Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Csokonai Vitéz Mihály
  2016-11-17 10:25:21, csütörtök
 
  Csokonai Vitéz Mihály

A lélek halhatatlansága

Rémítő s vidító kétségek

Lenni? Vagy nem lenni? - kérdések kérdése!
Melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése.
Nagy kérdés, a melyet ha mélyen vizsgálok,
Még több mélységeknek mélyére találok.
Lát és habzik az ész, a szív fél és óhajt,
S bennem a kérdésben forgó lélek sóhajt.
Érzem nemes voltam, érzem gyengeségem,
S reményem béborul és derül kétségem;
S mikor a mozgó sárt az égig emelem,
Az isteni lángot egy porba nem lelem.
Csillagok közt hordnak aetheri szárnyaim,
De a sír partjára húznak ón lábaim;
Az ég s a föld között függök utoljára,
Én angyal meg állat, vagy csak por meg pára. -

Ha most vagyok, látom, mindég is kell lennem:
S ha nem lészek, csapás volt az élet bennem,
És ha el kell mulnom, mi szükség volt élni?
Egy elveszendőnek miért kell remélni?
Azért? Hogy ezer baj, bú, betegség között,
Mint egy számkivetett és mint egy üldözött,
Vágyakozzam dicsőbb rendelésem felé,
Egy méltóbb országba s még se menjek belé?
Légyek, hogy szenvedjek? És bánjam létemet?
Reményljek, de ez is gyötörjön engemet?
Így örök semmiség, óhajtlak tégedet,
Vedd vissza méhedbe vexált gyermekedet. -
Boldog, százszor boldog, aki nem született,
Aki nem ízlelte még meg az életet!
De jaj! A ki egyszer van és kezdett lenni,
Örök halál annak semmiségbe menni.
Ha nem levék vala, e nagy jót nem tudnám,
S a nem esmért halál karjain aludnám,
De az élet bennem mihelyt szikrát vetett,
Fellobbant a hozzá vonszódó szeretet. -

Létel! Te mennyország ezer inségbe is,
Nem-létel! Te pokol még nem érezve is!
Itt állok virágzó éltem szigetjében,
Egy kőszikla tornyán a hab közepében,
Itt nézem partotok kétes messziségét,
Az én lételemnek folyását vagy végét.
Alattam a cháósz bőgő torkolatja,
Az elementumok fogát csattogtatja,
S varázsló bal kezét sárgán nyújtván felém,
"Elveszel!" így ordít, s rémülést önt belém.
De kárpitja alól a kék reménységnek
A testvér csillagok mosolyogva égnek,
Biztatván, hogy mennyből szállt belém a lélek,
S ha elvész is e test, jobb részemmel élek.

Óh édes érzési az örök lételnek,
Melyek vigasztalnak s erőmbe nevelnek,
A halhatatlanság kezdeti már ezek,
A miket most bennem gondolok és érezek! -
És te, ki így érzed tulajdon lételed,
Ki önnön erődet vizsgálod, képzeled;
Te, ki esmérni tudsz sok ezer dolgokat,
Azoknak formáját, számát, nagyságokat;

Ki ítélni is mersz, te kinek nem elég
Ez a megteremtett levegő, víz, föld, ég,
Hanem magad körül építsz új világot,
Majmolván a munkás Mindenhatóságot;
Te, ki által mozgok, növök és dolgozok,
Eszmélek, ítélek, vágyok, gondolkozok,
Örvendek, búsulok, reménylek és félek,
Te csuda valóság, belém szállott lélek!
Te igazgatója e pormakhinának,
Teremtett istene e kis planétának,
Szállj magadba, nézd meg öntermészetedet:
Meríts erőt abból s fejtsd meg életedet.
 
 
0 komment , kategória:  Csokonai Vitéz Mihály  
Csokonai Vitéz Mihály
  2016-07-09 13:01:50, szombat
 
  Csokonai Vitéz Mihály

Szerelmes fogadás

Mért epeszted bánatokkal
Lelkedet?
Ah, ne rontsd, ne rontsd azokkal
Kedvedet!
Mért remegsz szerelmesedtől?
Ah, ki ijjesztett el ettől
Tégedet?

Drága kincsem! csak te bírod
Szívemet,
Míg örökre puszta sírod
Eltemet.
Addig is, míg csak lehellek,
Tégedet forrón öllelek,
Hívemet.

Csak te is hívedre nézzél
Kedvesen,
Csókra új csókot tetézzél
Szívesen.
Így lehet hívségbe lennünk,
Karjainkon megpihennünk
Csendesen!

Jer, tekintsd meg e virágos
Kerteket,
Hol bocsát a hold világos
Színeket.
Csókjaink közt egybefolyjunk,
Új szerelmünkről danoljunk
Verseket.

1794.
 
 
0 komment , kategória:  Csokonai Vitéz Mihály  
Csokonai Vitéz Mihály
  2016-06-08 09:57:02, szerda
 
  Csokonai Vitéz Mihály

A LÉLEK HALLHATATLÁNSÁGA

Rémítő s vidító kétségek
Lenni? Vagy nem lenni? - kérdések kérdése!
Melynek nehéz, kétes, szép a megfejtése.
Nagy kérdés, a melyet ha mélyen vizsgálok,
Még több mélységeknek mélyére találok.
Lát és habzik az ész, a szív fél és óhajt,
S bennem a kérdésben forgó lélek sóhajt.
Érzem nemes voltam, érzem gyengeségem,
S reményem béborul és derül kétségem;
S mikor a mozgó sárt az égig emelem,
Az isteni lángot egy porba nem lelem.
Csillagok közt hordnak aetheri szárnyaim,
De a sír partjára húznak ón lábaim;
Az ég s a föld között függök utoljára,
Én angyal meg állat, vagy csak por meg pára. -
Ha most vagyok, látom, mindég is kell lennem:
S ha nem lészek, csapás volt az élet bennem,
És ha el kell múlnom, mi szükség volt élni?
Egy elveszendőnek miért kell remélni?
Azért? Hogy ezer baj, bú, betegség között,
Mint egy számkivetett és mint egy üldözött,
Vágyakozzam dicsőbb rendelésem felé,
Egy méltóbb országba s még se menjek belé?
Legyek, hogy szenvedjek? És bánjam létemet?
Reményltek, de ez is gyötörjön engemet?
Így örök semmiség, óhajtlak tégedet,
Vedd vissza méhedbe vexált gyermekedet. -
Boldog, százszor boldog, aki nem született,
Aki nem ízlelte még meg az életet!
De jaj! A ki egyszer van és kezdett lenni,
Örök halál annak semmiségbe menni.
Ha nem levék vala, e nagy jót nem tudnám,
S a nem esmért halál karjain aludnám,
De az élet bennem mihelyt szikrát vetett,
Fellobbant a hozzá vonzódó szeretet. -
Létel! Te mennyország ezer inségbe is,
Nem-létel! Te pokol még nem érezve is!
Itt állok virágzó éltem szigetében,
Egy kőszikla tornyán a hab közepében,
Itt nézem partotok kétes messziségét,
Az én lételemnek folyását vagy végét.
Alattam a cháósz bőgő torkollatja,
Az elementumok fogát csattogtatja,
S varázsló bal kezét sárgán nyújtván felém,
"Elveszel!" így ordít, s rémülést önt belém.
De kárpitja alól a kék reménységnek
A testvér csillagok mosolyogva égnek,
Biztatván, hogy mennyből szállt belém a lélek,
S ha elvész is e test, jobb részemmel élek.
Óh édes érzési az örök lételnek,
Melyek vigasztalnak s erőmbe nevelnek,
A halhatatlanság kezdeti már ezek,
A miket most bennem gondolok és érezek! -
És te, ki így érzed tulajdon lételed,
Ki önnön erődet vizsgálod, képzeled;
Te, ki esmérni tudsz sok ezer dolgokat,
Azoknak formáját, számát, nagyságokat;
Ki ítélni is mersz, te kinek nem elég
Ez a megteremtett levegő, víz, föld, ég,
Hanem magad körül építsz új világot,
Majmolván a munkás Mindenhatóságot;
Te, ki által mozgok, növök és dolgozok,
Eszmélek, ítélek, vágyok, gondolkozok,
Örvendek, búsulok, reménylek és félek,
Te csuda valóság, belém szállott lélek!
Te igazgatója e pormakhinának,
Teremtett istene e kis planétának,
Szállj magadba, nézd meg öntermészetedet:
Meríts erőt abból s fejtsd meg életedet.

 
 
0 komment , kategória:  Csokonai Vitéz Mihály  
Csokonai Vitéz Mihály
  2016-05-31 11:48:10, kedd
 
  Csokonai Vitéz Mihály
A fekete pecsét

Gyász pecsétje kedvesemnek!
Fejtsd ki végre, mit hozál?
Mit jelentesz bús fejemnek?
Élet-é ez, vagy halál?
Óh egek,
Rettegek!
Rettegek - tán rózsaszálát
Gyötri nagy szívbéli kín -
Tán keservét - tán halálát
Jegyzi e halotti szín -
Tán ma már
Sírba vár.
Sírba vár! vagy mást szeretvén,
Szíviből engem kivét,
S engem így halálra vetvén,
Azt jelenti e pecsét.
Helyes ok,
Meghalok.
Meg - de míg a sírba szállok,
Nyílj meg, óh gyászos levél!
Tán csak egy szót is találok,
Melyre szívem még megél.
Tán halált
Nem kiált...
Nem kiált! Ah, megkövetlek,
Szép levél. Csalt a pecsét.
Már ez egy szó is: szeretlek!
Visszaadja a becsét.
Már ez, óh,
Égi szó!
Drága szó ez, szép levelke!
Már ezért csókollak ám:
Mert tevéled Lilla lelke
Új napot deríte rám,
Szép levél!
Szívem él.
 
 
0 komment , kategória:  Csokonai Vitéz Mihály  
Csokonai Vitéz Mihály
  2016-05-14 00:23:12, szombat
 
  Csokonai Vitéz Mihály

Szerelmes fogadás

Mért epeszted bánatokkal
Lelkedet?
Ah, ne rontsd, ne rontsd azokkal
Kedvedet!
Mért remegsz szerelmesedtől?
Ah, ki ijjesztett el ettől
Tégedet?

Drága kincsem! csak te bírod
Szívemet,
Míg örökre puszta sírod
Eltemet.
Addig is, míg csak lehellek,
Tégedet forrón öllelek,
Hívemet.

Csak te is hívedre nézzél
Kedvesen,
Csókra új csókot tetézzél
Szívesen.
Így lehet hívségbe lennünk,
Karjainkon megpihennünk
Csendesen!

Jer, tekintsd meg e virágos
Kerteket,
Hol bocsát a hold világos
Színeket.
Csókjaink közt egybefolyjunk,
Új szerelmünkről danoljunk
Verseket.

1794.
 
 
0 komment , kategória:  Csokonai Vitéz Mihály  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2017.09 2017. Október 2017.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 11 db bejegyzés
e hónap: 167 db bejegyzés
e év: 2720 db bejegyzés
Összes: 5855 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2522
  • e Hét: 6807
  • e Hónap: 37428
  • e Év: 556956
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.