Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
Farkas Árpád: Húszévesen
  2013-11-14 10:11:35, csütörtök
 
  Farkas Árpád:

Húszévesen

1

Panyókára vetett kabáttal
jöttem közétek; vonjátok végig
ujjatokat vékony bordáimon,
s felszakad
forrón
s meztelenül

a dal -

a pubertás pirosfülű csodáit
kinőttem; két évvel ezelőtti
álmaim már horzsolják vállam,
apám vágyaival traktál,
ingeit elhordom - -

Tüzeim tisztulnak: már záporban
is égek, van egy szerelmem,
kicsit emberré tett, s mert
véle sem csalnám meg ezt
az emberséget: tiszta maradok,
mint esőben a csók -

2

Kinőtte már a Kor a pubertás
tágranyílt-szemű csodáit,
összehúzott szememben szúr
a lobogás: felelősen élni ezért
a Húsz Évért
húszévesen -
aki így lobog ma,
akár ősz fővel is,
kortárs énvelem -

Panyókára vetett kabáttal
jöttem közétek, vonjátok
végig ujjatokat vékony
bordáimon, nem kérdem már
kell vagy nem kell dalom

be nem gombolkozom!
 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Farkas István: Ágy-magány
  2013-11-13 07:29:10, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Farkas Árpád: Hófúvás
  2013-01-07 14:01:42, hétfő
 
  Farkas Árpád:

Hófúvás


A havazás nagy körhintáin szállnak,
szédülnek a szélben a falvak,
porzik az égre a poroszka út.

Gyufaszál lobban
a hegyszorosokban,
s a hét kicsi törpe
rőt lobogója
ránk szabadult.

Kapja a szél, s már indigó éjben
szórja havát szanaszét.
Szilvalekvár tetején viríthat
így a penész!

S gyűl a fehérség bűne már bennem:
pelyhek galoppja
a mellkason át.
Hamari tej gyűl a csecsemőmellben
ilyen idejekorán.

Fut, fut a hó, a kis hegyiló
bokája benne meleg.
Élni a hó alatt is lehet jó,
de csattogó szélben érdemesebb.



 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Farkas Árpád: Szempillaerdő
  2011-11-11 12:54:52, péntek
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Farkas Árpád: Balladácska
  2011-11-08 13:24:53, kedd
 
  Farkas Árpád:

Balladácska


Havasi szép, fehér alkony,
szürkülődő gyermekasszony
szoknyáján kuporgó
csibe-csillagok.
Felsüt a hold, átvilágít
kicsi ingén, idelátszik:
kilenc gyémánt veseköve
felragyog.

Jobbra hajlik: kökényágra.
Balra hajlik: zuhanásba,
temető a férfi ágya
már neki.

Ő szüli a csillagokat,
makk héjából bölcsőt farag,
s rengeti.

Érte esők esedeznek,
lombos erdők fenyvesednek,
nincsen álma, nincs hazája,
csak ez a kis balladácska.
 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Farkas Árpád: Vének tivornyája
  2011-11-05 18:46:11, szombat
 
  Farkas Árpád:

Vének tivornyája


Ma nem ügyeletes az elmúlás, hancúroznak a
vének, csúnya, nyáladzó öregek labdáznak
ragacsos labdacsokkal, füstölt sonkát rágnak
a takaró alatt, a lázmérőt megfejik, ugye,
nővér, velünk marad reggelig, mond ellenünk
néhány imát, nem bántjuk a horgasinát-------

ej, haj, ma nem ügyeletes az Elmúlás, ma tivor-
nyáznak a vének, a kór steril kocsmáiban
elzüllött galamblelkű prédikátorok, susz-
terek és nyugalmazott törzsőrmesterek
kiskanállal már az ágytálat verik, pimm-
pamm, csutora, künn a világ ostoba, adjon
isten egészséget, másnak, másnak, Júdásnak
meg Kleofásnak, nos pajtások, melyik pisil
kukkra?---------------------------------------------

ó, jaj, ma nem ügyeletes az Elmúlás, ma szörnyű
orgia készül, ágyból, hámból kirúgnak mind
az elnyomorodottak, és csontrázó tánccal
fölindulnak az egészség lassú vasárnapjai,
az értelem fürge rafinériái, parádés nyúj-
tózó futballmeccsei, pontos tülekvésre
beállított autóbuszjáratai, gyöpös udvarai,
kertes házai, kínosan mosolygó gondozóasszonyai,
pirkadatai és alkonyatai ellen, üvöltenek az
elhalványuló szívűek immár:

éljen a cukorbaj és
agy-ér-el-me-sze-sedés!

És midőn legvígabban valának és ígyen csik-
landozák lába között a Halált,
elhalada a kórterem előtt egy hordágy -
És lőn csönd mély.
Síri.

(1985)
 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Farkas Árpád: (Ének)
  2011-10-16 16:56:47, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Farkas Á: Ha sírokon hajt ki..
  2011-09-12 20:19:45, hétfő
 
  Farkas Árpád:

Ha sírokon hajt ki a remény


Állok a Temetődombon: utolsó nagyszülőm a halott.
Körül a kicsiny sereg: negyven házat is alig
számláló falucska minden dobogó lelke,
s esőmart tekintete ünnepi gúnyában seregel,
mert társuk a százados gondban közéjük megjött,
burrogó koporsós masinán
a 88 évet megélt Erzsi néni van itt,
kinek tíz évi távolléte alatt elméjének s házának
udvarát hiába nőtte be lassún a mész és a fű,
csöppnyi Nyikó-menti falujába végül is megtért,
Székelyszentmiklósig vénült, ráncossá ránult szívébe,
honnan a századvég háromszor annyi gyermeket
küldött a világba, mennyi most lakja,
sodorván messzire őket, hogy élők is haza
alig találnak, nehogy a holtak;
várja hát őt is kulcsolt ujjak közt billegő virág képében
kegyelet, mert felébredt a közös emlékek háza,
régi kalákás nyarakból, csattogó szerükről, szi-
szegő kulákévekből s önfeledt majálisokból csap föl
az együvétartozás pislogó melege-fénye; s lám:
a falu összes férfija: mind a tizenkét
ötven és hetven közötti ember (újmódi Kőmíves Kelemen?)
ássa özvegy Farkas Jánosné született
Kibédi Erzsébet sírját inatszakajtón,
akárha mindük a magáét ásná,
s mintha csak hinnék:
szétporló testüktől köttetik örökkévalóvá majdan
az együvétartozás földje.

Állok a Temetődombon, turkál hosszú ujjaival
hajamban a szél, firtatván ő is: mi mászkálhat
a negyvenesztendős ember fejében, midőn utolsó
nagyszülőjét is temetvén újabb szakadéktátongtató
férfikorba ér;
hátsógondolat-fürkésző, s hangtalan szívbéli hangokat is
lehallgató
mikrofongallyat hajít ajka elé:
miként cselekedett kegyelmed az elmúlt négy
évtized ezüst zivatarai alatt, miként bújkált
Szent Mihály lova elől, hogy ily ép bőrrel megúszta,
holott dicső elődei már huszonhat évesen,
már harminckét
esztendősen magukra húzták az életmű
márványtömbjeit;
volt-e értelme, s mi lett volna légyen értelme annak,
hogy a gondviselés kegyelmesebb markából kiszökvén
Fehér papírlapok villámaival világította be éjszakáit,
s újkori sámándalokat dúdolva dúlta fel az elsüllyedt
 temetőket,
lézertekintettel könyörögvén ki ősei csontját a földből,
mely, lám, továbbra is inog és remeg,
szivacsként issza be az élők seregeit;
haszna mi volt a márciusi és júliusi dalnak,
ha nyárra amúgy is ősz jött,
s télre májusi hózivatar;
hát az esengés, kegyelme iránt a Hónak
és dérütött, hótömte létben a társkövetelő példabeszéd,
ha negyven felé már lassún elhagynak az élők, a társak;
rendre a villó bokájú lányok,
s illó barátok bújnak a földbe vagy távoli ködbe...
s csörte, a vágta, bitang barmok bőrén ostornak csattogása.
dalba szelídülés, gőgölés versbe - jó mire volt?!

Állok a Temetődombon, pici levélfülekkel
fülelő gallyaknak mondom, szólok a szélbe:
faggatódzó kérdések, ne bántsatok! - :
költő nem voltam én; én csupán féltem.
Leféltem szépen a negyven esztendőt,
s mert ráncos bőrű, bőgő és didergő csecsemőnek születek
engemet is,
hát betakartak bolyhos altatódallal,
s már riadoztam: ne múlna fölülem a melengető ének;
raktam csúszából pajtát, homokból várat;
össze ne dudvadna! - lélegzetfojtva dúdoltam
varázsigéket; szerelmes voltam egy vékonyka csontú,
pici leányba: ,,Zsuzsanna, te is megszeress!" -
dönögve remegtem érte;
másztam hágót, a Nagyszorosét, melynek tetején,
fönn a Temetődombon ízzott a Nap,
és rántott vissza a sár,
és magába szívott a hó:
hórukkos, káromló-esdeklő szókkal,
vacogón kúsztam a fényre;
és éjszakák jöttek, szobáim elerdősödtek
ágroppanások, vadmorranások lakták bútoraim,
s a hörgő vízcsapokból is dzsungeli fenevadak bőgtek;
és féltem a loppal lebbenő lepkét,
az esték vállamra zúduló testét,
s vontam magam elé papirost: mécsest!
s a világ kitágult, kiöblösödött előttem föld s az ég,
Erdély szívéből messzi tengerekig és bolygókig láttam,
s hogy nem kél föl többé a Nap: riadoztam érte;
s fénylett kincsekkel bévülről rakottan a bőröm,
bronzlott!, s ha ellenem vonuló kések pengtek,
élük, hogy kicsorbul, már őket is féltem;
remegtem a rétet: míg alszik, elhagyja a harmat,
a tölgyet: álmában kidöndül;
nem vennék észre nélkülem a dolgok,
ha vélük csodák történnének?
féltem a lélekkel csordultig meglakott tájat:
ha titka van, álmában ne beszéljen!,
mert elindul egyszer egy fűszál, elviszi
anyám egyetlen mosolyát, minthogy hullámzó
mezők, tarajló szántók áradatával úsztak el nagyszüleim,
s már csak sírok a bólyák,
s hogy hantokon nyüzsgő, ecetes hangyák
nyelvemet némává nehogy bezsibogják,
gyásztalan piros torokkal,
fölsebzett szájjal dúdoltam darabos, szederjes szókat,
zöld lombú igéket, kalapáló szívvel,
mint ki az éjben sírok közt fütyörészget;
de költő nem voltam, költő én nem;
énekeltem csak félelemből a rettenet ellen,
tizenkét sírásó ember verejtékhitével
az együvétartozás ribanc reményével
állva meg itt a Temetődombon,
zúgva szembe a széllel -:
félni kell bátran! S élni. Élni.
 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Farkas Árpád: Simogatás
  2010-10-20 20:38:01, szerda
 
  Farkas Árpád:

Simogatás


Ha a szavak bennünk néha elégnek,
tovább süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.

Halk áramlásban nyugalom lakik.
Kibontja ujjaim -
tenyerem szirmait,
s míg arcodat puhán
átlengi valami virág -
átveszi kezem minden hangulatát.

Az eddig tapintott dolgok
most bőröm alatt égnek,
az eddig simogatott arcok
most arcodhoz érnek,
s mert eddig embert is bántott már e kéz,
- most arcodhoz ér, s önmagába néz.

Ha már a szavak bennünk néha elégnek,
nagyon kell érezd,
hogy süt,
simogat,
duruzsol
a kéz.
 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
Farkas Árpád: Dúdoló
  2010-10-19 20:46:42, kedd
 
  Farkas Árpád:

Dúdoló


Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek.

Havazás lennék, mintha volna
kedvem és pénzem annyi hóra,
mellyel ember ily hitvány bőrben
havazhat egész esztendőben.

Lassún, mint akit nem is kérnek,
lennék Föld felett lengő ének,
egy szál ingben is elringatnám,
elmúlásommal sem ríkatnám.

Lennék mindenség ingecskéje,
öltözködnék a szegénységre,
ne üssön át az éjszakákon
vacogó lélek, fázó álom.

Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
csitítgató is ott, hol láz van.
Méltóságos a pusztulásban.
 
 
0 komment , kategória:  Farkas Árpád  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2017.11 2017. December 2018.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 120 db bejegyzés
e év: 3277 db bejegyzés
Összes: 29706 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 652
  • e Hét: 15680
  • e Hónap: 67486
  • e Év: 1841185
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.