|
2022-05-23 20:00:49, hétfő
|
| |
| |
ANDÓK VERONIKA VERSEI 
“Andók Veronika vagyok, két gyermek édesanyja. Verseimmel, meséimmel igyekszem örömöt szerezni kicsiknek és nagyoknak. Több versem jelent már meg különböző antológiákban, gyerekmagazinokban, illetve Vakáció című versem tankönyvben is.
Több dalszerző és zenekar is megzenésítette verseimet, közülük a legtöbbet a Fülemüle zenekar.
Dalaikat itt hallgathatják meg:
https://www.youtube.com/user/Fulemulezenekar
Verseim itt is olvashatók:
https://www.facebook.com/And%C3%B3k-Veronika-versei-214849765343047/
https://poet.hu/szerzo/Andok_Veronika"
Andók Veronika (Nekézseny 1975. december 30. - ) Legújabb verseskötete A hegyhát kincse.
Világomba fényt csempészni,
Egyre jobbá cseperedni,
Rendületlen hinni, bízni,
Olthatatlan mindig égni,
Nem csüggedni, mosolyogva
Itt a mostban szétragyogva
Kik szeretnek óvni őket,
A számomra ez az élet.
ADNI REMÉNYT, ÁLMOT
Bennem a remény kis fénye lobbant
És nőttön-nőtt, el nem veszett,
Bár zúzta idő, tépték bősz szelek
Megőrzött engem, és a lelkemet.
Reményből hitté cseperedve fel,
Súgta, hogy tudok, amíg vagyok
Adni belőle szikrát és magot,
S a fény másokban is majd felragyog.
Bús idők járnak, s magamba zárva
Kis lángom óvom, ápolom.
Adok belőle, és nő a lángja,
Szívedbe zárva vidd a világba!
Mert adni kell mindig, azt amid van,
Hogy nőjön a fény a tájon,
Adj kitartást, erőt, reményt, álmot,
Szeressük széppé ezt a világot!
ADVENT IDEJÉBEN
Halványodnak a fények
Elszürkülő égen,
Sűrűsödik a sötét,
Advent idejében.
Ködök jönnek, maradnak,
Hideg lett a világ.
Lelked meleg fényét most
Szomjazza a világ.
Szíved mélyén csendesen
Ébred már egy dallam,
Csillogó szép karácsony 
Ringatóz a dalban.
Gyertya gyúl a koszorún,
Reményteli fénye
Rád talál és megpihen
Szíved közepébe.
Eldöntöd, hogy jó leszel,
S tőled szépül minden.
Hálát adva letérdelsz,
S átölel az Isten
AKÁCVIRÁG ILLATÚ SZÉL
Akácvirág illatú szél
Suhan át a dombokon,
Fehér szirmú békét mesél
Ébredező hajnalon.
Méz illatot hordoz a szél,
Átsuhan a városon,
Felkölti az alvók szívét
Lelkek mélyén átoson.
Új nap virrad, új esélyt ad,
Szeress mindig, sose félj!
Akácillattal így bíztat
Körbeleng a halvány szél.
Akácillat ring az erdőn
Szirmai közt szél susog,
S mézillata békét rejtőn,
Lágyan csendben körbefog.
ALKONYUL AZ ÉG
Alkonyfény szunnyad a dombon a fák hegyén,
Esti szél ringatja levelek rejtekén.
Halkuló pírt hint a búcsúzó fényfoszlány,
Rózsaszín-vörösen fut szét az ég alján.
Lágy szellőn libeg egy pirongó felhőnyáj,
Rózsás fényt sóhajt a bágyadó napsugár,
S a domb mögé gördülő fáradt fény után
Búcsút int pár kósza cikázó fecskeszárny.
ANYÁNAK
Mikor megszülettem, olyan apró voltam,
Karodban ringattál, én meg hozzád bújtam.
Nem volt szavam egy sem, mégis megértettél,
Mosolyod megsúgta, hogy nagyon szerettél.
Csak egy hang elég volt, ott teremtél nyomban,
Mindenkinél jobban, csak tebenned bíztam.
Két szemedbe nézve tudtam, vigyázol rám,
Úgy szeretlek érte, drága édes anyám!
Évek teltek-múltak, én is nagyobb lettem,
De a szeretet még ott ragyog szívedben, 
Akármerre megyek, te tudod a választ,
Ölelő karodban elkerül a bánat.
Te óvsz meg, te védesz, szereteted lángja
Vezet életemben, örökégő fáklya.
Jóságos mosolyod beragyogja szívem,
Oly nagyon szeretlek arra jó szó nincsen.
Eljöttem, köszöntelek, de csak állok némán,
Tudom, te megértesz, ha nem is szól a szám.
Szeretlek, köszönöm azt, hogy megszülettem,
S melletted, általad jó emberré lettem.
ANYÁNAK Dalszöveg Andók Veronika - Fülemüle Zenekar
Link
ANYÁCSKÁMNAK
Elédhordanék minden kincset
Mit a nagyvilág tőled elvett,
Lábad elé tenném a világom,
De nincs, csak egy szál virágom.
De felül hatalmas, bús szívem
És támad szomorú képzetem:
Hogy itt vagyok a mindenségben,
Magam, saját mindenségem.
A Semmi szélén minden vagyok.
Magasan ízzó bús csillagok
Azt súgják: itt van, mind tiéd
Mivel ékeskedhetik a lét.
És most neked mindet átadom
Ezen a susogó alkonyon.
Átadom én a nagyvilágot
Amire szívem vágyva vágyott.
Neked adom a hegy gerincét,
A hajnalok harmat-könnyét,
A szerelmesek tavaszát,
A holdsugár-fény mosolyát.
Elhozom neked a zúzmarát,
Az erdők téli havasát,
Elhozom a kikerics ágyát
S a csillagok repülő vágyát.
Neked adom a tavak mélyét,
A szél susogó lágy zenéjét,
A szivárvány összes színét,
És mind az ősznek minden kincsét.
A tiéd minden a világban
Amit láttam, kitaláltam,
Mert méltón köszönni nem lehet
Az egyetlent: az Életet.
Te vagy minden - én semmi sem,
Létednek része csak életem.
Köszönöm neked, hogy itt állok,
Köszönöm neked a világot.
ANYÁK NAPJA KÖZELEG
Öreg hársak lombja között
Fészket ringat már a szél,
Orgonafák lila ágán
Hazahívó illat kél.
Rigófüttyös bokrok alól
Szellő szárnyán hozzám száll
Dalba rejtett szép üzenet:
Édesanyám hazavár.
Anyák napja közeledik,
Május ébred színesen.
Sok kilométer távolság
Fájdul meg a szívemben.
Milyen messze, milyen régen
Nap nap után gondol rám,
De csak cseten, messengeren,
Telefonon ér hozzám.
Elborít a gondok árja,
Fogva tart a rohanás;
Álmaimban, s kisgyerekként 
Azt hittem az élet más.
Milyen jó volt réges-régen
Hozzáfutni vidáman,
Minden bajom és bánatom
Elmúlott két karjában.
Gyorsan teltek el az évek.
Így fogy el az életünk.
Ki tudja még meddig vár ránk,
Kit oly nagyon szeretünk?
Ne félj, anya, hazamegyek.
Rám talált az üzenet.
Szeretetem hozzád viszem,
Anyák napja közeleg.
ANYU, NÉZZ A SZEMEMBE!
Anyu, nézz a szemembe!
Látod, milyen tiszta?
A napfény ha belenéz,
szép gesztenyebarna.
Anyu, nézz a szemembe!
Csillag ragyog benne.
Mesét tudok s titkokat.
Elmondom most, gyere.
Anyu, nézz a szemembe!
Az egész világ itt van.
Ha bánat ér, gondolj rám,
segítek a bajban.
Anyu, nézz a szemembe!
A legszebb kincsem látod,
Mert szememben itt ragyog,
mosolyog az arcod.
APÁK NAPJÁRA
Nehéz-e mondd jó apának lenni?
Gyermekeid anyját mindig szeretni?
Hátadon vinni megélhetés gondját,
S játszani vidáman, ontani mókát?
Nehéz-e komolyan, erősen állni
Mikor a világ meg akar próbálni.
S letéve terheket úgy menni haza,
Boldogan zengjen gyermeked kacaja.
Nehéz-e hittel bízni a jövőben
Miközben lassan szétesik itt minden?
Nehéz hű szívvel szeretni családod,
S hogy értük időd, életed áldozd?
Nehéz érezni gondok közepette
Körbevon, óv tieid szeretete?
Tudni, hogy csak együtt vagytok egészek?
Nehéz apaként élni az életet?
Mondd, apa, ha fáradt vagy, ugye erőt ad:
Gyermeked szemében te egy nagy hős vagy?
Nem csak apák napján, hanem minden nap.
Mert ugye megérte az, hogy apa vagy?
BETLEHEMI CSILLAG
Egyetlen csillag magányos fénye
Ragyogott bátran az éji égre.
Különös fényfolt, egy távoli jel.
Lásd, az akit várunk itt van közel.
Csendes éj hűvös halk leple alatt
Egy új élet már a világra tart.
Színtiszta szeretet, szelíd erő.
Várjuk-e tényleg, hogy végre eljő?
Gyarló az ember és botladozik.
Néha már nincs más, csak remény és hit.
Úttalan utakon míg menni kell,
Őrizd a lángodat, ne felejtsd el!
Szívedbe rejtve szeretet fénye,
Lelkedhez bújva bizalom, béke;
Emeld a fejed, légy bátor végre!
Te vagy a Jóság élő reménye.
Nem csak neked fontos az aki vagy:
Benned él tovább a régi csillag.
Andók Veronika: Betlehemi csillag - Videó
Link
BOLDOGASSZONY LÁNYA LEGYÉL
Van egy kedves, régi álmom,
Boldogság ül itt e tájon.
Tolvaj nem dúl, nem fél senki,
Könnyű szívvel jó itt élni.
Ki kell ehhez? Kormány? Pártok?
Igaz szívű jó barátok?
Kell egy férfi és egy asszony,
Szeretetből lét fakadjon.
Kell egy élet szív a szívben,
Kell két ember, kéz a kézben.
Akarat kell, sok szeretet,
És hogy szíved nyílni engedd.
Nőnek lenni nehéz erény,
De ha így van viseld büszkén!
Ki számít rád, cserben ne hagyd,
Szeretetet, mosolyt is adj.
Tudd, hogy tőled szépül minden,
Kedvesedben, életedben,
Gyermeked is tőled tanul,
Új reményt fon szavaidból.
Amit tehetsz, tedd meg szívből,
Sose félj az új jövőtől,
Bárki mást mond, el ne higgyed,
Te csak tedd, mit súg a szíved.
Boldogasszony lánya legyél,
Áldást hozzál, áldást vigyél,
Tőled változik az élet,
Szeretetet szórjon szíved!
BÚCSÚZOM CSENDESEN
Száz szóval hívtalak.
Csak a csendet várod.
Ezerszáz munkanap
Fakítja ki álmod.
Nem tudom nézed-e
Mit látsz a szememben?
Gondoktól gyötörve
Elveszíthetsz engem.
Először mosolyom
Bújhatott el tőled,
Amit szép csendesen
Halványít az élet.
Azután csókokkal
Búcsúzott a nyár is,
Hideg őszi kertem
Köd borítja máris.
Fehér lepellel
Takar majd hófelhő,
Éppolyan szép tél lesz,
Mint az a legelső.
Emlékké szelídül
És elhalkul száz szó,
Egyedül maradsz majd,
Zárul az ajtó.
CSOBOGÓ PATAKON
Csobogó patakon
orrával a nádban,
hófehér utazó,
apró vitorlás van.
Hófehér vitorlán,
girbegurba szókkal
üzenet utazik
a kicsiny hajóval.
A nádas elfogta,
tán az írást nézi,
és amíg csendesen,
lassan kibetűzi,
friss szellő közeleg,
ráhajol a nádra,
belefúj az apró,
fehér vitorlába,
s csobogó patakon
andalogva, lassan,
úszik egy üzenet,
csak két szó, hogy nyár van.
CSODÁK VÁRNAK CSERÉBE
Lágy napsugár csiklandozza
zsendülő fák rügyeit,
és a hársfaágak között
rigófüttyöt penderít.
Rigófüttye, dallama száll,
messzi égre kavarog,
ahol lelked aranyfénybe,
boldogságba vonhatod.
Ne nézd most a fellegeket,
ahogy jön, úgy elvonul.
Csak te maradsz, és nem mindegy,
mely útra lépsz válaszul.
Hagyd, hogy a dal, bimbózó rügy
mint kis tündér, vezessen,
bízd rá magad, hisz a világ
arra vár, hogy szeressen.
Tavasz ébred mindig újra,
bármily hideg volt a tél,
lelked mélyén, titkos kertben
mindig éled új remény.
Legsötétebb éjjel után
jön a legszebb napkelte,
higgy, bízz, remélj, jó szívvel élj,
csodát kaphatsz cserébe.
EMLÉKÜK SZÍVEMBEN
Járok az utcán. Pár ismerős arc láttán
Szívem felzokog magányosan, árván.
Szomorúan nézem ahogy csak hasonlít...
Van kit sohasem látok többé itt.
Kedves vonások, egy rég látott mozdulat,
Pont olyan tekintet, azonos szavak.
Ő hangján kimondott mástól hallott mondat...
Emlékek csupán amik maradtak.
Tavasz van most megintcsak, újat készítő,
Áldott napfényben fürdik az erdő.
Egyedül sétálok. Magamban lépkedek.
Más utak várnak, hívnak, vezetnek.
De régen fogott kezek óvnak még mindig,
Tanításaik simítnak végig.
Szívemben kincsként őrzött régi mondatok
Árnyként kísérnek, mit csak én látok.
ESIK ESŐ, CSENDESEDŐ
Esik eső, csendesedő,
Szivárványszín mosolyt rejtő.
Esik eső, tisztogató,
Ezerfelé szertefolyó.
Eső esik magas égből,
Sötét felhő közepéből.
Ha a felhő messze szalad,
Nyomán tiszta áldás marad. 
Eső esik permetezve,
Lágyan hullik minden cseppje.
Fényben fürdő felhő hozta,
Szép kertemet meglocsolja.
Esik eső, szalad a víz,
Csendesebben dobog a szív.
Eső esik, egyre, tovább,
Szépre fürdik ma a világ.
ÉBRED A MÁJUS
Zúg az erdő tavaszi szélben,
Ringnak az ágak halványzölden.
Zsendül a levél,
titkot mesél.
Domb tetején örökös zölden
Fenyves hajlong, táncol szépen.
Őrködnek egyre
ők egész évbe.
Napfény csillan a templom tornyán,
Bomlik a bimbó orgona ágán
És közel-távol
Halk madárdal szól.
Felhők rohannak kéklő égen,
És valahol a messzeségben
Kakukkszó zendül,
Fülembe repül.
Ébred a május itt van végre,
Felöltözik száz virágszínbe
Illata árad,
kelti a fákat.
FARSANGOLÓ
Itt a farsang, eljött végre,
Legyen már a télnek vége!
Bújtasd tested maskarába,
Szíved, lelked vidámságba!
Ha a tavasz idepillant,
El is indul azon nyomban,
Havas tetők felderülnek,
Napsugártól megszépülnek.
Karneválban vidám nóta,
Táncolunk a zeneszóra,
Gondunk, bajunk elfeledjük,
Milyen jó is most így együtt.
Az a jó a farsangban,
Elbújhatsz az álarcban,
Aki meglát nem tudhatja,
Milyen is vagy napról napra.
Álarc alól vidám szemed,
Mosolyod is velünk nevet.
Itt a farsang, szól a nóta,
Jöjj velünk egy fordulóra!
Farsangoló - Szöveg:Andók Veronika Zene:Csak Kata
Link
FELFELÉ NYITVA
Ha valami fáj. Ha üres az élet.
Ha nem jutsz sehova. Van menedéked.
Ha nincs hova menni, ha bánat vesz körül.
Ha rideg minden. Mégse vagy egyedül.
Ha úgy érzed hogy rádzárul a kalitka,
Nincsen kiút, te vagy életed rabja.
Ne csüggedj! Ne félj! Nem hagytak magadra.
A fal bár körbezár, de felfele nyitva.
Adj hálát az Úrnak! Tedd össze kezed!
Higgy és remélj, hisz Ő az, ki szeret.
Bízd rá magad! Hálás, boldog szívedben
Ő legyen az Úr! Az örök és egyetlen.
FELHŐTÁNC
Nyári napon, nyári égen
Bárányfelhők úsznak szépen,
Szellő által terelgetve
Gomolyognak menetelve.
De egy rigó füttye harsan,
Szíve benne zeng a dalban,
És a felhők közül egyet,
Hopp a dallam megérintett.
Ring a felhő dudorászva,
Mosolyog a felhőnyájra,
Daltól, szívtől táncra perdül,
Szellő pajtás kedvre derül.
Rigófüttyöt így felkapja,
Felhőnyájhoz kanyarítja,
És a dalra, víg zenére
Táncol már a felhők népe.
Tánc, tánc, felhőtánc,
Rigófüttyös táncot jársz,
Párba állnak, kavarognak,
Kéklő égen csavarognak.
Lánc, lánc, felhőlánc,
Legjobb tánc a felhőtánc,
Víg zenére nyári égen
Felhők népe járja szépen.
Míg a rigó meg nem unja
Zenéjét, csak egyre fújja,
Felhők járják kavarogva,
Felhőláncba csavarodva.
FÉNY NEKED
Fényt gyűjtök a lelkembe,
Hogy szívemet megtöltse,
Onnan szemembe dobogjon,
Ha nézlek, rád lobogjon.
Fényt gyűjtök napsugárból,
Virágok illatából,
Madárhangok dallamából,
Nyári szellősusogásból.
Összegyúrja jó szándék,
Neked hozott ajándék.
Fényből szövök hálót köréd,
Érezd szívem szeretetét
FÉNYRE VÁROK - FÉNYT TALÁLOK
Fényre várok sötétségben,
Körülöttem szürke minden.
Szürke házak, szürke ágak,
Köztük szürke árnyak járnak.
Sietősen elrohannak,
Becsukódik egy-egy ablak.
Ajtó zárul, kilincs kattan,
Kintmaradtam egymagamban.
Fényre várok búsan egyre,
Sötét este burkol csendbe.
Szívemben már lopva halkan
Mozgolódik egy kis dallam.
Égre nézek, fényt remélek,
Segítséget kér az ének.
Szívemből száll egy hang kérve,
Lángra lobban lelkem fénye.
Fényre várok - fényt találok,
Megtörhet az ősi átok.
Fényt ragyoghat minden ember,
Ha megtellik szeretettel.
FÖLD NAPJÁRA
Illatos, zöldellő, virágzó lomberdő.
Új tavasz ontja ránk ragyogó mosolyát.
Csendesebb. Nyugodtabb. Most kell, hogy észrevedd.
Sok van, mit megtehetsz. S nem fáj, ha megteszed.
Gondold át, mennyit ér. Gyönyörű élettér.
Változik. Változzunk! Szebbítsük otthonunk!
Védjük az életet, erdőket, mezőket,
Folyókat, tavakat, hegyeket, völgyeket!
Mindent, ami itt él, együtt az életért.
Gondozzuk gondosan! Őrizzük! Csak egy van. 
Egyetlen élhető, végtelen vándorló,
Életet hordozó, gyönyörű földgolyó.
Ne használj mérgeket! Vigyázd a vizeket!
Ültess sok virágot, etesd a méheket!
Csak annyit vegyél el, amennyi éppen kell,
Ne feledd, tetteddel új jövőt építsz fel.
Szép lesz, és élhető. Neked köszönhető.
Mert merted és vállaltad a nagy változást.
A pazarlást, tékozlást lassan leváltod,
S féltő szeretettel jobbítod világod.
FÜLEMÜLE FENN AZ ÁGON
Fülemüle fenn az ágon
Örvendezik a világon,
De jó, hogy a tavasz eljött,
Vidám nótás kedve megjött.
Vígan szól a fülemüle,
Megtelik az erdő vele.
Azt dalolja, azt énekli,
Gyönyörű szép erre élni.
Erdős, dombos drága tájon,
Vissza is tér minden áron.
A zord tél majd elzavarja,
De a fészke hívja vissza.
Minden ősszel, ha el is megy
Hazája nincs, csak ez az egy.
Itt a fészke, itt a szíve,
Itt született szeretetre.
Vígan szól a fülemüle
Hosszú útról hazatérve.
Fészek szépül, élet épül,
Dala ablakodra repül.
Így alszol el mosolyogva,
Vidám fülemüleszóra.
Hűségről és szívről álmodsz,
Megváltozik a világod.
Légy hű, mint a fülemüle,
Reménnyel a szíve tele.
Fészket épít, jövőt bízik,
Így okítja fiókáit:
Ha az élet majd nehéz lesz
Derűs szívvel minden könnyebb,
Lásd meg mindig csak a szépet,
Adj hitet az embereknek.
FÜST BOLYONG A HÁZTETŐKÖN
Füst bolyong a háztetőkön,
Kereng, mint egy nagy madár,
Ragyogó szép téli napfény
A magasból nevet rá.
Szürke felhő az ég alján,
Északi szél tereli,
Ezer vidám fehér pelyhet
Szór a házak felett ki.
Hull a hó, mint fehér álom,
Elterül a vidéken,
És a csendes téli béke
Megpihen a szíveken.
HAJNALPÍRBAN NEKÉZSENY
Rózsaszínű ködbe zárva
Talált ma a reggel rám,
A fenyők fölött rózsás pírban
Mosolygott a napsugár.
Őszi-tarka erdők lombján
Hajnali köd ücsörgött,
Majd ásítva egy nagyot mind
Házaink közé ömlött.
Pára szállt a csendes völgyre,
Halk utcákon bolyongott.
Redőnyük szemükre csukva
Álmodtak az ablakok.
Köd lengett a patak felett,
Csillámlott a napfényben,
S a ragyogás szétcsillogott
A békés Nekézsenyen.
HA A VILÁG RIGÓ VOLNA
Ha a világ rigó volna
Éjjel-nappal csak dalolna.
Rigófüttyös nyári esten
Szívem táján béke lebben.
Minden dalban szíve szólna,
Ha a világ rigó volna,
Trillázna meg füttyögetne,
Míg a nappal este lenne.
Szép tavaszban, édes nyárban
Rigófüttyös álmodásban
Fészek épül, világ szépül,
Rigószótól, szeretetből.
Ha az ősz már közeledne
Vidám kedve kerekedne,
Gyümölcsszagú őszi szélben
Sárga szárnyak árnya lebben.
A feketék itt maradnak,
Nyárban-télben el nem hagynak,
Rigó nélkül világ sincsen,
Dacolnak az őszi szélben.
Levél, gyümölcs mind lehullott,
Már a hó is szállingózott,
Ha a világ rigó volna,
Ablakomon kopogtatna.
Meghallanám, megérteném,
Édes almával etetném,
Vigyáznék rá egész télen,
Hogy a tavasz visszatérjen.
HÓ BORUL A BÜKKI TÁJRA
Lágyan omló lankák ölén
Lenn a völgyben kicsi ház,
Lombjuk vesztett öreg fák és
Fenyők őrzik szép álmát.
Advent csendje borul rá most,
Nyugalom és béke van.
Fenn az égben, szürke fényben
Hófelhő ring a magasban.
Ezer pehely lengedezve 
Ringatózik lefele,
Puha fehér leplet vonva
Utcára és kertekre.
Szikrázó szép fehér fényben
Álmodik a bükki táj,
Megváltó, nyugalmat hozó
Áldott szép karácsonyt vár.
HÓVIRÁGSZIROM RESZKET A CSENDBEN
Hóvirág szirmot rezget a szél csendben
Csillagfényt szóró fagyos sötét éjben.
Fenyőfák között a domb tetejében
Sápadtan ébred a kerek hold éppen.
Hóvirág szirmát magányosan nézem.
Háború dúl most nem is messze innen...
Itt új tavasz ébred mégis serényen.
Menekül az ember békétlenségben...
Hóvirágszirom csengettyűje rezdül
Holdfényben ragyog ártatlan fehérül.
S két kéz fonódik imára a csendben:
Uram, tégy békét világban, szívekben!
ICIPICi TÉLI DAL
Icipici kisegér
Reszket, hogyha fú a szél.
Bújj el kisegér!
Nemsokára itt a tél.
Icipici cinege
Magot keres a kertembe.
Kell egy teli etető,
Itt van a tél egy-kettő.
Icipici sündisznó
Fázik hogyha hull a hó.
Téli álmot álmodik
A lombok alatt tavaszig.
Icipici mókuska
Odafent az odúba
Gondolkodik: Istenem!
A makkot hova rejtettem?
Icipici őzike
Odakint az erdőbe
Friss faháncson rágódik:
Csak kibírom tavaszig!
Icipici hópihe
Magasan a felhőbe
Sok társát átölelve
Hulldogál le a földre.
Icipici gyerekek
Óvodába hogy mennek?
Felülnek a szánkóra
Nyomot hagynak a friss hóba.
ITTHON VAGYOK NEKÉZSENYBEN
Dombok közt megbúvó házak
Akárhonnan idevárnak.
Erdők ölén, patak mentén
Szép otthonra találtam én.
Hogyha távol, messze járok
Visszahív e drága táj,
És érzem a szívem mélyén,
Hogy Nekézseny már hazavár.
Kedves utcák kanyarognak,
Vezetgetnek, befogadnak.
Házak közt pihenő csendben
Megnyugszik a szívem, lelkem.
Erdők üde lélegzete,
A forrás hűs, tiszta vize,
Házak közt járó szeretet,
Gondoskodó, dolgos kezek.
Minden dombja csupa szépség,
Völgyében él a békesség.
Boldog vagyok, s úgy szeretem:
Itthon vagyok Nekézsenyben.
JÉGCSILLÁMÚ TÉLBE LÉPEK
Örökébe lépek a jégcsillámú télnek
Mikor lágy szépséget hideg hóval fednek,
Rejtenek a dérrel és hóval takart lankák.
Szépek ők most is. Bár hideg a csillogás.
Ím, elrejtőzöm én is; hideg fagyba vonva
Ami bennem lágyan, féltőn átkarolna
Világot, szenvedőt kicsit felemelhetne,
Ami értene és ami szerethetne.
Barna szemek tompán rádnéznek ha kérdezed:
Milyen az életed, mi történik veled.
Mondok pár közhelyet és mosolygok is talán,
De át nem engedlek jégpáncélom falán.
Rideg a világ, lásd úgyse veszi azt észre
Ha egy csendes lány most távolabb lép tőle.
S nekem tán jó lesz, mert nem bánthat már senki
Amíg a szívemet hideg páncél fedi.
KARÁCSONY ELŐTT
Olvad az első hó, csupa sár minden,
A szánkó is még a padláson pihen,
De a téren reggeltől fenyőfa áll
És minden ága csillogó díszre vár.
Az ablakokban este gyertyák égnek,
S az emberek szemében titkos fények.
Szájukon mosoly, kezükben csomagok,
Emlékeik közt régi karácsonyok.
A faluban száncsengő hangja szálldos
És megszaporodtak a Mikulások,
A gyerekek is most egy kicsit jobbak
És aranyos-furcsa leveleket írnak.
Karácsony jön és bekopog csendesen,
Varázsától megváltozunk hirtelen
S olvadhat az első hó, minden csupa sár,
A szeretet most már a szívekben jár.
Andók Veronika Karácsony előtt - Videó
Link
KARÁCSONYI FÉNYEK
Karácsonyi fények gyúlnak
Ablakokban, szívekben,
Karácsonykor fényes csillag
Ragyog a szép szemekben.
Nem ott jő a legszebb ünnep,
Ahol a fény legnagyobb,
Szeretetből csodát szőnek
Emberarcú angyalok.
Ne bánd, ha millió lámpa
Ablakodban nem ragyog,
Karácsony szép, meleg fényét 
Szívedben hordozhatod.
Segíts, ahol szükség támad,
Vidd a búhoz mosolyod
És amerre jársz utánad
Békét hagy a lábnyomod.
Nem az fontos, amit pénzért
Majd a boltban venni fogsz,
Hanem hogy a szeretetért
Ma is szívből adni tudsz.
KARÁCSONY KÖZELEG
Köd ül lent a csendes völgyben
Napok óta szürkeség.
Kétezerhúsz decemberén
Ránk derül-e még az ég?
Pedig ott fenn a magasban
Csillag ragyog, különös,
Olyan, ami réges régen
Hirdetett nagy örömöt.
Betlehemi csillag fénye,
Szépen kérlek, nézz le ránk!
Halvány fényed szeretettel
Ragyogja a szívünk át!
Nagy szükségünk van most erre,
Mert köztünk jár a pusztító.
Nem csak járvány és betegség,
De közöny is. Szétszakító.
Reményt vesztve és magányban,
Vagy éhesen és fázva,
Vagy munka nélkül és gondok közt 
Élnek ma sok-sok házba.
Karácsony jön. Jézust várunk.
Most egy kicsit csendesen.
Gondoljunk hát másokra is,
Könnyítsünk a terheken.
Ha mindenki egy embernek
Segít, és ott reményt ad,
Szeretetből szeretettel
Egész világ változhat.
Mert ha megmentesz egy embert
Egy világot mentesz meg,
És mindannyiunk világa
Lesz ettől szebb és fényesebb.
Felszáll a köd, új nap ragyog.
Karácsony jön, közeleg.
Aki érzi, aki hiszi
Amit tehet tegye meg!
KEZEM AZ ASZTALON KEZEDBE BÚJVA
Kezem az asztalon kezedbe bújva,
Távol a világtól csak veled újra.
Kell ez a néhány perc végtelen idő,
Mert a gond ránk köszön, elmegy és eljő.
Örök kis körforgás, hogy öröm és bánat
Mindig egymást váltva magával ránthat.
Bármelyik percben akármi történhet.
Egyedül nélküled elveszek, meglehet. 
Hétköznapok terhe, monoton sora
Szerelmünk tépi, cibálja, tapossa.
Hírek és álmok, vágyak és csalódás
Elválasztana. De van egy megoldás:
Néhány lopott perc. Az idő végtelen,
Míg mosolyom felragyog szemedben...
És itt ülünk kettesben, együtt újra,
Kezem az asztalon kezedbe bújva.
KINCSEM SZÓROM, MAGOT VETEK
Eljött az ősz. Magot szedtem.
Minden kincsem elvermeltem.
Hideg a szél. Közel a tél.
Szent karácsony, ünnepi fény.
Hó borul majd hàzra, tájra,
És a fehér ragyogásba
Szivárványszín jégcsap csendül
Cseppet cseppen az ereszről.
Fehér lepel ha betakar,
S odakint a fagy hogyha mar
Békét teremts, bár nehéz lesz.
Szívedet add a hitedhez.
Higgy a jóban rendületlen,
Bár magad vagy hideg csendben
Két kezedet összefonva
Messze elér minden ima.
Cseppről cseppre gyűlik a fény
Míg a lángja szívekig ér
Szép, lágy békévé alakul,
S házakra, tájra rá borul.
Ünnepi fény, szent karácsony,
Jöjjön el a legszebb álom.
Kincsem szórom, magot vetek.
Had nőjön fel a szeretet.
KÖLTÉSZET NAPJÁRA
Mi a költészet? Versbe foglalt lélek,
mely erőt ad, vigasztal, ha félek,
felemel, átölel, ha magány borul rám,
boldogság idején szókból szövött szárny.
Versbe szedett vallomás,
szóval festett tájkép,
percről percre mindig más,
lehet fény, vagy árnyék.
Dallam rezeg minden szóban,
ritmus ringat, dédelget.
Segít, hogy megmutassam
milyen bennem a lélek.
KRAMPUSZTÁNC, A KRAMPATA
Messzi Észak országában,
Valahol, egy jó nagy házban,
Vidáman telnek a napok,
Ott táncolnak a krampuszok.
Télapó soha meg nem unja,
Vígan száll a krampusznóta,
Egy nap vonat füttye harsan,
A sok krampusz hopp, felpattan.
Meglátod, ha arra tévedsz,
Táncuk elvarázsol téged,
Egy-két krampusz megmutatja,
Kicsi és nagy velük ropja.
Tedd fel mind a két kezed,
Hadd lássam a tenyered,
Egy kör jobbra, és egy balra,
Indulhat a Krampata!
Lépünk jobbra, lépünk balra,
Integetve, mosolyogva,
Majd előre, és még hátra,
Vidámságunk hív a táncba.
Hogyha vonat füttye szólna,
Összeállnánk egy nagy sorba,
Egymás után, kéz a vállra,
A vidám népség körbe járna.
Télapó, ha erre jönne,
Vidám szívvel közeledne,
Sok jó gyerek őt már várja,
Együtt vígan krampatázva.
MIKULÁS DAL KRAMPUSZTÁNC,A KRAMPATA FÜLEMÜLE ZENEKAR - Andók Veronika megzenésített verse.
Link
KRISTÁLYTISZTA ALKONYFÉNYBEN
A domb mögött a fák törzsén át
Látszik még a lemenő nap.
Halk mosollyal hint szét a tájra
Pár búcsúzó fénysugarat.
Szelíd, lágy ősz van. Aranyfényben
Fürdenek a bükki lankák,
S szívemben végtelen hála, mert
Ez a hely ad nekem hazát.
Őszi erdők ölelésében
Télre készül lassan minden
Elnyugodva csendes békés,
Kristálytiszta alkonyfényben.
MASZKBA REJTETT MOSOLYOM
Félelembe von a világ,
Maszkba bújok előle.
Elrejtőzöm, rejtve vagyok,
Szemlélődöm mögüle.
Vidám mintás maszkok mögött
Rejtve hordom mosolyom,
De szívvel és szeretettel
mindenkinek átadom.
Maszkom mögé rejtve, bújva
Álarcos hős lehetek,
Meg sem ismer majd az akin
Így majd titkon segítek.
Higgyétek el szükség van rá.
Sok maszkos hős kellene,
Aki látna, s felfigyelne
Bajban az emberekre.
Nem nagy dolgok, sok apróság,
Amit bárki megtehet.
Felsegít ha elestél és
Megfogja a kezedet.
Kisfiú ki meggyógyulhat,
Mert mindenki segített.
Remény, amit visszaadtak
Reményvesztett embernek...
Maszkba zárul most a világ.
De a lelkek kinyílnak.
Ne rettegj, csak lépj és segíts!
Gyönyörű ajándék vagy.
Ezért ragyog két szememből
Hozzád át álarcomon
Bizakodó szép reményem:
Maszkba rejtett mosolyom.
MÁRIA VITÉZE
Mária választott vitéze
Halkan szól és tisztán él,
Hogy ki távol a fénytől élne,
Az is értse: van remény.
Csak tanít és mesél szeretve,
És telnek hosszú évek.
Gyűlik a fény egyre körötte,
Szava szívekig érhet.
Mária kérte, s ő megfelelt.
Vállalt hitet és hazát.
Példa ő, az utolsó percekben
Nem feledve a forrást.
Jóságra terelve szelíden
Élre állt, most ott ragyog.
Kik látják útjukat keresve
Áldják mind e csillagot.
Mária országa, idelenn,
Kárpátok bércétől védve,
Szépszavú, jó tanár érkezett,
Hogy múltadat, s jövődet védje.
Választott útján kísérje el
A jóság és a béke!
Mert igaz, tiszta és jó ember,
Az Isten áldja meg érte!
MEGJÖTT AZ ŐSZ
Szőlőszagú udvarunkra
Tegnap beszökött az ősz.
Színesedő levelek közt
Azóta már itt időz.
Elnézi a fáradt lepkék
Nektárgyűjtő útjait,
Csodálja a nyártól kapott 
Színes szép virágait.
Tekintete távolba lát,
Körbenéz a kis falun,
S bágyadt napfényt simít szét a
Bükkvidéki dombokon.
MEGPRÓBÁLTAK ELRABOLNI
1956
Megpróbáltak elrabolni
A lelkemből egy darabot.
Megpróbálták elrabolni
Tőlem, hogy magyar vagyok.
Gyermek voltam, nem tudhattam,
Hogy létezik olyan titok,
Amelyről még suttogva sem,
Sosem beszélnek a nagyok.
Vörös csillag árnyékában
Készültünk az ünnepre.
Egy másik nép forradalmát
Énekkarral éltetve.
Gúnyosan nevettek rajtam
Akik akkor láthattak.
Nem tudtam, hogy novemberben
Ünnepelni nem szabad.
Nagyon fáj, és haragszom, mert
"Minden rendben" - ezt mondták.
Nem tudtam, hogy októberben
Anyák fiukat siratják.
Szégyenlem, hogy volt egy ünnep,
És nem mesélték el nekem:
Pesten vér folyt, tankok jártak,
S én más ünnepét éltetem.
Akik akkor parancsolták
Ma sem értik a lényeget,
Bár kifordítva hordják most
A régi köpönyegüket.
Vádolom őket szüntelen
És szégyenlem a múltamat.
Bár elnémíthatnék minden
Rég zengett mozgalmi dalt.
Megpróbáltak elrabolni
A lelkemből valamit
És láthatatlanná hazudni
A Pesti Srácok hantjait.
... Mégis inkább hálát érzek
Azokért kik októberben
Fegyvert fogtak, habár tudták
Győzni szinte lehetetlen.
Imát mondok minden srácért,
Ki életét feláldozta.
Mindenkiért aki ott volt
És a harcot harcolta.
Köszönöm, hogy küzdöttek és
Megőrizték a hitet.
Túlerőben, tankok között
Védték meg a jövőmet.
Köszönöm, hogy nem engedtek
Csakazért se, akkor se
Vörös ködöt borulni
A fényes szép magyar égre.
Köszönöm, hogy kiharcolták
Azt ahogy most itt állok:
Magyarként és szabadságban
Köszönöm a világot.
MIBŐL LESZ A JÖVŐ?
Miből lesz a jövő? Csendből, szóból, dalból,
Esti fényben szálló szép virágillatból,
Csillagsugárkönnyből, éji holdsugárból,
Szeretetből formált hálatelt imából.
De zajból, szennyből és fegyver ropogásból,
Meg mások kínján át felfelé jutásból.
Pletykákból, lustaságból és közönyből is
Hisz mind mi rakjuk le építőköveit.
Miből legyen jövő? Döntsd most el és rajta!
Indulj el és légy te orvosság a bajra!
Gyűjtsd a szépet, szórd szét szereteted álmát,
Jó példáddal buzdítsd erre mások vágyát!
Szelíden, szerényen tedd csak amit lehet.
Vigyázz rá és tartsd meg mindig tisztán szíved!
Látnod kell melyik út milyen célhoz vezet.
Erős légy! Ne hagyd elterelni léptedet!
S így lesz majd a jövő csendből, szóból, dalból,
Békés cselekvésből, hálatelt imából;
S mint lepkeszárnyrebbenés szüli a nagy szelet
A világ jobbá szépül, ha teszed, ha hiszed.
MINT REBBENŐ PÁRA
Mint rebbenő pára
Foszlik fel ajkamról az imádság
És a csendes, hideg
Padok közül halkan tovaszáll.
Látom, emelkedik,
S megcsillan rajta egy napsugár,
Amely kíváncsian
Benézett a templom ablakán.
Megáll a kis párafoszlány.
Ég és föld között megpihen.
S felragyog egy pillanatra
A szivárvány színeiben.
Gyönyörködöm benne kicsit.
Uram, hát így jut tehozzád?
Fényesen szép szivárványszín
A szívből jövő imádság?
Egy percig tartott tán az egész,
De megőrzöm, mert jól tudom
Az összes ima ilyen szép
Még akkor is, ha nem látom.
NÖVEKSZIK A FÉNY MÁR
Minden nappal nő már a fény,
S bár körülöttünk dúl a tél,
Fagyos, fénylő jégcsap csúcsán
Áldott Nap fénye csillan rám.
Sárba cuppant bakancs nyomán,
Havas ösvény kanyargásán,
Álmodó, szép erdők völgyén
Szíveinkben nő a remény.
Új tavasz jön, virágozó,
Szelíden szép szirmot bontó,
Még hideg télbe fagyva vár,
De erősödik a fény már.
NYÁR
Rekkenő hőség, perzsel a nap,
Szivárványt nevet a kerti csap.
Érik a málna, jó a világ,
Gyümölccsel int a szilvafaág.
Pipacs piroslik, dinnye gurul,
Búzamezőben kalász sárgul,
Minden érik, a szép nyári nap
Aranytüze jó meleget ad.
Szép ez a nyár, magamban érzem,
Élni de jó gyönyörű fényben.
Bárcsak örökké tartana, ó,
A bőség, napfény, vakáció!
Fülemüle zenekar - Nyár - dalszöveg : Andók Veronika
Link
NYÁRESTI TÜNDÉRTÁNC
Nyári szellő suttogása
fut végig az utakon
Ahogy az est fáradt árnya
végignyúl az alkonyon.
Egyre mélyebb kékké válik,
sötéten ásít az ég,
Nesztelen várakozással
Halkan hullámzik a lég.
Végre néhány kósza lámpás
imbolyog az ösvényen,
Szentjánosbogarak tánca
Ringatózik köröttem.
Felvillan és halkul fényük
zöldes arany tündértánc,
Körbering a kicsi kerten,
Andalogva elcikáz.
Gyönyörű a nyári este,
langymelege körbevesz,
Megnyugtató, áldó kézzel
Hozzásimul szívemhez.
AZ ÖREG ERDŐ ÁLMA
Szikrázó szép fehér lepel
Borul most a tájra,
Hideg csendben észrevétlen
Az öreg erdő álma.
Álmodik az öreg erdő,
Madárfüttyös szép tavaszt,
Meleg napfényt, mely az ágon
Fénylő új rügyet fakaszt.
Álmodik az öreg erdő,
Ködöt sóhajt csendesen,
És a fénylő szürke pára
A falun most megpihen.
Öreg erdő álma nyomán
A kicsi völgy felsóhajt.
Falut őrző dombjairól
Csendes szellőcskét szalajt.
Tündérek dalába fonva
Érkezik a fuvallat:
Emberek, most ébredjetek,
Nagyon kell egy új tavasz.
Ültessetek sok virágot,
Földbe és a szívekbe,
Hajtson ki a szeretet majd
Mindenfelé belőle!
Őrizzétek meg a fényt is,
Szemeitek sugarát,
Szükség van rá, egyre jobban,
Védjétek a Földanyát!
Szeretettel öleljétek
Körül most a világot,
Ébresszetek, akit lehet,
Alkossunk egy nagy láncot!
Óvjuk egymást igaz szívvel
Természet és emberek.
Gondoskodó szeretetből
Szárba szökken az Élet.
ŐSZI ÁLOM
Rám talált egy szép titkos álom,
Egy ködben ringó rózsaszálon
Megcsillant a fény,
S lelkem táncra kélt.
Csak egy percig tart ez az álom,
Mint napsugár a jégvirágon,
Halkan hamvad el,
Észre sem veszel.
Egy álom könnyen végetérhet, 
Egy hang vagy egy szó összetéphet
Minden szép reményt,
S jő a hideg tél.
Az álmom gyorsan tovalibben
És megbújik az őszi ködben,
Hideg szürke fény,
Új mesét remél
A SZERETET MAJD RÁD BORUL
A szeretet majd rád borul,
beborítja lelked.
A világ rideg, de ne félj!
Van még menedéked.
Hideg reggel esővel kel,
zokognak a felhők,
lombjaiktól szomorúan
búcsúznak az erdők.
Egyedül állsz, ahogy mindig.
Sose lesz ez másképp.
Indulj mégis, újra tovább!
Ilyen ez a játék.
Azért jöttél, fény ragyogjon
szemekben, szívekben,
ez a világ jobbá legyen,
s higgy az emberekben.
Magadba nézz, magadba látsz.
Te legyél a forrás!
Tőled jobbul, szépül minden,
lehetsz te is áldás.
A szeretet majd rádborul,
égszínkék köpenye
benned bízó szép reménnyel
terül majd a szívedre.
SZÉLFORGÓ 
Sokszínű szélforgót pörget a szél,
Szivárványszínesen szökken a fény.
Csillogó karjain csillan a nyár,
Köröttünk zölden nevet a táj.
Viruló világban élni de jó,
Végtelen vidámság, vakáció.
Szélforgó karjain röppen a nyár,
Őszi szél sebesen forgatja már.
Fagyosan fénylő ablakon át
Nézem szélforgóm téli táncát,
Széncinke elijed, messze repül,
Ha szélforgóm karja nekilendül.
Tavaszi szélben forog a fény,
Olvadó hóval elfut a tél,
Szélforgóm táncol, csillog-villog
Forgatják sorra az évszakok.
A SZÍVEMBEN GYERTYALÁNG
Sok kis fénypont, szeretetláng
Őrződik a szívemben.
Akad egy, mely előbukkan,
S fényesebb novemberben.
Lelkemben egy kis gyertya ég.
Rebbenő sárga fénye
Gyermekkorom hajnalától
Van a szívembe téve.
Halvány fény volt, nagymamákért
Kiket soha nem ismertem,
Meghaltak. Emlékké lettek
Mielőtt megszülettem.
Nagyobbodott egy kicsikét
Nagyapám halálával,
S örökfényű sárga láng lett 
Apám búcsúzásával.
Mélyen őrzöm egész évben,
S megpihenek fényénél,
Ha azokra emlékezem
Kikért ez a kis láng ég.
Novemberben előhúzom
Féltve őrzött lángomat
És a sírok között állva
Engedem bánatomat
Kicsit szememig elérni.
Hűs szellő fúj. Körülöttem
Mennyi-mennyi gyertyaláng
És hangtalan elsuttogott
Szívből jövő imádság.
Az én lángom rebeg-remeg,
Míg az ajkam szótlanul
Halk imát mond mindazokért
Kikre sírhalom borul.
Majd a kis láng észrevétlen
Újra szívembe szalad.
Fényesen ég ott a gyertya,
Mert a szeretet megmarad
SZOMORÚ IS LEHETNÉK 
Ha nem tudnám, hogy ki vagyok
Szomorú is lehetnék,
Ha nem tudnám, hogy ki vagyok
Fényt is kívül keresnék.
Tudom, ha szemembe nézek
Mindig magamat látom,
Érzem azt, hogy nélkülem
Nem létezne világom.
Életemben a főszerep
Nekem lett kiosztva,
Akkor sem lesz sose másképp,
Ha bárki máshogy mondja.
Egy a sorsom, s egy a szívem,
Fény és árnyék körülöttem.
Rajtam múlik merre nézek,
Minden tőlem lehet még szebb.
Napfényt látni sűrű ködben
Nehéz, de nem lehetetlen,
Amit keresek megvan bennem
Csak idő kell, hogy felfedezzem.
Szemem mélyén mosoly lobban,
Van amit jól megtanultam:
Minden percről én dönthetek,
Én szabom meg merre megyek.
SZÜNIDŐ
Édes az élet, éget a nap,
Őszig most nem vár más tananyag:
Labdázom, úszom, játszadozom,
Tetszik e lecke nem tagadom.
Röppen a labda, mint a madár,
Pipacstól izzik már a határ,
Kalandok hívnak, kirándulás,
Nyáron az élet mindig csodás.
Reggel a nap még alig kel fel,
Indulok útra vidám kedvvel,
Vár a tábor, faházak, nagy tó,
Strand, fürdés, úszás, sétahajó.
Aztán nagymama kényeztet el,
Nagypapa újra bicajt szerel,
Mert jó az élet, édes a nap,
S messze, messze az iskolapad.
TANÍTS MEG ÚSZNI!
Érzelmek sodrában vergődve várok,
Pergő könnyek közt fogynak az álmok.
Tétován suhan el mellettem az élet.
Egyedül vagyok. Magamtól is félek.
Sötét éjszaka csillagok tüzében
Volt hogy álmodtam, volt hogy reméltem.
Álmok és remények elúsztak csendben.
Magam vagyok vágyak tengerében.
Hajnal ha ébredne rőtarany fénnyel
Talán beszélnék újra az éggel:
Hol vagy Istenem, jó volna tudni,
Tölts meg fényeddel, taníts meg úszni!
TAVASZ ÉBRED KÖD FÖLÖTT
Köd fölött a napsugár
Tavaszi táncra készül.
Gyakorol, hogy legszebb arcát
Láthassuk meg végül.
Köd fölött Tavasztündér
Színes ruhája lebben,
Kis madárkák látják, s ettől
Énekelnek szebben.
Új tavasz jön, reményhozó,
Fűnevelő, szirmot bontó. 
Kicsi szívünk erre vár,
Gyere elő, napsugár!
Köd fölött tavaszi szél
Bárányfelhőket kerget,
Ködcseppekből napsugárral
Szivárványhidat vernek.
Házak felett titokban
Virágébresztés készül,
A ködfüggöny fellebben,
S a világ tavaszba szépül.
TAVASZ JŐ
Vadgalamb szól, nyitnikék zeng,
Érkeznek a gólyák.
Ködös, hideg, szürke idő
Vedd most a tarisznyád!
Napfény járja át a kertet,
Ragyogjon a kék ég!
Ünnepelje virágszőnyeg
A szép tavasz jöttét!
Fellebbenő ködfüggönyből
Lépjél elő jó idő!
Lassan oszló szürkeségből
Virágtarka tavasz jő.
TAVASZ KÖSZÖNT RÁNK
Dérruhájuk zúzmarával
csipkézik a lankák,
Fehér hótakaró alatt
Álmukat alusszák.
Pedig reggel a vadgalamb
Burukkolt az ágon,
Jégcsap hegyén napfény csillant
Apró szivárványon.
Duzzadnak a csendes rügyek
Tavasz ébred halkan,
Visszhangzik a dombok között
Lágy cinegedalban.
Bágyadt szemét lassan nyitja
Szótlan ébredezve,
Langyos tavasz ígérete
Suhan be a kertbe.
Cseppről cseppre olvad a hó,
Zendül már az erdő,
Dombjairól hozzánk fut a
Madárdalos szellő.
Mocorognak már a magvak,
Kitekint a hóvirág,
Kedves fehér mosolyával
Új tavasz köszönt miránk.
TAVASZ VAN
Cseppen a jégcsap, olvad a hó,
Csupasár dombon nincs takaró.
Hófehér csokrok bújnak elő,
Belezendül a vén tölgyerdő.
Kis cinege szólal: Nyitnikék!
Ibolya nyitja is kék szemét.
Hazatér lassan minden madár,
Fészkénél újra párra talál.
Kacag a gerle, nevet a nap,
Fák ezer virágot bontanak,
Tulipán kelyhén méhike zúg,
Füvekkel fut a kis gyalogút.
Leveles ágról lila virág
Sóhajtja szélbe szép illatát.
Barik születnek földre égre:
Tavasz van, tavasz van, végre, végre.
Nagy-Borkó Eszter előadja, Andók Veronika Tavasz van című versét
Link
TÉLI CSEND
Esteledik csendesen,
Fény suhan a réteken.
Magányosan, hó alatt
Álmos magvak alszanak.
Hószínűek most a fák,
Csendes hószín jégvilág,
Rózsaszínen nyugvó nap,
Szelíd alkonysugarak.
Csupa csend, éjek éje,
Holdsugár apró fénye,
Kicsi udvar, csöppnyi ház,
Mindmegannyi boldogság.
Alszik minden csendesen,
Hűs-magányos éjjelen
Egy busongó hófelhő
Pihe-puha álmot sző.
Száz csillogó hómadár
Kerengve jár, szállva száll.
Leszáll egy-egy s megpihen
Álmodozó réteken.
Ezüstszínű holdvilág,
Tündérzene, zúzmarák,
Foszladozó fellegek,
Fénylő álomtengerek.
Csendes téli estelen,
Rejtve rejtő rejteken,
Lágyan zúgó fák alatt
Meglestem a titkodat.
Titkok titka, álmodás,
Édesen bús látomás.
Száncsengő és szeretet
Melengették lelkedet.
Lágyan zúgó fák alatt
Titkok titka rám ragadt.
A csendes éj zokogott,
Szeretetről álmodott.
TÉLTÜNDÉR IDEÉRT
Rózsaszín sugárral
Ébred a nap éppen,
Álmosan széttekint
A csillogó réten.
Dörzsöli szemeit
Néhány felhőcskével,
Megmossa az arcát
Hűs hajnali széllel.
Valami változott.
Mi történt a réttel
Amíg ő csendesen
Szundított az éjjel?
Téltündér ideért,
Dérből szőtt csipkével 
Csillogó takarót
Terítgetett széjjel.
Hideg, hűs hajnalon
Jégbe fagy a virág,
De a te lelkedben
Mindig égjen a láng!
Téltündér mosolyát
Szívedbe zárhatod,
Szeretet fátylán át
Figyeld a világot!
TRIANON 100. ÉVFORDULÓJÁRA - 100.
Harangszó a Kárpátok közt
Fél öt táján délután.
Minden harang zokogjon fel.
A sírunkat megásták.
Harang szóljon halkan kongva,
Minket elszakítottak.
De lelkünkben, szíveinkben
Megmaradtunk magyarnak.
Mindegy, hogy a rajzolt vonal
Mely oldalán hallgatjuk,
Bánata a lelkünk mélyén
Egyformán fájón zokog.
Harangszó a Kárpátok közt
Halkan bongva körbering.
Együtt vagyunk mi erősek,
Ahogy voltunk mindig is.
Harang szava messze zengjen,
Hallja meg a nagyvilág
Élünk mi a Kárpátok közt,
S nem feledjük el egymást.
Ezer éve, s még régebben
Lettünk örök testvérek,
Minket védnek és őriznek
Körben itt e szép bércek.
Csengve-bongva áradjon szét
Keresztül e szép hazán
Harangszó a Kárpátok közt
Fél öt táján délután.
ÚJÉVI JÓKÍVÁNSÁG
Aranyló köd ragyogja be
Most ez új év reggelét
Napsugarak fénye szórja
Szívünkbe az új reményt.
Lépj be bátran a kapuján
Új esztendő küszöbén
Hittel teli bízó szívvel
Haladj a célod felé!
Segíts most is, ahol csak tudsz,
Csüggedőknek vígasz légy,
Megfáradtnak, elesettnek
Szeretettel adj reményt!
Óvd a földet, virágokat,
Gyönyörködj a világban,
Egész évben minden napon
Leld örömöd munkádban!
Egészséged teljes legyen,
Víg perceid számtalan,
Legyen részed sok-sok jóban
Éld új éved boldogan!
ÚJ TAVASZ ÉBRED, KEZDJ ÉLNI VÉGRE!
Virul a május ezernyi szirma,
Illata árad, vadvirág-tarka.
Közben a kertben harangláb csendül
Ahogy kelyhében méhecske rezdül.
Zöldül az erdő, fürdik a fényben.
Szerelem szikráz, lobban a szívben.
Éled az élet, rigók zenélnek,
Titkokat trilláz csőrük a szélnek.
Tavasz van, áldott. Új világ rejtő.
Szívekben hordott szeretet őrző.
Új tavasz ébred, libben a földre,
Nyisd ki a szíved, kezdj élni végre!
ÜNNEPLŐBE ÖLTÖZTEK AZ UTCÁK
Ünneplőbe öltöztek az utcák,
Leng a háromszínű lobogó
Hideg szelek, őszi szelek fújják
S az égről aláhull a ború.
Ünneplőbe öltözött utcákon
Senki se jár, csak a csend honol.
Csak szíveinkben gyúlnak a gyertyák,
Odakint most a járvány tombol.
De egykor a tankok dübörögtek
Az októberi utcák kövén.
Harc dúlt a téren, barikádokon,
S ömlött a drága ifjú magyar vér.
Emlékszünk-e? Mert emlékezni kell.
Hősök voltak mind a harcosok.
Tiszta szívvel szabadságunk védték.
Vajon miben is bízhattak ott?
Hisz magára maradt magyarságunk
Öreg Európa közepén.
Nem lehetett akkor győzni végképp...
S a hűvös köd csak szemerkél.
Piros-fehér-zöld szép zászlainkat
A hideg őszi szelek fújják
Mégis büszkén hordják, lengetik az
Ünneplőbe öltözött utcák.
VAKÁCIÓ!
Két hónap napfény vár ránk a nyárban,
Kószálunk vígan viruló tájban,
Hűsítő tavakra, strandokra járunk,
Nincs is ilyenkor boldogabb nálunk.
Tekergünk sokat, nem riaszt felhő,
Csalogat mező, hívogat erdő.
Aranykalász közt pipacsok égnek,
Kék búzavirág suttog a szélnek.
Távol a gyorsvonat füttye után
Kaláccsal, cukorral nagymama vár.
Játszani, nyaralni, élni de jó!
Szeretünk, szeretünk, VAKÁCIÓ!
Felejthetetlen nyarat,
élményekkel teli vakációt
kívánok minden diáknak!
ZSONG A HÁRSFA
Halk, reggeli langymelegben
Ébred a nap szelíden,
Hűvös, kecses simítással
Hársfa lombján megpihen.
Int a hársfa, sok virága
Sárgászölden felragyog,
S az úton, hol közeledem,
Széthint egy kis illatot.
Mézillatú hajnalfényben
Zsong a hársfa csendesen,
Ezer kis méh szorgos szárnya
Zimmeg, zümmög odafenn.
Zsong a hársfa, illata száll
Aranyfényű reggelen,
S illat, zsongás, kék ég és nyár
Megpihen a szívemben.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Andók Veronika |
|
|
|
|
|
Offline
