Regisztráció  Belépés
bozsanyinemanyi.blog.xfree.hu
Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz. /Charles Dickens/ Bozsányi Lászlóné. Manyika.
1948.03.10
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 76 
Ne dobd el
  2018-04-16 19:44:57, hétfő
 
  Ne dobd el
...... ......Ne dobd el azt, ki felnevelt,
s rosszat ne mondj reá,
szeresd, mint szíved mélyében
a néma dobbanást.
Ne bántsd meg szóval, nem tudod
egy szó mennyire fáj,
akár egy tőr, mely fúródva
a szívedben megáll.
Ne dobd el azt, ki felnevelt,
hisz annyi éjszakán,
teérted sírt, és ontotta
a könnyek záporát.
Ne dobd el! Hisz éjjelente
te érted mond imát,
s minden könnycsepp, mit érted ejt,
egy néma vallomás.
Minden öröme, mosolya,
mely látszik ajakán,
hozzád száll, s tiéd szívében
tán minden dobbanás.
Ne dobd el! Hiszen panaszod
ő érti! Senki más!
S ő lesz talán az egyetlen,
ki érted majd kiáll.
Ne dobd el! Hiszen lesz idő,
hogy nem lesz semmi más,
csak puszta föld, ahol térdre hullsz,
s tán néhány szál virág.

Éva Meggyesi


 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
Vers...
  2018-03-09 22:53:05, péntek
 
  Túl közel voltál, mégis oly távol,
néha annyira vágytalak,
de sohasem tudtam lerombolni
azt a hatalmas kőfalat.

Mely köztünk állt mindig, magasra nyúlva,
eltompítva a hangokat,
s bármilyen szépen, szelíden szóltam,
az csak közömbös szó maradt.

Mint hideg kő, amely érzéketlen,
olyannak láttam arcodat,
s bármilyen szépen simítottam,
kemény páncéllal védted azt.

Lelkemnek minden mozdulása
érfalaimban megtapadt,
s mára megkövült. Hiába várnád,
nem szól belőle semmi hang.

Talán szerettél... a magad módján,
de sosem láttad a kínomat,
mikor oktalan, durva szóval
bántottál, bennem ott maradt.

Mára már elmúlt, s megkopott emlék,
mely lelkemben néha felszakad,
mint megriadt őz, és messzire tűnik,
mint egy elsuhant gondolat.

Meggyesi Éva


 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
Ha már nem maradt
  2018-03-06 19:55:16, kedd
 
  Ha már nem maradt

Ha már nem maradt semmi és hűvös, sóhajba nyúló éjszakákon
álom kerüli szemedet, hívj fel. Hisz tudod, hogy várom.
Én ott leszek, mint az éji köd, mely álomként ül a szempilládon,
s úgy lehelem rád csókomat, hogy elhozza majd az édes álmot.

Ha már nem lesz egy biztató szó, melyet annyira vársz most,
hívj fel. Hangom majd elnyeli a közöttünk lévő távolságot.
Ha már nem tudod, mit tegyél, s kétségbeesve várod,
az egyetlen tisztán csengő szót, hívj csak fel! Nálam megtalálod.

Ha már vágyod a feledést, s nem bírod többé a láncod,
mely lelkedet őrli, s gúzsba köt, hívj fel. Keress meg bárhol.
Én ott leszek. Szíved rejtekén, hol oly mélyen magadba zársz most,
hogy nem hallod meg a sóhajom, mely hozzád száll hűs éjszakákon.

Ha már nem lesz, mi visszatart, és te is karomba vágyol,
Úgy ölellek, hogy megérezd, az egyetlen, amire vágysz most.
Nem szólok. De a dobbanást szívemben hallod, és bánod,
mért nem tépted le láncaid, hisz boldog nem lehetsz máshol.

Lehet szebb. Lehet gazdagabb. De mikor szeretni vágyol,
nem lesz más, aki így szeret, csak én. Hisz te vagy az álmom.

Meggyesi Éva


 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
Csak egy kis állat
  2018-03-06 19:24:24, kedd
 
  Csak egy kis állat

Csak egy kis állat, valahogy mégis, oly sok benne a szeretet,
nyüszít utánad, ha látja, hogy elmész, s úgy örül, mikor érkezel.
Némán, sóváran néz utánad, szeme könnyekkel van tele,
bár te nem látod: mégis érzed titkon: te vagy a mindene.

Szeretni senki úgy soha nem fog, ahogy ő tud, oly szelíden,
s nem lesz olyan hű senki hozzád, mint ő, pedig csak egy kis eb.
Miért nem tudunk úgy szeretni, mi is? Mondjátok, emberek?
Miért dobban a szívünk mégis, ha a lelkünk az oly üres?

Néha úgy érzem magam én is, mint egy kidobott, kóbor eb,
amikor nincsen, kihez szóljak, hiszen a környék oly üres.
Úgy szeretnék egy szebb világot, ahol jók még az emberek,
ahol nincsen könny, nem dúl ármány, csak önzetlen, tiszta szeretet.

Meggyesi Éva


 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
Hiányzol még
  2018-02-25 23:53:27, vasárnap
 
  Hiányzol még

Hiányzol még, amikor este hold ragyog be az ablakon,
és az illatod ott érzem még oly erősen az ágyamon
mintha itt lennél, mintha hívnál, szinte hallom a sóhajod,
magamon érzem érintésed, és a szívem most felsajog.

Hiányzol még, mikor a hajnal első pírjával felragyog,
helyed az ágyon üres, árva, és én egyedül itt vagyok.
Olyankor várlak, s tudom, érzem, nem lehet vége, s nem bírod
elfeledni mi köztünk történt, s neked is úgy fáj, jól tudom.

Hiányzol még. S vissza fogsz jönni egy édes, nyári alkonyon,
mikor virágok illatoznak, s rózsák nyílnak a lugason.
Talán itt leszek. S visszavárlak, de az idő az oly gonosz,
lidérces képpel egyre üldöz, ráncokat hagyva arcomon.

Messzire mosva minden álmot, mely emlékeimben ott tolong,
s félek: amikor ráébredsz majd, nem vár rád más, csak sírhalom.
de én még ott is úgy szeretlek, ahogy az első hajnalon,
mikor karomban tarthattalak, s te voltál minden vigaszom.

Meggyesi Éva


 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
Február van
  2018-02-25 23:34:16, vasárnap
 
  Február van

Február van. Valahogy mégis: olyan furcsák a nappalok,
álmosan szemekkel néz az ég is, ahogyan éppen baktatok.
Tegnap még tél volt. Hideg tél, és hó pustolt be az ablakon,
de most ragyogó napsütés van, és a kedvem is jó nagyon.

Milyen más, mikor napsugár süt minden ajtón és ablakon,
derűsen, melytől feledni vágyom minden gondom és bánatom.
Ma csak a szépre gondolok, és hiszem, hogy lesznek holnapok,
akkor is, hogyha vén fejemre őszidő hullat harmatot.

Voltak álmok, mik összedőltek, s néha még most is felsajog,
de a remény az úgy ragyog fel, mint az égen a csillagok.
S tudom: az Úr ott fenn az égben tudja, látja, hogy jó vagyok,
s őrzi, amikor nem leszek már mindegyik drága csillagom.

Meggyesi Éva


 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
Egyszer megérted
  2018-02-06 23:51:43, kedd
 
  Egyszer megérted

Egyszer megérted te is gyermekem, hogy
mindig, mindenkor úgy szerettelek,
hogy lehoztam volna a csillagot az égről,
hogy ölelhesselek, dédelgesselek.

Szerettem volna sokkal többet adni,
s szívemben minden egyes dobbanás,
tehozzád szólt, ha nem is úgy hallottad,
hisz magába zárta a fojtott zokogás.

Megfáradt karom minden erejével
érted akartam küzdeni, hogy lásd,
milyen nehéz is erősnek maradni,
ha már tested- lelked megpihenni vágy.

Szerettem volna sokkal többet adni,
vakító nyárt, hol sárgul a határ,
hogy ne érezd soha, milyen is, ha fázol,
s ne legyen más, csak hosszú- forró nyár.

Azt akartam, hogy úgy tudjunk szeretni,
hogy el tudjunk fogadni minden kis hibát,
s szeretni tudjunk szívünk melegével,
akkor is, ha vérzik, akkor is, ha fáj.

S ha majd eltűnök a sűrű, téli ködben,
értetek szól majd mindegyik imám,
s kérem az Istent, adja vissza néktek
szívetekbe a régi lobogást.

Meggyesi Éva


 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
Most még....
  2017-12-15 22:05:16, péntek
 
  Most még nem érted

Most még nem érted, de eljön majd az óra,
hogy elköltözöm, hol nem fáj semmi sem,
valami különös árnyékvilágba,
ahol már minden, minden idegen.

Talán majd írok, mielőtt elmennék
könnyek között egy búcsúlevelet,
s hogy lesz- e majd időm elköszönni tőled,
Ki tudja még? De addig bármi lesz:

Minden ízemmel szeretni foglak,
s aranyló betűkkel írom a neved
szívem mélyére gyöngybetűkkel róva,
mint a legszentebb, legdrágább nevet.

S ha majd rátalálsz a gyűrött papirosra,
amelyen könnyem pacát képezett,
jusson eszedbe: nem volt olyan óra,
nem volt olyan perc, hogy ne szeresselek.

Talán akkor már mindent másképp látsz majd,
s megérted végre mennyi szeretet
áradt belőlem oly féltve hozzád,
minden napon, és minden éjjelen.

Azok a betűk majd úgy szólnak hozzád,
mint egy távoli, bűvös üzenet,
amelyen nem fogott az idő múlása,
s felszínre hozza a szép emlékeket.

Akkor fogod majd elhinni végre,
hogy nem volt, és nem lesz többé senki sem,
ki szívének utolsó dobbanásáig
miattad aggódott, téged szeretett.

Írta: Meggyesi Éva
Minden jog fenntartva!
Megosztható változtatás nélkül!
Mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles



Szeretni jöttünk

Szeretni jöttünk erre a földre
és hogy másokat boldoggá tegyünk,
de bármerre járok,bármerre nézek,
gonosz irigység vesz mindent körül.

Hová tűnt már az emberi érték?
Hol van már őszinte érzelem ?
Talán tovaszállt a zúgó őszi széllel
s nem maradt belőle szinte semmi sem ?

Szeretni jöttünk erre a földre,
és mégis úrrá lett itt a gyűlölet!
Kik mást eltaposnak,kincseket rabolnak,
csak azoknak jár már bőség,tisztelet.

Szeretni jöttünk erre a földre,
hát ne gyűlöljetek,szeressetek!
Itt van a pokol ! Itt van a mennyország!
Nincs másik élet,most szeressetek!

Meggyesi Éva


 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
Esőben sétálni
  2017-11-07 23:06:08, kedd
 
  Esőben sétálni

Úgy szeretek az esőben sétálni
olyankor nem látja senki ha sírok,
nem kell semmihez jó képet vágnom
ha hulló könnyeimmel oly nehezen bírok.

Szeretem érezni míg lehulló cseppje
végigszántja a sápadt arcomat,
lelkem mélyéről mélyen felfakadva
messzire mossa a bánatomat.

Olyan jó érezni üdítő cseppjét
míg csapongva száll bennem minden gondolat,
mely tisztára mossa az ég bársony kékjét
s messzire sodorja minden gondomat.

Olyan jó érezni végre hogy élek!
S míg szivárvány hídon bújik át a nap,
sugárzó fényével színeket varázsol
boldoggá téve holnapjaimat.

Meggyesi Éva


 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
A rózsák
  2017-11-01 23:47:49, szerda
 
  A rózsák

A rózsák is épp úgy szenvednek néha,
mint az emberi szív, melyben mélyen ott lakik
minden szenvedés, olyan mélyre zárva,
hogy ne tudják többé felszakítani.

Éppen úgy hullik apró harmatkönnyük,
míg végig gördülnek szirmuk oldalán,
átlátszó kristályként szirmukra tapadva,
s mégis: talán a legszebbik virág.

A rózsák is olyanok, akár az ember,
ki épp úgy hullajtja lelke szirmait,
gyöngyöző könnyként lelkébe temetve,
hogy ne hallja senki sóhajtásait.

Ők is elhalnak, amikor a szirmok
hervadt elmúlással földre hullanak,
s akkor ébrednek fel, mikor az eső hull,
s águkra újabb bimbókat fakaszt.

Az ember is olyan, akár a rózsák,
csak nem látszik rajtuk milyen súlya van,
egy oktalan szónak, mely lelküket nyomja,
s belülről sírva könnyet ontanak.

Az ember is épp oly széppé tud válni,
mikor a lelkében új remény fakad,
megszépül ő is egyetlen mosolytól,
mikor szívében újra lesz tavasz.

Írta: Meggyesi Éva
Minden jog fenntartva!
Megosztható változtatás nélkül!
Mindennemű egyéb felhasználása engedélyköteles



Nyugalmat szeretnék...

Nyugalmat szeretnék végre!
Napfényt, a dombok oldalán,
szelíd felhőként elsuhanni
onnan,hol bántottak talán.

Nyugalmat szeretnék végre!
Békében élni csöndesen,
és minden rosszat elfeledni,
mielőtt vár a végtelen.

Nyugalmat szeretnék végre!
Békét,és kedves arcokat!
Hogy eltudjam temetni végre,
mi minden ízemben felkavar.

Nyugalmat szeretnék végre!
Hogy ne vágyjak vissza már soha,
s hogy ne érezzem ha könnyeket hord
szemembe a szülőföld pora.

Meggyesi Éva



 
 
0 komment , kategória:  Meggyesi Éva versei  
     1/8 oldal   Bejegyzések száma: 76 
2018.07 2018. Augusztus 2018.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 72 db bejegyzés
e év: 1252 db bejegyzés
Összes: 14096 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1143
  • e Hét: 1143
  • e Hónap: 30713
  • e Év: 627942
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.