Regisztráció  Belépés
pircsi09.blog.xfree.hu
"Érkezz sírva, majd gyakorold a nevetést s mosollyal távozz" /Fodor Ákos/ Papp Irén
1936.09.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
Zápor
  2016-10-28 21:24:06, péntek
 
 
Radnóti Miklós:
...... ...........Zápor

Jókor menekülsz! A patak csupa bánat.
Felborzad a szél. Kiszakadnak a felhők.
Csattanva lezúdul a zápor a vízre.
Elporlik a csöpp. Nézek utánad.
Elporlik a csöpp. De a test csak utánad
nyújtózik, az izmok erős szövedéke
még őrzi a vad szorítást, a szerelmet!
Emlékszik és gyötri a bánat.

Úgy gyötri a testet utánad a bánat,
úgy röppen a lélek utánad, elébed,
ó, semmi, de semmise már! Ez a zápor
sem mossa le rólam a vágyat utánad.

1941
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Sem emlék, sem varázslat.
  2016-09-18 08:19:10, vasárnap
 
 
Radnóti Miklós
Sem emlék, sem varázslat.

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

/ 1944. április 30/
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Levél
  2016-02-13 12:05:32, szombat
 
  ...... ........... ......


Radnóti Miklós:
...... ........... ..............LEVÉL



Megkaptad Kedvesem a levelem?
Látod én magamat temetem:
Fehér lapokat írok tele,
Amikor zokognom kellene.
Azon, hogy Te nem vagy itt velem,
Tépd össze Kedves a levelem.

Jer már haza, hiszen úgy várlak,
Por lepi Kedves a szobádat,
Régi titkok illata lebben,
Száz régi csóknál tüzesebben.
Kívánja ajkam a Te ajkad,
Jaj,mennyi szép is lesz újra rajtad.

Jött Tőled is pár lila levél,
Melyre talán csókot is leheltél,
Egy-két bús szerelmi üzenet,
Melyre felelni csak csókkal lehet,
De oly messze vagy, elérhetetlen...
Tépd össze Kedves a levelem!
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Himnusz a békéról
  2016-02-08 06:28:08, hétfő
 
 


Radnóti Miklós:
...... ...........HIMNUSZ A BÉKÉRŐL


Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!

Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, - ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor
ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?

Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
Didergő erdők anyja téli nap:
leheld be zúzos fáidat meleggel,
s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háboruk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.

Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!

S arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong; a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak
száguldanak a hulló nap felé!

S fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.
Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

1938
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Virágének
  2016-01-28 22:37:53, csütörtök
 
  ,,,,,,,,,,,,


Radnóti Miklós:
...... ............. Virágének


Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.
Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tűnő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Tajtékos ég
  2016-01-28 17:42:50, csütörtök
 
 
Radnóti Miklós:
...... ............Tajtékos ég

Tajtékos égen ring a hold,
csodálkozom, hogy élek.
Szorgos halál kutatja ezt a kort
s akikre rálel, mind olyan fehérek.

Körülnéz néha s felsikolt az év,
körülnéz, aztán elalél.
Micsoda ősz lapul mögöttem ujra
s micsoda fájdalomtól tompa tél!

Vérzett az erdő és a forgó
időben vérzett minden óra.
Nagy és sötétlő számokat
írkált a szél a hóra.

Megértem azt is, ezt is,
súlyosnak érzem a levegőt,
neszekkel teljes, langyos csönd ölel,
mint születésem előtt.

Megállok itt a fa tövében,
lombját zúgatja mérgesen.
Lenyúl egy ág. Nyakonragad?
nem vagyok gyáva, gyönge sem,

csak fáradt. Hallgatok. S az ág is
némán motoz hajamban és ijedten.
Feledni kellene, de én
soha még semmit sem feledtem.

A holdra tajték zúdúl, az égen
sötétzöld sávot von a méreg.
Cigarettát sodrok magamnak,
lassan, gondosan. Élek.

1940. június 8.
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Háborús napló
  2016-01-28 08:58:29, csütörtök
 
  ...... ..............


Radnóti Miklós
...... .......Háborús napló

1. HÉTFŐ ESTE

Immár a félelem sokszor sziven érint
és néha messzi hír csak néked a világ;
egyre régibb emlékként őrzik gyermeki
korod a régi fák.

Gyanakvó reggelek s vészes esték között,
háborúk közt élted le életed felét
s most is ellened hajló szuronyok csúcsán
villog a rend feléd.

Még álmaidban néha fölötlik a táj,
verseid hona, hol szabadság illan át
a réteken és reggel, ha ébredsz, hozod
magaddal illatát.

Ritkán, ha dolgozol, félig és félve ülsz
asztalodnál. S mintha élnél lágy iszapban,
tollal ékes kezed súlyosan mozdul és
mindig komorabban.

A világ új háborúba fordul, éhes
felhő falja föl egén az enyhe kéket,
s ahogy borul, úgy féltve átkarol s zokog
fiatal feleséged.

2.KEDD ESTE

Nyugodtan alszom immár
és munkám után lassan megyek:
gáz, gép, bomba készül ellenem,
félni nem tudok és sírni sem,
hát keményen élek, mint a hideg hegyek
között útépítők,

akik, ha könnyű házuk
fölöttük összedől elaggva,
újat raknak és közben szagos
forgácson alusznak mélyeket
s reggelente fényes és hideg patakba
mártják be arcukat.
*
Magosban élek s kémlelek:
körül borul.
Mint hajónak ormán viharban,
villám fényinél
kiált az őr, ha partot látni vél,
úgy vélek én is, mégis partokat és
l é l e k !
kiáltok fehér hangon én is.

És hangomra fölragyog
és hangom messzehordja
hűvös csillag és hűvös esti szél.

3. FÁRADT DÉLUTÁN

Az ablakon haldokló darázs repül be,
alvó asszonyom álmában beszél,
a barnuló felhők széleire fehér
fodrokat fú a gyönge szél.

Miről beszélhetek? tél jön, s háború jön;
törten heverek majd, senkise lát;
férges föld fekszik szájamban és szememben
s testem gyökerek verik át.
*
Ó, ringó délután, adj nyugalmat,
lefekszem én is, később dolgozom.
Napod fénye már a bokrokon lóg.
s amott az este jő a dombokon.

Felhőt öltek, vére hull az égen,
lenn, parázsló levelek tövében
ülnek a borszagú, sárga bogyók.

4. ESTELEDIK

A síkos égen ereszkedik a nap,
korán jön végig az úton az este.
Jöttét az éles hold hiába leste:
ködöcskék hullanak.

Ébred a sövény, fáradt vándorba kap,
az este a fák ága között forog
és egyre dong, míg épülnek e sorok
s egymásra hajlanak.

Csöndes szobámba rémült mókus pattan
és itt két hatodfeles jambust szalad.
Faltól ablakig, egy barna pillanat
s eltűnik nyomtalan.

A röpke béke véle tünt; hallgatag
férgek másznak szét a messzi réteken
és lassan szerterágják a végtelen
sort fekvő holtakat.

1935-1936.
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Naptár
  2016-01-28 08:50:18, csütörtök
 
  -------------


Radnóti Miklós:]/b]
...... ........... ......... Naptár



A nyár most alszik, millió színével
Lombja vesztett fák rügyébe bújt.
A tájon ónszín fátyol leng a széllel,
Mintha sírva súgná: aludj, aludj.

Gyűjts erőt a közelgő tavaszra,
A nyár halála múló látomás,
Ott alszik most a nagy fák gyökerében.
Hogy jól aludjon levetkezett, fehéren
Alszik. Csak álom, - álom semmi más.

A hold ezüstje selymesen suhan már
Dermedt bokrokra pókhálót kötött,
Mint régi kürtök elhaló fuvalma,
Az óceánról friss szél száll a táj fölött. .

Én hallom már a tavasz paripáit,
Nyerítve robognak a távol szeleken
Jönnek, s holnapra megújul a pázsit
A hó alatt is kopárrá fagyott kertemen.

Terítsd ki lelked most a kósza szélnek,
Hadd mossa tisztára bánatod ködét,
Hallgasd csak, - a friss szelek beszélnek,
S nyitogatják már a múltad börtönét.

Ne hidd, hogy te korhadó öreg fa
Téli tüzelőnek elfogysz. Megmaradsz,
s koronádnak lesz még száz virága
Hogy méltón köszönthesd az újuló tavaszt .
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
SZERELMI CIKLUS 1927-28-BÓL
  2016-01-11 21:22:47, hétfő
 
  ...... ........... ........


Radnóti Miklós[˛b]
...... ...........Szerelemes versek

Két karodban


Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.


Szakítottunk.


Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugy-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyarat
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.

Reichenberg, 1928. február 13


Radnóti Miklós
...... ..............SZERELMI CIKLUS 1927-28-BÓL


Homlokomon a gyenge széltől ráncolt
tenger oly közelnek tetsző végtelenje
és szőke édesvizeknek
hullámos áradata a hajam,
mely a halánték körüli zuhataggal
omlik homlokom fodros tengerébe
és látomásos, felhős egeknek
zöld tükre két nagy tágratárt szemem,
két összetapadt ajkam pedig
korsója ízes, titkos szavaknak
és fogaim fehér szűrőjén át
szitálva hullik le rátok
a keserű és az édes,
a mézszavú áldás és az átok.

És Te néha a tenger végtelenjét
simítod végig a tenyereddel,
belebámulva a látomásos
felhős egekbe és hullámos
szőke vizeken fürdeted meg
az ujjaidat és ilyenkor
mind e gazdagság csak a Tiéd
és csak Terád hullik ilyenkor
minden ízes áldás és átok.

Reichenberg, 1928. január 18

4

Sok szerelmes éjszakán égették
tested dombjai az arcom bőrét
és sok éjszakán égette gyulladt
arcom a tested érzékeny bőrét...
akkor csak ez az izzás volt, ez a
sötét, nagy izzás és hogy messze vagy,
most fojtott illatát is érzem a
szerelmünknek...
jázmin illatuk volt az éjeknek,
a tested is jázmint lehelt, mint a
fehérvirágú bokrok, tavaszi
fülledt éjszakán...
de elmúlt, elmúltak a lihegő
csókok, melyek párája most tudom,
hogy jázmint lehelt és hogyha később
tavasszal érinteni akarom
a tested, vagy csókolni akarom
a szájad, csak egy fehér virágra
kell hajtanom emlékező fejem
és egy bokor illatát kell mélyre
szívnom és újra itt vagy és újra
megölelem fehér, dombos tested,
amelyen annyiszor pihent elfáradt,
szegény, ráejtett fejem...

Budapest, 1927. december 24

5

Ilyenkor, így összeveszés után
oly új vagy nekem és még annyira
újra szép
és meglátok rajtad mindent újra,
a testedet, a tested zenéjét,
és lépteid dalát, ahogy felém
jössz a kis utca sarkán...
és szájad újra oly piros és
a fogaid is újra csillogók,
s a szemeid is újra bámulom,
a szemeid, amelyeket láttam
farsangi reggel felém kacagni
és késő őszi estén, pilláin
remegő könnyel
és láttam a kéjtől félig lehunyva
kifényesedni...
és most újra látom, hogy hív a szemed
és felém zenél várón a tested,
felém, akit nem várnak és nem vártak
soha, sehol és én sem várok, mert
egyszer hívtak és én nem mentem és
azóta megfogott az átok...

Reichenberg, 1928. január 12

6

Hóval borított fehér dombokon keresztül
kísértelek sok sok éjen át és egybefont
karunkon áradt széjjel testünkben a meleg...
a hó világított és amikor megálltunk
csókolódzni, fekete folt maradt talpunk
alatt...
Ilyenkor szétszakítottuk úgy összetapadt
ajkainkat, egymásra néztünk és a szűz hó
csillant meg halálos ijedtség könnyével
befutott, szerelmesen fénylő szemeinkben...
Könnyű léptekkel suhantunk tovább, nehogy új
csókkal túrjuk fel a havat és kivirítson
a fekete föld, minden szerelmeknek réme...
Aznap éjjel a felhők hangtalan suhantak,
aznap a fehér dombokon nem csókolództak.

Reichenberg, 1928. november 15

7

A Mosolynak barnafényű kenyerét harapdáltad
a fogaiddal és szerteszaladó morzsáiból
gyúrtál csillogó, szépszínű fürge Kacalygolyókat,
két nagy ajkad megfeszült villogó fogaidon, de
jaj
görbüléséből már kivirágzott a Sírás bodros-
virágú fája és mintha egy kis repedésből vér
szaladt volna végig a Kacagás kenyerének hó-
fehér testén és már fogaid közül is bodrosan
szakadt ki a Sírás, felkúszva és pergő, remegő
könnybimbóival körülvirágozva szemeidet,
amelyek ablakán
láttam
érett a bánat dagadó kovásza.

Reichenberg, 1928. június 26

8

Ölelkezésünk közben
jaj
leszakadt a gyöngysorod
és
mint könnycseppek peregtek
sírva a forró párnák
ráncain a csillogó
gyöngyök.
Lásd,
úgy peregtek a gyöngyök
ahogyan néha könnyek
között lihegő testünk
bőrén pereg a harmat
elfáradt dalát zengve
egy
ölelésre
emlékezésnek.
Látod,
nem vigyáztál és a
szerelem gyöngye
szakadt le rólad
a csókok után.

Reichenberg-Budapest, 1928. július 3

9

Nyújtóztál tegnap a kályha előtt
s melled dombjai feszítették
a ruhát, ahogyan hátradőlve,
félig lehunyt szemmel melengetted
szép kezeidet a kályha falán...
a tűz fénye megvilágította
a lábaidat és ropogott a
hátad mint a macskáé, amikor
elnyújtja testét a tűz előtt és
bársonyos négy lábának
karmai csikorogva vájnak a
fényes padlóba...
a te cipőid is csikorogtak
mert te is macska vagy és szeretem
megcsókolni a melleid fölött
feszülő ruhát, melyen átárad
felém nyújtózó testednek kába,
izomfeszítő, langyos melege.

Budapest, 1927. december 28

10

Vetkőztél tegnap az ablak előtt
a beszűrődő lila fényben
kacagtak az árnyad vonalai
és a megfogyott, könnyes holdsarló
babonás arany kalapként, remegőn
koszorúzta meg a hajadat...

Hallod, a fal mögül a szomszédban
valahol gramofon zenél egy régi
volgaparti, bús melódiát és
az óra nyögi kinn az éjfelet...

Hagyd ott az ablakot, az aranyos
holdas kalapot és dobd a ruhát
a hallgató, fekete székre
és a meztelenséged add nekem.

Reichenberg, 1928. február 7

11

Nem szeretlek már,
megindult a föld és csillag hull az égről,
de nem azért mert csillaghullás hava van,
hanem mert lehullott homlokodról is egy
annyi magányos éjjelen szőtt glória:
a szerelmem,
ne csodálkozz, látod nem szeretlek többé
és az ég is könnyezik,
ugy-e megijedtél most is, hogy ráhullott
ijedt szőkeséged közt egy esőcsepp
az arcodra, pedig csak az eső esik
és hidd el hogy vége;
és ezt a szerelmet siratja az ég is.
Ne félj,
csak egy levél hullott a lábam elé, mint
ahogy most már szerelmed is lehull...
Nézd már, beborult és hogy esik az eső.

Reichenberg, 1927. november 7

12

Az illatod bolondja voltam,
úgy hajtottam hozzád a fejem,
mint télen illatos, idegen
párás virágokhoz, amelyek
japán vázában remegnek egy
alkonyuló szobának asztalán
és az illatuk a nyárról mesél.
Oly vigyázva, halkan csókoltam
meg az ajkad, hogy szirmod ne hulljon
és sokáig megmaradjon nekem,
de hiába, az illatod elszállt
és én egy régi parfőmnek fájó
emlékét hegedülöm el most
emlékezőn a papiroson.

Reichenberg, 1928. fabruár 21

13

Fehér gyöngysort vettem a nyakadra
és amikor megcsókoltál érte
nekem szemem elé futott a pult
mögött gyöngyöket mutogató
alázatos kereskedő, amint
áruit dicsérve kínálgatta
a szépen csillogó gyöngysorokat.
Én ezt a kis fehérszeműt választottam,

pedig volt drágább is, szebb is,
olyan, amilyent te érdemelnél.
És amikor megcsókoltál érte
eszembe jutott, hogy vajjon jobban
öleltél volna, hogyha csillogóbb,
szebb, nagyobb szemű gyöngyöt csavarok
szépséges díszül a nyakad köré...
Te!
Nem méred te ki gyöngyök árával
az ajkadnak és ölednek tüzét?...

Reichenberg, 1928. május 9

forrás: mozaik.bloglap.hu
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Téli napsütés
  2016-01-11 20:49:32, hétfő
 
 


Radnóti Miklós:
Téli napsütés


Az olvadt hó beroskad
és szertesündörög,
kondérok gőzölögnek,
mint bíbor sült tökök.

A jégcsap egyre nyúlik,
a csöppje már nehéz,
egy-egy kis tócsa pattan
s szelíden égre néz.

S ott fönn az égi polcon
hátrább csúszott a hó,
kevés beszédű lettem
s ritkán vitatkozó.

Ebédre várok-é, vagy
talán meg is halok?
lélekként szálldosom majd
horzsolván éjt s napot?

Árnyékom rám tekint, míg
borong a téli nap.
Kincstári sapka rajtam,
a nap fején kalap.
 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 14 db bejegyzés
e év: 54 db bejegyzés
Összes: 4796 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 485
  • e Hét: 3117
  • e Hónap: 44737
  • e Év: 106513
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.