Regisztráció  Belépés
pircsi09.blog.xfree.hu
"Érkezz sírva, majd gyakorold a nevetést s mosollyal távozz" /Fodor Ákos/ Papp Irén
1936.09.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Mese a halálról
  2014-05-03 20:59:44, szombat
 
  ...... ........... .......


Tóth Kálmán:
........Mese a halálról


A halál egy öreghez eljövén,
Megállt előtte s monda: Gyere vén!
"Ki vagy te?" kérd' ez. - A halál vagyok. -
S köpeny alól kaszája kiragyog.

Megszeppen erre s vitát kezd az ősz:
"Nem szép tőled, hogy ily egyszerre jösz:
Nem érkezett se kártya, se levél,
Jöttödre nem is figyelmeztetél"...

- Micsoda? nem figyelmeztettelek?
Ez már hazugság tőled, vén gyerek;
Ha jól emlékezem rá, ugy hiszem,
Tizszer is bejelentém vizitem.

Élted mikor harminczon túl haladt
Arczodra kezdtem rakni ránczokat,
Mindenki észrevette, csak te nem...
Ez volt első látogatójegyem.

Később, hogy ismerkedjünk egy kicsit,
Más alakban jelzém, hogy lesz vizit:
Pomádét küldtem, pedig eleget,
Attól hajad folyvást fehéredett.

Durvábban is jelentém, hogy jövök:
Megtépásztam néhányszor üstököd,
Ugy, hogy egész kopasz lettél bele;
De te nem sokat törődtél vele.

Még jobban is jelentém magamat:
Midőn dobzódtál lakomák alatt,
És ettél fáczánt s ittál tokajit:
Megkoczogtattam lassan fogaid,
Mitől azok elkezdtek hullani...
Ez is jöttöm' jelenté, atyafi!

Sőt ládd, tréfából azt is megtevém:
Látatlanul nyakadba ültem én,
Az utczán is hordoztál hátadon,
Magad is mondád, hogy: valami nyom,
S görbülni kezdett egész alakod...
No, ismerj meg - én voltam lovagod.

Ne mond tehát azt nékem, jó öreg,
Hogy én be nem jelentém jöttömet;
Ha ugy talállak készületlenül,
Te vagy az oka egyesegyedűl -
De a vitának nincs most ideje:
Öltözz' föl szépen, hamar és - gyere.
Tóth Kálmán /1831-81/
 
 
0 komment , kategória:  Tóth Kálmán  
Anyám temetése után
  2012-05-01 19:59:33, kedd
 
 
Tóth Kálmán
ANYÁM TEMETÉSE UTÁN

A kereszten, mit elől vittek,
Fehér, nagy fátyol lobogott,
Mintha csak az ő tiszta lelke,
Az repkedett, szállt volna ott.
Követtem gyászos koporsóját,
Ó, Istenem, mily nehezen!
Nem lehet ennél nehezebb az
Elítélt végső útja sem.

Betették azután a sírba,
És mindörökre elfedékˇ
A nemes, tiszta, halvány arcot,
És jó szelíd tekintetét,
Elfedték mindörökre azt a
Malasztos, áldó két kezet,
S a szívet, amely a világon
Engem legjobban szeretett.

Nem volt ez ösztön... nemesség volt
Szeretetének gyökere:
Akkor szeretett a legjobban,
Ha reám vigaszt lehele.
Miként mélység a letekintőt:
Vonzotta őt a lelki seb...
Nem a tapsok, nyomor közt voltam
Szívének én legkedvesebb.

Utolsó gondja is csak egy volt:
Hogy ne sirassam, erre kért,
Hisz' ő olyan régen beteg már,
Hisz' a halálra úgy megért:
Ó! csodálatos drága mély szív!
Ó, leírhatatlan szeretet!
Nem a sötét, titkos haláltól,
Könnyhullatásomtól remegett.


Csókoltam is, mint soha senkit,
Forrón a nedves homokot,
Melyet kezem végbúcsúzásul.
Koporsójára ledobott.
Ha összehull majd koporsója,
Könnyebb lesz így a föld neki.
Ó álmodozza hogy az ég ott
Fia csókjában fürdeti.



 
 
0 komment , kategória:  Tóth Kálmán  
Az özvegyasszony
  2012-05-01 19:58:14, kedd
 
 
Tóth Kálmán
AZ ÖZVEGYASSZONY.

Gyászban van az özvegyasszony,
Fekete a ruha rajta;
Hej, de sokkal feketébb még,
Sötétebb még búbánata.
Szomorúan gondolok rá,
Hogy mennyire el van hagyva:
Szemem elfutják a könnyek,
Hej, mert ez a szegény özvegy
Mindnyájunknak édesanyja!

Idegenek, kegyetlenek
Laknak a házában, földén,
Szentképeit, szokásait
Kegyetlenül összetörvén.
S hogy Istenhez se szólhasson:
Temploma mecsetül adva,
Nincs egyebe csak a könnyek.
- Ó, szegény elhagyott özvegy,
Mindnyájunknak édesanyja!

Tövisekkel van kirakva,
Tövisekkel drága teste;
Ruházatja ékek helyett
Piros vérrel van befestve!
Láncát, mert itt nem terem már;
Messze Stambul fala adja,
Ellensége aki jön-megy,
- Ó, szegény üldözött özvegy,
Mindnyájunknak édesanyja!

De nem fájna neki mindez,
Elviselné mindezt végre,
Óh, csak a saját fiai
Tőrt ne vernének szívébe;
Ó, hogy saját gyermekidtől,
Még tőlük is el vagy hagyva,
Én szegény eladott anyám,
Én szegény elárult hazám:
- Mindnyájunknak édesanyja!


 
 
0 komment , kategória:  Tóth Kálmán  
Szilágyi Erzsébet
  2012-05-01 19:56:36, kedd
 
 
Tóth Kálmán
SZILÁGYI ERZSÉBET

"Ó, mi szépen leng a zászló,
Ó, mi szépen fénylik a kard...
Eressz, anyám, engem is el
Szép vitézek seregivel!"

"Nem lehet az, édes fiam"
- Mond az anya lassú hangon
S férje után, ki már távol,
Kendővel int ablakából.

"Ó mi szépen szól most a kürt,
Hallod, anyám! Ó, eressz el!
Meglásd, mit hozok majd néked
Napkeletről: gyöngyöt, éket!"

"Van énnékem elég gyöngyöm"
- Mond az anya szomorúan -
És valóban: sötét szeme
Fényes gyönggyel, könnyel tele.

"Hányszor mondtad, édesanyám
Hogy megtennél mindent értem.
Ó, bocsáss a vészbe, harcba!"
S kipirult a gyermek arca...

"Kicsiny vagy még, én magzatom,
Kicsike még katonának,
El nem bírná gyenge karod,
El nem bírná még a kardot!"

"Ó, dehogy nem!" - mond a fiú,
És levesz a szegről egyet:
Nagy Hunyadi súlyos kardja,
Vérrózsákkal van kirakva.

Aztán vágni próbál vele,
Először is Kelet fele.
Hanem nehéz, súlyos a kard,
Le a földre húzza a kart.

Örömkönny a nő szemében,
Mátyáséban pedig szégyen:
Rivall a kürt távolról még...
"Istenem, csak nagyobb volnék!"

"Megnőttél már, édes fiam!
Aki eddig visszatartott,
Maga anyád mondja már most,
Hogy kösd fel a harci kardot!"

Vitéz apád, hős testvéred,
Mind a kettő a föld alatt,
Feledtesd el mind a kettőt,
Mind a kettő légy te magad!"

"Fényes neved van már most is."
- Fényes név a magyar neve. -
De te tedd még fényesebbé,
Hogy a nap sápadjon belé!"

"S boruljon le előtted mind,
Aki csak él a világon;
Mint a csengettyű szavára,
Hit beszéljen, ész megálljon!"

"Ne legyek én többé anyád,
Ne is szeress engem soha!
Édes hazád most az anyád
Én pedig csak egy mostoha!"

"Csak azt imádd, csak azt szeresd,
Annak neve, annak képe
Álljon mindig szent oltárként
Szíved, lelked közepébe..."

"És hogyha kell, halj meg érte!
Halj meg érte, én nem bánom -
Ha a szívem meghasad is...
No, most az Isten megáldjon!"


 
 
0 komment , kategória:  Tóth Kálmán  
Anyám sírjánál
  2012-05-01 19:54:59, kedd
 
 
Tóth Kálmán
ANYÁM SÍRJÁNÁL

Fölkerestem drága sírját,
S odaérve földre hulltam,
hideg márvány sírkövére
Csókjaim közt leborultam.

Elmondtam hogy holta óta,
Mikor baj ér életemben,
Azt hiszem ez csak azért van,
Mert ő többé nincs mellettem.

S ha öröm ér, azt gondolom,
Hogy csak azért ér az engem:
Mert érettem ő, az áldott.
Imádkozik fönn a mennyben.

Elmondtam, hogy holta óta
Egész éltem tisztább és jobb,
Hogy árnyához amely oly szent,
Így lehessek sokkal méltóbb;

És hogy e sír, melyben fekszik,
Legdrágább nekem a földön.
S legédesebb itt az idő,
Bár ezt könnyek között töltöm.

S ím egy korán fejlett fűszál
Lengni kezdett a sír ormán:
Áldott legyen lengése, mely
Az ő köszönése volt tán!


 
 
0 komment , kategória:  Tóth Kálmán  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2017.06 2017. Július 2017.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 34 db bejegyzés
e év: 276 db bejegyzés
Összes: 5018 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 281
  • e Hét: 4736
  • e Hónap: 46559
  • e Év: 301240
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.