Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
Csepeli Szabó Béla
  2018-04-19 07:05:36, csütörtök
 
  Csepeli Szabó Béla

Az életümk-egy villanás
- Kolozsvári Grandpierre Emilt idézve -


"Az életünk mi volna más?
Két semmi közt egy villanás!"
ugye így mondtad bölcs öreg,
fényre szomjazó, nőkre mosolygó,
tollforgató barátunk?
S míg örvénylő folyónk felett
nagy, vijjogó sirálysereg surrog, kereng,
ezüst holdfényből szőtt, remek
"hálóidból" (könyveidből) fel-fel dereng
sok-sok szép asszonyarcú álmunk, -
s egy-egy szerelmes ölelésben,
szívünk árnyékba merülő egében,
halhatatlanságunk igéző, örök
illúziójaként,
ránk villantva a Mindenséget,
csillagokat gyújtanak a nők...
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Csepeli Szabó Béla
  2018-04-15 09:10:25, vasárnap
 
  Csepeli Szabó Béla

Anyám keze

Anyámat látom az úton,
derűsen és fiatalon,
nyugtalan kisfiút vezet
át a kavargó városon...
Ó, fölém hajló messzeség,
látod-e ősz fejem?
Anyám féltő, meleg kezét
még ma is érzi
a kezem...
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Csepeli Szabó Béla
  2018-04-14 14:50:41, szombat
 
  Csepeli Szabó Béla

Dongó
Egy kis "kamikaze-pilótáról"


A kert fái közül,
szélesre kitárt ablakomon át,
mint egy parányi eleven bomba,
nagy, dühös dongó szállt a szobámba,
majd neki-neki zúdult a falaknak,
hogy visszavágja magát
abba a tágas, napfényes világba,
amelyből ebbe a szűk kalitkába,
illattól részeg fejjel betévedt...
Jaj, de hiába van nyitva az ablak,
újra és újra eltéveszti az irányt,
s már-már halálra zúzza magát...
Ó, a bolondja!... Lám ez a mérges,
létéért küzdő kemény kis fickó,
ez az "észhez tért kis kamikaze-pilóta"
úgy verődik ablakom üvegéhez,
mintha belőle
világunk összes kínja-reménye
kiáltaná fel a szigorú égre az életnek azt a jogát,
hogy szabadon és örömben éljen...
- Hej, dongó, dongó! - mormolom halkan,
s leengedve ütésre emelt kezemet,
szépen, szelíden kitessékelem őt
a szabadba,
s megenyhülő lélekkel nézem,
amint boldogan tovacikkan a fényben,
a kert zümmögő fái között...



 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Csepeli Szabó Béla
  2018-04-13 12:36:33, péntek
 
  Csepeli Szabó Béla

Nyugtalan folyó

1.
Úgy morajlok fel búsan, boldogan,
mint tenger felé tántorgó folyam,

melyet titkos törvény űz sorsa medrén,
át a városokon, erdőn, árva sztyeppén...

Konok vagyok. És kissé nyugtalan tán,
de a mindenség suhog lelkem álmán,

s ha lázadozva tépem is a partot,
mindig tudom, hogy honnan, merre tartok.

A mélység szült. Vihar hívott az éjből,
s földrengés vert ki jóanyám szívéből,

melyben úgy éltem addig, öntudatlan,
mint kagylóba zárt halhatatlan dallam,-

mint bús erecske, gyenge vízfonálka
toppantam be e víznyelő világba,

de a pusztulás szikláin bolyongva
bezúdultam a vak sikátorokra,

s azóta itt ver égi s földi sírás,
s én növök egyre, mint hatalmas írás

melyből a mélység borzongató láza
szíveket dobál fel isten ablakára.

2.
Nagy, bogos tájon tántorgó erőmben
ezernyi szív kavicsként összezörren...

Zsibong a mély. Vén, mállófalú házak
hűs odvaiban gyöngyhalak cikáznak,

és mint a bűn csábító, dús csalétke,
pőre testek villannak fel a fényre,-

szél rohan rám, víztölcsért verve bennem,
s én fent pörgetem őket az egekben:

a kéj fiát és korunk léha lányát,
kik a bujaság zegzugait járják...-

Felleng az éj, mint roppant, szennyes szoknya,
árnyat vetve a fénylő csillagokra,

s liheg a föld...Ó, érzem én a lázat !
Lobogva ég, - sietve él e század,

s jaj, elveszik, ha elkapja a mámor,
s az ösztönök híg mocsarába gázol.

3
Komor folyó: mély, külvárosi álom,
jégpikkelyesen kúszok át a tájon,

mint iszonyatos, elvarázsolt pyton,
vak kunyhók között hordozom a kínom:

Körös-körül lidércláng ég, világol,
a temető részeg kocsmákkal táncol,

párok jönnek füstölgő partjaimra,
szívük pattog az égre, mint a szikra,

férfiak - belepve sárral, porral -
hűtlen, parázna, céda asszonyokkal,

mert jaj, ma már nem kortünet a hűség,
a rothadás nyíltan árasztja bűzét,

mintha valami rút, rejtélyes járvány
lombosodva az emberiség máján...

Baljós, viharelőtti csendben élünk?
A kór atommáglyáin el kell égnünk?

Ó, nem és nem ! Oszolj szét bús borongás !
Eszméinket nem gyújtja fel a rontás !

Mert lám itt is, e kénes, lápos tájon,
hol mennydörögve hordom látomásom,

mint küszködő mag, lázadó elem
él s feldobog a tiszta szerelem !...

4
Áradj erőm...Áradj. Csak járd a táncot.
Járd be az alvilágot. Járd be és tépd az átkot.

Ezer év kínja hordta belénk a törmeléket.
Csapjunk a kék azúrra, kezdjünk szebb ezredévet.

Itt e vad kusza tájon, hol dalom szárnya tárul,
s hajnali lángot csap ki csillagok parazsából,

Íme, hol vityillókat vert rám a böjti bánat,
a mélység zord lakói új s új hajókba szállnak, -

Fel hát a káosz ellen, szabadság drága rendje,
józan ész, tiszta erkölcs, ragyogj be mélyeinkbe !

Füst, pernye széjjeloszlik, hitemből fény dereng fel,
s dalom a meleg égből friss, meleg kenyeret szel,

mert látom s messze zengem, bár vernek még a gondok,
bölcs, áldott asszonyhasak a békés parti dombok !

Szurtos táj mély folyója, ragyogva - lázadozva,
futok a pirkadatban, szívekben botladozva,

futok szép, nagy hajókba szálló hű nemzetemmel,
futok, mert ver a század, futok, mert vár a TENGEr.

 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Csepeli Szabó Béla
  2018-04-11 10:46:06, szerda
 
  Csepeli Szabó Béla

Miben hihetsz még, ember?

1.
- Nézd, öregember,
álmaid szivárvány-keretében,
mint savas esőkben a festék,
szétfolytak és összemosódnak az eszmék,
s te lázasan, kérdő szemekkel
mégis a látóhatárt kutatod?
Mondd, e riasztó világkép láttán,
melyet eltorzult emberi elmék ecsetje kent szét
világunk összegyűrt vásznán, ­
miben hihetsz még?
Lám, szép ifjúi hited vetését
sárba verte a jég,
s völgybe hajló utad homályán
már meg-megroggyan a térded,
s te a gomolygó messzeségben
még mindig a súlyos egekkel
küszködő, sápadt Napot nézed?

2.
- Tudom fiam, már nincs rá semmi esélyem,
hogy az Ígéret Földjét elérjem,
mégis úgy érzem, hogy így, vénen
sem adhatom fel ifjúi hitemet
az embert érlelő Idő erejében,
s a Földet megújító szerelemben,
abban, hogy az Évek Kalászaiból lassan
mégis csak kipereg egy szabad,
nálunknál bölcsebb nemzedék,
s porladó csontjaink felett,
a békés, "Asszonyarcú Ég" alatt
megteremti azt az Örökszép Nyarat,
mely a küzdelmes emberi létnek
végre fényt és értelmet ad...


 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Csepeli Szabó Béla
  2018-04-09 09:35:20, hétfő
 
  Csepeli Szabó Béla

Előhang

Míg talpam alól a Föld dobol, dalol
és szívemhez a Szél beszél,
esőben, fényben fürdő szabad homlokomnak
hol az aranykék messzeség
izzadt vén vándora a Nap,
hol az árnyékos Csillagos Ég
mondja tollba költészetét...

Ha kedvesemre gondolok,
s megérintek földet, folyót,
úgy szállnak körém a dalok,
mint zsongó falvak és városok,
s felforrósult szívem felett
kitárva ajtót s ablakot,
rám nevetnek a csillagok...
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Csepeli Szabó Béla
  2018-04-05 10:56:14, csütörtök
 
  Csepeli Szabó Béla

Búzaszem
Örökség, fiamnak

EGY BÚZASZEM:

fiam, ezt hagyom íme rád,
benne dobpergést, halk zenét,
frissen-sült kenyér illatát,
tüzes kemencék énekét.
Hidd el fiam, hogy nem kevés ez:
egy búzaszem. Érts szót vele,
s eljutsz a dolgok lényegéhez,
a teremtés sűrűibe.
Édes fiam, vedd hát kezedbe:
ez a a búzaszem - a hazád.
A Nap kalásza reszket benne,
s a szőke Föld néz vissza rád.

EGY BÚZASZEM:

és benne - minden.
Legendák, Élet és halál.
Bölcsőjében a gyermek-isten
ember-anyja mellére vár...
... De Máriának futni kellett
s elapadt éltető teje, -
Kánaán arcán búza pergett
s Józsefnek nem volt kenyere.
Egy búzaszem - tengernyi képpel
a történelem tenyerén:
parázsban szántó faekékkel
fellahok vergődnek körém.
Egyiptom éhe, szomja, földje
kiált e búzaszemen át,
s ostor-esőkkel megvert, görbe,
kenyérért küzdő páriák.
A nép, a jámbor, egyszerű nép,
a változó és halhatatlan,
viszi roppant búzakeresztjét
e Földgolyó-nagy búzamagban:
megy halálba s feltámadásba,
Hófehér Bárány, roskadozva,
s Fekete Kos vérében ázva
önmaga szívét veti porba...
ez a búzaszem vágy és élet
szilaj egymásba-szakadása,
békés, szerelmes nemzedékek
ölelkezése, aratása, -
marokszedő szép ősanyáink
gyúltak venyige-táncra benne,
s legénykedő, víg ősapáink
gyürkőztek nászra, győzelemre.
E búzaszemben tűzkakas fut
s lángtőgyű csordák keveregnek,
s kaszapengék nyitnak kaput
csillagot-rúgó méneseknek.

EGY BÚZASZEM:

és benne - minden.
Fellázadt szívek, térdgolyók,
tüzes trónján a paraszt-isten,
s kepéken szülő asszonyok, -
Fiam, figyelj a pirkadatba,
gyújtsd magadba minden tüzét:
e búzaszemből Dózsa arca,
Petőfi, Lenin néz feléd,
s íme, háborúk, forradalmak
roppant vörös vetése ring,
s gonosz rendek, széttört hatalmak
nyögik a nép csapásait...
Ki tudhatná, hány nemzedék
munkája, harca él fiam,
a megszegett Nagy Őszi Ég
kenyérízű csodáiban ? -

ÉDES FIAM, te jól tudom, már
új csodák vonzásában élsz,
s nem a régi paraszti táj,
de gépcsodák nyelvén beszélsz,
mégis fiam, úgy vidd e dalt,
az ősi lét tűzcseppjeit,
mint vérpezsdítő jó italt,
s anyaföldünk forrásait, -
mert nélkülük jaj, megszakad,
elapad benned az erő,
s nagy kő- és fémkazlaidat
semmivé csépli az Idő...
És Ő is - Ő - e búzamag,
mit Április szele vetett,
csak úgy hajt dús kalászokat,
ha szíveddel melengeted...

EGY BÚZASZEM:

s nézd, benne mélyen,
fel-feldereng egy tiszta nyár,
melynek suhogó sűrűjében
álmaink piros malma jár.

EGY BÚZASZEM:

fiam, ezt hagyom íme rád,
élő szívem földjét, egét,
kemencék pattogó dalát,
dobpergést, halk zenét,
s hazám széljárt mezőin át
egy malom énekét.

 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Csepeli Szabó Béla
  2018-03-28 17:36:41, szerda
 
  Csepeli Szabó Béla

Lángoló ember
- a háborúk útjain -

Íme, ide vergődtem a part közelébe,
füstölgő, alélt, szelíd kedvesemmel,
arcomból tenger sír fel az égre,
s vihar birkózik tiszta szívemmel...
Nagy lapockáim sziklákká váltak
remegő, sistergő bőröm alatt,
de fel-felkapnak, mint dörgő szárnyak,
s lázadva verik a forró sarat.
Szállnék! De hová? Ki e világból!
Enyhet adó, hűs, józanabb tájra,
mert jaj, a lábam parázsban táncol,
s szívek pattognak párom húsára!
Vad, élő szikrák, égő dárdahegyek
fergeteges, rőt csúcsai döfnek,
Ó Ég! Nézd karomon a kedvesemet:
füst-haja végig söpri a Földet!
Így hordozom Őt, hű, lángoló ember,
városon, sztyeppén és erdőkön át:
ölelem, menteném sajogó szerelemmel
életem megperzselt szép madarát.

Rongyos cipőmből, mint szörnyű kígyók
tekerednek körém az üszkös utak,
ölnek, ölnek, jaj megölnek a kínok,
ha nem taposom el a háborúkat!
Mert szakadatlanul szórja, dobálja
csóváit ránk a Rút, Gonosz Átok:
belekap mellünk mély csontkosarába,
s tépi belőle a zengő világot,
a szerelem édes-bús, lágy-egű táját,
a hűvös, szűz vizek kék-aranyát,
hol a hűség s az öröm zúgja csodáját,
sarkig tárva a Tér Kapuját...

Ó, nem! Gnóm minket sose ölsz meg,
dobj bár száz csóvát tiszta szívünkre,
kósza lábunk bebolyongja a Földet,
s beletapossuk rút arcod a tűzbe!

Mert íme, itt járunk már a Víz közelében,
a békésen csobogó, új-örök parton,
a Végtelen Idő bölcs bűvöletében,
lángoló férfi és eszmélő asszony...
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Csepeli Szabó Béla
  2018-03-22 15:11:39, csütörtök
 
  Csepeli Szabó Béla

Emberként élni

Élni szeretnék, élni,
kis csárdákba betérni,
tiszta asztalnál ülni,
jókedvben elmerülni,
menni, dalolva egyre,
Nap-aranyozta hegyre,
rónán, erdőkön által,
néhány hű jó baráttal,
élni, felemelt fejjel,
vívni fergetegekkel,
pásztortüzeknél állni,
kovácsként kalapálni,
leülni hidak alján,
makadámkövek halmán,
élni: félelem nélkül,
esőt várni az égbül,
pirult kenyeret szegni,
folyóknál tekeregni,
eldőlni nagyszerűen,
s hemperegni a fűben,
megbámulni a várost,
a párától homályost,
őszi avarban járni,
s békés egekbe szállni,
óvni kisfiam, lányom,
s anyámat, meg ne fázzon!...

Élni szeretnék, élni,
fészkembe hazatérni,
lesni a naplementét,
vetkőző párom keblét,
s úgy ölelni, hogy benne
Ő is örömét lelje,
élni, vágyban lobogva,
vénen is mosolyogva,
élni, emberként, szépen,
s meghalni hóesésben.
 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
Csepeli Szabó Béla
  2018-03-21 11:21:13, szerda
 
  Csepeli Szabó Béla

A költő hasztalan vonít?
Keserű sorok József Attilára emlékezve

A város peremén, ahol élek,

az emberek ma is szegények,
a régi kín ma is hasít,
s "a költő hasztalan vonít..."

Vak estéken ha elbolyongom,
kuvaszként követ kusza gondom,
s az időverte, ragyás házak
ereszéről hull rám a bánat.
Emberség, jólét, meleg kéne,
apró örömök tüze, fénye,
malter az ereszek aljára,
s jó étel, ital vacsorára.
Kevesebb plakát, több csendélet,
jó ing, ruha, lánynak, legénynek,
gyűlések helyett sok szabad óra,
idő mozira, könyvre, csókra...

Egymást gyötörve, keseregve,
tévúton járunk: Hová? Merre?
A zsebünk tele ígérettel,
s a talpunk sajogó sebekkel.

Ez lenne hát az Új Rend útja?
Emberfejekből van a burka?
Feldobbannék, de jaj, szívemre
göröngyként hull az alkony csendje.
Eltévedtünk! - állok a tájban,
de miért int le a párt, az állam,
ha elborzongva, bármily halkan,
jelzem, hogy valami baj van?
Ó, hű rokon, zord idő járja,
deresedik eszménk világa,
nyelvem görcsét más fröccs se oldja,
rongyos a hitem: lesz-e foltja?

A város peremén, ahol élek,
az emberek ma is szegények,
a régi kín ma is hasít,
s "a költő hasztalan vonít!..."

 
 
0 komment , kategória:  Csepeli Szabó Béla  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 30 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 4 db bejegyzés
e hónap: 166 db bejegyzés
e év: 1071 db bejegyzés
Összes: 7639 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1798
  • e Hét: 9989
  • e Hónap: 44681
  • e Év: 265475
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.