Regisztráció  Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
Benda Kálmán: Utószó
  2011-09-20 15:50:10, kedd
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Ha jól emlékszem, 1968-ban találkoztam először Rákosné Ács Klárával. Persze már korábban is hallottam róla. Egyes iemerőseim ámulva mesélték, hogy a kézírásból nemcsak a hajlamot, tehetséget vagy rátermettséget olvassa ki nemcsak a jellemre, önbizalomra, akaraterőre, vagy ennek hiányára tud következtetni, hanem az egészségi állapotot, lappangó kórokat is felismeri. Nem egy esetben az orvosi vizsgálat utólag igazolta az általa mondottakat.
Azt, hogy az írás tükrözi írójának lelkivilágát, sőt fizikai állapotát, jellembeli tulajdonságait és ételmi színvonalát, magától értedődőnek tartottam. Kétkedéssel fogadtam azonban, hogy az írás alapján az általánosságokon túlmenő, konkrét megállapításokat lehet tenni öröklött és szerzett tulajdonságokra, belső vívódásokra és külső ráhatásokra. De érdekelt a dolog, s arra gondoltam, kipróbálom a pszichografológiai vizsgálatot már halott történelmi személyiségek írásán, ott tuom leginkább ellenőrizni a mondottakat. Beszéltem néhány történész kollégámmal, s elhatároztuk, kísérletet teszünk.
Ekkor kerestem meg Rákosné Ács Klársát, aki nem zárkózott el a kísérlet elől. Az neki teljesen mindegy - mondotta -, hogy az iratokat milyen nyelven írták, ő nem a tartalmat nézi. A vizsgálat azonban csak eredeti iraton végezhető el, sem fényképfelvétel, sem nyomtatott másolat (facsimile) erre nem alkalmas.
Ez tóbbi némi nehézséget okozott, hiszen a levéltári iratokat nem kölcsönzik ki. Aztán sikerült megoldást találni: az Országos Levéltár helyiséget bocsátott rendelkezésünkre. Így indultak meg a pszichografológiai vizsgálatok Rákosné Ács Klárával 1969-ben.

Elsőnek Bocskai István fejedelem leveleiből raktam ki néhányat. Mondanom sem kell, Rákosné sem ebben, sem más esetben nem tudta, kinek az írását vizsgálja. A leveleket időrendben mutattam, a sorban utolsó 1606 decemberében kelt. Nem sokkal a levél megírása után meg is halt.
Ma is emlékszem, milyen megdöbbentő volt számomra: Ács Kllára kezébe vette a levelet, néhány másodpercig nézte, majd így szólt: Ez az ember, amikor ezt írta, a halálról gondolkodott. Tudta, hogy már csak néhány napja van hátra. - Itt közbeszóltam: - A kortársak arról suttogtak, hogy megmérgezték. - Nincs semmi az írásban, amiből erre lehetne következtetni - felelte. Vérkeringési zavarai voltak, embólia vagy trombózis léphetett fel. (A betegség tüneteiről szóló egykorú leírások alapján a mai orvostudomány is ugyanezt állapította meg, hozzátéve még a májelégtelenség valószínűségét is.)

A következőkben most már olyan személyeket választottam ki, akiknek magatartását, jellemét, cselekedeteik rugóját a kortársak is eltérőnek ítélték meg, s a történetírás nem tudott egységes álláspontra jutni. Ilyen rejtélyes személy volt Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem a XVI. század végén.
16 éves volt, amikor Erdély trónjára képett, s kezdettől fogva merész, új politikát kezdeményezett. Felismerte az oszmán hatalom hanyatlását, és törökellenes szövetséget kötött Rudolf császárral. A szövetség zálogául Habsbusrg-királykisasszonyt kapott feleségül, Mária Krisztiernát. Úgy tűnt, Erdély történetének új, dicső korszaka kezdődik. Az esküvő után néhány héttel azonban a 23 éves fejedelmen a megzavarodás jelei mutatkoztak. Nem volt otthon maradása, egyik helyről a másikra rohant, valósággal menekült a felesége elől. Összevissza intézkedéseket tett, s alig egy évvel az esküvő után házassága felbontását kérte a pápától. Lemondott trónjáról, átadta országát a csásárnak, pár hónappal később azonban katonai puccsal visszatért, majd újra lemondott, teljes zűrzavarba és anarchiába taszítva ezzel a fejedelemséget.
A kortársak találgatták, mi történhetett a fejedelemmel. Volt, aki úgy vélte, hogy csalódott a feleségében, szebbet várt. Máso azt suttogták, hogy volt szereőtje, bájitallal fordította el szívét Mária Krisztiernától. Akadt, aki a feleséget vádolta: papi befolyásra rávette férjét a kolostori, szűzi életre. Gyóntatója, a jezsuita Carillo Alfonz viszont "naturade defectus"-ról, "természeti hibáról" írt. "K fejti meg a talányt annyi elletmondó hagyomány közt?" - kérdezte Szilágyi Sándor, a múlt század neves történésze, a főhercegasszony első életírója.
Amikor sorban adogattam Báthory Zsigmond levelét Rákosné Ács Klárának, magam is meglepődtem a nagy változáson a házasság előtti és utáni írás jellegében. Ő ránézett, s csak ennyit mondott: - Óriási emberi tragédia. A levél írója rájött, hogy elvesztette férfierejét (valszínűleg valami betegség következtében), s ez idegileg összeroppantotta. (Csak zárójelben mondom el, hogy néhány évvel az írásvizsgálat után a graz-i levéltárból előkerültek Mária Krisztiernának édesanyjához írt levelei. A levelek Rákosnét igazolták.)

Egy időben sokat foglalkoztam a magyar jakobinus mozgalom vezérével, az 1795-ben kivégzett Martinovics Ignáccal. Úgy gondoltam, őt aztán igazán ismerem, európai látókörét és tudományos teljesítményeit csakúgy, mint emberi gyöngeségeit, szuggesztív fellépését és erkölcsi gátlásokat nem ismerő érvényesülési vágyát. De érdekelt, mit mond róla írása alapján Rákosné Ács Klárae.

A vizsgálat sosrán elmondott mindent, jót és rosszat, amit én is tudtam, majd hozzátette: nagyon titkolta, de púpos volt, s gyűlölt mindenknit, aki egészséges. Megdöbbentem: arról, hogy púpos lett volna, nem tudtam. Otthon elővettem az általa és róla írottakat, de erre még célzást sem találtam sehol. Végül újra megnéztem Bartucz Lajos antropológus könyvét, aki a kivégzettek tetemének megtalálásakor, 1914-ben a csontvázakat azonosította, és részletesen leírta. Ebben az olvasható: Martinovics csontvázának hossza 177 cm volt, de ennél 2-3 centivel alacsonyabbat mutathatott, görbe testtartása, a gerincoszlop ferdesége miatt. Tehát púpos volt, az antropológus igazolta Rákosnét. (Csak azt nem tudom, hogyan lehet ezt az írásból kiolvasni).

Végül még egy példát mondanék. Kiváncsi voltam, hogyan jellemzi Rákosné Raby Mátyást, akit Jókai Rab Ráby című regénye az igazságot kereső, a visszaélésekbe belenyugodni nem tudó, tragikus sorsú idealista hősként ábrázol, a történeti kutatások viszont zavaros szándékú, mások kárára érvényesülni akaró följelentőnek, notórius hazudozóként ismertek meg. Előszedtem perének iratait az 1700-as évekből, följelentéseit, leveleit. Megmutattam többek közt Ráby egy Pest megye börtönéből kicsempészett levelét, amelyet II. József királynak írt németül. - Amikor eza férfi ezt a levelet írta - mondta Rákosné Ács Klára -, nagyon mostoha sorban volt, szabadságától is megfosztották. De boldog volt, mert szerelmes volt, és viszontszerették.
Nem hittem, de azért végignéztem Pest megye ez időbeli iratait, s mit találtam: a börtönőrt fegyelmileg elbocsátották, mert kiderült, hogy leánya összeszűrte a levet a bebörtönzött Rábyval.

Néhány érdekesebb esetset soroltam fel, melyekben Rákosné Ács Klárának az írása alapján tett megállapításai nemcsak igazolhatók voltak, de jelentősen segítették is a történeti megismerést. Meg kell azonban mondanom, a sok között volt néhány olyan megállapítása is, amely ellenkezett a történeti adatokkal, Közülük csak egyet említek. Ii. Ferenc kancelláriai igazgatójáról, a fejedelem egyik legbelső munkatársáról, Ráday Pálról például azt mondotta, hogy tehetségtelen karrierista volt. Az adatok a mindenáron való törtetést nem igazolták, a tehetségtelenségnek pedig határozottan ellentmondanak.

Történész, majd irodalomtörténész barátaimmal számos írásvizsgálatot készítettünk az 1970-es években. Persze a hatóságok nem nézték jó szemmel, hiszen a marxizmus nevében elvetették az egész grafológiát. A vizsgálatok körül keletkezett hírlapi cikkekbenpedig személy szerint Rákosné Ács Klárát is megtámadták, s írásvizsgálatait tudománytalan sarlatánságnak bélyegezték. Csak 1985-ben sikerült Szilágyi Ferenc szerkesztésében Rákosnénak huszonnégy störténeti személyről adott jellemzését közreadni, történészek és irodalomtörténészek ellenőrző megjegyzéseivel. Érthetetlen, hogy ez a munka alig keltett figyelmet. (Rákosné Ács Klára: Vallanak a betűk. Személyiségek és é letutak pszichograológiai megközelítése. Magvető, Budapest).

Az említett vizsgálatokban részt vevők egybehangzó véleménye szerint Rákosné Ács Klára nagy mesterségbeli tudással, óriási élettapasztalattal és zseniális intuícióval végzett írásvizsgálatai segítettek a történeti alakok magatartásának és cselekvésének szubjektív, emberi hátterét és rugóit megismerni. A jellemzett személyek maguk persze már nem tudtak véleményt mondani.

Annál érdekesebb mindnyájunk számára ez a mostani kötet, amelyben a pszichografológus megállapításairól az érintett maga mondhat véleményt. Továbbá - lévén, hogy országosan ismert személyekről van szó - a mondottakat a társadalom széles rétegei tudják ellenőrizni.

Benda Kálmán

 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
Polgár Judit sakkozó
  2011-09-20 14:53:30, kedd
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Analízis

Hihetetslen magabiztosság van benne! Mondhatnám, egy bizonyos fokú bölcsesség. Egy ks öreg, egy kis vén.
Gyermekkora ellenére megállapodott, kész ember.
A tapasztalatot, tudást magával hozta! Ez több, mint tehetség, tudás!
Tehetsége öröklött, apai ágon. Ő maga a tehetség, minden, amit csinál, minden, amit tesz, kerek egész!
Automatikusság - mikor csinál valamit. És, ismétlem, kész tudás van benne!
És egyenletes ritmus, ami nem engedi lazítani. Gyerekkora ellenére megállapodott, kész ember.
Kifelé produkál, de befelé él. Annyira át van itatva azzal, amit csinál, hogy ez az élete, de nem éli át.
Érdekes. Állandóan mintha valami burokban lenne. Ez inspirálja is, meg el is takarja, elzárja a világtól.
Sokkal intelligensebb, mint amilyen okos. A mindennapi életben naív! (mint a legtöbb gyerek...) De: logikája igen magas fokú!
Nem tud rajongani, sikítozva fogócskázk vagy bújócskázik, mint a többi gyerek. Nem tud gyerek módra játszani. Annyira a vele született tehetség és a "feladat" (teher) uralkodik felette.
Tudom, furcsa ilyesmit mondani egy gyerekről, de: érzéki tipus!

Egészség: Valam nyomás, feszültség van a lényében. Pulzus?
Bizonyosfajta gyulladásra hajlamos! Aranyérre is!
Vigyázni! Gyomorszájnál is van valami érzékenység!
Fizikailag - testileg - nem törékeny alkat, inkább masszív!

Polgár Judit

A kötet záró-portréja mindenképpen rendhagyó. Rendhagyó már az analízis is, mert nem felnőtt, kiforrott ember kézírásából készült, hanem egy kislányéról. Kiforratlan gyermeki kézírásból - mondják - nem lehet érdemleges következtetéseket levonni. Ács Klárának már két alkalommal is sikerült bebizonyítania - én legalábbis ezt a kettőt ismerem -, hogy a serdülőkori kézírás is alkalmas lehet lényeges következtetések levonására. Az első a Zöld Kódex rejtélyeinek emlékezetes megoldása. Ez az értékes kéziratgyűjtemény a Csokonai család hagyatékában maradt fenn. Versanyagát serdülőkéz írta. Sokáig az volt a vélemény, nem Csokonaitól származik. Ács Klára bebizonyította, ez a korai kézirat is a költő keze írása. Megállapításait később az irodalomtörténet is megerősítette.
A másik analízis a tíz-tizenkét éves Rubik Ernő kézírásáról készült. Ebben az időben rosszul tanult, elhanyagolta az iskolai tanulmányait, folyton csak rajzolt, játszott, különleges mértani testeket készített. Rákosné megnyugtatta a kisfiú aggódó édesanyját, aki felkereste őt: "Ez a gyerek óriási tehetség, zseniális képességei vannak. Hatalmas pályát fog bejutni a tehetsége révén, az érvényesülésének nem lesz semmi akadálya." Ma világhíresség.
Ezek a példák biztattak arra, hogy megmutassam ennek a tizennégy éves zseniális kislánynak az írását is Ács Klárának. Amikor ezt az analízist Jutkának megmutattam, huncut mosollyal csak ennyit mondott: jópofa, érdekes. Aztán egy hosszú karú, kedves kis püssmajmot akasztott a nyakamba, s már futott is testvéreivel a tetőteraszra napozni. Nem is akartam tovább nyaggatni az elemzés egyes megállapításairól.
Úgy éreztem, a szülők illetékesebbek. "Nem tud rajongani, nem tud sikítozva fogócskázni vagy bújócskázni, mint a többi gyerek. Nem tud gyerek módra játszani". Először erre a megjegyzésre reagált a családfő:

Polgár László: Ha "normál" gyerek lenne, akkor bajként fognám föl, hogy nem tud például a bújócskának örülni, így viszont természetes. Ezt más területen kiélheti. Tudod, ő másképp élte át a gyerekkort, mint az átlag. Sikereken nőtt föl már kiskorától kezdve. A gyerekek legtöbb esetben pótcselekvésekben élik ki magukat. Ez a játék számukra. Gondolj bele. A kislányok főzőcskét játszanak. Ők pótcselekvésekért rajonganak, Judit meg a sakkért, a sportért, az igazi versenyért. Állítom, a gyereskek már kiskorukban is szeretnek értelmes dolgot végezni. Játék közben is szeretnek feladatokat megoldani. Minél tartalmasabb a probléma, annál nagyobb lesz az öröme, a sikerélménye.

- Igen. Bár naív gyerek - ezt Ács Klára is leírja -, gyerekes játékokért nem tud rajongani.

Polgár Klára: Én azt tudom ezzel kapcsolatban mondani, hogy Jutka lányom céltudatosan sakkozik, de ugyanakkor felszabadultan tud örülni apró dolgokak, tárgyaknak, sikereknek és eredményeknek egyaránt. Például imádja az apró figurákat, mütyüröket, amik az ágya fölött vannak. Talán még jobban örül ezeknek, mint a komoly ajándékoknak. Nem aza fontos, mekkora értékű a tárgy, hanem tudja-e szeretni. Egy időben például azaz ölelő karú majom volt a kedvence, amit az előbb a nyakadba akasztott. Néha még az ágyba is magával vitte.
Volt egy időszak, amikor egy maciszerűséggel aludt Én örülök, hogy érzelmileg még gyerek. De még mennyire gerek! Olyan, mint a korabeliek.

- "Sokkal intelligensebb, mint okos...", ehhez van valami megjegyzés?

Polgár László: Judit nagyon okos. Megközelítően ilyen okos gyerekkel sem találkoztam tanári pályámon, pedig sok okos gyerekkel volt dolgom. Talán közelebb áll az igazsághoz, hogy műveltsége kissé speciális. Az okos azt jelenti, hogy az átlagosnál jobb értelmi képességű, eszes. A körülményekhez ügyesen alkalmazkodik. Könnyen tanul, jó a memóriája. Judit, véleményem szerint, egyedülálló, fantasztikus ezen a területen.

- Ács Klára nem az okosságot vitatja, csak azt állítja, hogy intelligensebb. Mert a hétköznapi dolgokban naiv, mint a gyerekek. Nem munkáról beszél. A műveltség megint egy más fogalom.
"A tapasztalatot, tudást magával hozta! Ez több, mint tehetség, tudás!" Klára! Fura dolog judott eszembe arról, hogy magával hozta a tudást. Ugye ismered az agykontroll-módszert?

Polgár Klára: José Silva módszerére gondolsz? Hallottam róla.

- Ha a gyermek megfogant, a látnok anya olyan olvasmányokat kezd összeválogatni, amelyeket majd felolvas a magzatnak. Az újszülött leeendő foglalkozásához kapcsolódó olvasmányokat keres. A látnok anya beprogramozza a magzatot, hogy tudat alatt rögzítse a felolvasott információt. Ezután következik a választott anyag hangos felolvasása. Életének későbbi időszakában a gyerek automatikusan tudni fogja ezt az ismeretanyagot.

Elhiheted, hogy semmiféle beprogramozást nem végeztem előre. Az viszont tény, hogy mikor Jutkával voltam terhes, Zsuzsival és Zsófival már komolyan dolgozott Laci. Életünk, mindannapjaink része volt a sakk, így biztos, hogy sokat gondoltam rá, terhességem alatt is foglalkoztatott a sakk, rájárt az agyam.

Polgár László: Ha nemis az anyja hasában, de már pici korában felkeltettük az érdeklődését. Az én nevelési elvem szerint négy-öt éves kor körül kell kezdeni a tanítást, ami nézetem szerint nem más, mint komoly játék.
Emlékszem, Zsófi és Jutka mindig szeretett volna bemászni Zsuzsi szobájába, ahová csak komoly felnőttek léphettek be. a két kicsit rettenetesen izgatta, hogy mi lehet az ajtó mögött. Ám bemenni csak annak volt szabad, aki tud sakkozni. Ezért minél hamarabb megtanultak.
A speciális tevékenységi területen végzett korai intenzív oktatás eredményes. a pszichológia és a pedagógia tudománya jól ismeri a "transzfer" jelenséget. Egy bizonyos képesség kialakítása olyan általános értékű, hogy a személyt könnyen alkalmassá teszi más szakterületek elsajátítására. A gyerek megtanul tanulni, elsajátítja a tanulás képességét.

Polgár Klára: Automatikusság? Ez nem következetes, így ellentmond annak, hogy később intelligenciáról és magas fokú logikáról beszél Ács Klára.

- Nem hiszem. Látod, a tehetséget, az automatikusságot és a kész tudást egymás mellett írja Ács Klára. Jutka maga is mesélte nekem, hogy verseny közben sokszor érzi, nem megy ez neki, tehát nem kell teljes erőbedobással küzdenie.

Polgár Klára: Igazad lehet... Igen. Később így fogalmaz: "a tehetség és a feladat uralkodik felette". Igen. Jutka roppant célratörő, imád nyerni, s büszke is az eredményeire. Őt nem érdkeli annyi minden, mint Zsuzsát. Csak a sakk. Kétségtelen temperamentuma ellenére adott szituációban tudja fegyelmezni magát, tud "viselkedni". Illik rá ez is: "Egyenletes ritmus, ami nem engedi lazítani."

- Az analízist olvasva jutott eszembe Tabi László egy megjegyzése, amikor a jövőtökről beszélt: "... előfordulhat az is, hogy a legkisebbik lány, Jutka, tizenhat évesen beleszeret egy műlovarba, otthagyja a sakkot, és elmegy vele. Alaszkába." Nem érdekes? Ő is pont Jutkáról mondta ezt, akiről Ács Klára óvatosan megjegyzi: "Tudom, furcsa ilyesmit mondani egy gyerekről, de érzéki tipus!" Mi a ti elképzelésetek a jövőről, lányotok házasságáról?

Polgár Klára: Mint anya természetesen vágyom arra is, hogy a lányaim majd férjhez menjenek, gyerekeket szüljenek, és boldog nagymama lehessek. Ami Jutkát illeti, ő a legtemperamentumosabb, legvagányabb közöttük. A jövőt nem sejthetem.

- És neked, Laci, mi a véleményed a szerelemről, házasságról, párválasztásról, a szülő szerepéről a döntésben?

Polgár László: Igazi nőknek nevelem a lányaimat. Többek között nemcsak hogy nem akadályozom meg nővé válásukat, hanem éppen fordítva, nagyon ügyelek arra, hogy pszichoszexuális fejlődésük is normális és egészséges legyen. Arra törekszem, hogy úgy tekintsenek rájuk, mint igazi, vonzó, izgalmas nőkre. Igyekszem elérni, hogy még az úgynevezett szükséges női szerepelvárásokra is felkészüljenek. Ezek közül csak azokat nem támogatom, amelyek értelmi fejlődésük rovásására mehetnek.
Két szélsőséges irányzat élt eddig a párválasztásnál.
Az egyik véglet, amikor a szülők választottak párt a gyereküknek. A másik véglet, mikor a szüslők szinte már teljsen ki vannak zárva a párválasztásból. Szerintem az ideális a kettő kombinációja lenne.
A lányaimat is arra nevelem, hogy majd házasodjanak meg, legyen gyerekük, de emellett ne felejtsék, olyan életprogramjuk van, és olyan csúcsok előtt állnak, melyeket nem szabad feladniuk. Remélem, két szerelmük lesz, a párjuk és a pályájuk. És egyiket sem "csalják" majd meg. Ráadásul, még egymással szemben is felelősséggel tartoznak. Ők ma már erős teamet alkotnak, s őrizniük kell, ezért adott esetben áldozatot is kell hozniuk, különösen, ha örömöket kapnak cserébe. Remélem, az élet eme naegy "feladványát" is jól fogják megoldani. Jó példa erre a Curie házaspár este. Egy biztos: kockázatos vállalkozás a férjhez menetel, de ezt a kockázatot is vállalni kell.

Polgár Klára: Visszatérve az analízishez, meghökkentő számomra, amint leírja, hogy fizikailag, testileg nem törékeny alkat, inkább masszív! Mintha maga előtt látná Jutkát.

Polgár László. De vigyáz a vonalaira! Egészségügyi szempontok miatt kezdett fogyókúrázni. Amikor kiderült, hogy cukorbetegségem van, s fogynom kell, ő is ezt tette. Nem szolidaritásból, hanem belátásból. Egy rizikófaktorral kevesebb. A játéka is ilyen. Nem cifrázza, csak a győzelem érdekli.
Gondolom, a rendszeres pinpongozás, úszás, karatézás is segít jó kondícióját tartani. Tudom azt is, hogy ha valamivel többet edzene, nemzetközi szintű asztaliteniszező is lehetne, de ez - esetleg - károsan befolyásolná türetlenül felfelé ívelő sakk-karrierjét.

- Olvasom tovább. Valami nyomás, feszültség van a lényében. Pulzus? Versenyeken néha kicsit magas volt a vérnyomása - ugye?
Úgy emlékszem,amikor a sémát írta, akkor is egy komoly versenyre készültek éppen. Volt oka a feszültségre.
Végezetül feltennék egy kérdést, ami nemcsak Jutkára vonatkozik, hanem Zsófira és Zsuzsira i s. Ugye, tudjátok, hogy sokan kételkednek abban, hogy lányaitoknak volt-e, van-e gyerekkoruk?
Tudom, hogy számtalan olyan lehetőség is változatossá teszi az életünket, amely sok embernek egész élete során nem adatik meg.

Polgár László: Például sok híres emberrel találkoztak már eddig is. Diána hercegnővel, Bush amerikai elnökkel, miniszterekkel, nagykövetekkel, élsportolókkal.
A Déli-sarknál, a Magellán-szorosnál pingvinekkel, Ausztráliában kengurukkal és koalamacikkal, a Negev-sivatagban pedig tevével játszottak.

- Ha jól tudom, Jutka különösen szereti az állatokat. A kutyák iránti vonzalmára fel kellett figyelnem. Említette, hogy mennyire szeretne egy kutyát...

Polgár Klára: Amikor Jutka még nagyon pici volt, akkor kertes házban laktunk. Bogi kutyám akkor még megvolt. Talán innen a vonzalom. Aztán amikor elköltöztünk egy emeletes házba, ott már nem tarthattunk kutyát. Azóta vágyik rá. Egyszer - sosem felejtem el amikor jöttünk hazafelé, s megláttaamint valaki vitt egy nagy kutyát a földalattin, felsóhajtott: Látod, ilyen kutyám lesz nekem is...

- És milyen élmények gazdagították még őket?

Polgár László: Izlandon egyméteres hóban napoztak, hógolyóztak fürdőruhában, és láthatták a híres fehér éjszakát. New Yorkban a felhőkarcolók közöztt röüködtek magánhelikopteren. Kirándultak középamerikai őserdőbe, a mexikói tengerpartnál ejtőernyővel ereszkedtek a tengerre. Előfordul, hogy amikor nálunk zord tél van, ők Ausztráliában, vagy Mexikóban nyaralnak. Hol az Atlanti-óceánban, hola Csendes-óceánban, a Földközi-tengerben, a Holt-tengerben, a Karib-tengerben, vagy a Fekete-tengerben fürdenek.
Még egy dolgot szeretnék hangsúlyozni, Juditról beszélgetve. A testvéri szeretet. De hogy kiből mennyire jó testvér lesz, annak sikere döntően a szülőkön, a neveltetésen áll. A rossz testvérnél többet ér egy jó barát. Én nagyon örülök annak, hogy a gyerekeim jó testvérek,jó barátok, jó munkatársak is, és nagyon szeretik egymást. Egészsges versengést kell teremteni közöttük, de egymás segítésére kell nevelni őket. Sokan azt hiszik, hogy az emberi kapcsolatok maguktól is jobbakká válnak. Mindig kell értük tenni valamit, állandóan javítani, formálni kell őket, és ez nagyon sok energiába kerül, de megéri.

Polgár Klára: Én ehhez hozzátenném még egyik kedves szomszédunk, Mészáros Judit pszichológus véleményét is, aki jól ismeri a lányokat. Azt mondta: "Boldogok, biztos vagyok benne, bár lehet, hogy másképpen, mint a többiek. De hát a boldogság sem lehet uniformizált."

-Én meg hadd zárjam beszélgetésünket Mortimer Collins gondolatával:
"Kétféle ember van: az egyik megalkuszik a körülményekkel és kártyázik, a másik kormányozni akarja a körüményeket és sakkozik."
 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
Tóth János operatőr
  2011-09-19 17:57:22, hétfő
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Analízis

Egészen különleges, nem mindennapi ember! Átlagon felüli intelligenciával és lelki kultúrával rendelkezik! Átlagon felüli feszültséggel és meglátásokkal, átlagon felüli intenzitással. És átlagon felüli intuitív tudással is bír!
Ránéz egy emberre és azonnal megvan a "diagnózisa"! Minden felfokozott nála. Perpetuum mobile. Mindig mást akar, mint a többiek. Türelmetlen a környezetével...azt hiszi, más is olyan gyorsan kapcsol, mint ő.
Nagyon kevés emberrel tudna, vagy tudott együtt élni! (Fiatal korában nagyon kötődött, kapcsolódott valakihez.) Előbbi megjegyzésem a munkára, munkakapcsolatára is vonatkozhat.
Sok mindent összekomplikál, bonyolultan - mások számára felfoghatatlanul - közelít meg. Túlságosan komplikálja az életét és cselekedeteit... Még a legegyszerűbb dolgot is bonyolultan teszi.
Nem lassan, henam problematikusan dolgozik.
Viselkedésében van valami furcsa harsányság, vagy magamutogatás? Nem, nem, extravagancia a jó, a pontos kifejezés! Erősen extravagáns! Mindent cifráz, túloz.
Óriási a díszítőkészsége! Óriási a tudásanyaga, a hozzáértése, a logikája!
Gyermekorától kezdve magába szívott mindent, mint a szivacs.
Nagyon közel áll hozzá a renaissance és a szecesszió!
A humor és a komikum meglátásához is van érzéke.
Minden, ami a művészettel kapcsolatos, érdekli, izgatja.
A zenét nagyon szereti.
A templomi zenét, az orgonát. Klasszikusok közül a keményeb, legtartalmasabb, legharmonikusabb áll közel hozzá. Utálja a modern zenét!
Megérteni tud másokat, de vegyülni nem!
Tulajdonképpen uralkodásra született.
Reinkarnációi során - a múltban - a hatalom legmagasabb régióiban élő férfiú volt...
Magam előtt látok egy róla készült festményt (portrét) abból az időből: szakállas férfi, fekete bársonyban, csipkedíszítéssel, egyenes, magas kalap.
Most is szereti és tudja is élvezni a pompát. Romentikus lelküleű.
Lelki és fizikai állapota hullámzó. Erős benne a feszültség! A hangulatok embere.
Idegállapota sokszor olyan cselekvésre késztetné, amely durva szavakban is kitörhet! (Erről az oldaláról csak nagyon kevesen ismerik.) Anyai ágon öröklődő drasztikum lappang benne!

Egészség: Vérképe nincs rendben! Nézesse meg! Epéjénél valami furcsát látok. Nagyon hajlamos a gyulladásokra?!
Egyik szemén mintha hályog lenne, s ha meg akarják műteni, halasszák későbbre. Eegy jó o rvos nem akarná most műteni. Legyengült állapotban van! Most a világért sem szabadna műteni! Felerősödésre van szüksége! Teljes kikapcsolódás jót tenne!
Hátgerincét nem ütötte meg - régebben - esetleg sport közben?

Elképzelem őt... Ül egy üres tengerparton - órási a horizont - lemenő nap vörös sugarai - homokos part - mély csönd - teljes élvezet.

Tóth János

Amikor tervbe vettem, hogy megcsinálom ezt az "élveboncolást", azaz különböző "szakmák" kiemelkedő képviselőivel elkészítem ezt a riportsorozatot, a legelsők között jutott eszembe Tóth János. Tudtam, a filmes szakmát, amely természetesen szívügyem, csak ő képviselheti. Tanult szakmáját tekintve operatőr, de azt hiszem, hogy született költő, festő és zenész egy személyben, tehát ideális filmrendező is. Ugyanakkor érzékeny, halk szavú, igaz és tiszta ember, akit ne ismer sem a szakma, sem a közvélemény értékének, rangjának megfelelően. Tanúként idézném a felejthetetlen B.Nagy Lászlót, aki Szerelem című film kapcsán hasonló lelkesedéssel beszélt róla. "... a szemszögek, a kompozíciós elemek látszólagos összeisszaságában piritán rend: Tóth János operatőrnek a lehetetlent sikerült megvalósítania. a fegyelmezett szecessziót. Ami ismét bizonyítja, hogy fogalmak ellentettsége a művészet legnagyobb sarkallója, egységük a kvalitás egyik fő mutatója." S ez a film pályájának csak egyik állomása, a stílusok, színek kavalkádjának csupán egyik árnyalata. Régen nem találkoztunk. Örülök, hogy most itt ülünk az Angelika kávéházban és beszélgethetünk. Érdekelne, mi a véleménye Ács Klára "víziójáról", a festményről a szakállas úrról?

Transzcendens erők által sugallt kép lehet? A hölgynek szívejoga, hogy e kis extemporále láttán az a graphologia, valamint az intuíció érzékenyebb és magasabb képességének birtokában ismeretlenül is olyan képet láthasson rólam, amilyen csak lehetséges. Sőt! Amilyet csak merészel! Ki lehetet ez a jelenség? Kalmár? Kirurgus? Netán Rózsakeresztes? Ha egyetlen pillanatra is láthatnám rejtett arconását. Ideiglenes rejtély. Bár illő lenne emlékeznem rá. Ám a pszchografológiai elemzése viszont tiszta - egész. Sok forró pontja van. Kénytelen vagyok reagálni rá, mert igaz.

- Én egy-két lényeges megjegyzésére rákérdeznék, ha megengedi. "Gyermekkorától kezdve magáa szívott mindent, mind a szivacs" - mondja Ács Klára. Beszélne nekem a gyerekkoráról? Arról, hogy milyen környezetben nőtt fel?

Tolnán születtem, 1930-ban. Ez időben a nagyközséget mértékdó lélekszámban dunai emberek lakták, hajósok, halászok. Szüleim, nagyszüleim, rokonaim is hajósok voltak. Ők tekintenek rám a régi, nagy fotográfiákról, sötét bársonyokban, fehér csipkegallérokkal. Kiskoromtól fogva a Duna ringatott. A folyam hátán utaztunk Regensburgtól a deltáig, Sulináig.

- Csodavilág lehetett.

Igen! Minden pillanatát csodaként éltem meg. Sajnos, később már csak a nyarak rövid idejére, mert az őszi-téli hónapokban suliba jártam. Az iskolák csodáiból a camera obscura jelensége vonzott különösen. Azaz, miként születhet kép a sötét szoba libbenő függönyén, a lehúzott ablakredőnyök piciny rései mögött. E tűnékeny fátyolképeken a napsütéses kinti világnak színes képmásai éltek. Valóságosak is voltak, és mégis megfoghatatlanok. A megjelenítés bűvöletében éltem. Legelső diaképeimet tussal rajzoltam, vékony üveglemezekre. Napfénynél az otthon legbecsesebb tükreivel irányoztam a vakító fényt a tornácról a szobák homályába. Ha véletlenül eltörne egy tükör, hat évig nem lesz szerencsénk! - mondta szigorúan nagyanyám. Ha felhő takarta el a napot, szünetelt az előadás. A magam kis üvegkép-művecskéit szétszedett távcsövek lencséivel vetítettem. Nem volt nyugtom addig, amíg végre igazi mozit nem csinálhattam otthon.Majdnem életnagyságban. A még kékítővel fehérített, szelek szárította, sötét bársonykeretbe fesztett, fényesre vasalt ngvásznon a szárnyaló képzelet fényei domináltak, nem a nehézkes hétköznapok. Főnix mozi volt, valóban. Mindennap újjászületett. Mindennap volt előadás. Ha még egyszer estélyt adhatnék az örökre távozott szülők tiszteletére. Hát...

- Esetleg valami maradandó moziélmény inspirálta ebben?

Részben. Szüleimmel igen ritkán járhattam moziba. A nagy filmszínházak furcsa, sejtelmes légkörére emlékezem. A sötétben a fénylő képeken nem annyira a kacagtató jelenetek bohózata, hanem, mint említettem, a mozielőadás lényegi, belső titka érdekelt.
A természet nonstop színjátékainak voltam elragadtatott nézője. Figyeltem a folyam élő vizének sodrásában szeszélyesen egyre növekvő, születő és eloszló örvények mozgásrajzolatait. A nappalok és éjszakáknak érzékien csillogó, majd vaksötéten suhanó víztükreit. A parti fákat és füveket, köveket, Izgalomba hozott minden előbukkanó és eltűnő folyamkanyar. Minden tovarepülő város és táj. Minden, ami mozgás, látvány és hang. Örökmozit játszott a világ. Ezek az egymásba játszó, elemi erejű, eleven ősrimusú élmények őrizték, alakították minden későbbi, érettebb benyomásomat.

- Kalandos, romantikus lehetett ez az élet.

Teljes élet olt. Tele az állandó változások izgalmával. Az időben helyenként még komoly eszélyek árán volt hajózható a Duna. A felső vizen: Grein, Strudon, Passau, az Al-Dunán a Vaskapu, a Kazán-szoros, Orsova. E helységnevek nyugtalanítóan hatottak a régi hajósokra. E veszélyes folyamszakaszokon yakoriak voltak a szerencsétlenségek, süllyedések. Éltető emlék számomra még ma is minden régi kikötő és minden újralátott, régi-régi város: Passau, linz, Wien. Pozsony, Budapest, Belgrád, hogy a lentebbi balkáni élményeimet ne idézzem. Elmondhatatlan erővel hatottak rám a rég elfelejtett nevű gőzhajók óriás gépei, amelyeket "rettenetes" energi a mozgatott. Egy ormótlanul is csodálatos ezerkétszáz-ezernyolcszáz lerős al-dunai gőzhajó belső világa félelemkeltően érdekes volt. A hatalmas kazánok forró levegőjű fűtútereiben váratlanul fellobbanó, pokoli vörös tüzei. Az alvilági homály, a kénszagú, perzselő hőségében örökké fénylő verítékű, szenes arcú ember-árnyalakok a fedélzeti szellőzőrácsok alatt. A gétermek mélyén a merev, hideg csillogású óriási ércmonstrumok súlyos acél hajtókarjai. Csukott szemmel is látom a méltósággal úszó, szelíd víztükörnek a hajóorr hasította, őrjítően kavargó formáit. A látszatra azonosan tovahömpölygő hullámok mindig más és másként taréjozódó és freccsenve leomló csúcsait. Az iramodó hullámhegyek és völgyek között sisteregve, hörögve kifúvatott gőzsugár-orkánokat. A vastag hajókéményekből néha áttetszőnek látszó bodor, néha sötét gomolygású, komor-nehéz, sűrű füstfüggönyök ábrázolatait. A messzeségben újra nyugalomba simuló, fénylő víztükröket. Riadtan emlékezem a lazán kígyózva merülő, a vízből rianó sistergéssel kibukkanó, pattanásig feszülő, néha füstölgő dörrenéssel szakadó, rángó acélsodrony vontatóköteleknek rémlátomására. Örökre megszerettem az állandó nyugodt fegyelemmel, kimért tempókben mozduló hajószemélyzetet. Mindig hallom a manőverek szótölcsérekbe harsogott, távolba vesző parancsszavait. Hallom még a hajóláncok csörgő zuhanását, a súlyos horgonyok csobbanását a folyópartok erdők övezte, templomvisszhangú csendjében. A gőzkürtöknek fület tépő, ám nagy távolból késéssel hallható, jellegzetesen ismerős hangjait.
A bőrömön érzem még a nyár hevében is mindig friss, fürge szeleket, vad viharokat és a vízre záporozó özönvizeket.
Felidézhetném még az éjszakai utazásokat a kékes, bujkáló holdvilágnál. A folyammedreket jelő bóják fényritmusait. Az őszi ködöket a szürke vízen az egész napos, vigasztalan esőkben. A csillogó, síkos, fekete fedélzeteket, a ragyogva fénylő vörös- és sárgaréz hajólámpákat, a fekete gumicsuklyás matrózokat. A hirtelen jött télben a torlódva úszó jégtáblákat, a hajózúzta, recsegve dörgő, iramló jégmezők "sarkvidéki" izgalmát. Mindezek az életkezdet különös erejű emlékei voltak. A hatalmukban éltem. Lefilmezhetetlen elvont lényegű benső élmény.
Hát ez távolról sem minden, csak néhány szóban az élmnyek viszkozitásáról, a "szivaccsal" kapcsolatban.

- Testvére nem volt? Ezeket a "csodák"-at nem volt kivel megosztania?

Egyetlen "gyerek" voltam, e helyzet minden előnyével és hátrányával. A csodák megosztása? Úgy emlékszem, hogy azok vélt és féltett értékét nem az oszthatóságuk mértéke minősítette. Hozzátéve még, hogy az ilyen-olyan "csodák" érzékítése, magyarázata talán a családban és még ennél szűkebb körben is megfontolandó. Rágabb keretek közt nevetséges, sőt kockázatos. A csodák csak annyiban csodák, amilyen szinten megéljük vagy befogadjuk őket. Az emberi csosa hitből fakad. A csodának egy nemére jellemző, hogy teljes és nem osztható.Egyetlen festőről sem tudok, aki arról lenne nevezetes, hogy a testvérsével osztotta meg a "csodáit". Talán a Limiére fivérek? De az annyit is ér! Ma mindenki csodákat vár a politikától, az ipartól, a tudománytól, a szerelemtől. A csodák mindig szükségesek. Reményük nélkül mit ér az élet?
A kilencedik születésnapom reggelén tört ki a világháború. A német Wehrmacht hadigépezete román olajjal működött. Így az idilli Duna-medret nemsokára mint stratégiailag elsőrendűen fontos utánpótlási hadiútvonalat az angol-amerikai légierő állandó éjszakai mélrepülésekkel elaknásította. Aleatorikus sorrendben robbantak. Égre törő pokoli láng- füst- és vízoszlopokkal. Utána csend. A parafa mentőövek használata éjjel-nappal kötelező volt. Lehet a sors vagy véletlen, hogy életben maradtam.

- "Nagyon kevés emberrel tudna vagy tudott együtt élni. Ez a munkakapcsolatára is vonatkozhat." A pszichografológus ezt naegyon jellemzőnek tartja Önre. Külön ki is emelte.

Úgy sejlik, hogy kis írásomból Ámor tüzes nyilainak találati pontosságára nem lehet analitikusan következtetni. Talán nem is fontos. Szeret? Nem szeret? Iktassuk ki a nemiség csalóka egeit és poklát. És itt bevallom, hogy egy, hitbéli testvériséghez hasonlatos vonzalomnak eszményien tiszta formája sohasem volt idegen előttem A személyekhez vagey az ügyhöz illő distanciával. Eszmélésem óta nagy szükségem van az egyedüllétre. Korai és tiszta csodálatom a vonzóan szép és félelmetes világjelenségekhez természetesnek tűnt. Igykeztem őket magamba fokuszálni, átérezni és újraélni. E tág horizontú, éltető, nyitott-zárt magányban ért minden benyomás, és benne fogant minden téleme. Nem emlékezem, hogy valaha is hatalmába kerített volna a magányosság kínzó érzése. Egyetlen perc sem bénított, hanem éltetestst. Sohasem kiálltottam segítségért. Mind a mai napig nem tudom elfogadni az emberek egyedüllétre vaegy magányra vonatkozó fájó panaszát. Lelki gyengeségnek tartom. Elég nehéz lett volna a saját életemre szóló, még csak sejtett távlatú elképzeléseim apró részleteibe másokat beavatni. Az emberek mások voltak, bizonyos fokig érzéketlenek tűnnek számomra, sőt tiszteletreméltóan idegennek.
Ezt az alaphelyzetet az iskolák sem változtatták meg. Az életem későbbi, érettebb szakaszaiban megerősödtek érzelmi, baráti szálak. Az érettségi után, ahogy eloszlott körülöttem a legelső és legutolsó szivar füstje, sőt később, a "strum und drang" szakaszában tapasztalnom kellett, hogy az "együttélés" egyre fontosabb hangsúlyt kap az életemben. A magány dimenzióinak és gyümölcseinek meosztásával egyre inkább számolnom kellett. Kiváltképpen akkor, ha netán filmet készítettem, és nem egyszál magamon múlott egy jelenet, egy igen érzékeny pillanat, esetleg tíz perc érvénye és hitele. Ha egy nagyjátékfilm forgatásán X. Y. protagonistából vagy a műszaki gárda N.N. kulcsemberéből nem sikerül kihozni azt, ami benne szunnyad és a produkció számára érték, valamint ők sem segítenek ahhoz a ritka pluszhoz, amit nekem illene "kihozni" magamból, ha nem jön létre ez a létfontosságú, minek nevezzem, felsőbb fokon érzékenyített pszichodinamikus kapcsolat, akkor az egész vállalkozás nem több, mint egy "valamilyen" film. Valamilyen műsor. Az egész produkció, ha úgy tetszik, lélektelen, értelmetlen és halott. Lehet, hogy ez a szemlélet már örökre a múlté, De számomra még ez a film.

- Ez is közrejátszhat abban, hogy Ön elég régen nem csinált játékfilmet?

Lehetséges. Ám nem lehetek egészen biztos abban, hogy csak ezen múlott. Ez nem is grafológiai, mint inkább kultúrpolitikai kérdés. A válasz csak hálátlan lehet és bonyolult. Nálunk emlékezetes és számomra figyelemre méltó játékfilmet már elég régen készítettek. Nem könnyű műfaj. Vagy talán már el is van felejtve. Az utóbbi időkben készültek - nem játékfilmek, hanem az újságírásnak, pseudo-parlamentico moziinterpellációi Az a technikai módszer, hogy videoszalagról átjátsszák filmszalagra, és ezáltal mozikban vetítik, nem is jegyzik. Egy film nem attól film, hogy celluloidszalagon van, hogy milyen hosszú és moziban vetítik. Bár a mozi méretét és képminőségét megközelítő videokivetítő már feltaláltatott és beszerezhető.
Egy ilyen film nem film ugyan a világ mozijainak műsorán, de a tévéműsorok végtelen lapos skáláján talán értéket képvisel. A saját műfajában egy regionális csatorna programján. A mérleget egyszer úgyis meg kellene vonni. A film érdekében. Játékfilm és játékfilm között is óriási különbségek vannak. Minden játékfilm más. Nemcsak műfaját tekintve, hanem azonos műfajon belül, a sztrorin túl, az alkotói szándék és stílus tekintetében is Ha nem vagy csak mérsékelten veszik figyelembe a különböző filmek készítésénél adódó speciális kompozíciós és ábrázolásbeli különbözőségeket, netán az igen fontos és érzékeny apróságok együttállását - amin rengeteg múlik - bizonyos műfajnak és kvalitásnak rögtön vége. az ember kezei között hal meg. Vagy meg sem születik. Egyajta filmtipus, mint például az Elégia, az Arena, a Szindbád, a Szerelem vagy a Shine hangsúlyozottan ebbe a kategóriába tartoznak. Az ilyen totális filmtipusnál a koncipiálás kezdeti stádiumában az embernek legelsősorban önmagával támad számtalan konfliktusa, és észre sem veszi - vagy igen, de már a kivitelezés, a "harangöntés" stádiumában -, hogy a külvilággal is mérhetetlen knflktusba keveredett. E konfliktushelyzet gyakran fennmaradhat még azután is, ha az elképzeléseket sikerült olyan mértékben megvalósítani, hogy úgy érezheti, célkitűzései víziója, azaz önmaga előtt nem bukott meg, a világ előtt nem vallott szégyent.
Bár a film, az ipar és az üzlet - vitathatatlanul így is nőtt fel, így vált azzá, ami, és így egzisztál ma is -, de ez nem járta ki azon "szerencsés" esteket (alkalmakat), amikor sikerült valami mást is csinálni a tetejében, a konzumkategória felett.

- Kimondta a kulcsszavakat: ipar, üzlet. Manapság - már a szakmában is - egyre többet hivatkoznak erre. Sokat beszélnek a pénzről. S aról, hogy az úgynevezett művészfilmek milyen drágák.

Mit is mondhatnék erre? mons agitat molem. Ha hallom, nálam mindig durrdefektet idéz elő ez a szó. Különös varázsszó. Rögtön a három "t" után következik. Mindig, mindenkor, mindenre alkalmazható, ésminden értéktelen "játszma" igazolható vele. Szárnyát szegheti minden elképzelésnek.
Ez a kis grafológiai dolgozat nem lehet ok arra, hogy a világ filmbizniszének történeti vagy jelenkori tendenciáinak elemzését adjam. Kiváltképp szűkebb hazámét, ahol tudvalevő, hogy senki sem lehet próféta. A film, amint megszületett és első tekercseinek nilvános bemutatója megtörtént, azonnal aktivizálta a technikusok, mutatványosok, üzletemberek és bankárok seregét. A film azóta is egyszerre látványosság, művészet, üzlet és politika. Az összes filmintézetek és magánkönyvtárak irodalma azta is ezt a "csontot" rágja. Minden film "sok pénzbe" kerül, s persze nem minden film kvalitása egyenrangú, egyenes arányú a ráfordított energiákkal és összegekkel. De a filmtörténet kevés olyan filmet ismer, ahol minimális pénzzel és minmális szellemi befektetéssel és fizikai áldozat nélkül nagy dolog született volna. Amire nem fordítanak sem időt, sem energiát, gondot, sem pénzt, azt valójában semmi. Mert a semmiből, mint tudjuk, nem lesz semmi. Ha netán mégis, úgy az rendszerint rendkívüli szellemi erőfeszítések eredménye. Így minden film,amely valamit is számít a világban, az "drága" volt, vagy a réven, vagy a vámon.
Hosszabb távon mégis egészséges, igaz arány mutatkozik, Művészet van. Kereskedelem is van. a művészet az a fluidum, amely évtizedeken át nézhetővé avat (tartósít) egy filmet.

- Ács Klára azt állítja, Önt minden, ami a művészettel kapcsolatos érdekli, izgatja. Reneszánsz ember, aki a zenét különösen szereti.

A zenét, azt feltétlenül, de miután "filmre" szorítottam magam, a válasz kissé összetettebb. Miután a film vagy a vele hasonlatos dolgok, jelenségek érdekeltek, amelyek a filmben fejezhetők ki, speciálisan a filmben nyújtanak szintézist és talán máig ez a legautentikusabb tiszta formájuk.
Ez számomra természetes volt. Nem is lehetett volna vagy nem is lehetne másként. Igen... Egyfajta túlérzékenységgel születtem. Minden fizikai és szellemi érintést felfokozottan érzékeltem. Ahogy a világra jöttem, alkatilag sem voltam egészen pontosan olyan, mint az orvosi tankönyvekben az "egészséges, normális csecsemő" rajzán látható. Érzékeny, fehér bőrű, mimóza alkat voltam. Nebáncsvirág. Kevés tüskével. Így hát nem lehetett nem látnom, hallanom, éreznem - és amikor meghozta az idő - gondolkodnom is. A dolgok sokrétű, érzéki benyomásaikkal hatottak rám, nem lehetett őket nem tudomásul venni, kitérni előlük. Egyszerűen nem hagyták.
Minden, ami szín, ami forma, mozdulat, mozgás, alakzat, arculat, kifejeződés érdekelt. Állandó permanenciával mindig mindenre figyelnem kellett. Nem is annyira jelenség egyedisége érdekelt, hanem a mögötte vagy a benne rejlő titkos erők világa, amely mozgatja vagy létrehozta.
A film feltalálása a reneszánsz késői eredménye. A film legelső fogantatásának keltezése a reneszánsz korában keresendő. (Camera obscura, optica, laterna magica, csillagászati látcsövek.)
A film mai szellemében és státusában kései hajtása a reneszánsz ezer gondolatának. Minden filmesnek a reneszánsz szellemében úgy a humán, minta reál tárgyak minden ágazatának részleteiben otthon kell lennie. Miután a film ma hírközlés, tudomány és művészet egyszerre. így nem árt, ha visszarendezi kapcsolatát e korral. No nemcsak korstílus és jelmeztörténeti felületeken, hanem magának a korszellemnek a lehetséges lényegi megragadását illetően.
Így hát jól felfogott érdekemben vissza kellett számlálnom önmagam az egyszóólamúság, és a kezdeti polifónia forradlami korszakváltására. Messze tiszteletben tarva Leonardo fáradozásának azon gyümölcsét, hogy Gioconda még ma is élőbb, varázsa elevenebb, titokzatosabb minden letűnt mozicsillagénál. Mindent tud a belső emberi szépségről, eleve lemondván arról, hogy valaha is bemozduljon. Sőt,megszólalván ismertesse a reneszánsz tévé délutáni műsorajánlatát.
Az igazi tiszta filmnek minden mozzanatában, minden kockájában esemén van. Ritmus van. Minden részetében képzőművészet van, díszlettervezés, festészet, iparművészet. Jelenségeinek kibontakozásaiban elvont dráma él. Vizuális zene, mozgásművészet, gesztus és tánc. Indíttatásában és összegződéseiben költészet, dichtung. Ha sikerül megvalósítani! Sajnos, igen ritkán. Még nem sikerült olyan filmet csinálnom, amelyben mindezek úgy lennének együtt, ahogy azt gondolnám és szeretném, vagy úgy, ahogy kellene. De nem adhatom fel a reményt, hogy sikerülni fog. Nem bizonyításként, a külvilág számára, hanem hogy önmageamban valahogy megnyugtatóbb módon tudjak szintézist teremteni a képzelet és a valóság közt. Ha megadja még ezt az élet.
Az ember fut az időben a vágyai és az álmai után. Az idő és a világ is változik. Minden változik. Az összes többi művészet is, melyeket említettem. A film is minden komponenséében, technikai határaiban. Ekkor ugyan nem beszéltem még valamennyi művészeti ág saját válságáról. És ebben a rohanó és változó pozitúrában a több fényév távolságértékkel mérhető táncművészeteket az ember megkísérelheti összefokuszálni, fúzióba, szintézisbe hozni egy filmi ipus-produktumba.

- Tervei milyen stádiumban vannak?

Részint félig dobozokban. Néhányuk papíron a sublótban. Java része szerteszét. Ebben a formában is szépek. Ha újra képzelem őket, úgy is. Többen még a bádogdobozt sem érték el. Több a meg nem valósított tervem, mint az elkészült. annak ellenére, hogy sem én, sem az idő nem kérdőjelezte meg e tervek létjogosultságát, sőt, most válnak immár aktuálissá.
Minden kultúrpolitika banális elképzelésem szerint csak annyiban lehet jó politika, amennyiben nagyszerű és érvényes műveket indukál és produkál, és annyiban lehet csak jó kultúőra, amennyiben egy hatékony, igényes politika képes megteremteni létrehozásának alapjait.

- Igaz a következő megállapítás? "Ránéz egy emberre és azonnal megvan a diagnózisa!"

Lehet rá példa. Egy filmes számára kötelező. Ember és helyzetismeret. A oglalkozással jár. Jól teszi, ha egy-egy mozdulatot, gesztust, arcot "lefényképez" magának és megőrzi emlékezetében. Ez nem jelenthet mindig kész diagnózist, talán csak fokozatokat a felismerésben, a jelenség által aktivizlt értékrendszerben. Konklúziók kínálkoznak. Végső diagnózis talán csak a szükséges és fontos esetekben.
Egy fényképész is együtt él a pillanatokkal. A jelenségek folyamatában kivárja vagy elébe megy egy pillanatnak,megérzi a pillanatot, a pillanat is felszólítja őt. Meg kell tanulni szekundumokban is érzékelni, látni. a film felnagyítja a pillanatot, vagy más idősíkba helyezi, akár el is tünteti. Meg kell tanulni minden jelenséget, amely érint, minden időegységben felfogni és értékelni, és sohasem árt, igen fontos: emlékezni...
A többi már empátia, imagináció, memória, koncentráció és ítélőerő kérdése. Talán nem nélkülözöm ezeket.

- Minden felfokozott nála. Perpetuum mobile.

Nekem nem feltűnő. Talán másoknak. Én sajnos így születtem. Minden neszre, hangra, fényre, az összes ingerre akaratlanul erős, fokozott reflexekkel védekeztem. Fokozott érzékenység és állandó érzékelés nélkül nincs művészet. A saját bőrömön bell így kell élnem.

- Visszatérnék még egy mondat erejéig a zenére. Valóban utálj a modern zenét?

A gyerekember a preklasszikusok, klasszikusok és az énekoktatás harmóniáin nevelkedik Midőn első hallásra találkozika "modern zenével", talán egy finom averziót érez vele szemben, amíg többszöri meghalgatás során felül nem kerekedik és ki nem érlelődik benne egy kiváncsibb, érzékenyebb igény újabb hangélményekre, kompozíciós elvekre. Ha e lépést megteszi az érzékenyebb hallás és az értő befogadás irányában, úgy attól a pillanattól kezdve fokzatosan egy újabb hangzásvilág távlatai nyílnak meg számára.
Zenét utálnom nem lehetett. A kortársi zene nélkül nem jutottam volna az életben semmire. Talán a zeneszerző kollégáimmal vannak vagy voltak a legéteribb kapcsolataim, a zenén keresztül természetesen. A zene még ma is több, mint a mindennapi kenyerem . Eötvös Péter mondotta egykor munnkásságuk kapcsán: A te szemed, az én fülem. Ha megállapítása netán fordítva is érvényes, akkor az ő füle az én szemem. Köszönettel kell nyugtáznom, hogy mindmáig elég jól "látok" vele.
Az orgonaműveket valóban kedvelem, és mint hangszert is mindenekfelett csodáltam. Talán azért, mert az első ilyen hangterjedelmű és intenzitású hangszerrel növendékkoromban találkoztam az iskola énekkarában, minden Veni Sancte, Te Deum, valamint minden nagyobb ünnepi istentisztelet alkalmával. A karzaton, az orgona mellett zengtük szólamainkat a visszhangzó templomhajóbana barokk freskók alatt. Bámultam a hatalmas hangszert, amelyet az időben még nagy taposópedálokkal kellett folyamatosan fújtatni, és addig szólt csak, amíg volt levegője. Ha a lég elszökött, a nagy hangszer suttogva elhalt.
Zenét meggondolásokból a Csendélet című film elvont detonációmozzanatában, az Elégia című film zenei konklúziójaként nem véletlenül hangzik orgona Sőt, szcenikai-dramaturgiai alapozásban a Szindbád többváltozatú finale-megoldásaiból nem véletlenül választottam azt a különös - és a filmet betetőző - Angyalka novellát, amely az imént említett templomi orgona-élményemmel szellemi emlék-rokonságban élt.
A modern zene? Parttalan fogalom. Opuszai közt rengeteg a divatos, újhangzású, de olcsó hatásokkal építkező darab. Sokan követik e divatot, igen gyakori a másodlagos imitáció és fércmű. Önmagamnak kellett tájékozódnom, csalódnom, újra és újra értékrendet teremtenem. Ez nem lehetett ok arra, hogy ne műértő figyelemmel és lelkesedéssel tegyem. Ha a disco-zenét és a rock-pop termés zenégseit is a modern zene kategóriájába soroljuk, úgy Ács Klára megállapítása stimmel. Akkor szerényen, illő tapintattal tudtul adom, hogy akár élő koncert formájában, minden obligát kellékével és gesztusleltárával egütt, akár minden butikban úszó és terjengő háttérérzetekként (illanó, zenei öbltőszer!) egy csoportban kezelem azon desodorokkal és illatpermetekkel, amelyek iránt allergiával viseltetem. Sőt az "aranylemezektől", miként egyes színes, tetszetős, különös hatású, attraktív gombafajták élvezetétől, ha tehetem, tiszta önvédelemből óvakodom.
Számomra már tizenéves koromban legfontosabb tevékenység (művészet) lett a film. De a zene indított valójában e pályán, és tart életben még ma is. Egyáltalán nem a film.

- A humorhoz és a komikumhoz milyen a viszonya?

Szeressem? Ne szeressem? Sírjak? Nevessek? a humor épít és rombol, gyilkol, minőségének és mennyiségének függvényében. Pontosak a műfajhatárok. Az előadó-művészetben és az irodalomban. Rádióban, kabaréban, pódiumon, színművekben, élclapokban. (A zenei példákat figyelmen kívül hagyhatjuk.) A kabarén épültem. Pesten nem hiánycikk. Dömpingáru. Derülni? Kacagni? Nevetni? Röhögni? Egészséges! Egészségükre... Röhögni mindenen lehet. Olyan jelenségeken is, amelyeket olykor mélyen gyászolni kellene... De milyen áron? Átmenetien szükséges lelki meteorológiai jelenségnek tartom, amelyek jelentős élettani funkciója van. Fenntartani a rekeszizmok helyes tónusértékét és kondícióját. A totális komédiák, érzékeny, metsző éelmeélű szatírák és többcsillanású groteszkek éltetnek derűvel. Az úgynevezett humor gyűjtőnevű fogalomnak egy színvonal alatti fajtája nagy mennyiségben lealacsonyít, leépít. A befogadásnak minőségi és mennyiségi határait szigorú kritikával kell megvonnom.
A humornak "naprakész" szükséges termését is meghagyom kedvelőinek. Színvonalát és mennyiségét tekintve, nagy átlagában, megkülönböztetett tisztelettel a kevés kivétel iránt, enyhén alantas terméknek tartom. Szeretnék nevetni (isteni derűvel) a humoromon, visz még rá a lélek. A klasszikus ókori görög, a francia, az angol szatírák, vígjátékok, komédiák, irodalmi gyöngyszemeit, valamint a karikatúrának grafikai ihletésű érzékenységű nemesebb, esztétikus kategóriáját tisztelem.
A filmtörténetnek egy jelentős korai periódusa épült a komédiára. A nevetés mindig kurrens fimárunak bizonyult. A régi ötcentes "Nikkelodeon" mozk így hirdették bohózataikat: "Jöjjön be, és kacagjon!" Dőlt a nép, nyitotta bugyellárisát, és kacagott. Néhai Novák Márk barátommal készítettük a Kedd című kisfilmet. Egy próbavállalkozást megízlelni, újabb fokon feltámasztani és újabb szinten újraéltetni a műfajt. Válaszom a feltett kérdésre e filmben irányadó kísérlet volt. Egy teljesebb előadást, a tervezett és elkészült nagyfilm-forgatókönyvünket nem sikerült megvalósítani. Nem értették. Néha Márk barátom és a vállalkozásunk emlékét kegyelettem őrzöm.
A humor az emberi dolgok "lelkére" tapintván övid úton villantja fel egyes jelenségek visszásságát. A humornak egyetlen atomja feloldhatja a kritikus napnak vagy órának minden feszültségét. Pszichés görcsoldó. Ha igaz, hogy a humor valóban az élet sója, akkor figyelembe kell venni, hogy mint fűszert, milyen mennyiségben csippentjük az ételbe.
Bármilyen közelről vagy távolról is vizsgálom: a humor tisztán emberi termék. Az emberi tökéletlenség mulatságos bizonyítéka. A humor csak emberi, olyannyira, hogy ha mindezt újra végiggondolom, a kérdést nem tudom illő komolysággal kezelni. Fenn kell tartanom a téma kezelésében, komolysága ellenére, némi játékos traszparanciát.

- Érdekelne, hogy változó, hullámzóó hangulatai közepette a durvaságot, a drasztikumot felfedezte-e magában? Kitört-e úgy, hogy később megbánta?

Nem! Erre még sohasem volt példa.

- Munka közben sem?

Nem! Erre végképpen nem! Ez végképpen tilos. (Bár emberi!) Az a helyzet, hogy olyan krnyezetben és szellemben nőttem fel, olyan apám és anyám volt, és nagyszüleim, melehetősen szigorú erkölcsű, de tiszta és végtelen szeretetű, hogy ebben a szűk családi körben egyetlen durva szór sem emlékszem, semmilen formában. Ez azt is jelentette, hogy sohasem ütöttek meg. Néha majdnem súroltam ennek a határát, de nem éltem meg semmilyen durvaságot sem családon belül, sem kifelé. Ezt örököltem. Megtartottam. Belém nevelték? Lehet, hogy nem is volt nehéz. Talán a módszer? Nem tudom. Szüleim a munka és a szeretet világában, sugárzásában éltek. Ebben nevelkedtem. Drasztikum? Jobb, ha kerüljük. Ez nem jelenti azt, hogy a "nagy életen" naponta, percenként, pillanaonként nem éltem át azokat a félelmetes indulati feszültségeket, gyötrelmeket, annak a lellki-pszichikai rohamnak az auráját, hogy azonnal elveszítem az önuralmamat és azonnal... nem tudom, mi történik. Felmérhetetlen borzalom. Össze ne törjem jómagamat és a világot. De ezt sikerült ez ideig még mindig önmgamon belül meggátolni, levezetni. Nem az ingerszegénység vagy az indulatok gyengeségének, inkább a "féek" és a "rácsok" erejének köszönhetem - persze amíg jó a konstrukció... Ha nem - s ez bekövetkezhet tán bármelyik pillanatban -, akkor lehet, hogy Ács Klára helyes következtetése, megállapítása ebben is beigazolódik.
Látomsok, indulatok, érzések nélkül nincs igazi művészet. A filmművészet sem nélkülözi. A filmbeli ábrázolásnál, megjelenítésben, a kívánt hatás filmbéli formájához képest lényegesen erősebb indulati formálóerő kell, hogy annak lenyomata, mása hitelt érdemlően megjelenjen. Talán a zenei előadó-művészetben vagy a szín- és táncművészetben hasonló intenzitású.
Ezek a pszichikai energiák jó vagy rossz komponensek, de még nélkülözhetetlen elemek a ngyobb, jelentős teljesítményekben. A lomha-lustán vgy robbanékonyan mozduló sárga szemű fenevdk és a magabiztos flitteres idomárnő vgy a bajuszos idomár közt nincs végérvényes és megnyugtató, életre szóló konszolidált állapot. A konszenzus csak ideiglenes és látszólagos. Ugyanis: ez az "Attrakció".

- Ha megengedi, a pszichografológusnak az egészséggel kapcsolatos megjegyzéseire is kitérnék: "Vérképe nincs rendben. Nézesse meg. Az epénél is valamit látok." Mit szól ehhez?

Ez szinte egyenértékű egy orvosprofesszori diagnózissal. Félelmetes. Említettem a múltkor, amikor találkoztunk, hogy nemrégen hagytam el a kórházat. Nem mondhattam le dr. Balogh Ádám tanár úr kedves, azonnali meghívását, amely egenesen a műtőúasztalra szólt. Epeműtétre! Betegségem epeelzáródással járt, s ez az állapot sárgaságot okoz. A vérsképben a bilirubinszint nasgymértékben felfokozódik. És mivel engem már elég kései stádiumban operáltak, gondosabb és hosszabb kezelési idő kellett a jelenség és utóhatásának megszüntetéséhez. Amikor találkoztunk, az időben állt be a vérképem a maga lassú, de természetes módján a kívánt normális szintre. Tehát jól írja Ács Klára, hogy a vérképen nem volt teljesen rendben. A labor szerint ma már igen. A halál udvarában jártam.

- Az orvos véleménye s a mérések szerint most már rendben van?

Időszakos laborkontrollok után, az orvosi vélemény szerint igen. Ha nem lát rajtam egy távol-keleti színárnyalatot, és nem téveszt össze az utolsó kínai császárral, vagy a Csodálatos mandarinnal - a csillárjelenet után -, úgy ez szinte biztos. Újra átadtak az életnek.

- Hála Istennek, teljesen szokásos színe van. De- mennyire én tudom - szemével ugye semmi komol probléms? "Munkaeszköze" is, s mint ilyen kiválóan működik.

A látásom, az hála Istennek, normális. Nincs panszom. Egy év óta használok talán másfél dioptriás szemüeget, ha egészen közelről nézek apró betűs szövegrészleteket. De lehet, hogy a hölgy kissé áttételesen érzékelte.
Lehetséges, hogy az egyik szememre, valamint a műtétre vonatkozó megállapítása annak a volt állapotnak a jelzése, amely talán kóros kapcsolatban állt a látással is, és azon stádiumban a műtét végrehajtásának körülményei teljesen megfeleltek Ács Klára észleleteinek és intelmeinek. Könnyen lehet, hogy kézírásom nem órára és percre tükrözi az egyén szelemi és fizikai státusát, hanem kissé késik, vagy netán előjelez.
Ennyi hibalehetőség, bevallom, nékem még szimpatikus is. A százszázalékos analízis egy kissé gyanús lenne. Egey száz százaékban pontos analízis felháborítana. Kiborítana.
Így is a határán állok. Ugyanis meg kellene kérdeznem, hogy tulajdonképpen mi az az anyaiágon: Nem! Ez egy nagyon is mély és éles felismerés, és ezt e kerek világon csak jóanyám tudta rólam igazán. Slussz.

- Szintén az egészséggel kapcsolatban: Esetleg - spor közben - megütötte a gerincét?

Igen... Nagyon régen... Kamaszkoromban. Problémát is okozott.

- Tehát ezt is kipipálhatom. És végül is a legyengült fizikai állapot is stimmel, azt hiszem, műtét után pár héttel ez teljesen természetes.
Gondolom, felerőséséhez - mint ahogy Ács Klára is figyelmezteti - nagyon odafigyel az étkezésére?

Igen... Pillanatnyilag szigorúan ajánlott diétás étrend. Sok minden került tilalmi listárae. Kedvenc ételeim még tiltottak. Átmeneti, érzékeny búcsú a tiltott, apró örömöktől. Ez a legkevesebb, hiszen sohasem voltam haspók.
Okulnom kell a messzeérvényű, paradicsomi példából. Komolyan veszem. Megigérem.

- Végignézve az előttem lévő analízist, úgy érzem, beszélgetésünk közben minden tételére, megjegyzésére fény derült, akkor is, ha nem beszéltünk minden tulajdonságáról egyenként és szó szerint. Szavaiból, vallomásából képet kaptunk életéről, vágyairól, terveiről. Kívánom, hogy az elkövetkező napokban, hetekben sikerüljön kellemesen kikapcsolódnia, egy jót nyaralni, utazni.

Nagyson köszönöm! A napokban utazom egy rövid időre Bécsbe, ahol talán, mint egykor régen, elkég otthonosan fogom érezni magam. No nem pihenni, abba belebetegednék. az a halálnak egy másik neme. És mint turista meg sem születtem. És nem is a film temetésére megyek, ugyanis Bécsben jelenleg a film eg új technikai lehetőségét hozzák gyakorlatba. Azonos probléma és látásmód. Pontosan azonos irányú azzal, amivel én itthon tíz-tizenkét évvel ezelőtt próbálkoztam. (Eltanácsoltatott.) Vagy még veem, vagy nélkülem, de létrejön az a film, amely a kifejezés lehetséges korlátait és szabadságát tekintve minden részletében egenrangű lehet a többi művészettel...
Hinni akarom. Ezen dolgozom. Ahogy Kosztolányi írja. "A játék a tükrünk... Amíg látjuk benne az arcunkat, tudjuk, hogy vagyunk."
 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
Tolnay Klári
  2011-09-14 19:37:47, szerda
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Analízis

Gyors felfogóképességű, gyors appercipiáló, intelligens. Intelligensebb, mint amilyen okos. Ez nem azt jelenti, hogy nem okos, de az okosság logikát követel. A logika időt.. Ennek az írásnak a tulajdonosa pedig nagyon türelmetlen!
Mierl gyors felfogóképességű, azonnal nyilatkozik, ahogy a benyomást megkapja. Nem enged magának időt és logikát. Emiatt voltak rossz tapasztalatai...
Tehetséges ember - de ne tudja eléggé összefogni a mondanivalóját. Türelmetlensége miatt sem...
Epéjével van valami baja. Diétáznia kell! Bizonyosfajta gyulladásokra hajlamos...
Sértődékeny. Ha úgy érzi, valaki megbántotta, jellegzetes pózt vesz fel, és elkezd vitatkozni. Nem hagyja magát...
Ki kell mondanom, mindennel kapcsolatban lusta!
Hanyagnak is nevezhetném, de az már nem ugyanaz.
Össze kéne fognia magát, mert tehetséges! Tehetsége jobban kidomborodna, ha koncentráltan nyilvánulna meg... Érdemes lenne!
Jobb lenne, ha nem lenne hiú! Ez nem szokásos, külsőre vonatkozó hiúság. Egyszerűen fél vagy tart attól, hogy jobban, teljes mélységben kiadja, megmutassa magát...
Nagyon érzékeny ember! Sok benne a feszültség. Nem egy leszűrt ember, nem öreg ember. Valószínűleg középkorú...
Olyan tehetséges ember, aki a munkájából, csak a munkájának él+ Ez adja neki az életkedvet. Valószínűleg egyedül van...
Vitalitása, akaratereje van, de nincs céltudata. Vibráló is lehet.
Erősen hangulatember. Hangulatai sokszor uralkodnak rajta. Ez sok bajt is okozhat
Valószínűleg művész. Nem képzőművész... Lehet zenész, színész, esetleg ír...
Ha jobban összeszedné magát, többet tudna adni, teljesebben megnyilatkozni. Ő sokkal tartalmasabb!
Karakterénél fogva soha nem tud igazán boldog és kiegyensúlyozott lenni. Meg tudja számolni a pillanatokat, amikor ez megtörtént...
Misztikumra való hajlam... Hívő ember, ez nemcsak istenhit lehet.

Egészség! Fiatalabb korában volt egy olyan érzelmi esemény az életében, ami szinte beteggé tette! Rövid időre a munkájától is visszavetette.

Ákos (ő a múlt) régebbi múlt, mint ami beteggé tette, de erős nyomot hagyott benne.

Elképzelhető, hogy a jövőben írni is fog.
(Az utolsó megjegyzésem már az írás tulajdonosának aláírását látva, tehát a személy ismeretében tettem. R.Á.K.)

Tolnay Klári

A Fejér György utcai lakásában, az állólámpa fényében Tolnay Klári ül velem szemben.
Az olvasópróbák tárgyilagos hangján mormolja saját analízisét. "Gyors felfogókészségű, gyors appercipiáló, intelligens, nagyon türelmetlen..." (Érzelem nélküli, szinte monoton hangja felélénkül.) De mennyire türelmetlen vagyok! Úristen! A színpadon is, a próbák alatt. Gyorsan észreveszem, ha valami nem jó, s már javítanám is. De nem. A rendező lenn hosszas magyarázatba kezd, hogy itt meg ott, ezért, vagy azért, másképp kéne. Na, ilyenkor mondom türelmetlenül, ingerültem: tudom, tudom, csak csináljuk. Persze hogy ennek nem mindenki örül. Jobbik esetben a rendező erre már mellőzi az instrukciót, dolgozunk tovább. Civil türelmetlenségem is számtalan. Hadd ne részletezzem.
Jé! Író vayok, azt hiszi Ács Klára? Nézd csak: "Nem eléggé tudja összefogni mondanivalóját..."

- Sorban minden kiderül. Természetesen erről is beszél, majd meglátod.
Az epém... Hát ez, látod, igazán meglepő! Az epémmel valóban ban vaj. Kövem, az hál"istennek nincs. De Zsuzsi születése után többször volt görcsöm, rohamom. Volt, hogy forgatás közben lettem rosszul, onnan vittek orvoshoz. Kderült, hogy terhességem alatt a gyerek úgy helyezkedett el, hogy nyomta az epémet. Ennek következménye, hogy időnként nem megfelelően működik. Azóta is, évente egyszer-kétszer előfordul. Ilyenkor diétázom, de a legjobb, ha néhány napig koplalok.
Érdekes. A gyulladásokra való hajlam is igaz.

-"Tehetséges ember." Ez tény. Bizonyított tény, tehát nézzük tovább. "Sértődékeny". Ez mennyire állja meg a helyét?
Semennyire. Személyes dolgokban nem vagyok sértődékeny. Ha jobban belegondolok, életemben nem is sértett meg komolyan senki. Persze lehet, hogy ez csak szerencse. Ha valamilyen megjegyzés nem esik jól, úgy reagálok, hogy nem reagálok. Mondhatnám - Kosztolányi szavaival - azért nem vitatkozom senkivel, mert állandóan önmagammal vitatkozom.

- Ács Klára nagyon aláhúzza a "jellegzetes pózt vesz fel" észrevételét. Jellemzőnek tartja az írás tulajdonosára. Ezért beszélnék még erről egy kicsit. Ez egy olyan gesztus, amit egy kívülálló tudna jobban megállapítani. Esetleg aki sokat dolgozott már Veled...
Te észrevettél talán valami erre utaló gesztust?

- Mi még- sajnos - sohasem dolgoztunk együtt. De beszélgetéseink közben valamire azért felfigyeltem. Mondhatom?
Persze.

- Te is állítottad az előbb: Úgy reagálok, hogy nem reagálok. Én ezt úgy láttam: ha valamivel nem éretesz egyet, más szóval valamit sértőnek, bántónak, igaztalannak gondolsz - beszélgetés közben - , megmerevedsz. A szemedben megjelenik egy tiltakozó villanás, és főleg a nyakad, a fejed tartása változik meg. Tudom, a megmerevedés nem a legjobb kifejezés, de ezt a te oldott, laza, mindenkor természetes lényedhez képest értettem. Talán ezt látta a pszichografológus?
Érdekes. Lehet. Tényleg meg kéne kívülállókat is kérdezni. Én azt hiszem - ismétlem -, személyes dolgokban nem vagyok sértődékeny. Elvek miatt, elvi dolgok miatt viszont gyakran. Nemcsak sértődött, inkább dühös tudok lenni.

- Milyen elvi dolgokra gondolsz?
Tudod, hogy régi vesszőparipám a környezetvédelem. Nemcsak világméretekben vagy országos szinten, hanem szűk lakókörnyezetünkben is. Megőrjít például, ha kinézek az ablakon és látom, hogy a fák ágain - mint a karácsonyfán a díszek - teásfilterek lógnak. Az emberek reggelizés közben laza mozdulattal egyszerűen kihajítják a nyitott ablakon.
Más. Nagyon szeretem az állatokat, így a kutyákat is. De egyszerűen képtelen vagyok megérteni, hogy miért kell a járdán lépten-nyomon kutyaszarba lépnem? Kis jóérzéssel megoldható lenne. Európa tiszta nagyvárosaiban sokszor láttam, hogy a gazdik kis lapátkával zacskóba kotorják és bedobják a szemétbe kedvenceik produktumát.

- Egyetértek.
Megint egy alapdolgot mond ki rólam Ács Klára: "Mindennel kapcsolatban lusta..." Kedves, ahogy nem akar megbántani a szóval, de hát ez van, ki kell mondani! Már többször beszéltem róla nyilváosság előtt is, meg neked is. Sajnos igaz. Tudod, Vámos Laci is használta ezt a kifejezést: a lusta színésznő. Tartózkodik az átéléstől. Rázni, ütni, rúgni kell, meg kell alázni, hogy a szerepre találjon. És nemcsak ő. Sokkal korábban Jób Dániel is így vélekedett. S megrázott, mint Krisztus a vargát.

- Akkor egyetértesz a pszichografológus megjegyzéseivel, össze kéne fogni magát, mert tehetséges? Ezt, ha jól látom, más szavakkal, de többször is említi.
Igen. Ha így érti, elfogadom. De te is tudod, szerep és szerep, darab és darab között óriási különbség van. Sokszor nincs igazán szükség óriási koncentrálásra, hogy megoldjam. Könnyedén, "lustán" is összeáll a figura. Ez a megjegyzésem arra, hogy érdemes lenne "koncentráltan megnyilvánulni, hogy a tehetsége kidomborodjon". Ez főleg fiatalkori naivaszerepeimre volt igaz.

- Ács Klára megjegyzése a mostani írásodra vonatkozik! Én inkább arra gondolok, hogy az utóbbi évek sikerdarabjait is könnyedén, erőfeszítés nélkül hoztad. Nem kívántak tőled elért eredményeidet meghaladó erőfeszítést. A Mensáros Lászóval párosban készült - igazán magas színvonalon előadott - Kései találkozás és a Kedves hazug - remek alakítások.

- De nem hiszem, hogy továbblépés lenne saját mércéd szerint is a csúcshoz képest. Itt A vágy villamosa felejthetetlen Blanche-ára gondolok, és a Nem félünk a farkastól Marthájára.
Igazad van. De a színész ebben kiszolgáltatott. Nem én osztok magamnak szerepet. Másoknak kéne odafigyelni arra, hogy azt a magasságot, amelyet egyszer átugrottam, emelni kéne A Maude és a Haroldot nem láttad?

- Láttam. És egyetértek, hogy "kis korona őszülő fejeden" Colin Higgins kortárs amerikai szerző vígjátéka kedves, szívhezszóló darab. Ha jól tudom, magad fordítottad?
Igen.

- Parádés szereplehetőség, és te élsz is vele. Hitet tehetsz a lelki és a valóságos környezetvédelem mellett. A siker is nagy volt. Özönlött a közönség, s főleg a fiatalok. De a magasság - számodra - nem haladta meg a már említett csúcsot.
Én is várom ezeket a csúcsszerepeket. Nézzük tovább.. Hát hiú, azt hiszem, igazán nem vagyok!

- Klárika! Szavadon foglak! Te magad írtad valahol: "...a Mensároshoz fűződő átlagosnál mélyebb rokonszenv hasznára vált közzös munkálkodásunknak. Ha kettesben próbáltunk, mindig úgy irányítottam a dolgokat, hogy Laciban feltámadjon a színészi hiúság, s törekedtem arra, hogy legyőzzön engem. Laci az említett párharcra mindig kész volt. Sikerünk titka- ezt a kritina nem tudta felfogni - a hiúságunkból fakadó páros küzdelem. Mensáros nem akart Tolnay mellett megbukni, de jógamam sem engedtem át a terepet Lacinak..."
Megfogtál. Ez a színész hiúsága.

- Ács Klára is úgy írja: Nem a szokásos külsőre vonatkozó hiúság.
A civil hiúság nem is volt rám jellemző sohasem. A tstemmel, a külsőmmel nem törődtem sokat. Anyám figyelmeztetett is különböző férficsalódások után: Édes fiam, én is megcsalnálak. Így nem lehet egy férj előtt kinézni. Soha nem feleltem el a jó öreg Szedlacsek nénit sem. Kedvenc öltöztetőnőm sorra ellopkodta a kalapjaimat, és elégette a színház kazánjában. Vásárolj új fejfedőt, dohogott. Öt éve látom a fejeden ugyanazt. A színpadon viszont nagyon odafigyelek az öltözékemre. Illik-e a figurához, tudok-e benne mozogni . Mindez nagyon fontos.
Az a megjegyzése viszont, hogy "tart attól, hogy jobban, teljes mélységben kiadja, megmutassa magát" szerintem nem hiúság, hanem szemérem.

- Engedd, hogy ellentmondjak! Blanche szerepében éreztem ezt a kitárulkozást. Ezért is pontos a "diagnózis". Jelenleg szerepeid, alakításod mélységét jelzi az írásod. A mostani énedet. A pszichografológus csak erről, a jelenlegi állapotodról beszél. Erről a hiányérzetről.
Megadom magam.

(A következő sorokat olvasva Klárika kislányos pajkossággal reagál.)
Ez kedves! "Nem öreg ember. Valószínű középkorú". Bevallom, nem érzem az öregséget. Ugyanúgy élek, dolgozom, tervezek, mint tíz, húsz, akár harminc éve. Flyamatosan élek... És igen. A munka, a színpad az igazi életem. Ott érzem igazán otthon magam. Ezt jól látja Ács Klára. Függetlenül attól, hogy a hétköznapok is fontosak számomra. A létezés maga hallatlanul izgalmas. Megfigyelni magunkban a természet működését, reakciónkat a külső eseményekre, ízlésünk változását. Rádöbbenni a sokat hallott közhelyek igazságára...
Érdekes. "Egyedül van." Ez is látszik az írásomból?

- Amikor Ács Klára az analízis végén meglátta az aláírásodat is - tehát megtudta, kinek az írását elemezte -, héhány dolgot külön megerősített. Indokolt. Ezt is. Az egyedüllét főleg pszichológiai következtetés: aki ennyire érzékeny ember, és ennyire a munkájának él, az valószínűleg egyedül marad.
Értem. A továbbiak stimmelnek. És itt jön, ami izgatott, a foglalkozás, a hivatás. Elgondolkodtató. Érzi, hogy a zene mindig is vonzott engem, érdekelt. Fontos volt. Meséltem neked, gyermekkoromban a kúria ebédlőjében valóságos kis koncerteket tartottunk. Családunk kamarazenekarrá, kvartetté vált minden este. Fantasztikusan szép és harmonikus pillanatok voltak ezek. Anyám a koncertmester, zongorista és énekes is. Apám és bátyuskám hegedült. Én zongoráztam és énekeltem. Rengeteget rögtönöztünk. Minden művet mohorai hangszereinkre alkalmaztunk.
Aztán később, Debrecenben, hála szüleim áldozatvállalásának, folytathattam a zongoratanulást. Énekelni is tanultam, Hoor Tempis Erzsébet énekművésznél. Tanárnőm szépnek ítélte énekhangomat. Beajánlott a debreceni színház kórusába. Természetesen nem állandó szereplőként, kisegítő énekesként léphettem fel, hiszen még iskolába jártam. A Carmen előadásában a dohánygyári munkáslányok csapatában énekeltem. Érdekes, hogy ekkor még nem is gondoltam a színészpályára...
A zongora pedig - mint anyámhoz tartoó rekvizium - mindig elkísért. Szép családi életünk szimbólumát csak a hetvenes évek közepén kellett eladnom. Kinőtte a lakásomat.
Pestre kerülve, színházba járva már a színészet kerített hatalmába ... véglegesen.

- Írásodat tanulmányozva Ács Klára nagyon hangsúlyozta azt az érzelmi eseményt, ami megváltoztatta az életedet. Ez - mint írja - fiatalabb korodban volt. Volt ilyen?
Fantasztikus! Bizony volt. Jó régen. Második házasságom kudarca tekinthető olyan érzelmi eseménynek...

- Klárika! Megengeded, hogy néhány sorodat idézzeme egy régebbi írásodból? Bevallom, annak idején nagyon hatottak rám ezek a szavak. És most, az analízissel kapcsolatban, megint megkerestem.
Mire gondolsz?

- "A szerelemmel tulajdonképpen negyvenöt éves koromban leszámoltam. Volt még egy-két ízléstelen kísérletem, de ezek nem számítanak, néhány kolléga hiúságát legyezgette a közellétem, voltak, akik szakmai sikert reméltek a röpke kapcsolattól. Negyvenöt éves koromban érett, szép asszony voltam.. Házassági kudarcaimat úgy dolgoztam fel magamban: a férfi-nő terület valójában tilos terep számomra. Egy felsőbb sors, nevezzük Istennek, úgy rendelkezett: a színpad az én üdvösségem. Valójában a szerelmi boldogság nem szenvedi a művészetet, a boldogság önző, de a művészet még önzőbb. Teljes színészi képességem csak akkor bontakozott ki igazán, a mikor magamra maradtam. Amikor rádöbbentem, nekem sem a férj-feleség kapcsolat, sem az édesanya-gyermek viszony egyszerűen nem jár, még nagyobb energiával szolgáltam a színpadot.
Döntésemet a gyönyörű otthoni példa is befolyásolta. Szüleim mintaszerűen éltek. Ha nagykorunkban kopogtatás nélkül nyitottunk a szobába, pirulva, mentegetőzve szétugrottunk. Ez a kép élt benne, ilyennek képzeltem a sírig tartó házasságot.
Na de térjünk vissza az analízishez! Tudod, hogy Rákosné Ács Klárát ismeretlenül is mindig nagyon tiszteltem. Pár éve megjelent Vallana a betűk című kötete is izgalmas olvasmányom. Hiszek a tehetségében. Ezért is mertem erre az "élveboncolásra" vállalkozni. Megmutatni ennek a módszernek az igazát. Nem csalódtam. Lényegében érvényesnek érzem meglátásait. Az előző például még engem is meglepett... Tehát, egy-két értelmezésbeli kérdőjelen túl, nálam is pontos az analízis.

- Beszélgetésünk során ugye a kérdőjeleket is eltöröltük? (Klárika nagyot nevet...)
Nagyjából.
De jön itt méeg egy kérdőjel! Mert a következő sorok igazán nem jellemzőek rám. "Karakterénél fogva, soha nem tud igazán boldog és kiegyensúlyozott lenni, és meg tudja számolni a pillanatokat, amikor ez megtösrtént..." Nem így van. Épp az ellenkezője. Valamikor régen, igen. Az ember fiatalkorában rohan, tanul, küzd a hivatásáért, szerelmes, dolgozik, aggódik a gyerekéért, féltékeny és a többi. Nem boldog. Nincs rá ideje. Kérdezz meg bármelyik mai fiatalt, boldog-e? Hasonló a válasz. Mára megváltozott a helyzet. Apróságnak tűnő dolgok tesznek harmónikussá, boldoggá.
Mutattam neked az ablakban fészkelő kis gerlepárt. Boldog vagyok, ha látom őket. Ha nézegethetem, milyen kis tojást tojt. Ha felkapkodják a kiszórt magvakat. Egyszerűen boldog vagyok attól, hogy zöldek a fák. Ha szépen süt a nap. Valamelyik szerepemben elhangzott ez a mondat: "Megöregedni unalmas, de az egyetlen lehetőség arra, hogy sokáig éljünk." Mindig nagy tapssal fogadta a közönség. Én is nagy bölcsességnek hittem. Ma másképpen gondolom. Nem unalmas. Sőt! Hallatlanul izgalmas. Minden felismerésnek örülök. És ha elfog valami önsajnálat vagy világfájdalom, felnyúlok a könyvespolcra. Biztos kézzel emelem le azt a könyvet, ami válaszol kétségeimre, vagy vigaszt nyújt. Hiszek abban, hogy nem elég olvasni. Újraolvasni kell! És amikor becsukom - mint nagyanyáink a bibliát -, megcsókolom a könyvet.

- (Nehéz megszólalnom. Úgy érzem, ez már az igazi bölcsesség. De megint akadékoskodom.)
Nem hiszem, hogy mindez ellentmond Ács Klára megállapításának. Ma törekszel, akarod a boldogságot, a nyugalmat. És bölcsen meg is teremted magadnak a hétköznapok boldogságát. De alkatodnál, karakterednél fogva, ahogy Ács Klára mondta, életed során nem voltál igazán kiegyensúlyozott, igazán boldog. Ma egy bölcs, filozófus asszony vagy. Derüsen nézel a világba. De meg tudod számolni a pillanatokat, amikor a boldogság megtalált. Én azt hiszem, hogy ez így is igaz!
Nem alarlak meggyőzni. Én mostanában többnyire kigyensúlyozottnak érzem magam...

- Felírtad a négy személynév közé - utolsónak - az Ákos nevet. Ács Klára szerint ő a múlt, a régi múlt az életedben. Régebbi, mint ami beteggé tett. De erős nyomot hagyott benned.
Persze, hogy erős nyomot hagyott bennem. Hiszen ő a gyermekem apja.
Ákos a film bűvöletében élt. Én a színházhoz kötődtem jobban. Örök vitáink voltak. Ez is máig bennem él. Ahogy múlnak az évek, azt is tudom, érzem, Ákossal azért hozott össze a jósorsom, hogy megismerhessem az édesanyját. A mama rendkívüli asszony volt. Nagy hatással volt gondolkodásmódomra is. Rengeteget tanultam tőle. Általa ismertem meg például a hinduizmust. Sokat tanulmányozom azóta is a Bhagavad-gítát és a Védákat. A karma, a tett és a tettek révén kiérdemelt sors életemben meghatározó szerepet kapott. Bármi ért, jó vagy rossz, azon töprengtem, megérdemeltem vagy sem. A karma egyúttal figyelmeztetés is volt, mit, hogyan kell cselekednem. A magánbajaimat kellő higgadtsággal tudtam elfogadni.

- Eszerint a hit kérdésére vonatkozó elemző sorok igazak?
Ismét egy meghökkentő, vesébe látó megjegyzés. Az igazi, mély intuíciót érz em. itt már nem elég a tudás.

"Misztikumra való hajlam." A már említett hinduizmus iránti érdeklődésen túl a keleti kultúrák ismeretét és szeretetét is Rátonyinétól örököltem.
Egyre jobban vonzott a népek bölcsője, eredete. A mi homályba vesző múltunk. Szerencsém volt. Egy kulturális csere keretében Mongóliába utazhattam. Máig a sors nagy ajándékának tartom. "A nagy vándorlás" fordított irányban és repülővel - csodálatos volt. Átrepültünk az Ural fölött is. Megdobbant a szívem. Itthon vagyok.
Hadd meséljem el néked egy furcsa kalandomat, misztikus látomásomat. Országjáró, ismerkedő Útjaim során mindent meg akartam ismerni, ami ősi, ami régi. A tájat, a szokásokat, a népet. Egy északát jurtában töltöttem. A többie ka közeli fogadóban szálltak meg. Egyedül voltam. Már pirkadt, amikor arra ébredtem, egy ló szuszog a fülembe. Felugrottam, ki a jurtából. A hajnali, sűrű ködben egy szép fehér táltos állt előttem. Meleg barna szemét rám szegezte, majd horkant egyet-kettőt, aztán megfordult, és lassan eltűnt a ködben Csodálatos volt. Kísérőim szerint biztosan álmodtam. Ezen a környéken nincsenek lovak. Én tudom, hogy ott volt... valóság volt...

- "Hívő ember, ez nemcsak istenhit lehet".
Nem templomba járó módon hiszek. Hiszek valami felsőbbrendű erőben, összefüggésben, hatalomban. Mindegy, hogy minek nevezed. A világegyetem olyan nagy. Pirinyó fogaskerekek vagyunk. És hiszem, hogy megvan a dolgunk a földön.
Hitem mélysége és sokszínűsége valószínűleg kora gyerekkoromban is gyökerezik. Katolikus anyám és az evangélikus apám tisztelettel voltak egymás vallása iránt. Egyik vasárnap a katolikus templomba mentünk misére, másik vasárnap pedig az evengélikus istentiszteletre. Gyuri bátyám apám vallását követte - szokás szerint -, én pedig anyámét.
Mohorai diákéveim után, tizennégy éves koromban zárdába kerültem, Nyíregyházára, az Angolkiasszonyokhoz. Az itt töltött két év biztos, hogy kitörölhetetlen nyomot hagyott benne. Egy ideig azon goldolkodtam apáca leszek. Úgy gondoltam, tevékeny apáca, aki gyógyít valami lepratelepen, vagy tanít Afrikában a négeek között Mater Mohács viszont kijelentette: "Benned mocorog valami, nem leszel te apáca..."
A zárdai élet ellensúlyozására később szüleim Debrecenben színházba, bálba, strandrae vittek. Emlékszem, teljesen kétségbeestem, hogy meztelen combokkal, fedetlen karral kell kimennem a kabinból az emberek közé+

Még egy kérdés a misztikummal kapcsolatban. Érdekelssne, hogy a reinkarnációról, vagy a lélekvándorlásról mi a véleményed?
Ez két különböző fogalom. A reinkarncióban tudok hinni. Ha a vallások összességét nézed, több vallás hivői állítják, hogy az ember halálakor valódi élete nem alszik ki. A lélek csupán testét veti le, s attól függően szüleik. Talán ezért is tiltja a legtöbb vallás az öngyilkosságot is. Ez nem megoldás. Ilyenkor az ember meghatározott feladatát - amiért a világra jött - nem teljesíti, elmenekül. Újjászületve, nehezebb körülmények közöztt, előlről kell kezdenie ugyanazt. Nincs menekvés!
A lélekvándorlás - hogy az újjászületés utáni létforma lehet állati, növényi vagy akár anyagi is, például kristályl - számomra elképzelhetetlen!
Ez visszafejlődés lenne. Én a fejlődésben, a szépségérst, a tisztaságésrt vívott harcban hiszek.

- Jártál már a Szentföldön is. Beszélnél emlékeidről?
A "nagy utazás" bennem még máig sem ért véget. Azóta minden bibliai tárgyú képet másképpen nézek. Az ígéret földje olvasmányaimat is megtermékenyítette. A személyes találkozás az elmúlt évrezdedek köveivel, szikláival, vizeivel.
Boldoggá tett a véletlen, amelynek során eljutottam Izraelbe. A Kedves hazuggal vendégszerepeltünk ott. Szabad időmben végigjárhattam a biblia színtereit. Láttam az Olajfák hegyét, a Táborhegyet, a Genezáreti-tavat, Betlehem szent helyeit, Jeruzsálemet. Örök emlék.

- Ezek az élmények, emlékek is hozzájárulhatnak, hogy belevágj és végre írj? Említetted, többször éreztél kísértést erre.
Gondolatom, témám több is lenne. Csak az erőm, a merszem kevés hozzá! Talán a közeljövőben ismét rászánom magam. Egy keltárül szóló könyvről lenne szó. Régóta foglalkoztat ennek az ősi kultúrának számtalan emléke. És Ács Klára is biztat írásra, nem? Meg kell próbálnom.

- Beszélgetésünket azzal zárom, hogy kívánok neked sok erőt és egészséget, kívánom, hogy a "Blache" mélységű szerepek ismét megtaláljanak. S kívánom, találd meg a szavakat, mondatokat önmagad írásbeli megfogalmazásához.
Köszönöm.
 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
Polgár László
  2011-09-13 09:00:49, kedd
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Analízis

Erős akaraterőt, logikát és tisztaságot (egyenességet!) látok! Kombinatív készséget.
Itt a tehetség jele is.
Zseniális szervező!
Óriási a szereplési vágya.
Nagyon világosan látó ember - bár nem hisz a mesékben - mégis idealista!
Pedig annyi minden történt vele - rossz is -, amit nem tud megmagyarázni.
Kifelé öntudatos, erős akaratot mutat, de az egészhez túl sok energiát fogyaszt - belül sokszor a kétség gyötri...
Erősebb a logikája, mint a fantáziája. Nem csapongó!
Nagyon kiváncsi természet. Szeretne sok mindent tudni, látni, ismerni. Mindezért keményen meg is dolgozik.
Jó formaérzékkel bír, és ezt ki is használja.
Ragaszkodik a harmonikus formákhoz. (Mindenben.)
Amit elvállal, azt tudatosan teszi, és végig is csinálja, bármi történik is!
Állandó várakozási állásponton van. Vár a sikerre, éhes a sikerre! Hiú!
Eléggé földhöz kötött ember - mégis - szellemileg fejlett!
Házasságában az összetartó erő - az erősebb - a párja!

Klára - skizoid alkat...
Zsuzsa - hajlékony, kedves teremtés.
Zsófia - valahol disszonáns...
Judit - valami nagyon szomorú dolog történt vele nemrégen...

Aláírása megerősíti az előbbieket (gyermekkori betegségből maradhatott vissza...) Gyulladásokra való érzékenység... Egyik lábánál is Epéjére vigyázzon! (Zsírt, fűszert ne!)
Két szeme nem egyformán erős.

Polgár László

Nevelési módszeremnek mindig is az volt a célja, hogy gyerekeim boldog emberek legyenek. Sok út vezet a boldogsághoz, én ezek közül a legtöbb garanciával járó utat választottam, a zsenivé válás útját.

- Biztos benne, hogy ez a két fogalom összetartozik?
Abból indultam ki, hogy a boldogság komplex jelenség, mely a zseni összetevőit is magába foglalja. Számtalan részeleme van: a munka öröme, a becsületesség, az egészség, az okosság, az anyagi feltételek, a vidámság, a szeretet, az optimizmus, a bátorság, a nyugalom, a szellemi és anyagi szükségletek kielégítése, örömérzés, perspektíva, a szerelem teljes átélése, a jól végzett munka utáni pihenés, az alkotás, a siker, a maga igények, a cékitűzés és még sorolhatnám. Ha az említett összetevőket csoportosítjuk, akkor a következő alliterációs képletet kapjuk: boldogság =szakma + szeretet + szaabdság +szerencse. Szakmán a munkát, a teljesítményt, az alkotást értjük, szereteten a másoknak adott és viszont kapott érzelmeket, szabadságállapoton az ember lehetőségeit és képességeit arra, hogy önálló, öntevékeny és alkotó személyiséggé legyen, szerencsén pedig a véletlen külső (elismerés, béke, családi környezet és a többi) és belső (egészség, erőnlét, adottság, szellemi és anyagi javak állapota és a többi) tényezők egységét. A képletből is érzékelhetők a zseni-lét összetevői.

- Elmondanád nekem, hogy te mit is értesz valójában a zsenin? Én a tehetségre, nem a "lappangó", "szunnyadó", hanem a kibontakoztatott tehetségre gondolok, ha ezt a szót hallom.
Én így mondanám: zseni = munka + szerencsés körülmények (ezen társadalmi feltételeket értek). Felsorolok néhányat legnagyobbjaink vélekedéséből is.
Edison: "A zseni egy százalék inspirációt és kilencvenkilenc százalék verejtéket jelent."
Gorkij: "Tehetség semmi - fegyelem minden."
J.S. Bach: "Bárki eljuthat az én szintemre, ha olyan szorgalmas, mint én voltam egész életemben."
Goethe: "A zseni =szorgalom."
Balzac: "Minden emberi tehetség két alkotóelemből áll türelemből és időből..."
A magam számára kijelölt feladatot, "nevelj zsenit!", nem egyszerűen pedagógiai feladatnak érzem. Társadalmi célkitűzéssé is kellene válnia. Tartsuk mércének. Kezeljük etalonként, elérendő normaként. Nem mindegy, hogy egy társadalomnak, milyen az értékrendje. A valóságos teljesítményeket kell igazi rangra emelni.

- Egyetértek. Bár már ott tartanánk. De evezzünk talán a pszichografológia vizeire.
Azonnal. De ha megengeded, előtte elmondanám pedagógiai rendszerem még egy sarkalatos pontját, mert lényeges lehet további beszélgetésünk során. Provokatívan fogalmazva, ahogy mondani szoktam: A zseni nem születik, a zsenit nevelik!

Tehát vitatod, hogy létezik tehetség?
Egész életem, előtanulmányaim, elvégzett kísérleteim, jövőbeli terveim mind ennek a szolgálatában állnak. Igaz, három lányom sakkeredménye pedagógiai vonatkozásban már érzékletesen igazolta kísérletem jogosságát. De mégsem állítom, hogy önmagában ez az eredmény már alkalmas lenne rá, hogy eldöntse azt a több ezer éves filozófiai kérdést, milyen viszonyban vannak egymással a született adottságok és a szerzettek. A filozófia és genetika mai vitáiban az álláspontok még eldöntetlenek. Én ebben a vitában a társadalmiság mellett voksolok, és állítom, hogy a pedagógia is nyugodtan alapozhat erre. Vallom, minden biológiailag egészséges gyerekből zseni nevelhető, minden egészséges gyerek annyi adottsággal születik, hogy bármilyen szintű személység lehet belőle. Biológiailag nincsenek a személyiség fejlődése elé korlátok állítva! Vagyis: minden egészséges újszülött potenciális zseni!

- Ez utóbbival erősen vitatkoznék! Nem hiszem, hogy minden egészséges gyerek hasonló adottságokkal születnék! Abbanviszont hiszek, hogy valamiben igenis minden gyerek tehetséges. S a szülők felelőssége az, hogy ezt a képességet, vágyat, tehetséget felismerve, segítse ennek kibontakoztatását. Serkentse munkára, kitartásra. Ne hagyja elveszni, ami adott.
A tehetségről más a nézőpontod neked, és más nekem. És evvel a témával kapcsolatban nagyon lényegesnek tartom az analízist készítő pszichografológus álláspontját is. Ezért akartam mindezt előre tisztázni!

- Ács Klára hisz a tehetségben, az öröklött tehetségben.
Tudom. Mint említettem, a személyiség tehát a természet adottsága, a környezet hatása és az egyén alkotása egyszerre.

- Ezt én sem vitatom.
E hármas egységen belül a döntő láncszemet - mint említettem - a környezeti, társadalmi hatásban látom. Igaz, az életkortól függően más és más szerepe van mindegyiknek. A kezdeti hónapokban a biológiai hatás az erősebb, az első tíz évben vitathatatlanul megnő a társadalom szerepe. Később megerősödik a személyiség aktivitása. De a személyiség kibontakozása és szabadsága szempontjából mindvégig társadalmisága a döntő. A társadalmiság ételmezésén belül legalább két mozzanatot emelnék ki. Egyrészt a személy közvetlen környezetét, másrészt a távolabbi körülményeit. Az első teresmti meg az úgynevezett minta általi "öröklést", a második a társadalmi-kulturális "öröklést", tehát a biológiai öröklésen túl az embert a családi hatás és minta, valamint a szélesebb társadalom történeti-kulturális "átöröklése" határozza meg. A társadalom az ember természetéhez tartozik. Az egyén személyiségének a társadalmi erők hatására létrejövő kibontakozását maga is úgy éli át, mint saját önmegvalósítását. Ebből adódóan a nevelésnek a gyermeket társszerzőként is el kell fogadnia. A nevelés feladatát nem abban látom, hogy - mint Te is említetted - kifürkésszük, megleljük a gyerekben az "adott", illetve az elrejtett képességeket, hanem hogy - feltételezve az általános adottságot, amely minden egészséges gyereknél létezik - neveljünk ki benne valamilyen speciális képességet.

- Én úgy gondolom, ha véletlenszerű a választás, és nem a tehetség az alapja, hiába a sok munka, a pedagógusi igyekezet, csak jó középszintet érhetsz el.
Kísérletünkkel az én elképzelésem szeretném bizonyítani. Ennyit mindenképpenel kellett mondanom, mielőtt a pszichografológiáa áttérnénk. Mint említettem, a grafológiában is nagyon lényeges a személy, aki az analízást csinálja! Sok múlik azon, milyenek az ő pszichológiai és filozófiai nézetei. Diagnosztikával, pszichodiagnosztikával kapcsolatban néhány dolgot nagyon fontosnak tartok, s ez vonatkozik a pszichografológiáa is. Mint egy komplex vizsgálat részét elfogadom, de csak mint a vizsgálat egy részét. Prognosztikára, jövendőmondásra nem szabad használni, és nem is használható. Szükségesnek tartom, hogy a vizsgálatot egyszerre több grafológus is, egymástól fügetlenül elvégezze. A több alkalommal végzet vizsgálat is segít az objektivitásban. A grafológia nálunk még gyermekcipőben jár. Fejleszteni kellene. Arra lenne szükség, hogy legyen az egyetemen egy öt-vagy hatéves pszichografológia szak, akár nyolcéves is. Első három év pszichológia, aztán öt-hat év grafológia. Sok más tárgyat nem szabad tanulnia, mer akkor a pszichografológiát nem fogja tudni. Nem beszélve arról, ha mi ezen a területen is zseniket akarunk képezni, a tanulást már hat-hét éves korban kéne elkezdeni.

- Rákosné Ács Klára tizennégy éves korában kezdett grafológiát tanulni Románné Goldziher Kláránál, de az érdeklődése már egészen kiskorában megvolt. Ötéves kora körül - tehát iskolás kora előtt - tudott olvasni. A kézírás már akkor foglalkoztatta. Érdekes megjegyzéseket tett a kezébe került levelek íróira Szülei eme érdeklődés alapján vitték el Goldziher Klárához. Látod, ilyesmire gondolok én, amikor tehetségről beszélek. Nem kell ezt nyomozni, felszínre jön magátólis, csak észre kell venni.
Az érdeklődés itt is fontos motívum. A szakosodás legalább annyira. Nem több szakon kéne egyszerre tanulni, hanem egy dologra koncentrálni. Például él két bölcsész barátom az USA-ban. Aki Mayarországon egyszakos tanárképzésben vett részt, az kint már egyetemi tanár, aki meg kétszakos volt, az csak tengődik. ugyanez a helyzet a nyelvekkel is. Valaki elkezd tanulni több nyelvest egyszerre. Soha nem fogja egyiket sem megtanulni. De ha előbb megtanul angolul, azután németül - de ezt mind intenzív formában - ugyanannyi idő alatt megtanul jól, míg fordítva csak az időt vesztegeti. Akkor melyik a jobb módszer? Visszatérve a grafológiára. Egyértelműen használható a kriminalisztikában, gyógyászatban, pszichiátriában különösen, írásszakértői munkában, pályaválasztási tanácsadásban és egyes jellemrajzoknál. De hogy ki mennyire tehetséges, ki hol tart, megállapítására kevésbé alkalmas.

- Saját analízised kézben tartva mi a véleményed?

Alapjában véve jónak tartom. Lehet, hogy hetvenöt százalékban ugyanezt írtam volna magamról. S ez nem rossz arány, azt hiszesm. Elfogadom. mindjárt elmondom azt is, hol érzem, hogy nem teljesen az igazi. "Óriási a szereplési vágya" - nem érzem. De ki tudja, lehet, hogy tudat alatt. A másik: "... annyi minden történt vele - rossz is -, amit nem tud megmaegyarázni." Emberi butasággal irigységgel, előítélettel magyarázom, és el is tudom fogadni, mert egy történelmileg adott időszakban ez némileg érthető is. Az átlagtól eltérőket nem tudta elviselni a társadalom. Az én programom pedig a zseninevelés. Ebben az országban szinte mindenki gyanúba keveredett, aki kiemelkedő teljesítményt produkált.
Ja, még volt az "önző", amit már aláírásomat látva jegyzett meg Ács Klára. Amikor tanár voltam, kétszéer-háromszor annyi órát foglalkoztam a gyerekekkel, mint ami kötelező. Ha tudtam segíteni valakinek, mindig megtettem. Anyagilag is. Tanítottam - mint említettem - rengeteg órát ingyen. De hozzá kell tennem azt, hogy az ember lehet önző egészséges értelemben is. Akkor van baj, ha egocentrikussá válk valaki. Én úgy érzem, nem vagyok önző.

- A pszichografológus még azt is mondja: "Célja érdekében - tervszerűen - önmagát is, másokat is végsőkig kizseigerel, dolgoztat."
Nézd, én azt hiszem, hogy az természetes, amit én csinálok. Ez a természetes, ez a jó, ez vezet a boldogsághoz. Mivel ásnak is boldogságot és jót akarok, mástól is a sok munkát várnám el, de nem kényszerítek senkit. Ha valaki akar velem együtt dolgozni akkor dolgozzon. Ha nem akar, akkor ne dolgozzon A gyermekeimet sem kényszerítem . Néha örülnék, ha többet dolgoznának, de tiszteletben tartom az egyéniségüket és az önállóságukat.

- A te természetes igényed, úgy látszik, néha több, mint az övéké.
Igen. Máskülönben amikor még tanítottam, több tanártársam is szóvá tette, hogy ne várjam el másoktól, amit magamtól. Én viszont úgy érzem, ez nem maximalizmus, amit én csinálok, hanem optimalizmus. Akik eredményeket érnek el, azok mind így érték el. Dolgoztak.

"Kifelé öntudatot, erős akaratot mutat - de az egészhez túl sok energiát fogyaszt". Ehhez mit szólsz?
Nagyon sokáig úgy voltunk a politikai hatalom által félreállítva, hogy rengeteg energiát igényelt a munka. Állandó feszültségben kellett élni, hadakozni. Ha az ember nem látja szabadnak a távlatokat, az sok energiát emészt. És lassan az idő is múlik. Négy-öt éve érzem, hogy nem olyan könnyedén, nem oyan fáradhatatlanul végzem a munkát, mint régebben. Két és fél évtizeden keresztül napi négy órákat aludtam. Most jön ki az emberen. Az utóbbi években igyekszem hét-nyolc órát aludni és néha lazítani.

- "Szeretne sok mindent tudni, látni, ismerni. Mindenért keményen meg is dolgozik." Én is úgy tudom, gyerekkorodtól kezdve valóban rengeteg dologgal foglalkoztál. Többek közzött sporttal is, művészettel is. Ezek közül hogy szűrődött ki végül is a sakk? Ez érdekelne.
Véletlenül. Hát ha az ember a gyerekkoráról akar beszélni, az hosszú történet. Nehéz helyzetbe került szülők gyerekeként születtem. édesanyám akkor jött haza harminckilósan Auschwithből, s rövid idővel hazaérkezése után teherbe esett velem. Mivel apámnak is, anyámnak is kiirtották szinte az egész családját...testvéreket szülőket, férjet, illetve feleséget, gyereket, szinte mindenkit - gy nyilván én próbáltam megadni azt a szeretetet, amit azelőtt mások adtak nekik . Mind a kettő nagyon rendes, értelmes ember volt, de nyilván nyomtaanul nem múlhatott el az üldözés, a koncentrációs tábor és a munkaszolgálat. Tűrőképességük nem volt már olyan szinten, hogy tudjanak eymáshoz alkalmazkodni, úgyhogy tíz év múlva elváltak. Tízéves lehettem, tíz-tizenkét éves, amikor elvált szülők gyereke lettem, ami azzal is jár, hogy az embert az utca is neveli, nemcsak a szülők. Kisgyerekkoromban vallásos nevelésben részesültem. Körülbelül ötéves koromban héberről magyarra fordítottam. Amikor kikerültem az utcára, sokat bunyóztam, fociztam, sakkoztam. A gimnáziumban sakkcsapat alakult, s engem is hívtak, hogy menjek játszani. A sakk igazán akkor jött e az életünkbe, amikor Zsuzsánál a kísérletezés terepeként a sakkot választottuk.

- Ez tényleg olyan véletlenszerűen adódott? Mármint a gyerek találta meg a sakktáblát és kezdett el játszani?
Az az igazság, hogy arra már nem emlékszem, hogy a gyerek maga találta-e meg, agy mi irányítottuk a figyelmét a fiók felé, ahol a sakk-készlet volt, de egy biztos: kerestük azt a területet, ahol ezt a pedagógiai kísérletet megcsinálhatjuk, ahol az eredmény mérhetőbb. Mérhetőbb, mint más területen. És a sakk tűnt a legmegfelelőbbnek, mert a művészetek vagy a tudomány területén ez nehezebb. Gondolj csak bele, ha egy matematikai feladvány megoldását állítod egy másikkal szemben, nagyon nehéz eldönteni, hogy melyik a nehezebb. Vagy két remek kép értékének összehasonlítása is nagyon sokszor nehéz. Sakkban objektívebbek a mércék. Két ember leül egymással szemben. Játszanak tíz játszmát, kiderül, ki nyer öt-öt vagy nagyobb arányban.

- "Amit elvállal, azt tudatosan teszi, és végig is csinálja, bármi történik is." Ehhez nemcsak nagy akaraterő, hanem állóképesség is kell. Melyik sportot űzted huzamosabb ideig?
Egyiket sem! Hát fociztam, úgy tizenhat éves koromig, utána jött a tanulási időszak. A tanulásból lett a sport. Sokat olvastam, az idő meg elment. Én egyesületben nem sportoltam semmit.

- Pedig én azt hittem.
A sport nagyon fontos lenne Nem véletlen példáu, hogy uri Geller naponta több órát edz, fizikai sportban. Azért, hogy a szellemi energiáit kellőképpen tudja kondícióban tartani Nekem is kellene még ma is csinálni a gyerekekkel együtt, de nem jut rá idő.

- az úszásra sem? Az minden tagodat megmozgatná.
Nem. sajnos nem. A lányok mennek egyedül úszni, karatézni, pinpongozni. Nincs időm. De aludni is- mondtam - többet kellene...

- Te bölcsészkaron végezték?
Nem. Tanárképzőn. Tanári végzettségem van. Pszichológus-pedagógia szakos. Matematikát is csináltam kiegészítő szakként, de a matematika az nagyon időigényes játék, így aztán abbahagytam.

- Tudod, miért kérdezem? A tanítás miatt. Ugye mind a három gyerek magántanuló volt? Ti voltatok a tanáraik?
igen. Végig mi készítettük fel őket a vizsgákra. Annyira azért tudom a matemtikát, hogy egy középiskolásnak elmagyarázzam.

- Nemcsak Zsuzsát, hanem Zsófit és Jutkát is?
Igen. Jutkát is mi készítettük fel, két hónappal ezelőtt vizsgázott.

- És a többi tantárgyból pedagógusok?
Nem. Mi, Klárával készítettük fel őket. Én nem kívánom azt a gyerekektől, hogy kitűnőre vizsgázzanak mindenből.

- Az életnek neveled őket.
Igen. Nyelveket beszélnek, a sakk mellett fizikai sportok, zene, művészetek ismerete, ez egy embernek elég.

- "Erős akaraterő" - erről még beszélgetnék egy kicsit. Gondolod, hogy ezt származásod, indulásod is befolyásolta?
Zsidó gyerekek korai nevelése az persze hozzájárul az akaraterő fejlesztéséhez. Teht az, hogy tanulj, mert neked tudnod kell, mert tanulni és tudni jó. Dicsérik a gyereket, fölkeltik az érdeklődését. Specializálják egy területre. Ezek mind fontosak. A Talmud előrja, hogy a zsidó szülő legyen az első tanítója a gyereknek, mert a gyermek érzelmileg közel áll hozzá, szereti őt. Lényeges, hogy a gyerek érezze, hogy a szülő mit vár el tőle, az jelentősen befolyásolja igényeinek, majd a teljesítményeinek a szintjét is. A zsidó családban a tudás szeretetére, a könyv tiszteletére, egymás megbecsülésére nevelik a gyereket. Nem sajnálják az anyagi áldozatokat a gyerekek képességeinek kibontatkoztatására, fejlesztésére. Gyermekkorában belénevelték az emberbe, hogy fiam, tanulj, mert azt soha nem vehetik el tőled. Ma már Izraelben sem általános ez. De azért még vannak szülők, akik hagyományos módon nevelik a gyerekeiket. Sokan már kiskorban komputerrel dolgoznak, négy-öt éves korban.

- A te hited a hagyományos formához képest, ugye, átalakult?
igen. Tizenhárom-tizennégy éves koromban volt egy osztályfőnököm, biológia - és élettantanár, aki materialista szellemben magyarázott Nagyon szimpatikus tanár volt, s akit a gyerek szeret - mint emltettem - attól nagyok sok mindent elfogad. Kezdett átalakulni az a világképem, ami kezdetben volt. Eredetileg felekezeti gimnáziumban kezdtem, s körülbelül tizenöt-tizenhat éves koromra eljutottam oda, hogy materialista lettem. Nem volt könnyű, egy vallásos gyereknek ez elég nagy konfliktust jelentett. az első nagy konfliktus volt a szüleim elválása, a második ez az ateistává válás. a harmadik az antiszemitizmus.

- Ezt te valóban érezted? Mostanában sajnos politikai érdekből is szítják egyeseks. De régebben is?
Az egész életemen keresztül. Az általános iskolában volt antiszemitizmus, a középiskoában, a katonaságnál, a focipályán, a tanári pályán és ma is. Gyakorlatilag végigvonult az egész életemen.

- Én keresztény, értelmiségi családban nőttem fel, s ez nálunk soha nem volt téma. Az számított, ohgy ki milyen ember. Mit tesz, hogyan él, milyen kulturált, mennyire becsületes. Találkoztam tisztességes és jellemtelen zsidókkal és keresztényekkel is mind iskoláimban, mind a munkám során. A jellem alapján ítélek továbbra is.
Bár ez lenne az általános. a napokban megyek az utcán. Jön velem szemben két férfi, és elkezdi üvölteni: menjek abba a jó büdös zsidó anyámba...

- Primitív emberek lehettek,de mindenképpen felháborító.
az. Akit sértenek, azt akkor is sérti. Mint az ókori példázat: A gyerekek játékból hajigálják a békát, de a béka valóban elpusztul.

- Az akaraterő és a logika után mindjárt az egyenességet, a tisztaságot látja Ács Klára az írásodban.
Aki önmagával is és másokkal is békében akar élni, aki azt akarja, hogy tiszta legyen a lelkiismerete, aki hivatástudattal rendelkezik, aki szereti a családját, s összhangot kíván teremteni saját maga és társadalmi környezete között, az nem kerülheti meg az etikát. Erkölcsi értékek nélkül nincs iránytú az élethez. Az ember dolga a földön, hogy önmagát és a többieket a tökéletesség felé vezesse.

- Ha röviden kéne összefoglalnod, mi ez az út, amelyen járva mindez elérhető, mit mondanál?
Idézném az ókori Hillelt a Talmudból: "Ami gyűlöletes neked, azt ne tedd a felebarátodnak." Ez az alaptörvény, a többi csupán magyarázat.

- Az, hogy a pedagógiára tetted föl az életed, az következméne az előbbkeknek? Nem is vetődött föl más pálya?
Gyakorlatilag először arra gondoltam, hoy sportoló leszek, majd fölvetődött az is, hogy újságíró. Kmikus színész, ez is felmerült bennem.

- És még azt mondtad, nincs benned szereplési vágy!
Látod, tudat alatt, valószínűleg igen. A festészet is - egészen rövid ideig - mint lehetőség foglalkoztatott. Szerettem rajzolni, megtörtént, hogy nem tudtam ellenállni, lerajzoltam, aki éppen a közelemben ült. De tanítottam műszaki rajzot is a katonaságnál, hdterveket csináltam. S végül tanár akartam lenni. Ha belegondolsz, egy kicsit mindegyikből bejött valami. Mert sok interjút ad az ember, cikket ír, nyilatkozik, könyvet ír, ez az újságírói oldal. Színészet? Az ember sokszor van olyan szituációban, hogy "viselkednie" kell. Showműsorban, tévéinterjúban vesz részt és a többi. És tanár, az elég sokáig voltam. Szerettem a tanári pályát. Tanítottam iskolában is, végigmentem a tanári pálya szinte minden területén. Dolgoztam iparitanuló-kollégiumban, középiskolában, értelmi fogyatékosoknál, mozgássérülteknél, s egy rövid ideig még a rendőrség ifjúságvédelmi osztályán is.

- Errő nem is tudtam. Mikor?
Valamikor a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, polgári alkalmazottként a budapesti rendőrfőkapitányságon. Egy év után, amikor közölték, hogy a polgáriakból hivatásosokat csinálnak, akkor én eljöttem. de talán jobb is mert a nyomozói munka mellett nem tudtam volna végigcsinálni a pedagógiai kísérletemet.

- Igen. Pedig a pszichografológus szerint is "amit elvállal, azt tudatosan teszi, és végig is csinálja, bármi történik is." Úgy érzem, valóban kockázatos, nehéz utat jártál be, hogy elképzelésed bizonyítsd. Elkeseredés, csüggedés nem tartott vissza?
Ha valami nem sikerült, akkor én mindig azt a következtetést vontam le, hogy többet és jobban kell dolgozni! Rövid ideig tudok csak elkeseredni. Egy óra kell, amíg az ember földolgozza. Legtöbb egy nap. Egy napnál tovább nem szoktam a kudarccal foglalkozni, hanem előrenézek. Levonom a tanulságokat. És a jobb és a több munka meghozza az eredményt!


- A gyerekeid is - gondolom - így látják.
Intenzívebben, keményebben, szorgalmasabban kéne dolgozni. Talánmég nagyobbnak kéne lenni a becsvágyuknak.

- Végül is az eredmények őket, benneteket igazolnak.
Világbajnoki aranyak, olimpiai aranyak, tizenegy arany! Sakk-Oscar..., női világranglista első helyén nyolc félév, és körülbelül ötven Guinnes-rekordot tartanak a lányok, de én mindig azt nézem, mi az, amit el lehetett volna még érni. Nyilván ez az én munkám hiányosságát is jelenti. De hát még semmi nincs lezárva. Tizennégy, tizenhat és huszonegy évesek a lányok. De ismétlem, harmonikus élet, a boldogság, és csak utána a sakk. Mindig ezt tartom szem előtt.

- Hál'istennek, csillogó szemű, lelkes gyereket látok, akár Judittal, akár Zsófival, vagy zsuzsával beszélgetek.
Ha én nem ezt látnám, azonnal abbahagynám a sakkozást.

- S mi az abszolút célod, terved?
Szeretném azt bebizonyítani, hogy egy nő képes ugyanolyan szellemi teljesítményt elérni, mint egy férfi.

- Ez még eddig nem sikerült?
Eddig még nem. Jutka megnyerte mind a tizenkét, mind a tizennégy évek fiúk világbajnokságát, a nőknél Zsuzsa meg ő a legjobb. Az igazi az lenne, ha valamikor a férsfiak között is ezt a teljesítményt nyújtanák. Más talán elégedett lenne ezzel az eredménnyel. Én tovább dolgozom.

- Az egészséggel kapcsolatos diagnózisról mi a véleményed?
Tudomásom szerint a két szemem egyforma erős. Két-két diptria...
Epémre panaszom nem volt. Viszont cukorbetegségem van.

- Beszélnél még erról az alapelvedről, hogy bármelyik területen, bármelyik gyerekből zsenit nevelnél? Még most is vállalnád?
Vállalnám. Ha valaki idehoz nekem három gyereket, igen. Csupán az a probléma, hogy nincs időm utánajárni. Minden további nélkül elvállalnék például egy európait, egy kínait, egy négert. Az persze feltétel, hogy olyan árva gyerek legyen, akit a szülő nem vihet el tőlem két év múlva. Ez közel húszéves pedagógiai munka, nem engedhetem, hogy néhány év után tönkretegye valaki a gyereket. Miért ne sikerülne ez más gyerekekkel is? Sőt! Az ember más gyerekével könnyebben következetes...

- A budaőrsi iskola az nem az igazi? Azon belül nem lehetne megoldani?
Nem.

- Nem voltak megfelelőek a tanárok?
Olyan szülőkkel kellett volna kezdeni, akikben él a becsvágy, hogy gyerekükből kiváló embert neveljenek. Ha ez nincs meg bennük, akkor ellene beszélhetnek a tanárnak. Az úgynevezett kettős nevelés tönkreteheti ezt a munkát, agy legalábbis csökkenti a hatékonyságát.

- Nem gondolod, hogy ezt kollégiumi körülmények köött jobban lehetne csinálni,
Lehet iskolai körülmények között is, ha a szülők partnerek! Nem a gyerekeket kell kiválogatni a beiskolázásnál, hanem a szülőket. Ez az egyik probléma. A másik pedig az, hogy - úgy érzem - nem rendelkeznek olyan szervezőkészséggel, ami ehhez kellene. én ajánlottam, hogy ha elsőben már beszélik az eszperantót, akkor másodiktól kezdjék meg az angol oktatását is. Ők csak egy évvel később akarják. Nem elég intentív az oktatás. Nem elég bátran szakosodnak. Így nem teljesen Polgár-módszer. az viszont tény, hogy jobb iskola, mint az átlag.

- Azt hiszem, beszélnünk kell a pénzről is, mint a siker függvényéről.
Soha nem csináltam titkot abból, hogy megkérem azt, ami jár nekünk, ami megillet minket. Végiggondoltam egy kísérletet, egy versenyszisztémát, s emellett egy vállalkozást. dolgozom, s ha jól dolgozom, megvan az eredménye. Mi is azon az áron akarjuk eladni magunkat, mint más profi versenyzők. Amennyi az értékünk. Az más kérdés, hogy a pénzt nem luxuscukkekre költjük, hanem könyvekre, edzőkre, nyelvtanulásra. Négy-öt hónap alatt egymilliót fizettem ki ezekre. Minden a praktikusság szolgálatában áll. Máskülönben közel sem vagyunk olyan gazdagok, mint azt sokan hiszik rólunk.
Nem keresünk többet, mint egy nyugat-európai gy amerikai munkát, vagy tanár. pénzünk jelentős részét Nyugaton keressük. Ha akarnánk venni egy autót vagy egy nyaralót, nem biztos, hogy lenne hozzá elég pénzünk.
Hiszem, hogy az az út, amin mi járunk, társadalmi értelemben is kívánatos és hasznos. Az ember halad a történelem is, és az országnak minél több és jobb szakemberre, egyre több alkotó zsenire lesz szüksége. Ha a társadalom nem a csúcs felé törekszik, akkor előre sem képes haladni.

- Örülök, hogy megismerhettelek benneteket! Örülök az éjszakába nyúló beszélgetéseinknek, vitáinknak, s barátságunnak. S kíánom, hogy az a rengeteg energia, amit munkátokba fektettetek, hosszú távon is megtérüljön!
 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
Makovecz Imre (okkult)
  2011-09-12 17:59:22, hétfő
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Analízis

Határozottság, ami legelőször szembetűnik. Ez jellemzi cselekedeteit és gondolatai egész életét.
Nem befolyásolható. Csak akkor mondja ki a véleményét és akkor kritizál, ha belsőleg határozottabban tudja, érzi.
A felelősségvállalás erősen fejlett a jellemében. Ha véleményt mond, ha nyilatkozik, mindig lelkiismeretére hallgat, s kimondja az igazat, nem kímélve a másikat. Kellemetlen következmények, személyes hátrány sem gátolják ebben.
Nem alakoskodó. Nagyon logikus. Nagyon következetes.
Nem kitárulkozó természet, de nagyon őszinte!
Lelki kultúrája, az intelligenciával karöltve, fejlett. Nagyon mélyen tud belelátni a dolgokba.
Nem bohém, nem könnyed, nem egy hajladozó ember!
Annak ellenére, hogy hallatlanul érzékeny, ezt ne mutatja!
Gyors appercipiáló, gyors cselekvőkészségű.
Szangvinikus alkat! De - nagyon vigyáz arra, hogy ki ne robbanjon, vagy ki ne ugorjon a szándékosan felvett egyenletes tempóból, ritmusból. Mégis, vannak életében olyan helyzetek, amikor vulkánszerűen kitör, amikor pszichikai és etikai tűrőképességének határán túlmegy a körülötte lévő igazságtalanság, jellemtelenség, mocsok...
Mocsok, sötét erők! Ezzel kapcsolatban még egy fontos dolgot látok. Tapasztalnia kellett és kell: ő bizonyos mértékig kihívás a sötét erők számára!
Az ezoterikus tudományok, a misztika, úgy érzem, izgatják, vonzzák...
Sőt: valamely régi, rokoni ág erősen hitt, a nagyon is mélyen foglalkozott mágiával!
Mélyen látó, mélyen érz, nagy fantáziájú. Ismeri a nagy törvényszerűségeket.
A megszámláltatottak és megjelöltek közé tartozik!
Ösztönösen is tisztában van az ő pecsétjével. (Köldetésével, keresztjével.)
Vezéregyéniség, akinek súlya van. Őserő!
Másokat és a körülményeket alakító erő.
Megy, megy a maga útján, mintha erre kényszerítené valami. És vár! Elvárja, hogy egyszer, végre, megértik, elismerik, felfogják mindazt, amit csinál...
Hiú! Nagyon hiú!
Feltétlenül született tehetség. És az összetett, többirányú tehetség, úgy látom, anyai ágon öröklött.
Ha művészettel foglalkozik, annak a súlyosabb fajtájához van csak köze!
De egy filozófus, egy forradalmár adottságaival is rendelkezik...
Alapjában véve - talán, inkább - reális ember, de: nem habzsoló, nem a pénz az, ami uralja.
Bizonyos fokig szereti a biztonságot - "szereti, ha fedél van a feje fölött".
Vannak dolgok, amelyekhez az intelligencián kívül nagyszerű emlékezőtehetség is szükséges. Ő majdnem szóról szóra emlékszik.

Egészség: Nem egyforma a két szeme látásra. Eerőssége és látási szöge is más. (Nem biztos, hogy ezt észreveszi, mert az egyik szemével korrigál.) Bizonyosfajta gyulladásokra hajlamos. Epéje érzékeny. Szívére vigyázzon!

Makovecz Imre

A következő helyszínre űzött vadként érkezem. Késésben vagyok, fülledt hőség, fellinis csúcsforgalom, torlódás a Madách-házak mögötti szűk beugróban...
Az autók hátán szökdelve egyszerűbb lenne, vagy szállni, repülni.
Makovecz határozott kézfogása megnyugtat. Leroskadok vele szemben. Előhalászom táskám mélyéről az elkészült analízist, máris olvashatja.
Mielőtt hozzákezdene, kedves mozdulattal penderít felém egy zacskót. Friss eper van benne. Imádom az epret! De mosatlan gyümölcsöt soha nem eszem - nem tudhatja -, így sajnos, köszönöm szépen, nem kérek.
A kistányér süteményt olyan szótlan meghittséggel varázsolja elém, mintha legalábbis öt filmet leforgattunk volna már együtt. Csak ezután veszi kezébe a papírlapot. Várok, míg végére jut.

Ugye beszélhetünk először arról, ami meglap, ami váratlan? Vagy feltétlenül sorban akarja venni a megjegyzéseket?
Nem fontos a sorrend. Ahogy Ön gondolja.
A misztikával, az ezoterikus tudományokkal, a sötét erőkkel kapcsolatos meglátás. Ez furcsa...
- Aki ismeri az Ön épületeit, az építészettel kapcsolatos nézeteit, nem lepődik meg.
Az a váratlan, hogy ennek ilyen határozott, megfogalmazható nyoma van az írásomban.
- Szeretném, ha beszélne ennek az érdeklődésnek, vonzalomnak a kezdetérsől, az eredetéről.
Mindig is az volt az alapvető benyomásom, hogy amit látunk vagy érzékelünk, nem csupán annyi a világ.
Ez nem filozófiai tétel volt számomra, hanem - ki tudja, miért - természetes.
Nagyon sokan úgy gondolják, a transzcendentális dolgok, azok filozófiai úton kerülnek az emberek agyába, és ez egy ilyen fantáziakép, főle egy materialista, vulgármaterialista képzés után. Holott nem így van. Az emberek sohasem a gondolkodás és főleg nem a fantázia révén jutottak el az ember mintájára megszemélyesített Isten fogalmáhzoz, hanem mindig minden fordítva volt.
Minden fordítva volt, mint ahogy azt mi tanultuk az iskolában. Tehát, mondjuk, amit tanultunk a lineáris fejlődés elméletéről, hogy eredetileg egy majomról beszélhetünk, majd valamilyen emberszabású majomról, s az a kulcsa a dolgoknak, hogy ehhez nagyon sok idő kellett. Évmilliók kellettek, hogy az emberszabású majomból sajátos emberi preegzisztencia kialakuljon.
Nagy ködösítés zajlott le mindig akkor, amikor bizonyítani kellett volna, hogy valamilyen mutáció következtében átalakul valamivé - egy mageasabb rendű konstrukcióvá - valami alacsonyabb rendű. Erre egyetlenegy dolgot tanultunk mindketten az iskolában: hogy lassú mennyiségi változás gyors minőségi változást okoz. Ezzel a hülyeséggel próbáltak bennünket etetni, ami ellen mindig tiltakozott mindenki, de mást nem tanult az iskolában, más hangulatokat nem kapott, ez volt.
Mert a valódi kezdeteket, seajnos, nem tanulták meg kezelni. A valódi kezdetek fölismerésére kellett volna a gyerekeket megtanítani.
Ilyen sajátos kezdetekre utalnék a múltból: Imre bátyámékkal mentünk ki kapálni Városhegyre, és én mint négy-öt éves gyerek ott csellengtem a szőlőben, ami nálam természetesen jóval magasabb volt. Ott állt egy naegy búzaértőkörte-fa, ha jól emlékszem. És egyszer csak a lombok között Jézus Krisztus arcát láttam. Hogy fantáziakép-e vagy nem, ki tudja? (De hát ilyen kis gyereknek nem szoktak fantáziaképei lenni. A fantázia, az később keletkezik, a pubertás környékén, ahol gyönyörű nőket, és nem tudom micsodákat képzel el egy fiúgyerek.)
Az túlzás lenne, hogy földbe gyökerezett a lábam, mert egy gyereknek ugyancsak nem gyökerezik földbe a lába, hanem csak bámul. Nem mer elmozdulni, hogy el ne romoljon, el ne tűnjön, amit ő lát... És aztán mégsem bír az ember egymában megmaradni ezzel, és akkor kurjongattam az öregek irányába, hogy jöjjenek, mert ott a Jézus Krisztus. De azok azt mondták biztosanmagukban, dolgozni kell, és nem jöttek. Én akkor elszaladtam értük, hogy jöjjenek már és nézzék meg, hogy ott van fönn. Akkor végre, nem tudom már, hogy az ángyom, vagy az Imre bácsi jött oda, addigre természetesen a világon semmi nem volt ott. És akkor - jól van, fiacskám - s ezzel a dolog el volt intézve. Csakhogy én ezt nem felejtettem el! Én ezt elfelejthetethettem volna! Hát annyi marhaság van a világon! Hogy a gyerek egy kabátot este, mikor sötét van, gonosz rosszindulatú szellemnek gondol... rengeteg ilyen van... meg fél a sötétben,... de hát ezek mind eltűnnek...nem számít... és ez, különös módon, megmaradt. Ki tudja, hogy ez mit jelentett, és hogy mi volt?
Ehhez a gyermekkori milliőhöz hozzátartozik, hogy volt egy hallatlan intelligens, rendkívül érdekes, különös öreganyám. Jó humorú, érdekes parasztasszony, aki nyáron mezítláb járt persze, mert a háború előtt még úgy jártak.
Egy alkalommal söpörtem az udvart, mert tele volt libaszarral meg mindennel, és azt el kellett takarítani. Lécekből készített lábtörlő volt, hogy a sarat az ember le tudja takarítani a lábáról, azt is fölemeltem, hogy ott is kisöpörjek. Alatta egy halom varangyos béka ült, amitől rettenesen megundorodtam. Kiabáltam az öreganyámnak, hogy jöjjön ki, nézze meg, itt mennyi béka van.
Kijött, kiragadta a kezemből a seprűt s szépen sorban agyonverdeste mindet, s közben átkozódott, hogy ki volt a rohadt boszorkány, aki a küszöb alatt akart bejönni.
Más. Általános szokás volt falun az, ha valaki elemnt otthonról, akkor nem zárta be az ajtót, mert minek zárná be, ki megy oda be, de egy söprűt keresztbe rakott az ajtóban. Keresztbe tette, s erről mindenki tudta, hogy nincsenek otthon. Be sem kellett menni a kapun. Látták, hogy úgysincs otthon senki. Igen ám, csakhogy tudjuk, hogy a söprű keresztbe tétele azért van, hogy a gonosz szellem ne tudjon bemenni. Így mozogtak ott gyermekkoromban az emberek.
Hangsúlyozni szeretném, öreganyám egyáltalán nem különbözött ebben a többitől. Ha a tehénnek elkezdett apadni ateje, akkor máris nagy átkozódásba kezdtek, hogy valaki megrontotta. Biztos a Gecseg Mári volt, az a rohadt, mert az egy ilyen. És viszontrontást akartak végrehajtani. Ilyen közegbenéltek az emberek.
Hogy valaki erre különösképpen fogékony vagy sem, az egy más kérdés...
- Ez a fogékonyság vezette később a antropozófiához is. Akkor már egyetemista volt?
Igen. Ötvenhét-ötvennyolcban, barátokon keresztül ismertem meg Rudolf Steiner munkáit, a forradalom leverése utáni években, abban a nyomasztó történelmi környezetben. Mindazokat az ismereteket, ami korábban okkult volt (például gnózis, rózsakeresztesség és a többi), titkos társaságok őriztek, Rudolf Steiner nyilvánosságra hozta, előadó körutakon és előadásokon. Létrehozott egy szabad szellemi főiskolát, úgy érezte, eljött az a történelmi idő, amikor ezeket az ismeresteket az emberek tudomására kell hozni. Ez engem rendkívüli módon érdekelt, mert olyan új gondolatokat tudott adni, amelyeket - természetesen - sem otthon, sem az iskolában, sem sehol másutt nem ismerhettem meg. Abban a reményben kezdtem el vele foglalkozni, nyilván hajlamom is volt ehhez -, hogy az én számomra szellemileg nagyon sokat fog jelenteni. Ebben nem is csalatkoztam.
Egy olyan mozgalomról van szó, amely önmagát már részben kompromittálta, de maga a magatartás, amit Rudolf Steiner életműve hozott a világnak, az véleményem szerint nem veszítette el az aktualitását.
- Az Ön gondolkodásában mit jelent az antropomorf?
A fákban azt látom, hogyan kötik össze az eget és a földet. Az anyanyelvben az ősi szavakat ey égi-földi emberállat imaginációjának látom. A népművészetben univerzális jeleket keresek és vélek találni, s a talált jelre nem azt mondom: ami, hanem azt, hogy aki. Az állatokban egy végzetes mutáció által elvarázsolt embert látok. Sokszor még a fákban is, akiket szánalommal és kétségbeesetten szeretek.
- "Tapasztalnia kellett és kell: ő bizonyos mértékig kihívás a sötét erők számára." Ehhez mit szól?
Ezt nem kell valami átoknak felfogni, vagy a sötét erőkkel szembeni elkötelezettségre gondolni. Hanem énszerintem csak arról van szó, hogy a világosság erőit - amennyiben vannak - szükségképpen a sötétség erői megpróbálják elnyomni, és a fény erőit megszerezni maguknak.
A Goethe-mese a legérdekesebb e tekintetben, hogy a sötétség és világosság erői hogyan vannak egymással. Emlékszik?
- Bevallom, elég régen olvastam. Nagyjából.
Vannak a Geothe-mesében lidércek, akik hosszú függőleges fényjelenségek, megrázzák magukat, és aprópénz hullik belőlük. A kígyó, amelyet az Isten arra kárhoztatott, hogy vízszintes, tehát ugyanolyan, mint a lidérc, csak vízszintes. A kígyó állandóan ment a lidércek után, és zabálta az aranyat, annak a reményében, hogy egyszer ő is ilyen szép függőleges lehet. Ebben a nagyon egyszerű képletben benne van a sötétség és a világosság egymáshoz való viszonya, főleg az álvilágosság és az álsötétség. Mert ez nem igazi világosság, hanem egy különös álvilágosság. Az a pénz nem igazi pénz, mert a pénz a király pénze, és nem a lidércé.
Aki valamilyen módon élete során a fényhez kapcsolódik, a naphoz és a feltámadt Krisztushoz, annak megvannak a maga ellenfelei. Ezek az ellenfelek nagyon komplex kis csapatként igyekeznek őt elintézni. Természetesen megvannak a világosságnak is, a fényke is az erői, mert amikor az ember nagy bajban van, és a démonok nagyon szorongatják, tessék kipróbálni, hogy nagy koncentráció mellett a démonok fejvesztve elmenekülnek. Így van?
- Valóban furcsa csend és nyugalom lesz.
Ugye, ugye, hogy így van!
"Valamely régi, rokoni ág erősen hitt, s nagyon is mélyen foglalkozott mágiával." Tud erről valamit?
Én nem tudok róla, de elképzelhető.
Ha már úgysem tartjuk a sorrendet, szívesen foglalkoznék most a következő pszichografológusi megjegyzésekkel: "Nem kitárulkozó természet, de nagyon őszinte! Lelki kultúrája, az intelligenciával karöltve, fejlett. Nagyon mélyen tud belelátni a dolgokba. Nem bohém, nem könnyed, nem egy hajladozó ember! Annak ellenére, hogy hallatlanul érzékeny, ezt nem mutatja!"
- Ne ijedjen meg. Nem kell erre válaszolnia, úgy é rzem, válasz, dokumentum minderre a jelenlétvesztésről írott, ha jól emlékszem, 1976-ban megjelent néhány sora. Sajnos máig érvényesek.
A fogalom negnevezése nem tőlem származik. Pilinszky használta előttem ezt a kifejezést. Ő erről így beszélt: "... a marxizmus elidegenedésnek, József Attila világhiánynak, jómagam jelenlétvesztésnek nevezném. Rettenetes - írta Rilke -, hogy a tények miatt sose tudhatjuk meg a valóságot. E rilkei mondat hasonlóképpen ugyanerről a hiányról beszél, ha másfelől, más szavakkal is... De gyógyítja-e a betegséget a puszta diagnózis? Vagy e súlyos kór gyógyítására elegendő-e a szérumoltásos kezelés? Mindkét megoldásban van valami félelem, elsietettség, tériszony. Anagy művészet sose unalom előtti, hanem unalmon túli volt, s csupán azt meghaladva ér el, juthat el egyáltalán abba a szabadságba, aminek megsejtése és megidézése a mindenkori remekművek privilégiuma volt - és marad. Tudom, hogy nincs tökéletesség a földön. És elfogadni, bizonyos értelemben a tökéletlent, ami mindennek ellenére a tökéletesség felé visz ezért - ez a maximum."
. Ez Pilinszky hitvallása a művészetről, a művészekről. Az Ön említett sorai nekem a hétköznapi mberről, rólunk, a mi mindennapi, mindenkori jelenlétvesztésünkről szólnak. Ezért, ha megengedi, most én idézném Önt
"Jobban bízunk a kalandban, az utazásban, mint a munkában, mert talán kihívást remélünk önmagunk megváltoztatására. Bízunk a szereplők cserélgetésében, a testi-lelki hűtlenségben, mert ezekben előre eljátszható a vágyott átalakulás vége: nemcsak mi, de környezetünk is megváltozik.
Órákat ülünk a televízió előtt, hogy belső képzavarink hiányát pótoljuk valamivel.
A hosszú történelem, a küzdelem, melyet személyiségünk igazi birtoklásáért folytatunk, mintha újra súlyosabbá vált volna. A felejtésből és múlasztásokból mintha egy új világ keletkezne, a látszatoknak egy szervezett világa, melyben részvételünkre nincs szükség.
Mit felejtettünk el? köszönni, egyenesen állni, szembenézni, a szembe jövő embert kellő távolságban kikerülni, kezet fogni, mesét mondani a gyerekeknek, énekelni, dolgozni, elfelejtettünk egyedül lenni, mert házainkban nem lehetünk egyedül. Azaz jelen lenni felejtettünk el. A jelenlét múlasztása talán korunk legjellemzőbb tüzene. Ezt a csaknem fizikai felejtést azonosnak érzem a pusztulással. Az önmagát elfelejtett emberiség képe azonos a kihalt föld képével.
(Nem tudom elkergetni azt a képet, hogy a föld alá szorult olajmezők nem hajdanvolt erdők csupán, hanem emberek, állatok, városok maradványai egy teljes pusztulásból. Ma a levegőbe száll egy régi emberiség elégett testének a füstje gépkocsijaink kupifogócsövén át.)
Azt a tragédiát, azt a régit, vajon nem előzte meg egy általános jelenlétvesztés?"
A "jelenlét" fontosságát, mindenhatóságát ismét Pilinszkyvel is bizonyítanám, erősítve a magam hitét.

ELÉG

A teremtés bármilyen széles,
ólnál is szűkösebb.
Innét odáig. Kő, fa, ház.
Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem.

És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenül kitárul.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.

Elég, igen, egy kéz elég amint
megkeveri a kávét, vagy ahogy
"visszavonul a bemutatkozásból",
elég, hogy elfeledjük a helyet,

a levegőtlen ablaksort, igen,
hogy visszatérve éjszaka szobánkba
elfogadjuk az elfogadhatatlant.

Pilinszky után mindig nehéz megszólalni. Próbáljunk témát váltani. Ács Klára következő kijelentése is nagyon fontosnak tűnik számomra. "A megszámláltatottak és megjelöltek közé tartozik." Rákérdeztem, más szavakkal arról van szó: Azok közé a "magyar messiások" közé, akik itt, Kelet-Közép-Európában a társadalom ébresztőivé vagy emlékezetévé váltak. Ezen a tájon nemcsak költők (Petőfi, Ady, József Attla), hanem építészek (Lechner Ödön), zeneszerzők (Bartók, Kodály), sőt napjainkban még élsportolók is (például Balczó András) rákényszerültek erre az útra. És vállalták ezt a küldetést, ezt a keresztet.
Régóta szeretném megérteni, hogy sorsunkban nem a művészet (a stílus) a lényeg. Valami mást csinálunk itt mi Budapesten. Más a gondolat forrása, más a tét! Magyarországon legnaegyobb az öngyilkosok száma, a legtöbb az alkoholfogyasztás Európában. Itt születik a legkevesebb gyerek, a maegyarság mintegy harmada a szomszéd államokban él, másodrendű állampolgárként egy Magyarországhoz hasonló másodrendű államban. A nemzettest keze, lába levágva, a politikai határokon túl, még mindig reménytelen állapotban. Itt igazi gondolat a kétségbeesésből születik. A kétségbeesésre válaszol. De ebből nem pánik, rabszolgaság, hanem dráma születik, melyben az Égnek és a Földnek találkoznia kell.
- Mégiscsak az építészet a fő terület az Ön tevékenységében. Ezt - kritikusok és művészettörténészek - megpróbálták több fogalom keretei közé beszorítani. Mindez közismert. Tjeerd Boersma holland művészettörténész például a kontinuitást tartja a legjellemzőbbnek.
Az a tény, hogy van egy régi rögeszmém: egyszer kimosok magamnak egy fát - nagy hatású vízágyúval - a földből, hogy megmutassam: a fának a földben hajszálra pontosan ugyanaz a struktúrája, mint a fa koronájának, csak éppen gyökerekből épül fel. Az embernek a származására, létének természetére tudnia kell visszaemlékeznie, éppúgy, mint a gyökérre a fának, még ha az égig ér is. Úgy vélem, az én munkám kísérlet arra, hogyan lehet a konkrét társadalmi mozgásokon belül, az adott hatalmi, civilizációs szerkezeten belül, adott embertásaimmal úgy viselkedni, hogy az épített környezetben az elűzött és elfelejtett archetipus, az Aarchái világa megjelenjen. Egyetlen európai kultúrában sem húzódik meg a mélyben olyan erősen a archaikus gondolkodásmód, mint a magyarban.
A hely szelleme, a geológiai feltételek, a népművészet jelei, a környezet anyagai és növényzete, az emberek, akiknek építeni kell, motívumai és egyben belsővé való hajtóerői lehetnek egy drámának, az építés drámájának.
Én, az építész, határterületen állok, a volna és a tett határán. (A lehetett volna és a tett világában.) Határsterületen állni drámai helyzet. Ezért az építés dramaturgiája számomra mindennél fontosabb.
Olyan helyeket kell kialakítanunk, aholk más események is helyet kaphatnak, mint a hatalmon lévők igazságnyilvánításai. Például templomokat, faluházakat és a többi.
- A napokban szentelték fel az Ön által tervezett paksi katolikus templomot. Többévi hadakozás, kemény munka után végre itt van. Jó érzéssel gondol erre a munkájára?
A dolog nem egyértelmű. Mint említettem, az építés dramaturgiája minden egyébnél fontosabb számomra. Hát itt aztán valóban zajlottak az események. Nem akarom most ezzel untatni. Még nem készült el teljesen.
- Hogyan?
A tetőszerkezeten még nem minden nyílás fedett. Nem zárt a tér. "Bejuthatnak a rossz szellemek".
- Miért nem lehetett még néhány napot várni, amíg minden a helyére kerül?
Pünkösd napján akarták átadni. Egyházpolitika.
"Megy, megy a maga útján, mintha erre kényszerítené valami. És vár! Elvárja, hogy egyszer, végre, megértik, elismerik, felfogják mindazt, amit csinál. Hiú." - mondja Ács Klára.
Ó persze. Küldetés és hiúság könnyen kapcsolható fogalmak. Az építészet esetében - emlékszik, beszéltünk az építészet drámájáról - egyenesesen kizárt, hogy az ember csak a jövőnek alkosson. Itt és most élő embereknek, velük együtt dolgozom. Kell, hogy érezzék, mit akarok, kell, hogy szeressék azt a házat, amit otthonnak építettem, csakis nekik, személyre szlóan. A közösségképző épületek - a már említett templomok és faluházak - szintén nem lehetnek meg e nélkül az élmény nélkül. "A nagy állami elismerés" különösképpen nem befolyásol, nem serkent. Nem ez a lényeg.
- Az idén, 1990. tavaszán kapta meg a Kossuth-díjat. Érdekelne, hogyan élte meg?
Nehéz elmondani, mit is éreztem. Ott álltam a Parlament vadásztermében, álltam a többi friss Kossuth-díjas között, s mellettünk a posztumusz Kossuth-díjasok családtagjai, örökösei. Eszembe jutott Jékely és Kondor, Latinovits és a többiek. Kortársak voltunk, és ők már régen elmentek, elűzték (megölték?) őket. Én meg itt állok. Bevallom, amikor Latinovits Zoltán díjáért elindultak, megrendültem. Aztán később ittam egy pohár vörösbort. Megprsóbáltam lemosni a keserű ízt. Annyit azonban kellett Németh Miklósnak mondanom: Nem gondoltam volna, hogy ez a rendszer ilyen elegáns búcsúra képes.
- Próbáljunk szívderítűbb vizekre evezni. Az elmúlt hetekben Magyarországon j árt a walesi herceg, az angol trónörökös. Hivatalos, protokoláris tárgyalásai mellett egyedül Önnél tett magánlátogatást. Miért nem tudhatott erről többet a közvélemény? A tévé miért nem volt jelen megtiltotta valaki?
Amikor megkeresett az angol követség, hogy Charles herceg meglátogatna a lakásomon, az angol tévések sem jelentkeztek, hogy jelen kívánnának lenni. Ön mondta az előbb: magánlátogatás volt. (Carles régóta és nagyon komolyan érdeklődik az építészet iránt.) A lakásomba, a magánéletembe nem engedem be a kamerákat. Később a magyar tévé munkatársai felkértek, hogy utólag készítenének velem egy riportot, miről beszélgettünk, mi is történt. Ezt sem vállaltam.
Viszont egy csodálatos, megrendítő élményemről szívesen beszélek ezzel kapcsolatban. Amikor Charles érkezett, a környéken leállt a forgalom. A villamosok sem közlekedtek. Gondolom, a házbeliek várakozása az utcán felkeltette a járókelők érdeklődését is. Lelkes, rajongó tömeg várta, az emberek körülvették, követték, boldog volt, aki megérinthette. Megható volt látni, milyen mélyen benne él még az emberekben a király, a szent, az ősi utáni sóvárgás.
"Vezéregyéniség. Alakító erő." Mindezek kapcsán, kérem, beszélne nekem magán-mesteriskolájáról? A visegrádi táborsról építészhallgatók számára, amely ha jól tudom, a mai napig működik. A Makona munkaközösség megalapításának körülményei és jelenlegi helyzete is nagyon érdekelne.
A hetvenes évek elején négy és fél évet tanítottam a Műegyetemen és a hetvenes évek közepén ugyancsak négy évet az Iparművészeti Főiskolán, ahonnan el kellett jönnöm. Egyrészt, mert akkor nagyon kemény kontraszelektív folyamat volt mindenütt - részben a tanárok, részben pedig a diákok felvételijénél -, és reménytelennek látszott az, hogy az egyetemi szerkezeten belül az ember az ifjúsággal komolyan tudjon foglalkozni. Az ifjúságnak egyrészt nem az a része került be, amelyik valban tehetséges, mert a felvételinek nem az volt a célja, hanem pontosan az ellenkezője.
Hogy egy példát mondjak: egy építész vagy egy iparművész hallgatónak a felvételije hogyha intelligenciateszt-szerűen bonyolódik le, tehát az az érdekes, hogy matemetikából, fizikából és egyebekből hogy áll, és hogy milyen a gondolkodási mechanizmusa, és ezt mérik meg, és nem az intellektus színességét nézik meg, tehát hogy hogyan tud rajzolni, hogyan tud bizonyos gondolatokra sajátosan reagálni, akkor természetes, hogy olyanok fognak bekerülni - az úgynevezett "Steinman a grófnő" stílusú emberek -, akik mindenből jelesek, de buták, mint a tök.
- És nem kreatívak.
Soha nem kreatívak. Úgyhogy az egyetemről vagy az Iparművészeti Főiskoláról ilyen körülmények között csak a csodával határos módon kerültek ki tehetséges emberek, akik az egyetemi oktatás ellenére lettek használhatóak. De a nagy átlag - s ebben a mai napig nem történt változás - az neurotikus és tehetségtelen. És neurózisának és tehetségtelenségének stabilitásáról gondoskodik a Műegyetem.
Be kellett lássam, itt nekem nincs helyem. Azt viszont nem bírtam elviselni, hogy az utána jövő generáció az hülyébb legyen, mint én. Ezér a hatvanas évek legvégétől a lakásomon magán-mesteriskolát indítottam, amelyik több kurzust ért meg. Természetesen a rendőrség élénk "érdeklődése" mellett.
- Egy "szervezkedésre" oda kellett figyelniük.
Hát úgy jött létre végül is a legális mesteriskola, hogy a Szendrei Jenő bácsi elment az akkori soros kommunista miniszterhez, és azt mondta neki, hogyha a Makovecznél a lakásában maszek mesteriskola van, akkor hogy lehet az, hogy nincs egy legális? És akkor lett egy legális. Mert ez egy ilyan alvilági konjunktúrahelyzetet hozott létre.
- S mindebből hogy lett tábor? Legális tábor az építészhallgatók számára?
Az én energiám is fogyott, s úgy gondoltam, ezt most már nem így szeretném csinálni. Amikor elvesztettem az állásomat és a tervezői jogosultságomat, és kikerültem a Pilisi Parkerdőgazdaságba - Madas Lászlót ismertem és szerettem, s ő fogadott oda -, mód nyílt arra, hogy helyet és lehetőséget biztosítsak fiatalok nyári táboroztatására, ahol dolgozhatnak. Ez az építésztábor a Pilisi Parkerdőgazdaság területén van. Annak a bányának a területén, amely bánya ma már nem aktív, amelyből a középkori Visegrádot építették meg annak idején, aminek ma már nyoma sincs.
Hát így indult a tábor, és így is folytatódott Minden évben meghirdetik az időpontját és a célját, és erre pályázni kell. Beadnak X pályaművet, amelyet maguk a pályázók bírálnak el, hogy melyik a legjobb. Miután ez a kis háborúcska lezajlik, utána arra szerveződnek és esküsznek fel, hogy ezt a legjobb tervet, ezt megvalósítják. Nem az volt a lényeg - ezt persze nem mondhattam ki ott -, milyen szép lesz, amit csinálnak, mennyire érdekes és értékes, hanem, hogy az atomizált és neuronizált ifjúság megtanuljon együtt élni egy meghatározott időn belül természetes körülmények között, táborsban.
Tehát két-három hét alatt nemcsak munka folyt és nemcsak az együttélésnek a finom kis szabályait sajátították el lassan-lassan és nagy élvezettel, hanem előadások is hangzottak el. Ezeket fizikailag fáradtan hallgatták meg mindig, következésképpen csak a valóság érdekelte őket.
- És a tábor a Műegyetem súlyos negatívumait próbálta ellensúlyozni?
Így van. Azt mondhatom, hogy a mai napig is sikerrel. Azokból az emberekből, akik ezekben a táborokban két-három-négy nyarat az egyetem során itt eltöltöttek, szerveződött egy tizenöt fős csoport, amelynek aztán odaadtam a váci révnél építésengedély-tervi szintig elvitt munkámat. Ebből ők kiviteli tervet csináltak, és megépítették ezeket a kis épületeket. Remekül megállták a helyüket.
- Csak nem belőlük lett végül a Makoma?
De. Ezekből az emberekből szerveződött. Tehát az iroda, amelyben ők dolgoznak, így jött létre. Ez a tizenöt ember azóta már harmincéves, és ma már ott tartunk, hogy a Makona föloszlik öt cégre, és ezek a harmincéves emberek önálló céget fognak alapítani. Ez az a folyamat, amelyet én egészségesnek tartok.
Ami nem- hogy mondjam - egy vezéregyéniség csillogása és hatalmának érvényesítése. Én ezt szolgálatnak tekintem. Természetes munkának, amelyet minden egészséges társadalom szervezetten hajt végre. Erre pénz van, és intézmények vannak... Ezt poszgraduális képzésnek hívják. Ahol nemcsak fecseegéssel, tényleges praxisra készítik elő az embereket. Ha úgy tetszik, ez az...
- Nyugaton ez intézményesen működik?
Intézményesen, de nem működik. Különös módon a jól szervezett nyugati társadalmakban ezt nem tudják megcsinálni. Tehát rendszeresen jöttek nyugat-európai fiatal építészek, még Szlovákiából is, és Kelet-Németországból is, akik nagyon jól érezték itt magukat.
- Nyugat-Európában tőke is van Hogyhogy mégsem tudták megszervezni?
A tőke szervezi saját magát, és saját maga köré szervezi az embereket, nem az intelligenciára szerveződik a tőke.
-Hallotam, hogy megalakult az Épíész Kamara. Ennek okairól és körülményeiről beszélne nekem?
Ez is meglehetősen nehéz ügy. Ennek a Kamarának már körülbelül öt éve létre kellett volna jönnie, mert az építészeti tevékenységet - s nemcsak a tervezésről beszélek - valójában egy hatalomorientált szervezet végezhette.
Végre egy olyan közgyűls jött létre - a régi elnökség jóvoltából -, amely úgy határozott, hogy lezárja a Szövetség korábbi életét, és új életet kezd.
Megválasztott egy kilenctagú társaságot, amelynek az a feladata, hogy dolgozza ki az Építész Kamara és a Szövetség struktúráját, célját és tartalmát, valamint a mi javaslatunkra úgy határozott, hogy a régi enökséget addig a helyén tartja, ameddig ez a társaság ezt a munkát elvégzi. Ez a munka folyik.
- Úgy tudom, ennek a megválasztott kilenctagú társaságnak Ön is tagja.
Igen. Ezen a társaságon belül én azt a feladatot vállaltam, hogy egyrészt a Szövetség vidéki, alulról szervezését beindítom, másrészt viszont ennek a kamarának a közigazgatási, környezetvédelmi és egyéb kapcsolatait a minisztériumokban földerítem, és azokhoz kötöm a Kamara működését. Hát ez nagyon nehéz dolog, sajnos.
Mert a szerencsétlen minisztériumok eszméletlen munkát végeznek. Éjfélig, kettőig tárgyalnak együtt. A gyenge hatékonyság egyik okát abban látom, hogy ezek a munkabizottságok pártok szerint megosztottak. Tehát, ha az egyik azt mondja, igen, akkor a másik kötelességszerűen nemet mond. Lehet, hogy eltúlzm ezt a dolgot, de feltételezem, hogy így van.
Én, mint a népmesében, végigjártam itt a különböző személyiségeket, és igyekszem őket bekapcsolni a Kamarába.
- Ön hogy gondolja, mi lesz ennek a Kamarának a feladata?
Véleményem szerint: van Magyarországon körülbelül hatezer építész és van háromezer-ötszáz település. Ha ez a két szám stimmel, akkor mód van arra matematikailag, hogy mindenhova legalább egy olyan építész jusson, akinek a Kamara feladatul tűzi - tagsági feltételként -, hogy vállaljon el egy települést. Nem biztos, hogy ezt sokáig kell csinálni, de egy darabig biztosan. Valamint a Kamarának az is a feladata, hogy jogi személyként, alkalmazottakkal dolgozva, tervezési jogosultságot, működési jogosultságt adjon és vegyen el. Mert különben nincs hatékonysága. És a Kamarának természetesen önmagát kell fönntartania. Tehát, nagyon magas tagdíjakkal kell működnie. Ezen dolgozunk.
- Még egyszer átnézem Ács Klára analízisét. Szinte mindent érintettünk. Egy témáról nem beszéltünk még, az egészségéről.
Nézzük. A szem, az stimmel, vagyis valóban nem egyforma a két szemem. Gyulladásokról és az epém érzékenységéről nincs tudomásom. A szívre pedig, ebben a korban, tudom, hogy vigyázni kéne. De hát kinek van erre módja? Dolgozni kell, végezni a magam dolgát.
Tudom, a jelenlétvesztés helyett új realitásra kell születnie a lélekjelenlétnek! Újrae kell tanulni emlékezni és cselekedni, s a cselekedeteket semmi más nem minősítheti, mint a résztvevők.
 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
Göncz Árpád (valdens)
  2011-09-12 09:00:10, hétfő
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Analízis

Erős egyéniség! Öntudatos. Nagyon tehetséges... (Remek a beszédkészsége, a szókincse, a formaérzéke, a stílusérzéke... Erős az intuitív készsége.)
Hallatlanul intelligens, s nagyon okos. (Intelligenciája - talán - mégis erősebb.)
Igen tág az érdeklődési köre, számtalan dolog érdekli. Sokféle területen ki is próbálta már magát. Szeret mindennek a mélyére nézni és azt analizálni. Önmagát is analizálja, s sokszor önmagával sincs megelégedve.
Erős kritikus! Véleményét - szinte kényszeresen - mindig ki is mondja! Ezzel sokszor meglepi környezetét! Ezt úgy enyhíti, hogy - mint említettem - önmagát aposztrofálja.
Hallatlanul gyorsan appercipiál, analizál, földolgoz mindent.
Ősi természetesség jellemzi. Semmi póz nincs benne! (Nem is tanácsolnám, hogy ezzel éljen. Nagyon idegen tőle!)
Nagyon is ösztömember! Ösztöneire hallgatva megdöbbentő dologra jött rá - de ő maga sem akarja hinni...
Valami látszólagos, bohém könnyedség van a lényében, de - ismétlem - ez csak látszólagos.
Kedvességét - mert kedves, udvarias is a modora - vigyáz, hogy ne értsék félre.
"Nagy szíve van2 - de nem akarja kimutatni - mindig fedezi magát.
Félelmet, nem, talán nem is félelmet, inkább erős szorongást látok benne... Ezt az embert belekényszerítették, belesodorták egy olyan helyzetbe, ami nem igazán neki való! Aholnem érzi otthon magát...
Mostani helyzetében rengeteg a kiszámíthatatlan motívum, alkalmazkodnia kell... Folyton mérlegelnie, egyensúlyoznia kell.
Nagyon kimeríti egy szituáció, amiben most él! (Kérem, fogadja meg a tanácsom, minimum tíz napra vonuljon el pihenni. Nagyon fontos lenne.)
Sokkal többre predesztinált, mint amit eddig elért.
Nagy adag hiúság s ugyanannyi szerénység is van benne... Kiegyenlítik egymást.
Nem tudom, miért, de folyton ez a mondat motoszkál az agyamban vele kapcsolatban: "Ha én egyszer kinyitom a számat..." És még valami: Erdély!
Erős a hite! Kapaszkodó számára a bajban.
Hisz a túlvilágban, a reinkarnációban, hisz a sorsban és a törvényszerűségekben. (Ritkán beszél minderről, mert azt gondolja, akkor gyengébbnek látják. Okosan teszi.)

Zsuzsa - nagyon öntudatos
Mari - kicsit bolondos, hullámzó
Dóca. Skizoid alkat

Egészség: Egyik lába bizonyosfajta gyulladásokra hajlamos.. Erei?

És a figyelmeztetés! Sörgősen pihenni!

Göncz Árpád

Sohasem hittem volna, hogy ilyen otthonosan, meghitten ülök valaha is ebben az épületben. Az enök rezidencián beszélgetünk, karácsony és újév között, egy késő délutáni órán.
Göncz Árpád idevarázsolta dolgozószobájába életének megszokott, személyre szóló kellékeit. Zsúfolásig telt könyvespolcok, a kedvenc képek, grafikák a falon, míves kisplasztika az íróasztalon, kazetták, lemezek, újságok, folyóiratok, Bolgár cserge a heverőn. A szomszéd szobában arányos, karcsú karácsonyfa.
-Emlékszik, Elnök úr! Japán útja előtt, amikor odaadtam Önnek Ács Klára analízisét és elolvasta, az első megyjegyzése az volt: Ez a nő vagy zseni, vagy boszorkány! Most végre le tudunk ülni, s beszélgetni hosszabban - azóta eltelt egy kis idő -, így megkérdezném, még mindig áll ez a véleménye?
Áll. Csak azt nem tudom, nem vagyok biztos benne, hogy ez vagy-vagy-e? Mert lehet valaki zseni és boszorkány, vagy épp azért boszorkány, mert zseni, s a boszorkányságában gyökerezik a zsenialitása.
Mindenesetre fantasztikus! A bal lábam reumás gyulladásra hajlamos, de hogy ezt az írásomból ki lehet olvasni, hát ez szinte hihetetlen!
- Rákosné hosszú éveken át kórházakban és klinikákon tanulmányozta különböző betegek kézírását. Óriási anyagot gyűjtött és rendszerezett.
Az, hogy személyiségképet rajzol, teljesen érthető. Ha valakiről van egy képem, akkor magam is meg merem kísérelni, hogy ellenőrizzem a személyes ismeretemet, hogy elátámasztja-e az íráskép az én benyomásomat. De hogy valakiben puszta ránézésből meginduljon egye asszociációs sor, az félelmetes!
De hát ez már akkor kiderült, amikor a történelmi grafológiai jellemzéseit olvastam. Rejtélyeket tett a helyükre egyértelműen. Eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam ellenőrizni. Túllép a látható jelenségek síkján.
- Eszerint Ön is foglalkozott grafológiával?
Az túlzás, hogy foglalkoztam. Lefordítottam néhány grafológiai szakkönyvet. Többek között Klages grafológiáját, ami mély nyomot hagyott bennem. Láttam néhány olyan elemzést, amely más és más módszerrel - a francia és az angol iskola szerint - készült, de kilencvenöt-kilencvenhét százalékban egyezet. Ennek valószínűleg az intuíció a titka, de Klagesé logikusan felépített rendszer. Én abból indulok ki, és lépésről lépésre talán el tudom jutni valamilyen eredményre. De azt hiszem, a grafológiát lehet művészi fokon is űzni.
- "Igen tág az érdeklődési köre, számtalan dolog érdekli. Sokféle területen ki is próbálta már magát" - mondja Ács klára.
Mondjam magának azt, hogy egy műfordító a világ legáltlánosabban félművelt embere?
- Ön nemcsak műfordító volt. Tudom, a sors is rákényszerítette, így valóban sok mindennel foglalkozott már életében.
Mezőgazdasági, ipari és ételmiségi foglalkozások egész skáláját próbáltam végig.
- Beszélne ezek közül néhányról? A leghosszabb ideig űzött foglalkozásokról, vagy a legemlékezetesebbekről,
Nem tudom, mit mondhatnék még, ami nem közismert. Jogot végeztem. Közben már dolgoztam. Bankban. A Független Kisgazdapártnak voltam tagjaa. A" Nemzedék" című hetilap szerkesztője és a Fggetlen Ifjúság budapesti szervezetének a vezetője. Ez politikai munka volt. Aztán ez véget ért, s körülbelül egy évig munka nélkül maradtam. Ez is foglalkozás, és életforma is, csak meglehetősen kínos. Olyan szegények voltunk, hogy ha meglévő egyetlen gyerekünkkel - akkor még csak egy volt -, el akartunk menni a nagyszülőkhöz, feldobtuk a létező húszfillérest, hogy ki menjen villamossal - a kicsinek még nem kellett jegy - és ki az, aki gyalog.
Aztán következett egy ipari szakasz: segédmunkásként kezdtem, autogénhegesztőként folytattam, és csőlakatosként végeztem. Ötös bérosztályú autogénhegesztő voltam. Ez életem egyik legkellemesebb időszaka. Nem a munka, mert a szemem folyton gyulladásban volt, de az emberi környezet, az végtelenül kellemes volt.
- Baráti közösség alakult ki?
Az. Van,akivel még ma is tartjuk a kapcsolatot. Ott, a Vegyipari Gépgyárban olyan munkahelyi közösségbe kerültem, hogy jobbat az életben nem kívánok magamnak.
- Ez tényleg szerencsés véletlen.
Meleg emberi kapcsolatok, segítőkészség. Kiűnő szervezőkészségű csoportvezető. Szerencsémre, mert én tudtam, hogy milyen tehetségtelen vasmunkás vagyok, ők nem. Én mindig kénytelen voltam gondosan végiggondolni, megszervezni a munkámat, ellentétben a körülöttem lévő nem egy fiatal szaktársammal. Dolgozott mellettem egy inas, a munkája tízszer annyit ért, mint az enyém. Dalolt a kezében a munkadarab. Én csak néztem, magától elkészült. Én meg verítékeztem, mire megcsináltam...
- Abban azért biztos vagyok, hogy Ön sem maradt le mögötte.
Talán nem, de reálisan föl tudtam mérni a magam képességét az övéhez képest. Nekem erőfeszítésembe került, amit ő ösztönös biztossággal kidalolt magából. Ehhez is tehetség kell, és merem állítani, hogy egy lakatos csoportvezető legalább annyira értelmiségi munkát végez, mint egy osztályfőnök.
- Biztos. Hiszem, hogy minden munkát lehet művészi fokon csinálni.
Igen. Találkoztam egynéhány olyan emberrel, aki művészi fokon csinálta. Volt ott egy öreg drehás, az úgy dolgozott a régi szíjmeghajtású gépén, amelyik néhány századmillimétert kotyogott, hogy az eredmény abszolút élethű volt. Úgy ismerte a gépét, hogy még a gondolatát is kitalálta. Föltette a drótkeretes szemüvegét, nekiállt, és amit megcsinált, az jó volt. Aki sokkal modernebb munkaeszközzel végez ugyanilyen munkát, még az is mestere a szakmájának.
- Ezeket az embereket kéne megbecsülni.
Meg is becsülik. Az elkerülhetetlen. Olyan rajzot még nem csinálnak, amin ne volna hiba. Teszem azt, éppen ott felejtenek ki egy lyukat, ahol be kell nyúlni, meghúzni egy csavart. Ezt egy jó lakatos csoportvezető azonnal észreveszi - a rajz hibáját - és odateszi a lyukat, vagy pedig szól a szerkesztőnek. Az a gyártmányszerkesztő aki nem kérdezi meg a kivitelezőt, hogy jó-e az a rajz, vagy sem, az hülye.
- Eeredetileg jogásznak készült, pedig - Ács Klára tehetséggel kapcsolatos megjegyzései is megerősítenek ebben - azt gondoltam, az irodalom, a művészetek már akkor is fontosak voltak az Ön számára.
Ha egy szegény értelmiségi család gyereke akkortájt el akarta végezni az egyetemet, más útja nemigen akadt.
- Mehetett volna például bölcsészkarra.
A mellett nem lehetett dolgozni, s nekem szükségem volt rá, hogy dolgozzam.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy rettenetesen nagy indíttatást éreztem a jog iránt, de nem bátmam meg, mert a jog végső soron a történelem csontváza. Történelmi érdeklődés meg akkor is volt bennem. Ha az ember Echarnál tanult magyar jogtörténetest, az megtanulta a jog és a történelem kölcsönhatását.
Én a jogi gondolkodásmódot, jogfilozófiát Moórtól, közigazgatási jogot Magyaritól tanultam.
Magyrinál vizsgázni is kemény volt. Föladott először egy összefoglaló kérdést, amit könyvből nem lehetett megtanulni, mert számára az ember szemlélete, véleménye volt az érdekes, az, hogy van-e áttekintése a kérdésről. Utána kiválasztott valami kerek fejezetet, azon már a tudásanyagát mérte, nem csak a logikai képességét. Végül valami egészen apró részletet kérdezett, ami viszont már arról árulkodott, hogy kívül-belül ismeri-e a témáját. Büszke vagyok, hogy Magarinál jelesre vizsgáztam, és azt mondta, magától hallottam ma először eredeti gondolatot. Igen, erre nagyon büszke vagyok. A sírba is magammal viszem.
- "hallatlanul gyorsan appercipiál, analizál, földolgoz mindent" a pszichografológus ezt is látja írásából.
Beszéltünk már róla, mi mindent próbáltam az életemben. Ha az ember asszociáció-rendszere kialakult már, a gondolkodása voltaképpen több, mint asszociációsor, az már analóg módszer. Akkor rengtgeteg mindent képes ahhoz kapcsolni, amit addig tudott. Sok a szabad "emlékezetvégződése".
bevallom, szinte emberfelettinek érzem azt a tempót, és azt a széles skálát, amelyen - közjogi méltóságában - nap mint nap tevékenykedni kel. Sokszor félórás időközönként kell váltania. Egy távoli ország külügyminisztere, bányászok küldöttsége, mezőgazdasági probléma, kereskedelmi gondok, sportproblémák, egy művészeti tanács tagjainak sirámai és a többi.
Megpróbálok sporthasonlattal élni. A sportok közt is különbséget lehet tenni. Van olyan, például a hosszútávfutás amely hosszú és kitartó erőfeszítést igényel, az embernek egy holtponton kell túljutnia és ha tújjutott rajta, egy úgynevezett második lélegzettel teljesíteni tudja a távot. És az önmaga elé tűzött feladatot. És van olyan sport, ami hirtelen erőkifejtést igényel, például a súlyemelés: nagy koncentráció, egy nagy lökés, fölnyomom, elejtem. Nos, amit én most csinálok a félórás beszélgetések sosrán - amelyek többségének tétje is van, az olyan...
- Mint a súlyemelés.
Lehet, hogy a hosszútávfutásom - íráson - edződvén, a sorozatos rövid távot már könnyebben bírom, mert ez valami ilyesféle.
Vagy azt is mondhatnám, olyan, mint a lándzsavetés, íjászat...lő az ember, s vagy célba talál, vagy sem. Bizonyos hibaszázalékot megengedhet magának.
Amíg fordítottam vagy írtam, három-négy heteket volt, hogy két-három hónapot egyvégtében dolgoztam végig. A fordítás is akkor jó, ha egységes, ha az ember lehetőség szerint egy lélegzetre csinálja végig. Akár egy dráma, vagy még inkább egy regény. Nem vagyok biztos benne, hogy egy versnek vagy egy novellának nem kell-e néha szintén évekig érnie.
Nekem volt olyan novellám, amelyet egy éjszaka megálmodtam, és másnap leírtam húzás nélkül de volt olyan is, amelynek két-két és fél évig is újra meg újra nekimentem, amíg meg nem leltem a kulcsát. Egy emeri találkozás, egy beszélgetés megadta a kulcsot, s a szöveg "legurolt" egyetlen éjszaka. Szabály nincs.
Amit most csinálok, ilyen értelemben nem alkotómunka. Fogható nyoma alig marad, legfeljebb foghatatlan, bennem is, a másikban is, akivel érintkezem.
- Hála Istennek, számtalan egyeztetés, nézeteltérés elsimitítása is bizonyítja, hogy marad nyoma. Ács Klára "ösztönösségrsől" és "természetességről" beeszél. Ezek nem tipikus jogásztulajdonságok.
Az ösztönösséget nem lehet elválasztani a begyakorolt pragmatikus gondolkodástól.Ha z ember sokat próbált, sok mindent átélt, akkor a kérdésfeltevés-válaszadás magától értetődő gyakorlattá válik, immár ösztönszinten.
- Tehát az élettapasztalattal is összefügg.
Az élettapasztalattal biztosan, s itt megint csak az analógiára gondolok. Az analógiás gondolkodásmósra. Pontos analógia persze nincsen. De a gondolkodás egyik alapformája mégiscsak az. Öntudatlanul, gondolatban, végigtapogatom a rendelkezésemre álló adatsort, hogy hol találok kiindulópontot. Ez egy idő múlva ösztönössé válik. Érthető hát, hogy az embernek az élete legnehezebb, legkomolyabb és legjelentősebb műve a diplomamunkája, hisz számára akkor még minden új.
A börtönben volt egy műszaki tervező iroda, ahol építészmérnökök, stítikusok, belsőépítészek, épületgépészek dolgoztak együtt. Tekintve, hogy a belügy számára dolgoztak, hozzájutottak szakkönyvekhez, szakfolyóiratokhoz. Napi tizenhat órát éltek a szakmájukban, összezárva. Kicserélték, amit tudtak, az épületgépész megtanulta a statikát, a statikus kitanulta a belsőépítészetet. Mikor kijöttek - miután csak egyedi munkákat készítettek és mindegyik ismerte a szakma teljes skáláját -, sikerült messze túlnőniük minden szakbarbárságon. A műszaki intelligencájuk abszolút biztonságosan működött. Ösztönös és csalhatatlan biztonsággal. És nem is csak a műszaki intelligencájuk: meismerték az élethelyzetek analógiáját is, és ösztönösen alkalmazták. Követhetetlen, hogy hogyan működik a logika a fekete dobozban.
Az emberben két fekete doboz van. Például, amikor fordít. Az egyiken bemegy az eredeti szöveg. Fogalma sincs róla, hogy odabent mi történik vele, csak szétszedi, elemzi, értelmezi. Vele egyidejűleg működik a másik mechanizmus, amelyik az értelmezett szöveget magyarul megformálja, az eredetivel egyenértékű magyar szöveggé rakja össze. Ezért van az, hogy egy fordítással töltött nap után az ember olyan, mint egy kiürült edény. Anélkül, hogy tudná, hogy mit csinált. Mert nem tudja.
Gondolom, minden szellemi munkánál működik ez a mechanizmus. Minél szélesebb skálát fog az ember munkája, annál nagyobb a fekete doboz.
"Erős kritikus! Véleményét - szinte kényszeresen - mindig ki is mondja" Honnan eredeztethető ez a képesség, s mikor alakult ki Önben?
Minden gyermekkorban gyökerezik, és minden később fejlődik ki. Azt hiszem, az égvilágon minden szellemi munkának vagy minden gondolkodásfolyamatnak van egy megtanulható és begyakorolható és van egy ösztönös része.
Kritika? Nem tudom, nekem minden tetszik, amikor a kezembe veszem. Egy képre ránézek, s nagyon rondának kell lennie, hogy meg ne ejtsen. A zenének, ha hallom,nagyon üresnek.
- Nem gondolja, hogy ez kicsit túl jóindulatú hozzáállás mindenhez,
Ez talán annak a méltánylása, hogy a műbe valaki a lelkét beletette. A témából a tőle telhető legjobbat akarta kihozni. De megint csak analógiásan, az ember értékítélete végül kiszűri azt a teljesítményt, amit nem érez a maga mércéjével mérve igazán jónak.
Ha nem muszáj azt kimondanom, inkább nem mondom ki. Ha megkérdezik, nem tudom nem kimondani: azt hiszem, természettől fogva hazugságképtelen vagyok.
Végül is az ember nem tehet sem a tehetségéről, sem a tehetségtelenségéről. Sem ez, sem az nem érdem és nem bűn. Nem lehetek valakiről csak azért rossz véleménnyel, mert tehetségtelen. Ismétlem: a teljesítmény az a tény, hogy a tehetségéhez mérten a maximumot adta, az az, amit dicsérni tudok.
Az már más kérdés, hogy a mű tetszik-e vagy sem. Mindenesetre az első benyomásom, hogy ÚŐristen, ezt szeretnem kell, hisz ebben rengeteg becsület, munka rejlik.
Ha nem kényszerítenek rá, nem megyek el odáig, hogy ítéljek. Ha kényszerítenek, persze kénytelen vagyok. Például ha egy japán szöveget olvasok angol fordításban, az első benyomásom bizonyára az, hogy jó. Ha odakerülök, és le kell fordítanom, akkor lehet, hogy összecsikordul a fogam. Ha a lefordított japán író valóóban olyan jó, mint ahogy mondják, akkor az angol szöveg nem lehet igazán hiteles. Inkáb elhiszem, hogy az eredeti volt jó, akkor meg kell találnom az eredetit.
De ez már megint csak analógia kérdése. Mert az ember fölismeri a szövegből az írói alkotásmódot, és látja, hogy az írója ezt eredetileg így nem írhatta le. Ez a jező, ami itt angolul áll, az eredetiben nem szereplhetett, mert ebbena szövegkörnyezetben hamis. Egy jó szöveg a fordításon is átsüt. Az ügyetlen fordításon is. Igazán zseniális mű a pocsék fordításon is.
Nem vagyok biztos benne, hogy minden zseniális művet szeretek. Én már olyan ocsmány zsenialitással is találkoztam, hogy okádni tudtam volna tőle. De a zsenialitását az ember kénytelen elismerni...
- Ön szerint mi a zsenialitás? Tudná definiálni?
A zseninek valami módon az a jellemzője, hogy másként lát, másként gondolkodik, mint a normális, unalmas ember.
Hogy egy fura dolgot mondjak: a világot előrehajolva,a két lába között hátrafelé nézi, alulról. Szokatlan szemlélet, nem? Már-már a zsenialitással határos szemlélet. Ebből a szemszögből.
_ ön is nevetve mondja, nem gondolhatja komolyan. Szerintem mindez inkább formatilizmushoz vezet.
De megláthat valami lényegeset, amit a megszokott szemszögből sohasem venne észre.
Nem biztos, hogy egy műről nem mond-e többet, egy szoborról például, ha éles szögben megvilávítva látja egyetlen nézetből, mint ha körüljárja. Úgy teljsebbb lesz a nézete, hogy így sokkal hatásosabb. már persze, ha jól választotta meg a szöget...
- Szerintem is merni kell az intuícióra hallgatni. Néha fotósok nagy esélye. Persze van, aki bármeddig próbálgathatja megtalálni ezt a nézőpontot, nem sikerül neki.
Nézze, a jeles tanuló és a jó kisfiú általában nem zseniális.
- Ács Klára ezt állítja Önről: "Valami látszólagos, bohém könnyedség van a lényében."
Én nem látok önmagamban az égvilágon semmi bohém könnyedséget, de valószínűleg megtanultam úgy mosolyogni, hogy annak lássék. Persze - hadd tegyem hozzá - az az igazán jó kötéltáncos, aki úgy megy végig a kötélen, mintha nem is volna alatta szakadék.
"Nagy szíve van - de nem akarja kimutatni, mindig fedezi magát".
Fedezem magam? Nem hiszem. De az biztos, hogy van bennem valami védekezés. Nem szívesen szolgáltatom ki magam. Persze ha valakivel már olyan viszonyba kerültem, hogy ki merem neki szolgáltatni magam, akkor boldogan. De nem hiszem, hogy valamiféle "szívnagyobbodásban" szenvedék.
- Én pedig látom, érzem, hogy óriási szeretettartalékkal rendelkezik.
Mostani zaklatott, bizonytalan helyzetünkben, azt hiszem, valamennyiünkre fokozottan jellemző a szorongás. Ön hogyan vélekedik Ács Klára erre vonatkozó megállapításáról?
Hogy ez a szorongás mostani keletű, vagy korábbi, azt nem tudom megmondani. Nézze, én átmentem a félelmek és az életveszedelmek hosszú iskoláján.
Gyermekkorában, fiatalkorában az ember még könnyen tudja abszolválni a megpróbáltatásokat, jól működnek a reakciói, ezredmásodpercek alatt.
A börstönben már nehezebben. Ha működnek is az egészséges reakciók, akkor is olyan körülhatárolt körülmények között, hogy a szorongás, a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság érzése valami módon visszahat és szervül.
Hadd ismerjem be magának, hogy én, amikor a börtönből kijöttem, még hosszú ideig - a feleségem nagyon jól tudja - ha hirtelen ébresztettek, vagy mennydörgésre riadtam fel,ordítva ébredtem.
Évekig álmodtam azzal, hogy fölakasztanak, általában zongorahúzza akasztottak, vagy hegedűhúrra, ami nem különösen kellemes álom.
- Iszonyú, kitörölhetetlen nyomok.
Meg lehet szokni, van ennél rosszabb is. Szintén szorongós álom. Börtönálom. Az ember tudja, hogy zárásra vissza kell érnie, de képtelen rá, mert már bezárták a börtön kapuját, s hát a falon mászik be, a rácson át, mert muszáj...
De azt hiszem, ezzel semmi újat nem mondok, ilyet a bösrtönben mindenki álmodik. Nekem évekig izzadt a tenyerem a börtön után is, ha bárkivel találkoztam, akitől a legkisebb mértékben is függtem, mondjuk, a körzeti orvostól... Minden hivatalt ellenségemnek éreztem. Igyekeztem kikerülni minden olyan helyzetet, amelyben visszautasíthattak.
Az, hogy kérjek valamit, elképzelhetetlen volt. Ez nagyon mélyen belém gyökerezett.
Ha én ma szorongok is, nem érzem ezt a kiszolgáltatottságot. Jobban félek a magam ügyelkenségétől, téves ítéletétől, mint a rajtam kívül álló, meghatározó tényezőktől. De most is szorongok. Ostobaság volna letagadnom. Mondjam azt, hogy az embernek harmincéves kora után együtt kell élnie a maga neurózisával, Akkor is, ha ez a neurózis szorongásban jelentkezik. Ezt a neurózist azonban - így vagy úgy - az embernek a maga javára kell hasznosítania, mint ahogy a hibáit is.
- Sokan hadakoznak ezekkel a problémákkal...
Először is, soha nem vagyok biztos benne, hogy nekem van igazam. Ha teszek valamit, azért próbálom aztán olyan aggályosan összemérni a döntésemet az utóhatásaival és a következményeivel. Ez az egész nem kétszerkettő...
Én egy olyan szakmából jöttem, itt most a műfordításra gondolok, amelyet - úgy érzem - már igazán értek. Tehát hiányzott belőle minden bizonytalansági tényező. Pár évvel ezelőtt már eljutottam odáig, hogy minél nehezebb volt a szöveg, annál élvezetesebb volt a kihívás. A kihívás persze kihívás maradt, nyelvileg anyanyelvi szinten tudtam az angolt. Mindig kisebbrendűségi érzésem volt azokkal szemben, akik tökéletes kiejtéssel és szerzett biztonsággal beszéltek.
Ezt, hál'istennek, sikerült levetkőznöm. mert ami az angol szövegből átment magyarba, azért jót mertem állni, azt a magaménak mertem vallani. Ami a magam szövegét illeti, az csak természetes, hogy az ember először úgy érzi - amikor csinálja -, hogy pompás. Aztán gondolni sem tud rá, olyan pocsék az egész. Majd eltelik egy idő, s elcsodálkozik: jé, hogyan tudtam én ezt megírni? Ami megint csak nem esztétikai ítélet.
- Igen. Mindig benne van az emberben, de mindig más fajtája a szorongásnak...
Most viszont - ez egy ilyen fura szakma - a politika. Nagyn nehéz mérni a hatást, csak közvetve... Mindig van bennem valami bizonytalanság. Magam is ember vagyok, tehát szubjektív, és akikkel dolgzom, szintén szu bjektumok. Tehát két vagy több szubjektum közöztt a szikra kisülésnek kell valami objektívumot létrehozni, ami mérhetetlen... Ha ezt valaki szorongás nélkül megússza megeszem a kalapomat...
Akkor megérti, miért is idegenkedtem világéletemben a politikától?
- "Kakarán, nem gyáva,,,de nem harcias ember! Beszélgetnénk egy kicsit a harciasságról?
Volt már, hogy kijöttem a sodromból.
- Amikor igazságérzetében sértették meg?
Nem okvetlenül, Irracionálisan. Ordítottam. Szinte megijedtem saját magamtól. De ez semmiképpem nem harciasság, mindig indulat kérdése volt. Természettől fogva nem vagyok harcias, inkább a kompromisszum, inkább a hallgatás. Nem szoktam szégyellni magam, s nincs olyen fúlfejlett önérzetem, hogy ha sérelem ér, azt okvatlenül meg akarjam torolni...
Ha viszont úgy érzem, valamit okvetlenül meg kell tennem, megteszem az adott pillanatban, s csa később gondolkodom rajta, hogy valóban kellettt-e, vagy sem.
- "Sokkal többre predesztinált, mint amit eddig elért". Sejtem, miről van szó, de azért megkérdezem. Mi lehet több a legnagyobb közjogi méltóságnál?
Ács Klárának azt hiszem, tökéletesen igaza van. Én már nem is egyszer elmondtam - persze a számadat nagyon nehezen mérhető -, az én életem hatásfoka talán ha kétszázalékos, ami lehet, hogy az életem végére fölmegy öt százalékig.
- Nem pesszimista egy kicsit?
Nem. Gondolja végig, az életem kényszerpályák sokasága. Egy író esetében a kényszerpályák valami módon egységes úttá állnak össze. A szókincssemet, az élményvilágomat, a tehetségem hiányait, vagy szerénységét az élettapasztalat egészíti ki. A személyiségem csosrbáit, a már említett analógiás gondolkodásmód, nevezhetjük akár bölcsességnek is, ellensúlyozza.
Amikor megírtam a Persephonét, úgy éreztem, hogy voltaképpen mindent befejeztem. Eljutottam mondanivalómmal az élet és halál,a nő és a férfi viszonyának alapkérdéséhez. Mit tudok én még ehhez, ezután hozzátenni? Arról nem is beszélve, hogy mindent elmondtak már a régi görögök is.
Ötvenhét éves voltam, amikor az első saját művem megjelent. Tehát olyan nagyon sok időm nem volt írni. Mondjam, hogy alapjában véve kár értem? Az ember ilyesmit nem szívesen mond, de ha én idejében kezdtem volna, annak rendje és módja szerint, szakmaként az írást, akkor... Persze, ha "úgy ált volna a csillagokban", akkor elkezdtem volna...
- Ez az, amire nincs szabály... Nincs "rendje és módja".
Azt pedig, hogy egy ötesztendős, "gyönge elnöki" működésből ki tud-e az ember valami történelmet sajtolni, megint csak nem tudom. Hogy ez a név amely pillanatnyilag elég sokat szerepel itt meg ott meg amott, húsz év múlva érdekes lesz-e valakinek, nyomot hagy-e, ki tudná előre megmondani?
Az életem eddig a jól időzített véletlenek sorozata, amivel nem azt mondom, hogy elhivatottságérzés nincs bennem. Nehéz helyzetben van az ország - állok elébe és megpróbálom. De semmi garanciám nincs rá, hogy valóban sikerülni fog ebből az öt évből, személy szerint nekem, történelmet kisajtolnom. Egyedül semmi esetre sem. Tízmilliomodmagammal talán igen.
- Van ebben az elemzésben egy megjegyzés, mely szerint rájött vlamire, amit maga sem akar elhinni.
Megmondom én, mi ez. Ebben is tökéletesen igaza van Ács Klárának. Meglepett, hogy én ezt tudom csinálni. Mindennap újból és újból csudálkozom. Fogalmam sem volt, hogy ilyesmi rejlik bennem. Fogalmam sem volt, hogy erre képes vagyok.
- Mi ez a képesség, mi működik ebben a helyzetben?
Ha rákérdez, hogy mi ez, talán azt mondanám, hogy a ritmusérzékem, az időérzékem működik jól. Hogy időzíteni tudom, mit és hogyan mondjak és tegyek. A szó és a tett a politikában nagyon szorosan összefügg.
Ha akarja, hosszú névsort állítok össze magának azokról, akiknek a politológiai, közgazdasági, mezőgazdasági, alkotmányjogi, közjogi és történelmi ismeretei hasonlíthatatlanul mélyebbek, mint az enyémek...
Akik meg vannak győződve róla - sőt abszolút biztosak benne -, hogy igazában ők azok, akik formálják a történelmet. Akik történelmi szerepet tulajdonítanak önmaguknak. Lehet, hogy igazuk van.
- Azt hiszem, valahol ott kezdődik az ember, hogy kételkedik. És minél többet tud, annál több a kérdése.
Jól kell kérdeznie,ha jó választ akar. Persze jól kérdezni elég nehéz. Azt meg kell tanulni.
- Én most egey furcsát kérdezek: "Ha én egyszer kinyitom a számat..." Mi jut eszébe erről?
Fogalmam sincs, Ács Klára itt mire gondolt. Ez az egy mondat, amit nem tudok hova tenni.
- Hiába érdeklődtem, ő sem adott bővebb magyarázatot. Ez a monadt - megkérdeztem - nem a kabarészámra asszociálva jelentkezett nála. Emlékszik, ott titkokról van szó.
Nem tudok titkokat. Az információm kevés. Nem ismerem a politikustársaim magánéletét, én nem tudom, hogy a kommunizmus idején ki kitől lopott és miért, mennyit és mit. Nem ismerem az ÁVO kínzókamráinak titkait, és sorolhatnám hosszan, amit még nem tudok. Ezért igazán nem érdemes kinyitni a számat...
- És Erdély?
Erdély az életem nagy komplexusa. Hogy miről érzett rá Ács Klára, nem tudom. Itt a boszorkányság. Anyám erdélyi volt. Erdélyiségem, erdélyi identitásom, Erdélyhez kötődésem egészen mélyen gyökerező valami.
Egyéves koromban voltam Erdélyben. Később nem tudtam rávenni magam, hogy odautazzam. Énbennem Erdély maga a betokosodott fájdalom. Beszélni sem szoktam róla. Kicsit úgy vagyok vele, hogy Istennek nevét hiába ne vegyed...
- "Hisz a túlvilágban, a reinkarnációban, hisz a sorsban és a törvényszerűségekben..."
Ez megint az Édesanyámmal való kapcsolatomban gyökerezik. Embertelenül nehéz életet élt,. Teljesen árva volt. Édesapja meghalt, mielőtt ő megszületett volna, édesanyja pedig akkor, amikor ő megszületett. Árvaságát úgy hozta magával. Világéletében csak szolgált. Embert, engemet, mindent. Magával soha nem tudott törődni.
Ha nem volt apagyilkos az előző életében, ha nem jut ezek után a Nirvánába, akkor ezen a világon nem érdemes élni, mert igazság nem létezik.
Nem a nagy számok törvényéről beszélek, de kell léteznie valami erkölcsi igazságtételnek, mert sok emberi sorsot már nem magyarázhat meg, csak az általam nem ismert múlt és az általam nem ismert jövő. Mert így az emberi sors még a nagy számok törvényébe is beleillik.
Pontosan tudom, vagy érzem, hogy kik, mikor - mondjuk - fogják a kezemet. Itt, most, valahonnét odaátról. Nyilván Anyám elsőként, de barátok is vannak köztük. Ha ezt nem érezném, nem tudnék, nem mernék bármire is vállalkozni.
Fura módon maga most olyan dolgokat szed ki belőlem, maga meg Ács Klára, amiket soha az életben meg nem fogalmaztam volna.
Amit elmondtam, az valószínűleg az emberiség őskorától kezdve mindig is motoszkált az emberekben. Nem véletlen, hogy a vallások történetén mint vörös vonal húzódik végig a dualizmus is, a lélekvándorlás hite is.
Mint ahogy nem véletlen a predestináció tana sem, mert az is benne él az emberi lélekben. Nem véletlen az agnoszticizmus és a gnoszticizmus ellentéte, ami szintén. Valószínűleg mind a három vagy mind a négy fogalom egyszerre él mindaqnnyiunkban, mert ezek a fél és nemlét alapkategóriáival kapcsolatos őssejtések. Hogy melyik élethelyzetben mi kerül felül, azt nem tudom. Hogy a közéleti emberben más, és a nagyon intuitív és sprituális emberben más kerül fölül, hogy a nagyon erős morális giény megint csak mást hív életre, az biztos.
Azt nem mondanám, hogy ebben vagy abban hiszek, hogy mindez dogmaként értelmezendő. De a hit feltehetően - morális rendező elvként, afféle lecövekelt útjelzőként segít eligazodnom a világmindenségben.
- A öldszinten, a nagy tárgyalóterem faán láttam Bernáth Aurél egyik csodaszép tájképét. Ő rja napjójában a vallásról: "Amit a vallás akar, s amivé nevelni tudna, az bennem megvan, tehát nem szükséges vallásosnak lennem." Szabad megkérdeznem, Ön hogyan gondolkodik a vallásról?
Egész létemet meghatározza a kereszténységem. De nyilvánvalóan, másként határozza meg az embert a kereszténysége, ha mozgalmi ember, s megint másként, ha morális közelítést keres. nem hiszem, hogy a hitem dogmatikus és kizáró jellegű volna, vagy mai állapotában kifejezetten egy felekezethez kötne. Mondjak valami mulatságosat? Mit szól hozzá, hogy ha felekezeti hovatartozásomra kérdezne rá, és én ezt mondanám, hogy valdens vagyok.
Látom, elkerekedett a szeme. Elárulom, témaként találkoztam velük először, s nagyon megszerettem őket. Azután, hogy Illyés leírtaa, elírta előlem a katárokat.
- A Tisztákra gondol?
Igen. És én, a jámbor protestáns valdens- eretnekekre fanyalodtam. Személyesen 1986-ban találkoztam velük először New Yorkban. A 42-ik utcában van a templomuk, és ma is kapom az értesítőjüket, és a testvésrük vagyok. Nem hiszem, hogy 1401 óta akadna Magyarországon ember, akinek egy pillanatig is eszébe jutott, hogy ő valdens-eretnek.
- Érdekes találkozás, érdekes kapcsolat. Ha jól tudom, Olaszországban a piemonti hegyekben is vannak még valdens közösségek.
Néhány szót még a hitről úgy általában. A hit ősélmény. Még abban sem vagyok biztos, hogy emberré válásunk előtt, az ember előtti korunkban ne létezett volna. A rajtunk korlátlanul uralkodó természet világával szembesültünk anélkül, hogy szavakban meg tudtuk volna fogalmazni. Az élménynek léteznie kellett, különben nem született volna ősmítosz és nem keletkezett volna mitológia. Mint ahogy valószínűleg nem emlékeznénk a sárkányokra sem, márpedig emlékezünk. A sárkányok kihalása és az ember között évmillió telt el. Ez a sejt ősemlékezete.
- Ön római katolikus. A szertartások jelentenek Önnek valamit?
Át tudom élni a szentmise áldozatélményét. Át tudom élni az ünnepet. De nem az ünnepből és nem a szertartásból épül fel az élmény.
- Négy olyan személy nevét kellett a sémában leírnia, akikhez szoros érzelmi szálak fűzik. Az első Zsuzsa, a felesége. Róla, Zsuzsáról azt állítja Ács Klára, hogy nagyon öntudatos. Egyetért ezzel?
Nem ez a jellemző. Leéltünk együtt negyvenhárom évet, és tizenöt éves kora óta ismerjük egymást. Ha egyetlen jelzővel kéne jellemeznem, nem ezzel tenném.
- Szívesen hallgatnám még az írásairól. Mikor is kezdett írni?
Egészen korán, kamaszkoromban. írtam verseket is. Bár ne írtam volna, mert nem voltak igazán jók. Hogy az írás az én esetemben egy íráskészséggel megáldott, sok mindent átélt ember természetes megnyilvánulása-e vagy olyan művészi igény, ami a valóságot formálja, azt nem én vagyok hivatott megmonani. Egyben teljesen biztos vagyok: nyoma sincs bennem zsenialitásnak. Ne értsen félre! Valaki lehet nagyon rossz író és zseniális, vagy akár a fordítottja. Babits nem volt zseniális, de nagy író volt.
Amit eddig csináltam, az talán nem ízlésficam, s meglehetősen tömör kifejezése valaminek, amit vagy érdemes végiggondolni, vagy sem. szeretném hnni, hogy valami, ami hitelt érdemel.
Én még abban a "szerencsés" helyzetben is vagyok, hogy minden írásom - a Média kivételével, ami megírása után fél évre színpadra került - messze a fogantatási ideje után, tehát akkor került közönség elé, amikor már közvetlen aktualitását elvesztette.
A Mérleg megjelenése például három évet késett megírásának idejéhez képest, amikor mondanivalója izgalmat keltett volna.
ilyenkor az ember nagyon furcsa helyzetben van. Megéli-e, hogy a műve túlélte a születése korát, van-e anni pluszmondanivalója, hogy hatni tud később is, vagy sem?
a jelen helyzetem íróként megint csak teljesen skizopren, mert képtelen vagyok elválasztani a közjogi méltóságomtól. És sajnos nemcsak én, hanem a kritika s a közönség sem képes rá. Ennek következtében nem tudom, hogy az egyéb irányú szeretet vagy ennek épp az ellenkezője mennit ad hozzá írásom értékéhez, vagy mennyit vesz el belőle. Hogyha bemutatják vagy olvassák, mennyi a kiváncsiság és mennyi a hízelgés például a kritika esetében. vagy épp mennyi a politikai ellenérzés.
A külső körülmények teljesen lehetetlenné teszik számomra, hogy a magam írói tevékenységét másként értékeljem, mint hogy én megtettem, ami tőlem tellett. Persze, ezmegint morális értékelés, és nem esztétikai.
- Nehéz helyzet. Az idő adja meg a választ.
Orbán Ottónak volt egy zseniális mondás, ami, azt hiszem, egyszer s mindenkorra érvényes: "Ha nem vagy világhírú, ne izgasson, mert nem te tehetszróla. Ha világhírű vagy, ne légy büszke, mert nem te tehetsz róla."
- Ennek a játéknak nincsenek szabályai.
Talán a történelmi pillanatnak kell összetalálkoznia az ember írásával.
"Rosszkedvünk telét" éljük, s a következő év várhatóan még nehezebb lesz. Szükség van az Ön kiegyenlítő szerepére, embercentrikus politizálására.
Nem vaegyok egészen biztos benne, hogy rosszkedvünk nem indokolatlanul nagy-e. Ha egy kicsit is kívülről nézem az országot - az utóbbi időben volt rá módom - mondjam azt, hogy optimistábbnak kéne lennem, mint amilyen, ösztönösen, ebben a környezetben vagyok?
Vegyük csak a szubkulturális eltéréseket. Egy amerikai, teszem azt, pocsékul érzi magát, mint a kutya a kútban, de ha megkérdezik tőle, hogy van, ó pompásan - mondja, mert egyszerűen illetlenség nem jól éreznie magát.
A "gondolkodj pozitívan2 elve beleépült az amerikai életmódba. Az ember egyszerűen nem mer más lenni, mint optimista. De Magyarországon csak próbáljon meg optimistának mutatkozni! Oly mértékben illelen, hogy ha azt mondja, jól érzi magát, azt hiszik, hogy legalábbis sikkasztott. Ha nem próbálja túldobni a másikat panasz dolgában, az gyanús.
- Meg kéne próbálnunk végre, hogy normális körérzetet teremtsünk önmagunknak. Befejezésül megkérném Önt, mondja el, ami még eszébe jut az analízisről, összegezésképpen.
A jellemzésemben valami különös kettősséget, mérlegszerkezetet érzek. Hogy ilyen is vagyok, olyan is, és a kettő kiegyenlítődik. Fura dolog ez, mert én azt hiszem, a börtönt azért tűrtem jól, mert valahol az introvertált és extrovertált tipus között állok. Ha felültem a felső ágyra és behúzódtam a sarokba, el tudtam zárkózni az egész világ elől. Ugyanakkor képes voltam simán együtt élni egy zárkában olyasvalakivel is, aki korántsem volt a kedvemre való.
Ez a mérlegszerűség az egész életemben megmutatkozik. Lám: hiú, de szerény is. Úgy is lehet mondani, hogy se ilyen, se olyan, de továbbmegyek. Rajzoljon egy egyenest, s az egyik végére írja oda, hogy "nőiesség", a másik végére, hogy "férfiasság". Akár innét, akár onnét közelít az egyenes középpontjához, annál közelebb jut az "ember" fogalmához, és annál kevésbé jellemző a nemi jelleg.
Én, azt hiszem, valahol a középpont közelében helyezkedem el a férfiasság oldalán. Aki nem szégyenli az érzelmeit, legalábbis maga előtt nem, és nyugodtan mert meghatódni. Férfi létemre még feministának lenni és esetenként a nőknek adni igazat is merészel. Aki férfi, de a legjobb barátai mindig nők voltak. Aki soha nem igényelte, hogy mestere legyen és fölnézzen rá, s kötődései ilyen szempontból mindenkitől taszították.
S még sok más efféle. Ahogyan Ács Klára olyan pontosan felrajzolta.
- Elnök úr! Szeretném még egyszer megköszönni Önnek, hogy kevés szabad idejében, a pihenőidejében beszélgetett velem. Bevallom, kicsit furdall a lelkiismeret. Tudom - hosszú idő után először -, most adódott néhány napja a lazításra. Ács Klára már októberben aggódott: "Kérem, fogadja meg a tanácsom, minimum tíz napra vonuljon el pihenni! Nagyon fontos lenne."

Még egy pillantás a lépcsőfordulóban Göncz Árpád egyik kedvencére, Barcsay mester remekére, s máris a kertben vagyok. Korcsolyapályává változott a világ! Napközben zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék. Estére visszajött a tél... Mintha tojásokon lépkednék, szinte araszolva közelítem meg a kocsit.... Sikerül elvágódás nélkül megúsznom. Visszanézek.
Az elnöki rezidencia eltűnt a rejtélyesen gomolygó ködben. A vattafehér reménytelenségből csupán - a bejárat sárgán szikrázó villanyfényében - Göncz Árpád búcsúzó arca sugárzik melegen.
 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
Fülöp Viktor
  2011-09-11 10:59:38, vasárnap
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Analízis

Erős tehetség (öröklött) jelét látom.
Tehetsége fizikai és pszichikai is...
Hadakozó tipus, nem megalkuvó ember.
Szókimondó, fejjel megy neki a falnak! (Sok bajt okozott már ezzel magának...)
Sokkal jobban vonzódik az úgynevezett "primitív2 emberekhez, mint a kifinomult, rafinált entellektuelekhez.
A természetben érzi jól magát, nem az emberek között. Ő maga nagyon intelligens, de nem elég kultúrált, nem elég művelt. Ki szeretne törni egy körből.
Erősen hangulatember, szeszélyes.
Erős kritikai érzéke van, ha kritizál, nem válogatja meg a szavait.
Sok mindent sokkal simábban el lehetne intézni, de ő akkor is bonyolítja, ha semmi szükség rá. Erre mondják: "nehéz ember".
Sok benne a "nyers" gesztus. Nagy csalódások érték, palástolja érzékenységét. Szíve van.
Keresi a melegséget, a szeretetet. Szeretetéhség van benne! Szeretne sok szeretetet adni és kapni.
Tud néha hallatnanul szívélyes és kitárulkozó is lenni. Hallatlanul segítőkész is, mert túlságosan jóhiszemű.
Nem tudom, mivel foglalkozik, de hallatlanul jó a formaérzéke bizonyos dolgokkal kapcsolatban.
Csak akkor áll ki a "porondra", ha úgy érzi, érdemes. Pedig nagy benne a szereplési vágy...
Keresi a különleges, a kifejező színeket, formákat, mozdulatokat.
A ritmus, a zene fontos számára. Igen, a zenéhez erősen köze van...
Jó a szókincse, beszédkészsége is, jól modulálja a hangját.
A groteszkhez is nagy érzéke van...
Hallatlanul egocentrikus! Tévedés ne legyen, nem egoista, nem önző, az más fogalom!
Valahogy megjelenésében is extravagáns...
Furcsa. Rendszertelen és rendetlen, dekoncentrált - ezt látom -, pedig az erős koncentrációs készség nyomai is megvannak az írásában.
Inkább középkorú, mint idős - nagy az energiája.
Idegállapota és kedélye erősen változó, hullámzó.
Amilyen könnyen sír, olyan könnyen nevet is...Hisztériás férfinak gondolom. (Elnézést a kifejezésért.)
Ha nem kapja meg a saját mércéje szerint őt megillető elismerést, nagyon elkeseredik...

Egészség: Egészen ifjú korában lábával történt valami, ami nem természetes. Bizonyosfajta gyulladásoka hajlamos. Valami nincs rendben a szívével. Nézesse meg.
Gondolkodtam, hogy kimondjam-e, de meg kell kérdeznem: Miért gondol olyan sokat a halálra? (Kora és egészségi állapota ezt egyáltalán nem indokolja.)
Kacérkodik a halállal...
Születésével kapcsolatban - mondhatnám a nemzése körül - valami rendhagyó történt. Valami különleges. Esetleg törvénytelen gyerek?

Fülop Viktor

A hatvanas évek elején, tinédszerfejjel láttam először Bartók remekművét A csodálatos mandarint az Operaházban. Ez az elóadás fordulópont volt az életemben. Lenyűgözött, felkavart, magával ragadott, maga volt a csoda!
A "Mandarin" ül itt velem szemben most is.
Életről, munkáról, etikáról beszélgetünk a pszichografológiai elemzés kapcsán. Először arról, mennyire érzi jól magát a természetben, s az emberek között pedig mennyire nem?

Egy konkrét válaszban mindig egy kis analizálás is benne van. De nem szeretnék tudálékos lenni. Mindez attól is függ, hogy mennyire természeti az a környezet, amit az embeerek hoznak létre. Itt most nem épületre, házra gondolok, hanem ember és ember közötti viszonylatra. Adott esetben - ha ez művi - jobban érzem magam a természetben. De mit is értünk természeten? Ha a virágot, a vakondtúrást meg a fákat értem természet alatt, s vele együtt a bogarakat, madarakat, ilyen értelemben a natúrát, az pontosan ugyanúgy élő világ... Ha én hozzányúlok ismeretlenül, az ugyanúgy visszaüt, visszacsap, ha visszaélek vele. Ha a természetben vagyok, az úgynevezett kötöttségeimből kerülök ki, és annak a súlyát, lehatároltságát nem érzem. Jól érzem magam. Bizonyos terhektől akkor megszabadulok. Azt hiszem, mindenki így van vele.
Hogy az emberek között hogy érzem magam, az attól függ, hogy az a közösség mennyire van eldeformálódva. Munkahelyről beszélek, ahol aki nem vándormadár, hosszú évtizedekig egy helyben van.
Jó, én speciális helyzetben vagyok. Nekem más munkahelyem nem volt. Bekerültem hét-nyolc éves koromban az Operába, azóta ott vagyok. Így vay úgy, de ott vagyok...
Minden szakma és minden együttes rettenetesen zárt közösség, hacsak az együttes nem átjáróház! Nem fizikailag éértem - hogy a tagság állandó -, hanem pszichikailag. Mert va például, aki ugyan húsz éve tag, de úgy kezeli az egészet, mint egy átjáróházat.
A zárt szakmai adottságok miatt rettenetesen deformálódhat ez a balettközösség. A szellemiségtől függ. Mi az a szellemiség? Szaavk, szavak. Nesze semmi, fogad meg jól. Nehéz megmondani. Mindenki azt gondol, érez bele, amit akar. Pontosan szeretném ennek a tartalmi részét megfogalmazni.
a művészetben - régi közhely, tudom - ne önmagamat tiszteljem és helyezzem piedesztálra, hanem az érzést, az emberi kapcsolatokat, gondolatokat, jellemeket, szituációkat. Ha ez deformálódik, abban a pillanatban deformálódik az egész!
Kitenyésztett világ jön létre. Lehet nagystílű, színes, de mint a szecesszió, művi, túldíszített. Szemüvegen át nézi a világot. Ne értsen félre, nem a naturalizmus kell, de egy realizmus kell.
- Pontosan értem, mire gondol! Ön, aki klasszikus, és romantikus balettek hős szerepeit is végigtáncolta, sohasem ment el a túlzott érzelmesség, a túldekorálás irányába. Gondolok itt például a Csongor és Tündére vagy a Bahcsiszeráji szökőkútra, s Albert szerepére a Giselle-ben.
Mesterséges környezet teremtődiks, ami ezt a hibrid létet létrehozza.
a hibrid nem életképes. Életképes az, ami - saját törvényei szerint - önmagát fönntartja.
Ha a köössgben alakul ki ilyen tenyészet, az már nem természetes. Nagyon, nagyon nem szeretem, nem is ez a jó szó Nem érzem benne jól magam. arról már nemis beszélve, hogy ez a hibrid lét mennyire deformálja a gyerekeket is, akik ebbe nőnek bele. Leszűkíti őket.
Konkréten operáról, balettról beszélünk. Azt mondják, a táncművészet, a balett, fenimin. És ez igaz Nahát ezért ez egy gyilkos dolog. Bizonyos szempontból a balettnek tulajdonképpen önmaga az ember, az ember teste a táryga és eszköze. Eztál narcisztikus hajlamot fejleszt ki. Ezzel mindent megmondtam. Természetes folyamat. Ha valakiben benne van, s ez adott esetben benne van egy kamaszodó gyerekben. Belenéz a tükörbe, fölfedezi önmagát. Fölfedezi másnak a szépségét, kisugárzását, fölfedezi, hogy ő hogy reagál erre. Ismeretlen még önmaga számára is ez az érzés. Nap mint nap, minden oldalról, minden irányból, tükörben látja magát.
Ha ezt jó irányba vezetik, tulajdonképpen kialakul a személyiségtudata. Azonosul. A gyereknek ilyen értelemben megszűnik a személytelensége, és koncentrálódik önmagára! Avval helyettesítődik ez a narcisztikus hajlam, hogy gondolatokat, érzéseket kell visszatükröznöm. Ha narcisztikus dolgot kell visszatükrözni, akkor is tükör vagyok. A szervezetem, a testem, az adottságaim által, a magam mdján, a magam személyiségével közvetítek. A magam szűrőjén közvetítem a gondolatokat, az érzéseket.
- Érdekelne, hogy Ön hogyan élte meg ezeket a dolgokat hét-nyolc éves fejjel? Azt sem tudom, önként ment el balettet tanulni, vagy küldték, vitték? Volt kedve hozzá?
Nem. Annyira nem, hogy én tizenhat éves koromban ott akartam hagyni.
- Hogy kezdődött?
Volt egy nagynéném. Benne voltak ki nem élt adottságok, hajlamok. Erős érzék volt benne a művészeti dolgok iránt. Citerázott. Írogatott. Nem azt mondom, hogy írt. A gondolatait lejegyezte.
- Önkifejezési vágy volt benne.
Igen. És amit az életbennem tudott megvalósítani, ami neki nem jutott, velünk akarta valóra váltani. Nővérem is van, ő került először a színházba. Neki aztán másképp alakult az élete. És engem is betettek.
- Az adottság, gondolom, azért megvolt? Mozgékony, izgő-mozgó gyerek volt?
Igen. Fára másztam, ha volt a közelben. A szekrény tetejére is szerettem felmászni. Akkor én ott elvoltam. Bicskát, ollót, papírt, ceruzát vittem föl magamnak. Fölmásztam, s megszűnt a világ. Fúrtam, faragtam, rajzoltam.
Aztán, amikor néha falura lementünk, elmentem a parasztbácsival szántani. Büszke voltam, amikor hatéves koromban odaadta az ekét.
- Mesélne még a családi környezetről, az otthonról?
Nálunk nem volt otthon a családban különösebb erkölcsi nevelés. Azt hiszem, nem voltam sem jól, sem rosszul nevelt gyerek. Az apám BEsZkárT-nál dolgozott, buszsofőr volt. Nem volt munkás, de kispolgár sem. Nem volt polgári mentalitása, nem járt sörözni sem. Nagyon szeretett sportolni, hobbiból. Faragott. Ilyen értelemben naturálisabb életet élt. Olvasott is. Nem volt könyvtárunk, de volt jó pár könyvünk.
- Édesanyja otthon volt? "Háztartásbeli"?
Édesanyám a gyerekeket nevelte. Majdnem vak volt. Gyerekkorában valami belement a szemébe. Viszont csodálatos belső látással rendelkezett. Sok szeretetet adott nekünk. Szeretet volt otthon, gondosság volt, és szegénység. De nem a szegénység volt a lényeg, hanem a szeretet. Meghitt létkörben nőttem föl. Azt éreztem, ha anyám valamit pontosan, szépen csinál, azt nekem is úgy kell.
Kinn laktunk az Üllői úton, a városi házakban. Vele szemben sínek túloldalán a Mária-Valéria-telep! az iszonyat volt. A város alja - börtöntöltelékek, csavargók, munkanélküliek - az elesettség koncentrált nyomorúsága.
- Az alapozást - hál'istennek - nem ez a szomszédság adta, hanem a családi légkör. A balettre visszatérve. Ott tartottunk, hogy tizenhat éves korában ott akarta hagyni.
Igen. Szégyelltem. Kérdeztek, hová jársz, kisfiam, iskolába, Az Operába, mondtam, Mit csinálsz ott? balettnövendék vagyok. Rám néztek. Egyértelmű volt, mit gondolnak.
- Ezt nemcsak visszanézve látja így?
Nem, nem. Akkor is így éreztem, most is vissza tudom idézni ezt a szégyent. Felnőtt fejjel ki is mondom. Ez homoszexuális világ volt. Egészségtelen. Nem azért egészségtelen vagy abnormális, mert valaki ilyen beállítottságú. Adott essetben nekik ez a normális. Önmaga számára ugyanolyan természetes. De amikor ez előnyt, elvárást jelent, na, akor álljunk meg egy kicsit! Akkor, ilyen értelemben, latens módon már ez válik valamilyen elvárássá, ami benne van a levegőben. Itt jön a bezártság, amiről beszéltem. Deformálja az egészet, az embert. Ez szörnyű! Mi közöm nekem ehhez?
- Az Operából való eljövetelének - úgy tudom - ilyan okai is voltak. Beszélgessünk egy kicsit bővebben a konfliktusokról.
Kategorikusan fogalmazva: a táncművészet, a balett, megfoghatatlan. Mérhetetlen. Illékony. Amint az ember csinálja, abban a pillanatban már meg is szűnt. Örökös átmenet. Olyan, mint a zene. Az ember érzi, tudja, hogyan kell, mi a hamis, mi a jó. Némelykor tanítani is lehet. Mesterség is. És aki ismeri, tudja a szakmát, az mérni is tudja.
Aki tanít, annak azt is tudnia kell, hogy amit ő mutat, mond és korrigál, az a növendék bőrére megy. Annak a konzekvenciáit az viseli, nem én. A felelősség az enyém, a másiknak a kínján. És annak az embernek, a "növendéknek" ott, este, a színpadon a lehető legkisebb erőfeszítéssel kell - képességeihez mérten - a legnagyobb eredményt produkálnia.
Nem vagyok beképzelt, én tudom, amit tudok. Nemcsak beszélni, de odameni és megmutatni, hogy ne így, hanem úgy. Az okokat és a miérteket. Ha már táncos, gondolkodjon is. Mert a balett művészet is. Mindezt direktben, nem a háta mögött. Ebből aztán kicsinyes hatalmi kérdések, mnőségi differenciák keletkeztek. Ezen én kívül vagyok, mert engem a hatalom sem anyagi, sem presztizsokokból nem izgatott, nem érdekelt.
Így kezdődött, ez volt az alap. Aztán ez sok mindennel színeződött, fűszereződött. Ehhez hozzájöttek személyi dolgok. "Nem állok be a sorba, nem idomulok." Nem lehetett mint balettmestert megvenni. Szóbeli feddéseket kaptam, például: a növendékeket sz embehelyezem a balettintézet tanári karával. Másként tanítok s a többi.
- Ha jól tudom. Önnek nem adták mindezt írásban, de a minisztériumnak jelentették.
Igen. És ez ma is kompromittáló, amit soha nem lehet megbocsátani nekem. Nem tudok mit kezdeni mások mentalitásával. Én is beszélhetek, de csak a cselekedeteimmel igazolhatom magam. Én a munkámat végeztem. A magam erkölcsi mércéje szerint viselkedem másokkal szemben. Nem voltam hajlandó olyan eszközöket használni, amelyekkel megvédhettem volna magam. Ha egy közözsséget megnézek, annak a minősége, mentalitása, pszichológiai beállítottsága, reflexei egy az egyben tükrözik és minőstik is azt a pár vezetőt, akik meghatározzák a dolgokat. Mindig fejétől bűzlik a hal.
Exponált helyen voltam, exponált személy voltam. Elggé fönt, és eléggé tisztességes ahhoz, hogy sem politikailag, sem erkölcsileg nem lehetett hozzám nyúlni.
Doldoztam, nem vettem részt a politikában, egyebekben. Ötvennyolc-ötvenkilencben kezdtem igazán kilógni a sorból, amikor a latanseket is bevonták a soraikba. Beállították az egészséges, jó tartású együttes helyére a maguk színvonalát, a maguk "értékét". Személyemre vonatkoztatva politikai és antiszemita színezetet is adtak az ellentéteknek. Szomorú volt az egész cirkusz, a megszégyenítő vizsgálatok. Undorító.
Ha valaki, bárki - lehet az zsidó, hottentotta, vagy akár kínai is - übermenschi szituációt teremt, a helyzetéből pluszjogokat formál, az a köösség szempontjából is bűn. Tudom, hogyha alapvető dolgokbannem alkuszom, az körülbelül ide vezet...Ha én most olyan lennék, mint akik engem támadtak, azt kívánnám, éljenek olyan életet, amilyet nekem teremtettek 1975 óta.
- Ön nyugdíjban van, vagy tagja az Operaháznak?
Én a színháztól kapom a fizetésemet. Felajánlottam a színháznak háromszor is, hogy elmegyek nyugdíjba - negyedszerre Mihály Andrásnak -, csak egyet kérek. Írjátok le, nekem miért nincs helyem az Operaház tagjai között. Azok után, amit csináltam, aki vagyok. Bármit írhattok bele, de írjátok le. Aztán eltépjük, és távozom. Ez nem történt meg.
- Az Operaházból való távozása után jó pár évet eltöltött Győrben.
Győrbe én munkáért mentem le, nem anyagi egzisztenciáért, mert amit kerestem, az a "különélésre" fordítódott. Én nagyon szerényen élek. A társadalmi élet vagy bárokban ülni, ez soha nem vonzott, de nem is engedhettem meg magamnak. Ez, ha jól emlékszem, összesen négy szezon olt. Munkáva hívott Iván. Nehéz, küzdelmes és szép volt. Köszönöm mindannyiuknak, az újabb közösségi létet.
-A győri társulat vígszínházi vendégjátéka alkalmával döntött úgy Kardos Ferenc filmrendező, hogy Zrínyi alakjának eljátszására önt kéri fel a filmjéhez Szerette csinálni?
Nem. Más szakma. Más hozzáállást kíván. Meg kell tanulni, bele kell szokni. Abszolút tárgynak - nem eszköznek, tárgynak - éreztem magama. Tudom, ez ott természetes. Szituációt, embert egyformán használnak. A lényeg, elsődlegesen, a látvány dramaturgiája. Ismétlem, más mesterség, a film és más a balett. Az előbbi nekem nem megy! A színészet és a szövegmondás, a beszéd!
- A hosszú monológok profi színésznek is gondot okozhatnak.
Iszonyat! A színésznek be van állva az agya a szövegre. De nekem? Elsődlegesen a saját magam gátlásai. Amikor az ember azt hiszi, hogy természetes, akkor használhatatlan.
- Színpadi színésznek is furcsa elősör kamera előtt játszani, hát még egy táncosnak.
Nem vágytam erre. Több hétig ment a rábeszélés, a próbák. Ma sem értem, miért engedtem.
-Gondolom, egy művészt mindig izgat az újszerű, a másféle megmérettetés.
Adott esetben már ne is a szövegmondás zavart igazán - kínlódás, raccsolás -, hanem hogy mint "tárgyat" sem használtak - úgy érzem - megfelelően. Illusztratív volt az egész. S úristen, mennyi pénz!
- Beszélgetésünk közben egyre többet gondoltam arra, Ön, aki ennyi mindent tud a balettszakmáról, ennire jó a kritikai érzéke, miért nem csinál magán-mesteriskolát, balettkurzust? Ma már lenne erre lehetőség.
Azért, hogy éna hivatásomat csinálhassam, nem használom ki a társadalmi lehetőségét, hogy balettre oktassam a gyerekeket. Félrevezetném őket, mert nem tudom adott esetben odáig vinni őket, hogy elvégezzék a főiskolát. Én nem adhatok nekik diplomát, csak a főiskola.
- Nem értem. Gomba módra indulnak a színész-magániskolák. A balett területén nincs erre lehetőség?
Próbáltam. Ugyanabba ütközöm, mint az Operában. És még egy: ha mondjuk néptáncot tanul egy tehetséges gyerek és abbahagyja, akkor a tanított anyag játékossága miatt egészen más, mintha a balettből kiteszik kés nem folytathatja. Ez egy törés! Ezt én nemcsinálom. Mi mindent fűznek a baletthez az emberek: színpad, tükör, fény, csillogás. Hivatás nekem is, a gyereknek is, és annak az intézménynek is. Csak így lehet csinálni.
Nem arrólvan szó, hogy erkölcsileg fel vagyok mentve, ha állami iskolában tanítok. Más a perspektíva. Más a tartalmi része. Én nem vagyok maszek.
- Hogyan él mostanában? Mivel telnek a napjai?
Itt élek a feleségemmel és a fiammal ebben a belvárosi lakásban. Még egy darab telkem sins hogy ott legalább kapálhatnék. Nincs autóm sem, hogy kimozdulhatnék a szabadba. Elfoglalom magam evvel-avval. Olvasok, varrok, hímzek. Csináltam csillárt, asztalterítőt. Ideig-óráig lekötnek, de úgy gondolom, nem ez a dolgom.
- Hogyan gondol most az Operára? Jobb lett volna tizenhat éves korában abbahagyni az egészet? Vagy megérte?
Amikor végül is nem tudtam otthagyni a színházat tizenöt-tizenhat éves kromban, abban a pillanatban azt mondtam, úgy látszik, itt a helyem, ezt kell végigcsinálnom. Hogy nem tudtam az említett dolgokhoz asszimilálódni, azonosulni, az már az én sorsom. Nem idomultam, nem simultam bele. Ez pozitív is, negítív is. Mindig egy kicsit kívül - fölül? - voltam. Ahol tehettem, magatartással, egy kis gesztussal, példvával érzékeltettem is.
-- A Nádasival, Harangozó Gyulával eltöltött időszak, az szép volt, ugye?
Igen, Gyuszinak minden balettjét - a kartól a főszerepekig - végigtáncoltam. A Keszkenőt, a Mandarint és a Fából faragottat különösen szerettem. Nádasi mesternek és Gyuszinak a művészete nem "legyőzölt", nem művi világ volt. Jól éreztem magam benne. Mint művészi tevékenység - ami a személyiséget is formálja -, nem deformatív módon jelentkezett.
- A későbbi munka nélkül eltöltött évekért mi lehet az elégtétel?
Nincs elégtétel!Elmulasztott dolgokért, megtagadott dolgokért nincs elégtétel. Az én életemben - természetesen - nem közömbös. Ez már az én adósságom. Nincs megoldás. Tudja, amit elvettek tőlem, az nemcsak az enyém volt, az övéké is lehetett volna. Ezen kívül az Operától - ideális értelemben - én szépet kaptam. Nekem az életem ott zajlott. Bizonyos érték letéteményese ez a színház, amibe beletartozom én is. Ennek az országnak egy Operaháza van. Belém oltódott - ne tudom, miért -, a Magyar Állami operaház. Ennek a tagja vagyok, amíg élek.
 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
Egely György
  2011-09-08 17:52:35, csütörtök
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Analízis

Furcsán különleges ember!
Nincs eléggé szilárd talaj a lába alatt, nincs elég stabilitása!
Familiája visszahúzza a földre, pedig transzcendens erő van benne! De: Ez a kettősség nem engedi kibontakozni!
Nagyon érzékeny, nagyon intuitív ember. Intelligensebb, mint amilyen okos...
Vonzódik mindenhez, amiben szellemiség, érzés van. Valami kényszer van benne, hogy végigcsinálja, amit elkezdett...
Hit is van benne, de bele is lovalja magát, és a helyzete is belekényszeríti!
Nagyon tud szenvedni! (Túlzott is az átélésekben.)
Szomorú! Hitében ki akar tartani, de rosszak a tapasztalatai!
Inkább elméleti, mint gyakorlati ember. De: intuciói révén találékony gyakorlati területen is.

Egészség: Fáradékony. Vérszegény? Biológiailag nincs elég ereje! Vérképe nincs rendben! Nézesse meg! Fáradtsága miatt halogat dolgokat - nem megbízhatatlanságból.
Fizikailag és idegileg is fáardt.

Zsófi - mi van a gerincével?
Kati - terefere jut róla az eszembe.
Magdi- igyakszik jól állni a lábán.

Egely György

A budakeszi kis ház csendjében már nyugodtan beszélgethetünk Egely Györggyel. A két tüneményes, virgonc kislányt, Katit és Zsófit nemrég dugták ágyba - nagy rábeszélések után - délutáni pihenésre. Magdi, a felesége, a szomszéd szobában ül az ágyuk mellett, mesél, álomba ringatja őket. Itt a grafológia, az elemzés a téma.
- Mi az első benyomásod Ács Klára analízisét kézbe véve?
Általában helyesnek tartom. Van, ami azért pontosításra szorul. Foglalkozási betegségem, hogy szeretem a pontos definíciókat. Transzcendencia alatt általában azt értjük, ha misztikus és megfoghatatlan dolgot keres valaki. Én, azt hiszem, ennek az ellenkezője vagyok. A megfoghatót, leírhatót, megfigyelhetőt, a mérhetőt keresem és szeretném utolérni.
- Összeségében fedi a személyiségedet az analízis?
Igen.
- A grafológiáról, a psz ichografológiáról mit tudsz, mi a véleményed?
Azt hiszem, az a tisztességet, hogyha megmondom, semmit sem tudok róla. Sosem próbáltam. Nagyon érdekes lenne, ha kiderülne, hogy igaz. Azt kell mondanom: a puding próbája az evés. Nézzük meg, hogy bejön-e. Hallottam már róla jót és rosszat is. De maga a módszer elképzelhető, hogy működik. Nagyon függ attól, hogy ki csinálja.
- Mint minden.
Talán több benne a művészet, mint az egzaktság. Ugyanúgy, mint a pszichológia és a belgyógyászat. Mint a kettőhöz nagyfokú empátiás készség kell. Én olyan dolgokkal foglalkozom most, amelyek csak részben érintik a pszichológiát.
- "Furcsán különleges ember" - ez az első megállapítás az analízisben.
Azok a jelenségek, amik engem érdekelnek, kivétel nélkül kivételes jelenségek. Tehát ritkán fordulnak elő. Kevés ember figyelte meg őket. És pont emiatt rendkívül szokatlan és bizarr tulajdonságaik vannak ezeknek a jelenségeknek. De hát azt kell erről mondanom, hogy nemcsak annyi az élet, amennyit nap, mint nap megtapasztalunk, hanem ennél sokkal-sokkal gazdagabb. És engem történetesen ezek a dolgok nagyon érdekelnek.
- S ez mióta van így?
Azt hiszem, gyermekkoromtól kezdve. Nagyon sok Verne-könyvet olvastam, és mindig érdekteltek a távoli, a messzi,a hihetetlennek tűnő dolgok. És azok a merészen gondolkodó és cselekvő emberek, akikkel egy ilyen ifjúsági regényben meg lehet ismerkedni.
- Miért műszaki pályára mentél?
Én nagyon örülök, hogy műszaki pályára mentem, mert ez a két lábbal a földön álló stílus kell ahhoz, ami engem érdekel és máshogy nem is szabad megközelíteni ezt a területet.
Ha én történetesen jogász lettem volna, vagy magyar-történelem szakos tanár, akkor soha, semmilyen eredményt sem tudtam volna itt elérni. Úgy gondolom - ezeket a jelenségeket csak nagyon reális embereknek szabad vizsgálni, akiket semmiféle előítélet nem köt.
- Nem viszik vakvágányra az érzelmeik, a fantáziájuk?
Pontosan. Itt rendkívül józannak és hétköznapi embernek kell lenni ahhoz, hogy az ember a realitsérzékét meg tudja tartani, és ne menjen el az erdőbe. Annyiszor láttam ezt már a tudománytörténetben.
A másik dolog, hogy más a mérnöki mentalitás, mint például a fizikusi. A fizikusok általában elméleti beállítottságú emberek. A mérnökök pedig gyakorlatiasak. Tehát ha egy mérnök kezd egy problémának a megoldásába, akkor azt mondja: Nézzük, mit tudunk megmérni. Nézzük, mit tudunk meg a jelenségről, és aztán próbáljunk meg összeállítani valamiféle modellt, ami talán nem tökéletes, de működik. A mérnökök hhidakat építettek, házakat építettek, messze azelőtt, hogy valamiféle sejtésük lett volna az anyag szerkezetéről, mibenlétéről. Működő dolgokat tudtak készíteni, gépeket, anélkül, hogy ismerték volna a mélyebb összefüggéseket. Az az elméleti fizikusok dolga, hogy később ezt föltárják. Az első gőzmozdonyok már régen pöfögtek, amikor a termodinamikai törvényeit kezdték tisztázni. Az első villamosok már rég jártak az utcákon, amikor a fizikusok kezdték megérteni, hogy mi az elektromosság legalapvetőbb tulajdonsága.
- Indulás, gyerekkor, környezet. Beszélnél néhány szót erről?
Igen. Mamám pedagógus, édesapám főkönyvelő volt. Mi egy óriási nagy parkban laktunk a Szerencsi Cukorgyár lakótelepén. Ezt a századforduló környékén építették. Az a lakás, amit a szüleim megkaptak, az grót Hatvany lakásának egy darabkája volt. Szétosztották úgy, hogy a fürdőszoba jutott az egyik családnak, a nappali a másik családnak. Nekünk a hálósoba jutott, és még egy. Így, nagy lakásban laktunk, csak olyan furcsában. Ehhez például nem tartozott fürdőszoba. Viszont volt egy hatalmas naegy park, ősfákkal, és akkor még léteztek a régi rózsák... Az egésznek a miliője, az a kedves, nyugodt, napos, barátságos környék, még megvolt. Aztán fokozatosan látam a lepusztulását ennek a világnak, s idővel el is költöztünk onnan.
De ez a környezet, azt hiszem, meghatározó volt életemben. Mármint a gyermekkorban. Tinédszerkoromban, a szokásos és szükségszerű lázadások idején egy kisvárosban, Szerencsen éltem. Talán szellemileg, igazán betű szerint, provinciálisnak lehet nevezni. Ma is, sajnos, még mindig provinciális. S talán ez a nap mint nap látható konzervativizmus és csököttség tüzelt állandóan arra, hogy próbáljak mindig mást és mást keresni, és más lenni, mint a környezet, amelyről nap, mint nap láttam, hogy nem jól működik.
- Hány éves korodig laktatok ott?
A szüleim még most is ott laknak. Én tizennyolc éves koromban jöttem el, amikor kollégiumba kerültem.Mondjuk, egy általános iskolás még nem érzi igazán a világnak a dolgait, de egy középiskolás igen. Akkor számomra az a nagy park volt a világ.
A harmadik nagy periódusom a Műegyetem volt. És tulajdonképpen nemcsak a Műegyetem, nem maga az egetem volt a meghatározó, hanem az a kollégium, az a szellemi közösség, ahol laktunk.
- A Várban?
Nem. Történetesen ez a Petőfi hídnál az ezres kollégium. És itt fordult elő először, hogy olyan emberekkel, srácokkal találkoztam, akk nagyon érdekesek, izgalmasak voltak, rendkívül színes volt a paletta, ilyen a kisvárosban nem létezett.
És talán a legnagyobb hatással az volt rám, hogy egyetemista koromban sokat utaztam hátizsákkal, jártam kétszer a Közel-Keletet és Indiát, jártam sarkkörön túl, szóval állandóan úton voltam. Egyszerűen beteg voltam, ha nem forgott alattam kerék. Gyakorlatilag Törökországtól Nepálig, Indiáig bejártam az összes országot hátizsákkal.
- Hogy bírtad ezt anyagilag?
Nagyon egyszerű Indiában, vagy Ázsiában rendkívül szegény emberek laknak. Tehát az első ndiai utamat, azt hatvan dollárból és ezerötszáz forintból úsztam meg. Persze úgy, hogy Goában, a volt porgutál gyarmaton egy nyugatnémet hippi kirabolt. Elvette az összes pénzemet, még a cipőmet is. Mezíbláb, pénz nélkül ott maradtam India déli részén, s körülbelül egy hónapig, mint egy koldus. Szabályszerűen koldultam.
- Téged is hippivé, koldussá tett azáltak, hogy még a minimális anyagi biztonságtól is megfosztott.
Igen. De ez nagyon érdekes kaland volt. Akkor persze utáltam azt az egész helyzetet. De úgy érzem, szellemi érésemben az az egy hónap koldulás nagyon sokat jelentett... Teljesen magamra voltam utalva, amig előzőleg mindig egyfajta üvegházban, egyfajta biztonságban éltem. Ott, akkor, életemben először, önmagamra voltam utalva, és csakis önmagamra.
- Futkos a hátamon a hideg! Komolyan? Maga az idegen, távoli világ, környezet, s plusz ez a szituáció...
Igen. Előzőleg azért voltak már nekem kemény élményeim, amikor a Közel-Keleten mászkáltam, Libanonban, Szíriában, Jordániában, Törökországban. Nap mint nap találkoztam háborúval. A polgárháború előszele Libanonban akkor már érezhető volt. A húszas éveimnek az elején nagyon érzékeny, nyitott és fogékony voltam erre. Egyedül voltam állandóan.
- Nem egy barátoddal vagy barátokkal utaztál?
Nem. Mindig kerestem, de soha, senki nem vállalkozott arra, hogy hátizsákkal nekivágjon a világnak. Pláne a hetneves évek elején, amikor Magyarország még meglehetősen zárt ország volt. Rám ez a másként gondolkodás, másfajta illatok, ízek és tájak nagy hatással voltak. Meghallgatni mások véleményét is, és rendkívül eltérő véleményekkel. Egyrsészt, ugye, a mi szűk mentalitásunk más, mint egy hívő mohamedán vagy egy hívő drúz, vagy kopt mentalitása. Már ez maga érdekes volt. Aztán India, a maga megint másságával. Óriási élmény volt számomra. Azért meg-megtapasztaltam kemény helyzeteket is. Például az első közelkeleti utam után paratifusz, fertőző májgyulladásjárvány kezdődött, és karanténba kerültem. Öten kerültünk azonos esetek egy szobába, hárman meghaltak közülünk.
Később bizonyos élettapasztalathoz segítettek, bizonyos harci készséghez. Indiában teljesen természetesen a legolcsóbb vonatokon utaztam. Ott jön egy erős ember, fogja magát és lerántja a polcról - mert ilyen polcokon alszanak az emberek - , aki gyengébb, lerugdossa, és ő fekszik a helyére.
Rendkívül nehéz világ. Indiában úgy jutottam föl többször az autóbuszra, hogy keményen kellett harcolni. Az elején, még udvariaskodtam, lemaradtam. Otthon én mindig udvarias vagyok, de ottt .. Ott beleharaptak a kezembe, hogy a busznak a fogyantyúját ne érjem el.
- Nehezen tudom elképzelni rólad, hogy verekszel, de az ember ilyen körülmények között rákényszerül.
Soha nem szoktam csalni, de Indiában például, amikor kiraboltak, megtettem azt, hogy éjszaka felmásztam az autóbusznak a tetejére, megkapaszkodtam és ott potyáztam. Hajnalban leszálltam a buszról és eltűntem. Küzdelem az életben maradásérset. Ez volt számomra. És meg tudom emiatt érteni talán azokat az embereket, azt a néhány milliárdot, akik a népesség nagyobb részét teszik ki a földön.
A későbbiek során nagyon érdekes és fontos volt számomra, hogy Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban dolgozhattam, vagy Japánba látogathattam. Van egy bizonyos kitekintésem a világra. Van némi fogalmam, hogy mit jelent a másként gondolkodás. És úgy érzem, hogy ezek az utak tettek szellemileg edzetté ahhoz, hogy a mostani rögös úton járhassak
- Az első útjaid a keleti utak voltak?
Nem. Az első utak, azok országon belül votak. Utána a kelet-európai szocialista országok jöttek. Két nyarat dolgoztam végig Litvániában. Litvániát, hogy úgy mondjam, második hazámnak érzem. És nagyon érdekes volt számomra közvetlenül megtapasztalni a Szovjetúniót a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején.
Amikor nálunk soha nem lehetett arról hallani, hogy a Szovjetúnióban milyen belső feszültségek, ellentétek vannak, mi azt nap mint nap éreztük. Igen. Mi ott éltünk velük, beszélgettünk. Olyan iskolát sikerült kijárni, amilyet semmiféle társasúttal vagy csoportos úttal nem lehetne. Én mindig a saját bőrömön akaro megtapasztalni a dolgokat.
- Én is ezt a gyakorlatot folytatom. Csak olyan távolságra, mint te, még nem merészkedtem. Csodálom a bátorságod. A kiváncsiság hajtott?
A kiváncsiság. Pusztán az volt az alapmotívum, hogy a földgolyón él vagy 4-5 milliárd ember. Azoknak a nagy része teljesen más, mint mi vagyunk. Milyenek ezek az emberek? Mit esznek, mit isznak, hogy élnek, hogy alszanak. És például paerajelenségrsől nem is hallottam azelőtt. Ott hallottam először arról, hogy másfajta vallások vannak, meg egyáltalán, vannak vallások és azok fontosak lehetnek az ember életében. Teljesen ateista légkörben nevelkedtem, és azért volt számomra érdekes ezekkel a különböző vallásokkal találkozni és különböző mentalitásokat megismerni.
- Eszerint nemcsak az iskolában, otthon sem hallottál ezekről a dolgokról?
Nem volt fontos. Nem volt beszédtéma. Tudtam, hogy vannak templomok, ahol harangoznak, és néha bemennek az öregasszonyok. De a lényegről soha, semmit.
- Ez a fajta hit, ami benned van, nem vallásos hit?
Nem. Teljesen idegen tőlem a megalapozatlan hit. Tehát úgy, hogy valaki valamit mond, és azt automatikusan elfogadni. Ennél idegenebb dolog számomra nem létezik. Mindig csak a megtapasztalt, bizonytott és az igazolt dolgok érdekelnek. Viszont ha személyesen meggyőződöm, akkor kitartok körömszakadtáig. Akkor is, ha ez millió gondot okoz.
- Ugye, azok a dolgok is igazságlehetőségként vetődnek fel, amik először csak hangulatok, érzések? Intuícióra gondolok. Aztán többé-kevésbé igazolódnak, de teljesen ezeket bizonyítani nem lehet.
Ezek nem tények. Sosem tényekként kezeli az ember. Őszintén szólva, az ilyen filozófiai megfontolások lehet, hogy érdekesek, de mindig azt mondom: a puding próbája az evés. Nézzük meg, hogy mit jelent a gyakorlat számára Eg elméletnek mindig van bizonyítható része is. Ami eleve olyan, hogy semmit nem lehet bizonyítani, az nem érdekel.
- Transzcendens erők iránti fogékonyságod" Keleten kezdődött?
Megint vigyáznék itt a fogalmakkal. Semmiféle transzcendens és misztikus doog nem vonzott Keletre. Abszolút idegen tőlem.
- Arra gondolok, hogy ott ismertél meg egy másfajta látásmódot.
Tulajdonképpen ott rácsodálkoztam, hogy emberek elvonulnak meditációs helyekre, filozófálnak, meditálnak, gondolkodnak. Ez egy kelet-európai kisvárosból jövő fiúnak annyira idegen volt. Nem is tudtam, hogy ilyesmi létezik. Pedig az európai történelemből - később - megtanultam, hog ennek mély hagyományai és gyökerei vannak. Azt hiszem, hogy más átlagiskolában végző diák sem igen tud minderről.
- Amikor ebbe belecsöppentél, azonnal elkezdett ez a világ érdekelni? Vagy egy folyamat volt?
Nagyon lassan ért. Engem elsősorban az emberek és a tájak érdekeltek. Megnézni India déli részét, vagy megnézni a Himaláját, vagy átmenni Afganisztánon. Ez egy embert próbáló feladat. Rengeteg kisebb-nagyobb klanddal jár, magadnak intézel el mindent. Nagyon sok közvetlen hasznosítható információt jelent olyan tájakról meg olyan mentalitásokról, amit idáig nem hallottam. Például egyszer a szír sivatagban, egy Maán nevű kis községben, az ősi Petrától nem túl messze, meghívott magához egy velem körülbelül egyidős fiú Én akkor huszonkét éves voltam, és őt harmincöt évesnek néztem. Elmondta, hogy holnap fog megnősülni, elkőtte meghív legénybúcsúa, megiszunk két üveg whiskyt. Én abszolút antialkoholista vagyok, de elbeszélgettünk. Elmondta, még nem látta a menyasszony, de állítólag jól néz ki. Ammanból vásárolta, középiskolát végzett. Körbevezetett a boltján, körbevezetett a lakásában. Aztán nagyon erősen éreklődött, hogy én mikor vásárookmagamnak menyasszonyt, és hogy van ez nálunk. A teljesen másfajta mentalitás döbbentett meg az ilyen tipusú beszélgetésekben.
Számomra megszokott, természetes volt, hogy odamehetek bárkihez az utcán, akár egey nőhöz is, és megkérdezhetem, hogy mi merre van. De amikor például mentem át Szíriából Jordániába - a háborús években rendkívül komoly testi motozás is volt - és várni kellett a kocsisornak, mindig erestem az angolul tudó embereket. Már volt egy megérzésem, hogy ki tud angolul és ki nem. Az aktatáskás, a szemüveges és a finom kezű nő, az mindig tudott angolul.
Találtam itt is egy ilyen nőt, kérdeztem tőle néhány dolgot. Megadta a telefonszámát. Amikor egy kis szállodában, palesztin ssrácok között lakva megemlítettem, hogy egy nő megadta nekem a telefonszámát, majdnem hanyatt estek meglepetésükben. Azt mondták, ha egy nő egy férfinak megadja a telefonszámát, az csak kurva lehet.
Fölhívtam azt a nőt, mert vettem mindenféle apróságokat a mamámnak, ismerőseimnek, és meg akartam kérdezni, hogy vajon a szokásos ráat fizettem-e, vagy a tízszerelés? Mert a külföldieket át lehet verni. A lány megkért, hogy nagyon gyorsan tegyem le a telefont, mert ha a bátyja meglátja, vagy kiderül, hogy ő egy idegennel beszél, elvágja a torkát.
Döbbenetes. Abszolút hétköznapi szituáció, s mennyire mást jelent Ammanban, vagy Budapesten. Fölhívni valakit telefonon.
- Valószínűleg ez a nő valahol Európában tanult. Nem?
Nem. Csak egyszerűen megesett a szíve rajtam, hogy ott állok a határon, és idegennek érzem magam. És próbált segíteni, kockázatot vállalva. Nagyon nagy kockázatot.
Másik helyzet. Börtönben is voltam és szívességből.
- Tessék? Jól hallottam?
Szívességből voltam életemben egyszer börtöben Norvégiában, messze az északi sarkkörön túl, egyszer egy kis halászfaluba érkeztem szombat este. És szombat este mit csinál eg kis norvég halászfaluban a fiatalság? Isznak meg verekszenek De hogyha egymást megverik, akkor az a gond, hogy másnap meg hétfőn megint csak találkozni kell, meg együtt dolgozni, ez nem egy jó dolog. Azért előszeretettel verik meg az idegeneket.
Én odaérkeztem a busszal. A szálloda a számomra megfizetetheteten volt. Ott állok a falu főterén, nézem, hogy most hol lehetne aludni. Odajött hozzám vagy tíz markos legén, és elkezdtek verni, s aztán csak szétrebbentek. Persze nem azért, mert én szétszórtam őket. Jött a alu rendőre, egy fiatal srác. Kérdezte, hogy kerülök oda, ki vagyok, mi vagyok. Elmondtam. Barátságosan közölte, nézze, most vagy az van, hogy az a tíz embert viszem fogdába, akkor maga nem tud sehol aludni. Vagy pedig eljön velem a fogdába, odaadom a kulcsot, és ott aludhat. Így is lett. Úgyhogy én aludtam a fogdában, ahol jó éreztem magam, csak az volt a furcsa, hogy a WC-nek a lehúzója már nem a fogdában volt, hanem körbe kellett menni. Másnap reggel értem jött, adott jó reggelit, s megmutatta, honnan indul a hajóm.
Ilyen apró kalandok sokaságatett emberközelivé, mert azelőtt nagyon féltem az emberektől. Egy kisvárosban az ember véges számú emberrel találkozik, és be van skatulyázva, hogy kihez hogyan kell beszélni.
Utazás közben találkoztam először nagy számban idegenekkel, s rá voltam kényszerülve, hogy kommunkáljak. Egyébként nem vagyok egy nagyon nyitott.
- Valóban az embernek az rólad a benyomása, hogy mindig megtartod a két lépés távolságot és óvatos vagy. És a gömbvillámokkal való "ismeretséged" már egyetemista korodban kezdődött?
Sokkal később. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől kaptam egy ösztöndíjat az Egyesült Államokba és két évig dolgoztam ott. Óriási laboratórium volt, hatalmas könyvtárral. Számomra, kelet-európai számára döbbenetes élmény volt, hogy mindent el lehetett olvasni. Ott álltak a polcok teljesen nyitottan, olyan témákról is, amelyekről itthon semmit nem lehetett hallani. Egyébként nagyobb a piac, sokkal nagyobb a választék mindenféle témában. Másrészt, sokkal liberálisabb társadalom az amerikai, mint bármely másik. Talán a legnyitottabb, a legdinamikusabb.
És ott, többek között, kezembe kerültek olyan leírásokk is, amelyek a gömbvillámok fizikai hatásáról szóltak. Hogy milyen rombolásokat tud csinálni. És ez felkeltette a figyelmemet, mivel energiatraszporttal fogllkoztam ott egyébként, de más aspektusból. Reaktorbaleset témakörben dolgoztam. Azt a tudást, amit ott megszereztem, azt az információt, azt a rutint, amivel az ember érzi, hogy most mennyi energia mehet át, mennyi idő alatt, mekkora felületen, az milyen változásokat okozhat. Nagy rutinom volt ilyen dolgokban. Egyszerűen megdöbbentem a leírásokat olvasva. Ilyen nincs.. Nem lehet... egyszerűen nincs olyan fizikai kölcsönhatás, amivel ezt mi utánozni tudnánk. Az ellenőrző mérésekből is mindig az derült ki, hogy nemcsak a gömbvillámot nem tudják előidézni laborban, hanem még a hatásait sem.
És ez az, ami természetesen és automatikusan fölkeltette a figyelmemet. És úgy érzem, ha más kutató ezeket az eldugott és nehezen hozzáférhető információkat elolvasná, számára is ugyanilen döbbenetes lenne.
- Ami a jelenlegi ismereteid szerint lehetetlen, azt azért még nem kell elutasítani...
Elülteti a bogarat, és az szép lassan motoszkál az ember agyában. Egyre erősebben. Nem úgy, hogy egyik percről a másikra. Fokozatosan.
Akkr aztán elkezdtem olvasni más leírásokat, és láttam, hogy bizony nem eléggé részletesek. Jó lenne ilyet saját szemmel is látni.
Akkor kezdtem - miután több száz külföldi megfigyelést elolvastam -, Magyarországon is gyűjteni.
És tulajdonképpen ettől kezdve lettem "bolsevikból - mensevik". Innen kezdődött a hazai vesszőfutásom is, körülbelül hetvenhatban. Ez azért is eretnek dolog, mert ugye a tudományban az a szokás, hogy egy kutató először elolvassa a szakfolyóiratokat, aztán laboratóriumban elkezd mondjuk kísérletezni, szakfolyóiratokban publikálja az eredményeit, aztán népszerűsítő folyóiratokban, majd mit tudom én, bulvárap szinten.
Nekem ezt - gyakorlatilag - fordítva kellett csinálni a probléma sajátossága miatt. Először nagyon egyszerűsítő és népszerűsítő szinten el kellett mondani, hogy van ilyen jelenség, miket tud csinálni, mert különben nem tudtam volna ezeket az információkat összeszedni.
A gömbvillám vezetett részben a parajelenségekhez.
- A "negyedik térdimenzió" az emberiség előtt milyen távlatokat nyit?
A negyedik dimenziót elég sok homály és félreértés övezi. Szeretném már az elején tisztázni, hogy számomra az az alapvető kérdés, hogy létezik-e még térdimenzió azon a hármon kívül, amit minden szoba sarkában láthatunk?
Az én véleményem ebben a kérdésben egyértelműen és határozottan az, hogy létezhet. Például a gömbvillám konkrétan mutatja, hogy létezik még több térdimenzió. És ennek egyenes következménye az hogy nagyon sok dolgot - alapvető dolgot - nem tudunk meg a természetről, tehát a fizikáról.
Ennek aztán biológiai következményei is vannak, szerves módon. Ez pedig azt mutatja, hogy akkor a biológiáról sem tudunk eleget.
Véleményem szerint a plusz térdimenziók - mert nem biztos, hogy csak negyedik van, lehet, hogy még van ötödik, hatodik, ki tudja, mennyi -, ezek alapvetően ki fogják terjeszteni a tudásunkat. Én ezt nem tartom bűnnek, nem tartom misztikus dolognak, ezért szükségszerűnek tartom.
Bizonyos számomra az ilyen fura jelenségek vizsgálatából, hogy ezek a jelenségek léteznek, és azért ilyen furcsák, mert nem három, hanem legalább négy térdimenzióban zajlanak le.
Ilyen például véleményem szerint a telepátia, a tisztánlátás, a fémhajlítás, a pszchokinézia és a teleportáció. Ezek azok, amikről biztosan úgy érzem, összefüggésben vannak és az idővel kapcsolatos fogalmaunk újragondolásával.
Ha azt mondjuk, hogy még egy térdimenzió létezik, abban az esetben, érzésem szerint, ezeket a furcsa jelenségeket le fogjuk tudni írni és teljesen egyszerű, könnyen érthető dolgok lesznek. Sokszor szokták azt mondani, hogy ezek megmagyarázhatatlanok.Én mindig tiltakozom. Én azt mondom, megmagyarázatlanok.
- "Valami kényszer van benne, hogy végigcsinálja, amit elkezdett."
Nagyonigaz ez a megállapítás. Én egyszerűen rosszul vagyok attól a gondolattól, hogy valamit nem csnálhatok meg, amit fontosnak tartok. Hihetetlenül erős belső kényszert érzek, hogy ezt véghezvigyem. Ugyanez a belső kényszer hajtott tulajdonképpen Kaliforniától Japánig. Mert éreztem, hogy ezt meg kell csinálnom. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de kell. Végig kellett néznem ezeket az országokat, és nagyon hasznos volt.
És ugyanezt a belső kényszert érzem most, hogy meg kell kezdenem ezeknek a jelenségeknek a pontos feltárását és megismerését. Annak ellenére, hogy iszonyatos mennyiségű az előítélet, gyűlölködés, fröcsögő utálat.
- Nem túlzod el egy kicsit?
Gyakran találkozom ezzel. Elmondom, ami az utóbbi héten történt. Az Akadémián az egyik akadémikus fröcsögő gyűlölettel kelt ki az ilyen jelenségek és "propagálóik" ellen
- Érvei voltak? Hogy miért tabuk, miért káros ezekkel foglalkozni?
Nem. Nekem sosem voltak szakmai vitáim. Szakmai érveket sohasem szegezett senki a mellemnek. Mindig csak az volt, hogy ez áltudomány, ilyen nincs. Aztán a Magyar Nemzetben egy újságíró leírta, hogy jelesre vizsgáztam anyagiasságból. Valami ilyesmit, s hogy ebből akarok pénzt kovácsolni. Holott pénzbüntetést legalább nyolcszázezer forintot kaptam emiatt. Saját pénzemből legalább félmillió forintot kötöttem ezeknek a megismerésére. Szóval ez kifejezetten naegy anyagi tehertétel. Négy gyomorfekélyem voolt már emiatt. Most fizetés nélküli szabadságra kellett mennem, mert már a munkahelyemen a légkör teljesen elviselhetetlen volt számomra.
- Érvek, tények nincsenek valóban? Ha megmondanának egy példát, amin te meggazdagodhattál, nyerészkedhettél. Ez abszurd.
Pont az jellemző erre a területre, hogy óriási "hitviták" vannak. Érveket szögezni érvekkel szembe szokás. Ezért mondom, hogy ez a terület az emberek nagy részénél hit és nem megfigyelés dolga. Számomra pedig abszolút ne hit hanem mérés, megfigyelés dolga ez az egész.
- Jó, azt már megszoktuk, az újságírókat nem a tények, a valóság izgatja, hanem a szenzáció. De hát a kollégák, náluk is hit és nem érvek kérdése mindez?
Persze. Általában a magyar tudományban, mondhatom, hogy kelet-európai tudományban, a hit szerepe rendkívül fontos. Intenzv hitélet folyik mindig, intenzív tudományos élet helyett.
Például néhány héttel ezelőtt a KFKI Híradóban az egyik kollégám lefasisztázott, de semmiféle érve nem volt. Csak. Mert másként gondolkodom, és olyan jelenséggel foglalkozom, amelyekben ő nem hisz.
Hadd mondjak el egy számomra nagyon fájó és szomorú példát. Amikor gyűjtöttem a gömbvillám megfigyeléseket, egyszer Vitray Tamásnak, a Terefere című műsorábanis helyet kaptam, és ott néhány szót szólhattam erről a jelenségről. Másnap a főigazgató tajtékozva üzent nekem, azonnak menjek a Műszaki Egyetemre, mert van ott egy professzor, aki szerint nem létezik gömbvillám. És különben is, az összes légköri elektromos jelenség az ő területe. Az a sajátja.
Le kellett mennem a Műszaki Egyetemre ehhez a professzorhoz. Előre megmondták, hogy kérjek tőle bocsánatot. Na, miután felmetnem, bezárta a párnás ajtókat, és elkezdett velem üvöltözni . Majdnem megvert, rám borította az asztalt. Hogy merek én gömbvillámról beszélni. Nyilvánvaló csalás ez az egész.Mindenki hazudik, aki azt mondja, hogy van gömbvillám. Hát én azt mondtam neki, hogy szívesen megmutatom a videofelvételeket, az esetleírásokat. Ezt tajtékozva hárította el magától mondván, hogy ez az egész nyilvánvaló csalás és gömbvillám márpedig nincs.
-Abszurd.
Ez sajnos rutin- és hétköznapi dolg a magyar tudomány berkeiben. Annyira ez a minta, és nem az, hogy nézzük meg, gondolkozzunk rajta, hogy én már az ellenkezőjén csodálkoznék. Ha valamilyen vitás kérdést vitáva és mérések segítségével döntenének el, és nem kifejezetten abszolút tekintélyi és baráti alapon A főigazgató meg az igazgatóm évfolyamtársa volt ennek a professzornak, és attól a naptól kezdve, hogy ő telefonon megbeszélte, hogy fiúk, állítsátok már le a beosztottakat, attól a pillanattól kezdve nincs hivatalosan gömbvillám Magyarországon.
- Én mindig azt hittem, hogy a művészet olyan terület, ahol a dolgok mérhetők, de a sport és a tudományok világában más a helyzet.
A tudomány lehet egzakt, pontos és érzelemmentes. És ahol így csinálják, ott sikeres is a tudomány. Ahol nem így csinálják - s ez Magyarországon így van -, ott nem sikeres a tudomány. Romániában, ahol Elena Ceausescu akadémikus lehetett, ott nem várhatták el, hogy a tudomány a valóságot s csakis a valóságot írja le.
Általában a kelet-európai akadémiákra nem jellemző a tudás éhe és szomja, inkább az, hogy kiszolgálják az elvárásokat.
- Visszahúzó erők a családban is vannak?
A feleségem mindig bátorít. Az ő segítsége és bátorítása nélkül már régen a temetőben lennék. Ő partner ebben. Elviseli az ezzel járó üldözöttséget, a pénzhiányt, azt, hogy gyomorfekélyem van, meg mindenféle bajom.
A "visszahúzás" csak annyi hogy a mamám néha figyelmeztet, hogy vannak határok, és nem érdemes fejjel a falnak menni. Ez nem visszahúzó erő, anyai féltés.
- Olyasmira gondol talán Ács Klára, hogy a gyerekek miatt sem mész fejjel a falnak?
Én nem szeretek harcolni, vitatkozni, veszekedni. Mindig keresem a kompromisszumokat. De vannak az életben helyzetek, ahol már a kompromisszumkeresés beteges meghátráást jelentene, vagy hazugságot. Szóval vannak olyan dolgok, amikben nincs kompromisszum.
- Azért nem vagy igazán pesszimista, ugye?
Ha abszolút pesszimista lennék, akkor nem indultam volna ezen az úton. Mert tudom, hogy pesszimistae ember számára ez a fal áttörhetetlen.
"Nagyon tud szenvedni"?
Igen.
- Fáradtság?
Idestova hét éve nem voltam szabadságon. Tehát úgy szabadságon, hogy pihenjek. Mert amikor úgymond nekem szabadságom van, azt arra használom föl, hogy menjek gömbvillám után, menjek valaki után, aki parajelenséget csinál. Vagy küföldi konferenciákra utazom, amelyekre hivatalosan semmiféle lehetőségem nincs és nem is igen lesz, mert ezek tiltott dolgok." Például a parajelenségekkel szigorúan tilos foglalkozni. Amikor kimentem Edinburghba vagy Bostonba parajelenségekkel foglalkozó tudományos konferenciára, akkor ezt csak saját szabadságom terhére tehettem meg. Most egyéves fizetés nélküli szabadságon vagyok, azt tehetem, amit akarok, persze a lényeg nem változott.
- Hivatalosan semmi érdeklődés nincs?
Mint mondtam, a KFKI-ban a legteljesebb elutasítással találkoztak a kéréseim, hogy ezeket a jelenségeket próbáljuk meg objektíven megvizsgálni.
- Nem befolyásolja őket, hogy Amerikától Párizsig, és Londonig a tudósok ezekkel a jelenségekkel foglalkoznak, publikálnak ilyen témában, bizonyítanak, mérnek?
Nem. Nem is érdekli őket, nem is tudnak róla, és nem is akarnak róla tudni. Ez a generáció az 1950-es évek klimájában nőtt fel, ilyen is marad.
- És a hozzád hasonló korúak?
Nekik ugyanúgy nincs szavuk ebben, mint nekem. Velem egyivású kollégáim segítettek, de fű alatt. Ők talán jobban félnek, mint én, éppen ezért nyíltan nem mernek kiállni. Én vagyok az élő példa, hogy aki nagyon kérdezősködni akar, az megbánhatja.
- Egészség?
Azt tudom, hogy gyermekkoromban vérszegény voltam. Fáradékony szoktam lenni. De érdekes, megtaláltam az ellenszerét. A Béres-cseppek jók nekem.
- A keresztnevek tulajdonosaival kapcsolatban Ács Klára megjegyzései mennyire tűnnek reálisnak?
Zsófi lányom a nagyobbik. Épp a napokban derült ki egy vizsgálat során, hogy gerincferdülése van.
Te is tapasztalhattad, Kati, a kisebbik lányom, egy locsi-fecsi. Állandóan jár a sz ája, le nem lehet állítani.
Tehát ez ek megfelelnek a valóságnak. Nem tudom, hogyan jutott Ács Klára az én kézírásomból ezekre a következtetésekre.
- Beszélnél a művészetekkel való kapcsolatodról?
A film és a fotó áll közel hozzám. Minden mérnök vizuális tipus szokott lenni egyébként. De nagyon szeretem még a zenét. Ezen belül a klasszikus zenét, de nemcsak a mi klasszikus zenénket, hanem a japán és az indiai klasszikus zenét is. Mert általában klasszikus zene alatt csak a miénket szokták érteni.
Érdekes módon a szobrászat teljesen hidegen hagy, és regényeket is nagyon ritkán olvasok. A könyveimnek a fele általában történelemmel és közgazdaságtannal meg néha humorral kapcsolatos. Nagyon szeretek nevetni, és pont ez a legnagyobb veszteségem, hogy az utóbbi időben egyre kevesebbet tudok. Ez fáj.
Mostanában egyre kevesebbet járok moziba, mert egyre kevesebb olyan film van, amit érdemes megnézni. Ez a tapasztalatom. Elárasztottak az amerikai filmek mindent. Nayon nehéz jó filmet csinálni. De azért az oroszoktól, magyaroktól, főleg a kelet-európai filmesektő láttam olyan filmeket, ami nagyon fontos és érdekes volt számomra.
Láttam jó indiai filmet is, bár ők főleg ezt az operettfilmet gyártják.
- A szabadság mit jelent neked?
Gyakorlatilag szinte egész életemben azért harcolok, hogy szabad lehessek. Szabadon, belső elhatározásból kijelölt utamat járhassam, és minden külső kötelkéktől megszabadulhassak. Az lenne a kötelezettségem, hogy termohidraulikát számoljak, pénzt keressek, amit persze főleg a főnökeim tesznek zsebre. De én úgy éreztem, hogy itt van a világnak néhány izgalmas és érdekes dolga, mint például a gömbvillám. Ehhez egyfajta szabadságra lenne szükség. Gondolkodási és cselekvési szabadságra, ami nincs meg itt Magyarországon és állandóan azért küzdök, kapálódzom, hgy ez a szabadságom meglegyen.
- Milyen lehetőségeid vannak mostanság?
Ezek nagyon vékonykák. Most próbálok sponzorpénzeket keresni, olyan cégeket, akik támogatnák ezt, és a Postaabnktól már kaptam is segítséget.
Mindenesetre az elkövetkező évben kiadják japánul is a gömbvillámos könyvemet. Így talán annak a jövedelméből egy évig még megélek. Aztán mi lesz egy év múlva, nem tudom.
- Nyugati sponzor elképzelhetetlen?
Nem tartom teljesen kizártnak.
- Meddig jutottál el, mi az, amit bizonyítani tudnál? Milyen kísérleti anyagod van?
Többórás video- és filmanyagom van a parajelenségekkel kapcsolatos kísérleteimről. A másik naegy anyag a gömbvillám. Itt borzasztó nagy mennyiségű videoanyag és tárgyi bizonyíték van, hogy miket tud csinálni egy gömbvillám.
A másik vonal, ami érdekel - energiatranszportot tanultam a Műegyetemen, meg a KFKI-ben is ezt számoltam -, egy mérési módszer. Kifejlesztettem ennek a bizonyos bioenergiának a kimutatására, mérésére egy eljárást.
Azon dolgozom, hogy ennek a bioenergia-mérő készüléknek az első, jól működő, szépen megcsinált példányát valakinek letehessem az asztalára. Már működik egy ilyen, de még ronta, összetákolt.
Tehát számomra az úgynevezett kézretevéses gyógyítás léte jól definiálható effektus, és szépen mérhető. Életemnek egyik fordulatát is ez az effektus hozta, hogy láttam, hogy ez szépen kimérhető. Erre most egy készüléket fejlesztettünk ki, és mint említettem, ezt próbálom még tökéletesíteni.
Az volt a döbbenetes, hogy én is megtapasztalhattam saját magamon és sok ezer középiskoláson, hogy létezik a bioenergia, és semmiyen eddig ismert energiafajtával nem azonos. Az a fura, hogys sosem vettem komolyan a keresztény vallást. Számomra mindig a bizonyítható dolgok voltak a fontosak. Nem úgy, hogy csak akkor hiszem Jézus létét, hogyha ide elém áll. Ez rendkívül primitív és ostoba dolog lenne Ugyanolyan logika lenne, mintza azt mondtanám, akkor hiszem el, hogy van Déli-sark, hogyha valaki idehozza elém a Déli-sarkot. Ostobaság lenne.
Igem ám, de például a négy evangéliumban minden lapon azzal találkozunk, hogy Jézus meggyógyított valakit, és ezzel bizonyította különleges hatalmát, képességét. De hát, azt mondtam, hogyan bizonyítható ez a dolog? Hogyan mérhető? Mit ad át neki. Meleget? Elektromos áramot? Mágnesességet? Ezekkel nem nagyon lehet gyógyítani...
Amikor a mérések sorsán én is azt tapasztaltam, hogy van egy ilyen effektus, és ez nem azonosítható az eddig ismertekkel ez innkább a nyolcvanas évek elején, mint közepén történt -, gondolkodásomban jelentős változást okozott. Egyfajta mélységes szégyenérzetet, hogy lehettem ennyire vak! És tulajdonképpen szűk látókörű meg ostoba. De hát ezzel az érzéssel már sokszor találkoztam. Sokszor hittem, hogy tökéletesen igazam van, és amit most nekem mondanak, az akkora nagy marhaság, hogy az ember esze megáll. Aztán kiderült, hogy annak az egszerű embernek volt igaza, és nem nekem, aki a tudomány fölkent és fölvértezett emberének tartottam magam. Az ilyen kudarcok sorából született meg bennem egyfajta óvatosság és szerénység. Az embernek ne legyen nagy szája. Ne nagyon legyen beképzelt, már ami a természetet illeti. A természet sokkal-sokkal gazdagabb, mint amit mi tudunk róla.
Ez jelentős változás volt az életemben. Azóta én biztosan tudom, hogy amit leírtak a négy evangéliumban, az bizony igaz. Mert hogyha ennyire konzekvensek voltak egy ilyen apróságban, ami számunkra tökéletesen idegennek tűnik, akkor a többi is - nagy valószínűsggel - igaz lehet. És aztán utánanéztem, mindenféle ásatások, krónikák megerősítik ezt a feltételezést.
De továbbra sem járok templomba, mert úgy érzem, hogy azért az egyházak vagy legalábbis az eyházak nagy többsége nem képviseli azt az igazi szép tiszta szellemet, mellyel az ember az evangéliumokban találkozik. Tehát a hatalom már betette oda a lábát, és ott mindent megfertőzött.
- Visszatérve a gombvillámokra, milyen mennyiségű az a dokumentum, ami a rendelkezésre áll?
Ami magyar dokumentum, tehát amit én összeszedtem, az körülbelül kétezer megfigyelésből kirostált ötszáz. Tehát ötszáz, amiről azt mondom, na, ez biztosan elfogadható. De ez megint érdekees dolog. Mert például volt itt most a nyáron a gömbvillám szimpóziumon egy norvég kolléga. A hadsereg meg egyetemek segítségével csináltak egy Hashallen nevezetű völgy fölött egy nagyon érdekees és nagyon jól dokumentált megfigyeléssorozatot. Tényleg jól dokumentálva bebizonyították, hogy létezik egyfajta légkörben delektált jelenség, egy fényjelenség, ami órákon át ott van.Ott lebeg. Filmezhető. Megvan most is a dokumentuma. Na most az ilyen megfigyeléseket én zsinórban dobtam a szemétkosárba. Hiába írt be valaki, hogy mit látott. Nem hittem neki, nem hihettem neki. Talán azért konzervatív gyűjtemény az enyém, úgy érz em. Nem kerültek bele olyan események, amelyek esetleg megtörténhettek, csak én nem hittem el őket.
- Ez teljesen érthető. Ha nincs maradandó nyoma, ha nem dokumentálható, ezt nem teheted. Csak oyasmit állíthatsz, amit meg is tudsz védeni, különben komolytalanná váik a dolog.
Igen. Azokért, amelyeket leírtam, mindegyikért kezeskedni merek. De azért így visszatekintve, azt hiszem, egy kicsit konzervatív voltam. Tanultam, újra tanultam a természettől. Sokszor van egy olyan periódusom amikor úgy érzem, hogy na, nekem a gömbvillám már újat nem mutathat. Aztán mégis jönnek elő dolgok...
- Főleg azér tmutthat újt azt hiszem, mert nem tudod te sem megmagyarázni, hogy ez micsoda.
Igen. Van minden kutatóban talán be nem vallottan olyan érzés, hogy na, lehet, hogy sok mindent még nem ismerek, de az én saját szakterületemen spiler vagyok És hányszor megszégyenültem, mert még ezeken a területeken is felbukkantak új dolgok. Ezért vagyok óvatos.
- kívánom, hogy bővüljenek a lehetőségeid. Szakmaiak és anyagiak, emberiek is.
Köszönöm. Rendkívül nehéz a közvetlen kollégák állandó gyűlölete, állandó keresztbe rakása mellett csinálni mindent. Ezt, mint elmondtam, nap mint nap érzem.
- Szeretném, ha befejezésül elmondanád, kuttásaid során vlami új, valami olyan izgalmas jelenséggel találkoztál-e, amiről még nem hallhattam?
Tulajdonképpen számomra érdekes volt, hogy milyen sok kapcsolata van a gömbvillámnak meg a parajelenségeknek a biológiával. És hogy milyen sok szálon függ össze egymássa ez a soksok furcsaság. Messze nem szakterületem, de annyiszor belebotlottam pszichológiával, agyműködéssel kapcsolatos ügyekbe, hogy a legérdekesebb dolgok, azt hiszem, itt várnak ránk. Például nagyon megdöbbentett, hogy a fémhajlító emberek többsége balkezes.
- Ezt hogy nem vették eddig észre?
Egyszerűen azért, mert egy mérnök vagy egy fizikus fölnőhet anélkül, hogy tudná, hogy nekünk két agyféltekénk van, és azok másként viselkednek. És a balkezesség meg a jobbkezesség az agy működési területeinek lokalizációjával kapcsolatos. Ez a látszólagos apróság is mutatja, hogy mennyire hiányosak az ismereteink, mennyire fél- vagy negyedkarúak vagyunk. Mennyire szükség lenne arra, hogy a különböző - egymástól távolinak tűnő - szakterületek emberei együtt dolgozzanak és együtt gondolkodjanak. A mostani normál kutatómunka során rendkívül ritka, hogy egy problémán egyszerre dolgozzon egy mérnök, egy fizikus, egy orvos és egy biofizikus. Én nagyon aggódom amiatt, hogy a tudomány ennyire specializálódott. Ennyire beskatulyázódott. Annyira távol kerültünk egymástól, hogy talán pont a lényeget nem fogjuk tudni észrevenni és meglátni. Pont a legfontosabb dolgok siklanak el mellettünk, mert nem látjuk a fától az erdőt.
- Szerintem is fennáll ennek a veszélye. Nekem mindig is a reneszánsz ember volt a szimpatikus, aki millióféle dologhoz értett.A biológiához, a mértanhoz, fizikához, matematikához, művészethez. Az összefüggéseket is jobban érezték. Közelebb voltak a természethez, a lényeghez. Vagy a keleti orvosok...
Képzeld el azt az abszurdumot, hogy ha az ember pozitív tötésű részecskékkel foglalkozik, és van egy kérdés, ami negatív töltésű részecskékkel kapcsolatos, akkor már egy másik épületbe kell átmennie. Azzal már egy külön osztály foglalkozik. Gondolom, ez igazán közeli kérdésnek tűnik. A nyugti orvosoknál nagyon veszélyesnek érzem azt a tendenciát, hogy specializálódnak a végtelenségig. Valaki jól tud például egyfajta műtétet elvégezni. De hát az emberi test a tipikus példa arra, hogy nem lehet szeparálni a területeket. A természettel is így vagyunk. Skatulyákat gyártunk magunknak, de nem biztos, hogy a természet erről tudomást szerez és respektálja.
- Kívánom, hogy legyen erőd megvalósítani az ötleteidet és ne hagyd magad eltéríteni.
Én csinálom, de megállítani meg lehet. Hogy meddig bírom, az aztán egy másik kérdés. Az akarat önmagában nem elég. Ha állandóan tiltásokat kapok és nincsenek anyagi eszközeim, akkor persze lassan haladok, vagy egyáltalán nem tudok haladni. De nem adtam fel.
 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
Dr. Domján László
  2011-09-07 16:53:33, szerda
 
  Rákosné Ács Klára - Laósz Mária: A lélek rajza
Göncöl Kiadó 1993.
Támogató: Szerencsejáték RT
Felelős kiadó: Szikói Gábor ügyvezető
Felelős szerkesztő: Doboss Gyula
Felelős nyomdavezető: Nagy Iván ügyvezető igazgató

Analízis

Félig a mennyben, félig a földön járó férfi... Tehát: otthonos a realitások talaján és lehetséges szellemi pályán is. Ha választani kell, inkább a szellem embere, mint a realitásoké.
Erősen hangulatember. Nagyon-nagyon érzékeny. Minden durvaság, hangosság (ordítozás), minden "sötétség" (nem az éj sötétje) bántja, szinte rágja.
Etikus! Nagyon naív! Érzelmileg erősen hullámzó. De - erősen kötődő, és soha nem felejtő! (Érzelmileg.)
Az írás tulajdonosa szenvedélyes, de főleg érzelmi alapokon. Ha kapcsolata erős érzelmi alapon van, akkor érzékileg is a tetőpontra jut...
Életének körülbelül a közepén - tehát ifjúkorában - két komoly és nagyon súlyos dolgon ment keresztül. Sok mindent átélt, de lelke fiatalabb, mint a kora. Nem fiatal, valószínűleg középkorú...
Hite nagyon erős! Mindenben, amit csinál. Azáltal, hogy hite Istenben is erős, a súlyos terheket is tudja vállalni.

Egészség: Az egyik lábánál baj van, gyulladásra hajlamos?
Gerinccsigolyák között (deréktájt) olyan meszesedés van, ami nyomja az idegeket. Epéje érzékeny (de nem beteg!). Nem szabadna izgulnia, pedig sokat izgul.
Szeme látása nem egyforma, szemüvegének ehhez kell aklalmazkodnia!

Ami most következik, nem tartozik szorosan a grafológiához. Inkább transzcendens eszköz igénybevételével állapítottam meg: "András" nevét analizálva látom, hogy tavaly (1989-90 közzött)valami szakadás történt vele... (Mármint az András név tulajdonosával...) Ez lehet a magánéletében, agy a munkájában, vagy a lakhelyében...

Aláírását látva megerősödik bennem: A végletek embere! (Idegrendszerileg!)
Hitén keresztül éri el a célját.

Dr. Domján László reumatológus és belgyógyász. Az orvostudományok kandidátusa. A méltán sikeres Agykontroll és a Gyógyíthatsz című kötetek fordítója. A rendelőjében ülünk Írásának analízisét olvasva gyerekként reagál, elnevet, felszisszen, a térdét csapkodja, fejét vakargatja. Élvezettel figyelem.

Őrület! Minden mondata, minden szava igaz! Nem is értem...
- Ez az általános, bevallaaom. Többen így jártak.
Már előzetesen is jeleztem neked, hiszek a pszichografológiábana. Ha nem is beszélek róla - gondolom -, a két könyvem alapján, amiket teljes azonosulással és lelkesedéssel fordítottam, úgyis kderült számodra.
- Így igaz. Ha egyetértesz velem, próbáljuk meg nagyjából sorban, gondolatonként átnézni az elemzést.
"Félig a mennyben, félig a földön jár, azaz: otthonos a realitások talaján, és tehetséges szellemi pályán is." Azt hiszem, ilyen mondatot csak az ír le, aki a leglényegesebbet tudja rólam. Én sok szempontból közepesnek tartom magam, s kicsit büszke is vagyok erre. A középút valahol arányos kigyensúlyozottságot jelent.
Gondolom, hogy az az egészséges, ha az anyagi világban, a tárgyi világban, a matéria világában is otthon vagyunk, és ugyanakkor nem nézzük egyoldalúan, földhözragadtan a világot, hanem lélekben, szellemben tudunk és merünk szárnyalni is.
És ha a lelkiek is érdekelnek és vonzanak minket. Azt hiszem, Kosztolányi írta, nem pontosan idézem:
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam
A kincs, amiért porig égtem,
Itthon vagyok ím itt e világban,
S már nem vagyok otthon az égben...

Ő ezt arról a polgári miliőrsől írta, amelyben felnőtt korában találta magát. Úgy érezte, hogy gyermekkora álmait, lelkesüléseit - talán - nem sikerült valóra váltania. Én hiszek abban, hogy egyszerre lehetünk otthon ebben a földi világban és egyszerre lehetünk otthon az égben.
- A szelemi féle számomr ais egyértelmű. De a realitás talaja...Ezen is jól állsz, valóban?
A tények, a valóság, tehát a realitás is mindig nagyon fontos volt számomra. Az élet rákényszerített. Hétgyermekes családból származom. Édesapám mérnök, édesanyám tanárnő. Gondolhatos, a ötvenes években, mikor kicsik voltunk, nem volt egyszerű dolog ilyen nagy családot eltartaniaa. Édesapám inden munkát elvállalt, külföldön is, amerre akkor lehetett. Így kerültem ki én is gyerekként Szaúd-Arábiába.
- Gondolom, itt alapoztad meg a jó angol nyelvtudásodat?
Igen. Ez a korai, intenzív idegen nyelvi közeg biztosan hasznos volt.
- Kisgyerekkorodban, ha megkérdezték, mi leszel, ha nagy leszel, már azt válaszoltad, hogy orvos?
Nem, nem. Szó sincs róla! Amióta az eszem tudom, mindig a szerkezetek, az ötletek, a találmányok izgattak legjobban.
Talán négyéves lehettem, amikor életem első kreatív szerelését végeztem. A konyhában eltörött a vízcsap. Csak édesanyám és én votunk otthon. Semmi szerszám, semmi segítség. És akkor jött az ötlet, beszaladtam a szobába, a varródobozból előhalásztam egy faspulnit, vagy minek is nevezik, tudod, régen azon volt a cérna. Pont rápasszolt a csapra, el lehetett csavarni, vagyis nyitni-zárni, amíg megjött a szerelő. Máis is emlékszem a jóleső érzésre.
Később - huszonéves koromban - elég hosszú időt fordítottam arra - körülbelül másfél évet -, hogy tervezzek egy olyan biciklit, amit egy mozdulattal össze lehet hajtani, hogy könnyen fel lehessen szállni vele a buszra, vlllamosra, és ha leszállok, újra lehessen biciklizni. Sajnos, ennek a megvalósításához elég sok pénz kellett volna, így csak papíron valósult meg, a tervekben.
- Később valódi találmányaid is születtek, amiket szabadalmaztak is?
Igen. Felnőttkoromban aztán négy komolyabb találmány is született. Abból kettő meg is valósult. Az egyik egy orvosi műszer, amelyik a gerinc és az izületek mozgását és helyzetét méri. Ezt a MEDICOR gyártja. A másik pedig egy speciáis lyukkártyás könyv, ami egyrészt könyvként, másrészt nagy kapacitású adattárolóként funkcionál. Bálint Géza főorvos mindkét találmány létrejöttében fontos szerepet játszott.
- Gratulálok! Nem is gondoltam volna, hogy ilyesmihez is értesz. Mérnök apa fiaként, ilyen érdeklődéssel az orvostudomány mikor kerített hatalmába?
Iskoláskoromban az olvasmányélményeim is nagyban befolyásoltak Például a Csengetnek és a Gyógyító kés című kötetek. És nagyon szerettem, nagyon közel állt hozzám a biológia...
Tizenhárom éves korom körül döntöttem.
- "Nagyon-nagyon érzékeny. Minden durvaság, hangosság (ordítozás), minden "sötétség" bántja, szinte rágja."
Igen, a hangosság, a veszekedés megbénít. A duvaság tényleg riaszt. Az agresszivitás tőlem idegen. Szeretem a problémákat inkább megbeszéléssel, nyugodtan tisztázni és a közös utat megkeresni, hogyha nézeteltérés van. Kiskoromban nagyon féltem a sötétségtő.
- Te is tudod, hogy nem a napszaki sötétségről van szó.
Persze. Én nagyonelfogadom josé Silvának és mások tanítványának azt az álláspontját, hogy az agykontrollt és ezeket a képességeket, módszereket csak jóra lehet használni. Ez egyébként összecseng azzal is, amit Uri Geller állít. Vagy amit más tan, például a Dianetika is mond.
- Dianetika?
Nagyon érdekes és nagyon hasznos módszer elménk lehetőségeinek kifejlesztésére. Hasonló etikát hirdet.
- Ne haragudj, de van valami biztosíték arra, hogy a gonosz sötét dolgokra nem használható ez a tudás?
Nem tartom elvileg kizártnak, hogy negatív hatást is létre lehessen hozni ilyen pszichoógiai eszközökel. Én azonban tényleg azt tapasztaltam, hogy ebben a meditációban, ilyen ellazult testi-lelki állapotban valahogy összhangra találunk magunkban. Valami nagy-nagy nyugalomra, belső békére találunk, amitől idegen minden gonoszkodás. Aki megpróbálja, valószínűleg hasonló véleményre fog jutni.
- Még egy nyugtalanító dologgal kapcsolatban érdekelne véleményed. Létezik-e olyasmi - távgyógyításnál -, hogy betegség tünetei a gyógyító személyen jelennek meg, tehát átveszi a betegséget?
Valaki felvetette ezt a problémát, de egyrészt velem még sohasem fordult elő, másrészt beszéltem gyakorlott agykontrolossal, a szisztéma egyik vezetőjével, és tagadta ezt a jelenséget. Válaszom tehát röviden és határozottan: nem.
- A pszichografológus megjegyzése: "nagyon naív" - szerinted igaz?
Naív vagyok. Igen. És ez nem igazán pozitív tulajdonság, mert a naív ember hiszékeny, becsapható, átverhető. De talán a hittel függ össze. Aki nagyon hisz, és a másikban is nagyon hisz, akkor az sajnos együtt jár a naivítással, a becsaphatósággal. Olyan nagyon sokan még nem éltek vissza a bizalmammal. Úgy érzem, hogy minél idősebb leszek, annál kevésbé leszek naív. Az emberismeretem nő, és ennek következménye, hogy csökken a naivitásom.
- "Hitén keresztül éri el a célját" -mondja Ács Klára.
Valóban a hit mindig is nagyon fontos volt életemben. Katolikus családban nőttem fel, vallásos nevelést kaptam. Már gyermekkoromban sokat gondolkodtam Istenen, az istenhiten. Később olyan logikai gondolatmeneteket találtam ki magamnak, amelyek nagyon erősen megszilárdították bennem ezt a hitet.
- A pályádon, a hivatásodban segített-e a hited?
Nem tartom magamat elég kitartónak, de a hit nagyon sok mindenen átsegített már. Ha valamit nagyon fontosnak, lényegesnek tartottam az életben, akkor az abba vetett hitem valóban kulcsszerepet játszott abban, hogy végig tudjam csinálni azt a munkát, azt a feladatot.
- Életed közepén - tehát ifjőkorodban - ért valami súlyos trauma? Ezt állítja a pszichografológus.
Két súlyos dolog is. Az egyiket elmondanám. Mikor húszéves voltam - már az orvosegyetemre jártam -, a törzsem oldalán egy ujjhegynyi kis csomó nőtt, és néhány hónap után nőt mellé egy másik is. Akkor elmentem az SZTK-ba, a sebészetre. Megnézte a sebész, és azt mondta, ez bizonytalan, ki kell vágni. Mivel én orvostanhallgató vagyok, megmondhatja nekem, hogy ez vagy egy zsírcsomó, vagy liposzarkóma, vagy fibroszarkóma. A két utóbbi rosszindulatú, gyógyíthatatlan. Hát ez engem eéggé fejbe kólintott! Mivel az egyik évfolyamtársam papája sebészprofesszor volt, elmentem hozzá is. Ő is megvizsgált aznap, s azt mondta: Lacikám, nyugodj meg, te csak tanulj. Kérdeztem, hogy mégis, professzor úr, mi lehet ez? Hát, mondta, lehet, hogy egy zsírcsomó, lehet, hogy liposzarkóma, ehet, hogy fibroszarkóma. De ezt egyelőre ne piszkáljuk. Te csak tanulják a vizsgákra és majd gyere el egy hét múva. Megnézzük, hogy nőtt-e újabb. Ennyi.
Nagyon nyugodt nem lettem, mert ugyanazt mondta, amit a másik sebész És bizony nőtt több is, máshol a testemen. Ennek ellenére egy hét múva is azt mondta a sebészprofesszor, hogy várjunk meg, ne kapkodjuk el, én csak tanuljak, ő majd figyeli, változik-e. Menjek e megint egy hét múlva.
- Nem lehetett könnyű várakozás.
Bár ma már mosolygok magamon, de nagyon nehéz napok voltak. Sőt, hónapok. Több, mint egy év után kiderült, hogy bár nőtt sok, szerencsére egy jóindulatú jelentéktelen zsírcsomóképződés volt. Én krízishelyzetként éltem át. Volt egy nyomasztó évem, változó intenzitású szrongásokkal.Fölfestették egy gyógyíthatatlan betegség elvi lehetőségét. Szembe kellett néznem azzal a ténnyel,hogy bármi megtörténhet.
- "Ami most következik, nem tartozik szorosan a grafológiához.." - mondja Ács Klára. Andrással történt valami "szakadás" az elmúlt évben?
Egészen kiszáradt a szám az izgalomtól, ahogy ezt olvastam. Mindjárt megérted, miért. Két gyermekem van, Andris, aki most tízéves, és Eszter, aki tizenhárom lesz az idén. Tavaly váltunk el a feleségemmel, és abban az évben költöztünk külön. Úgyhogy valóban érte Andrist megrázkódtatás. Valóban volt az életében nagy változás. Elköltözött. Azazahogy félig, mert gyakorlatilag félévenként váltunk. Fél évig nálam vannak a gyerekek, fél évig a volt feleségemnél. Közben is, nagyon sűrűn, gyakorlatilag másnaponként találkozunk.
- Vidámabb dologra térve, beszélnél nekem a nevetés gyógyító hatásáról?
Egy amerikai újságíró története kapcsán derült ki, hogy a nevetésnek rendkívül erős gyógyhatása van. Erről az emberről megállapították, hogy valami gyógyíthatatlan betegsége van. Ő otthagyta a kórházat, elment egy közeli szállodába, kibérelt egy szobát Kikölcsönzött egy filmvetítőt és számos filmvígjátékot. Összeszedett sok nevettető olvasmányt meg kabaréfelvételt, magnófelvételről... Bevette magát a hotelszobába, és napokon keresztül csak "nevettette" magát.És lehet, hogy hihetetlen, de tökéletesen meggyógyult. Úgyhogy ma is sokan idézik őt.
- Szerinted tudatosan csinálta mindezt, vagy csak egyszerűen kellemesen akarta eltöteni az utolsó napjait?
-Ez érdekes kérdés. Nem tudom, hogy ez valami intuíció, sugallat volt-e, vagy ahogy mondod, menekülés.
- Szeretném, ha saját agykontroll-tapasztalataidról, emlékeidről beszélnél.
Nagyon sokat segített abban, hogy energikusabbá váljak, hogy megoldjam problémáimat. Tapasztaltam, hogy jobban, gyorsabban megértem, amit olvasok, tanulok. Ezt is folyamatosan tapasztom. Az elmút hónapokban elég sok vidéki városban tartottam előadást e témáról. Sokszor éjfél felé vagy még később keveredtem haza. Előfordult nemegyszer, hgoy vezetés közben, éjjel, nagyon elálmosodtam. Akkor lehúzódtam az út szélére, szintemre metnem, meditációt végeztem. Azt sugalltam magamnak, hogy friss vagyok, energikus vagyok, újra éber. S valóban energikus, éber lettem. Tejesen frissen tudtam hazajutni, az alvásnak a legkisebb kísértése nélkül. Hozzáteszem amikor hazaértem, akkor beestem az ágyba, és aludtam reggelig. Tehát ne lehet az agykontrollal sem úgy kihasználni a szervezetet, hogy alvás nélkül napokig fent legyünk. Az ébrenlétet egy félórával, órával már hosszabbítani, az lehetséges. Ebben konkrétan segít.
Elmondanám egy teljesen új élményemet, tapasztalatomat is. A napokban eszembe jutott, hogy eég rségen írtam már. Ausztráliában élő nővéremnek, Zsuzsinak. Tudod, annak idején ő küldte el nekem az agykontroll könyvet angolul, azzal a megjegyzéssel, hogy hihetetlen, de igaz. Zsuzsi nagyon szeretne karácsonyként hazajönni látogatóba. Hirtelen elhatároztam, nem értem, miért nem jutott ez előbb eszembe, hogy az agykontroll-könyv nyereségéből megveszem én a jegyet, hogy biztosan tudjon utazni. A gondolatot tett követte. Megírtam, hogy szeretettel várjuk, és küldöm a jegyet.
Későbbi azonosítás után kiderült, hogy aznap, amikor én délelőtt a levelet írtam Zsuzsinak - este Ausztráliában egy közös "aykontrollozáson", szeánszon vettek részt. Meditációja alatt arra gondolt: "Istenem, segíts, hogy karácsonykor eljussak Magyarországra". És ekkor mintha egy kéz megérintette vona a vállát: itt van, tessék, utazhatsz. Az időeltolódást is figyelembe véve, a két dolog azonos időben történt.
- Ez igazán izgalmas, misztikus és szép élmény. Azt is szeretném tudni, könyved megjelenése óta vannak-e visszajelzéseid arról, hogyan hasznosítják az olvasók?
Több emberről tudok, akik csupán a könyvbőől tanulva a módszert nagyon jó eredményeket értek el. Nagyon sokan beszámoltak arról, hogy évek, évtizedek óta kínzó migrénes fejfájásuktól teljesen megszabadultak, amióta ezt a módszert elkezdték tanulni. Ismerek olyan beteget, egy hatvan év körüli hölgyet, aki magas koleszterinszintjét csupán az agykontroll segítségével teljesen normalizálta. Sokan megtaláltak "elveszett" tárgyakat a módszert felhasználva.
- Ács Klára diagnózisai az egészségi állapotoddal kapcsolatban helyesek?
Sajnos precíz. Létezik a gyulladás az egyik lábamban. Van egy kis meszesedés a gerinccsigolyák között. és te is látod, szemüveget hordok, s a két üveg diopriája különböző.
- Ezek gyógyítására is használható az agykontroll?
Igen Segít. Például amikor néha fájdogál a lábam, segít, hogy ezen túljussak. Részben az agykontroll, részben az, hogy olyankor nem eszem húst. Akkor aza kis enyhe izületi gyulladás szépen eltűnik.
- Ugye nem vagy teljesen vegetáriánus?
Félvegetáriánus vagyok.
- Laktovegetáriánus?
Nem. Azok tejet és tejterméket, tojást esznek, ami állati eredetű. Én tejet, tejterméket minimálisat eszem, vagy semennyit. Húst, nagyon ritkán é s nagyon keveset Alapvetően zöldséget, gyümölcsöt eszem.
- Szeretném tudni - s gondolom, híveidet is érdekli - ősszel beindítod-e a kurzusodat?
Igen. Ha minden az elképzeléseim szerint alakul, év vége felé beindítjuk a négyszer nyolc órás kurzusokat. Most utazom Amerikába. Ott találkozom José Silvával, aki kifejlesztette az agykontroll-módszert. Több száz ember lesz ott, jelen lesz az egész stábja, az egész világról összesereglik az összes agykontroll-oktató. Tanfolyam zajlik, ott képeznek ki minket oktatóvá, ez a befejező fázisa a kiképzésnek. Ahogy hallom, egy nagyon-nagyon meleg, szinte családi légkör vár. Nagy érzelmi élményre számítok.
- Csodálatos lesz, gondolom. Uye te Genfben ismerted meg ennek a módszernek az alapjait?
Genfben végeztem el egy amerikai oktató tanfolyamát Most a gyökerekhez is eljuthatok!
- Kívánom, hogy reményeid és vágyaid teljesüljenek. Azán - gondolom - itthon, ősszel, saját tanfolyamod magyar résztvevőinek élményeidet és tudásodat továbbadod.
Ez a tervem és a feladatom. Hiszem és vallom, hogy a lehetetlen és a lehetséges határa, sokkal arrébb van, mint eddig gondoltuk.
 
 
0 komment , kategória:  A lélek rajza  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 12 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 6 db bejegyzés
e év: 93 db bejegyzés
Összes: 6280 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 967
  • e Hét: 8412
  • e Hónap: 29787
  • e Év: 164514
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.