Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 26 
Millei Lajos
  2017-10-25 16:14:54, szerda
 
  Millei Lajos

Létem íve vagy
1
Álmaimban visszatérsz még néha,
a nyár mosolyát hozod el nekem,
s érzéshegyem málló maradéka
elmémre hull, hát eltemetkezem.

Látom, amint felragyog az arcod,
és fényvillámot szór a szép szemed,
ívével a szívfalamra varrod,
hittél engem, míg telt az életed.

Kutattál, a világot bejártad,
s míg megkóstoltál ezer keserűt,
szüntelen csak azt az egyet vártad,

mely mézszóval hint lelkedre derűt,
kóboroltál, s nem fáradt a lábad,
mert szomjaztad a legtisztább nedűt.

2
Elhitted, a hangosak hazudnak,
s némák közé búvik a hallgatag,
a szópillérek sosem lazulnak,
ha vágyhabarcs köt össze falakat.

Betűkből a szavak úgy épülnek,
mint hegyek közt a karcsú viadukt,
s a hangosak, ha reá kerülnek,
majd kettéhasad alattuk az út.

A halkak húrján igazság zenél,
és csöndben bár, de folyvást áramol,
hisz nem néma, ki lelkével beszél,

az imádság is önmagunkban szól,
s ha nem fúj mindig kerge szembe szél,
a suttogást is megértik majd jól.

3
Álmaimban felragyogsz még néha,
hisz álom dajkál minden életet,
az ébrenlét létünk ivadéka,
eltaszítja az álomszép kezet.

Ő nem hisz varázsban, kéjben, bájban,
a Sors ostorát csattogtatja ránk,
havat fúj a legtikkasztóbb nyárban,
s ha lelkünk megfagy, csak a mi hibánk.

A mi hibánk, hogy meghajlít a lét,
mi hibánk, ha a közöny ünnepel,
bár rendre vágna bennünket a vég,

bár törnénk inkább száz darabra el,
ha ajkunkról a legszentebb igét
nem repítjük a felhők fölé fel.
...
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Millei Lajos
  2017-10-13 08:39:22, péntek
 
  Millei Lajos

Égrefeszült kiáltás leszek

Voltam már didergő harmatcsepp
a mező fényre vágyó zöldjén,
voltam pajkos, csókszájú szellő
anyám ünnepi főkötőjén.
Voltam lebénult, gyenge fűszál
teret taposó talpak alatt,
hulló falevél, megárvult ág,
konok, eltökélt dacakarat,
melyben, mint kisiklott vonat
tört, zúzott a gondolat.
Voltam már fájdalmas vonaglás
a megkeseredett arcokon,
kitört hegyű reményceruza
félbehagyott életkarcokon.
Voltam némán elénekelt dal,
félsüket fülekbe áradó,
értetlen szájú meg nem értés,
hol áldottan átkozott a szó,
de mától kiáltás leszek.
Hát remegjetek hegyek!
Azokért kiáltok,
kik élik az átkot,
s a korgó gyomrú, szemlesütött este
üveges pupillával bámul
a heverésző nincstelenbe.
Azokért kiáltok,
kik nem látnak álmot,
akik a karéj száradó kenyeret
lejárt adósságszaftba mártják,
hogy jóllakassák a gyereket.
Azokért kiáltok,
kiknek szája tátog,
de elviszi a szél a síró hangot,
mert néma reménnyel húzatnak
temetésre hívó harangot.
Azokért kiáltok,
s a hangjukká válok,
akik napestig robotolnak kábán,
s nem jutnak előbbre az úton,
mert béklyók Ők az Élet lábán.
Értetek kiáltok
vesztes milliárdok,
kiktől ellopták jövőtök fűszerét,
s most íztelenül nyammogjátok
a holnapok száraz kenyerét.
Kiáltás leszek, ostorcsapás,
égzengő harag, érchangú vád,
hogy a zsíros élettolvajok
ne lopják el a holnapruhád.
Fényedet ne mérjék hitelre,
s ne adják vissza azt kamatra,
nap mint nap fülükbe kiáltom,
hogy figyeljenek jajszavadra,
s ha élni ébred az álom,
nem kell már kiabálnom.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Millei Lajos
  2017-10-08 15:00:54, vasárnap
 
  Millei Lajos

Éjjeli érzésünnep
1.
Könnyű az éj, kabátján tűz ragyog,
pisla szemére ráhull az álom,
elalélva a kába csillagok,
aranygombként csüggnek a kabáton.

Már Te is alszol, szemhéjad zárva,
a vágy pihe párnádra szenderül,
s mi nappal a vad vágtákat járja,
lágy lélekszuszogássá csendesül.

Melléd lépek, s mint mágusvarázson,
karomat védőn föléd emelem,
ne essen horzsolás tündebájon,

míg álom fészkel gyönyörszemeden,
s ha viaskodsz a szellemcsatákon,
pajzsként óvjon a féltő szerelem.

2.
Hosszasan nézem a szundításod,
s míg légzésedre pulzál a paplan,
az ágyad köré homálypalástot
sző a kormos éjjel szakadatlan.

Nagyra tárt szájjal tátong az ablak,
bekukkant néha egy csenevész szél,
a falakon körpöttyök szaladnak,
amint az öreg Hold fénytáncra kél.

Az ártó zaj elzsibbad, megenyhül,
hódító útra kél a szunnyadás,
alszik az élet, vállára csend ül,

megadón szunyókál az akarás,
s ha az óra időként felzendül,
lepisszegi a szendergő lakás.

3.
Ó, mennyi remény fér el ágyadon,
mennyi hit hajt hű álmaid felé,
mennyi dac kapaszkodik hátadon,
mintha mind-mind a lelked féltené.

A kín, míg nappal a bőrödbe mar,
most vesztesként hagyja el fekhelyed,
a szélmalomharc megnyugvást akar,
már csöndpanír védi a szellemed.

Hű papucsod, mely ágyadhoz kísért,
türelmesen ott gubbaszt reggelig
a könyv, mi este a szívedig ért,

s boldog, ha éhes lelked megtelik,
most hosszú, hozsannás álmot ígér,
amely az ébrenlétnél emberibb.

4.
Ágyad végében meglelem helyem
hozzád érve, miként a dolgaid,
a hajcsat, fésű és a fogselyem
mind-mind tudja, hogy mi a dolga itt.

Az árva, félig-telt vizespohár,
a szekrényben bóbiskoló szoknya,
csak a holnapi érintésre vár,
ujjaid finom selyméhez szokva.

Csendes magányban duzzog a tükör,
várja, hogy láthassa a képedet,
a cipő, mi szorítással gyötör,

immár ölelve vinné léptedet,
s a bross, mit olykor blúzodra tűzöl,
ragyogással szolgálja lényedet.

5.
Gyarló a kéz, érintésért eped,
a megfoghatatlanért nem rajong,
makacs, mohó, rögvest útnak ered,
ha paplan alatt bőrmámor jajong.

Simulva sétál, lágyan, mint a nyár,
az ujjbegyek keringőt lejtenek,
lüktet a bőr, s mint csillámló fényár,
szikrát szór a kéz simítás helyett.

Kóborló útján az aszfalt bársony,
s korlátként feszül a csipkeszegély,
édenhajlat pihen mámorárnyon,

lázat lehel a tiszta szenvedély,
továbblibben kezem lepkeszárnyon,
s útvégi célként a kezedhez ér.

6.
Rezdül a pillád, szép szemed éled,
az álompor bódult arcodra hull,
esdekel, kér az álmos nézésed,
"ne ébressz, csak ha a hajnal virul".

Csínytevő gyermekként bánt a tettem,
szándéklovamat gyorsan megkötöm,
mit önös vágy miatt felnyergeltem,
pihenjen csak, míg jön a fényözön.

Nyugalompléddel takar az álom,
kérésed szentírás, ezt jól tudod,
szárnyalj csak tovább a szellemtájon,

lapozd fel a kábulatalbumod,
lábadnál ülve szerelmem átfon,
és vigyázza tudatlan zegzugod.

7.
Életföldünkbe magokat vetünk,
maroknyi féltést, szeretetmagot,
mellé jócskán bizalmat ültetünk,
törődést szórunk rá, s bocsánatot.

Hitmaggal hintjük lelkünk szép telkét,
köré plántálunk megértést, óvást,
gyomláljuk, öntözzük szívünk kertjét,
s kiszedjük tövestől a csalódást.

Ezernyi virág kél ki e földből,
ott illatoznak minden reggelen,
érző lelked szédül a gyönyörtől,

míg szirombájuk ül a szemeden.
Egyet se tépj ki ebből a körből,
ha letéped, oda a szerelem.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Millei Lajos
  2017-06-05 13:36:07, hétfő
 
  Millei Lajos

Ugy eljössz ?

Talán mellém szegül végre a szerethető holnap,
és karmoló jajgatását száz gyászhangú akkordnak
egy varázsóhajjal örömszonátává írja át,
melyben felélednek a tetszhalott harsonák,
s míg hárfák búgnak reményt egy hitetlen fülnek,
miközben a vonósok életre hegedülnek
ezer bennem szunnyadó Csipkerózsika álmot,
én a holnapom szeretetszolgájává válok.
Látod, zöldre fest a makacs-hitű kikelet
minden ráncos, barnára vedlett ágat,
mosolyzáporral öntöz meg sivatagos szíveket,
s virágruhába öltözteti az eddig pőre fákat.
Fény-meleg hitbe csomagol minden elszórt magot,
élni akar az Élet. Ezt Te magad is láthatod.
Millió sípot fúj madárszájakba a simogató szél,
hogy elhitesse velünk, ő már a holnapról zenél,
ha bársonyfuvallata körbe leng egy kinyíló virágot,
gyere, olvadjon tenyerembe a kezed,
ringassunk együtt egy csecsemővilágot.
Mossuk le bőréről a rászáradt vétkeket,
etessük reménnyel, hisz efféle étkeket
eddig még nem terített elé a Sors ördögkeze,
szépre éhes hitünk legyen az istene.
Ha mellettem tudhatlak, felnő a holnapunk,
szeretetmorzsákból mi nap mint nap jóllakunk.
Tavaszarcod fényétől a magányos éjszaka
dolgavégezetlenül tipeg majd haza.
Csak érezzem orromban a nyárillatú bőrödet,
őszre sárgult vágyam a vergődő reményeket
akkor nem veti oda koncnak a közelgő tél elé,
gyere, induljunk el bátran a holnapunk felé.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Millei Lajos
  2017-04-03 10:34:09, hétfő
 
  Millei Lajos

Vigyázok rád

Kifésülöm az életedből a tegnapok fájdalmát, vigyazok rad
konok-hegyű tűmmel megfoltozom,
vigaszcérnával összevarrom szakadt lélekruhád.
Jövőízű tiszta vízben áztatom napokon át,
hogy elvegye a múltad sókönnyes, megkeserült,
remény-nélküli, dohos szagát.
Majd életféltő két kezemmel kimosom én,
s míg mosolyhabok énekelnek a víz tetején,
a szivárványszínű mosóporom varázslását
már nem szennyezi be kívülről érkező vád,
mert fénylő hitem erejével vigyázok Rád.
Megszáradni napfonatú kötélre rakom,
s míg létem szele óvón csókolja jövődet
a bársonyba bújt esti alkonyon,
én párás szemű vasalóval várom a száradást,
és kigőzölöm életedet. Nem lesz több szakadás.
Kisvirágú szép szirmokkal díszítem ruhád,
és irigykedhet akkor a gonosz külvilág,
mert igaz-élű mosolyra ébred majd a szád,
hisz melletted leszek mindig, s úgy vigyázok Rád.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Millei Lajos
  2017-03-30 08:03:28, csütörtök
 
  Millei Lajos:

Párnámba zárt szavak...

A síró felhők mögött mindig süt a Nap,
ám esténként mikor elnémul szavad,
a felhők bús könnyeit elnézve,
még úgy bújnék szavad melegébe.

Ölbe veszem akkor minden elhalt hangod,
a csilingelő csengőt, s a bánatos harangot,
felidézem magamban bársonykacagásod,
és a sokat sejtető cinkos hallgatásod.

Magammal viszem én ágyam melegébe,
belesúgom lágyan párnám tollfülébe,
hogy vágyszavaidnak selyem-szép igazát
tőlem el ne vegye az irigy külvilág.

Így bújunk mi ketten esténként az ágyba,
én és a szavaid, mit megőriz a párna.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Millei Lajos
  2017-03-17 07:17:13, péntek
 
  Millei Lajos

Mennyit ér egy ölelés?

Nyíló tavaszi vágy most minden gondolatom,
mégis egy ölelésért mind- mind odaadom.
Megválok a rozsdástól, eldobom a fényeset,
ha kaphatok érte két átölelő kezet.

E két kéz bársonyát bús bőrömre veretem,
hogy akkor is érezzem, ha éppen nincs velem.
Ne mossa rólam le, se eső, se dúló vihar,
ez legyen a ruhám, mely pőreséget takar.

Vagy selyemfény legyen durva, daróc testemen,
érző, bódult kábulat, mit nem vetek le este sem.
Sejtek sodró sorsában suttogó simogatás,
mi megmarad a felszínen, miközben a mélyre ás.

Ünnep legyen hétköznap, vasárnapi csoda,
mit átélhetek naponta: királyi lakoma,
hol úgy dúskál a gyönyörben a szegény legény,
mint vakok közt a félszemű, ki tudja milyen a fény.

Egy ölelésért eladom házam és hazám is,
átúszom az Óceánt, kiiszom a kanálist.
Ha ölnöm kell, hát ölök én, csak kapjam jussomat,
s öleljen meg végre az, kit a sors nekem tartogat.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Millei Lajos
  2017-01-24 06:22:33, kedd
 
  Millei Lajos

Könnyező eszmék

Magányba zárt kedvemre gúnyosan
rálegyint a hajnal,
beteljesületlen vágyaim sorát
körbe veszi fallal.
Fénytéglákból rakja körém a kerítést,
csak itt-ott hagy időnként
szánalomból lőrést.
A szándékomra épült vár, míg kifelé világít:
az udvara sötét. Rabként szenved benne
meg nem élt álmom vénülő szelleme.
Sírva haldoklik ott száz meg száz kérés,
elszánt, vad fogadkozás,
mámorító érzés.
S mi eddig lakhelye volt tettnek és erőnek,
sorsfordító akaratnak,
csillogó jövőnek,
most erőtlenül gubbaszt a sötét romokban,
jajgatva sírdogál,
búsul a sarokban.
Úgy szeretnék már végre egyszer
magamhoz simulni!
Szikkadt, kivénhedt lelkemnek harsogó
ébresztőt fújni,
de a szándék és akarat, tettek hiányában,
csak tétován tapogat.
Nem lát a világban!
Rideg sírkővé válok majd
a temető földjében,
a természet gondosan betakar,
s én megbújok ölében.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Millei Lajos
  2017-01-23 07:15:46, hétfő
 
  Millei Lajos

Vágyszárnyaim erejével

A suttogásom nem jut el hozzád,
jaj, hiába is erőlködöm én,
s még mielőtt a füled átkoznád,
vagy jajongnál a létünk peremén,
a szélzúgással üzenem Neked,
hogy hamarosan megfogom kezed.

Lehet, hogy néha félve,
és vissza-visszanézve,
de feléd szállok én,
az élet kék egén.

Az tettvágyamnak póráza már nincs,
vén, rozsdaette lánca elszakadt,
szárnyam alatt a légtér immár kincs,
hát repítse e büszke szárnyakat,
szivárvánnyal festem az égre fel,
ha útra kelsz, úgy meg is érkezel.

Lehet, hogy néha félve,
és vissza-visszanézve,
de feléd szállok én,
az élet kék egén.

Csak várd a sólymod, tárd szét a karod,
fehér selymet tűzz ki a kapura,
ne némuljon el soha sóhajod,
jő még fény az égiháborúra,
a habfelhőkbe vésem be neved,
és hamarosan megfogom kezed.

Lehet, hogy néha félve,
és vissza-visszanézve,
de feléd szállok én,
az élet kék egén.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
Millei Lajos
  2017-01-21 08:32:47, szombat
 
  Millei Lajos

Egyre nő az árnyék

Esteledik. A meztelen fák fázós ágairól
unottan csöpög le a szürkület,
s ahogy elnézem mindennapos,
egyhangúan begyakorolt művüket,
elkap a torokszorító rémület.
A megszokás rám teríti kopott köpenyét,
s bár még kibújik alóla a folyton változó lét,
pajkos, incselkedően kacsintó szemét
már egyre jobban befedi e köpeny,
mely szemfödő egy halódó életen.
Rabláncra verve sír fel egy életút,
vágyódó szárnyakkal verdes a térben,
s míg béklyóktól kap ő naponta randevút,
satnyulnak a szárnyak egy álmodott fényben.
A lehetőségek ablakát rozsdás vasfüggöny takarja,
hitkönnyes reménykendővel tisztogatom folyvást,
és csökönyösre nőtt akaratkörmöm kaparja
a barnára érett rozsdafoltokat,
de jaj, hiába minden mozdulat,
a bezártság érzete megmarad.
Naponta álmodok illatos meséket,
s ezer színnel festek minden szürke képet,
mégsem érzem orromban a vágyott illatot,
és szivárványszíneket csak zárt szemhéjjal láthatok...
...Fulladó gondolataimnak mentsvár a kezed,
biztató májusi szellő, arcomra simuló lélegzeted.
Mit bánom én, ha ellep, befed a szürkeség,
nem érdekel, ha kormos szemmel néz le rám az ég,
nem fáj, ha satnyuló szárnyam soha többé nem repül,
hisz összeért a lelkünk, már nem vagyok egyedül.
 
 
0 komment , kategória:  Millei Lajos  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 26 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 12 db bejegyzés
e hónap: 214 db bejegyzés
e év: 3065 db bejegyzés
Összes: 6200 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1797
  • e Hét: 9680
  • e Hónap: 51051
  • e Év: 651072
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.