Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
Nagy Ilona
  2017-04-13 10:29:00, csütörtök
 
 
Nagy Ilona

Ölembe lopta...

Ölembe lopta magát a csend,
és némán peregnek ujjaim,
künn már szürkületre vált a rend
a fák umbra-barna ágain.

Porvirágokat sodor a szél,
titkokat boncol a félhomály,
az ablakon kottahang zenél,
s bogár-sötétbe fordul a táj.

Tán sántít a szó, és torz a kép,
mit leírni bizony nem lehet,
hisz nem értheted mért fájt a rég,
s hogyan visz tovább, a nélküled.

Lámpások gyúlnak a házsoron,
idebenn nyugalom hangja cseng,
ajkamra apró mosoly oson,
ölembe lopta magát a csend.
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
Nagy Ilona
  2017-04-04 14:08:44, kedd
 
  Nagy Ilona

Peregszem

Néha úgy folyik át a kezemen az idő,
ahogy homokszem szökik a szitaszöveten,
nem látom hol a volt és merre a jövő,
figyelem a távolt, de már nem követem.

Látod, elvesztek a régen-volt hitek,
a tegnap elaludt, a holnap messze még,
a nincsből nem adhatok - nem kell senkinek -
és a van oly ritka, amilyen távoli a rég...

 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
Nagy Ilona
  2017-03-16 09:59:17, csütörtök
 
  Nagy Ilona

Csend ül...

Mondani akartam, hogy ébredt a nap,
sugárban lopózott lombos fák alatt,
és a langyos eső csendben csengetett,
levelekre pottyant, kicsit reszketett,

s azt is, hogy a rigó magányosan várt,
aztán padra ugrott, nagy körökben járt,
s hogy az orgonákon megcsillant a csepp,
és a gyöngyvirágnak sok testvére lett,

és a víz hozott egy édes illatot,
de a kopasz ágon galamb gubbasztott...
Mondani akartam. De most nem tudom,
mert épp ez a nagy csend ül a vállamon...
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
Nagy Ilona
  2017-03-16 09:50:31, csütörtök
 
  Nagy Ilona

Lelkedben szőtt...

A boldogság nem kék-madár
mi elhullajtja tollait,
nem is sziget és nem határ,
tenger sem mossa partjait.
Egy lelkedben szőtt gyöngyfonál,
sziklát repesztő csöppnyi ér,
valahol ott kezdődik el
amikor tíz ujj összeér...
és nem tovább, csak addig él,
míg ég-hideg a föld-meleggel
az óceánnál egybekél...

- a boldogság egy firka tán,
mit buta szíved odafest,
pókhálógyöngy az est falán,
csalós, csillogós semmi ez -
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
Nagy Ilona
  2017-03-15 08:28:26, szerda
 
  Nagy Ilona

Jégvirág

Bezárta bimbóit hangtalan,
csillogott fehéren, hamvasan,
nem volt illatos, kábító...
csak gyolcsfehér, mint a hó.

Vakított mint a gleccserek,
egyre nőtt, mint a kisgyerek,
megrajzolt apró bokrokat,
csipkézett álomszép fodrokat.

Gyengéden nyitotta szirmait,
üvegre karcolva titkait...
leolvadt némán, csendesen,
s eltűnt a téllel... teljesen.

Ha egyszer mégis visszatér,
megismered, mert cinkfehér,
nem volt más, csak egy jégvirág,
de benne volt a fél világ.
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
Nagy Ilona
  2017-02-25 10:36:38, szombat
 
  Nagy Ilona

Üvegcsend...

Szürkére váltott a kék az égen,
hangtalan vitte a felleget,
csak néha bukott át fényfehéren
egy-egy sugár, de megrekedt,

s most színezem, mintha tinta lennék,
csipkéket festek a cseppeken.
s az esőfüggönynek üvegcsendjét,
lelkem csengőjén csengetem.
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
Nagy Ilona
  2017-02-24 07:40:48, péntek
 
  Nagy Ilona

Boldoggá hazudva...

Most sem kérdezett, de mondtam-mondtam:
Nézd, szép a tó! - pedig csak tócsa volt -
a szürkeségbe szivárványt hazudtam,
hogy arcára lopjak egy csöpp mosolyt.
Átsétáltunk a rózsakerten
- elszáradt bimbók, sziromszemét -
lelkét puha gyolcsba tekertem,
hogy ne tépje bánata szerteszét.
Így járok régóta a másik felemmel,
pro és kontra - nippek és kórlapok -
a múltat színezem át a jelennel,
s a szomorúbbnak gyakorta hazudok...
Megvagyunk. Unottabb, s vidámabbik énem;
és ha a fáradtabb nemet kapott,
- mielőtt újból csüggedni érzem -
megint egy hatalmas igent rajzolok,
és a két fél - nem lehet két irány -
így lesz egésszé, összefonódva
- mint a tűzfalon tekergő vén lián -
egyetlen önmagam; boldoggá hazudva...
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
Nagy Ilona
  2017-02-23 12:17:19, csütörtök
 
  Nagy Ilona

Porcelánszív...

Az én szívem kósza, parti szél,
sasként szárnyal, aztán földet ér,
s úgy beleroppan, mint az a hó,
mit megtaposott egy földlakó.
Olykor pedig lenge, mint a nád,
- susogását hogyha hallanád -,
csönddallam ez, édesbús meleg,
de kottáját ki értheti meg...
Az én szívem bújós, rózsalonc,
fészekmeleg - mégis volt kolonc -,
viharverte, kopott nagykabát,
szeretetet mégis adna rád.
Hisz amikor lángol, ritka kincs
- van amije van, de nincs mi nincs -,
parazsában izzó csöndszirom,
leheletnyi csók egy papíron.
Törékeny valami, csipketánc,
bizony van már rajta némi ránc,
elfogadó lett, s nem törtet ő,
de porcelánszív, s még törhető...
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
Nagy Ilona
  2017-02-23 08:11:09, csütörtök
 
  Nagy Ilona

Elég lesz félhomály ...

Talán csak a szavak fogytak el,
vagy épp elfáradt bennem valami,
nincs meg a cél, miért harcolni kell
és nem tudok már újat sem mondani.
Hová lettél szép szerelmes május,
miért nem érzem, hogy itt vagy oly közel?
Csak színeket látok és nyílnak a virágok,
szívemben mégis bánat rejtőzik el.
Megkértem a sorsot, epekedve, halkan,
- de biztosan nem hallotta meg -
nyújtson egy csöpp örömöt a bajban...
- bennem mégis az üresség remeg -
Add hát vissza az élet édes súlyát,
az ágy szeretve-féltő melegét,
a vekkerekbe szorult pásztorórát,
s az öleléseknek gyógyító erejét!
Nem kell már sok, csak egy gyöngyvirágnyi
törékeny pillanat, andalító csoda,
a régi májusoknak ízét visszahozni,
mielőtt bezárul a boldogság kapuja.
Ne aggass rám többé hazug kincseket
- hisz régen elgurultak igazgyöngyeim -
nem kell a fény sem, mely vakítón nevet!
- elég lesz félhomály, pislogó gyertyafény -
Ne kérd, hogy higgyem, amit nem hiszek
- már elfáradtam a tegnapoktól -
élni akarok még, legalább tízet...
csak adj még valamit... a holnapokból!
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
Nagy Ilona
  2017-02-19 10:50:54, vasárnap
 
  Nagy Ilona

A szív csak egyszer hal meg...

Ha lopni kéne most a vén időtől,
én megtenném, ha néked adhatom,
mert megtöltöd majd minden apró percem,
ha szíved dobbanását hallhatom.

Majd félreteszek minden áldott órát,
mely rólad szólt és veled kacagott,
s ha azt kérdezed: Minek a sok limlom?
Nem engedem a sok kincskacatot...!

Mosolyodat, s kifliívét szádon,
hangodnak bársonyos nugátmelegét,
testillatodat itt a gyűrött ágyon,
s a csillagodat... életem egét.

Az órán csendben körbejár a tiktak,
most kergetem a vánszorgó időt,
úgy mondják tán... a szív csak egyszer hal meg,
ha nem talál... s ha elvesztette Őt.
...
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Ilona  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
2017.06 2017. Július 2017.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 241 db bejegyzés
e év: 1989 db bejegyzés
Összes: 5124 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 113
  • e Hét: 7854
  • e Hónap: 57999
  • e Év: 363903
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.