Regisztráció  Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
x
  2013-11-06 05:49:21, szerda
 
  Mickiewicz, Adam: Ősök (Dziady Magyar nyelven)

Dziady (Lengyel)
CZĘ¦Ć III - Litwa

Akt I, Scena II

Improwizacja

KONRAD
(po długim milczeniu)

Samotno¶ć - cóż po ludziach, czym ¶piewak dla ludzi?
Gdzie człowiek, co z mej pie¶ni cał± my¶l wysłucha,
Obejmie okiem wszystkie promienie jej ducha?
Nieszczęsny, kto dla ludzi głos i język trudzi:
Język kłamie głosowi, a głos my¶lom kłamie;
My¶l z duszy leci bystro, nim się w słowach złamie,
A słowa my¶l pochłon± i tak drż± nad my¶l±,
Jak ziemia nad połknięt±, niewidzialn± rzek±.
Z drżenia ziemi czyż ludzie gł±b nurtów dociek,
Gdzie pędzi, czy się domy¶l±? -

Uczucie kr±ży w duszy, rozpala się, żarzy,
Jak krew po swych głębokich, niewidomych cie¶niach;
Ile krwi tylko ludzie widz± w mojej twarzy,
Tyle tylko z mych uczuć dostrzeg± w mych pie¶niach.

Pie¶ni ma, ty¶ jest gwiazd± za granic± ¶wiata!
I wzrok ziemski, do ciebie wysłany za gońca,
Choć szklanne weĽmie skrzydła, ciebie nie dolata,
Tylko o twoję mleczn± drogę się uderzy;
Domy¶la się, że to słońca,
Lecz ich nie zliczy, nie zmierzy.

Wam, pie¶ni, ludzkie oczy, uszy niepotrzebne; -
Płyńcie w duszy mej wnętrzno¶ciach,
¦wiećcie na jej wysoko¶ciach,
Jak strumienie podziemne, jak gwiazdy nadniebne.
Ty Boże, ty naturo!dajcie posłuchanie. -
Godna to was muzyka i godne ¶piewanie. -

Ja mistrz!
Ja mistrz wyci±gam dłonie!
Wyci±gam aż w niebiosa i kładę me dłonie
Na gwiazdach jak na szklannych harmoniki kręgach.
To nagłym, to wolnym ruchem,
Kręcę gwiazdy moim duchem.
Milijon tonów płynie;w tonów milijonie
Każdy ton ja dobyłem, wiem o każdym tonie;
Zgadzam je, dzielę i ł±czę,
I w tęcze, i w akordy, i we strofy pl±czę,
Rozlewam je we dĽwiękach i w błyskawic wstęgach. -

Odj±łem ręce, wzniosłem nad ¶wiata krawędzie,
I kręgi harmoniki wstrzymały się w pędzie.
Sam ¶piewam, słyszę me ¶piewy -
Długie, przeci±głe jak wichru powiewy,
Przewiewaj± ludzkiego rodu całe tonie,
Jęcz± żalem, rycz± burz±,
I wieki im głucho wtórz±;
A każdy dĽwięk ten razem gra i płonie,
Mam go w uchu, mam go w oku,
Jak wiatr, gdy fale kołysze,
Po ¶wistach lot jego słyszę,
Widzę go w szacie obłoku.

Boga, natury godne takie pienie!
Pie¶ń to wielka, pie¶ń-tworzenie.
Taka pie¶ń jest siła, dzielno¶ć,
Taka pie¶ń jest nie¶miertelno¶ć!
Ja czuję nie¶miertelno¶ć, nie¶miertelno¶ć tworzę,
Cóż Ty większego mogłe¶ zrobić - Boże?
Patrz, jak te my¶li dobywam sam z siebie,
Wcielam w słowa, one lec±,
Rozsypuj± się po niebie,
Tocz± się, graj± i ¶wiec±;
Już dalekie, czuję jeszcze,
Ich wdziękami się lubuję,
Ich okr±gło¶ć dłoni± czuję,
Ich ruch my¶l± odgaduję:
Kocham was, me dzieci wieszcze!
My¶li moje!gwiazdy moje!
Czucia moje!wichry moje!
W po¶rodku was jak ojciec w¶ród rodziny stoję,
Wy wszystkie moje!

Depcę was, wszyscy poeci,
Wszyscy mędrce i proroki,
Których wielbił ¶wiat szeroki.
Gdyby chodzili dot±d ¶ród swych dusznych dzieci,
Gdyby wszystkie pochwały i wszystkie oklaski
Słyszeli, czuli i za słuszne znali,
I wszystkie sławy każdodziennej blaski
Promieniami na wieńcach swoich zapalali,
Z cał± pochwał muzyk± i wieńców ozdob±,
Zebran± z wieków tyla i z pokoleń tyla,
Nie czuliby własnego szczę¶cia, własnej mocy,
Jak ja dzi¶ czuję w tej samotnej nocy:
Kiedy sam ¶piewam w sobie,
¦piewam samemu sobie.
Tak! - czuły jestem, silny jestem i rozumny. -
Nigdym nie czuł, jak w tej chwili -
Dzi¶ mój zenit, moc moja dzisiaj się przesili,
Dzi¶ poznam, czym najwyższy, czylim tylko dumny;
Dzi¶ jest chwila przeznaczona,
Dzi¶ najsilniej wytęzę duszy mej ramiona -
To jest chwila Samsona,
Kiedy więzień i ¶lepy dumał u kolumny.
Zrzucę ciało i tylko jak duch wezmę pióra -
Potrzeba mi lotu,
Wylecę z planet i gwiazd kołowrotu,
Tam dojdę, gdzie granicz± Stwórca i natura.

I mam je, mam je, mam - tych skrzydeł dwoje;
Wystarcz±:-od zachodu na wschód je rozszerzę,
Lewym o przeszło¶ć, prawym o przyszło¶ć uderzę.
I dojdę po promieniach uczucia - do Ciebie!
I zajrzę w uczucia Twoje,
O Ty!o którym mówi±, że czujesz na niebie.
Jam tu, jam przybył, widzisz, jaka ma potęga,
Aż tu moje skrzydło sięga.
Lecz jestem człowiek, i tam, na ziemi me ciało;
Kochałem tam, w ojczyĽnie, serce me zostało. -

Ale ta miło¶ć moja na ¶wiecie,
Ta miło¶ć nie na jednym spoczęła człowieku
Jak owad na róży kwiecie:
Nie najednej rodzinie, nie na jednym wieku.
Ja kocham cały naród! - obj±łem w ramiona
Wszystkie przeszłe i przyszłe jego pokolenia,
Przycisn±łem tu do łona,
Jak przyjaciel, kochanek, małżonek, jak ojciec:
Chcę go dĽwign±ć, uszczę¶liwić,
Chcę nim cały ¶wiat zadziwić,
Nie mam sposobu i tu przyszedłem go dociec.
Przyszedłem zbrojny cał± my¶li władz±,
Tej my¶li, co niebiosom Twe gromy wydarła,
¦ledziła chód Twych planet, gł±b morza rozwarła -
Mam więcej, tę Moc, której ludzie nie nadadz±,
Mam to uczucie, co się samo w sobie chowa
Jak wulkan, tylko dymi niekiedy przez słowa.

I Mocy tej nie wzi±łem z drzewa edeńskiego,
Z owocu wiadomo¶ci złego i dobrego;
Nie z ksi±g ani z opowiadań,
Ani z rozwi±zania zadań,
Ani z czarodziejskich badań.
Jam się twórc± urodził:
Stamt±d przyszły siły moje,
Sk±d do Ciebie przyszły Twoje,
Bo¶ i Ty po nie nie chodził:
Masz, nie boisz się stracić;i ja się nie boję.
Czy¶ Ty mi dał, czy wzi±łem, sk±d i Ty masz -oko
Bystre, potężne:w chwilach mej siły - wysoko
Kiedy na chmur spójrzę szlaki
I wędrowne słyszę ptaki,
Żegluj±ce na ledwie dostrzeżonym skrzydle;
Zechcę i wnet je okiem zatrzymam jak w sidle -
Stado pie¶ń żało¶n± dzwoni,
Lecz póki ich nie puszczę, Twój wiatr ich niezgoni.
Kiedy spójrzę w kometę z cał± moc± duszy,
Dopóki na ni± patrzę, z miejsca się nie ruszy.
Tylko ludzie skazitelni,
Marni, ale nie¶miertelni,
Nie służ± mi, nie znaj± - nie znaj± nas obu,
Mnie i Ciebie.
Ja na nich szukam sposobu
Tu, w niebie.
Tę władzę, któr± mam nad przyrodzeniem,
Chcę wywrzeć na ludzkie dusze,
Jak ptaki i jak gwiazdy rz±dzę mym skinieniem,
Tak bliĽnich rozrz±dzać muszę.
Nie broni± - broń broń odbije,
Nie pie¶niami - długo rosn±,
Nie nauk± - prędko gnije,
Nie cudami - to zbyt gło¶no.
Chcę czuciem rz±dzić, które jest we mnie;
Rz±dzić jak Ty wszystkimi zawsze i tajemnie:
Co ja zechcę, niech wnet zgadn±,
Spełni±, tym się uszczę¶liwi±,
A jeżeli się sprzeciwi±,
Niechaj cierpi± i przepadn±.
Niech ludzie będ± dla mnie jak my¶li i słowa,
Z których, gdy zechcę, pie¶ni wi±że się budowa; -
Mówi±, że Ty tak władasz!
Wiesz, żem my¶li nie popsuł, mowy nie umorzył;
Je¶li mnie nad duszami równ± władzę nadasz,
Ja bym mój naród jak pie¶ń żyw± stworzył,
I większe niżli Ty zrobiłbym dziwo,
Zanuciłbym pie¶ń szczę¶liw±!

Daj mi rz±d dusz! - Tak gardzę t± martw± budow±,
Któr± gmin ¶wiatem zowie i przywykł j± chwalić,
Żem nie próbował dot±d, czyli moje słowo
Nie mogłoby jej wnet zwalić.
Lecz czuję w sobie, że gdybym m± wolę
¦cisn±ł, natężył i razem wy¶wiecił,
Może bym sto gwiazd zgasił, a drugie sto wzniecił -
Bo jestem nie¶miertelny!i w stworzenia kole
S± inni nie¶miertelni; - wyższych nie spotkałem. -
Najwyższy na niebiosach! - Ciebie tu szukałem,
Ja najwyższy z czuj±cych na ziemnym padole.
Nie spotkałem Cię dot±d - że¶ Ty jest, zgaduję;
Niech Cię spotkam i niechaj Tw± wyższo¶ć uczuję -
Ja chcę władzy, daj mi j±, lub wskaż do niej drogę!
O prorokach, dusz władcach, że byli, słyszałem,
I wierzę;lecz co oni mogli, to ja mogę,
Ja chcę mieć władzę, jak± Ty posiadasz,
Ja chcę duszami władać, jak Ty nimi władasz.

(Długie milczenie)
(z ironi±)

Milczysz, milczysz!wiem teraz, jam Cię teraz zbadał,
Zrozumiałem, co¶ Ty jest i jake¶ Ty władał. -
Kłamca, kto Ciebie nazywał miło¶ci±,
Ty jeste¶ tylko m±dro¶ci±.
Ludzie my¶l±, nie sercem, Twych dróg się dowiedz±;
My¶l±, nie sercem, składy broni Twej wy¶ledz± -
Ten tylko, kto się wrył w księgi,
W metal, w liczbę, w trupie ciało,
Temu się tylko udało
Przywłaszczyć czę¶ć Twej potęgi.
Znajdzie truciznę, proch, parę,
Znajdzie blaski, dymy, huki,
Znajdzie prawno¶ć, i zł± wiarę
Na mędrki i na nieuki.
My¶lom oddałe¶ ¶wiata użycie,
Serca zostawiasz na wiecznej pokucie,
Dałe¶ mnie najkrótsze życie
I najmocniejsze uczucie. -

(Milczenie)

Czym jest me czucie?
Ach, iskr± tylko!
Czym jest me życie?
Ach, jedn± chwilk±!
Lecz te, co jutro rykn±, czym s± dzisiaj gromy?
Iskr± tylko.
Czym jest wieków ci±g cały, mnie z dziejów wiadomy?
Jedn± chwilk±.
Z czego wychodzi cały człowiek, mały ¶wiatek?
Z iskry tylko.
Czym jest ¶mierć, co rozprószy my¶li mych dostatek?
Jedn± chwilk±.
Czym był On, póki ¶wiaty trzymał w swoim łonie?
Iskr± t ylko.
Czym będzie wieczno¶ć ¶wiata, gdy On go pochłonie?
Jedn± chwilk±.





Ősök (Magyar)
III. rész - Litvánia

I. Felvonás, 2. Jelenet

Improvizáció

KONRAD
(Hosszú hallgatás után)

Mit nekem - magány! - a nép, s mit én, a nép Lantja?
Hol egy lény, ki dalaim tenger mélyét érti,
Meglátja mindenségét, szellemfényét érzi?
Átok rá! Ki népének hangját, szavát adja:
Szó hazudik a hangnak, hang meg az eszmének;
Eszme a szón széttörik, elmállad, elszéled.
Úgy nyeli el az eszmét, s döng fölötte a szó,
Mint föld alatti folyók fölött dobog a föld,
Vajh a földdobbanásból sejlik-é odafönt,
Hol iramot, lent, a folyó? -

Lelkünk mélyén úgy kering érzelmeink lángja,
Mint a vér a maga mély medrén, lankadatlan,
S ami vért megsejtet két orcám pirossága,
Annyi érzést lát a nép érző dalaimban.

Dalom, Te! Földöntúli csillagja az Űrnek!
Az emberi tekintet, ez a földi futár,
Távcsövek üvegszárnyán hozzád nem repülhet,
Ereje csak Tejutad fényszéléig futja;
Sejtheti, hány Nap hány sugár,
Megszámolni még se tudja.

Dalaim, mit nektek ily siket népek s, vakok?! -
Csobogjatok énem alatt,
Szálldossatok fényem fölött
Mint föld alatti folyók, láthatlan csillagok.
Hallga, most, Isten! Hallgass, Te is el, Természet!
Hozzátok méltó zene, méltó ének éled.

Mesteri
Mester én, magosba
Emelem most a kezem - föl, a csillagokra,
Az égsugár-göbökre, a kék orgonára.
Csillagait mind, a szívem
Ritmusára megzendítem.
Millió hang özönöl, hang millió hangol,
Minden hang az én hangom, tudok minden hangról,
Szétszedem mind, összefűzöm
Zenévé, szivárvánnyá, szép szóvá bűvölöm.
Villámok vonalára mennydörgést kottázva.

Állj kezem, hogy a világ négy sarkát megáldjam,
Minden csillagfénymoraj megáll mozgásában.
Én dalolok, ím ez a dal,
E sose múló, végtelen, vad vihar
Átfúj az egész földön, az emberi nemen.
Nyög, fáj, sír, búg, üvölt, tutul.
Tompán húzza hozzá a múlt.
Minden hang, láng egy dallammá leszen.
Siket hallja, vak is látja:
Ha szellő, hullámot ringat,
Ha szélvész, szálltán sivítgat,
Ha fény, felhők fátyoltánca.

Hozzátok méltó teremtéses ének
Ez a dal, Isten, Természet!
Ez a dal maga a nagyság.
Ez a dal halhatatlanság.
Halhatatlant teremték, halhatatlant - itt lenn!
Teremtettél-é többet és nagyobbat - Isten?
Nézd, hogy csalom ki csodáim magamból!
Lángot lehelek a szóba,
Lám, mind fölszáll, elbitangol,
Az eget föllobogózza;
Fönn zenél mind, de itt hangol.
Itt szépítkezik szememben,
Begyeskedik ujjbegyemben,
Messzi röptük minden sejtem:
Szeretlek próféta-almom!
Gondolatim! Csillagaim!
Szerelmeim! Viharaim!
Mint apa, büszkélkedek veletek fiaim:
Mind, mind magzataim!

Kusti, most poéta népek!
Kusti, bölcsek és próféták!
Kiket a föld imád és áld!
Élő s holt hívetek közt, ha megjelennétek,
S hallanátok, hogy a föld vastaps-hozsannázna,
S úgy hinnétek mind: titeket megillet;
Babérkoszorútokról a köznapi hála,
Vissza ha úgy verődne, mint fény, igaz ihlet.
Lábatok elé, ha dicshimnusz közt hullna,
Minden évszázak minden fia koszorúja,
Ily örömöt, ily erőt mégse éreznétek
Mint amit én a magány éjszakáján érzek:
Most mikor magam dalolok,
Magam magamnak dalolok
Ím! - ami csak szív, erő, ész - most megadatott!
Ily pillanatot sose éltem -
Most vagyok éltem csúcsán, erőim teljében,
Most megtudom, fensőbb lény, vagy csak dölyfös vagyok:
Most dől el, pillanat alatt,
Most a lelkem óriás, karom majd kiszakad -
- Ó, Sámsoni pillanat -
Méláz még a vak rab, ám az oszlopon tapog.
Testem levedlém, lelkem, kész már, hogy röpítsen -
Mert szállnom kell, szállnom,
Túl e planétán, űri motollákon,
Hol a világ véget ér, s kezdődik az Isten.

Visz is Hozzá, visz, viszen - én két jó szárnyam;
Napkelet és napnyugat szépe és a hossza,
Bal a múltat, jobbja a jövendőt csapdossa.
Minden szívek sugarán szálltam föl én, ide,
Uram, hogy lelked legmélyét lássam.
Ó, Te, kirogy azt mondják, Te vagy ég szíve!
Ládd, itt vagyok, megjövék, lám, míly fönség vagyok!
Szárnyam Hozzád elhozhatott.
De ember lévén, testem, ott a föld porában,
S mert szerettem, szívemet hazámra testáltam.

Hisz az én szívem, világ, sose árva.
Nem egyetlen emberre száll a szeretetem,
Mint a bogár rózsaszálra;
Egy családé, századé se volt, se lesz sosem.
Én egész nemzetemet szeretem! - Úgy viszem
Múltját, jövőlét, minden fiait szívemen,
Úgy óvom szerelmetesen,
Mint barátja, kedvese, hites társa, atyja:
Jöjjön el boldogulása!
Legyen a világ csudája!
Most nem az, ezért jövék, hogy az ég megadja.
Jöttem az elme emberi vértjében,
Az ésszel, mi villámid elragadta Tőled,
Föltárta tengereid, Tencsillagidődet.
Erősebb az én erőm, mint halandó létem.
Mert legmélyemben rejlik, önmagában való.
Lángméhű vulkán, miből néha füstöl a szó.

Én erőmet nem a Te Édenfádról szedém,
Nem a Jó és Rossz tudás gyümölcséből evém.
Nem könyvekből, nem mesékből,
Sem titkok megfejtéséből,
Semmi mágikus igékből.
Én, a Teremtő, lettem:
Erőm forrása ott fakadt,
Ahol a Tiéd fakad.
Rá nekem se kellett lelnem:
Volt, s mint Te, én se félek: egyszercsak elapad.
Te adád vagy én is a Látástól magától
Vevém vajákos szemem s Látó lettem, Látó,
Néha a felhők fölében
Vándormadaraid érzem,
Ahogy átvitorláznak az esti homályon.
Szememmel megállítom mind, s megbabonázom.
S bárhogy krúg jajuk kolompja,
Őket onnan sóhajod szele se sodorja,
Mert foglyok; s ha üstökös suhan át az égen,
Szálltában megdermesztem, s addig áll, míg nézem.
Csak a gyarló, de rosszfajta,
Öröklétű, emberalja
Szegül ellen, mert nem hisz, nem hiszen kettőnkben,
Benned, s Bennem.
Lelküket itt kell legyőzzem
A mennyben.
Nem evilágról való hatalmammal
Lelküket meg kell szereznem.
S mint a madár s csillagrajt, egy szemvillanattal
Halandó fajtám vezetnem.
Nem karddal - kardra kard támad,
Nem dallal - soká virágzik,
Nem tudással - hamar szárad.
Nem csodával - puffog, ámít.
Én is úgy országolok fölöttük szívemmel,
Mint Te, titkon s örökkön örökké, szíveddel: -
Mit óhajtok, találják ki,
Tegyék, és boldogok lesznek,
S ha mégis ellenszegülnek,
Vesszenek el, mind egy szálig.
Úgy szolgálják szívemet, mint hang, szó és lélek
Énekem, s ha így leszen, egy új világ éled.
Olyan, mint a Te országod.
Szót nem öltem, lelket se rontottam meg, tudod,
Szívemre ha rábíznád a lélek-országot,
Megteremtném nemzetem, mint élő dallamot.
Nálad nagyobb csodát tennék,
Nagy örömet énekelnék.

Add nekem a lelkeket! - Én a Te holt házad,
Mit a világ boldognak becéz, úgy megszokta,
Megvetem, s bár eddig így senki se próbálta,
Tán egy szóval döntöm porba.
Mert ha magára ébred eszmélésem
Én, az akarat máglya, ha kigyúlok,
Száz csillag elhalványul, és száz újat gyújtok -
Mert halhatatlan vagyok! S bár a teremtésben
Volt más halhatatlan is; ilyet még nem leltem.
Legfensőbb Lény az égben! - Lényed így kerestem,
Föld siralomvölgyéből legfensőbb, Én, a Nagy.
S mert nem leltem soha Rád, léted kitaláltam;
Fedd fel orcád, engedd meg, hogy Fönnséged lássam!
Adj hatalmat vagy mutasd útját meg Tenmagad!
Próféták országoltak eddig minden lelken,
Ám hiszem, én is tudom, amit ők tudtanak:
Épp oly ország kell mint a Te-országod,
Lelkeken országolnom, ahogy Te országolsz.

(Hosszú hallgatás)
(Iróniával)

Hallgatsz, hallgatsz! Már tudlak, megismertem arcod,
Megértettem, hogy mi vagy, és miképp uralkodsz.
Hazug, ki rólad azt mondó: szeretet,
Te csak a hideg ész lehetsz
Nem a szív, ész tárja föl utad milliárdját;
Nem a szív, ész leli meg fegyverid tárházát -
Csak ki könyvre görnyedt hétrét,
S fémre, számra, holt tetemre,
Látta meg, s vette el rendre,
Isten, lényed egy-egy részét.
Lel mérget, lőport, gőzt, tüzet,
Lel fényt, füstöt, dörgő katlant,
Lel törvényt, lel gonosz hitet
Bölcsnek, s annak, ki tudatlan.
Az ész vezeti vakon e világot,
Ám a szívnek kell érte vezekelni,
Adtál élni lángnyi lángot,
S tűzvész szíveket szeretni.

(Hallgat)

Szív, Te, mi éltet?
Ó, egy szikra csak!
Mi ez az élet?
Ó, csak pillanat!
És majd az a mennydörgés, mi most villám fénye?
Egy szikra csak.
Mi ez az időözön, az emberi féle?
Csak pillanat.
Mi az ember, honnan lőn e parány mindenség?
Egy szikra csak.
Mi a halál, s mit emészt engem, embereszmét?
Csak pillanat.
S Ő ki volt, ki világát fiaként ringatta?
Egy szikra csak.
S mi az örökkön való, ha egyszer fölfalja?
Csak pillanat.
Bella, István
 
 
0 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
x
  2013-11-05 11:12:50, kedd
 
  Mickiewicz, Adam: A lengyel zarándokság könyvei (KSIĘGI PIELGRZYMSTWA POLSKIEGO Magyar nyelven)

KSIĘGI PIELGRZYMSTWA POLSKIEGO (Lengyel)

Dusz± narodu polskiego jest pielgrzymstwo polskie.
A każdy Polak w pielgrzymstwie nie nazywa się tułaczem, bo tułacz jest człowiek bł±dz±cy bez celu.
Ani wygnańcem, bo wygnańcem jest człowiek wygnany wyrokiem urzędu, a Polaka nie wygnał urz±d jego.
Polak w pielgrzymstwie nie ma jeszcze imienia swego, ale będzie mu to imię potem nadane, jako i wyznawcom Chrystusa imię ich potem nadane było.
A tymczasem Polak nazywa się pielgrzymem, iż uczynił ¶lub wędrówki do ziemi ¶więtej, Ojczyzny wolnej, ¶lubował wędrować póty, aż j± znajdzie.
Ale naród polski nie jest bóstwem jak Chrystus, więc dusza jego, pielgrzymuj±c po otchłani, zbł±dzić może, i byłby odwleczony powrót jej do ciała i zmartwychwstanie.
Odczytujmy więc Ewangeli± Chrystusa.
I te nauki i przypowie¶ci, które zebrał Chrze¶cijanin pielgrzym z ust i pism chrze¶cijan Polaków, męczenników i pielgrzymów.

I

Płynęły po morzu okręty wielkie wojenne i statek jeden mały rybacki. A był czas burzliwy jesienny; w tym czasie im okręt większy, tym bezpieczniejszy, a im mniejszy, tym niebezpieczniejszy.
Rzekli więc ludzie z brzegu: Błogosławieni żeglarze okrętów wielkich! biada żeglarzom w statku rybackim czasu jesiennego!
Ale nie widzieli ludzie z brzegu, iż na okrętach wielkich popili się majtkowie i zbuntowali się, i potłukli narzędzia, przez które sternik uważa gwiazdy, i skruszyli iglicę żeglarsk± magnesow±. A wszakże okręty zdawały się na pozór równie potężne jak pierwej.
Ale nie mog±c widzieć gwiazdy na niebie i nie maj±c iglicy magnesowej, zbł±dziły i potonęły okręty wielkie.
A statek rybacki, patrz±c na niebo i na iglicę, nie zbł±dził i doszedł brzegu, a chociaż rozbił się przy brzegu, uratowali się ludzie i uratowali narzędzia swe i iglicę sw±. A okręt znowu odbuduj±.
I pokazało się, że wielko¶ć i moc okrętów dobre s±, ale bez gwiazdy i kompasu niczym s±.
A gwiazd± pielgrzymstwa jest wiara niebieska, a iglic± magnesow± jest miło¶ć Ojczyzny.
Gwiazda ¶wieci dla wszystkich, a iglica kieruje zawsze na północ. A wszakże z t± iglic± można żeglować i na wschodzie, i na zachodzie, a bez niej i na morzu północnym przyjdzie bł±d i rozbicie.
Więc z wiar± i miło¶ci± wypłynie statek pielgrzymski polski, a bez wiary i miło¶ci ludy wojenne i potężne zabł±dz± i rozbij± się. A kto z nich wyratuje się, nie odbuduje okrętu.

II

Dlaczegoż dane jest narodowi waszemu dziedzictwo przyszłej Wolno¶ci ¶wiata?
Wiecie, iż człowiek, który ma kilku krewnych, nie zapisuje dziedzictwa temu, który jest najsilniejszy, ani temu, który jest najprzemy¶lniejszy, ani temu, który najsmaczniej jada i najlepiej pija;
Ale temu, który go najwięcej kocha i mieszka przy nim, kiedy inni biegaj± za kuchni±, zyskiem i zabaw±.
Otóż i waszemu narodowi dlatego zapisane jest dziedzictwo Wolno¶ci.
Dlaczegoż dana jest narodowi waszemu moc zmartwychwstania?
Nie dlatego, że naród wasz był potężny; bo Rzymianie potężniejsi byli, i umarli, a nie zmartwychwstaj±.
Nie dlatego, że wasza rzeczpospołita była starożytna i sławna; bo Wenecja i Genua były starożytniejsze i sławniejsze, i umarły, a nie zmartwychwstaj±.
Nie dlatego, że naród wasz był o¶wiecony naukami; bo Grecja, matka filozofów, umarła i leżała w grobie, aż zapomniała o wszystkich naukach, a kiedy stała się prostakiem, oto zaczęła ruszać się.
I o¶wiecone były królestwa: Westfalskie, Włoskie i Holenderskie, które widzieli¶cie, że porodziły się i poumierały, a nie zmartwychwstaj±.
A wy będziecie wzbudzeni z grobu, bo¶cie wierz±cy, kochaj±cy i nadzieję maj±cy.
Wiecie, iż pierwszy umarły, którego Chrystus z grobu wzbudził, był Łazarz.
I nie wzbudził Chrystus z grobu ani hetmana, ani filozofa, ani kupca, ale Łazarza.
I powiada pismo, íż Chrystus kochał go, i był to jeden człowiek, nad którym Chrystus płakał. A któż jest teraz Łazarzem między narodami?

III

Pielgrzymie polski, byłe¶ bogaty, a oto cierpisz ubóstwo i nędzę, aby¶ poznał, co jest ubóstwo i nędza; a gdy wrócisz do kraju, aby¶ rzekł: Ubodzy i nędzarze współdziedzicami moimi s±.
Pielgrzymie, stanowiłe¶ prawa i miałe¶ prawo do korony, a oto na cudzej ziemi wyjęty jeste¶ spod opieki prawa, aby¶ poznał bezprawie; a gdy wrócisz do kraju, aby¶ wyrzekł: Cudzoziemcy razem ze mn± współprawodawcami s±.
Pielgrzymie, byłe¶ uczony, a oto nauki, które¶ cenił, stały ci się nieużyteczne, a te, które¶ lekce ważył, cenisz teraz, aby¶ poznał, co jest nauka ¶wiata tego, a gdy wrócisz do kraju, aby¶ rzekł: Prostaczkowie współuczniami mymi s±.

IV

Nie uciekajcie się pod opiekę ksi±Ľ±t, urzędników i mędrków cudzoziemskich. Głupi jest, kto w czasie burzliwym, kiedy chmury z piorunami ci±gn±, ucieka się pod opiekę dębów wielkich albo puszcza się na wodę wielk±.
Ksi±żęta i urzędy wieku tego s± to drzewa wielkie, a m±dro¶ć wieku tego jest to woda wielka.
Nie my¶lcie, aby urz±d przez się zły był i nauka przez się zła była; ale je ludzie zepsuli.
Albowiem urz±d według Chrystusa był to krzyż, na którym człowiek dobry dawał się przybijać i męczyć dla dobra drugich.
Dlatego namaszczano króle jak kapłany, aby zlać na nich łaskę potrzebn± do po¶więcenia się. A namiestnik Chrystusa, nazywał się sług± sług.
A nauka podług Chrystusa miała być słowem bożym, chlebem i zdrojem życia. Powiedział Chrystus: Człowiek nie tylko żyje chlebem, ale i słowem.
A póki tak było, szanowano urz±d i naukę. Ale potem ludzie podli zaczęli cisn±ć się do urzędu jako do łoża ciepłego, aby w nim spać, a cenili miejsce urzędowania jako k±rczmę przy drodze wedle dochodów jej.
A ludzie uczeni rozdawali zamiast chleba truciznę, i głos ich stał się jak szum młynów pustych, w których nie było już zboża wiary; a więc młyny szumi±, a nikt się z nich nie nakarmi.
A wy stali¶cie się kamieniem probierczym ksi±ż±t i mędrków ¶wiata tego; bo w pielgrzymstwie waszym aza nie więcej wam pomagali żebracy niż ksi±żęta, a w bitwach waszych i więzieniach, i ubóstwie, aza nie więcej was nakarmił pacierz aniżeli nauka Voltaira i Hegla, które s± jako trucizna, i nauka Guizota i Cousina, którzy s± jako młyny puste?
I dlatego poszły w pogardę urzędy i m±dro¶ć, bo człowieka podłego nazywaj± w Europie ministerialnym, to jest człowiekiem urzędowym, a człowieka głupiego nazywaj± doktrynerem, to jest mędrkiem.
Było tak i za czasów przyj¶cia Chrystusa, iż publikan rzymski, to jest urzędnik, znaczył to samo co złodziej; a prokonsul, to jest rz±dzca, znaczył to samo co ciemiężyciel; a faryzeusz, człowiek pi¶mienny żydowski, znaczył toż samo co chytry; a sofista, czyli mędrzec grecki, znaczył toż samo co oszust. I to znaczenie zostało im aż do dnia dzisiejszego.
A od przyj¶cia waszego takie znaczenie będ± miały w chrze¶cijaństwie: słowo roi i słowo lord, i słowo par, i słowo minister, i słowo profesor.
Ale wy powołani jeste¶cie, aby¶cie wrócili do poszanowania w kraju waszym i w całym chrze¶cijaństwie urz±d i naukę.
Albowiem starsi między wami nie s± ci, którzy najspokojniej na starszeństwie zasypiaj± i z urzędu swego bogac± się. Ale ci, którzy najwięcej troszcz± się i najmniej ¶pi±, a prze¶ladowani s± i wy¶miewani gorzej niż wy, a ziemie wielkie i bogactwa porzucili, a który z nich wpadnie w moc nieprzyjaciela, tedy męczony jest srożej niż wy.
A w innych krajach, kiedy nachodzi nieprzyjaciel i odmienia rz±dy, tedy lud ginie i odzierany jest, a urzędnicy zawsze urzęduj± i mędrkowie zawsze rozprawiaj±, i wszystkim zarówno służ±, i od wszystkich zarówno płatni s±.
A z was, wiecie, iż którzy dobrzy byli senatorowie wasi i posłowie wasi, i dowódzcy wasi, tych imperator moskiewski nazywa najwinniejszymi; a których on nazywa najwinniejszymi, ci s± najszanowniejsi, a których on zamęczy, ci będ± ¶więci.
A m±drzy między wami nie s± ci, którzy wzbogacili się przedaj±c naukę sw±, i nakupili sobie dóbr i domów, i zyskali od królów złoto i łaski.
Ale ci, którzy opowiadali wam słowo Wolno¶ci, i cierpieli więzienia i bicia; a ci, którzy najwięcej ucierpieli, szanowni s±, a ci, którzy ¶mierci± zapieczętuj± naukę sw±, ¶więci będ±.
Zaprawdę powiadam wam, iż cała Europa musi nauczyć się od was, kogo nazywać m±drym. Bo teraz urzędy w Europie hańb± s±, a nauka Europy głupstwem jest.
A je¶li kto z was powie: Oto jeste¶my pielgrzymowie bez broni, a jakże mamy odmieniać porz±dek w państwach wielkich i potężnych?
Tedy kto tak mówi, niech uważy: iż cesarstwo rzymskie było wielkie jak ¶wiat, i imperator rżymski był potężny jak wszyscy królowie razem.
A oto Chrystus posłał przeciwko niemu dwunastu tylko ludzi prostaków, ale iż ludzie ci mieli duch ¶więty, duch po¶więcenia się, więc zwojowali imperatora.
A je¶li kto z was powie: Jeste¶my żołnierze, ludzie nieuczeni, a jakże mamy przegadać mędrców krain, które s± krainy najo¶wieceńsze i najucywilizowańsze?
Tedy kto tak mówi, niech uważy: iż mędrcy ateńscy byli zwani najo¶wieceńsi i najucywilizowańsi, a pokonani s± słowem apostołów, bo gdy apostołowie zaczęli nauczać w imię Boga i Wolno¶ci, tedy lud opu¶cił mędrców, a poszedł za apostołami.





A lengyel zarándokság könyvei (Magyar)

A lengyel nép lelke a' lengyel zarándokság.
És mindenik lengyel a' maga zarándoklatában nem kóbor, mert kóbor az, ki czél nélkül bolyg.
S nem száműzött, mert száműzött az, ki felsősége által száműzetett és a' lengyelt nem felsősége száműzé.
A zarándokló lengyelnek még nincs neve, de leend miként a' Krisztus hívői később neveztetének el.
És addig a' lengyel, zarándok, és vándor fogadalmat tőn a' szentföldre, a' szabad honba, és fogadalmat tőn addig vándorlani, míg föllelendi ezt.
De a' lengyel nép nem istenség, mint Krisztus, és azért lelke eltévedezhet, míg a' mélységben bujdoklik, és visszatérése a' testbe és föltámadása kérleltethetnek.
Olvassuk tehát a' Krisztus Evangéliomát.
S azon tanitásokat és történeteket, melyeket Krisztus és a' zarándok gyűjtének a' keresztnek lengyelek', vértanúk és zarándokok' ajkairól és irományaikból.

1.

Evezének tengeren nagy hadihajók és egy kis halászladik. És vala viharos őszi idő, minél nagyobb e korban a' hajó, annál biztosb, és minél kisebb, annál veszélyesb.
És mondának az emberek a' parton: boldogok az nagy hajók hajósai, szánandók a' hajósok a' halászladikokon ősznek idejében.
De a' parton állók nem láták, hogy a' nagy hajók legényei ellenszegűlének és fellázadtanak, hogy összerombolák a' műszereket, menyek által a' kormányos a' csillagokat vizsgálja, s hogy a' deléjtűt elrombolók. S mind a' mellett olly hatalmasoknak látszottak még, mint az előtt.
De mind a' csillagokat a' látkörön nem láthatók többé, és deléjtűjök nem vala, eltévesztik az utat, a' nagy hajók törést szenvedének.
És a' halászladik az égre nézett és a' tűre, s el nem téveszté az utat, és partot ére, és bár összetöredezett a' parton, az emberek mégis megmenekültek és megmentették eszközeiket és deléjöket.
És a naszád ismét fölépíttetett.
S kitűnt, hogy a' hajók nagysága és erőssége sokat ér ugyan, de hogy csillagok és deléjtű nélkül elvesznek.
És a' zarándokság csillagzata az ég hit, és deléjtűje a' honszerelem.
A csillag mindenki számára világol és a' tű mindig észak felé mutat. Igen, e' tűvel keleten és nyugaton hajózhatni, nélküle az éjszakitengeren is tévely és enyészet vár.
Tehát hit és szeretet evezi a' lengyel zarándokság hajóját, hit és szeretet nélkül eltévednek és zátonyra törnek a' harczos és nagy népek: S a'ki közülök megmenekül, a hajót nem épiti föl.

2.

S miért adaték hát népetöknek a' jövő világszabadság öröksége?
Tudjátok, hogy az ember, kinek néhány rokona van. Sem nem annak kapja birtokát aki legerősb, sem nem annak, ki a' legiparkodóbb, sem nem annak, ki a' legnyalánkabb, és legjobban iszik; hanem annak, ki őt legjobban szereti, és nála lakik, még a' többi konyha, nyereség s időtöltés után sovárog.
És ezért adaték a' ti népetöknek is a' szabadság öröksége.
És miért adatott népetöknek a' feltámadás erője?
Nem azért; hogy népetök hatalmas vala, mert a' rómaiak hatalmasak valának, és meghalnak és nem támadnak föl.
Nem azért, hogy köztársaságtok ősrégi és híres vala, mert Velencze és Genua régibbek valának, s meghalnak és nem támadnak föl.
Nem azért, hogy népetök tudományok által felvilágosodott vala, mert Görögország a' bölcsek anyja, meghalt és sirban fekvék, míg elfelede minden tudományt és amint együgyű lőn, kezde mozgani.
És felvilágosultak valának a' vesztfál, olasz és holland királyságok, mellyeket születni és halni láttatok, és ezek fel nem támadnak.
És ti fel fogtok kőltetni a' sírból, mert telvék vagytok hittel, szeretettel és reménnyel.
Tudjátok, hogy Lázár volt az első halott, kit Krisztus föltámaszta.
És Krisztus nem kőlte föl sírjából sem vezért, sem bölcsészt, sem kalmárt, de Lázárt.
És az írás mondja, hogy a' Krisztus szerette őt, és hogy ő vala az egyetlen, kit Krisztus megsiratott. És hát most a' Lázár a' népek közt?

3.

Lengyel zarándok, te gazdag valál, és íme, nyomort és szükséget szenvedsz, hogy honodba térve elmondhassd: a' nyomorúk és szegények az én örökségem társai.
Zarándok, te jogokat osztál, és jogod vala a' koronához, és íme, idegen tartományokban ki vagy zárva a' jogok védelme alól, hogy megismerd a' jogtalanságot, és honodba térve elmondhasd: az idegenek nálam társai a törvényhozásnak.
Zarándok, te tudós valál, és íme, azon tudományok, melyeket méltatni tudál, rád nézve hasztalanok lőnek, s mellyeket kicsinykét most becsülöd, hogy belássd mi e világ ismerete, honodba térve elmondhasd: az együgyűk tantársaim.

4.

Ne vonúljatok a' fejdelmek, hivatalnokok és idegen bohók védelme alá. Kába az, ki viharos időben, ha a' fellegek dörögve vonúlnak össze, a' nagy tölgyek védelme alá siet, vagy nagy vízre bizakodik.
E' kor fejdelmei és hivatalai a' nagy fák, és e' kornak bölcsesége a' nagy víz.
Ne higyjétek, hogy hivatal vagy az ismeretek magokban lesznek rosszak; csak az emberek ronták el:
Mert Krisztus szerént a' hivatal kereszt vala, mellyhez a' buzgó férfiú odaszegezteti és kínzatja magát másoknak javáért.
Azért kenettek meg a' királyok, mint a' főpapok, hogy az a' szükséges kegyelmet adja az önfeláldozásra. Es Krisztus helytartója a' szolgák szolgájának mondaték.
És Krisztus szerént a' tanítás legyen: isten igéje a' kenyér, és az élet kútfeje; Krisztus mondá: az ember nem csak kenyérrel él, de istennek igéjével is.
És míg így vala, a' hivatal és a' tanítás tiszteltetett. De majdan alacsonlelkű emberek kezdének a' hivatalokhoz tolakodni, mint meleg ágyhoz, hogy benne alhassanak, s a hivatalhelyeket, mint vendégházakat útfélen, jövedelmei után becsűltenek.
És a' tudós emberek kenyér helyett mérget szórának, és szavok hasonló lőn üres malmok zugásához, mellyekben egy hitmag sem vala többé, mert ezek a' malmok zúgnak, és senki sem táplálkozandik belőlök.
És ti a' fejdeletek s e' világ bohói próbaköve lettetek, mert zarándokságtokban nem többet segélnek é rajtatok a' szegények mint a' fejdelmek? És a' harczaitokban, börtöneitekben s szegénységtekben nem inkább táplála-e benneteket az imádság, mint Voltaire és Hegel tanai, mellyek mérgek, és Guizot' és Cousin' tudományai, mellyek üres malmok?
S azért estenek megvetésbe a' hivatalok és a' bölcseség, mert a' semmirekellő, ministerialisnak neveztetik Europában, azaz hivatalos embernek, és az ostoba doctrinaire'nek, vagy okoskodónak.
Úgy volt a' Krisztus megjelenésének korában is, hogy a' római Publican, az az hivatalnok ugyanazt jelenté, mit a' tolvaj, és a' Proconsul, az az kormányzó, ugyan azt tevé, a'mit az elnyomó, és Phariseus, vagy zsidó írástudó, azt tevé mit a' ravaszt és Sophista vagy görög bölcs, azt tevé, mit a' csaló tesz. És e jelentés rajtok maradt napjainkig.
És mióta ti megjelentetek, ugyan ezt teendik e'szó Roi, és e szó Lord, és e szó Minister és e szó professzor.
De ti hivatván vagytok a hivatal és tán tiszteletének helyreállítására hazátokban, és az egész kereszténységben.
Mert a' legidősbek köztetek nem azok, kik a legnyúgalmasabban alusznak el hivatalfokban s hivataljokból meggazdagodnak.
Hanem azok, kik legtöbbet gondolkoznak, és legkevesbet alusznak, és jobban üldöztetnek és gúnyoltatnak, mint ti, és nagy birtokaikat és kincseiket elhagyák; és a'kik ezek közül az ellenség kezébe esnek, kegyetlenebben kínzatnak, mint ti.
És más országokban, ha az ellenség jő, és a' kormányt megváltoztatja, és a' nép kiraboltatik s elenyészik; a' tisztviselők tovább viselik hivataljokat, s a' bohók mindig okoskodnak, és mindenkinek egyiránt szolgálnak, és egyiránt fizettetnek mindenkitől.
S magatokról tudjátok, azok voltak a' ti jó Senatoraitok, jó követeitek, és jó vezéreitek, kiket a' moszka császár a legbűnösebbeknek mond, és akiket ő legbűnösebbeknek mond, azok a' legjelesbek, és kiket elgyilkolna, azok szentek lennének.
És a' bölcsek köztetek, nem azok kik meggazdagodtak, s tanítmányukat eladák, és házakat és birtokot vásároltanak s a' királyoktól aranyat és kegyeket nyerének.
Hanem azok, kik köztetek a' szabadság igéjét hirdeték, és kik börtönözést és méltatlanságot szenvedének; s a kik legtöbbet szenvedtenek, azok a' legjelesbek, és a kik halállal pecsétlendik tanitmányukat, szentek leendnek.
Valóban, valóban, mondom nektek, hogy egész Europának tőletek kell tanúlni, ha bölcsnek akar mondatni. Mivel most a' hivatalok Europában gyalázat, és a' tanitmány Europában dőreség.
És ha így szól köztetek valaki, és íme, mi zarándokok vagyunk fegyvertelen, hogyan változtathatjuk meg a' dolgok folyamát a' nagy és hatalmas biralmakban?
De a'ki ígyen beszél, vizsgálja meg: a' római császárság nagy vala, mint a' világ, és a' római császár hatalmas vala, mint minden királyok együtt.
És íme Krisztus csak tizenkét együgyű férfiat külde ki ellene, de mivel e' férfiúknak szent lelkök vala, lelke az önfeláldozásnak, diadalt vőnek a' császáron.
S ha valaki ígyen szól köztetek: mi katonák vagyunk, tanúlatlan emberek, s hogyan győzhetjük meg a legfelvilágosultabb országok bölcseit?
De a'ki igyen beszél, az vizsgálja meg, hogy az athéni bölcsek a' legfelvilágosúlt- és polgáriasodottabbaknak mondattak, és meggyőzetének az apostolok igéje által, mert mint az apostolok elkezdék tanitásukat, Istennek és szabadságnak nevében azonnal elhagyá a' nép a' bohókat, és az Apostolokat követé.
Kazinczy Gábor
 
 
0 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
Adam Mickiewicz
  2012-01-08 11:14:21, vasárnap
 
  A balaklavai várromok - Fordította - Radó György_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A lengyel zarándokság könyvei- Fordította - Kazinczy Gábor_(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Jó estét! - Fordította - Végh György_____________(#)- Gizella Lapu
Jó reggelt ! - Fordította - Kardos László_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Látogatás - Fordította - Kardos László_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Ősök - Fordította - Bella istván_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária


...... ........... ........... ........... ........... .......Lengyelül

Dobry wieczór - Jó estét!
Do D.D. Wizyta - Látogatás
Dzień dobry - Jó reggelt !
Dziady - Ősök
KSIĘGI PIELGRZYMSTWA POLSKIEGO - A lengyel zarándokság könyvei
Ruiny zamku w Bałakławie- A balaklavai várromok

CÍMEK....FORDÍTÓ NEVE....HÁNYADIK KOMMENTBEN TALÁLOD?......KI GYŰJTÖTTE?


A csatirdág- Mirza - Fordította - Radó György_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A hárem sírhalmai- A Mirza a zarándokhoz - Fordította - Radó György_______(#)- Jné Sz M
A hárem sírjai - Fordította - Szabó Lőrinc_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A Kikineisz-hegy -Krími szonettek - Fordította - Kardos László_(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A lusta éjjel - Fordította - Radó György_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A lusta éjjel - Fordította - Szabó Magda_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A magányhoz - Fordította - Szabó Lőrinc_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A Tarhankut-magaslaton - Fordította - Radó György_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A tenger csöndje - Fordította - Fodor András_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
A tó felett - Fordította - Szabó Lőrinc_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Az akermáni síkságon - Fordította -Képes Géza _______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Bajdar - Fordította - Kardos László_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Bajdari - Fordította - Radó György_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Balaklavai várromok-Krími szonettek - Fordította -Kardos László _______(#)- Juhászné Sz M
Bizonytalanság - Fordította - Kalász Márton_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Csatirdah - Fordította - Fodor András_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Dr. Kowalska emlékkönyvébe - Fordította - Keszthelyi Zoltán_(#)- Juhászné Szunyogh Mária


Konrád - Fordította - Bella István_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Látogatás - Fordította - Kardos László_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Óda az ifjúsághoz - Fordította - Kardos László_____________(#)- Gizella Lapu
Orosz barátaimhoz - Fordította - Képes Géza_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Pan Tadeusz - Fordította - Sebők Éva_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária
Út a Csufut-kale fölött-Mirza és a zarándok - Fordította - Lakatos Kálmán_(#)- Jné Sz M
Út Oroszországba - Fordította - Bella István_______(#)- Juhászné Szunyogh Mária



Látogatás {Kardos László} (Do D.D. Wizyta)
Jó estét! {Végh György} (Dobry wieczór)
Ősök {Bella, István} (Dziady)
Jó reggelt! {Kardos László} (Dzień dobry)
A lengyel zarándokság könyvei {Kazinczy Gábor} (KSIĘGI PIELGRZYMSTWA POLSKIEGO)
A balaklavai várromok {Radó György} (Ruiny zamku w Bałakławie)



Selected works:
Oda do mlodósci, 1820
Poezje I. Balady i romanse, 1822
Poezje II, 1823
Dziady, 1823-32 (complete version published in 1901) - Forefathers' Eve (translators: Charles S. Kraszewski, Count Potocki of Montalk)
Sonety krymskie, 1826 - Sonnets from the Crimea (tr. by Edna Worthley Underwood)
Sonety odeskie, 1826
Konrad Wallenrod, 1827 - Konrad Wallenrod (trans. by Irene Suboczewski) - suom.
Farys, 1828
O krytykach i recenzentach Warszawskich, 1828
Ksiege Narodu Polskiego i pielgrzymstwa polskiego, 1832 - The Books of the Polish Nation and the Polish Pilgrimage
Pan Tadeusz, 1834 - Pan Tadeusz; or The Last Foray in Lithuania (tr. by George Rapall Noyes) / Pan Tadeusz, or, The last foray in Lithuania (tr. by Watson Kirkconnell) / Pan Tadeusz (trans. by Kenneth R. MacKenzie) - Pan Tadeusz eli viimeinen pakkoluovutus (suom. V.K. Trast) - film 1999, dir. by Andrzej Wajda, starring Grazyna Szapolowska, Daniel Olbrychski, Michal Zebrowski, Alicja Bachleda-Curuą
Cours de la littèrature slave, 1845
Les slaves, 1849
Les confédérés de Bar, 1867 (written in 1836)
Jacques Jasinski, ou Les deuex Polognes, 1867 (written in 1836)
Poems, 1944 (ed. by G.R. Noyes)
Dziela, 1949-55 (16 vols.)
Konrad Wallenrod and other writings of Adam Mickiewicz, 1975 (translated from the Polish by Jewell Parish et al.) - Puolan kansan aikakirjat maailman alusta Puolan kansan marttyyriuteen saakka (suom. Jyrki Iivonen)
Poezijos rinktine. Poezje wybrane. (Selected Poems), 1998
A Treasury of Love Poems by Adam Mickiewicz, 1998 (ed. by Krystyna Olszer)











...... ........... ........... ........... ........... .......Lengyelül

Ruiny zamku w Bałakławie-A balaklavai várromok____________(#)- Juhászné Szunyogh Mária
KONRAD- KONRAD____________(#)- Juhászné Szunyogh Mária





Gyűjtők névsora :

Juhászné Szunyogh Mária
Gizella Lapu - Ausztráliából


Link
 
 
0 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
Adam Mi
  2012-01-08 05:08:17, vasárnap
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ...........(#1) 2012-01-08 04:58:07

Adam Mickiewicz - Óda az ifjúsághoz

S régi formák összeomlanak
Schiller

Se szívük nincs, se lelkük - csontvázak népe ez!
Ó ifjúság! Nyújtsd nékem szárnyadat,
Felszállani e holt világ fölött
Oda, hol Éden kertje lengedez,
És a rajongás csodákig ragad,
S remegve bont új s új virágokat,
S csokrot a remény hűs aranya köt!
Kinek szemén hályogot vont a kor,
Ráncos homlokkal boruljon a földre,
És pillantson szét olyan kicsi körbe,
Mely tompult szemein még behatol.

Ó ifjúság, te röppenj fel az égig,
Röppenj, suhanj s míg táguló szemed
A milliók dús teljét méri meg,
Járd át a létet, végestelen-végig.

Tekints le, hol az örök-árnyú köd
Ül a tunyaság mocsara fölött:
A föld az!
Nézd, hol a holt vizek dagálya nő,
Páncélos hüllő bukkan most elő,
Hajó, hajós, kormányos egymaga,
Száz apróbb hüllőt hajszol, ver tova,
Kibukkan, aztán újra mélybe hull,
De habhoz ő, s hab hozzá nem simul,
S mint buborék, egy sziklán szerte freccsen,
Élte és holta egyként ismeretlen:
Ezek az önzők!
Ó ifjuság! Tenéked méz az élet,
De csak ha mézét mással oszthatod, -
S a bús szívet örömmel itatod,
Ha arany szálak kötik össze véled!

Barátaim, boldog fiatalok,
Enyéim vagytok, tietek vagyok,
Együtt-erősek, forrón-okosak,
Öleljétek hát barátotokat!
Boldog az is, ki elhullott a végső
Diadalban, s halott
Teteme másnak a magasba lépcső.
Barátaim, boldog fiatalok!
S habár iszapos, meredek az út,
Erő s gyöngeség védi a kaput.
Erőnek válaszoljon az erő,
Gyöngeség ellen ifjan törj elő!

Ki hidrát gyilkol a bölcső ölén,
Az ifjan már a kentaurt fojtja meg,
Pokolba tör s az égi bolt ívén
Gyűjt homlokára büszke fényeket!
Azt akard, amit el sem ér a szem,
Zúzd el, amitől megtorpan az ész!
Ó ifjúság, te szárnyalj sebesen,
Óriás sasként messze odafenn,
Legyen a karod, mint a villám,
Lesújtó égi vész!

Vessük a vállunk hős testvéri láncba,
A földgolyó deréköve vagyunk!
Egy roppant góccá forrjon ezer elménk,
Egyetlen góccá forradjon agyunk!

Előre, föld, rendülj ki záraidból!
Új-új utakra dobbanj!
Hányd el penészes,, ósdi kérgedet,
És légy olyan, mint voltál őskorodban!

Mint a zűr és sötétség káoszában,
Hol forrongtak a küzdő elemek,
És szólt az Úr: Légy! - s egyetlen szavában
A dogok rendje nőtt az űr felett -
Viharok zúgtak, gomolygott a mély,
S kék csillagfényben villódzott az éj -
Köztünk vak zűre egyre tart az éjnek,
Az elemek vad háborúban állnak,
De ím a szeretet lángjai szállnak,
S a káoszból felcsap a tiszta lélek!
Ifjak ereje nemzi fényes arcát,
S a barátság örök kapcsai tartják.
S az érzéketlen jéglap meghasad,
A babonát fényesség futja el.
Üdv, szép Szabadság hajnalcsillaga.
Nyomodban a megváltás sugárzó napja kel!

(Ford.: Kardos László)



 
 
0 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
x
  2011-09-23 11:45:55, péntek
 
  DR. KOWALSKA EMLÉKKÖNYVÉBE

Mickiewicz

Más-másnak nyujtottunk kezet, szerelmem,
nem egyazon világban élt az álmunk,
más-másfelé nézdeltünk mind a ketten -
egymásra, mégis, vajon hogy találtunk?

Úgy száguldtunk ellenkező irányba,
mint testvérbolygók fenn az égi űrben,
kik eltaszítva, partot nem találva,
rohannak mindörökre számüzötten.

A porban bolygó, árva számüzöttek,
kikben a földi undor gyökeret ver,
az ellenszenvben újból egyesülnek
szeretniök kell egymást - gyűlölettel!

(Keszthelyi Zoltán)


 
 
0 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
x
  2011-09-22 16:41:47, csütörtök
 
  Do D.D. Wizyta (Lengyel)

Ledwie wnijdę, słów kilka przemówię z ni± sam±:

Jużci dzwonek przeraż±, wpada galonowy,

Za nim wizyta, za ni± ukłony, rozmowy,

Ledwie wizyta z bramy, już druga za bram±.



Gdybym mógł, progi wilcz± otoczyłbym jam±,

Stawiłbym lisie pastki, kolczate okowy,

A je¶li nie do¶ć broni±, uciec bym gotowy

Na tamten ¶wiat, stygow± zasłonić się tam±.



O przeklęty nudziarzu! ja liczę minuty,

Jak zbrodniarz, co go czeka ostatnia katusza:

Ty pleciesz błahe dzieje wczorajszej reduty.



Już bierzesz rękawiczki, szukasz kapelusza,

Teraz odetchnę nieco, wst±pi we mnie dusza...

O bogi! znowu siada, siedzi jak przykuty!






LÁTOGATÁS

Mickiewicz

Csak most jöttem, s alig válthattunk szót mi ketten,
a csengő rám riaszt, a halk inas belép:
látogatója jött... Üdvözletek... Beszéd...
Búcsú... S aztán megint más jön... S így megy - szünetlen.

Már tüskés láncokat feszítenék, de menten!
S mély farkasvermeket, csapdákat rejtenék,
s ha csapda, lánc, verem nem volna mind elég,
futnék a Styx mögé, hogy az védjen meg engem!

Te átkozott pimasz! Én tüzes tűkön állok,
mint elítélt, akit már szólít a bakó,
te meg csak fecseged a tegnapesti bálod.

No most... kesztyűt veszel... s a kalapodat, ó!
A szívem földobog, - remélek, lángra gyúlva...
S, Egek! Ez a barom... nem letelepszik újra?!

(Kardos László)




 
 
0 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
x
  2011-09-22 11:40:29, csütörtök
 
  Adam Mickiewicz: Alusta éjjel

Élesedik már a szél, a nap heve enyhűl,
Csatirdág vállára mint lámpa hull sok fénypont,
Eltörik, skarlátszinű zuhatagot szétont
S kihúny. Kóbor zarándok fülel, hallgat szentül.

Hegyormok feketűlnek, völgyre éji csend ül,
Patak - mintha virágon aludnál - mesét mond,
A lég illatot áraszt, virágszag-zenét zsong:
A szívhez oly hangon szól, amit nem hall meg fül.

Elalszom, a sötétség és csend szárnya ölel.
Majd egy sujtó meteor villanása ébreszt:
Égre, földre, hegyekre aranyözönt lövell.

Keleti éj! Hasonló háremnek hölgyéhez,
Kéjjel bódítsz, hogy midőn az álom már közel,
Szemednek szikrájával új kéjekre ébressz.

(Ford.: Radó György)




Adam Mickiewicz ALUSTA ÉJJEL

Már élesebb a szél, a tikkadt nappal enyhébb,
lámpást hajt a fény; a Csatirdah-tetőn
hulltában széttörik, skárlátja égetőn
buggyan, úgy alszik el. A vándor nesztelen lép.

Elfeketül a hegy, éj dől a völgybe renyhén,
habágyon reng az ér, az álom-görgető,
a levegő beszél: fülnek nem érthető,
hisz illat a beszéde, csak a szív érti csendjét.

A szárnyas csönd s homály árnyában alszom én,
de gyúl egy meteor s újra serkenek tiszta
sugarán, vert arany egen-földön a fény:

keleti éjszaka, te kelet odaliszkja,
álomba ringató, - az alvás peremén
új ringatásra költ tág szemedből a szikra.

(Ford.: Szabó Magda)

 
 
4 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
x
  2011-09-22 11:37:46, csütörtök
 
  Adam Mickiewicz (1798-1855): A Kikineisz-hegy
A "Krími szonettek"-ből

A szakadékba nézz! Az égbolt leng a mélyben:
A tenger! S nézd amott a Sashegy ormait -
A villám verte le, árbóci tollait
Mint óriás szivárványt ,úgy tárja szét a szélben.

Hó-sziget nyúlik el a habok mezejében:
Egy felleg az, a víz mélyében úszik itt,
Melle a félvilágra bús éjszakát borít,
Vakító homlokán egy szalag lángol éppen:

A villám! Most megállj! A lábunknál a mélység!
Én ugratok előbb, vigyázd a szikla rését,
És várj, de készen álljon a sarkantyú s a ló,

S ha nem látsz már sehol, figyelj a szikla-élre:
Felvillan-é a toll, a kalpagom szegénye -
Ha nem, akkor ez út nem embernek való.

(Ford.: Kardos László)

(Mickiewicz, Adam a legnagyobb lengyel költő. A demokratikus forradalom eszméinek híve és nagy költője, aki rajongó lelkesedéssel kísérte a 48-as magyar forradalom sorsát is. Romantikusan színes költészete lényegében realista jellemű. Mickiewicz a politikai, szerelmi és tájfestő költészetnek egyaránt mestere.)



 
 
0 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
x
  2011-09-22 09:28:12, csütörtök
 
  Adam Mickiewich: A Tarhankut-magaslaton

Már a zászlócskát a szél cirógatva fújja,
A kitisztult tengerár csendes keble piheg,
Mint mátkáé, ha szemén boldog álom libeg:
Felébred, hogy sóhajtson s nyomban szunnyad újra.

Vitorla - mint lobogó, ha vége a hadnak -
Alszik pőre árbocán, a hajó lágy tánca
Olyan ringató, mintha visszahúzná lánca,
Hajós nyujtózik, vidám utasok kacagnak.

Óh, tenger! Te sok virgonc élő lény világa,
Köztük a polip mélyben szunnyad, míg vihar van,
Ám a csöndben kinyujtja sok kígyózó karját.

Óh, lélek! Mélyedben él az emlék hidrája,
Mely szunnyad a balsorsban, szenvedély-viharban,
Ám midőn nyugodt a szív, belévájja karmát.

(Ford.: Radó György)

 
 
0 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
x
  2011-09-22 02:11:34, csütörtök
 
  Mickiewicz - A TENGER CSÖNDJE

A pavilon szalagján babrálgat már a szél,
szelídebb indulattal remeg a víz szine,
akár boldog menyasszony, ha álom fonta be,
csak sóhajtani ébred, majd újra elalél.

Már szunnyadnak a zászlók, a csata végetér,
vitorláit az árbóc ernyedten ejti le;
ring a hajó, akárha kötözné lánc nyüge,
matróz pihen, - amott meg kacag a friss kedély.

Ó, tenger, benne mennyi vidám kis állat él,
de mélyén polip alszik, s ha vihar feketéll,
karját a csendben alvó már nyújtja fölfele.

Ó, gondolat, öledből balsors és szenvedély
vihara közt az emlék alvó hidrája kél;
a szív még föl sem ébred, - vad karmot váj bele.

Fodor András fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Adam Mickiewicz 1.  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 27 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 10 db bejegyzés
Összes: 68304 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5888
  • e Hét: 49407
  • e Hónap: 280551
  • e Év: 1071415
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.