Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Koosán Ildikó
  2018-03-30 14:24:04, péntek
 
  Koosán Ildikó

Minden fűszálban

Ki arra jár, hol gyermek voltam én,
vigyázva menjen át a réten,
harangvirágok, vadszegfűk tövén
szunnyad még mezítlábas léptem.

Hegyi patakon csendülve csobban
kristályvizek érces harangja,
lábujjhegyen járjanak majd ottan,
hadd zengjen tisztán még a hangja!

Gyümölcsligetek, dús erdők, hegyek,
terített asztal, hívogató,
madárdal őrködik a csönd felett,
tükörképemet őrzi a tó.

Boldog világom mindig visszavár,
nincs párja más a föld kerekén!
Vigyázzon rá, ki egyszer arra jár,
minden fűszálban ott élek én!

 
 
0 komment , kategória:  Koosán Ildikó  
Koosán Ildikó
  2018-01-28 13:37:54, vasárnap
 
  Koosán Ildikó

Óda

Csöndes tisztelettel fejet hajtva,
levett kalapjukat kézben tartva
állnak méltósággal mind a népek,
ha gyászzene szólal, vagy hozsánna.
Ily hódolattal most eléd lépek,
lelkem féltett titkait kitárva.
Ki az, ki téged méltón dicsérhet,
te fenséges táj, örök szerelem?
Ki mondhatja el oly hűségesen
milyen vagy, voltál, lehetsz nekem?

Hazám! Dicső múlt, szépség, kikelet!
Fenyőid örök felkiáltó jelek,
hegyeid büszkék, az égig nyúlnak,
ormukon glóriád fényei gyúlnak.
Erdeidben, ha jártam remegve,
fenségében az istent keresve,
fáid, bokraid összesimultak
oltárdíszként, virágba borultak,
levél-csipkébe fonták az eget,
napsugár csillant a lomb megett.

S ki büszke dómok mélyére téved,
harmóniát láttam, a mindenséget.
Hallgatag, s beszédes csendben
imát mondat velem az áhítat,
csodálatomban porszemmé lettem,
s a Nagy Egész lám, mégis befogad.
Ki mondja el gyönyörű szavakkal
hogy bomlik a rügy kora tavasszal,
hogy omlik szét zöld selyemruhájuk,
barna díszeket ki aggat rájuk?

Hogyan bújik elő a tőzike virág?
Ölel-e féltőn majd a tar faág,
ha lombruhába öltözködve
sátorként árnyasan borul reád?
Ki írja le a tavasz illatát,
csermelycsobogást, patakzúgást,
játékos, csobogó vízfodrozást,
ha fehér kövek között kergetőzve,
bukkanva, bújva sebesen forognak,
pajkos kis fényekkel dobálóznak?

Ki mondja el fennsíkjaidnak
mesés világát, ha feljut oda,
kezével szinte éri az eget,
párában messzi hegycsúcsok sora,
előtte tengernyi vörös áfonya?
Ki mondja el a borvizek ízét,
mogyoróbokrot, málnát, epreket,
lábam alatt a virágszőnyeget,
smaragd mohaágyat fenyvesek ölén?
S virágaidat? Mind, mind egy költemény!

Ki festi meg képein úgy, hogy éljen is
a tavaszt, az ősz tobzódó színeit?
És a fénycsodát? Téli éjszakában
a hegyek metszően éles vonalát,
ha fehér fénnyel világít a hold,
ahogyan elém tárul ott a végtelen?
Látom-e átderengni még az éteren
a fölém hajló kristálykupolát?
Az ég visel-e kék brokátruhát?
Díszül ragyog-e rajt' csillag-milliárd?

Harmóniádban nyílott ki szívem
tündérvirága, az első szerelem.
Érzem-e újra az éden örömét,
lassan-lassan már a révbe érve,
pattogó tüzek csábító melegét
a késő őszi álmosító létbe',
a mindent betöltő gyümölcs illatát,
otthonomat, a kedves kis szobát,
hol estéinkre hullt a lámpa fénye
s nyugodt derűvel átölelt a béke?
ki
eslő hajnalokról ki mondhat el
igaz mesét? Értik-e még szavát?
Száz madártorokkal zúgva-zengve
celebrál ájtatos litániát,
áll-e díszesen gyertyaként újra
a felkelő fényben lángra gyúlva
ott, az ezernyi gesztenye virág?
Tündéri tájam! Én mesélnék rólad!
Te nevelted lelkem, álmodónak,
húrjain ódát zengenék magam,
de lásd, nincs hozzá gazdag, szép szavam.

Hidd el, akartam a díszt, az éket,
elmondani rólad, ezer szépet,
konokul százszor megpróbáltam,
de, ha a függöny elé kiálltam
szívem torkomban dobogott,
rendre megbuktam magam előtt is én,
szavaimból nem lett költemény;
Maradtak árva lelkembe zárva
rab madárnak a kalitkába, ki
hiába repdes, nem lel kiutat...
Legyen mégis tiéd e hódolat!
Köszöntelek kedves csodavilág,
s mind azt, amit benned élhettem át.
Élj bennem így, most már te, tovább.
Kincsem vagy! Bátor képzeletemnek
határt, mond ki szabhat?
Ki állít gátat a fénynek, a Napnak?
Gyönyörű Tündérkert!
Emlékeimbe takargatlak...
 
 
0 komment , kategória:  Koosán Ildikó  
Koosán Ildikó
  2016-04-25 20:18:20, hétfő
 
  Koosán Ildikó: Van pillanat

Van pillanat amit szívedbe vésel,
egy érintés száz vallomással ér fel,
alkony ,ami csendben hull hajadra;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

Szitál a fény, árnyékkal olvad össze,
lásd, ami volt elmúlik mindörökre,
ajkad nem nyílik szépre sem panaszra;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.

Igéz a csend, mint mágnes vonz a távol,
tükörszilánk lesz napjaid javából,
könnyekből gyöngy, nyakláncnak összerakva;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra

sodor a lét, homlokod mögé bújva
emlékeztet s te emlékezel újra,
és rab maradsz, a tévedések rabja;
van pillanat, hogy nem ismersz magadra.
 
 
0 komment , kategória:  Koosán Ildikó  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 192 db bejegyzés
e év: 1097 db bejegyzés
Összes: 7665 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 888
  • e Hét: 3411
  • e Hónap: 52747
  • e Év: 273541
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.