Regisztráció  Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
x
  2012-06-13 16:18:02, szerda
 
  Francisco de Quevedo

Francisco Gómez de Quevedo y Villegas (1580. szeptember 14. - 1645. szeptember 8.) spanyol barokk költő.


Reprende a una adúltera la circunstancia de su pecado

Sola en ti, Lesbia, vemos ha perdido
El adulterio la vergüenza al Cielo,
Pues licenciosa, libre, y tan sin velo
Ofendes la paciencia del sufrido.

Por Dios, por ti, por mí, por tu marido,
No sirvas a su ausencia de libelo;
Cierra la puerta, vive con recelo,
Que el pecado se precia de escondido.

No digo yo que dejes tus amigos,
Mas digo que no es bien estén notados
De los pocos que son tus enemigos.

Mira que tus vecinos, afrentados,
Dicen que te deleitan los testigos
De tus pecados más que tus pecados.



Megdorgál egy házasságtörő nőt vétkének körülménye miatt

Téged látva, Lesbia, látva látjuk,
hogy aki házasságot tör, nem érez
szégyent azért, mit nyíltan tenni képes,
ha a szenvedő szégyenültre ráunt.

Istenért, érted, férjedért kívánjuk,
ne küldj tanút válóperes ügyéhez:
zárd be a kaput, melyen szomszéd nép les,
vétkünk szebb, ha világgá nem kiáltjuk.

Nem mondom, hogy barátaid taszítsd el,
de azt mondom, velük se tégy kivételt,
úgy bánj velük, mint ellenségeiddel.

Nézd szomszédjaid, kárörvendő népek,
vétkeid élvezik, egyik se tisztel,
nagyobb öröm a látvány, mint a vétek.

Simor András
 
 
0 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
x
  2012-06-04 20:34:54, hétfő
 
  Conoce la diligencia con que se acerca la muerte ; y procura conocer tambien la conveniencia de su venida , y aprovecharse de ese conocimiento

Ya formidable y espantoso suena,
Dentro del corazón el postrer día;
Y la última hora, negra y fría,
Se acerca de temor y sombras llena.

Si agradable descanso, paz serena
La muerte en traje de dolor envía,
Señas da su desdén de cortesía:
Más tiene de caricia que de pena.

¿Qué pretende el temor desacordado
De la que a rescatar piadosa viene
Espíritu en miserias anudado?

Llegue rogada, pues mi bien previene;
Hálleme agradecido, no asustado;
Mi vida acabe y mi vivir ordene.



Ismeri a közeledő Halál serénységét, és igyekszik megismerni jöttének hasznát is, hogy eme tudást előnyére fordítsa

Már rémisztő jelekkel érkezőben
dörömböl szívemben a végső holnap,
utolsó órám, sötét és fagyos nap,
félelemmel és árnyakkal telőben.

Am ha nyugalom, lágy béke fölöttem,
gyászruhás Halál úrnő annyi jót ad,
nem érzem jeges hidegét a szónak,
simogat inkább, nem bánt megvetően.

Őt félné feledékeny gyávaságom,
kegyes szabadítóját én szívemnek,
kit Lélek vár keserves földi láncon?

Imával jöjjön, elképzelem szentnek:
hálám érezze, rettegni ne lásson;
éltem végetér, s rögtön élni kezdek.

Simor András

 
 
0 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
x
  2012-06-03 07:46:51, vasárnap
 
 
Peligros de hablar y de callar , y lenguage en el silencio

¿Cómo es tan largo en mí dolor tan fuerte,
Lisis? Si hablo y digo el mal que siento,
¿Qué disculpa tendrá mi atrevimiento?
Si callo, ¿quién podrá excusar mi muerte?

Pues ¿cómo sin hablarte podrá verte
Mi vista y mi semblante macilento?
Voz tiene en el silencio el sentimiento:
Mucho dicen las lágrimas que vierte.

Bien entiende la llama quien la enciende,
Y quien los causa entiende los enojos,
Y quien manda silencios, los entiende.

Suspiros, del dolor mudos despojos,
También la Boca a razonar aprende,
Como con llanto, y sin hablar, los ojos.


Beszéd és hallgatás veszélyei, és a csönd nyelvezete

Miért olyan hosszú a kin, mi éget,
Lisis? Szavakba ha öntöm a lázat,
merészségem számára lesz bocsánat?
Ha hallgatok, a haláltól ki véd meg?

Hogyan lát, szájammal ha nem beszélek,
szemem és arcom, vágytól halaványak?
Hangot az érzés ad a csönd szavának:
könnyeivel mond legtöbbet a lélek.

Érti jól, aki meggyújtja a lángot,
kínnak okát, kínt ki okoz, megérti,
aki elnémít, érti hallgatásod.

A sóhajt néma fájdalom kíséri,
vele próbál a Száj is szólni, látod,
mint könnyel a szem, a szót nem igényli.

Simor András

 
 
0 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
x
  2012-05-27 10:07:01, vasárnap
 
  Amor impreso en el Alma, que dura despues de las Cenizas

Si hija de mi Amor mi Muerte fuese,
¡Qué parto tan dichoso que sería
El de mi Amor contra la vida mía!
¡Qué gloria, que el morir de amar naciese!

Llevara yo en el alma adonde fuese
El fuego en que me abraso, y guardaría
Su llama fiel con la ceniza fría
En el mismo sepulcro en que durmiese.

De esotra parte de la muerte dura
Vivirán en mi sombra mis cuidados,
Y más allá del Lete mi memoria.

Triunfará del olvido tu hermosura;
Mi pura fe y ardiente, de los hados;
Y el no ser, por amar, será mi gloria.


Lélekbe égetett Szerelem, mely túléli a Hamvakat

Szerelmem lánya Halálom ha volna,
mily dicső lenne, midőn megszületne
életem ellen vágyaim szerelme,
Szerelem, mi szépséges halált hozna.

Lelkemben vinném, soha ki nem oltva
az égető tüzet a hamvvederbe,
hűséges lángja tovább ott remegne,
hol hamvam alszik, sírboltom lakója.

Másik partján a kegyetlen halálnak
árnyékomat szerelmes gondok várják,
élve szeli át emlékem a Léthét.

A feledésre te szépséged támad,
tiszta hitemen nem győznek a Párkák,
nemlétem áthatja szerelmi szépség.

Simor András






 
 
1 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
x
  2012-05-19 17:40:49, szombat
 
  Mujer puntiaguda con enaguas

Si eres campana ¿dónde está el badajo?
Si Pirámide andante vete a Egito,
Si Peonza al revés trae sobrescrito,
Si Pan de azúcar en Motril te encajo.

Si Capitel ¿qué haces acá abajo?
Si de disciplinante mal contrito
Eres el cucurucho y el delito,
Llámente los Cipreses arrendajo.

Si eres punzón, ¿por qué el estuche dejas?
Si cubilete saca el testimonio,
Si eres coroza encájate en las viejas.

Si büida visión de San Antonio,
Llámate Doña Embudo con guedejas,
Si mujer da esas faldas al demonio.


Tűre formázó nő hosszú alsószoknyával

Harang ha vagy, merre kondul a nyelved?
Ha utas Piramis, menj Egyiptomba;
Ha Pörgettyű, vagy netalán Nyalóka,
kúpformájú, Motrilban megszerezlek.

Ha Toronycsúcs, miért lengedezel lent?
Ha vezeklőé vagy, fejébe nyomva
Papírsüvegként, Ciprusok iromba
mátyásmadárnak téged elneveznek.

Ha ár vagy, inkább bújj vissza tokodba!
Ha kupica - fordított asszonyféle;
ha szégyensüveg, aki hord, boszorka.

Ha Szent Antalnak vagy szikár lidérce,
Tölcsér Asszonyság, eridj a pokolba,
szoknyádat bízd ördög ítéletére.

Simor András





 
 
0 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
x
  2012-05-19 17:39:28, szombat
 
  A un hombre casado y pobre

Esta es la información, este el proceso
del hombre que ha de ser canonizado,
en quien, si advierte el mundo algún pecado,
admiró penitencia con exceso.

Diez años en su suegra estuvo preso,
a doncella y sin sueldo condenado;
padeció so el poder de su cuñado;
tuvo un hijo no más, tonto y travieso.

Nunca rico se vio con oro o cobre;
siempre vivió contento, aunque desnudo;
no hay discomodidad que no le sobre.

Vivió entre un herrador y un tartamudo;
fue mártir, porque fue casado y pobre:
hizo un milagro y fue no ser cornudo.


Egy szegény házas emberre

Íme a szó és története annak,
kit okkal s joggal magasztal beszédem;
vétekre ha bukkanunk életében,
bűnhődései nagyobb számban vannak.

Tíz év óta tartja anyósa rabnak,
hölgye szintúgy, és nem kap tőle bért sem;
sógora is uralkodik szegényen,
fia tökfejnek született, pimasznak.

Nem látott aranyat, bizony, rezet se,
elégedett volt mindig, bár mezítlen,
kínlódásokból a részét kivette.

Lovat patkolt és dadogott, ez minden.
Mártír volt, eljárt az idő felette,
csodát tett végül, merthogy szarva nincsen.

Simor András



 
 
0 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
x
  2012-05-19 17:38:04, szombat
 
  Memorial A su Magestad el Rey Don Felipe IV

Católica, sacra y real majestad,
que Dios en la tierra os hizo deidad:

Un anciano pobre, sencillo y honrado,
Humilde os invoca y os habla postrado.

Diré lo que es justo, y le pido al cielo
Que así me suceda cual fuere mi celo.

Ministro tenéis de sangre y valor,
Que sólo pretende que reinéis, señor,

Y que un memorial de piedades lleno
Queráis despacharle con lealtad de bueno.

La Corte, que es franca, paga en nuestros días
Más pechos y cargas que las behetrías.

Aun aquí lloramos con tristes gemidos,
Sin llegar las quejas á vuestros oídos.

Mal oiréis, señor, gemidos y queja
De las dos Castillas, la Nueva y la Vieja.

Alargad los ojos; que el Andalucía
Sin zapatos anda, si un tiempo lucía.

Si aquí viene el oro, y todo no vale,
Qué será en los pueblos de donde ello sale?

La arroba menguada de zupia y de hez
Paga nueve reales, y el aceite diez.

Ocho los borregos, por cada cabeza,
Y las demás reses, á rata por pieza.

Hoy viven los peces, ó mueren de risa;
Que no hay quien los pesque, por la grande sisa.

En cuanto Dios cría, sin lo que se inventa.
De más que ello vale se paga la renta.

A cien reyes juntos nunca ha tributado
España las sumas que á vuestro reinado.

Y el pueblo doliente llega á recelar
No le echen gabela sobre el respirar.

Aunque el cielo frutos inmensos envía.
Le infama de estéril nuestra carestía.

El honrado, pobre y buen caballero.
Si enferma, no alcanza á pan y carnero.

Perdieron su esfuerzo pechos españoles,
Porque se sustentan de tronchos de coles.

Si el despedazarlos acaso barrunta
Que valdrá dinero, lo admite la Junta.

Familias sin pan y viudas sin tocas
Esperan hambrientas, y mudas sus bocas.

Ved que los pobretes, solos y escondidos.
Callando os invocan con mil alaridos.

Un ministro, en paz, se come de gajes
Más que en guerra pueden gastar diez linajes.

Venden ratoneras los extranjerillos,
Y en España compran horcas y cuchillos.

Y, porque con logro prestan seis reales,
Nos mandan y rigen nuestros tribunales.

Honrad á españoles chapados, macizos;
No ansí nos prefieran los advenedizos.

Con los medios juros del vasallo aumenta,
El que es de Ginebra, barata la' renta.

Más de mil nos cuesta el daros quinientos;
Lo demás nos hurtan para los asientos.

Los que tienen puestos, lo caro encarecen,
Y los otros plañen, revientan, perecen.

No es buena grandeza hollar al menor;
Que a! polluelo tierno Dios todo es tutor.

En vano el agosto nos colma de espigas.
Si más lo almacenan logreros que hormigas.

Cebada que sobra los años mejores
De nuevo la encierran los revendedores.

El vulgo es sin rienda ladrón homicida;
Burla del castigo; da coz á la vida.

¿Qué importa mil horcas, dice alguna vez,
Si es muerte más fiera hambre y desnudez?

Los ricos repiten por mayores modos:
«Ya todo se acaba, pues hurtemos todos.»

Perpetuos se venden oficios, gobiernos.
Que es dar á los pueblos verdugos eternos.

Compran vuestras villas el grande, el pequeño;
Rabian los vasallos de perderos dueño.

En vegas de pasto realengo vendido.
Ya todo ganado se da por perdido.

Si á España pisáis, apenas os muestra
Tierra que ella pueda deciros que es vuestra.

Así en mil arbitrios se enriquece el rico,
Y todo lo paga el pobre y el chico.

Sin duda el demonio, propicio y benigno,
Aquel que por nombre llaman peregrino,

Al Conde le dijo, favorable y plácido.
Cuando su excelencia oraba en San Plácido:

«Del rey los vasallos compiten tu puesto;
Destruye, aniquila y acábalo presto.

»Los de la Corona majores contrarios
Serán la disculpa para tus erarios:

»Que si acaban éstos con la monarquía,
Morirá también quien te perseguía.

» Mejor libra en guerra el que es prisionero
Que el que es sentenciado por el juez severo.

»La causa de todo lo que ellos ganaron,
No la mataron, sino la libraron.»

Esto dijo el diablo al Conde Guzmán,
Y el Conde prosigue como don Julián.

Consentir no pueden las leyes reales
Pechos más injustos que los desiguales.

Ved tantas miserias como se han contado,
Teniendo las costas del papel sellado.

Si en algo he excedido, merezco perdones:
Duelos tan del alma no afectan razones.

Servicios son grandes las verdades ciertas;
Las falsas razones son flechas cubiertas.

Estímanse lenguas que alaban el crimen.
Honran al que pierde, y al que vence oprimen.

Las palabras vuestras son la honra mayor,
Y aun si fueran muchas, perdieran, señor.

Todos somos hijos que Dios os encarga;
No es bien que, cual bestias, nos mate la carga.

Si guerras se alegan y gastos terribles,
Las justas piedades son las invencibles.

No hay riesgo que abone, y más en batalla.
Trinchando vasallos para sustentalla.

Demás que lo errado de algunas quimeras
Llamó á los franceses á nuestras fronteras.

El quitarle Mantua á quien la heredaba
Comenzó la guerra, que nunca se acaba.

Azares, anuncios, incendios, fracasos,
Es pronosticar infelices casos.

Pero ya que hay gastos en Italia y Flandes,
Cesen los de casa superfinos y grandes.

Y no con la sangre de mí y de mis hijos.
Abunden estanques para regocijos.

Plazas de madera costaron millones.
Quitando á los templos vigas y tablones.

Crecen los palacios, ciento en cada cerro,
Y al gran San Isidro, ni ermita, ni entierro.

Madrid á los pobres pide mendigante,
Y en gastos perdidos es Roma triunfante.

Al labrador triste le venden su arado,
Y os labran de hierro un balcón sobrado.

Y con lo que cuesta la tela de caza
Pudieran enviar socorro á una plaza.

Es lícito á un rey holgarse y gastar;
Pero es de justicia medirse y pagar.

Piedras excusadas con tantas labores,
Os preparan templos de eternos honores.

Nunca tales gastos son migajas pocas,
Porque se las quitan muchos de sus bocas.

Ni es bien que en mil piezas la púrpura sobre,
Si todo se tiñe con sangre del pobre.

Ni en provecho os entran, ni son agradables,
Grandezas que lloran tantos miserables.

¿Qué honor, qué edificios, qué fiesta, qué sala.
Como un reino alegre que os cante la gala?

Más adorna á un rey su pueblo abundante,
Que vestirse al tope de fino diamante.

Si el rey es cabeza del reino, mal pudo
Lucir la cabeza de un cuerpo desnudo.

Lleváranse bien los gastos enormes;
Llevaránse mal si fueren disformes.

Muere la milicia de hambre en la costa;
Vive la malicia de ayuda de costa.

Gana la vitoria el valiente arriesgado;
Brindan con el premio al que está sentado.

El que por la guerra pretende alabanza
Con sangre enemiga la escribe en su lanza.

Del mérito propio sale el resplandor,
Y no de la tinta del adulador.

La fama, ella misma, si es digna, se canta:
No busca en ayuda algazara tanta.

Contra lo que vemos, quieren proponernos
Que son paraíso los mismos infiernos.

Las plumas compradas á Dios jurarán
Que el palo es regalo y las piedras pan.

Vuestro es el remedio: ponedle, señor,
Así Dios os haga, de Grande, el Mayor.

Grande sois Filipo, á manera de hoyo;
Ved esto que digo, en razón lo apoyo:

Quien más quita al hoyo, más grande le hace;
Mirad quién lo ordena, veréis á quién place.

Las plumas compradas a Dios jurarán
Que el palo es regalo y las piedras pan.

Vuestro es el remedio; ponedle, seńor,
Así Dios os haga, de Grande, el Mayor...

Servicios son grandes las verdades ciertas;
Las falsas lisonjas son flechas cubiertas.

Si en algo he excedido, merezca perdones.
ˇ Dolor tan de alma no afecta razones.



Emlékirat őfelségéhez, IV. Fülöp királyhoz

Katolikus, szent és királyi fenség,
Isten kegyelméből földi istenség,

egy szegény, öreg, tisztaszívű hived,
illő alázattal kérleli szíved.

Igazat szólok én és kérve kérem
a Mennyek Urát, célom el is érjem.

Van minisztered, hatalmas, becses,
ki, Uram, csakis parancsodra les

s egy könyörgéssel telt emlékiratra,
mit fenséges kezed kezébe adna.

Őszinte Udvarodban napjainkban
több száj, több rang, mint Szabad Falvaidban.

Mégis, ha sírjuk keserves sirámunk,
nem hangzik el a füledig, Királyunk.

Füled jajjal két Kasztília sérti,
kínos könnyeivel az Új s a Régi.

Nézd, Andalúziád mint veszti fényét,
mezítláb jár-kel földjén a szegény nép.

Egy messzely vinkó, amely mint a víz,
kilenc reál; az olaj ára tíz.

Egy bárányért elkérnek nyolc reált is,
ilymódon felszökik a többi ár is.

A hal röhögve döglik a vizekben:
horgászik a halász - teli zsebekben.

Mit ember feltalálhat, Isten adhat,
értékénél nagyobb a haszna annak.

Amennyi téged megillet, adó,
nem szed be annyit száz uralkodó.

S a gyötrődő nép gyanakodva retteg,
hogy légpénz címén új adót kivetnek.

Bár dús egünk tenger gyümölcsöt ád,
meddővé gyalázza a drágaság.

A becsületes, szegény nemesember
nem jut kenyérhez, húshoz betegen sem.

Beesett mellel lézeng a spanyolság:
hétszám nem eszik mást: káposztatorzsát.

S ha netalán ezt megsejti a Junta,
káposzta-adót varrnak a nyakunkba.

Koldus özvegynek, éhező családnak
végső reménye a kegyes bocsánat.

Im odújukba bújva a szegények
kérlelnek néma jajjal sírva Téged.

Egy miniszter többet zabál ebédre,
mint véres háborúk tíz nemzedéke.

Egérfogót kínál külhoni kalmár,
s honunkban földje és pallósa van már.

S mert kölcsönöz hat reált nagy kamatra,
törvénybe idéz bíráink haragja.

Becsüld konok és kemény spanyol néped,
úgy nem vágnak elébünk jövevények!

A genfi jöttment kis hűbéresednek
nyomorából húz tisztes jövedelmet.

Ötszázat kérsz? Ezernél többet elvitt,
a többit meg a kamatokra perlik.

A tisztviselő drágítja a drágát,
a többi dúl-fúl, meghal, nyeli nyálát.

Szégyen ha törpén órjás dühe dúl,
a csibék gyámja is maga az Úr.

Augusztus kalászát ha bőven adja,
uzsorás gyűjti azt be, mint a hangya.

Ha gazdag évben sok terem, az árpát
a kereskedők magtárakba zárják.

Gyilkol, rabol az utcák csőcseléke,
büntetést nem fél, nincsen semmi féke.

,,Mit a bitó! - röhint keservesen -
vesszünk tán inkább éhen, meztelen?"

A gazdag is szól különféle módon:
,,Világvége jön, aki tud, raboljon!"

Tisztség, hatalom elkel ám bagóért,
nyer így a nép örökös rangu hóhért.

Kis és nagy dúlók minden városodban,
hűbéresed meg lázong megraboltan.

Dús legelőid sorra odavesznek,
derék marháidra vethetsz keresztet.

Spanyolföldön már alig lelsz vidéket,
mit jogosan vallhatnál a Tiédnek.

Ezer önkény útján hízik a gazdag,
a szegény fizet meg mindent a gaznak,

kit vándornak nevez a földi népség,
a nagyszívű démon, nincs semmi kétség,

így szólt a Grófhoz nyájasan, nyugodtan,
míg imádkozott a San Plácidóban:

,,A király hívei tisztedre vágynak,
hát írmagját is irtsd ki a hitványnak!

Kik gonoszul a Koronára törnek,
téged magad viszont kinccsel kitömnek.

S ha végeznek ők a Monarchiával,
meghal az is, ki téged tűrni átall.

A hadifogoly szabadabban élhet,
mint akit kemény bírák elitéltek.

A királyságot, hol hasznuk aratták,
nem döntötték meg ők, épp csak eladták."

Guzmán grófhoz a Gonosz így beszélt,
s ez árulóként éli életét.

Rühelli a királyi rend parancsát,
kit hátrány sújt és rút igaztalanság.

Lásd, mily nagy a nyomor, ahogy leírom,
alig fér el a bélyeges papíron.

Ha túloztam, megillet a bocsánat,
nem ismer okos mértéket a bánat.

Nagy szolgálatot tesz némely igazság.
hamis nyílként csak megsebez a gazság.

A vétkesnek hízelgők nyelve kedves,
porban a győztes, nagy becsben a vesztes.

A te szavaid a legbecsesebbek,
de elveszítenek, ha megsebeznek.

Fiaiddá tett mindünket az Isten,
de döglődik itt rogyadozva minden.

Ha háborúk költsége ludas ebben,
hát csak a könyörület győzhetetlen!

Nincs mentség, s főképp háborúban, arra,
hogy híveid a harc sietve falja.

Nemcsak néhány ábrándos eszme hívta
a franciát haddal határainkra.

Elvették Mantuát jogos urától,
a vége-nincs viszály azóta lángol.

Balsors, balhírek, tűzvészek, kudarcok -
baljós jövőt jövendölnek a harcok.

Ha fogy Itáliában s Flandriában
a temérdek pénz, ne fogyjon hazánkban!

S ne szennyezze be gyermek s férfi vére
a kutakat mások nagy örömére!

Ki erődhöz milliókért szerez fát,
templomokból lopja össze a deszkát.

Minden buckán örvendsz palota-sornak,
se háza, se sírja Szent Izidornak.

Koldustól koldul alamizsnát Madrid,
veszteségben Róma ül diadalt itt.

A földmívesnek eladják ekéjét,
s cifrázzák vasból palotád erkélyét.

Egy vadászöltöny árából, hitemre,
egy felmentő sereg bőven kitelne.

Nagyúr ne fázzék drága vígalomtól,
de mértékkel éljen s fizessen olykor.

Kemény munkával megmunkált kövekből
a hódolat néked szentélyt emel föl.

Az íly költség biz nem aprócska morzsa,
megkoplalja azt más nagyhangú gyomra.

Hiába ezer ékkő a paláston,
ha koldus-vértől bíborlik a bársony.

Károdra van, nem illik glóriádhoz,
a fenség, mit sok szegény sírva átkoz.

Mily fényűzés, mily gazdag pompa ér fel
egy vidám királyság dicséretével?

Mert nagyobb úr, kinek jól él a népe,
mint kinek gyémántos az öltözéke.

Ha te vagy a Fő, hidd el, fényesen fest,
alattad országunk, a meztelen test.

Mértékkel sok bajt el lehet viselni,
ám pazarlásra nem fog sose telni.

A milicia éhenhal a parton,
a malícia nem is Hal-a-Parton.

Nyerhet a bátor fényes diadalmat,
a seggén ülő meg gazdag jutalmat.

Ki háborúért dicshimnuszt igényel,
maga írja azt lándzsájára - vérrel!

A csillogást a saját érdem adja,
nem álnok hízelkedés tinta-napja.

Magát énekli, ha jogos, a hírnév,
nem kell hozzá az ujjongó segítség.

Bár látjuk, amit látunk, mind azon van:
paradicsomban élűnk, nem pokolban.

Gaz firkászok az égre hazudoznak,
hogy cipó a kő és kéj, ha botoznak.

Tiéd a gyógyír, légy hát doktorod,
Isten által a Nagyból Még-Nagyobb!

Nagy vagy, Fülöp, mint valamely nagy árok;
ezt úgy vedd, hogy segíteni kívánok:

nagyobbá tesz, aki elvesz belőled;
nézd, ki parancsol és látod, ki örvend!

Mert minden más csak a polgár robotja,
kinek a nyomortól zörög a csontja.

Ne gyűjts hát tőkét ilyen tiszteletből,
becsüld a magadét, okulva ebből!

Nagy szolgálatot tesz némely igazság,
hamis nyílként csak megsebez a gazság.

Ha túloztam, megillet a bocsánat,
nem ismer okos mértéket a bánat.

Orbán Ottó
 
 
0 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
x
  2012-05-19 17:36:41, szombat
 
  Francisco de Quevedo: A végső árnyék, szememet lezárva...

A végső árnyék, szememet lezárva,

napot, világot tőlem elvehet,

s eloldozhatja izzó lelkemet,

melynek az a perc lesz vigasztalása,



de a túlparton sem huny majd ki lángja,

s emléke annak, ahol szenvedett:

átússza égve a hűvös vizet,

s a zsarnok törvény hatalmát lerázza.



Lélek, mely istenben sem volt szabad,

vér, melyben oly heves tüzek lobogtak,

velő, mely táplált büszke lángokat:



a testnek int búcsút, nem a kínoknak;

salak lesz mind, de szenvedő salak,

por, de még porként is szeretni fognak.



Havasi Attila fordítása
 
 
0 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
x
  2012-05-19 17:35:09, szombat
 
  Significa el mal que entra a la alma por los ojos, con la fábula de Acteón

Estábase la Efesia cazadora
Dando en aljófar el sudor al baño,
Cuando en rabiosa luz se abrasa el año
Y la vida en incendios se evapora.

De sí, Narciso y Ninfa, se enamora,
Mas viendo conducido de su engaño
Que se acerca Acteón, temiendo el daño,
Fueron las Ninfas velo a su señora.

Con la arena intentaron el cegalle,
Mas luego que de amor miró el trofeo,
Cegó más noblemente con su talle.

Su frente endureció con arco feo,
Sus perros intentaron el matalle,
Y adelantóse a todos su deseo.


A bajt vizsgálja, mely szemünkön át ér lelkünkbe, Aktaión példázatával

Feredőzvén efezusi Diána
verítéke gyöngyökké lett a vízben,
mikor fényét kigyújtja a Napisten,
és párolog az élet tűzzé válva.

Narkisszosz s Nimfa, szerelmes magába,
vágytól üzetve közeledik itten
Aktaión, nimfák virágnépe libben,
asszonyukat rejtenék, mindhiába.

Földet dobnak rá, szemét elvakítva,
ám szerelemtől az imént vakult meg,
vakká tette a nemes úrnő titka.

Rút agancsát ugatja megvadult eb,
darabokra tépik kutyái, mintha
holttá lennie még kellene új seb.

Simor András fordítása

 
 
0 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
x
  2012-05-16 19:34:31, szerda
 
  Celebra la nariz de una dama

A tus ojos y a tu boca
acuden tantos requiebros,
que ya no caben de pies
en labios y sobrecejos.

y o, que no requiebro en bulla,
ando a buscar en tu gesto
una parte reservada,
alguna hermosura anhelo.

Yo soy tu ciego, zutana;
como por el alma, rezo
por la facción que más sola
está de copla en tu cuerpo.

A tus narices me voy
don fulano pañuzuelo,
y en figura de catarro
a tus ventanas me acerco.

Pues hubo pastor Belardo,
pues hubo pastor Vireno,
haya pastor Narigano,
guarde por cabras lenzuelos.

Nariz de mi corazón,
que yo pienso que le tengo
con narices, porque huele
algunas cosas de lejos:

Facción, que sola está en pie
en los llanos de ese cielo,
cuando las demás tendidas
de largo a largo las veo:

Promontorio de la cara,
pirámide del ingenio,
pabellón de la palabras,
zaquizamí del aliento:

Facción que nunca se afluja,
miembro que siempre está enhiesto;
yo se que tiene envidiosos,
buen número de gregüescos,

Si faltas, es calavera
la tal cara sin remedio;
si sobras, es alquitara:
no admites algún extremo.

Rostros sin ojos he visto
hermosos y también tuertos;
mas rostro desnarigado
es in pulverem memento.

Nariz es señal de vivo:
no nariz, señal de muerto:
sin ella está retratada
la engullidora de huesos.

Ojos y dientes postizos
andan engañando necios;
mas la nariz no consiente
sustitutos ni remiendos.

Hermosas narices mías,
orientales corrimientos,
moquitas de mis entrañas,
sed la musa de mi plectro.

Tomadme como tabaco,
para que suba al cerebro,
y apaguéis en estornudos
a mi ventura 10 negro.

La facción de balde sois,
sin comida y sin almuerzos;
sin pedir, como la boca;
sin tomar, como los dedos.

Señal de ingenio os he hallado
en los filósofos griegos;
y miembro pontifical
en la silla de San Pedro.

Para vosotras se gastan
ámbar, almizcle e incienso:
y sois la calle mayor
de la vida y el resuello.

Si no sois rayos del sol,
ni el oriental embeleco,
sois biombo de los rostros,
de la frente balsopetos.

Sois bocado tan sabroso,
que la hambre del entierro
aun no perdona en los santos
de vuestro pico lo tie.mo.

Ni Roma sois, ni Ginebra,
por lo chato y por luengo;
sois como la sesentona,
la nariz ni más ni menos.

Hay para los dientes perlas,
hay soles para cabellos,
y faltan para narices
briznas de aurora en los versos.

Será al fin lo que os dijere,
cuando no elegante, nuevo
y si no fuere famoso,
sonado será a lo menos.

No os tapéis, narices mías,
pues tras privarme de veros,
será tratar mis suspiros
como a los malos alientos.

Pues quien os viere tapadas,
cuando a vosotras me llego,
no entenderá que enamoro
y sospechará que huelo.



Egy hölgy orrára

Annyi hódolatban fürdik,
annyi bókban szemed, szájad;
pilládra meg ajakadra
minek rakjak még több lábat?

Én nem hódolok tömegben,
szép arcodban mért ne leljek
egy külön vonást magamnak,
szépséget, mely másnak rejtett?

Hölgyem, aki vakká tettél,
nem lettem csak lelked rabja;
arcod egy részét imádom,
melyet nem foglaltak dalba.

Orrodért epedek egyre,
mint zsebkendőd, olyasformán,
és egy nátha alakjában
nyílásaid ostromolnám.

Most, mikor divatja jár az
édes pásztorregényeknek,
az én hősöm orrondi, ki
juh helyett kendőt legeltet.

Szerelmes orra szívemnek,
szívemnek, mely talán orr lett
maga is, mivel sok dolgot
már messziről szimatol meg.

Ó ez orr, mely egem síkján
egymaga szilárdan tör ki,
amíg lustán ellapulva
nyujtózkodik el a többi!

Szép arcod kiugró szirtje,
sátor, mely beszéded ója,
szellemednek emelvénye,
lehelleted védkunyhója.

Mely sohasem omlik össze,
megáll feszesen, keményen;
láttára irigység támad
akárhány ficsúr szívében.

Kinek kevés jut belőled,
tömpén járja a világot,
furkóként kiállsz, ha nagy vagy,
minden túlzás benned átok.

Láttam arcot szemek nélkül,
lelni benne szépet, torzat;
de ha nincsen orr az arcon,
lelkünk a halálra borzad.

Az orr jele az élőnek,
hiánya jele halottnak,
nélküle ábrázolják azt,
aki csontokat ropogtat.

Műszemekkel, műfogakkal
csalják a bolond világot,
egyedül az orr nem tűr meg
talmi pótlást, csalfaságot.

Szép orr, melyet úgy imádok,
melyben kelet nedve árad,
lelkem fürjének fogadlak,
lantom drága múzsájának.

Szívj be, mint csipet tubákot,
s ha vágyam agyáig ér fel,
balsorsomnak gyötrő lángját
oltsad el egy tüsszentéssel.

És te nem is kerülsz pénzbe,
húsra nincs kedved, s cipóra;
nem kérsz úgy, mint csöppnyi szája,
nem veszel, mint kis kacsója.

Görög filozófus arcán
benned csupa szellem fészkel,
és Szent Péter trónszékében
papi méltóságig érsz fel.

Te vagy, kinek az útjába
ámbrát, mirrhát, tömjént vetnek;
főutcája vagy a létnek,
illetve a lélekzetnek.

Nem vagy napsugár te éppen,
sem a Kelet mágiája,
de vagy spanyolfal az orcán
és a homlok tarisznyája.

Olyan ízes, jó falat vagy,
hogy a sírnak éhes szája
meg nem kímél s lágy nyúlványod
a szentekről is lerágja.

Nem vagy Róma: nincsen annyi
halmod, sem Genf: nincs oly csended.
Orr vagy, több se, kevesebb se,
mint az Isten megteremtett.

Ha a fog megannyi gyöngyszem,
tiszta napfény minden hajszál,
te a hajnal sugarából
méltó jelzőt mért nem kaptál?

Nem elegáns tán, mit mondok,
viszont nem is régimódi,
s ha a szívhez nem, a fülbe
harsona gyanánt fog szólni.

Drága orr, ne bujj előlem,
hadd lássalak egyre téged;
ne fogadd úgy sóhajtásom,
mint valami büdösséget.

Aki fintorogni látna,
amikor feléd közelgek,
azt hinné, hogy nem szerelmem,
hanem szagomat veted meg.

Pál Endre
 
 
0 komment , kategória:  Francisco de Quevedo 1.  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 10 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5191
  • e Hét: 18374
  • e Hónap: 249518
  • e Év: 1040382
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.