Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Szécsi Margit
  2016-07-07 14:09:41, csütörtök
 
  Óda a tengerhez

Vér-borulásba e szempár
s kék ragyogásba merül.
Láttalak cári ruhádban,
láttalak mezítelenül.

Hajnali királypirosból
s csillagtalan-egyedül:
néztelek hatalmi pontról,
néztelek jeltelenül.

Öleltél ruhátlan kékben
akár az emlékezet,
utaztak emlékek rajtunk:
matracok, bábú-kezek.

S midőn a fekete ember
éjhegedűn hegedül:
láttalak bemattolt gyászban
fény özvegye, egyedül,

siratni mély zokogással
vívmányt meg papírhajót -
és feltűnt s merült a könnybe
a végső hajó: a Hold,

sarlósan merült a mélybe
majd feljött s ím teli volt,
s láttam hogy habzik és billen
s fényesen csordul a Hold,

s öngyilkos felrobogással
őrjöngő tajték-pokolt:
égő paripáidat láttam
míg a Hold sósava forrt!

Éj múlott hold-szakadással,
voltunk mi fényes velő,
domborzatunkra világolt
záporként tűnő idő.

Éj múlik hold-szakadással,
zúzik a földi szemét.
Nap múlik nap-ragyogással,
tömörül gyönggyé a kék.

Hordalék vágyak hajóit
elhordjuk s vágjuk hanyatt,
roncsaik vízporrá-verve
fogunkon felhabzanak.

Sebhetlen ácsorgok rajtad,
árnyam is örökkön ég.
Kiismerhetetlen a tenger,
kimerhetetlen az ég.

Vér-borulásba e szempár
s kék ragyogásba merül.
Láttalak cári ruhádban,
láttalak mezítelenül.
 
 
0 komment , kategória:  Szécsi Margit  
Szécsi Margit
  2016-07-07 14:00:58, csütörtök
 
  Szécsi Margit

Kié legyen az élet

Éjben, zuhogó-üstökü éjben
egyszerre fölijed az ember,
s míg áldja a sorsot a döbbenetért,
érzi, megtelik fönséges szerelemmel.
Mert rohan az idő, rátipor,
recseg a tüdő, meginog a gerinc, elborul a lélek.
Lerombolt szerveim sikonganak, vadulnak,
érzékeim roppanva kimúlnak.
Mégis imádlak, élet.

Játszom a mennyben, -
tüzes kehelyben.
Nagy hitek előtt alázkodtam
mégis megcsaltak engem,
fiatalságomat megforgatták
górcsőben, vizsgáló szennyben -
de föld, idő, tér és ember
mégis szeretett engem.
Játszik a szív,
szólna, de mit?
Kinek szájával
szólnak a sóval-izzadó földek,
s ismét a villogó zöldek,
gázlángok, narancs-ibolya lángok,
külvárosi, szürkült virágok
szólnak belőlem -
szeretve vagyok az időben.

Ilyen megáldott szerelemben
mért kell nekem hulláktól leveretnem?
Mért kell - -
végül is, mért kell vezekelnem?
Idegen vagyok-e én, idegen-e,
aki nem érzi vissza gyerek-talpa alá
az itthoni kövezetet,
maga alá a villamos-ütközőt,
aki rubint-kórót nem itt szakított - -
mért vagyok én itt kitaszított?
Tündöklő augusztus-éjeken nem én szerettem-e
sziporkázó töltés mellett, dupla csillaghullásban?
Ki evett itt gyöngykásás krumplit,
bánatot harapva hozzá?
Kicsoda bűvölne engem itt rosszá?
Hát amit az én édesemnek adok,
ki mondja a mézre hogy méreg?
Kié legyen az élet?

Íme fölkelek,
íme, sóhajtva elmegyek.
Idegen jóléttől borzadok,
halálig szegényes jegykendőt hordozok.
Kongóban megfagyok,
Alpeseken könnyekké olvadok.
Jaj, jeges a gitárok húrja Braziliában,
szomorúak a csodák minden világban,
fanyar-izűek a latin Vénusz ligetei, erdei, -
jaj de szomorú Sátán jött engemet megkísérteni.
Fölvitt a Sátán az öröm csúcsaira - nem bírt velem,
nem mondtam se igent, se nemet,
megtartott az én képzeletem.
Füleim mellett zendült bűvös
lélekharang,
tulipán-harang,
arról álmodok,
oldalt fülelek, bár megveretek
majd belehalok,
- a föld az istené, a ló az ebeké -
az én jegyesemhez hajtanak a bajok.

Ne méltass figyelemre, én nem átkozódom,
én már meghaltam.
Temetve vagyok az én jegyesemmel közeli
sírhantban.
Az ő sírja cifra-virágos,
megölték, s teszik mintha élne.
Az én sírom mind e zajos világ,
halott vagyok már élve.
Én tudom, az én szerelmesem, az élet
még megölel engem,
havas húsából csoda-virág kisajdul,
s álmomat: virágot, megölel engem.
Én halott leszek, én nem érzem az öröm kéjét,
nem érzem a gyalázat kínját: -
ölelkezünk, de szerelmünket
még a halálban, ott is leszakítják.
 
 
0 komment , kategória:  Szécsi Margit  
Szécsi Margit
  2016-07-03 13:37:22, vasárnap
 
  A Kivirágzott Kéz

Nagy Lászlónak

Ki forgat a ragyogó Űrben?
Ki tölti be még a véremet is sugárral?
Mi vágott egybe a lényemet villogtató idővel,
száguldó sorsom ostorával, urával?
Én apró almácska, a föld szájai közt
lavírozó, a mohó torkok buzgó elkerülője!
aki úgy akar lenni az elmúlásé, hogy az örök éjben
ágas-bogas csillagfa sugarazzon belőle!
S te, megérted e muszáj-tánc nagyszerűségét,
s tudod : rám-lángoló szerelmedből nem vész semmi se
kárba,
mert az én halálom : győzelem a halálon, s magasztos,
mint az anyáké;
gyere velem táncolni a halálba.
Kő és jég üdvözült arca figyel engem öröktől.
Aluszom, csontomnak sötét hordák csontja a párna.
De föltámadnak az ősök, ha mozdul a derekam :
gyere velem táncolni a halálba.
Kiülnek a lobogós szemek a koponya-gödörbe,
benövi áldott bőr azt, ami lárva,
rézperecek csörrennek, tapsol a kivirágzott kéz -
gyere velem táncolni a halálba.
Hörren a bozóti párduc, támadna, s nem mer,
foga megcsattan, idegesen reszket szőke szakálla,
körénk vonja a szörnyeket a gyönyörű hús -
gyere velem táncolni a halálba.
Beérik minden, érik a vihar is az égen,
feldörög az ég, mintha rávernének érces gitárral,
nagy zápor-csöppök, mint ezüst ókori pénzek
fizetnek a termésért, fekszik a föld kitárva.
Íme, a mezőkből hirtelen kinől a város,
felhőkarcolók tetőprizmáin hasal a felleg,
fönn, fönn a szélkakasok heves réz-szárnyai
hülnek az űri fúvásban, s gyönyörűen kelepelnek.
Én, aki feltörtem a nyomorból, hogy Európát
elragadjam, én, a világ női vagánya,
zászlómat a legmagasabb tetőre tűzöm -
gyere velem táncolni a halálba.
Édességet, keserűséget begyűjtött a vérem.
Gazdag vagyok, bár alig telik ruhára.
Forgok, mint a szélmadár, új muzsikák tornádója iránt -
gyere velem táncolni a halálba.
Randevúm az élettel csupa tisztesség, csupa hűség.
Nem zabált lényem, hájat föl nem szedett magára.
Testem, mint lelkem, még eszményektől szikár -
gyere velem táncolni a halálba.
Nagy éjszakámat én álmodom teli
élőkkel, tiszta szívekkel, s álmodva-szállva
forgunk majd a termékenység csillag-terében -
gyere velem táncolni a halálba.
Irgalmatlan az idő, rideg szelében
gurulnak óriás glóriák sápadtra-válva.
De az én védtelen arcom fényessége el nem múlik -
gyere velem táncolni a halálba.
 
 
0 komment , kategória:  Szécsi Margit  
Szécsi Margit
  2016-06-02 11:50:46, csütörtök
 
  SZÉCSI MARGIT
TÁNC

Teliholdból süt a végzet,
csillag markol vérkörökbe,
halálforgás minden óra,
jőjj szeretni mindörökre.
Zöld szoknyám a fiatal nyár,
csókra vágyom, nem kalácsra,
jeges bárcák hadi-útján
vagyok izzó Máriácska.
Rézveretű a derekam,
vörösréz-kupa a mellem,
meghasonlás éjszakáin
tedd hogy szívünk összecsengjen.
A gyehennás vágy-lovakat
üdvözítő útra oldom,
a gyehennás vágy-lovakat
hajtom a viharos mennybolton!
Teliholdból süt a végzet,
csillag markol vérkörökbe,
halálforgás minden óra,
jőjj szeretni mindörökre.
 
 
0 komment , kategória:  Szécsi Margit  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 266 db bejegyzés
e év: 1147 db bejegyzés
Összes: 4282 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1131
  • e Hét: 10234
  • e Hónap: 48636
  • e Év: 169372
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.