Regisztráció  Belépés
finike.blog.xfree.hu
Aki szeretetben él, nem büszke, nem akar másokon uralkodni, nem halljátok soha, hogy hibáztatna, vagy gúnyolna másokat. Nem kutat mások szándékai felől, nem hi... Bajnai Teca
1975.01.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Siker
  2007-02-27 12:04:48, kedd
 
  Pénz, siker, vágyak
Ön mennyiből élne jól?
Rist Lilla
Nők Lapja Cafe
2001.09.26
Nehéz megemészteni a sikert. Nehéz elhinni, hogy valójában jobban élünk, mint azelőtt. Közben egyre többre vágyunk, és talán meglepő, de bízunk benne. Igen. Hisszük, hogy jobb lesz. Egyenként legalábbis, külön-külön.
[Reklám]



Nem jellemző az optimizmus, a hit, hogy sikerülni fog. Nem erről tudósít a média, és egymás közt sem erről beszélgetünk. Pedig egyes kutatások szerint Magyarországon a társadalom felső harmada már érzi a föllendülést, az e rétegbéliek ki is mondják: jól élnek. Sokan hiszik, helyzetük hamarosan javul. Mindezek ellenére a jelenlegi viszonyokkal szinte mindenki elégedetlen.



Semmi sem elég

- A föllendülést a társadalom legszegényebb rétegei érzik meg utoljára - magyarázza Sági Matild, a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Rt. kutatója. - Ez természetes. Sokkal érdekesebb, hogy azok sem elégedettek a helyzetükkel, akik jól élnek. Hogy miért? A tehetőseknek már a nyugatiak jövedelme a mérce.
Általánosságban elmondható, hogy legalább kétszer annyit szeretnénk keresni a mostaninál. A legmagasabb jövedelműek viszont a jelenlegi jövedelmük többszörösét áhítják. Az elégedetlenség részben érthető, hiszen 1990 után gazdasági válságot éltünk át, a többség életszínvonala visszaesett. A válságból az alsó rétegek többnyire még most sem látják a kiutat.

Önmagában semmi rossz nincs abban, hogy olyanokhoz mérjük magunkat, akik kevéssel előrébb járnak nálunk. Mindannyian vágyunk arra, hogy legyen kicsit még jobb. A kérdés inkább az, hogy mi, magyarok, mennyire vagyunk anyagiasak. A nemzetközi kutatások szerint értékrendünkben rendkívül meghatározó a pénz. Amikor munkahelyet választunk, a legtöbbünk szemében a legfontosabb mérce a fizetés. Sokkal inkább, mint bármelyik más európai nép fiainál. Ebben nem csak a nyugatiakat szárnyaljuk túl. Korábban a csehek, a lengyelek is ki voltak zárva a javakból, mégis, kevésbé vágynak a pénzre, mint mi.
Jelenleg nagyjából az emberek húsz százaléka mondható szegénynek. Számuk folyamatosan csökken, de a szegénység soha nem szűnik meg teljesen. A nyugati tendenciákat ismerve, tíz százalék továbbra is szegény marad. Ma az alkalmi munkából élők, a mezőgazdasági munkások, a két-három gyereknél többet nevelő nagycsaládosok, az alacsony végzettségű vidékiek vannak a legrosszabb helyzetben. Az értelmiségiek közül a pedagógusok és az alkalmazotti státuszban dolgozó orvosok élnek a legrosszabbul.


Vágyak nélkül

Újpalota. Lakótelep. Ablakok sorjáznak fölfelé az égig. Mögöttük emberek. Többségük szegény vagy elszegényedő. Fiatalok, akik nem jelennek meg a munkaközvetítő irodákban, nem keresnek állást, és nem tanulnak. Élvezik a "szabadságot". Esténként találkoznak a haverokkal az éjjel-nappali előtt. Söröznek. Röhögnek. Csavarognak. Nem akarnak semmit. Aztán eltelik néhány év, és mindenből elegük lesz. Ilyenkor mennek be a MUFTI-ba (Munkanélküli Fiatalok Tanácsadó Irodája), ahol próbálnak állást keresni nekik. De nincs semmilyen képzettségük, és csak ritkán tudják maguktól is, hogy mit szeretnének. Leginkább talán csak pénzt. Abból is keveset. Mert nem tudják, mi mennyibe kerül. Vágyaik alig haladják meg lehetőségeiket. És ez talán szomorúbb, mint a nincstelenségük.

- A hozzánk betérők harmincöt-negyven százaléka csak nyolc osztályt végzett - mondja Tánczos Zsuzsa, a MUFTI irodavezetője. - Egyszerű, monoton, idényszerű munkákat ajánlhatunk nekik, árufeltöltést, teniszpálya-bontást és építést, faházépítést stb. Többnyire csak néhány hónapig bírják. Ha már tíz-tizenöt hetet munkában töltenek, megdicsérjük, majd pedig próbáljuk rávenni őket: most, hogy látták, mire mehetnek a nyolc osztállyal, tanuljanak. Ilyenkor nagy nehezen beiratkoznak valamilyen képzésre. Csakhogy, ha elvégezték az iskolát, nem biztos, hogy találnak a képzettségüknek megfelelő állást. Ilyenkor nagyon nehéz azt mondani, ismét iratkozz be valahová.

Azoknak a fiataloknak, akik a mi segítségünkkel találnak munkát, többségében kétszáznyolcvan forintos órabért fizetnek. Gyakorta szerződést sem kötnek velük, és az is előfordul, hogy elfelejtik őket kifizetni. Csalódottak és keserűek, gyanakvással nézik a felnőtt társadalmat. Sokuk megélte apja, anyja munkanélküliségét. Nincs jövőképük, nem ritkák a csonka családok, ahol az édesanyák próbálják - minden erejüket összeszedve - fenntartani magukat és a gyerekeiket. Adósságok között élnek, nem képesek kifizetni a számlákat, de próbálják megmenteni az ötven négyzetméteres lakást. Azok a fiatalok, akik már értenek valamihez, ötven-hatvanezer forintot szeretnének keresni, ha nem sikerül, kevesebbért is elmennek dolgozni.


Pénzéhség

E fiataloknak még az álmai között sem szerepel egy saját vállalkozás. De sokan vannak, akik nagyot álmodnak, sok pénzt szeretnének, és ezért kockáztatnak is.
Kovács Péter bróker szerint a tőzsde virágzása idején, 1996-97 táján a zöldségestől kezdve az egyetemistákon át a nyugdíjasokig mindenki megpróbált pénzt szerezni az értékpapírpiacon. Az emberek sokat kockáztattak, néha indokolatlanul sokat, megpróbáltak kitörni a pénztelenségből, mindenki türelmetlen volt, és egyik pillanatról a másikra szeretett volna meggazdagodni.
- Akkoriban sikk volt tőzsdézni, de sokan nem tudták, hogy ezzel bukni is lehet. Mára ez a folyamat az ellenkezőjére fordult. A tőzsdei árfolyamok folyamatosan esnek. Akik itt maradtak - utolsó mohikánként -, azok számára ez inkább szenvedély, mint befektetés. André Kosztolányi tartotta úgy, hogy a mohóság fölfelé, a félelem lefelé hajtja az árakat. Ma ez a mohóság és türelmetlenség nem a tőzsdén látszik a legjobban, sokkal inkább az ingatlanpiacon, a balatoni árakban, az albérletek díján.



Vágyak és valóság

- Az emberek elégedetlensége a rendszerváltást követő években folyamatosan nőtt - mondja Örkény Antal szociológus, aki 1991-es és 1996-os kutatásaira alapozza véleményét. 1991-ben még csak másfélszer szerettünk volna többet keresni, 1996-ban viszont már a fizetésünk kétszeresére vágytunk. Ez a rendszer a folyamatos bővülésre kódolt, újabb és újabb vágyképeink keletkeznek. A vágyak és a lehetőségek közötti különbség a fejlődés motorja. De ha a kettő között nagy a szakadék, akkor a visszájára is fordulhat, kilátástalanságot eredményezhet. Ennek az elégedetlenségnek van egy különös vonása. Ha megkérdezzük az embereket, hogy rosszabb vagy jobb helyzetben élnek-e, mint a társadalom egésze, akkor felerészben úgy gondolják, a többiekhez hasonlóan élnek. Tehát se jobban, se rosszabbul.


Rejtőzködő gazdagok

Az elégedetlenség a társadalom egészére vonatkozik. A jelenség egyik jellegzetessége a féltékenység. Sajnáljuk másoktól, amilyük van, és nem vesszük figyelembe, hogy az illető mennyit dolgozott érte. Vagyis nincs még közmegegyezés arról, milyen teljesítmény, mit érdemel. A kilencvenes években sokaknak jelentősen romlott az életszínvonala, ilyenkor a gazdagság irritálóvá válik. Hogy ez megszűnjön, ahhoz az kellene, hogy a társadalom egészének javuljon a teljesítőképessége, mindenki picit jobban járjon. Sokan még mindig kiszorulnak a javakból, köztük az egészségügyi dolgozók, a pedagógusok, a nyugdíjasok, akik kiszolgáltatottságuk miatt érzik a helyzetüket reménytelennek. Nagyon romboló hatású azonban az is, hogy a sikernek nincs igazán értéke és elismertsége. Az eredményes vállalkozónak szégyellnie kell, hogy sikeres, mert mindenki azt gondolja, hogy mások kárára, tisztességtelenül gazdagodott meg. A gazdagok ezért rejtőzködnek.

Ugyanakkor a médiában a korrupció folyamatosan téma. És, bár sok igazság van abban, hogy törvénytelenséggel, tisztességtelen úton lehet a legkönnyebben pénzhez jutni, azért ez nem mindig áll. Föl sem tételezzük, hogy valaki a tehetsége, a munkája, a szakmai teljesítménye révén gazdagodott meg. Most nincs ismeretünk arról, hogy a vállalkozók mekkora hányada szerezte igazi teljesítménnyel a vagyonát. Ahogy azt sem tudjuk, hogy ha valaki szegény, ezért mennyiben tehető ő maga felelőssé, illetve mennyire írható ez a társadalom számlájára. Sokan vannak olyanok is, akik a maguk által kitűzött célokat már képesek elérni. Ha megkérdezzük őket, azt mondják, hogy elégedettek. De a világról, a társadalom helyzetéről nagy általánosságban rossz a véleményük. A sikerességet, a boldogságot még magánbeszélgetésekben sem illik vállalni. Furcsa ez egy olyan társadalomban, amely a versenyről szól, és amelyben elvileg a legfőbb érték a siker.
 
 
0 komment , kategória:  Munka  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 0 db bejegyzés
Összes: 1051 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 15
  • e Hét: 229
  • e Hónap: 947
  • e Év: 33871
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.