Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Kozák Mari
  2016-11-28 10:22:01, hétfő
 
  Kozák Mari

Még hiányzol

Hiányzol...
kopogja ujjam asztal sarkán
a ki nem mondott szókat,
s takarja fehér gyolcsba
a múlt szökni készülő álmait,
öltöztetve színes papírba
a megmaradt csodát,
ablakpárkányról sárba hulló
tegnapi látomást.

Hiányzol...
sírják velem a távoli hegyek,
s rejtenek jég marta hátukon
puha-bársony emlékeket,
vén fenyők ringatnak
karjukba` megbújt nevetést,
háztetőknek adva az
ottmaradt tied-ölelést,
még keresve némi reményt.

Hiányzol...
egy hóban feledett lépés
küszöb elé botlik,
a kéz imára kulcsolja ujjait,
s a tenyér dadogva mond imát,
ajtókilincsén kotorász
a még boldogtalan pillanat,
fény szökik küszöb alatt,
reggelre vártalak.

Hiányzol...
fázósan reszketem magamra
a holnap szürke ruháját,
és dugom zsebembe
a rég megélt pillanatot,
a hegyeken túlról köddel
indul felém a magány,
hiányzol... kiáltanám,
de ajkamra fagy mai imám.
 
 
0 komment , kategória:  Kozák Mari  
Kozák Mari
  2016-10-17 08:53:27, hétfő
 
  Kozák Mari

Mindig egyedül

A tegnap is úgy telt el
ahogy az egész élet,
szürke falakon
csordult hiányod
s tenyeremből mindig
elszökött az álom,
hiába nyitottam ablakom,
várva, kopogtat a reggel,
tudtam: ahogyan jön
olyan gyorsan siet el,
s az esték is feketét
öltöttek magukra
soha nem színeset,
csak a gyertyalángja
hozott némi életet,
rebbent, illant,
sóhajtott szelídet,
de sohasem kérdezett,
a tegnap is eltelt
csodák nem ébredtek vállamon
a hajnal sem keresett
csöppnyi rést ajtóm alatt,
harangok sírtak
piszkos-fehér felhőkkel,
a holnap ijedten várt,
én újra magamra gomboltam
fájó magányom
s zártam szorosra ablakom,
hiányod csordult a falakon,
csak sirattam, egyre csak
sirattam az elveszett tegnapom.

Úgy fogyok el...
Úgy fogyok el
oly halk - csendesen,
mint gyertyaláng
fényesedő ablakszemen,
akár a homok,
ha nap csókolja forró fövenyen,
úgy fogyok el
halkan - csendesen.
Úgy fogyok el
oly halk - csendesen,
mint fű alól
a föld, én kedvesem,
ha görönggyé nőve
kiszalad hirtelen
s léptek tapossák szét,
halkan - csendesen.
Úgy fogyok el
oly halk - csendesen,
mint patak vize
vén hegyek ölében,
ha fagy marja
hideg téli éjeken,
hold hívja magához szelíden,
fájón - csendesen.
( Majd elfogyok én is,
tán könnyé leszek,
öreg tenyérben
sóhaj, emlékezet,
éjszaka álom,
reggelre szeretet,
úgy fogyok el,
hogy benned ébredek.)

Fázok
ma is önmagam ölelem
míg odakint halkan suttognak
az őszhöz öregedett fák
eső mossa fáradt fejüket
karjukban ringatnak levelet
fázok
magamra gombolt magányom
nem ismer kandalló meleget
elfeledte már hogy valaha
ő is szeretett
gomblyukban álmodik
a tegnapi bolondos pillanat
tenyérben a sóhaj hallgat
fázok
kopott köveken egy lépés
elém botladozva
ujjai közt a hajnalt hozza
számsarkából a mosoly
ma hozzád szökött
majd zsebedbe költözött
fázok
én tudom milyen a magány
éjjel mindig rám talál
üres ágyamba kérezkedve
rejti csókját ölembe
s ha ajtót nyit neki a szeretet
nem ragyog nem siet
velem kél velem ébred

Töredékek
468.
Ma szomorú az este
szégyelli tán magát,
bánatköpenyét terítve válladra,
oson is tovább.
Csillagok suttognak,
hegyekről szökik a szél,
aprócska levél tenyerében
zokog a volt remény.
Ablakszemekből tűnik
a félszeg pillanat,
kilincs álmodik, kulcs hallgat,
színeset sóhajtanak
faágon a madarak.
Ma szomorú azt este
te csak vársz egymagad,
avarba hullt levélen
haldoklik egy gondolat.

Kyrie eleison!
Nem hallgat a szó,
sietve tör át a holnap falán,
a csend feneketlen mélyén
ordít, kiabál.
Nem hallja még az ember
a mélyről érkező hangokat,
nehéz - bánatával hátán
tegnapot riogat.
Csak a lépés vár
fordulna vissza hangtalan,
nehéz teher az élet,
ha már a szó is hontalan.
Süket fülek, néma ajkak
keresnek menedéket,
város zajában minden éjjel
elcsendesül a lélek.
Nem hallgat a szó,
tépi, marja ember ajkát,
s ijedten búvik fehér gyolcsba,
ha mégis kitakarják.
Nem hallgat a szó,
mert lát sok keservet,
az imára kulcsolt ujjak
soha nem felelnek.
Csend ölel fáradt vállakat,
arcot mosnak könnyek,
anya kezében naponta
éhezik szerelmetes gyermek.
Utcasarkon az álmok
sárba esve pihennek,

Kyrie eleison:
ordítanak csupasz lelkek.
Nem hallgat a szó,
ma kiált hangos keservet,
e földön az ember
ugyan miért szenved.
(Most mégis hallgat a szó
a karok, ma ölelnek,
anya karján ül a gyermek,
harangszó zúg a szélben,
könnycsepp virágnak nyitott,
Isten ma pihen,
az ember vállára simított.
 
 
0 komment , kategória:  Kozák Mari  
Kozák Mari
  2016-09-11 13:06:45, vasárnap
 
  Kozák Mari

Vigyázom

Én vigyázom csended,
magamhoz ölelem,
míg ujjaim keresik arcod,
gyöngynek álmodlak,
benne könnycsepp vagyok,
elmúlt tavaszok lehelete
érinti kézfejem,
tenyerembe zárt emléked
reszket, didereg velem.

Csended vigyázom,
lassan felpróbálom lépted,
elfoszlott magányom kabátját
gyolcsra cserélem,
csended vigyázom,
így múlnak majd az évek...
Isten hogyan engedi,
hogy nélküled éljek?
 
 
0 komment , kategória:  Kozák Mari  
Kozák Mari
  2016-07-11 13:16:23, hétfő
 
  Kozák Mari

Kereslek mindig...

Barna éjszakákon mikor hangtalan sírnak a jegenyék, és kitárt szárnyú madarak könnyükkel itatnak égig szaladó búzafejet, mikor rozs borul térdre szomorú hajnalok lába előtt, mikor esőben mosdik a rét, és a reggel az ajtókig ér.
Kereslek mindig...
Sárban vergődő tavaszi illatban, őszi szél karján, ha ringat valaha álmokat, fák ágán nevető szürke ködben, elveszett dallam csilingelő hangján, árokpartján, ahol szerelembe esnek a füvek, és messzire kergetik a reggeleket.
Kereslek mindig...
Éjjel, ha takaród ráncain árnyak pihennek, és illatod öleli párnád, ha utolsó lépted ajtóm előtt kesereg, és a kilincs felejti a valaha éveket, mert az érintés utánad sietett. Ha ablakok szemén csak jégvirág nyitik, és a sarokban zokogva ülnek az emlékek, ha fehér papíron kiömlik a tinta, hogy ne kelljen a tolnak írnia. Asztalon a gyertya pislákoló lángjában, kenyérmorzsa tegnapi illatán, ünnepnap a tányér mellé hajtott szalvéta tenyerén, a forró étek melegén.
Kereslek mindig...
Kandalló parazsán ébredő lángban, inged kopott gallérja mögött, fogason pihenő ernyő karján, üressé lett zsebben, egy könnycseppben, ujjam hegyén maradt érintésben, apád hideg tenyerén...szüntelen kereslek én.
 
 
0 komment , kategória:  Kozák Mari  
Kozák Mari
  2016-04-08 11:43:34, péntek
 
  Rém-kép


Oson a Nincs
vállán üres zsákja
lépte pendül
hajlik szél tépte fák
görnyedt háta,
útján a mosoly
rég magára hagyta
ökölbe zárt tenyerébe'
bánatát dugdossa,
fázik a ma
földre rogyott a tegnap
kaviccsá porladt utcakövön
haldoklik a holnap,
oson a Nincs
nagykabátja út porát veri
zsebében a baj
reszketve - kuporgó álmát keresi,
emlékszik még
fényes - szebb napokra
puha - gyolcsingre
színes szalagokra
lakkozott csizmára
asztalon égő gyertyára
méz - édes borra
hófehér kenyérre
kéményből feltörő illatos füstre,
oson a Nincs
térdig vásott csizmáját
fekete sár csókolja,
s a nagykabát gallérját
valahol elhagyta,
zsebéből a baj is megszökött
a nincstelenségből
egy reggel elköltözött,
még a fák is sírnak
szemük eltakarják
világnak keservét
látni sem akarják,
oson a Nincs
tenyerét nyitja
keserű könnyét belesírja,
fáknak adja, zöldellő rétnek,
kabátját adja nyomorult létnek.
 
 
0 komment , kategória:  Kozák Mari  
Kozák Mari
  2016-04-08 11:40:46, péntek
 
  Töredékek


252.

Eszmélek,
és bolond napjaimat
a sárba taposom,
hogy higgyem,
szebb lesz majd a holnapom,
kövekre rakódott álmaimat,
ha kell a holnapnak
ígérem odaadom,
lépteimet siettetem,
bár tudom sokat elvétettem,
eszmélek,
de nem követlek,
hisz veled,
csak magányosabb leszek.

253.

arcodra simítottam egykoron
az élet adta álmot
kezednek minden ölelést
ölednek sóhajt adtam
szemednek jutottak a mesék
s te mit adtál kérdem én
csak millió szenvedést
mégis köszönet
a sosem volt tegnapért

254.

hangot lop a csöndtől
a néma éjszaka
ráfekteti ágakra hullt
hófehér madártollakra
takarja
színes álmokkal
itatja
madárcsőrről csöppent
tiszta harmattal
fülébe dúdolja
szép szavú dalát
tenyerébe rejti
ember elfeledett búját
hangot lop a csöndtől
kezét imára kulcsolja
a néma éjszaka
a holnap hangját hallatja

255.

szomorú éjszakát ölel
hófehér mellére a reggel,
ujjhegyen ébredező
vágyakat elrejtő szerelemmel,
kopott pillanatokat fűz gyönggyé
s fonja selymes nyakára,
ég felé röppenő álmokat feszít
útszélen görnyedten álló
magányos kereszt hátára.

260.

Lépett a harag
ajkát összeszorította
a csendnek intett
magára hagyja
hűvös öleléssel
gúnyos kacajjal
kemény szavakkal
tova lépett
a máról megfeledkezett
tegnap éjjel
hozzád érkezett

261.

sírsz
ha magadra hagynak
nevetsz
ha szeretnek
vársz egy ölelésre
gyűlölsz remegve
utadon
egyedül lépegetsz
ágyadon
magányod remeg
fekete éjszakán
veled sír a magány
s ha jön a reggel
álmodsz szerelmeddel
 
 
0 komment , kategória:  Kozák Mari  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 223 db bejegyzés
e év: 823 db bejegyzés
Összes: 3958 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2169
  • e Hét: 13878
  • e Hónap: 40898
  • e Év: 105242
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.