Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
Csak értem nem fog sírni szem
  2018-01-18 17:03:45, csütörtök
 
  Emily Bronte

Csak értem nem fog sírni szem

Csak értem nem fog sírni szem,
s nem kérdi senki sorsomat,
értem nem gyúlt harag sosem,
és víg mosoly sosem fakadt.

Titkos kedv s könny közt elszaladt
forgandó életem - s csak magány
kísért tizennyolc év alatt,
mint születésem hajnalán.

Egykor ez úgy fájt, hogy bizony
feledtem büszkeségemet,
és bús lelkem vágyott nagyon
egy lélekre, ki itt szeret.

A sok friss, izzó érzelem
a gondoktól mind elfakult,
igaz se volt, már elhiszem,
oly rég temette el a múlt.

Szétfoszlott az ifjú remény
s az álmok szivárványa is;
aztán megtapasztaltam én,
hogy az emberszív mind hamis.

Elég bú, hogy embernemem
üres, hazug és talpnyaló;
rosszabb, hogy önnön szellemem
éppoly romlott s alávaló.

(Szegő György fordítása)
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
Mondd, mosolygó kisleány
  2018-01-18 15:36:11, csütörtök
 
  Emily Brontë

MONDD MOSOLYGÓ KISLEÁNY

Mondd, mosolygó kisleány,
mit jelent a múlt neked?
"Szelíd, halk őszi éjszakán
gyászosan felnyögő szelet."

Mit ér a jelen óra itt?
"A rügyes-zöld ágakat,
hol a madárfiú próbálkozik,
mielőtt szárnyra kap."

S mi a jövő, kis boldogom?
"Tenger a felhőtlen napon;
hatalmas, tündöklő vizen
elnyújtózik a végtelen."
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
Sötét éj; a tél sóhaja
  2018-01-18 15:34:00, csütörtök
 
  Emily Brontë

SÖTÉT ÉJ; A TÉL SÓHAJA

Sötét éj; a tél sóhaja
lágyan jár Gondal partjain;
s bár sír a szél bús jajszava,
nem torlad hó a vízre kinn.

Lovam meddig kalandozott
a puszta mélybe, nem tudom;
de kaphat jó szót, abrakot:
nem megy tovább a járt úton.

A kantár meglazítva hét
hű társam szélnek engedem;
hullámzó domb, tág rónaság,
s a fáradt ló már nincs velem.

A falhőraj bús tömböt alkot,
s a borús láthatárra tart,
de biztos jelet még nem ad, hogy
ónos esőt hoz vagy vihart.

Lesújtva, kábán állok itt,
testem a hangarétre dűl,
várja, hogy végre álmodik,
szemhéj és szív ellenszegül;

s egyszerre, úgy éjfél fele
a csillagtalan ív tövén
a hegymagasból kúszva le
ködös kísértet lép elém.

Dús haja leng, s a válla fent
ragyog, mint felhők hold alatt;
és zajtalan kis lába van:
fehéren izzó pillanat.

"Ki vagy, te lány, ki az ingovány
martjára lépsz, s már nem élsz a mennyben?"
Így szólok én, míg könnyedén
fekvőhelyemre hajlik a szellem.

"Honom a forgószél hona,
ösvényem egy a hófúvással;
sok év, hosszú év szállt tova,
hogy találkoztam más lakással.

Mikor szélvész dúl, hogy a hang elfúl
s a vadász a síkon ottmarad,
ha csak gyengülök, mikor orkán bőg,
ne lássam többé a dombokat.

Te is énrám vársz, halott juhász,
hogy lejtőjén kisegítelek:
a rejtekút mindig célba jut,
hogy visszakapd a te völgyedet.

Jön a vad vihar, s a part kihal,
hínárból jeltüzet gyújtok, és
szétfut a fény a vak éj közepén,
és boldog a rémült tengerész.

S a szétszórt nyáj, mely e tájon jár,
csak gyöngéd test, mely vonzza a bajt;
de bűbájt tudok, s a sok juhot
varázserőm megvédi majd.

Hű lovadon a magányos alom
halált szimatolt búcsútok után;
odatérdepelek, hol csüng a nyereg,
s fény éled a lő hold szembogarán.

De nem ér a nevem, ha elfeledem,
irgalmamból mi hull ma rád:
csak nélkülözés, nem csüggedés;
nem legyőzetés, csak szolgaság.

Az a halk hajlék, hova lábad lép,
megtelik jövőd keservivel;
de itt ég e könny, s én esküszöm,
kit szeretnek, az tűzhelyre lel."
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
Az Ősz mély bánatát ma
  2017-01-24 19:03:44, kedd
 
  Emily Bronte

Az Ősz mély bánatát ma

Az Ősz mély bánatát ma
elsóhajtja a szél:
több, mint a tavasz virága
földön a holt levél.

Az éj nyugodni nem hagy,
bolyongni hívna már:
sok régmúlt érzés szorongat,
prédára gyűlt sakál.

Volt oly sok enyhe, drága,
s most didergek belül:
múlna el rólam mindnek árnya,
ha fényük elkerül.

Rég hamvas ifjúságát
a vén majmolja így:
kérges lelkem csak egyre rázzák
hév, vad szeszélyeik.

Ha feledt öröm árán
megváltható a múlt,
s legdrágább kincsen sírba szállván
kínom is porba hullt,

talán új virradatra
nyithatnám rá szemem,
s orcám új nyár vonná aranyba,
szívem új szerelem.

/Ford.: Kiss Zsuzsa/
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
Mily szép a kék harangvirág
  2017-01-24 18:58:56, kedd
 
  Emily Brontë

Mily szép a kék harangvirág

Mily szép a kék harangvirág,
ha nyárban megremeg:
formája erőt ont reád,
nyugtatja lelkedet.

A bíbor hanga szertelen,
komor varázzsal az:
az ibolya fűszert lehel,
s az illat nem vigasz.

Pőrék a fák, a nap hűvös,
és nagy, nagy ritkaság:
az ég fényküllőt nélkülöz,
a föld meg zöld ruhát:

a csilló víz fölé a jég
sötét árnyat vetett,
és domb és völgy és messzeség
fagyos köd foglya lett.

Harangvirágban nincs erő,
a hangafű oda,
az ibolya völgymélybe nő,
s nincs édes illata.

S bár fáj, hogy nincsen hangarét,
jobb így, hogy messze van:
tudom, csak könnyet ontanék,
ha lesne rám vígan:

erdő mélyén szelíd virág
a mohos kő alatt,
rejti balzsamát, harmatát:
engem meg nem ríkat -

a szár pompás kis termete,
az ezüst-kék szirom,
a bimbók zafír ékköve
smaragd levéltokon,

ez lélegzik a szívemen,
e mély, nyugodt varázs,
ezért van az, hogy könnyezem,
s ez enyhít, semmi más:

ezért sírok, mert minden elhagy,
kopár a téli nap,
gyötrődve sírok, hogyha hervadt
part éri lábamat.

Hideg van, és a fény lehull
a tompa ég alól,
a sötét, nyirkos fal kigyúl,
aranya illanó,

emészted magad, vágyva vágysz
virághozó idők után -
s a tűnt fényt hozza majd a gyászt
érted, szülőhazám.

/Ford.: Gergely Ágnes/
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
A harangvirághoz
  2017-01-24 18:58:01, kedd
 
  Emily Brontë

A harangvirághoz

Bimm-bamm, szent őr, zengve lengj,
szép vagy erdőn s dombokon,
s kedves vagy zöld völgybe lenn,
hát még fenn, vad bércfokon!

Harangvirág, isteni
fénnyel láttam fényleni
gyöngyöm láttam s kedvesem
sápadón, nagybetegen.
Te hallattad hangodat,
balzsam volt nekem szavad:

"Süssön nyári nap le rám
éltem egész folyamán.
Tán inkább zord téli ég
nézzen, mikor jön a vég?

Nyílok s nyugton hervadok,
elsiratnak harmatok:
végy erőt gyászkönnyeden,
túl sok év csak bút terem!"

/Ford.: Szegő György/
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
Szerelem és barátság
  2016-12-20 02:15:48, kedd
 
  Emily Brontë

Szerelem és barátság

Vadrózsa a szerelem,
a barátság magyalág,
fakó ez, míg a rózsa nyit,
de kin van állandóbb virág?

Tavasszal a vadrózsa szép,
nyáron meg ontja illatát,
de ha eljő a tél megint,
ki dicsérné a rózsafát?

Vesd meg hát a balga füzért,
magyallal ékesítsd magad,
s ha tél hervasztja homlokod,
koszorúd mégis zöld marad.

/Ford.: Szegő György/
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
Holdfény hull, nyár holdfénye
  2016-12-20 02:14:23, kedd
 
  Emily Brontë

Holdfény hull, nyár holdfénye

Holdfény hull, nyár holdfénye
csendben, szépségesen:
éjfél kör-ünnepélye
lélegzik édesen.

S főleg, hol a könnyű szélben
égnek leng sok faág,
vagy lehajol, árnyas-mélyen
égtől oltalmat ád.

Ernyén e vad lugasnak
hever egy gyönyörű leány:
zöld fű, virággal harmat
hullámzik körbe haján.

/Ford.: Tandori Dezső/
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
Nem érhet kétségbeesés
  2011-07-05 13:53:23, kedd
 
  Emily Bronte

Nem érhet kétségbeesés

Nem érhet kétségbeesés,
míg csillag gyúl az éjben,
míg harmatos az alkony és
reggel arany nap ég fenn.

Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél, nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?

Sírsz, mint más. Kínod sóhaját
kettőzi szél nyögése,
s bús tél hint sápadt zúzmarát
az őszi, holt levélre.

Mégis száz friss virág virul:
sorsod a sorsuk, hidd el.
Menj hát tovább. Járj szótlanul,
de soha megtört szívvel.

/Ford.: Csengery Kristóf/
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
Nem sírok, bár......
  2011-07-05 13:52:29, kedd
 
  Emily Bronte

Nem sírok, bár el akarsz hagyni, látom

Nem sírok, bár el akarsz hagyni, látom:
mi tartson kedves ok?
Kettőzve szenvedem sötét világom,
mert szíved szenved ott.

Nem sírok, mert a nyarad glóriája:
komor vég közele:
s bármi boldog történetünk mi várja?
Mindig a sír öle.

Oly bírhatatlan e szorongás:
hogy mind nagyobb a tél:
öl, kétségbeesett lelket, a romlás,
mit sok holt év igér.

Így, ha majd meghalsz, s én egyetlen
könnycseppet ejtenék,
annyi csak, hogy sóhajt a lelkem:
veled pihenne rég.

/Ford.: Tandori Dezső/
 
 
0 komment , kategória:  Emily Bronte versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 189 db bejegyzés
e év: 189 db bejegyzés
Összes: 9318 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3482
  • e Hét: 20608
  • e Hónap: 61942
  • e Év: 61942
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.