Regisztráció  Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 14 
x
  2013-10-22 17:50:06, kedd
 
  -Swinburne, Charles Algernon: Az elhagyott kert (A Forsaken Garden Magyar nyelven)

A Forsaken Garden (Angol)


In a coign of the cliff between lowland and highland,

At the sea-down's edge between windward and lee,

Walled round with rocks as an inland island,

The ghost of a garden fronts the sea.

A girdle of brushwood and thorn encloses

The steep square slope of the blossomless bed

Where the weeds that grew green from the graves of its roses

Now lie dead.



The fields fall southward, abrupt and broken,

To the low last edge of the long lone land.

If a step should sound or a word be spoken,

Would a ghost not rise at the strange guest's hand?

So long have the grey bare walks lain guestless,

Through branches and briars if a man make way,

He shall find no life but the sea-wind's, restless

Night and day.



The dense hard passage is blind and stifled

That crawls by a track none turn to climb

To the strait waste place that the years have rifled

Of all but the thorns that are touched not of time.

The thorns he spares when the rose is taken;

The rocks are left when he wastes the plain.

The wind that wanders, the weeds wind-shaken,

These remain.



Not a flower to be pressed of the foot that falls not;

As the heart of a dead man the seed-plots are dry;

From the thicket of thorns whence the nightingale calls not,

Could she call, there were never a rose to reply.

Over the meadows that blossom and wither

Rings but the note of a sea-bird's song;

Only the sun and the rain come hither

All year long.



The sun burns sere and the rain dishevels

One gaunt bleak blossom of scentless breath.

Only the wind here hovers and revels

In a round where life seems barren as death.

Here there was laughing of old, there was weeping,

Haply, of lovers none ever will know,

Whose eyes went seaward a hundred sleeping

Years ago.



Heart handfast in heart as they stood, "Look thither,"

Did he whisper? "look forth from the flowers to the sea;

For the foam-flowers endure when the rose-blossoms wither,

And men that love lightly may die---but we?"

And the same wind sang and the same waves whitened,

And or ever the garden's last petals were shed,

In the lips that had whispered, the eyes that had lightened,

Love was dead.



Or they loved their life through, and then went whither?

And were one to the endÑbut what end who knows?

Love deep as the sea as a rose must wither,

As the rose-red seaweed that mocks the rose.

Shall the dead take thought for the dead to love them ?

What love was ever as deep as a grave ?

They are loveless now as the grass above them

Or the wave.



All are at one now, roses and lovers,

Not known of the cliffs and the fields and the sea.

Not a breath of the time that has been hovers

In the air now soft with a summer to be.

Not a breath shall there sweeten the seasons hereafter

Of the flowers or the lovers that laugh now or weep,

When as they that are free now of weeping and laughter

We shall sleep.



Here death may deal not again for ever;

Here change may come not till all change end.

From the graves they have made they shall rise up never,

Who have left nought living to ravage and rend.

Earth, stones, and thorns of the wild ground growing,

While the sun and the rain live, these shall be;

Till a last wind's breath upon all these blowing

Roll the sea.



Till the slow sea rise and the sheer cliff crumble,

Till terrace and meadow the deep gulfs drink,

Till the strength of the waves of the high tides humble

The fields that lessen, the rocks that shrink,

Here now in his triumph where all things falter,

Stretched out on the spoils that his own hand spread,

As a god self-slain on his own strange altar,

Death lies dead.








Az elhagyott kert (Magyar)


Egy szikla-sarokban a sík meg a hegy közt,

part-fordulaton, hol a szél meg a csend

egymásra talál kőgörgetegek közt,

halovány kert-árny tengerre pihent.

Bokrok, tövisek közül égre mered fel

a virágtalan ágy a szikla-fokon,

hol a holt rózsák sírján buja zöld kel,

sürü gyom.



Délnek kanyarul a lemart meredek part,

s a lejtős kert a habokba rogyó.

Ha beszéd vagy lépés hangzana itt: vajh

nem kelne varázs-intésre manó?

Vendég sose jár a feledt ösvényen,

nem tépi ezer kusza ágabogát,

csak a tengeri szél hullámzik az éjen

s napon át.



Homályos, vak, fojtó a bejárat,

felkúszni senkise vakmerő

a tetőre, mit esztendők lecsupáltak,

csak a tüske maradt, rajt nem fog idő:

rózsát letarol, de maró tövisét nem,

sziklát kímél, de mezőt kifakít

a kóbor szél, s lobogó gaz a szélben

virul itt.



Nem lépne virágra a láb, itt járva;

holt szívként, minden mag-tok üres;

nagy a tüskebozót, nem szól a madárka,

dala rózsát erre hiába keres.

A tenger, a táj a sirály sikolyával

tele, visszhangozza a hegy s a mező,

csak a nap s az eső, ki az éven által

idejő.



A nap tüzel és az eső zilálja

az illat-nélküli vézna gyomot,

csak a szél forog itt s harsány mulatása,

hol az élő szikkad, akár a halott.

De itt sírás-kacagás vala régen,

ma mit nem is álmodnak szeretők:

mily szempár szállt a vízen, száz évvel

ezelőtt.



Szív szíven, összeborulva. ,,Tekints csak

ne virágra, de habra, szerelmesem:

nyit habvirág, ha a rózsa lehervad,

könnyen-szerető meghal — de mi nem!"

A hab meg a szél örökös fehérlés,

de a végső szirmok esőztek ott,

míg az ajkon, a pillantáson az érzés

lefagyott.



Vagy holtig együtt mentek — de mi sorsra?

Együtt haltak — de mivégre vajon?

Hervadsz, szerelem tüze, mint csoda-rózsa,

vagy rózsahínár, rózsát csufolón.

Holtak vágynák, hogy holtak imádják?

Melyik szerelem mély, mint a halál?

Most vágytalanok, mint sírjukon indák,

vagy az ár.



Rózsák, szeretők, ott mind egyesülve,

felejti a tenger, a sziklatető,

a múltból egy lehelet se kering le,

ha kelő nyártól lágy a levegő,

nem édes az évszak alant a homályban,

szirom, szerelem, zokogás, kacaj: únt,

ha már, akár az a pár, valahányan

aluszunk.



Ott már a halálnak nincs aratása,

mig a váltakozás maga nem pihen el,

ön-ásta sírokból újra világra

sose kelnek, a láz meg a gyász szünetel.

Rög, szikla, s a vad talaj inda-sörénye

él, míg ragyogás gyúl, zúzmara hull,

de a vég-vihar egyszer a hab-szövevénybe

lezudul.



Tenger dagad és meredély foka omlik,

s a kertet mély áram lepi meg,

habok elragadó gyürüjébe leporlik,

elveszve a part s a sziklatömeg,

s amikor leborul eléje minden,

diadalmas, nincs, aki ellene áll:

ön-oltárán magagyilkos isten

a halál.

Weöres Sándor
 
 
0 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
x
  2013-10-22 09:35:10, kedd
 
  -Swinburne, Charles Algernon: A terhek balladája (A Ballad of Burdens Magyar nyelven)

A Ballad of Burdens (Angol)


The burden of fair women. Vain delight,

And love self-slain in some sweet shameful way,

And sorrowful old age that comes by night

As a thief comes that has no heart by day,

And change that finds fair cheeks and leaves them grey,

And weariness that keeps awake for hire,

And grief that says what pleasure used to say;

This is the end of every man's desire.



The burden of bought kisses. This is sore,

A burden without fruit in childbearing;

Between the nightfall and the dawn threescore,

Threescore between the dawn and evening.

The shuddering in thy lips, the shuddering

In thy sad eyelids tremulous like fire,

Makes love seem shameful and a wretched thing.

This is the end of every man's desire.



The burden of sweet speeches. Nay, kneel down,

Cover thy head, and weep; for verily

These market-men that buy thy white and brown

In the last days shall take no thought for thee.

In the last days like earth thy face shall be,

Yea, like sea-marsh made thick with brine and mire,

Sad with sick leavings of the sterile sea.

This is the end of every man's desire.



The burden of long living. Thou shalt fear

Waking, and sleeping mourn upon thy bed;

And say at night “Would God the day were here,"

And say at dawn “Would God the day were dead."

With weary days thou shalt be clothed and fed,

And wear remorse of heart for thine attire,

Pain for thy girdle and sorrow upon thine head;

This is the end of every man's desire.



The burden of bright colours. Thou shalt see

Gold tarnished, and the grey above the green;

And as the thing thou seest thy face shall be,

And no more as the thing beforetime seen.

And thou shalt say of mercy “It hath been,"

And living, watch the old lips and loves expire,

And talking, tears shall take thy breath between;

This is the end of every man's desire.



The burden of sad sayings. In that day

Thou shalt tell all thy days and hours, and tell

Thy times and ways and words of love, and say

How one was dear and one desirable,

And sweet was life to hear and sweet to smell,

But now with lights reverse the old hours retire

And the last hour is shod with fire from hell;

This is the end of every man's desire.



The burden of four seasons. Rain in spring,

White rain and wind among the tender trees;

A summer of green sorrows gathering,

Rank autumn in a mist of miseries,

With sad face set towards the year, that sees

The charred ash drop out of the dropping pyre,

And winter wan with many maladies;

This is the end of every man's desire.



The burden of dead faces. Out of sight

And out of love, beyond the reach of hands,

Changed in the changing of the dark and light,

They walk and weep about the barren lands

Where no seed is nor any garner stands,

Where in short breaths the doubtful days respire,

And time's turned glass lets through the sighing sands;

This is the end of every man's desire.



The burden of much gladness. Life and lust

Forsake thee, and the face of thy delight;

And underfoot the heavy hour strews dust,

And overhead strange weathers burn and bite;

And where the red was, lo the bloodless white,

And where the truth was, the likeness of a liar,

And where the day was, the likeness of the night;

This is the end of every man's desire.



L'envoy



Princes, and ye whom pleasure quickeneth,

Heed well this rhyme before your pleasure tire;

For life is sweet, but after life is death.

This is the end of every man's desire.





A terhek balladája (Magyar)


Gyönyörüszép nők terhe. Hiu kéj,

s szégyelt-édes, öngyilkos szerelem,

s bús öregség, mely nappal jőni fél,

éjszaka oson tolvaj-lépteken,

hogy őszt hagyjon a szőke tincseken,

s bánat, mely úgy szól, mint öröm beszéde,

s csömör, mely bérért tart csak éberen:

minden emberi vágynak ez a vége.



Vásárolt csókok terhe. Jaj, amit

gyermek gyümölcse soha meg nem áld;

egy élten át, estétől hajnalig,

reggeltől, estelig, egy életen át

vacogó ajkad és vacogva zárt

szemhéjaid azt súgják, tűzben égve,

hogy a szerelmet szégyeld és utáld:

minden emberi vágynak ez a vége.



Mézes szók terhe. Jöjj, född el fejed,

ess térdre és sírj; mert ez alja-nép,

mely agyba-főbe dicsér s hízeleg,

rád se hederít majd, ha jő a vég.

Ha jő a vég, ártéri hordalék

lesz arcod ingoványos süppedéke,

honnan a meddő tenger visszalép:

minden emberi vágynak ez a vége.



Hosszú élet terhe. Egy kis halál

lesz álmod, és ébredned rettenet;

s éjszaka szólsz: ,,A nap csak kelne már",

s szólsz reggel: ,,Ó, a nap csak halna meg."

Napok unalma ruház és etet,

s bújsz a bűnbánat nehéz köntösébe,

gyász lesz a fátylad, és gond lesz öved:

minden emberi vágynak ez a vége.



Ragyogó színek terhe. Fényveszett

aranyt látsz majd, s a zöld lesz szürke folt,

és arcod is olyan lesz, mínt ezek,

a régi látás hamvaiba holt.

S a kegynek mondhatod: ,,Valaha volt",

s múlt csókok holtát kell megérned, élve,

s szólván, szavadban könnyek árja fojt:

minden emberi vágynak ez a vége.



Bús számvetések terhe. Jő a nap,

mely minden elmúlt napodról felel:

mint múlattad időd, utad, szavad,

kivel volt lenned jó s édes kivel -

mig tűntében visszáját veti fel

a régi órák minden édessége,

s a végső perc pokol-tüzet lehell:

minden emberi vágynak ez a vége.



Négy évszak terhe. Lombtörő szelek

tavasszal s közben hó és jég esőz,

s nyár, amely zöld bánatot gyüjtöget,

s nyomor vackán fetrengő, buja ősz,

mely az évre sóváran visszanéz,

amíg a máglya hamva hull a szélbe,

s tél, annyi nyavalyával ismerős:

minden emberi vágynak ez a vége.



Holt arcok terhe. Nem szerethetők

többé, nem láthatók, nem foghatók,

fény s árny határán váltva libbenők,

a szedett földön sírva kaptatók,

hol csűr nem áll, nem sarjadnak magok

s kétes napok kurta lélegzetére

pereg, pereg a sóhajtó homok:

minden emberi vágynak ez a vége.



Túlságos öröm terhe. Odahagy

élet s boldogság, tisztaarcu kéj;

lábad alá dagaszt sűrű sarat,

metsző szelet bocsát fejed fölé;

s mi piros volt, lesz vértelen fehér,

s mi igaz volt, hazugság lép helyébe,

s mi nappal volt, helyébe lép az éj:

minden emberi vágynak ez a vége.



Ajánlás



Herceg, s mind, akit víg öröm ölel,

e rímet vésse jókor még eszébe:

mert élni édes, ámde halni kell.

Minden emberi vágynak ez a vége.

Somlyó György

 
 
1 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
x
  2013-10-22 06:52:43, kedd
 
  -Swinburne, Charles Algernon: Az első kórus az ,,Atalanta Kalydonban"-ból (First Chorus from Atalanta in Calydon Magyar nyelven)

First Chorus from Atalanta in Calydon (Angol)


When the hounds of spring are on winter's traces,

The mother of months in meadow or plain

Fills the shadows and windy places

With lisp of leaves and ripple of rain;

And the brown bright nightingale amorous

Is half assuaged for Itylus,

For the Thracian ships and the foreign faces,

The tongueless vigil, and all the pain.



Come with bows bent and with emptying of quivers,

Maiden most perfect, lady of light,

With a noise of winds and many rivers,

With a clamour of waters, and with might;

Bind on thy sandals, O thou most fleet,

Over the splendour and speed of thy feet;

For the faint east quickens, the wan west shivers,

Round the feet of the day and the feet of the night.



Where shall we find her, how shall we sing to her,

Fold our hands round her knees, and cling?

O that man's heart were as fire and could spring to her,

Fire, or the strength of the streams that spring!

For the stars and the winds are unto her

As raiment, as songs of the harp-player;

For the risen stars and the fallen cling to her,

And the southwest-wind and the west-wind sing.



For winter's rains and ruins are over,

And all the season of snows and sins;

The days dividing lover and lover,

The light that loses, the night that wins;

And time remembered is grief forgotten,

And frosts are slain and flowers begotten,

And in green underwood and cover

Blossom by blossom the spring begins.



The full streams feed on flower of rushes,

Ripe grasses trammel a travelling foot,

The faint fresh flame of the young year flushes

From leaf to flower and flower to fruit;

And fruit and leaf are as gold and fire,

And the oat is heard above the lyre,

And the hoofed heel of a satyr crushes

The chestnut-husk at the chestnut-root.



And Pan by noon and Bacchus by night,

Fleeter of foot than the fleet-foot kid,

Follows with dancing and fills with delight

The Maenad and the Bassarid;

And soft as lips that laugh and hide

The laughing leaves of the trees divide,

And screen from seeing and leave in sight

The god pursuing, the maiden hid.



The ivy falls with the Bacchanal's hair

Over her eyebrows hiding her eyes;

The wild vine slipping down leaves bare

Her bright breast shortening into sighs;

The wild vine slips with the weight of its leaves,

But the berried ivy catches and cleaves

To the limbs that glitter, the feet that scare

The wolf that follows, the fawn that flies.





Az első kórus az ,,Atalanta Kalydonban"-ból (Magyar)


A tavasz falkája csahol, fut a tél,

az Évanya int, s a lapály

szeles terein levelek nesze kél,

eső zúg, száll a homály ;

a fülemüle új szerelembe esett,

felejti a marcona embereket,

thrák gályákat, Ityst, ki nem él,

a néma virrasztást, s mind, ami fáj.



Jöjj lankatag íjjal, eldobva nyilad,

szép szűz, akinek a fény is örül

Ó, jöjj! Hatalom kísérje utad,

a zúgó vizek és szelek, őreidül ;

saruszíj övezze szökellő,

tündöklő lábad, mire feljő

Kelet és sápad reszketve Nyugat

a nap meg az éjszaka lába körül.



Őt hívja dalunk, de nem érheti el,

térdére kezünk se fonódik.

Bár lenne szívünk, mint láng, ha szökell,

vagy gátját-törte folyó, míg

csillagfény sző puha fátylat

s a szelek hárfáznak a lánynak,

kit a hajnali s alkonyi csillag ölel,

kit a Lips s a Zephyr dala bódít.



Romokban a tél, a havak, hidegek

évszaka, mely bűnöket ápol

és elkülönít szerető szíveket,

amikor fut a fény a homálytól;

feledve a fagy s szomorúság,

és rügybe borulhat a dús ág.

Bimbóival itt a tavasz. A liget

s a bozót is zöld, üde sátor.



Duzzadt patakok kákát lakomáznak,

dús fűben bukdácsol a vándor,

a légben az ifjú év langy tüze árad,

s virág lesz a rügyből, gyümölcs a virágból;

a gyümölcsön a nap arany tüze játszik,

lantpengésen áthallik a nádsíp,

és lombja alatt a gesztenyefának

a gesztenyehéjon szatírpata gázol.



Nappal Pán, éjjel Bacchus az úr,

őzlábon osonnak a szűz

táncosnők közelébe; pirul

a nimfa, a vad menád csupa tűz.

Lágyabban, mint puha ajk, ha nevet,

szétválnak a csillogó falevelek;

szétnyílik a lomb és összeborul,

míg fut a leány, akit istene űz.



Sötét hajuk összezilálva lebeg,

lehull a füzér a fejükről,

lecsúsznak a vadszőlőlevelek

csupaszon lihegő kebelükről.

De a zöld repkény odatapad,

öleli ragyogó combjukat;

lábuk dobog, a szelid őz elijed,

s elkullog a farkas közelükből.

Kálnoky, László

 
 
0 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
x
  2013-10-22 06:51:32, kedd
 
  Swinburne, Charles Algernon: Magasabb panteizmus dióhéjban (The Higher Pantheism in a Nutshell Magyar nyelven)

The Higher Pantheism in a Nutshell (Angol)


One, who is not, we see: but one, whom we see not, is:

Surely this is not that: but that is assuredly this.



What, and wherefore, and whence? for under is over and under:

If thunder could be without lightning, lightning could be without thunder.



Doubt is faith in the main: but faith, on the whole, is doubt:

We cannot believe by proof: but could we believe without?



Why, and whither, and how? for barley and rye are not clover:

Neither are straight lines curves: yet over is under and over.



Two and two may be four: but four and four are not eight:

Fate and God may be twain: but God is the same thing as fate.



Ask a man what he thinks, and get from a man what he feels:

God, once caught in the fact, shows you a fair pair of heels.



Body and spirit are twins: God only knows which is which:

The soul squats down in the flesh, like a tinker drunk in a ditch.



More is the whole than a part: but half is more than the whole:

Clearly, the soul is the body: but is not the body the soul?



One and two are not one: but one and nothing is two:

Truth can hardly be false, if falsehood cannot be true.



Once the mastodon was: pterodactyls were common as cocks:

Then the mammoth was God: now is He a prize ox.



Parallels all things are: yet many of these are askew:

You are certainly I: but certainly I am not you.



Springs the rock from the plain, shoots the stream from the rock:

Cocks exist for the hen: but hens exist for the cock.



God, whom we see not, is: and God, who is not, we see:

Fiddle, we know, is diddle: and diddle, we take it, is dee.






Magasabb panteizmus dióhéjban (Magyar)


Látjuk Azt, aki nincs, s Akit nem, létezik;

emez itt nem az ott: az azonban ez itt.



Hol és mi és miért? fel is és le is az út,

ha dörgés villámra nincs, dörgésre villám se jut.



Hisz, aki kétkedik: s igazán kétely a hit:

érv nem bizonyíték: de ha nincs, mit bizonyít?



Hogyan, honnét, minek? árpa, rozs nem lóhere;

görbe nem egyenes: de az út fel is, ha le.



Kettő-kettő a négy: s nem nyolc, hogy négy-e a négy;

a végzet égbekiált: de a végzetet szabta az Ég.



Mit gondol, kérdezed, hogy mit érez, latold;

egyszer fogta kereszt, s Isten kereket old.



Iker a lélek s a test: tudj' Isten, melyik melyik;

testre lélek, akár árokba részeg esik.



Résznél több az egész: de kevesebb néha több;

persze a lélek a test: de a test nem a lélek előbb?



Egy vagy kettő nem egy: kettő, hogy semmi vagy egy;

az igaz se hamis, ha a nem hamis igaz lehet.



Létezett masztodon s pterodaktil-kakasok;

volt mammut-istenük: hatökörként fennmaradott.



Minden párhuzamos: kettős gyakran e tény;

én is persze, ha te: de te, az más, mint ha én.



Síkból szikla szökik, kőből forrás ha fut;

a tyúknak a kakas: a kakasnak a tyúk.



Istent látjuk, de nincs: bár nem látjuk, vagyon;

lidi annyi, mint ladi, mikor is ladi a lom.

Kiss Zsuzsa

 
 
0 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
x
  2013-10-22 06:50:22, kedd
 
 
Swinburne, Charles Algernon: Ha rója kopókkal (When the hounds of spring Magyar nyelven)

When the hounds of spring (Angol)


Chorus from 'Atalanta'



When the hounds of spring are on winter's traces,

The mother of months in meadow or plain

Fills the shadows and windy places

With lisp of leaves and ripple of rain;

And the brown bright nightingale amorous

Is half assuaged for Itylus,

For the Thracian ships and the foreign faces.

The tongueless vigil, and all the pain.



Come with bows bent and with emptying of quivers,

Maiden most perfect, lady of light,

With a noise of winds and many rivers,

With a clamour of waters, and with might;

Bind on thy sandals, O thou most fleet,

Over the splendour and speed of thy feet;

For the faint east quickens, the wan west shivers,

Round the feet of the day and the feet of the night.



Where shall we find her, how shall we sing to her,

Fold our hands round her knees, and cling?

O that man's heart were as fire and could spring to her,

Fire, or the strength of the streams that spring!

For the stars and the winds are unto her

As raiment, as songs of the harp-player;

For the risen stars and the fallen cling to her,

And the southwest-wind and the west-wind sing.



For winter's rains and ruins are over,

And all the season of snows and sins;

The days dividing lover and lover,

The light that loses, the night that wins;

And time remember'd is grief forgotten,

And frosts are slain and flowers begotten,

And in green underwood and cover

Blossom by blossom the spring begins.



The full streams feed on flower of rushes,

Ripe grasses trammel a travelling foot,

The faint fresh flame of the young year flushes

From leaf to flower and flower to fruit;

And fruit and leaf are as gold and fire,

And the oat is heard above the lyre,

And the hoofed heel of a satyr crushes

The chestnut-husk at the chestnut-root.



And Pan by noon and Bacchus by night,

Fleeter of foot than the fleet-foot kid,

Follows with dancing and fills with delight

The Maenad and the Bassarid;

And soft as lips that laugh and hide

The laughing leaves of the trees divide,

And screen from seeing and leave in sight

The god pursuing, the maiden hid.



The ivy falls with the Bacchanal's hair

Over her eyebrows hiding her eyes;

The wild vine slipping down leaves bare

Her bright breast shortening into sighs;

The wild vine slips with the weight of its leaves,

But the berried ivy catches and cleaves

To the limbs that glitter, the feet that scare

The wolf that follows, the fawn that flies.





Ha rója kopókkal (Magyar)


Kardal az Atalanté Kalüdónban c. tragédiából



Ha rója kopókkal a téli csapást

a tavasz, s holdfényben a táj,

esőkopogást és lombsusogást

szív be a szellő-járta homály;

már érzi a barna fülemüle,

hogy jobb Itüloszt felednie,

a trák hajósokat és a gyászt,

a néma virrasztást s mind, ami fáj.



Jöjj, ajzd fel az íjat, ürítsd tegezed,

fény hölgye, te szűz szeplőtelenül,

jöjj el hatalommal, végy szeleket

s zúgó vizeket kíséretedül;

ó, legsebesebb, sarupánttal

kösd ragyogó lábadat által,

mert kelet éled, s nyugat ott remeg

sápadtan az éj s nap lába körül.



Hol leljük, a dal hogyan érheti el,

térdét hogy öleljük át?

Bár lenne szívünk, mint láng, ha szökell,

mint ár, mikor omlik a gát!

Mert köntöse csillagi fények,

s a szél neki hárfaének,

kit a hajnal s alkonyi csillag ölel,

s Zefürosznak hallja dalát.



Mert múlik a tél, az esők, hidegek,

a havak meg a bűnök évszaka,

mely elkülönít szerető szíveket;

fut a fényt elölő éjszaka;

fölidézve legott feledjük a rosszat,

megtörve a fagy, bimbók fakadoznak,

és kél a bozótban s zöld ligetek

virágai közt a tavasz maga.



Kákát fal az áradó patak,

bukdácsol a fűben a láb,

a fiatal év üde lángja csap

lombról a virágra, gyümölcsre át;

parázslik a lomb s a gyümölcs is aranylón,

áthallik a nádsíp hangja a lantszón,

s a gesztenyefák terebélye alatt

a gyesztenyehéjra szatírpata hág.



Délben Pán s Bakkhosz éjszaka táncol,

túltéve a kecskebakon,

s ha nyomukban jár, átfut a mámor

a bakkhánsnőn s a menádokon;

s mintha szelíd ajk mosolyogna,

szétválik nevetőn a fa lombja,

takarja az ösvényt s fölfedi máskor,

hol az isten elől a leány eloson.



Repkénnyel a bakkhánsnő haja,

lehullva, szemét takarja el;

lecsúszik a vadszőlő, s csupasz a

sóhajba feszült, ragyogó kebel;

lecsúszik a vadszőlő, a nehézkes,

de csügg a bogyós repkény ama fényes

tagokon; ha dübög lábak dobaja,

fut az őz, nem jön farkas se közel.

Kálnoky, László

 
 
0 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
x
  2013-10-21 10:10:59, hétfő
 
  -Swinburne, Charles Algernon: Madonna Mia (Madonna Mia Magyar nyelven)

Madonna Mia (Angol)


Under green apple-boughs

That never a storm will rouse,

My lady hath her house

Between two bowers;

In either of the twain

Red roses full of rain;

She hath for bondwomen

All kind of flowers.



She hath no handmaid fair

To draw her curled gold hair

Through rings of gold that bear

Her whole hair's weight;

She hath no maids to stand

Gold-clothed on either hand;

In all the great green land

None is so great.



She hath no more to wear

But one white hood of vair

Drawn over eyes and hair,

Wrought with strange gold,

Made for some great queen's head,

Some fair great queen since dead;

And one strait gown of red

Against the cold.



Beneath her eyelids deep

Love lying seems asleep,

Love, swift to wake, to weep,

To laugh, to gaze;

Her breasts are like white birds,

And all her gracious words

As water-grass to herds

In the June-days.



To her all dews that fall

And rains are musical;

Her flowers are fed from all,

Her joy from these;

In the deep-feathered firs

Their gift of joy is hers,

In the least breath that stirs

Across the trees.



She grows with greenest leaves,

Ripens with reddest sheaves,

Forgets, remembers, grieves,

And is not sad;

The quiet lands and skies

Leave light upon her eyes;

None knows her, weak or wise,

Or tired or glad.



None knows, none understands,

What flowers are like her hands;

Though you should search all lands

Wherein time grows,

What snows are like her feet,

Though his eyes burn with heat

Through gazing on my sweet,

Yet no man knows.



Only this thing is said;

That white and gold and red,

God's three chief words, man's bread

And oil and wine,

Were given her for dowers,

And kingdom of all hours,

And grace of goodly flowers

And various vine.



This is my lady's praise:

God after many days

Wrought her in unknown ways,

In sunset lands;

This was my lady's birth;

God gave her might and mirth

And laid his whole sweet earth

Between her hands.



Under deep apple-boughs

My lady hath her house;

She wears upon her brows

The flower thereof;

All saying but what God saith

To her is as vain breath;

She is more strong than death,

Being strong as love.





Madonna Mia (Magyar)


Zöld alma-ág alatt,

hová szél el se hat,

Úrnőmé ott a lak,

- két lugast látsz ott -

ül esőöntözött

vörös rózsák között,

szolgálói között,

kik a virágok.



Nincs szolgálója hát,

fürtös aranyhaját

hogy aranygyűrűin át

szép kontyba fűzze,

aranyruhás leány

nem áll jobboldalán,

mert méltó sincs talán

ily gyönyörűre.



Nincs mit viseljen más,

egy prémcsuklya, csodás,

rejti szemét, haját,

színe arany,

viselte hajdanán

egy holt királyleány,

s ha fagy, piros, vidám

ruhája van.



Mély pillái megett

szerelem szendereg,

mely hamar sír, nevet,

ébredve néz,

melle két madara,

édes, kegyes szava,

mint nyájnak rét szaga,

szívemnek méz.



Előtte harmatok,

esők, szűz dallamok,

viráginak azok

víg italok

lúcfenyők tűiben,

ágak sűrűiben,

ha kis szellő üzen,

szíve dobog.



Zöld levelekkel nő,

kévékkel érik ő,

felejt, emlékszik s hő

szíve nem sír,

nyugodt felhők, egek

szemében fénylenek,

bús? bölcs ? elégedett ?

nincs róla hír



Ki érti, tudja hát,

keze milyen virág?

kérdd ég s föld távolát,

jelent, jövőt!

mondd meg, mi fogható

lábához, milyen hó!

édesem nézed? óh,

nem látod őt!



Mondd velem, mondd: fehér,

rőt, arany, mondd: kenyér,

- Úr szavával felér -

mondd: bor! olaj!

móringja az idő!

órák úrnője ő,

szolgálja rózsatő!

sok szőlőfaj!



Dalom dicsérje őt,

mert Isten írta őt!

nem mérvén az időt,

napnyugaton,

s hatalma jogarát

kezébe adta át,

édes földjét magát!

ezt jól tudom.



Úrnőmé a világ,

fölötte almaág,

homlokán mint virág

Isten jelen,

hiába szólanál,

Isten szavára vár!

Több ő, mint a halál:

a szerelem.

Hajnal Anna

 
 
0 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
x
  2013-10-21 10:09:59, hétfő
 
  -Swinburne, Charles Algernon: Nephelidia (Nephelidia Magyar nyelven)

Nephelidia (Angol)


From the depth of the dreamy decline of the dawn through a notable nimbus of nebulous noonshine,

Pallid and pink as the palm of the flag-flower that flickers with fear of the flies as they float,

Are they looks of our lovers that lustrously lean from a marvel of mystic miraculous moonshine,

These that we feel in the blood of our blushes that thicken and threaten with throbs through the throat?

Thicken and thrill as a theatre thronged at appeal of an actor's appalled agitation,

Fainter with fear of the fires of the future than pale with the promise of pride in the past;

Flushed with the famishing fullness of fever that reddens with radiance of rathe recreation,

Gaunt as the ghastliest of glimpses that gleam through the gloom of the gloaming when ghosts go aghast?

Nay, for the nick of the tick of the time is a tremulous touch on the temples of terror,

Strained as the sinews yet strenuous with strife of the dead who is dumb as the dust-heaps of death:

Surely no soul is it, sweet as the spasm of erotic emotional exquisite error,

Bathed in the balms of beatified bliss, beatific itself by beatitude's breath.

Surely no spirit or sense of a soul that was soft to the spirit and soul of our senses

Sweetens the stress of suspiring suspicion that sobs in the semblance and sound of a sigh;

Only this oracle opens Olympian, in mystical moods and triangular tenses -

"Life is the lust of a lamp for the light that is dark till the dawn of the day when we die."

Mild is the mirk and monotonous music of memory, melodiously mute as it may be,

While the hope in the heart of a hero is bruised by the breach of men's rapiers, resigned to the rod;

Made meek as a mother whose bosom-beats bound with the bliss-bringing bulk of a balm-breathing baby,

As they grope through the grave-yard of creeds, under skies growing green at a groan for the grimness of God.

Blank is the book of his bounty beholden of old, and its binding is blacker than bluer:

Out of blue into black is the scheme of the skies, and their dews are the wine of the bloodshed of things;

Till the darkling desire of delight shall be free as a fawn that is freed from the fangs that pursue her,

Till the heart-beats of hell shall be hushed by a hymn from the hunt that has harried the kennel of kings.






Nephelidia (Magyar)


Ha a reggeli rőt ragyogás, ez a rózsa, hasadgat a hajnali hűs e homályán, s háboritatlan a halk híradás, levelek libegése

legyezget a lágy, a levendula légben,

szeretőnk szeme szórja-e szét s sziporka-, e szikraesőt? szilaj íve szivárvány? s vágtat a vér vele vad, viharos körökön,

kiapadni se bírna a boldog e kéjben?

Csupa csapda, csodás csel a szín, a színész fele-szent, fele-szörny szerepet szít, mágia-múltak a mélyben, a mámor a messzi magas,

beleborzad a boldog, a balga kibírja?

Tova-sápad a tétova, tágul a tiszta tekintet, a távoli táj - titok és teher édeni túlja! - kitetszik, szédül a szellem, a szürke szelíd szívek, ím, ijedeznek

iszonnyal; az isteni intelem: irgalom írja?

Igen ingatag inda, idő! ideráng remegésed. A rejtek, a röpke reményé, roppan, a régi riad, hadakozna, hiába; hevernek

a hajdani holtak, e hívek;

lehetetlen a lélek, e lánglobogás, ha a test telítődik, e tér, e tivornya-tanyás televényé, tehetetlen a szellem, e szállva-szerelmes, e

szárnyaszegett, ha kitelt tunya telje a térnek.

Üres üst csak az üdv, ha ürügy, ha csak űr üzen általa, ál-színe áldva, ha álnok, áporodott-ügyesen, s üregelve! ha álmokon ül,

s ülepíti az átkot, az ürmöt;

ó, az Orákulum óhaja oldja olümposzi fénybe a félszet, a félszeg, a félszivü lángot; lám, leheletnyi, ha lobban, elég! ez elér egekig,

s ezer eszme s erény fon a főre finom-fura fürtöt:

e füst-szine szózata szentszavu szféra-zenét zizegésbe zavartalan átteszi, árnyasan, áldón: ,,Lehet az, hogy a lét lebegő, leheletnyi lak? ennyi?

enyészet? a lámpa kis álma az árnyban,

a Kezdeti Láng? a Halálos?" A hű Anya altat, alitva a szív szoritó, szipolyos vadonát e világon

e Végzetet! ó, temetők terepét, tusakodva bejárt,

borulatba bezárt, keserű, konok álmot az Árban: mely maga métely, a vér veszedelme, bor, élvre betörni

az életerőt, babonás, buja bomlás;

őrült őz, örömujjogató, szabadulva szilaj, szakitó fogak orv, fene forgatagának ölő odujából -

lenne a lelkes öröm szabad, ó, szeretetre való,

viharos, repeső, ragyogó, futamodna a rontás,

félne a fojtogató Gonosz, ó, a goromba, a rút, a reménytelen indulat Isten-Igénk igazától!

Tandori Dezső

 
 
0 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
x
  2013-10-21 10:08:57, hétfő
 
  -Swinburne, Charles Algernon: Loch Torridon (részlet) (Loch Torridon (detail) Magyar nyelven)

Loch Torridon (detail) (Angol)


All night long, in the world of sleep,

Skies and waters were soft and deep:

Shadow clothed them, and silence made

Soundless music of dream and shade:

All above us, the livelong night,

Shadow, kindled with sense of light;

All around us, the brief night long,

Silence, laden with sense of song.

Stars and mountains without, we knew,

Watched and waited, the soft night through:

All unseen, but divined and dear,

Thrilled the touch of the sea's breath near:

All unheard, but alive like sound,

Throbbed the sense of the sea's life round:

Round us, near us, in depth and height,

Soft as darkness and keen as light.





Loch Torridon (részlet) (Magyar)


Hosszu az éjszaka, álomágy

ég és víz, csuda mély és lágy

csak az árnymezü csönd zeng szét

meztelen álom- és árnyzenét.

Hosszu éjeken ott fölült

fénnyel festve vad árny terül.

Kurta éjeken itt alul

dallal töltve a csönd lapul. -

Tudjuk, csillagok és hegyek

künn lágy éjszaka fénylenek

s látatlan, csupa sejtelem,

átborzongnak a tengeren

s hallatlan, s eleven, mégis

tőlük zeng a viz és ég is

lenn közelén s fenn távolán

zeng, fény-élesen, árny-puhán.

Babits Mihály

 
 
0 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
x
  2013-10-21 10:07:50, hétfő
 
  -Swinburne, Charles Algernon: Halál után (After Death Magyar nyelven)

After Death (Angol)


The four boards of the coffin lid

Heard all the dead man did.



The first curse was in his mouth,

Made of grave's mould and deadly drouth.



The next curse was in his head,

Made of God's work discomfited.



The next curse was in his hands,

Made out of two grave-bands.



The next curse was in his feet,

Made out of a grave-sheet.



"I had fair coins red and white,

And my name was as great light;



I had fair clothes green and red,

And strong gold bound round my head.



But no meat comes in my mouth,

Now I fare as the worm doth;



And no gold binds in my hair,

Now I fare as the blind fare.



My live thews were of great strength,

Now am I waxen a span's length;



My live sides were full of lust,

Now are they dried with dust."



The first board spake and said:

"Is it best eating flesh or bread?"



The second answered it:

"Is wine or honey the more sweet?"



The third board spake and said:

"Is red gold worth a girl's gold head?"



The fourth made answer thus:

"All these things are as one with us."



The dead man asked of them:

"Is the green land stained brown with flame?



Have they hewn my son for beasts to eat,

And my wife's body for beasts' meat?



Have they boiled my maid in a brass pan,

And built a gallows to hang my man?"



The boards said to him:

"This is a lewd thing that ye deem.



Your wife has gotten a golden bed,

All the sheets are sewn with red.



Your son has gotten a coat of silk,

The sleeves are soft as curded milk.



Your maid has gotten a kirtle new,

All the skirt has braids of blue.



Your man has gotten both ring and glove,

Wrought well for eyes to love."



The dead man answered thus:

"What good gift shall God give us?"



The boards answered him anon:

"Flesh to feed hell's worm upon."




Halál után (Magyar)


Koporsót fed négy deszkaszál,

s hallják, hogy a holt mit csinál.



Első átka: ajka között

síri szomj és hulla-üszök.



Fejében, átka, második,

hogy Isten műve szétesik.



A harmadik, hogy a keze

hulla-gézzel pólyálva be.



S lábára, mint negyedik,

a szemfedél tekeredik.



,,Volt pénzem, sárga és fehér,

s nevem, mely nagy fénnyel felér.



Volt szép ruhám, zöldszínű, rőt,

s jó aranypánt fejem körött.



De számba hús már nem kerül,

így élek itten, féregül.



Hajamban nincs aranyszalag,

így élek itten, mint a vak.



Inam feszes volt és kemény,

itt meg egy araszt nyúltam én.



Ágyékomnak száz vágya volt,

s most kiszikkadt, porrá omolt.»



Az első deszka így beszél:

,,A hús jobb-e vagy a kenyér?"



Majd a második deszka szól:

,,A méz édesebb vagy a bor?"



Aztán a harmadik beszél:

,,Arany lány-fej aranyat ér?"



S negyediktől a felelet:

,,Mivelünk ez mind egyremegy."



És kérdezi tőlük a holt:

,,Nincs rétemen láng-marta folt?



Fiam nem falták föl ebek?

Nőm húsa vadat nem etet?



Szolgálóm üstben főzik-e?

Szolgám bitón kivégzik-e?'



A négy deszka meg így felel:

,,Kegyetlen dolgokat hiszel!



Aranyágyban hever a nőd,

lepedői hímzése rőt.



A fiadon selyemruha;

ujja, mint aludttej, puha.



Szolgálód új szoknyát kapott,

és a szoknyán kék szalagok.



Szolgádon kesztyű és gyűrű,

szemnek, szeretni, gyönyörű."



Kérdezi erre a halott:

,,Isten nekünk mi jót adott?"



Felel a négy, egy se rest:

,,Húst, hogy poklok férgét etesd!"

Tellér Gyula
 
 
0 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
x
  2013-10-21 10:06:43, hétfő
 
  Swinburne, Charles Algernon: Időtlen idők előtt (Before The Beginning Of Years Magyar nyelven)

Before The Beginning Of Years (Angol)


(From Atalanta In Calydon)



Before the beginning of years

There came to the making of man

Time, with a gift of tears;

Grief, with a glass that ran;

Pleasure, with pain for leaven;

Summer, with flowers that fell;

Remembrance, fallen from heaven,

And madness risen from hell;

Strength without hands to smite;

Love that endures for a breath;

Night, the shadow of light,

And life, the shadow of death.



And the high gods took in hand

Fire, and the falling of tears,

And a measure of sliding sand

From under the feet of the years;

And froth and the drift of the sea;

And dust of the laboring earth;

And bodies of things to be

In the houses of death and of birth;

And wrought with weeping and laughter,

And fashioned with loathing and love,

With life before and after

And death beneath and above,

For a day and a night and a morrow,

That his strength might endure for a span

With travail and heavy sorrow,

The holy spirit of man.



From the winds of the north and the south,

They gathered as unto strife;

They breathed upon his mouth,

They filled his body with life;

Eyesight and speech they wrought

For the veils of the soul therein,

A time for labor and thought,

A time to serve and to sin;

They gave him light in his ways,

And love, and space for delight,

And beauty, and length of days,

And night, and sleep in the night.

His speech is a burning fire;

With his lips he travaileth;

In his heart is a blind desire,

In his eyes foreknowledge of death;

He weaves, and is clothed with derision;

Sows, and he shall not reap;

His life is a watch or a vision

Between a sleep and a sleep.






Időtlen idők előtt (Magyar)


(Kardal az Atalanté Kalüdónban című tragédiából)



Időtlen idők előtt

jött az idő, e világnak

könnyeket adni; jött

homokórával a bánat;

az öröm jött kínkovásszal,

hulló szirmokkal a nyár,

az emlék a mennyeken által,

s poklokon át a viszály;

jött az erő s a kímélet,

a vágy, mely a percnek él,

a halál árnyéka, az élet,

s a fény árnyéka, az éj.



S vették a nagy istenek

a tüzet meg a könnynedűt,

s egy véka homokszemet,

mit az évek lába nyűtt;

tajtékot az óceánból,

és földanya-szülte port,

s formákat a léthez a házból,

hol a vég s születés honolt;

s formálták búra, örömre,

s gyúrták kacajos zokogással,

élettel előtte s mögötte,

alatta s fölötte halállal,

hajnalon, éj s napon át

a szent emberi szellemet,

hogy győzze erővel a lét araszát,

balsorsra, robotra edzve meg.



Szeleken lovagoltak ők,

mint ki csatára se rest;

szájára leheltek előbb,

s élettel telt meg a test,

s lett látásra, beszédre kész,

mik a lélek fátylai,

s időt kapott az ész meg a kéz,

jót tenni vagy ártani;

s kapott világot, merre halad,

s szerelmi gyönyörre perceket,

szépséget és napsugarat,

éjt s álmot éj közepett.

Szavai zsarátnokok,

miket ajka vajúdva szül;

szívében a vágy vakon lobog;

a haláltudat szemében ül;

vet, s nem övé az aratás;

sző, s gúnydarócba öltözik;

élte virrasztás, látomás

álomtól álomig.

Kálnoky, László

 
 
0 komment , kategória:  Algernon Charles Swinburne 1.  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 14 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 10 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 16107
  • e Hét: 74330
  • e Hónap: 208549
  • e Év: 999413
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.