másik énem mondja.

Másik énem?-hisz gyermek!
Csillaggal játszik az éjben,
kacag pacsirta zenével.
Egy szív villám tűzében.

Gyermeknek lenni újra!
Feledve gondot, s búmat.
Jó lenne!-kiáltom újra,
a szél válaszol, súgva.

Virágos mezőn futva,
őzet látni a vadonban.
Friss patakban mosni lábam,
félve követni árnyat.

Gyermeknek lenni újra!
Álmodni a felnőtt korral.
Hiszen akkor arra vágytam,
erős legyek, hatalmas!

Elvesztem apró porban,
létem, álom maradéka.
És, gyermeknek lenni újra?
Kérdem, e bűnös korban!

Nagy Erzsébet
Szarvas


 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
Büszkeségem vára
  2012-05-11 08:56:04, péntek
 
  Leomlott a büszkeségem vára,
elhagyott az erő, nálad maradt.
Két szemednek izzó fényét látva,
összeroppant büszkeségem vára.

Koldusod lettem egy szegény árva,
ellöktél, szívem lett örök gyászba.
Remegve várom feloldó szavad,
bűneimért megbocsájtásodat.

Leomlott a büszkeségem vára,
kegyelemért könyörgök, ki gyáva.
Gyávaságom szívbéli fájdalom,
mert veszíteni én, sosem tudok.

Gyáva vagyok, veszteni nem tudok,
félek, nincstelenségben meghalok.
Életem, mint a szél fújta halom,
elszáll, síkság öli meg bánatom.

Élet vagy halál mond, nekem mi jár,
lesz-e még a számomra pirkadás?
Ébred-e szívemben virágos nyár,
vagy az örök tél ad nékem hazát.

Mond, mond meg kérlek értesz-e engem,
vagy a lélek sötét felhő benned.
Gyakran gomolyog, útját nem tudod,
csak itélkezel gúnnyal és vakon.

Leomlott a büszkeségem vára,
s vígan járod rajta a tácod.
Kielégít, mint egy győztes harcost,
lelket tapostál, csal a mosolyod

Nagy Erzsébet
Szarvas


 
 
0 komment , kategória:  Nagy Erzsébet  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 22 db bejegyzés
e év: 137 db bejegyzés
Összes: 4200 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 51
  • e Hét: 3516
  • e Hónap: 13589
  • e Év: 39818
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.