Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
Őze Mónika
  2017-03-02 12:18:06, csütörtök
 
  Őze Mónika

Címkék nélkül

Szerelmem vad táncában égve
Űzött, hajtott vadként pihenek meg
Fénylő szemed melegében.

Lelked tüze éget, porrá válik minden,
Mi valaha volt s valami fájt,
Porrá válik a világ, s porrá válunk
Mi is, s nézzük csendben, ahogy
Összefonódó lelkeink egymásban
Pihennek meg.

Nézlek. Csendes vagy. Szemeid
Hideg tájakon méláznak.
Odamennék hozzád, s hagynám, hogy
Lelkeink tüze összeforrassza testünket ?
Ha nem félnék, hogy megzavarom
Lelked varázsát.

Lélek-lény? Oly könnyű bűvkörödbe
Kerülni, nekem mégis oly sokáig tartott.
De szemed, mi oly izzón szeret, él, ölel?
Belémégett kitörölhetetlenül.

Köszönni lehet csak szerelmed tüzét,
Lelked melegét, tested ölelését?
Köszönni minden egyes pillanatot,
Folytott vallomást, titkos egymásbanézést,
Köszönni azt is, mikor gyűlöltél, és a
Közelségedet, mikor meghaltam?
És hogy mikor senki kezébe nem adhattam
A lelkem, akkor sem voltam egyedül.

Tükörbe nézek, s a tükörből
A te szemed ragyog vissza rám.
Én így szeretlek téged.

Végleges összeolvadás.

...
 
 
0 komment , kategória:  Őze Mónika  
Őze Mónika
  2017-01-02 11:29:25, hétfő
 
  Őze Mónika:

Téged

Ott, ahol én szeretlek,
nincs idő és nincs tér.
Nem múltak el évek és nem vagy távol,
s nem igaz, hogy oly régóta nem láttalak már.
Lelkemmel mindig látlak,
ha a múltba pillantok,
egyedül te állsz ott szilárdan,
kérdőjelek nélkül.
Valami csendes bizonyosság,
nem, nem szerelem ez már.
Kevesebb? Több?
Mindenné váltál bennem,
a vérem vagy, a lényem,
ott élsz karomban s lábamban
s testem minden szegletében,
ahogy a szót kimondom, ahogy a valót látom,
ott vagy benne mindenben, ami én vagyok.
Nem vagyunk már mások.
Te én vagy, s én te,
talán ezt csak én érzem így, de már rég nem érdekel,
csak azt tudom: érezlek.
Távol jársz, rám nem is gondolsz talán,
de érezlek, ahogy mozogsz, ahogy a szót kimondod,
ahogy a kezem mozdítod, ahogy a szíved szeret, ahogy a szemed lát?
Mindent érzek. Pedig nem tudok rólad semmit.
Csoda ez?
Nem kell hogy beszéljünk, nem kell hogy tudjam,
érzem. Érezlek. Olykor belédbújok,
mint jólesően meleg, puha, ölelő kabátba.
Elidőzök nálad egy kicsit, s megmelegszem.
Aztán újra ki, harcba, a világba.
Nem fájsz. Hogyan is fájhatnál? Hiszen szeretlek.

 
 
0 komment , kategória:  Őze Mónika  
Őze Mónika
  2016-12-29 12:30:32, csütörtök
 
  Őze Mónika

Hozzád, újra

Csendben ülsz mellettem.
Cigarettád füstjét fújod.
Nem szólsz hozzám. Most
csönded szeret.
Otthon vagyok. Megnyugszom
nálad. Szerelmed forró
örvényével összevarrom
lelkem széthullott darabjait.
Érzel. Érezlek. Tudsz engem,
s én is tudlak téged.
Oly sok éve már. Annyi
csalódás, fájdalom, kínzás
után ? most újra itt vagy.
Hogy kerültél újra ide?
S hogy lehet, hogy csöndjeink
még mindig egyek? Hogy
lehet, hogy ha kezed fogom,
másvilágba kerülök? Oda,
ahol nem kell magyarázkodni,
nem kell félni, bezárkózni,
ahol szabad vagyok?
Ahol igazán kinyílhat a lelkem?
Hogy csinálod?
Ki vagy te nekem?
Voltál már kaland, bűntudat,
barát, testvér, szerelem, szerető,
színtiszta vágy? Társ? csalódás?
Volt, hogy azt hittem, eltűntél.
Végleg. Hogy elég volt belőled.
S most újra itt vagy, újra
érzem, mindent egyszerre, mit
valaha jelentettél nekem!
Mindent! S nem számít a távolság!
Ábrándjaim minden nap hozzád vezetnek!
Miért van ez? Hogy csinálod?
Ott akarok lenni, ahol jó,
ahol mindent szabad, ahol
kettőnknek külön világa van,
egy világ, mit ketten szőttünk,
megértésből, szeretetből,
bizalomból, s szenvedélyből!
Ahol nem kell erősnek,
szépnek, kedvesnek, tökéletesnek
lennem, csak önmagamnak!
Ahol sóhajtok, s te tudod,
mit mondanék, ha szólnék!
Ahol rezdülsz, s én tudom,
milyen gondolat járt át!
Ahol rám nézel, s abban
a pillantásban ott van
múlt, jelen, jövő!
Mikor megáll az idő!
S szenvedélyünk csúcsán,
miközben átadjuk magunkat
a szent őrületnek,
s végre lelkek vagyunk csak, szabad
lelkek, kik összefonódnak,
vágytól égő testben:
ha a szemedbe nézek,
többet látok, mint kielégültség.
Ez boldogság.
Utána mellkasodra hajtom
fejem, s minden oly
egyszerű: nincsenek
kérdések, nincs kétség,
félelem, fájdalom.
Csak azt érzem,
hogy jó. Jó együtt.
Jó veled.
Jó érzés forró testedhez
bújni. Jó ajkaidat csókolni.
Cirógatni a mellkasod.
Jó élni.
S bármit is hozzon a következő nap: ha melletted talál,
én nem félek.
Mert te azt látod bennem,
amit senki más.
Az igazi lelkem.
 
 
0 komment , kategória:  Őze Mónika  
Őze Mónika
  2016-05-06 11:29:41, péntek
 
  Őze Mónika: Ópiumkeringő

Még benned élek?
Még számban érzem az álom ízét,
amit adtál nekem.
Még csókod illatát lehelem,
érintésed még lelkemet gyógyítja.
Még akarom veled a táncot,
még akarom magamba inni reggel
morcos tekinteted, még akarom
lágyan csókolni arcod, hajad simogatva.
Még akarlak nézni, miközben nem figyelsz,
elmerülni a csodában, mit lényed ad.
Többet, többet és többet belőled,
csak még egy perc, amíg ölelésedben
magamra találok.
Csak még egy perc, amíg csókodban
örvénylek.
Csak még egy perc, míg tekinteted
átvág időt és teret és mindent,
amit reméltem és hittem és vágytam.
Ami összeomlaszt mindent körülöttem.
Egy pillanat, amíg egymásba halunk,
lágyan és csendben, úgy, hogy
senki nem érti azt.
Szemed lehunyod, homlokod
homlokomhoz ér. S érzem, elveszel
bennem.
Így akarok emlékezni rád.
Arra a percre, amikor becéztél,
öleltél, s ki akartad mondani,
de nem merted, hogy lelked
már összeolvadt az enyémmel.
Mert ez egy áldott ópiumkeringő,
mit ketten járunk, nem értjük, nem tudjuk
az okát, csak isszuk egymást, innánk
az utolsó percig? S közben félünk.
Rettegünk. Bezárkózunk. Megijedünk.
Védjük magunkat. Bántjuk egymást.
Megnyílnánk, s közben bezárkóznánk
egyszerre.
Bántasz, s én bántalak. Pedig
lelkünk egy. Egymásra rezdül.
Rezdült az első perctől, amikor
megláttuk egymást. Nem lehetett
másképp. Szerettelek az első öleléstől.
Te mikortól szerettél?
Ez még nem szerelem, ez csak egy mocskos
ópiumkeringő, ez nemcsak egy szerelem,
ez a minden, egy semmire nem
cserélhető, semmivel nem pótolható
ópiumkeringő,
amit már akkor jártunk, amikor még
meg sem születtünk és járunk majd
akkor is, amikor már meghaltunk.
Mert csak veled vagyok az, aki
megváltja a világokat, és képes rombolni,
építeni, bízni és kétkedni, meghalni,
megváltani, szeretni, gyűlölni,
lemerülni a pokolba és felrepülni a mennybe.
S tudom, hogy én is ezt teszem
veled. És tudom, hogy fáj, hogy be-
zárkózol, talán menekülnél, de mégis maradsz?
Mert közös álmunk ízét még a szádban érzed.
Mert még csókom illatát leheled,
érintésem még a lelked gyógyítja.
Még bennem élsz.
 
 
0 komment , kategória:  Őze Mónika  
Őze Mónika
  2016-05-06 10:41:19, péntek
 
  Őze Mónika: Téged

Ott, ahol én szeretlek,
nincs idő és nincs tér.
Nem múltak el évek és nem vagy távol,
s nem igaz, hogy oly régóta nem láttalak már.
Lelkemmel mindig látlak,
ha a múltba pillantok,
egyedül te állsz ott szilárdan,
kérdőjelek nélkül.
Valami csendes bizonyosság,
nem, nem szerelem ez már.
Kevesebb? Több?
Mindenné váltál bennem,
a vérem vagy, a lényem,
ott élsz karomban s lábamban
s testem minden szegletében,
ahogy a szót kimondom, ahogy a valót látom,
ott vagy benne mindenben, ami én vagyok.
Nem vagyunk már mások.
Te én vagy, s én te,
talán ezt csak én érzem így, de már rég nem érdekel,
csak azt tudom: érezlek.
Távol jársz, rám nem is gondolsz talán,
de érezlek, ahogy mozogsz, ahogy a szót kimondod,
ahogy a kezem mozdítod, ahogy a szíved szeret, ahogy a szemed lát?
Mindent érzek. Pedig nem tudok rólad semmit.
Csoda ez?
Nem kell hogy beszéljünk, nem kell hogy tudjam,
érzem. Érezlek. Olykor belédbújok,
mint jólesően meleg, puha, ölelő kabátba.
Elidőzök nálad egy kicsit, s megmelegszem.
Aztán újra ki, harcba, a világba.
Nem fájsz. Hogyan is fájhatnál? Hiszen szeretlek.
 
 
0 komment , kategória:  Őze Mónika  
Őze Mónika
  2016-05-05 11:40:28, csütörtök
 
  Őze Mónika: Hozzád újra

Csendben ülsz mellettem.
Cigarettád füstjét fújod.
Nem szólsz hozzám. Most
csönded szeret.
Otthon vagyok. Megnyugszom
nálad. Szerelmed forró
örvényével összevarrom
lelkem széthullott darabjait.
Érzel. Érezlek. Tudsz engem,
s én is tudlak téged.
Oly sok éve már. Annyi
csalódás, fájdalom, kínzás
után ? most újra itt vagy.
Hogy kerültél újra ide?
S hogy lehet, hogy csöndjeink
még mindig egyek? Hogy
lehet, hogy ha kezed fogom,
másvilágba kerülök? Oda,
ahol nem kell magyarázkodni,
nem kell félni, bezárkózni,
ahol szabad vagyok?
Ahol igazán kinyílhat a lelkem?
Hogy csinálod?
Ki vagy te nekem?
Voltál már kaland, bűntudat,
barát, testvér, szerelem, szerető,
színtiszta vágy? Társ? csalódás?
Volt, hogy azt hittem, eltűntél.
Végleg. Hogy elég volt belőled.
S most újra itt vagy, újra
érzem, mindent egyszerre, mit
valaha jelentettél nekem!
Mindent! S nem számít a távolság!
Ábrándjaim minden nap hozzád vezetnek!
Miért van ez? Hogy csinálod?
Ott akarok lenni, ahol jó,
ahol mindent szabad, ahol
kettőnknek külön világa van,
egy világ, mit ketten szőttünk,
megértésből, szeretetből,
bizalomból, s szenvedélyből!
Ahol nem kell erősnek,
szépnek, kedvesnek, tökéletesnek
lennem, csak önmagamnak!
Ahol sóhajtok, s te tudod,
mit mondanék, ha szólnék!
Ahol rezdülsz, s én tudom,
milyen gondolat járt át!
Ahol rám nézel, s abban
a pillantásban ott van
múlt, jelen, jövő!
Mikor megáll az idő!
S szenvedélyünk csúcsán,
miközben átadjuk magunkat
a szent őrületnek,
s végre lelkek vagyunk csak, szabad
lelkek, kik összefonódnak,
vágytól égő testben:
ha a szemedbe nézek,
többet látok, mint kielégültség.
Ez boldogság.
Utána mellkasodra hajtom
fejem, s minden oly
egyszerű: nincsenek
kérdések, nincs kétség,
félelem, fájdalom.
Csak azt érzem,
hogy jó. Jó együtt.
Jó veled.
Jó érzés forró testedhez
bújni. Jó ajkaidat csókolni.
Cirógatni a mellkasod.
Jó élni.
S bármit is hozzon a következő nap: ha melletted talál,
én nem félek.
Mert te azt látod bennem,
amit senki más.
Az igazi lelkem.
 
 
0 komment , kategória:  Őze Mónika  
Őze Mónika
  2016-05-05 11:37:24, csütörtök
 
  Őze Mónika: Fájsz

El kellene engedjelek.
Tudom. Nem az vagy,
aki kell nekem, s akinek
én kellek. De akkor mégis...
Miért nem megy?
Miért kell, ami fáj?
Miért kell, ami soha be nem teljesül?
Miért kell, ami csak ígér, de sosem ad,
ami csak forrong a felszín alatt,
ami kimondatlan, ami
kimondhatatlan, mert te
eldöntötted, hogy az?
Eldöntötted, hogy soha be nem
teljesülhet?
Miért vágyom rá mégis,
pörgetem le agyamban újra
s újra az összes közös percet,
amikbe azóta már
százszor belehaltam?
Miért? Miért nem tudlak elengedni?
Ha egyszer fájsz... Úgy, hogy
a lelkem belepusztul...?
A tekintetedbe, amiről azt hiszed,
nem látom, hogy engem kutat...
Tudom jól... Csak azt nem tudom:
Miért nem engedtél magadhoz közel?
Nincsenek válaszok... Átjár a
csend... S lelkem lassan
elhalkul...
 
 
0 komment , kategória:  Őze Mónika  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 7 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 8 db bejegyzés
e hónap: 216 db bejegyzés
e év: 1097 db bejegyzés
Összes: 4232 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1188
  • e Hét: 2347
  • e Hónap: 40749
  • e Év: 161485
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.