Regisztráció  Belépés
pircsi09.blog.xfree.hu
"Érkezz sírva, majd gyakorold a nevetést s mosollyal távozz" /Fodor Ákos/ Papp Irén
1936.09.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Sóhaj Iduna sírja felett
  2012-03-19 22:02:18, hétfő
 
 
Majthényi Flóra (1837-1915): Sóhaj Iduna sírja felett

Nem láttalak soha,
S mégis szerettelek,
Szerettem álmadó,
Dalhangú lelkedet.

Úgy fáj, hogy távozál
Tőlünk örökre el...
S nem hoz hírt holdsugár,
Sem a szellőlebel.

Te azt nem is tudád,
Hogy lelkem szállt feléd,
S körüllengett, midőn
Magad vagy, azt hivéd.

Hát most oly messzire,
Túl a sírhantokon,
Hozzád eljuthat-é
Egy méla sóhajom!?...
 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
Egy költőnőnek
  2012-03-19 22:00:54, hétfő
 
 
Majthényi Flóra (1837-1915): Egy költőnőnek*

Oh, ne fájjon neked a vád,
Melyet reád mondanak,
Hogy dalaid oly egyformák,
Mint az, mit zúg a patak.

Rózsafán csak rózsa nyílhat,
Fa tetején falevél.
A tavasz csak napsugárt ad,
Zúzmarát, havat a tél.

Hát az ember mért legyen más,
Kiben egy lélek lakoz,
A teremtő egy eszméje,
Mit általa létrehoz?

Dalaidra hát a panasz
Szíved ne sebezze meg;
Vágyad egyedül az legyen,
Hogy mindenek értsenek.


*) Válasz Kisfaludy Atalának
 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
A hozzám írt dalok költőinek
  2012-03-19 21:21:45, hétfő
 
 
Majthényi Flóra (1837-1915): A hozzám írt dalok költőinek

Midőn az élet terhe nyom,
s nehéz viselni a valót:
Lecsüggedt fővel szenvedek,
Nem ejtve, nem egyetlen szót.

És oh! a bánat száll reám,
Beárnyékozza arcomat,
Miként a felhő árnyai
Szálltukban lenn a tájakat.

A hit leszáll, minként (a) nap
Amott a távol bérceken,
s az éjnek rémít félve már
Ott látja fáradt képzetem.

Akkor enyhülni, könyvemet
Költők dalát veszem elő,
Mit hozzám írtak egykoron:
Dal dal után kezembe jő.

És a dalok mindegyike
Itt él még, itt e lapokon:
Az érzés, szín és fény még él,
És itt ömlik el azokon!

Vigasztalnak ők engemet,
Mint jó barátok, oly híven,
És szólnak mélyen, egyszerűn
Az érzelem hangján velem.

Ez nem csalódás, ez való!
Oh! a költészet oly igaz,
Miként a nap az ég ívén
s a mély tengernek gyöngye az.

Szívem enyhül, és újra hisz,
És nem fáj többé, mint előbb;
Szememnek könnye elveszett
A tiszta verőfény előtt!

Ajkam mosolyg, és dalra kél,
Dalolva újra éneket,
Nekik dalolva, kik előbb
Vigasztalának engemet.
 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
Elhagyott, szent berkem
  2012-03-19 21:20:02, hétfő
 
 
Majthényi Flóra (1837-1915): Elhagyott, szent berkem...

Elhagyott, szent berkem!
Újra visszatérek
Hozzád, szent költészet,
Csendes hattyúének.

Látom már a fákat,
Látom már az árnyat,
Mely adott ábrándot,
Lengő, fehér szárnyat.

Látom már az angyalt
Szép, fürtös fejével,
Mely vezetett engem
E berekben széjjel.

Kezét nyújtja immár,
S mosolyogva néz rám:
"Szebb vidék lesz még ott,
Túl a hegyek ormán!"

Oh, megyek, megyek már,
Nem hagylak el többé,
Virágokon járok
Veled itt örökké.

Oh, de szívem úgy fáj,
Ajkam szomja éget,
Oly mélyen megsebzett
Engemet az élet.

Szép angyal, egy csöppet
E forrásból nékem,
Léthe folyamába
Leheljem emlékem.

Most vigy, vigy magaddal,
Követlek az égig,
Egy szebb, új életet
Bolygok veled végig!
 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
A honvágy
  2012-03-19 21:14:49, hétfő
 
 
Majtényi Flóra (1837-1915): A honvágy

(A kép forrása: www.hangulatok.freeblog.hu)


Szelíden vágyó, fájó érzés,
Amely a múltba visszavisz;
Megsiratja tűnt boldogságit,
És a jövőben mit se hisz;

A múlt arany verőfényénél
Ott látja mind szeretteit,
Mint vándor, hogyha tűzhelyénél
Meghitt családi körbe nyit.

Ó, vissza, vissza! hol a bölcső
Rengett velünk, ah, egykoron;
Hol eszméltünk, hol szenderegtünk
Az első elhangzó dalon!

Ó, vissza, vissza! Miért? - hová? ah!
Mindennek vége; nincs hová!
A szülőháznak még porát is
A szél régen elhordozá!

Nincs többé ház, nincs kert, nincs udvar;
Nincs fa, virág, minden kopár!
Béfödte rég bozót a földet,
S fölverte a tövis, gyopár,

S mégis csak vissza, vissza! - vissza!
Szemünkbe fájó könny tolul;
Jobb így talán! Kevesbet látunk
A jelen pusztulásibul.

Csak vissza, vissza! - Mért? Hisz erre
A lég enyhébb és fényesebb;
A rózsa, mirtusz árnya hívóbb,
A márványlak itt ékesebb.

Mi vonzhat úgy a régi tájhoz?
Hisz nincs ott többé semmi sem;
Nem ismernek ott, nem szeretnek,
S nem jön elénkbe senki sem!

Ah, vonz e föld, ah, vonz e lég, mely
Álmink nevelte egykoron!
Az erdőkből mily illatár jött,
s mennyit játszánk itt e poron!

És most e földben itt nyugosznak,
Kiket szerettünk oly híven;
S a légben itt ölel meg lelkük,
a lenyugvó nap fényiben!

Ah, vissza, vissza! Elszakadni
E földtől soha nem lehet;
Ígérjen bár a távol mindent,
Itt szórjuk el e táj felett.

Elszórjuk! Nem kell nekünk semmi,
Csak itt e lég, e föld, e por,
Hol szentelt hamvakból fakadt fel
E hantokon virág, bokor.

És ó! ne hidd, hogy a halál majd
Olyan nehéz, oly küzdelem;
Egy szelíd vágy visz át hozzájuk,
Én úgy érzem, én azt hiszem!

Egy szelíd vágy, fény, zenehangok!
És alig vesszük észre tán,
Hogy felleltük már újra őket,
És otthon vagyunk igazán!
 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
Nem harc az...
  2012-03-19 21:13:02, hétfő
 
 
Majthényi Flóra (1837-1915):
Nem harc az...

Nem harc az, midőn sík mezőben
Két sor ellenség szemben áll;
S a gyűlölet tekintetéből,
S fegyvercsőből szól a halál.

Nem harc az, amidőn két ifjú
Vad szenvedélyben párbajt vív,
S a gyűlölettől elvakultan
Könyörtelenné lett a szív.

Nem harc az, amidőn az érzés
Az ésszel bősz csatára kel;
Az igazságnak, értelemnek
Végre is mindig győzni kell.

Nem harc az, midőn választani
Két jó vagy rossz közt nem tudunk;
Lelkünkben van egy titkos szózat,
S ez határozza meg utunk.

De az a harc: midőn érezzük,
Hogy egy jobb létre születénk,
Hogy nincs egy bántó szemrehányás,
Mit önmagunknak teheténk!

Hogy jobb sorsunk megérdemeltük,
S míg hittel várjuk mindig azt:
Addig sok hitványt áld a végzet,
És minket mindig elmulaszt.

És habár küzdünk erős karral:
A sok sziklagát tornyosul,
S bár iparkodunk elhárítni,
Szívünkre mindig visszahull!

Oh! e végzettel való küzdés,
Ez a valódi harc csupán,
Midőn meghal előbb a lélek,
s aztán a vér, csöpp, csöpp után!

Midőn leverve, le nem győzve
Meghalunk végre tétlenül,
Ámde sírunkra, mint a hősnek,
Babér s dicshajnal nem derül.

Csöndesen alussza mély álmát,
Aki így elhull névtelen;
És az a kérdés: mély sírjában
Vajon ott végre megpihen?!

...... ........... ........... ........

 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
vi.kép Virág és óra
  2012-03-19 21:11:39, hétfő
 
 
Majthényi Flóra (1837-1915): VI. kép. Virág és óra

Fehér márvány asztal áll
Fényes szép szobába,
Előtte egy gyermek ül
Kék bársony ruhába.

Szőke fürte végigfoly
A márvány havára;
Mert szép fejét lehajtá
Álmában karjára.

Előtte egy óra áll,
Melynek perc-zajába
Virág illata vegyül,
S rózsa hajlik rája.

Visszaadja, mint tükör,
Az asztal márványa,
Mi oly szépen, bájolón
Borul most reája.

Ott az ártatlan, szelíd
Gyermek friss arcája,
Ragyogó gyöngysort mutat
Félig nyitott szája.

Ott az óra száma mind,
Virág hajlik rája,
Elfedi a mutatót
Lombos koronája.

Ha a gyermek ébred majd,
Derült szemsugára
Ne lássa, hogy mint röpül
Élte, ifjusága!...
 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
Csodálkoztok...
  2012-03-19 21:07:35, hétfő
 
 
Majthényi Flóra (1837-1915): Csodálkoztok...

Csodálkoztok, hogy itt ülök
A temetőkertben,
Itt olvasok, itt álmodom
Most legszívesebben.

Én azelőtt elkerültem
A sírok hazáját,
Nem érintettem volna meg
Temető rózsáját...

Ah, a gyermek ha megúnta
A lepkéket űzni,
Vággyal áll a tengerpartra,
S a hullámot nézi.

Távolt mutat neki álló
Hajó árbocfája,
S képzetében széltől feszül
Bevont vitorlája.

De a vándor, fáradt vándor,
Kit a vész meghánya,
Ki a tenger csalfaságát
Tudja - megpróbálta:

Búsan áll a rengő hajón,
Szeme messze téved,
És a kéklő láthatáron
Keresi a révet.
 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
Hány eszme vész el...
  2012-03-19 21:06:00, hétfő
 
 
Majthényi Flóra (1837-1915): Ó! Hány eszme vész el...

Ó! hány eszme vész el
A költő agyában,
Mint a tenger habja,
Mely a síkról jőve,
Messze elterülve
Egymást elragadja.

És mint a hullámok
Végre összegyűlve
A nagy vihart képzik,
Úgy az elfelejtett
Régi eszmék egykor
Lelkünk összetépik.
 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
Varázs
  2012-03-19 21:04:30, hétfő
 
 
Majthényi Flóra (1837-1915): Varázs

Többé nem írok, feltevém már,
Érzés feszítse keblemet bár.

És meg is tartám, mit feltettem,
Némán nyugodt a lant mellettem.

De a hold ismét búsan feljött,
A virágoknak sóhajt küldött,

Ezek részt vettek érzelmében,
S harmatkönny rengett kebeleken;

Lepék szárnyukat leereszték,
S mindegyik ágán csendben nyugvék.

A csermely játszva kövicsekkel
Zenélé őket álomba el.

A fa is szunnyadt, és levele
A madárcsalád házfedele.

Ég a földet megcsókolá,
S csillagköpennyel betakará.

Reggel felváltá a nap a holdat,
Megrázák lepék szárnyaikat,

A kis méhecske vígan dongván
Éppen kirepült munka után.

A virágok is álmosan még
Tarka fejeket felemelék.

A víg madarak felszálltanak,
S a tiszta légben danolának.

Minden hangjoknál bús szívembe
Jobban költözött az öröm be.

Minden zeng, örvend, s én hallgassak?
A természettel ne vigadjak?

Jer ismét, lantom, rég nyugodtál,
Most első dalunk hálaként száll.

Köszönöm, Isten, hogy teremtél,
Szívemben most csak az öröm él;

Mert a természet most boldogít,
S régi bánatot is meggyógyít.
 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Flóra  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 73 db bejegyzés
e év: 478 db bejegyzés
Összes: 5220 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1489
  • e Hét: 3670
  • e Hónap: 35424
  • e Év: 505740
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.