Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
Alfred de M
  2012-01-15 07:22:56, vasárnap
 
  Stanzák
szerző: Alfred de Musset, fordító: Kosztolányi Dezső

Hogy szeretem a völgy ölében
sötéten
pompázó négy szárnyát az ében
monostornak, mit fény fereszt!
Mellette birtok, hol a báró
immár ó
kastélyán van egy csókra-váró
szenteltvíztartó és kereszt!

Ükei a hegyek hegyének,
az ének
titeket énekel, ti vének,
szikár, komor emlékeink,
a menny kövét hiába ontja,
a csonka,
ledőlt hegyláncok csorba csontja
vagytok, agg templomok, ti mind.

Szeretem, hogyha tornyotokban
kilobban
a villámfény s elül titokban,
szeretem lépcsőtök sorát,
mely mélyen kanyarog a falban,
s ha dal van
a templomban, ekhózza halkan
az oszlop és pillér tovább.

Ó, amikor üvölt morogván
az orkán
s tépi a hegy haját mogorván,
mely őszies és sárga már,
hogy szeretem a vad kesergőt,
az erdőt,
s a tornyot, ezt az ősi csertőt,
mely mint egy gránit-szálfa áll.

Én szeretem vecsernye-tájon,
hogy fájón
vérzik az alkony és az álom,
zárdák aranyrózsás nyilát!
A gót oszlopsorok merengnek,
és lentebb
a jó, öreg atléta-szentek
érettünk mondanak imát!

 
 
0 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
Alfred de M
  2011-12-12 20:39:23, hétfő
 
  Musset, Alfred de: A hold balladája (Ballade à la lune in Hungarian)

Ballade á la lune (French)
C'était, dans la nuit brune,

Sur le clocher jauni,

La lune

Comme un point sur un i.



Lune, quel esprit sombre

Promène au bout d'un fil,

Dans l'ombre,

Ta face et ton profil ?



Es-tu l'oeil du ciel borgne ?

Quel chérubin cafard

Nous lorgne

Sous ton masque blafard ?



N'es-tu rien qu'une boule,

Qu'un grand faucheux bien gras

Qui roule

Sans pattes et sans bras ?



Es-tu, je t'en soupçonne,

Le vieux cadran de fer

Qui sonne

L'heure aux damnés d'enfer ?



Sur ton front qui voyage.

Ce soir ont-ils compté

Quel âge

A leur éternité ?



Est-ce un ver qui te ronge

Quand ton disque noirci

S'allonge

En croissant rétréci ?



Qui t'avait éborgnée,

L'autre nuit ? T'étais-tu

Cognée

A quelque arbre pointu ?



Car tu vins, pâle et morne

Coller sur mes carreaux

Ta corne

À travers les barreaux.



Va, lune moribonde,

Le beau corps de Phébé

La blonde

Dans la mer est tombé.



Tu n'en es que la face

Et déjà, tout ridé,

S'efface

Ton front dépossédé.



Rends-nous la chasseresse,

Blanche, au sein virginal,

Qui presse

Quelque cerf matinal !



Oh ! sous le vert platane

Sous les frais coudriers,

Diane,

Et ses grands lévriers !



Le chevreau noir qui doute,

Pendu sur un rocher,

L'écoute,

L'écoute s'approcher.



Et, suivant leurs curées,

Par les vaux, par les blés,

Les prées,

Ses chiens s'en sont allés.



Oh ! le soir, dans la brise,

Phoebé, soeur d'Apollo,

Surprise

A l'ombre, un pied dans l'eau !



Phoebé qui, la nuit close,

Aux lèvres d'un berger

Se pose,

Comme un oiseau léger.



Lune, en notre mémoire,

De tes belles amours

L'histoire

T'embellira toujours.



Et toujours rajeunie,

Tu seras du passant

Bénie,

Pleine lune ou croissant.



T'aimera le vieux pâtre,

Seul, tandis qu'à ton front

D'albâtre

Ses dogues aboieront.



T'aimera le pilote

Dans son grand bâtiment,

Qui flotte,

Sous le clair firmament !



Et la fillette preste

Qui passe le buisson,

Pied leste,

En chantant sa chanson.



Comme un ours à la chaîne,

Toujours sous tes yeux bleus

Se traîne

L'océan montueux.



Et qu'il vente ou qu'il neige

Moi-même, chaque soir,

Que fais-je,

Venant ici m'asseoir ?



Je viens voir à la brune,

Sur le clocher jauni,

La lune

Comme un point sur un i.



Peut-être quand déchante

Quelque pauvre mari,

Méchante,

De loin tu lui souris.



Dans sa douleur amère,

Quand au gendre béni

La mère

Livre la clef du nid,



Le pied dans sa pantoufle,

Voilà l'époux tout prêt

Qui souffle

Le bougeoir indiscret.



Au pudique hyménée

La vierge qui se croit

Menée,

Grelotte en son lit froid,



Mais monsieur tout en flamme

Commence à rudoyer

Madame,

Qui commence à crier.



" Ouf ! dit-il, je travaille,

Ma bonne, et ne fais rien

Qui vaille;

Tu ne te tiens pas bien. "



Et vite il se dépêche.

Mais quel démon caché

L'empêche

De commettre un péché ?



" Ah ! dit-il, prenons garde.

Quel témoin curieux

Regarde

Avec ces deux grands yeux ? "



Et c'est, dans la nuit brune,

Sur son clocher jauni,

La lune

Comme un point sur un i.







A hold balladája
szerző: Alfred de Musset, fordító: Tóth Árpád

A hold a barna éjben
A torony sárgaszín
Hegyében
Ült, mint a pont az i-n.

Oh hold! tán cérnán enged
Egy bús kéz föld iránt,
S lenget,
S szemközt s profilba ránt?

Félszemmel néz az este?
Vagy egy álcás cherub
Les le:
És sárga maszkja rút?

Vagy épp egy lapda lennél?
S mint egy nincs-lábu pók,
Mennél,
S gurulsz csak, rest pufók?

Vagy ócskaság vagy, lom-vas,
Vén óraszerkezet?
S hogy kongass,
Pokol lesi neszed?

S most is, míg orcád bújdos,
Néz mutatódra s vár:
A súlyos
Örök kín múl-e már?

Vagy féreg, rág tapadva,
Mikor, kormos korong,
Apadva
Véknyulsz, s félhold borong?

Mi tépte így fel orcád
A múlt éjjel? Talán
Egy zord ág
Egy szúrós ormu fán?

És jöttél, mint ki sorvad,
S megtámasztád fakón
A szarvad
A rácsos ablakon...

Menj, hold haló világa!
Óh szőke Phébe! dúlt
És drága
Tested tengerbe hullt.

Nem látni már, csak arcod,
S a homlok bús ivén
A karcot ─,
Mily hervadt vagy s mi vén...

Te voltál rég a berken
A tegzes égi szűz,
Ki serken
És karcsú gímet űz?

Oh, hol a zöld platánfa!
S a mogyorós berek!
Diána!
S a víg agár-sereg?

─ Fülelt az éjszin zerge
Szédítő szirttetőn:
Zörg-e
Lépted közelgetőn?

S riadt a falka, rajta!
Réten s völgy s halmon át
Hajtva
A futó lakomát...

Majd esti szél száll resten ─
S már lábad vízbe lép,
S az estben
Egy ifjú megles ép...

Majd lengsz, vak éjbe szállva,
S egy pásztor ajka vár,
S e szájra
Lecsapsz, mint halk madár...

Óh hold! év évre telhet,
De emlékünkbe még
Szerelmed,
Ím, lásd, ifjultan ég!

Múltadtól szépre válva,
Óh légy örökre már
Áldva,
Járj telve, fogyva bár!

Még néznek rád kolompos
Nyájak vén őrei,
Míg lompos
Ebük orcádra rí...

S szeret a bárkás, míg a
Nagy, halk faház halad,
Ringva
A tiszta ég alatt...

S szeret a lányka, zsenge
Bokáin berken át
Lengve
S dudolva víg danát...

S a tenger, láncos medvéd,
Lesvén hűs kék szemed
Kedvét,
Ormótlan ing s remeg...

És szél s hó idején is,
Ha az est rám borul,
Im én is
Itt űlök jámborul,

És nézlek, amint éppen
A torony sárgaszín
Hegyében
Ülsz, mint a pont az i-n...


 
 
0 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
x
  2011-12-12 18:42:50, hétfő
 
  Musset, Alfred de: Szonett (Sonnet in Hungarian)

Sonnet (French)
Que j'aime le premier frisson d'hiver ! le chaume,

Sous le pied du chasseur, refusant de ployer !

Quand vient la pie aux champs que le foin vert embaume,

Au fond du vieux château s'éveille le foyer ;



C'est le temps de la ville. - Oh ! lorsque l'an dernier,

J'y revins, que je vis ce bon Louvre et son dôme,

Paris et sa fumée, et tout ce beau royaume

(J'entends encore au vent les postillons crier),



Que j'aimais ce temps gris, ces passants, et la Seine

Sous ses mille falots assise en souveraine !

J'allais revoir l'hiver. - Et toi, ma vie, et toi !



Oh ! dans tes longs regards j'allais tremper mon âme ;

Je saluais tes murs. - Car, qui m'eűt dit, madame,

Que votre coeur sitôt avait changé pour moi ?



Szonett (Hungarian)
Úgy szeretem a tél első lehét! a tarka

tarlót, mely nem törik, ha setteng a vadász:

szénától illatos réten leszáll a szarka,

s tüzet éleszt ölén a régi úriház.



Városi évszak ez... még emlékszem tavalyra,

mikor megjöttem és láttam megint a száz

tornyú dómot, a Louvre-t, Párizst, füsttől takarva

(és hallom még, amint a postakürt traráz).



E szürke napokat szerettem és a Szajnát,

ezer lámpás alatt fekvő királyi szajhát!

A télhez jöttem én. - És hozzád, életem!



Hogy megfürösztve bús lelkem tekintetedben,

köszöntsem falaid. Mert szinte hihetetlen,

hogy szíve, asszonyom, kihűlt ily hirtelen.

Sárközi György


 
 
1 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
x
  2011-12-04 09:49:14, vasárnap
 
  Musset, Alfred de: George Sandhoz (A George Sand in Hungarian)

A George Sand (French)
Te voilà revenu, dans mes nuits étoilées,

Bel ange aux yeux d'azur, aux paupières voilées,

Amour, mon bien suprême, et que j'avais perdu !

J'ai cru, pendant trois ans, te vaincre et te maudire,

Et toi, les yeux en pleurs, avec ton doux sourire,

Au chevet de mon lit, te voilà revenu.



Eh bien, deux mots de toi m'ont fait le roi du monde,

Mets la main sur mon coeur, sa blessure est profonde ;

Élargis-la, bel ange, et qu'il en soit brisé !

Jamais amant aimé, mourant sur sa maîtresse,

N'a sur des yeux plus noirs bu la céleste ivresse,

Nul sur un plus beau front ne t'a jamais baisé !



Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2011-02-06 10:57:15

GEORGE SAND-HOZ

Alfred de Musset

Hát itt vagy, újra itt, csillagos éjeimben,
kékszemű angyalom, te pilla-fátyolos szem,
te üdvöm-örömöm, elvesztett szerelem!
Azt hittem évekig, szivem legyőz s elátkoz,
s ím könnyes szemmel és édes mosollyal állsz most,
hogy újra megjelensz ágyamnál, hűtelen.

Két szót szóltál csupán - s a föld királya lettem.
Szivemre a kezed: sebem mély, mérhetetlen;
vájd, vájd, mélyebbre még, s vidd véghez műved ott!
Soha hű szerető, lankadva már sebektől,
nem itta a gyönyört sötétebb éjszemekből,
s szebb homlokot soha nem ért még földi csók.

(Szegzárdy-Csengery József)

 
 
0 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
x
  2011-12-03 06:51:05, szombat
 
  Musset, Alfred de: Velence (Venise in Hungarian)

Venise (French)

Pas un bateau qui bouge,
Pas un pêcheur dans l'eau,
Pas un falot.

Seul, assis à la grève,
Le grand lion soulève,
Sur l'horizon serein,
Son pied d'airain.

Autour de lui, par groupes,
Navires et chaloupes,
Pareils à des hérons
Couchés en ronds,

Dorment sur l'eau qui fume,
Et croisent dans la brume,
En légers tourbillons,
Leurs pavillons.

La lune qui s'efface
Couvre son front qui passe
D'un nuage étoilé
Demi-voilé.

Ainsi, la dame abbesse
De Sainte-Croix rabaisse
Sa cape aux larges plis
Sur son surplis.

Et les palais antiques,
Et les graves portiques,
Et les blancs escaliers
Des chevaliers,

Et les ponts, et les rues,
Et les mornes statues,
Et le golfe mouvant
Qui tremble au vent,

Tout se tait, fors les gardes
Aux longues hallebardes,
Qui veillent aux créneaux
Des arsenaux.

- Ah ! maintenant plus d'une
Attend, au clair de lune,
Quelque jeune muguet,
L'oreille au guet.

Pour le bal qu'on prépare,
Plus d'une qui se pare,
Met devant son miroir
Le masque noir.

Sur sa couche embaumée,
La Vanina pâmée
Presse encor son amant,
En s'endormant;

Et Narcisa, la folle,
Au fond de sa gondole,
S'oublie en un festin
Jusqu'au matin.

Et qui, dans l'Italie,
N'a son grain de folie ?
Qui ne garde aux amours
Ses plus beaux jours ?

Laissons la vieille horloge,
Au palais du vieux doge,
Lui compter de ses nuits
Les longs ennuis.

Comptons plutôt, ma belle,
Sur ta bouche rebelle
Tant de baisers donnés...
Ou pardonnés.

Comptons plutôt tes charmes,
Comptons les douces larmes,
Qu'à nos yeux a coűté
La volupté !







Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2011-02-06 10:57:15

VELENCE

Alfred de Musset

Velencén rőt az este,
nem ing a bárka teste,
nyugszik halásza mind,
lámpás sem int.

De űlve esti parton
a bronz oroszlán zordon
s nehéz talpat emel
az égre fel.

Körül, a habban ázva,
hajók s dereglyék száza,
mint halk kócsagsereg,
úgy szendereg.

S fölöttük, míg az estben
száll vízi pára resten,
és könnyű szél kereng, -
zászlócska leng.

A hold az Ég piarcán
elbúvik, s szende arcán
csillagos fellegek
fátyla lebeg:

A Szent Kereszt-apátnő,
ha ölti fátyolát ő,
így hull rá árnyvető
sűrű redő...

S a vén palota-ormok
s a sok bús ívü csarnok
s lovag-lépcsőn a sok
hószínü fok

s hidak, az út-erekkel
s a mord szobrú terekkel
s a rév, mely rengni kél,
ha száll a szél,

mind hallgat: néma város,
csak egy-két alabárdos
jár, hol bástyázva áll
az árzenál.

Ó, most, míg hold dereng itt,
hány drága lány mereng itt,
hány gyöngyvirág, remek,
vár, les, remeg...

Ragyogni báli éjen,
hány öltözik kevélyen
s éjszín álarcot ölt
tükre előtt.

Fekszik párfőmös ágyban
a szép Vanína vágyban,
s aléltan, még ölel, -
így alszik el.

S Nárcísa a bolondos,
víg gondolán kalandos
mámor közt, hajnalig
dalol, iszik...

S ugyé, Itáliába
kissé mindenki kába,
s gyönyörre adja itt
bús napjait?

Ne bánjuk hát, ha kong a
vén dózse-kastély lomha
avitt órája zord,
bús óra-sort.

Számláljuk, édes, inkább
makrancos, szép rubinszád
csókját, melyet vagy ád,
vagy megbocsát!

S számláljuk sok-sok könnyed
bájad s az enyhe könnyet,
melyet fakaszt az éj,
s a drága kéj!

(Tóth Árpád)




 
 
0 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
x
  2011-12-03 06:49:29, szombat
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2011-02-06 10:57:15

MADAME MÉNESSIER-HEZ

Alfred de Musset

Midőn esős napon az ég ködös sötétjén
vándormadár kiált vaktában valahol,
virágzó fák alól, lombok-bélelte fészkén
a fülemüle rá tünődve visszaszól.

Sikoltásomra most lelked így válaszol,
hajdani szavaink meghitt hangát idézvén.
Édes kín, sajdulás az ember szíve mélyén:
multunk kincseivel újra elhalmozol.

Te lettél volna az? Most jóságtól sugárzol,
megbánásról beszélsz és melankóliáról.
- De nem volt-e az én szívem is csupa seb?

Szeretni, bárhogy is, kissé mindig szamárság.
Ki hozza vissza, mondd, Ophélia virágát,
melyet a lomha víz valahol kivetett?

(Rónay György)





 
 
0 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
sz
  2011-11-29 11:52:17, kedd
 
  Musset, Alfred de: Levél Lamartine-hoz (Részlet) (Lettre à Lamartine (détails) in Hungarian)

Lettre á Lamartine (détails) (French)
De cet immense égout qu'on appelle Paris:

Autour de moi criait cette foule railleuse

Qui des infortunés n'entend jamais les cris.

Sur le pavé noirci les blafardes lanterns

Versaient un jour douteux plus triste que la nuit,

Et, suivant au hasard ces feux vagues et ternes,

L'homme passait dans l'ombre, allant où va le bruit.

Partout retentissait comme une joie étrange;

C'était en février, au temps du carnaval.

Les masques avinés, se croisant dans la fange,

S'accostainet d'une injure ou d'un refrain banal.

Dans un carrosse ouvert une troupe entassée

Paraissait par moments sous le ciel pluvieux,

Puis se perdait au loin dans la ville insensée,

Hurlant un hymne impur sous la résine en feux.

Cependant des vieillards, des enfants et des femmes

Se barbouillaient de lie au fond des cabarets,

Tandis que de la nuit les prêtresses infâmes

Promenaient çá et lá leurs spectres inquiets.

On eűt dit un portrait de la débauche antique,

Un de ces soirs fameux, chers au peuple romain,

Oú des temples secrets la Vénus impudique

Sortait échevelée, une torche à la main.

Dieu juste! pleurer seul par une nuit pareille!

Ô mon unique amour! que vous avais-je fait?

Vous m'aviez pu quitter, vous qui juriez la veille

Que vous étiez ma vie et que Dieu le savait?

Ah! toi, le savais-tu, froide et cruelle amie,

Qu'à travers cette honte et cette obscurit&é

J'étais là, regardant de ta lampe chérie,

Comme une étoile au ciel, la tremblante clarté?

Non, tu n'en savais rien, je n'ai pas vu ton ombre,

Ta main n'est pas venue entr'ouvrir ton rideau.

Tu n'as pas regardé si le ciel était sombre;

Tu ne m'as pas cherché dans cet affreux tombeau!



Levél Lamartine-hoz (Részlet) (Hungarian)
...Épp a Párizs nevű irdatlan szennycsatorna

egy zegzugos, sötét útján haladtam át;

köröttem a vidám tömeg nyüzsgött zajongva,

mely sose hallja meg a szenvedők jaját.

Bágyadt lámpáknak a fekete kövezetre

bús éjnél szomorúbb, halvány világa hullt,

s e reszketeg, fakó fényjeleket követve

jártam a félhomályt, merre a zaj vonult.

Ujjongó, különös hangok zengtek vidáman;

február hava volt, farsang ideje épp.

Borgőzös maszkanép botlott össze a sárban,

s hallatszott szidalom meg ócska élc elég.

Az esős ég alatt olykor feltünedeztek

nyitott hintók, belül zsúfolt kompániák,

azután a bolond városba belevesztek,

égő fáklyák között bőgve trágár danát.

Silány lőrét vedelt közben a lebujoknak

mélyén a tisztes agg, asszonynép és gyerek,

míg künn a szerelem papnői kóboroltak,

e nyughatatlanul bolygó kísértetek.

Mint a római nép kedvelte vad tivornya,

mint antik orgia, hatott e kép reám,

hol Vénusz, a ledér, hosszú haját kibontva,

fáklyát ragadt s kitört a templom ajtaján.

Nagy Isten! egyedül sírtam át ezt az éjet!

Egyetlen szeretőm! mit vétettem neked?

El tudnál hagyni te, egy nappal esküvésed

után: tanúd az ég, hogy élted s éltem egy!

Ó, tudtad-e te azt, kegyetlen, jéghideg nő,

hogy gyalázatban és sötétben álltam ott,

s figyeltem szüntelen reszketve földerengő

lámpádnak sugarát, mint égi csillagot?

Nem, nem tudtad, hiszen egyszer se láttam árnyad;

kezed rést nem nyitott az ablak függönyén,

hogy nézd borús egét a sűrű éjszakának,

sem hogy engem keress a szörnyű sír ölén!...

Kálnoky, László


 
 
0 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
Alfred de M
  2011-11-04 21:03:40, péntek
 
  Egy nő halálára
szerző: Alfred de Musset, fordító: Tóth Árpád

Szép volt, ha búra hangoló
Kriptában a szunnyadva fekvő
,,Éj" szobra, Michelangelo
Remekje szép, noha hideg kő.

Jó volt, ha jóságnak elég,
Hogy adni könnyen nyíl a kéz szét,
Bár nyílni nem sugallta Ég,
S kincsét nem ízesíti részvét.

Gondolkodott, ha ingatag
Beszédnek, melynek lágy zenéje
Csacsogva csendül, mint patak,
Lehetne gondolat a mélye.

Imádkozott, ha két remek
Szemet lesütni földre néha,
Majd az eget bámulni meg
Imádságnak nem volna léha.

Mosolygott is tán, hogyha él
A zárt bimbó, mely meg se sejti,
Hogy ráfuvallt az anda szél,
Mely máris illan s elfelejti.

Sírt volna is tán, ha hanyag
Finom kezét keblére téve,
Sejthette volna, hogy agyag-
Testünk szent harmatok edénye.

S szeretett volna is talán,
Ha gőgje, cifra lámpaképpen,
─ Hiú fény egy sírbolt falán ─
Nem ég vala meddő szivében.

Meghalt, és nem is élt e nő,
Mert amig élt is, tetszhalott volt,
Kezében élte könyve ott volt,
S elejté olvasatlan ő...

 
 
0 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
x
  2011-07-14 06:17:02, csütörtök
 
  Alfred de Musset

ÁLOM



Ballada



Csupasz kötél süvölt lent

Vacogva a falak

Alatt,

A klastromban az ádvent

Feledve, rettegés

Tenyész.



Gyertya körül barátok,

Kőre mind jámborul

Borul,

S a Szűznek felajánlott

Bűneik: szenny, piszok,

Titok.



Szobámban voltam éppen,

Nem jóra járt eszem

Sosem.

A kopasz hold kövéren,

Sunyin csak engemet

Lesett.



Elhagyott fürge elmém,

És most már nyugtalan

Agyam

Szeszélyeit levetvén

Ágyamnál szendereg,

Lebeg.



- Márkiném lába karcsú!

Megvillan fekete

Szeme,

Suhan az angyalarcú

- Égi kar dalosa -

Tova!



Míg panasszal a hárfa

Elhal bágyatagon,

Tudom,

Hogy még eleven árnya

Képében visszajő

A nő.



Márkiné, tüneményes,

Amint valcerre ring,

Kering

Alakod, röpke méh lesz,

Mely virág-könnyeket

Legelt.



Márkiné, te nevess rám!

Ha jelt adsz, tudhatom,

Vajon

Ég-e a szerelem-láng,

Ujjad tán nekem int

Megint.



Isten, te is lehúnyod

Cinkosan szemedet,

Lehet!

S kelyhem borába hullott

Cseppecske égi méz

Igéz.



E bús históriából

Most regényt kanyaríts,

Hamist!

Karod márványa lángol,

Bálványom elveszejt

E helyt!



Rőt álmunkból a hajnal,

Hogyha majd felzavar

Hamar,

Bárcsak válladra hajtva

Pihenne édesen

Kezem!



Elhagyott fürge elmém,

És most már nyugtalan

Agyam

Szeszélyeit levetvén

Ágyamnál szendereg,

Lebeg!



- Angyalom, ugye látod,

Leült egy törpe rém

Elém!

Ó, de fura, kitátott

Szája egyre nagyobb

S gagyog.



Szkarabeuszbogár-raj

Közeleg, kavarog,

Forog,

Aranyszárnyú darázzsal

Súrlódnak, ütközet

Zizeg.



- Nem, nem, az árny derülve

Neveti dúlt agyam,

Ugyan!

A lomb-sötét megülte

Ott a fal-szögletet,

Remeg.



- Lábtól a bús barátot

Látod, ki csendet űz,

Betűz?

Így szól: ,,Az Isten áldott!"

S az elítélt, a kárhozott

Zokog.



- Csuklyás hóhér sütötte

Háromszor rám a jelt,

S bevert

Arccal, kerékre kötve

Fekvén ért nem kevés

Ütés.



- Nem, csak egy-egy apáca

Reggeli szava kinn:

Latin;

Értem szóljon imája

Ki rosszat álmodom

Nagyon.



- Mi tart vissza? Hisz este

Jöttöd esdekelem,

Lesem!

Ó, az arcod beesve,

Nyakad vékony, kecses:

Jeges.



Vigyék e testet innen:

Vérszagú, vértelen

Tetem!

Vigyék, ajkai minden

Csókja halált adó,

Maró.



- Testvér, lázas vagyok tán,

Éjfél, sötéten áll

A vár.

Mekegj, mint kecske: odván

Riad veres nyakú

Uhú.

Fordította - Lackfi János





 
 
0 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
Alfred de M
  2011-02-06 12:16:02, vasárnap
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2011-02-06 10:57:15

PEPITA

Alfred de Musset

Pepita, mikor éj sötétlik,
s fáradt anyád magadra hagy,
s imáiddal, vetkőzve félig,
ott térdepelsz a mécs alatt,

mikor eljő az óra, melyben
a szív az éjtől kér erőt,
a az ágy alá kukkantsz ijedten,
letéve közben főkötőd,

mikor az álom ágyba rántja
családod, s a ház elpihen,
ó Pepita, édes leányka,
mire gondolsz akkor, szivem?

Ki tudja? Holmi bús regénynek
póruljárt hősnőjére tán,
hazug szavára a reménynek,
s a csalódásra azután.

Talán a vajudó hegyekre,
mik nem szülnek, csak egeret,
spanyolhoni szerelmesekre,
bonbonra, férjre, úgy lehet.

Tán ártatlan szived sebére
s gyermeki örömeire,
ruhára, forró tánczenére,
talán rám, - talán semmire.

(Sárközi György)


 
 
0 komment , kategória:  Alfred de Musset 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2018.11 2018. December 2019.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 12 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1997
  • e Hét: 12843
  • e Hónap: 41936
  • e Év: 2517120
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.