ZÖLD SZÍVVEL
Ilyennek sohsem szerettél.
Ezt a kucorgó lompost
egyszer sem ölelted.
Simítsd rám ujjaid - sikoltást
szögelnek a nélküled-esték.
Ingem bárkinek nyitva.
Vigy el, vagy gyere vissza!
Zölden hull szívem
kipróbált földbe.
Minden állatnak kijutok.
Kiért mennél te ölre,
ha szelíd arcomat se bánod?
Te párázó szemű hajnali árok,
kibontott gödrű tenyér...
Zabálj fel, ne hagyj itt
félbeszegve!
Beleid húrján játszik az éhség,
eleget, jót sohasem ettél.
Szájhagyomány útján akiket szerettél,
ölelésüktől ordasabb lettél.
Én összeállok kisebzett fekhelyeddel,
szúrós pokrócba ágyazott örömöddel,
vonítsunk együtt!
Az ütődött hold mindenütt adott.
Szeretem borszagod, szélütött fáid.
S ha bolygó mellem kezedbe vágyik,
ne tedd kezedet keresztbe!
Eressz be! Eressz be.
Alszanak violák, gyöngyvirágok,
hallgat a kert, mert halkan járok.
Majd eljő az alkony és befogja szemed,
s nem létezik majd semmi,
ami eddig létezett.
Az alkony után az este
ujjait tördelve jön,
aztán a forró éjjel,
mi párnádra dönt.
Izzó hamut csodálsz, halkuló parazsat,
mit tegnap hessegettél, meghalt a darazsad;
mert nem békés itt a nappal,
az éjszaka szörnyeket fedez;
kél majd új darázs, kihül a parázs -
ez a kis fullánkos ország, ez a hazád.
Önts a csipésre ecetet.
Bármily fullánkos, szereted.
2. Büdös időszag hánytat.
Nem téptél hangaszálat.
Sose látlak. Rég nem látlak.
Az ősz is halott. Nem tudom.
Nem tudhatom.
De téged még várlak.
3. Elindulnak felém a falak,
hogy végül bennem leomoljanak.
Számon kicsordul, hagyom,
az infúzió utolsó cseppje,
s egy nővér dögnehéz teste
zuhan át a parkon.
Fejem fejemre hajtom
(Egyik nagyanyám Novotnik Rozália,
ezért a tóthos fordulat.)
4. Beteg vagyok, kun vagyok,
székely és szlovák.
Beteg magyar. Depressziós
és mániás.
5. A Csauseszku párt egymás mellé fektetik.
Seszkujednu már nekik. Romániának nem.
Egy betegtársam hosszú percek óta
arcomba hajolva ujjával bököd.
A szája büdös. Állva, bugyi nélkül menstruál. Halántékomon zörög, agyat operál.
Elszakad a gatyafék, lassan, látható indulat nélkül
arcába küldöm a teám..
A szomszédban forradalom van.
6. Álmodd le rólam ezt a szennyes inget.
Senki nem emlékszik,
senki nem látott minket.
Papucsban imbolygok,
rózsás, fehér pongyolában,
harminchetes a lábam;
ha fázott,
becézted skarlátos,
jó melegre.
Melegre vágyom.
Melegedre.
Álmodd le rólam az inget.
Bizony, Ernő. Kinyílt feletted az ernyő,
földet értél a Nagykunságban.
48 éve biztos szállás neked a kun Kisújszállás.
70 szenti hosszú kezedben a szalag.
Egy ember, ki látszólag hallgat.
Sztoikus bölcselő, lila ködök nélkül,
szakállt használ férfiékül,
stabil nála a mobil(itás),
Jön-megy, vörösboros(tás) arccal
figyeli a hazát,
szervezett küzdelem során
fenntart egy szemérmes stratégiát,
miközben szintetizál (verset, bort, barnasört),
ökle zsebéből könyököl.
Reggel hatkor már teákat kreál,
sohsem lesz szocreál,
fanyar kanyarral kóricál,
nemcsak ír, grafikál.
Éltessen Isten, öreg barátom, Ernő!
Ha nő lennél, lehetnél delnő,
de férfi vagy, árnyékod felnő.
Én egy tizessel nálad hamvasabb.
Üvdözli a hetvenes Ernőt
Eszter, a hatvanas.
xMagazin
Offline
