Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
x
  2012-05-24 12:02:01, csütörtök
 
  Giovanni Pascoli - Éjfél

Nyolc... majd kilenc... S újabb ütés: az óra
lassan mozog, üt újra s újra. Egy eb
a toronyban megbújt baglyot csaholja.

Éjfél van. Kétszeres a koppanása
a járdát burkoló bazaltköveknek,

a távolban kocsik vonulnak, ám a
zörgésük elvész. Forma nincs az éjben,
se szín, sem élet. Fedi a homály
az alvó várost. Által a sötéten
ablak csillan, mint fénylő szembogár.

Fordította - Baranyi Ferenc


 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
Giovanni Pas
  2012-01-15 05:04:27, vasárnap
 
  Az éjszakai kutya
szerző: Giovanni Pascoli, fordító: Kosztolányi Dezső

Mélységes éjjel hallom a bánatos
tücskök trilláit, hallom a megdagadt
patak morajját, mely magában
ballag a csillagos éjszakában.

s ott lenn a völgyben, merre kereng-kereng
szemtől se látva fénybogarak raja,
a bokrok sűrűjébe messze,
egy kutya nyí a homályba veszve.

Ki verte föl a hallgatag utakon
puszpáng-sövények közt e szegény ebet
a léptével, hogy most a síri,
éji magányba riadva sír-rí?

Megy? Visszafordul? Könnyez-e? Tétováz?
Miért percegnek benne a bús zajok,
mint órában, mely egyre jár csak,
mért a szívében az ősi bánat?

Eredj! kiált egy hang neki éberen,
az éjbe mérges, nyers-haragos parancs.
Dús lombú fák között a ház áll,
szertefigyel a vidékre, strázsál...

Mintegy álomba csukja be lankatag
nagy-nagy szemét... Benn alszik a gazda már,
emlékező, hű férfi-karja
drága szerelmes-övét takarja.

És fűzfa-bölcsőn szendereg édesen
a kisleány, a gyermekek alszanak.
Csöpp lélegzetjük minden ízben,
mint a legyek pici szárnya zizzen.

Halkan zümmögve, rendre pihegnek ők,
egyforma nesszel, ott a sötéten át
egymást keresve, mert a lélek
tébolyog, amíg a fény nem éled,

az álom hosszú, vak alagútjain,
de végre majd mind összetalálkozik
s vigan visong, ha jő a hajnal,
egybeborulva szilaj kacajjal.


 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
x
  2011-11-20 10:29:20, vasárnap
 
  Giovanni Pascoli
SZÁNTANAK

A földeken, hol tündöklő a rozsdás
szőlőlevél s a sűrűlombú bokrok
között megáll a lomha ködgomolygás:

szánt két paraszt. Az egyik kurjogatva
nógatja barmát, társa jó magot dob
a barázdákba s földdel eltakarja,

mert a tüskés szederfa-ágon fent ül
s vidáman les rá egy tavasz verébke!
Vörösbegy szól... A sövényesből csendül
finom dalának színarany zenéje.

Fordította - Baranyi Ferenc
 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
x
  2011-11-20 10:27:12, vasárnap
 
  Giovanni Pascoli
ÉJJEL

Lányok ülnek zümmögő rokka mellett -
bearanyozza fürtjüket a lámpa,
sugara olykor az éjszín szemeknek
odatéved a fonó ablakára.
Ábrándjuk, hogy a mesebeli herceg
miattuk ront a zengő éjszakába -
udvarlókról, igézetről csevegnek
szerelmes szóval, virradatra várva.

Fordította - Baranyi Ferenc

 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
x
  2011-11-20 10:24:54, vasárnap
 
  Giovanni Pascoli
TENGER

A tengert nézem, tárva áll az ablak,
a rezgő vízből csillagkép dereng fel,
ott fönn a csillag, lenn a hullám ballag.
Fény hívogat. És lüktet rá a tenger.

Sóhajt a szél, együtt sóhajt a vízzel,
s az ár felett - ím - híd ezüstje ível.

Szép színezüst híd, tiszta habra vetve.
Kit vár vajon? S hová visz útja? Merre?

Fordította - Baranyi Ferenc


 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
Giovanni P
  2011-11-19 11:51:47, szombat
 
  Giovanni Pascoli - A vasderes kanca (La cavalla storna in Hungarian)

La cavalla storna (Italian)
Nella Torre il silenzio era già alto.

Sussurravano i pioppi del Rio Salto.



I cavalli normanni alle lor poste

frangean la biada con rumor di croste.



Là in fondo la cavalla era, selvaggia,

nata tra i pini su la salsa spiaggia;



che nelle froge avea del mar gli spruzzi

ancora, e gli urli negli orecchi aguzzi.



Con su la greppia un gomito, da essa

era mia madre; e le dicea sommessa:



« O cavallina, cavallina storna,

che portavi colui che non ritorna;



tu capivi il suo cenno ed il suo detto!

Egli ha lasciato un figlio giovinetto;



il primo d'otto tra miei figli e figlie;

e la sua mano non tocco' mai briglie.



Tu che ti senti ai fianchi l'uragano,

tu dai retta alla sua piccola mano.



Tu c'hai nel cuore la marina brulla,

tu dai retta alla sua voce fanciulla».



La cavalla volgea la scarna testa

verso mia madre, che dicea più mesta:



« O cavallina, cavallina storna,

che portavi colui che non ritorna;



lo so, lo so, che tu l'amavi forte!

Con lui c'eri tu sola e la sua morte



O nata in selve tra l'ondate e il vento,

tu tenesti nel cuore il tuo spavento;



sentendo lasso nella bocca il morso,

nel cuor veloce tu premesti il corso:



adagio seguitasti la tua via,

perché facesse in pace l'agonia . . . »



La scarna lunga testa era daccanto

al dolce viso di mia madre in pianto.



«O cavallina, cavallina storna,

che portavi colui che non ritorna;



oh! due parole egli dove' pur dire!

E tu capisci, ma non sai ridire.



Tu con le briglie sciolte tra le zampe,

con dentro gli occhi il fuoco delle vampe,



con negli orecchi l'eco degli scoppi,

seguitasti la via tra gli alti pioppi:



lo riportavi tra il morir del sole,

perché udissimo noi le sue parole».



Stava attenta la lunga testa fiera.

Mia madre l'abbraccio' su la criniera.



« O cavallina, cavallina storna,

portavi a casa sua chi non ritorna!



a me, chi non ritornerà più mai!

Tu fosti buona . . . Ma parlar non sai!



Tu non sai, poverina; altri non osa.

Oh! ma tu devi dirmi una una cosa!



Tu l'hai veduto l'uomo che l'uccise:

esso t'è qui nelle pupille fise.



Chi fu? Chi è? Ti voglio dire un nome.

E tu fa cenno. Dio t'insegni, come».



Ora, i cavalli non frangean la biada:

dormian sognando il bianco della strada.



La paglia non battean con l'unghie vuote:

dormian sognando il rullo delle ruote.



Mia madre alzò nel gran silenzio un dito:

disse un nome . . . Sonò alto un nitrito.



Giovanni Pascoli - A vasderes kanca

Torréban csönd volt, s a csönd mélye éji.
Susogtak Rio Salto jegenyéi.

A normann mének jászlaikhoz kötve.
Foguk - mint kérget - az abrakot törte.

Állt egy szilaj ló hátul a sötétben,
fenyvek között nőtt, messzi partvidéken,

orrában tenger habja volt a tajték,
fülében ott zúgott a vad vihar még.

Rátámaszkodva gyakran a karám
falára, halkan becézte anyám:

"Csikóm, lovacskám, vasderes, figyeljél,
elhoztad őt, ki vissza már sosem tér,

ismerted szavát, mozdulatait,
szeresd fiát, ki most kamaszodik,

nyolc gyermekem közt, tudod, ő az első,
kicsiny kezében sose volt még gyeplő,

viharvillámot érez még a törzsed -
légy engedelmes mégis egy kölyöknek,

szívedben még a tenger zúg, dalol,
de halld, ha vékony gyerekhangja szól."

Keskeny fejét a kanca felvetette,
anyámra nézett, ki csak mondta egyre:

"Csikóm, lovacskám, vasderes, figyeljél,
elhoztad őt, ki vissza már sosem tér,

jól tudom, néked mennyire volt drága!
Csupán te voltál véle és halála.

Kinek szülőid hullám és a szélvész:
szívedbe zárva nyomtad el a félést,

mikor érezted, hogy lazul a zabla:
dobogó szívvel vágtád visszatartva

lassan, lépésben ballagtál, vigyázva,
hogy csöndes légyen gazdád haldoklása..."

S a hosszúkás fej szelíden pihent meg
anyámnak édes, könnyes arca mellett.

"Csikóm, lovacskám, vasderes, figyeljél,
elhoztad őt, ki vissza már sosem tér,

csupán csak két szót kellett, hogy kiejtsen,
jaj, de te vissza nem adhatsz egyet sem!

Lazult gyeplővel, mely patádhoz hullott,
szemedben tűzzel, mit a lövés gyújtott,

s a dörrenéssel füledben csak hoztad,
sötét útján a jegenyesoroknak

hazahoztad őt, késő alkonyórán,
hogy még utolsó szavát meghallom tán."

Fejét feltartva figyelt már a kanca,
sörényét anyám meg-megsímogatta.

"Csikóm, lovacskám, vasderes, figyeljél,
elhoztad őt, ki vissza már sosem tér,

szeretsz, tudom. Az ember ezt megérzi.
S tudom, hogy jó vagy. De nem tudsz beszélni!

Nem tudsz, szegényke, mások meg nem mernek,
így mégis néked, néked kell feledned!

Láttad a gyilkost, ki megölte párom,
őrzöd a képét ott, a pupilládon.

Ki volt? Ki az? Én csak egy nevet kérdek
s felelni Isten tanítson meg téged!"

Nem abrakoltak már a büszke mének,
álmukban messzi országút fehérlett,

patáikkal az almon nem dobogtak,
álmukban égi kerekek forogtak.

Anyámnak ujja figyelemre intett.
Mondott egy nevet - s a ló felnyerített!

Fordította - Baranyi Ferenc

 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
x
  2011-11-17 15:53:27, csütörtök
 
  Giovanni Pascoli
A gazdag halála

Már megjelent a pap. Ott künn vihar zúg,
az ágya mellett csuklyás, néma árnyak
tanácsa ül. S egy hang ezt mondja: Halljuk
a vádlóktól a vádat!

Felkél egy asszony: Ámította hívét!
Felkél egy gyermek: Nevet sem adott!
Felkél egy pór: Én kitépném a szívét,
igába tört és kiszipolyozott!

Egy vájár szól: A föld alatt kihunytam
már halálom előtt eltemetetten.
Egy katona: Elestem háborúban,
elébb öltem, aztán megöltek engem,

ő kapta létem, ifjúságom. - És
te? - Éhezem. - S te? - Fázom. - Hát te? - Én meg-
gyűlöltem őt, nekem a létezés
robotból áll, időm nem volt, hogy éljek.

- Hát maga ki? - Gyilkos, szolgálatára. -
- Maga? - Uram, rabló is. Ó, a vétek
csakis övé. És nem vált meg halála:
az én homlokomon marad a bélyeg!

- S te mért szánnád pokolra? - Lányka voltam,
s kórházba vittek éltem tavaszán...
- Te mért haragszol? - Semmivé foszoltam,
bár halhatatlan létre szült anyám.

Jöjj, végrehajtó! Kétkedés, ne távozz!
Szegezd reá lezárt szemed haragvón,
hogy ő, ki reményt fűz a túlvilághoz:
reményét veszve haljon!

Fordította - Baranyi Ferenc

 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
x
  2011-11-17 13:11:59, csütörtök
 
  Giovanni Pascoli
Melankólia

Tengelice dalol, már alkonyat van,
barátokon s a jövendőn merengek,
a jegenyék, míg járok egymagamban
a végtelen homály felé sietnek.

Barátaim, elgondolom vidáman
- s ez édesíti sok futó napom -,
hogy a mind jobban mélyülő homályban
magamat boldognak álmodhatom.

Dalolj, kis tengelic, kísérjen ének
örökös útamon, mely hív sötéten,
derítsd fel ezt a sápadt, bús vidéket,
a lelkem is vigaszra lel zenédben,

hozz vissza elnémult melódiákat,
hálás szivembe mind-mind visszaszálljon,
fakult emlékeim ha újra fájnak:
vigasztalan már nem lehet halálom.

Fordította - Baranyi Ferenc
 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
Giovanni P
  2011-11-17 08:35:16, csütörtök
 
  Giovanni Pascoli (1855-1912) a 19. századi olasz líra egyik jelentős kismestere volt.
Négy versét mutatjuk be, Baranyi Ferenc fordításában.


Giovanni Pascoli
Akkor

Ó akkor... A távoli múltban
világol a boldog aranykor.
Benne öröm - sose bú van,
ha visszadereng az az akkor!

Az év, az az év! Sokasodnak
az éveim, vágtat az élet,
ünnepe gondolatomnak
idézni e távoli évet!

Egy nap, az a nap! Sose térhet
már vissza, emléke maradt csak,
előtte s utána az élet
csak látszata volt ama napnak!

Egy pillanat... Átutazóban
a földön, a célt sose láttam,
de boldogabb én sose voltam,
mint létem e pillanatában!

Fordította - Baranyi Ferenc


 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
x
  2011-11-12 18:27:19, szombat
 
  Giovanni Pascoli
Szív és ég

A látomást a szív megszázszor
ozza
s míg mennyhez-földhöz mozdul űri térség:
az épp kilobbant vágy nyomán lobogva
újra remény ég.

S miként a gondolat szárnyalva ér föl
a kéklő óceánba, mely az ég fenn:
elmerül Alfa - s Omega a mélyből
tör ki sötéten.

Fordította - Baranyi Ferenc



 
 
0 komment , kategória:  Giovanni Pascoli 1.  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 23 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 12 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2539
  • e Hét: 7665
  • e Hónap: 36758
  • e Év: 2511942
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.