Regisztráció  Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
x
  2011-12-30 17:19:24, péntek
 
  Ferenczes István

GYÁSZNAGYUNK A HOLD
a madaraid kedves villogó gyászkocsik
hollók cibálnak át a havazás vesztőhelyein
sosemvolt-nyárból szállnak arcodtól arcomig
vergődve szaggatják tépik le csillagom-hazám
az őszi ég siratófaláról korom hull
hamu szól hogy messzi vagy hogy nem vagyok
golgotás szavam hiába hív már alkonyul
bevérzik egünk félszeme gyásznagyunk a Hold


 
 
1 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
x
  2011-11-04 16:14:52, péntek
 
  Ferenczes István

SZÉTTÖRDELT ECLOGÁK JÖNNEK EL ÉRTED
lobog már lángja az irtott avarnak
krumpliszár füstje lomhul a földre
miként az elrongyolt zászló a szélben
csattogva szétszáll az égen a varjúsereg
rád hull te kedves rád mintha a hóra
milyen kár érted és milyen kár értünk
zsoltáros ködökben már nem is látlak
messzi vagy mint a zápor akár a tenger
éjjeli szirénák kék szomorúsága
vonatkürtök gyásza tudná csak felidézni
a nyárból alig-szerelmünk szédületét
királyi vadászok megsebzett ordasa
zengi a század széttapsolt tereire
gyönyörű hiányát testednek árvaságát
aranykaput tartott a vállad a vállad
leomlik lázra szaggatja szíved harangja
nyakadra kötélként szorulnak a ráncok
széttördelt eclogák jönnek zörögve érted
latrok és cédák tanyáznak már szemeidben
hónaljad málnaillatát a huzat szagolja
senki sem fog szeretni ha már nem szeretlek
partra vetett halként múlik el a combod
ágyékod törtszárnyú társtalan holló
melled kunhalmán margaréta-téren
mint kápolna a falu fölötti dombon
siratja a mindent rézérc mellbimbód


 
 
0 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
x
  2011-02-19 05:49:48, szombat
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........ 2011-11-14 10:20:49

Ferenczes István

Csángó bölcsődal



kukkujj fiam kukkujj

kicsid Ráduj Péter

kemence a bölcsőd

fehér mészkőkatlan

szamártövis paplan

törek-pelyva-párna

fejednek a gyámja

hajna fiam hajna

elrothad a szalma

gyermekágyad alma

csipkebokor őrzött

varjúének költött

mennybejáró pernye

enye fiam enye

szeretőd szüzecske

románul Marinka

magyarul Margitka

te léssz fiam nádszál

piros liliomszál

élve halva is

vas nélkül vasban is

hallgass gyermek hallgass

csak magadnak jajgass

havasi iringó

két szeder-mellbimbó

nyelved alá zárva

kő lesz és pogácsa

úrnapi pomána


 
 
0 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
F István
  2010-10-22 09:55:51, péntek
 
  Ferenczes István



Minerálnájá pesznyá

aztán megállsz

ködbe nézel
semmit se látsz
semmit sem értesz

vége van
vagy most kezdődik

kilöknek fél kézzel
egy hazátlan virradatba
mint aki rossz ajtón csöngetett
kilöknek mint
delfineket a mostoha óceán
a levegőtlen partra

arcodra savas eső csorog
légüres tér leszel
vak tükre a semminek
fogaid között gyöngyház
kokszpor kohósalak
lúgban főtt halak

talán csönd lesz
fél perce múlt

megállsz
mint két emelet között a lift
zsebedben nem lelsz szál gyufát

sivatag sötét már minden
vér üt át a Krisztus ingen
szilícium köd szitál
klórfelhők szállnak
hó hull ránk szublimát
mustárgáz szublimál

Szmog és Magóg fia vagyok
hiába könnyezek ecetet savat
kihűlt a levegő a Kárpátok alatt

fölszállott a páva
acetilén lángra
szegény szeretőmnek
láncoltatására
füstök üszkök lávák
napfoltokba robbant
hírrel hirdessétek
borzasztóbb lesz holnap
fluor lányok szüzek
atommáglyák szenek
perzselnek föl minket
füstbement terv visznek

tele az örök anyaggal
tele van gittel a pofánk

a szervestől a szervetlenig
az alázattól a gyalázatig

épül le elménkből a lélek
tűnik láthatóból
pusztul láthatatlanba a fényünk

mert az anyag örök
akkor is ha törött
mert az anyag köröz
tüdőbe gyűl csörög

nem vész el semmi csak átalakul
csak lenni s a nem lenni
fűrészel ide oda porba
villanóból illanóba
sarki jégbe rianóba

se mínusz se plusz
minden megmaradt
csak mi hulltunk ki
a hátsó rablakon

el veszünk
meghalunk hiába

csto eto táváris
Lomonoszov Miháj

gégemetszés
katéter művese
elektrosokk

betereled az embert
mint karámba a kritikus tömeget
a napfényes retortákba
hogy végképp átlényegüljön

micsoda madár
jaj de rongyon jár
halogén virág
ég a láza
tűz az árnya
vákuum királylány
irtott erdőn jár

akár csak egy költemény

elmúlik a szürke gém
mintha Auschwitz egén
felhőjáték rozsdafolt
flamingógyász gólya volt
lehullnak a kócsagok
fehér sólyom hóbagoly
mennybe szállnak sóhajon
varjú káron óhajon

hozzád kiáltoznak Uram
mert a lelkünk lángba múlt
hozzád fel csak füst tolul
aki fölszállt porba hull

nem veszett el semmi
csak a holnapi s a keddi
állatiból az emberi
emberből az isteni

nem veszett el semmi
csak a haza s a szava
nyelvünkből az anya
Donnál az apa
a Pónál nagyapa
se itthon se otthon
vályú lett bölcsőnk
a baromudvaron

maga a miniszter volt uram
ő lőtte ki a fekete gólyát
az a nagy kommuniszt
ki most nagy demokrát
az lőtte ki a fekete gólyapárt
nyökögte a deltai öreg lipován
szinte sírva mesélte itta a vodkát
az állomási restiben
azóta a gyásznak sincs már színe
se színe se címe
ez a világvége

szépen úszik a Tiszán
az én rózsám encián
tiszavirág vagy csihán
tán egy cseppentés cián

Tiszából Dunába
Dunából virágba
pusztuljál imába
magfúzióba
virágból Dunába
ugorj a sivárba
nincsen már Tiszába

végtelen kör vagy Istenem
tökéletes
négyszögesítették mindenünk
szívünk harang
négyzetes
tisztaságunk
végzetes

mint egy vadkempingezés

szénerdő mélyén kénpatak szélén
vikkendünk ma oly rózsás oly krómbitás
kedvesem fölött oxigénsátor
gyönyörű csövek nikkel lasszók
vörös kábelekkel át- meg átszövik
mint egy Csehov mondatból a vér
lassan elszivárog
napalmfényes élete

temessetek egy ózonlyukba
majd az Antarktisz fölött
megsemmisülésünk
tökéletesebb lesz a maghasadásnál

qu'est-ce que ceci
monsieur Lavoisier

olajfolton táncolnak a pingvinek
havat esznek lúgot isznak a gímek

s hallisztet a rénszarvasok
mert már se legelő
se levegő nincs
mondta a gyönyörű
fehérbe öltözött vogul lány
a moszkvai reptéren
hazamenni készült
de nem tudta
hol lesz hazája mire visszatér
talán ötszáz kilométerrel északabbra kéne repülni
pedig csak egy hónapja jött el otthonról
de az olajkutak
a gáztelepek
akár egy tankhadosztály
törnek előre terelik maguk előtt
a medveének népét
előre északra felfelé a tundrán
nincsen ott már fehér ruha
a Jeges-tengerig fel sem érünk
végképp kipusztulunk
mondta a vogul lány
vagy talán osztják volt

csto eto táváris
bontod a lazacot
késed olajtól vacog
szomjas ha lennél
vizet ne keressél
szarvasaink lábán jaj
az olaj fekete vaj
a varjak gyomrában haj
kátrány fáradt olaj

szavalta énekelte a minerálnájá pesznyát
egy-két magyar dalt is dúdolt

csto eto táváris Lomonoszov Miháj

kis kacsa fürdik karbolban jódban
anyjához mészül lenge homályba
gipsz van a szárnyán gálic a talpán
szeme kifordul holdtenger partján

hej halászok dalászok
mitől híz a babátok
nem dagad az kenyértől
keszegbe gyűlt szeléntől

hát a keszeg mit teszik
mikor anilin eszik
nem isz az csak kéneget
hullafolton lézeret

az égbolt is
mintha kilyukadt volna
mintha perselynyílás lenne a telehold
úgy-e Uram nem a te kezed szórja
nem a ciklongáz csorog reánk
csak törvény s joghiány
úgy-e hogy nem azért kezdted
hogy vége is legyen

úgy-e hogy mindent nem vehetnek el

legalább a levegőt nem vehetik el

kérdezte
talán már nem is tőlem
tőled kérdezte Istenem
a klinikai halálból
visszatért feleségem
mikor levették a gépről

jaj mire vetemedtél
lenge oxigénem
te valál te levél
az én jobbik énem
de te odamentél
mint a ribanc mégyen
félértékű szénhez
a vashoz a kénhez
nitrogénhoz rézhez
mert az ők országa jövel
füstfeketét növel

qu'est-ce que ceci
monsieur Anton Lavoisier
miféle anyag az
mely ellenünkre
csakazértis megmarad
a szilikózis holtunkig kitart

hamvaimat szórjátok az Oltba
ha már nem lehet a Holdba
mondta színész barátom
ki fő pályabérben
légszomjat játszott a télben
kitépett gégéjű hattyúként
haldoklott a színpadon
földi s égi létben
a vas és atzél országában
a sóhajtáshoz sem jutott ájer
a hirtelen halálhoz is keveset
utált ki a káder

mert a világ csupa tűz
kit összefűz
kit elűz
jég hátán a parti fűz
vigasztalin
hullatja levelét a földre
mintha cementpadlóra
egy kínzókamra
klórmésszel fellocsolt
rózsaszín padlójára

mintha bosnyák aknamezőre

örömódát zeng a kerozin a benzin
a rohasztó enzim
a hitleráj a hitleráj
az yperit az arzenyál
a dionin a kátrány
sárlik a csákány
elvtárs a sárkány
sárba ha ránt
peroxidáld

csönd van
másodperc hazám
lefele száll
borban a könny

kedvesem árvám
elporlad arcunk
akár márványban
a zárvány

bezárnak minket is
egy hideg benzolgyűrűbe a dezoxiribancok
vagy odakötöznek
egy telhetetlen szénhidrogén lánchoz
mintha szégyenfára
szénmonoxidálnak
a kor berlinfalára
mutagén hidrátok
ipari karátok

sejtjeinket elöntik
nitritek nitrátok
az anyaföldbe lemosott átok
vérünkbe visszaköröz
mert nem vész el semmi csak átalakul
csak a sorsunkon üt át balul
a fekete folt
a holnapi volt
s csontjainkban a cézium
máma tán nem hasad tovább

muszáj volt átszöknöm a zöldhatáron lelkem
a kombinát miatt ott kellett hagynom
vásárhelyt
a székely fővárosból
szülőföldemről kellett elmenekülnöm
három hidrocortizon injekció sem használt
már annyi sem volt elég egy napra
a kombinát miatt úgy kiritkult a levegő
a végén a köhögéshez sem jutott belőle
a kombinát miatt
a madarak is kipusztultak
csak a varjak s a csókák bírták
a kombinát miatt
amit Joszif Bánk elvtárs ipartelepített
hogy legyen nekijek hely
bételepítette nekem az aszmát
a zöld határon szöktem előle
de jött az árnyék is
a végtelen köhögő roham
a légszomj is velem
a kombinát szele előtt nincs határ

aludjál kedvesem
ne félj
ébred a plutónium urán
bőrünk alatt stroncium
vigyáz reánk
messzi van Csernobil
Nevada Japán az Urál
álmodban elmész Hirosimába
Kiskapus nappal még feketébb
éjszakádnál is sötétebb
kísértet járja a világot
amoniákok kénhidrogének
lidércnél maradandóbbak
visszaütnek akár a gének
hetedíziglen
akár az esőerdőkre loccsantott etilének
a szintetikus rémek

grafitba hűtve égsz el
s leszegényedsz örökre
mint a végelgyengített
urán

talán ma kezdődik
vagy már vége van

kilöknek egy hazátlan virradatba
mint delfineket a mostoha óceán
a galvanizált partra

csönd van
fél perce múlt

semmit sem értesz
semmit se látsz
ködbe nézel

aztán megállsz







 
 
0 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
F István
  2010-06-11 21:39:44, péntek
 
  FERENCZES ISTVÁN
Gyász, fekete karácsony

Ma eljött Babits Mester,
átcaplatott a csíki sáron,
nem szólt, csak intett némán:
ilyen a fekete karácsony!

Hazuggá lett minden szó,
mert kimondhatja most akárki,
rád öntheti a szennyet -
az ember vágy Istenné válni.

Hiába keresed, várod,
agysorvadtan hiába várod
se pásztor, se király nincs,
túlfelől vár minden barátod...

Idefönt alig maradt,
legyőz, mint vaklovat a derbin
a szó, a drótposta hír:
meghalt ma délben Lázár Ervin!

A bajuszos, éteri tündér,
Ő volt a kisded, és a jászol,
Ő volt a hó, a jó szó,
a lázrózsás fehér karácsony,

mikor nem szabad sírni,
csak inni, jó pannon borokat,
budai kiskocsmákban
mesélni a Don-kanyarokat...

Hagyj a fenébe Mester.
Ő volt ki nem halállal játszott -
körkörösül az erd
most, gyász van, fekete karácsony.

Csíkszereda, 2006. december 22-23.
* A vers a 2006 decemberében elhunyt Lázár Ervin (1936 - 2006) író emléke előtt tiszteleg
 
 
0 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
F István
  2010-05-17 13:33:43, hétfő
 
  Ferenczes István

Télikék

1.
A Hargitán meghal a Nap.
Betöltöttem a hatvanat...
Kolindál ortodox halál...
Borban a könny lefele száll...

Túl sokat mértél, Istenem.
Öledbe hajtanám fejem.
Töredék minden. Tél velem.


2.
A bűnbak jegyében születtem.
Népirtók, országrablók helyett
álltam a rongyos szürkületben,
vesztőhelyeken mostam kezet,

zápor hullt reám: bitófavér...

Apám ártatlanul szenvedett,
levesébe sem jutott babér...


3.
Csak vonszolod magad,
mint megsebzett vadász
a legyőzött vadat.

Csattog a héja-gyász...

Angyal voltál? Bukott?
Gyilkos vagy áldozat?
Meg sohasem tudod.


4.
Ködbe hull az életed,
akár egy verstöredék,
sosem volt, sosem lesz egész
hiánya közt végezed,

pedig csak egy légszomjas ó
fojtogat, tűnő remény,
egy kimondhatatlan szó...


5.

Egy átvirrasztott mondat,
egy megírhatatlan vers,
ma péntek, tegnap szombat,
Uram, mért nem bottal versz?

Nem tudom, mikor szeretsz,
mondjál valami jobbat -
az szeret, ki nem szeret?


6.
Földig csorgó mennybolt, vasfüggöny,
feketébe ájult sűrű köd,
mintha bádogon csorogna könny,
iszonyodom alá, lezüllök

az utolsó szóig, a csupasz
magánhangzót felezi időd -
És te egyre gyorsabban zuhansz.


7.
Olyan szerettél volna lenni,
mint hómezőben egy szál pipacs:
árvaság, valami isteni
tévedés, gyász, valami igaz,

tiszta, akár a fagy, lázbeszéd
az omló szakadék szélein,
egy csöppnyi vér Isten félszemén.


8.
Az ütközőn, két vagon között,
mintha potyautas lettél volna,
kit erre-arra taszigált a sorsa,
az Isten s félország körözött,

nyomulnak az elveszett pörök
utánad, mint falkavadászatra
a makacs, árdéli mély ködök...


9.
Már semmi sem töri át
azt a sűrű mély ködöt,
honnan hiába kiált
rád a Napba öltözött

asszony, csillagot sem látsz,
vakon keresel imát:
egy elvérzett áriát.


10.
Gyergyó előtt egy kipányvázott ló
imbolyog, jönne feléd sántikálva,
mint szeretőid piros csizmája,
süllyed a mélybe, omlik rá a hó...

Fölöttetek társtalan holló bókol,
sehova kísér, akár Isten árnya -
Semmit sem értesz, se borból, se szóból...


11.
Az ólmos égen lomha hollópár
vitorlái szállnak, mintha lelkünk
túlsóparti mása... a táj kopár,
fölötte tán hófelhő leszünk,

árnyéka a hollópárnak immár,
fogom még kezed, lassan elveszünk,
messzi erdő sem mond értünk imát...


12.
Lebegnék én holdarany s földezüst között,
szerelmes lehetnék, akár egy pária,
kedvét lelné bennem odafönt Mária,
de pokolmélyre löknek szürke, mély ködök -

hiába-pohár... bort kínál köldököd,
nézem, csak nézem a szegfüvet, ajkadat,
és megvénülök egyetlenegy perc alatt.


13.
Álmomban néha eljönnek
lobogó hajjal, meztelen,
mindig huszonévesen,
nem, nem és nem öregszenek,

nem törődnek, hogy meglesem -
hiábavalóan szerettek,
homokóraként öregszem...


14.
Akármerre fordulsz,
mindenképpen télre jár.
Messzi harang kondul,
mint ki akárkit vár...

A tavasz és a nyár
el mögötted vonult,
nincs időd visSzamár.


15.
Úgy fogy, múlik, hogy szinte fáj...
Az időből véremet ontják -
letarolt erdő vagy: magány.

Árnyék voltál egy napórán,
naponta eljön egy halál
mindeneknek végén, fogytán,
karvaly köröz, száll, messzi száll...


16.
Alkony-e ez, vagy csak délután?
Nem tudom, milyen mélyre szálltam,
hol vesztem el, miféle utcán -
negyven éve meghalt már apám,

elragadta héja-február,
túléltem, vénebb lettem immár,
mint a mind lennebb hulló búvár.


17.
Csak egyetlen dalt tudtam,
mint átkot cipeltem, hordtam,
megszökött, utána futtam -
ki soha, soha nem mondtam...

Kavics volt, nyelvalatti gyöngy,
torokra csorgó férfikönny,
két szó közötti néma csönd...


18.
Életem végére
zsákutcába értem.
Fölnézek az égre.
Egyszer láttam kéken.

Innen nincs előre.
Csak visszaút. Térden.
Ki a temetőbe.

 
 
0 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
F István
  2010-03-19 21:30:10, péntek
 
  Ferenczes István

Marosszentimrei templom, 2002

A 75 éves Sütő Andrásnak

Az ajtón mázsás lakat, gályarab bilincs.
Tízen, kilencen, nyolcan sem vagyunk,
gyülekezet, szolga, pap - senki sincs.
Legnagyobb hiányzó maga az Úr.

Áll még egy sírkő, zuzmóval takart.
Kézdiszentkereszti Lázár Vilmos
üzeni föld alól a tört magyart -
csak annyit, mit egy jégverés kimos.

A torony galambok nélkül inog,
varjú, csókaraj cibálja gazul,
nem a kő, nem a bezúzott ikon,
itt az idő az, ami meglazult...

Fejünkre pók hull, égi vakolat,
az orgonában szúette futam.
Nem énekel az sem, mi megmaradt.
Hát kit szeretsz itt, s kit büntetsz, Uram?

 
 
0 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
F István
  2010-02-07 21:18:04, vasárnap
 
  Ferenczes István

Sekler songs

Csillagok, felhők, göncölök,
ugye a mennyből csak folt
vagyunk, parányi csöpp ködök,
kikre fogyó Hold csaholt
mítoszt, tejutak hűlt porát,
hunok, avarok, kunok,
Csaba királyfik mámorát -
sziruppal kavart rumot...
Ugye hogy fentről, kishazám,
nem lehetsz több, mint hitvány,
körülkerített juhkarám,
sandít a gazda, hét zsivány,
ordas falkával cimborás,
csak elvisz, csak fosztogat,
nem jogot, vaszablát, pórázt,
sót hint, kegyet osztogat,
törvényt kívülről hoz reád,
Csík, Gyergyó, Háromszék
fölött az ég rövidre zárt,
lehetne vót, vepsze kék,
ujgur, felföldi skót, osztják,
kurd, örökös indián -
a semmit emígyen osztják:
néger áll a Hargitán,
földig havazott magyarab,
száz év hulltán fosztmodern
utódod sem lesz magyarabb,
mint Hamletben Guildenstern...
Tutajhoz kötött bérsziget,
rabló-pandúr ártere,
Lappföld, zanzásított Tibet,
Szent Anna-tó krátere
vagy, kit körbeáll s lepisál,
feledni akar, vért okád
a világméretű fesztivál -
matt előtt a nagy rokád...
Elfelednek bármi áron,
és te sem tehetsz többet:
Madéfalván, Segesváron
még elhullatsz egy könnyet,
négy égtáj felé tántorog,
porlik hol-nem-volt székely,
szikla sincs, Erdély kínt borong,
csak árnyékszéken székel,
bitang ha megy, ha jön, s hiszi,
hogy korlátok közt szabad,
remeg, a tört fenyőt viszi,
bútól szárad és megszakad,
báván zengi, hogy örökzöld
a perzselt, a letarolt,
légszomj hazája Székelyföld,
kit a Kárpát hurka fojt -
Hazájának vallhatna még
a baszk és az okszitán,
frank tóba múlt varég
lelke jár Livónián,
anglusul dall a walesi bárd,
s nagyoroszba csalt vogul
becsli szédülten a kárt:
holnap te is megszorulsz,
szétiszonyodsz a Kárpátok
suvadásos árkain,
helyedre fű alól kárpok
nőnek, árja baltacim,
virágra húzott Nessus-ing
s az árdéli hó feled,
míg az értől óceánig
szivárog el szép neved,
meg csak puszta föld marad,
a vissza sem örökölt
galambszaros és szétkapart -
Megérsz egy pohárnyi sört,
körülkerített kis hazám,
Bálványos, Szejke, Kibéd,
Csíksomlyó, gyönyörű magány,
vesztőhelyem, Postarét.

Ajánlás:

Két tűz közt égünk, Hercegem,
egyes-egyedül Mária
van velünk, széttépi lelkem
Európa és Ázsia.



 
 
0 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
F István
  2010-02-07 20:52:33, vasárnap
 
  Ferenczes István

József Attila árnya

Talán eltűnik hirtelen
az akácerdőben a vadnyom.
Elpazaroltad, Istenem,
az utat, s nincs hol megmaradnom.

Már himlős gyermektestemben
József Attila árnya sírt,
hontalanul tévelyegtem,
s megástam apámnak a sírt.

Korán vágta belém fokát
a fejsze, melynek nyele veszett,
szerelmes elmúlás dobál,
kit vártam, időnap elesett.

Árvája lettem ostoba
dacból az anyai szónak,
s immár mint gazdátlan szolga
retteghetem a gyóntatómat.

Ifjúságom, a zöld vagyont
beszolgáltattam rendőröknek,
magamat kárral vallatom,
az ágak közt hollók csörögnek...

 
 
0 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
F István
  2010-02-07 18:07:35, vasárnap
 
  Ferenczes István

Fekete tél Triolettben

1

Tőzegfüstös kátránymezők fölött
csapdosó hollók, bukott angyalok
cibálják szét az ólmozott ködöt,
tőzegfüstös kátránymezők fölött
talán egy férfi áll, egy megtörött,
utolérték immár az ablakok,
tőzegfüstös kátránymezők fölött,
csapdosó hollók, bukott angyalok.

2

Csapdosó hollók, bukott angyalok
cibálják szét az ólmozott ködöt,
feketén néző betört ablakok,
csapdosó hollók, bukott angyalok
tépik a férfit, ó, mily elhagyott,
ő sem fehér, csak sorsához kötött,
csapdosó hollók, bukott angyalok
cibálják szét, mint ólmozott ködöt.

3

Szétcibálják az ólmozott ködök
feketén néző betört ablakok
alatt a férfit, ki már elköszönt,
szétcibálják ólmozott ködök,
senkit várja a sok semmi között,
mint kit a hóhér fal előtt hagyott,
szétcibálják az ólmozott ködök,
feketén néző betört ablakok.

4

Feketén néző betört ablakok
alatt a férfi, immár elköszönt
látomás, a tűzfal előtt hagyott
vértócsában, betörött ablakok,
csapdosó hollók, bukott angyalok
álmodnak havat, tépik a ködöt,
alatta férfi áll, egy megtörött
s feketén néző betört ablakok.

5

Egy férfi áll alant, egy megtörött
látomás, tűzfal előtt elhagyott,
mindentől, mindenkitől elköszönt,
egy férfi áll alant, egy megtörött,
tőzegfüstösen vár a sár fölött,
cibálják hollók, bukott angyalok
alant a férfit, akit egy megtörött
látomás a tűzfal előtt hagyott...

6

Látom a tűzfal előtt elhagyott,
mindentől, mindenkitől elköszönt
férfit, ki megőszült, mint egy halott
látomás a tűzfal előtt hagyott
triolettben, fekete tél ragyog,
már csak álomban hull a hó-öröm,
a tűzfal előtt látomást hagyott,
mindentől, mindenkitől elköszönt.

7

Mindentől, mindenkitől elköszönt
a férfi s megőszült, mint egy halott,
a tőzegfüstös kátránymezők fölött
mindentől, mindenkitől elköszönt,
szétcibálták az ólmozott ködök,
egy triolettben feketén vacog,
mindentől, mindenkitől elköszönt
a férfi, s megőszült, mint egy halott.

8

A férfi megőszült, mint egy halott,
a tőzegfüstös kátránymezők fölött
hollók cibálják, bukott angyalok
a férfit, megőszült, mint egy halott,
mint a triolett, nem fáj, nem sajog,
fekete tél van, borzalmas köd, csönd,
megőszült férfi, minden meghajolt
a tőzegfüstös kátránymezők fölött.



 
 
0 komment , kategória:   Ferenczes István 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 10 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5191
  • e Hét: 18374
  • e Hónap: 249518
  • e Év: 1040382
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.