Regisztráció  Belépés
dorotea55.blog.xfree.hu
"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él. Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség." Gy Marcsi
1954.01.30
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Nincs Cím
  2018-03-12 07:05:07, hétfő
 
 
Olvasgattam. Régebbi írás, de tanulságos.


Egy tanulságos olvasói levél, amely bemutatja a hazai utánpótlást körülvevő viszonyokat.
2015.03.06.

Az utánpótlás fociról sokan írtak már. Én, mint anyuka a szülők szemszögéből szeretném megközelíteni. Két fiam is focizik, így jó néhány éve tartozom ehhez a csoporthoz. Sok mindenen keresztülmentünk, sok jó és rossz élményben volt részünk. Éppen ezért bizton állíthatom, hogy elég nagy gondok vannak a szülői társadalomban.

A foci olyan sportág, amihez mindenki ért. Legfőképp a szülők. Alapvetően szerintem az a probléma, hogy mindenki a saját gyerekében látja a ,,kis Messit, vagy Ronaldót" - egy kis focistát, akinek mindig, minden körülmények között a legjobban kell teljesíteni. Elfelejtjük, hogy ők csak kisgyerekek, akik szeretnek focizni. Kérdezzük meg magunktól, hogy miért vagyunk itt?! Valószínű azért, mert a gyerekünk ki akarta próbálni ezt a sportágat. Mi választottunk neki egy klubot, valószínűleg azért, mert úgy gondoltuk, hogy ott jó helye lesz. Érdekes, hogy kis idő elteltével ezt elfelejtjük, és a pálya széléről adjuk az utasításokat a gyereknek. Vagy ami még rosszabb, tornákon, meccseken üvöltve szidjuk a saját gyerekünket, vagy a csapattársát, esetleg az edzőt és a bírót.

Görcsölve nézzük végig az edzéseket: - Na, most mutasd meg!, Szedd már össze magad! stb. Aztán az autóban hazafelé rázúdítjuk a sok hülyeséget. Eszünkbe sem jut, hogy esetleg az edző kérte tőle, hogy úgy csinálja. Lehet, hogy a taktika része és mi az ellenkezőjét mondjuk neki. Közben pedig szidjuk, alázzuk és nem értjük, hogy lehet ilyen. A gyerek megzavarodik, mert nem tudja, kinek feleljen meg.

Jön egy új fiú a csapatba, aki ügyes. Mi egyből az ellenséget látjuk benne. Keressük a hibáit, szidjuk, próbáljuk a gyerekünknek negatívan beállítani. Pedig ha valaki tudja, hogy hányadik a sorban, az a gyerekünk maga. Tisztában van vele, ki miben jobb, vagy gyengébb nála. Ha ügyes gyerekek veszik körül, az ösztönzi, húzóerőként hat rá. Próbál még jobb lenni. Ez egy csapatjáték! Az én gyerekem a vele együtt pályára lépő gyerekektől lesz jobb. Hibáznak? Hát persze! Miért ne hibázhatnának? Nyilván mindenki nyerni szeretne, de ne felejtsük el, hogy a hibáinkból építkezünk! Ők dolgoznak közösen azon hétről hétre, hogy az adott meccsen a legjobbat hozzák. Lehet náluk jobb csapat. Lehet, hogy csak rossz napjuk van, vagy korán keltek. Esetleg valami bántja valamelyiküket. Nem az a megoldás, hogy a lelkébe gázolunk és osztjuk az észt. Biztatni kell és megnyugtatni, hinni a saját gyerekünkben!

Ne akarjunk az edzőre nyomást gyakorolni! Ha tegnap megbíztunk benne és rábíztuk a gyerekünket, ma se gondoljuk másként!

Előfordulhat, hogy megsérül, vagy megbetegszik. Nem kell mindenáron a pályára kényszeríteni, nehogy lemaradjon, kimaradjon. Kihagy egy-két edzést, vagy meccset? Nem baj, nem marad le semmiről! Mennyin részt vehet még!

Esetleg holtponton van? Ez minden gyerek életében előfordul. Nem úgy fejlődik ebben a félévben, mint a többiek? Ne az edzőt és a gyerekeket szidjuk, hogy éppen most nem a mi gyerekünk a kezdő! Gondolkozzunk el, hogyan segíthetnénk neki! Érzi ő is, hogy most nem megy, ha elérhetetlen elvárásokat támasztunk felé, azzal csak ártunk. Ha tudja a gyerek, hogy munkával és akarattal elérheti, hogy a helyére kerüljön, akkor ő magától mindent meg fog tenni, azért, hogy jó legyen. Ne azért akarja, mert mi akarjuk!

Gusztustalan a sok látszatbarátság. Hű, de jóban vagyunk! Aztán, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, mint gondoltuk, kibeszéljük a másikat. Szidjuk a gyerekét, pedig tegnap nálunk Fifázott, vagy velünk strandolt. A csapat egy közösség, ahol hasonló érdeklődésű gyerekek vannak. Persze nem szerethetünk mindenkit, de ezt tudják kezelni az iskolában is. Ne akarjuk megmondani, hogy ki a jó és ki a rossz! Ne bizonygassuk, hogy pedig te akkor is jobb vagy! A gyerek fejében ott a sorrend és tudja pontosan, hogy ő hol áll. Érzi azt is, mivel léphet előbbre.

Vigyük oda, mondjuk neki, hogy érezze jól magát és menjünk érte! Szurkoljunk nekik pozitívan és dicsérjük őket. Ha esetleg hibáznak, azt egyrészt érzik, másrészt ott az edző, aki ezt megmondja.

Ne felejtsük el, hogy ez nem rólunk szól! Sokaknak ez egy szuper program, bulizás. Sörözünk, pálinkázunk, pizzázunk és piknikezünk a pálya szélén. Lehet közös programokat csinálni a csapattagokkal, de ne kössük ezt össze egy teremtornával. Oda másért megyünk. Magasak az elvárásaink és közben mi zavarjuk meg a gyerekeket az oda nem illő programokkal.

Nincs más dolgunk, minthogy biztosítsuk neki azt, hogy azzal tudjon foglalkozni, amit a legjobban szeret! Had élvezze azt, amit csinál! Hiszen, ha örömmel lép pályára, az a játékán is látszik. Én csodálom a gyerekeimet, hogy a hét öt napján fogják az edzéscuccukat és hóban, esőben, lelkesen és alázattal indulnak edzeni. Közben az iskolában is próbálnak maximálisan teljesíteni. Nincs jobb érzés, mint amikor értük megyek és látom, hogy kipirult arccal, fáradtan, de boldogan mosolyogva jönnek le a pályáról.

Ezért érdemes ezt csinálni!

Tudom, sokan azt gondolják, hogy ők nem ilyenek. Pedig, ha őszintén magukba néznek, pontosan tudják, hogy körülöttük is ez zajlik és ők is részt vesznek ebben. Én is elkövettem jó néhány hibát, amire rájöttem, mi az, ami igazán fontos. Az, hogy boldog gyerekeket neveljek. Viszont, ha így viselkedek, akkor ez a legkevésbé fog sikerülni!
 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
Nincs Cím
  2018-02-15 06:27:41, csütörtök
 
 
Egy New York-i taxis története egy utolsó útjára induló idős néniről:


Az egyik közösségi oldalon találtam egy rövid történetet, Egész életünkben a nagy dolgokra várunk címmel. Bár azt nem tudjuk, hogy valóban igaz eseményeken alapul-e, az üzenete mindenképpen megszívlelendő. Hogyan maradhatunk emberek az embertelenségben? Úgy, ha megfelelő útravalót viszünk magunkkal: hálát, figyelmet, szeretetet.

Egy idős néni ült be a taxis mögé. Amikor a városba értek, könnyfakasztó dolog történt


Egy New York-i taxis igaz története egy utolsó útjára induló idős néniről:
Egyik éjjel megérkeztem a megadott címre és dudáltam. Néhány perc várakozás után megint megnyomtam a dudát. Ez volt aznapra az utolsó fuvarom, úgyhogy már azon voltam, hogy inkább hazaindulok.
De aztán mégis inkább kiszálltam, elsétáltam az ajtóig és becsöngettem."
Egy pillanat - válaszolt egy törékeny, idős hang odabentről. Hallottam, hogy valamit vonszolnak a padlón.
Kisvártatva kinyílt az ajtó. Kilencvenéves-forma, aprócska asszony állt előttem. Kartonruhát viselt és kis kalapot, kalaptűvel. Úgy nézett ki, mintha egy régi, fekete-fehér filmből lépett volna ki.
Mellette egy kis bőrönd pihent. Ahogy benéztem a lakásba, olyan volt, mintha évek óta senki sem lakna benne. A bútorokat fehér lepedőkkel terítették le. Nem voltak órák a falakon, egyetlen kép vagy dísztárgy sem a polcokon. A sarokban egy kartondoboz árválkodott, mindenféle fotókkal és vázákkal teletömve.
- Kivinné a bőröndömet a kocsihoz? Szeretnék néhány percre egyedül maradni. Aztán, ha Ön is úgy gondolja, visszajöhetne értem, hogy lekísérjen az autójáig. Nem vagyok valami jó erőben.
Miután beraktam a bőröndöt a csomagtartóba és visszaértem, belém karolt. Lassan, nagyon lassan odasétáltunk a taximhoz. Közben végig a kedvességemért hálálkodott.
Semmiség - feleltem. Minden utasommal úgy bánok, ahogyan mástól is elvárnám, hogy az édesanyámmal bánjon.
Milyen jó fiú maga! - mondta, ahogy beült a hátsó ülésre. Odaadta a címet, aztán megkérdezte: Mehetnénk esetleg a belvároson keresztül?
- Nem az a legrövidebb út. - vágtam rá gyorsan.
- Ó, azt egyáltalán nem bánom. - mondta. Egy hospice-házba tartok.
Belenéztem a visszapillantó tükörbe. A szemeiben könnycseppek csillogtak.
- Nincs már családom. Mindenki meghalt. Nagyon csendesen beszélt. A doktor úr szerint nekem sincs túl sok hátra. Csendben a műszerfalhoz nyúltam és kikapcsoltam az órát.
- Mit szeretne, merre menjünk?
A következő két órában bebarangoltuk a várost.
Megmutatta nekem azt az épületet, ahol réges-régen liftes kisasszonyként dolgozott. Aztán elmentünk abba a városrészbe, ahová új házasként a férjével költöztek. Egy picit megálltunk egy bútorraktár előtt. Azt mondta, lány korában az még bálterem volt, és a többiekkel odajártak táncolni.

Néha megkért, hogy álljak meg egy-egy sarkon vagy egy épület előtt. Nem mondott semmit, csak maga elé révedt.
Ahogy a hajnal első sugarai megjelentek a horizonton azt monda: Most már mehetünk. Elfáradtam.
Szótlanul haladtunk a megadott címig. Alacsony épület volt, a feljáró az elő tetővel fedett főbejáratig vitt.
Két egyenruhás alkalmazott jelent meg, ahogy megérkeztünk az ajtó elé. Profi udvariassággal segítettek, figyelték az asszony minden mozdulatát.
Kinyitottam a csomagtartót, és elvittem a bőröndöt az ajtóig. Az utasomat már beültették egy kerekesszékbe.
-Mennyivel tartozom? - kérdezte és benyúlt a retiküljébe a pénztárcájáért.
- Semmivel. - feleltem.
- Magának is meg kell élnie valamiből. - mondta.
- Vannak más utasaim is. - szereltem le.
Aztán, egy hirtelen ötlettől vezérelve lehajoltam és megöleltem. Meglepő erővel szorított magához.
- Nagy örömöt okozott egy kis öregasszonynak. - mondta végül: -Köszönöm.
Megszorítottam mindkét kezét és visszasétáltam a kocsihoz. Hallottam, ahogy mögöttem becsukódik a ház ajtaja.
Egy életre zárták rá az ajtót.
Aznap csak vezettem, céltalanul.
Nem vittem utasokat. Nem volt kedvem beszélni.
Egyre csak az járt az eszemben, mi lett volna, ha az asszony egy dühös sofőrt fog ki? Vagy valakit, aki türelmetlen? Vagy mi lett volna, ha én magam vagyok türelmetlen és elhajtok kopogás nélkül?
Lassan megértettem, hogy egész életemben nem tettem még fontosabb dolgot, mint előző éjszaka.
Egész életünkben a nagy dolgokra várunk.
És a nagy dolgok néha meglepő álruhában érkeznek: úgy vannak csomagolva, hogy aki nem figyel, az észre sem veszi, mennyire fontos lehetőséget mulasztott el"..

Link


 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
Olvasgattam...
  2018-02-12 17:06:01, hétfő
 
 
Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hires-kepek-keseru-titkai-lilaruhas-no/
Képek forrása: NAVA, MEK, Wikipédia


Szinyei Merse Pál - A lilaruhás nő


Link




Számtalanszor csodáltuk már meg a Lilaruhás nőt, az egyik leghíresebb magyar festményt. Szinyei Merse Pál munkája elsőre elbűvöli a nézőt színeivel, szépségével és az olyan finom részletekkel, mint szereplőjének arca vagy ölében nyugvó kezei, amelyek alól kikandikál pár szál virág.

Azt azonban nem sokan tudják, mennyi keserűség rejtőzik a kép mögött, milyen családi tragédiák, szakmai kudarcok, kemény kritikák kísérték a festő és modellje életét. Azt is csak kevesen tudják, mi lett később a halhatatlan festmény halandó modelljével és festőjével, Probstner Zsófiával és Szinyei Merse Pállal.
Link



Szinyei Merse Pál Probstner Zsófiáról készített portréja



Szinyei Merse Pál régi nemesi család sarja volt. Földbirtokaikból éltek, gazdálkodással foglalkoztak. A későbbi festő 1845-ben született, 1864-ben iratkozott be a müncheni festőakadémiára. Több éves tanulás, gyakorlás következett, a szüneteket pedig a családi birtokon, Jernyén töltötte. (Ez a mai Szlovákia területén fekvő ötezres lélekszámú község.) A Faun és nimfa, az Ruhaszárítás, az Anya és gyermekei című képe ebből a korszakból származik. 1869 végén hazatért, hogy a család földbirtokát igazgassa, mivel apja megbetegedett. Szinyei Merse Pál többször próbálkozott azzal, hogy önálló egzisztenciát teremtsen, ám mindig visszatért a családi birtokra.

Nyáry Krisztián így írja le a festő és a "lilaruhás nő" megismerkedését

"Az 1873-as év fordulópont volt a 28 éves Szinyei Merse Pál életében. Befejezte a saját maga által is fő művének tartott festményét, a Majálist, és beleszeretett barátja gyámleányába, Probstner Zsófiába.

Mindez Münchenben történt, ahová Jernyéről, a családi birtokról érkezett 1872-ben. Zsófia nővéréhez hasonlóan vonzódott a művészetekhez és a művészekhez. Sokat látogatta a fiatal festőt műtermében, és végigkísérte a Majális születését, amelynek egyik modellje éppen nővére, Mária volt. A kép 1873 elején készült el, márciusban már ki is állították a müncheni Kunstvereinben

A festmény óriási sikert aratott, nem is annyira a közönség, mint inkább a festők körében. Szinyei úgy érezte, festő lett, ebből fog megélni, és nem megy vissza Jernyére gazdálkodni. Elküldte képét a bécsi világkiállításra, és megkérte Zsófia kezét."





Link





Probstner Zsófia és Szinyei Merse Pál 1873-ban kötött házasságot. A következő évben az ifjú feleség saját készítésű ruhájában ült modellt a festőnek. Így készült a Lilaruhás nő.

A pár első gyermekét várta, és mint azt később Probstner Zsófia elmondta, a pici gyorsan fejlődött, ezért a ruha egyre szűkebbé vált. A kép másik érdekessége, hogy nem a szabadban készült, a tájat, a hátteret "fejből" varázsolta mögé Szinyei Merse Pál. A festmény előzményei közé tartozott egy korábbi próbálkozás is, amelyen sárga ruhában látható Probstner Zsófia.


Link



A sárga ruhás portré



Az első gyermek, Félix születését a következő egy évtizedben öt lány követte. Közülük azonban Zsófia tíz évesen, Mária öt évesen és Valéria két évesen halt meg. Mindhármukat a diftéria vitte el, akkoriban ugyanis nem voltak védőoltások. A diftéria - magyar népi nevén torokgyík - lázzal, gyulladással járó betegség. A magas gyermekhalandóság egyik oka hazánkban a torokgyík volt; a kis betegek gyakorlatilag fulladásos halált haltak.

A családi tragédiákat még tovább súlyosbította, hogy a festő gyakran került vagy apatikus, vagy agresszív hangulatba. Ebben közrejátszott az is, hogy Szinyei Merse Pál műveit vegyes érzelmekkel fogadták. A Lilaruhás nő a közönség körében sikert aratott, a szakma azonban még évtizedekkel később is fanyalgott. "A Lilaruhás nő felemás alkotás. (...) A műteremmé alakított szalonban dolgozott - ezzel magyarázható az árnyék sajátos jellege -, amelyet az akkor éppen Párizsból hazaérkezett Mednyánszky László erősen megkritizált. Szinyei Merse azonban nem fogadta el a plein air festésre vonatkozó tanácsokat" írja Végvári Pál 1986-ban, majd így folytatja: "színvonala nem éri el a Majálisét, keményebb és nem olyan egységes: a baráti tanácsok, kritikák, együttérzések nélkül alkotó művész izolációjának eredménye."

A helybéliek is gyakran megszólták Szinyei Merse Pált. Egy Probstner Zsófiával készült interjúban a már agg korú hölgy így vallott erről az időről: "No, meg nem is voltunk nagyon boldogok akkoriban. Sikert vártunk a Majálistól, s az elmaradt. Pali nem bánta, őt csak maga a festés érdekelte. Akkor élt igazán, ha mezítláb festhetett, és csiklandozta a fű a talpát. Én ezért haragudtam: mi lesz, ha valaki meglátja így?... Még bolondnak tartják! Annak is tartották.

Egyre többen pusmogtak a fülembe: meghibbant ez az ember. Ahelyett, hogy vadászna, politizálna, mint a többi urak, fest!
De miket! Hegyet meg mezőt... Még jó, hogy itt lakhattok a szülőknél, különben még koplalnotok kellene!"





Link



A jernyei birtok a házzal


Szinyei Merse Pál hullámzó kedélyállapota, dühkitörései annyira elviselhetetlenné váltak, hogy a felesége 1887-ben elköltözött az életben maradt Erzsébettel és Adrienne-nel, és a házasság felbontását kezdeményezte. A válás után Ghillány Imre későbbi földművelésügyi miniszterhez ment feleségül. Öt közös gyermekük lett. Szinyei Merse Adrienne azonban alig 18 évesen meghalt agyhártyagyulladásban...

A festő abbahagyta az alkotói tevékenységet és a politikai életbe vetette magát. 1896-ban megválasztották a héthársi kerület országgyűlési képviselőjének. Közéleti szerepvállalása mellett folyamatosan vezette a rá maradt jernyei földbirtokot.

Az 1890-es évek közepén tért vissza a festészethez, és 1920-ban bekövetkezett haláláig alkotott.

Probstner Zsófia túlélte összes, Szinyei Merse Páltól született gyermekét. Öregségére egyedül maradt, utolsó éveiről Gobbi Hilda Közben... című önéletrajzi könyvéből tudunk. Gobbi Hilda szívós munkájának köszönhető ugyanis, hogy a II. világháború után egy lakatlanná vált egykori kupleráj épületében, a Magyar utcában létrejöhetett a támasz és támogatás nélkül maradt öreg színészek otthona.

"Az otthonokba csak színészeket vagy színházi dolgozókat vettünk föl. Egyetlen kivétel volt ez alól: Szinyei Merse Pál felesége, a "Lilaruhás nő".

Rossz körülmények között élve, 99 éves korában kérte felvételét, és 102 éves koráig volt az otthon lakója.

Ott ült, furcsa törökös pongyolájában, egyenes derékkal, valami török fezzel a fején - mert a haja már gyérült -, és valami csodálatos eleganciát árasztott. Alig hallott, látott, de a szellemi képességei épek voltak, S amikor külföldiek jöttek látogatóba (...), bemutatták őket a "Lilaruhás nőnek" is. (...) A franciáknak franciául, az angoloknak angolul válaszolt. Százéves korában hárman is megfestették az arcképét."


Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/hires-kepek-keseru-titkai-lilaruhas-no/
Képek forrása: NAVA, MEK, Wikipédia

 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
Gondolatok
  2018-02-09 15:06:01, péntek
 
 

Franz Ehard "Sosem
cserélném el az én nagyszerű életemet, a szerető családomat, az én
csodálatos barátaimat a kevésbé ősz hajért vagy egy feszes hasért. Ahogy
korosodtam, egyre kedvesebb lettem a magam számára és kevésbé kritikus
magammal szemben. A saját barátommá váltam. Nem tolom le magam, ha több
süteményt eszem a kelleténél, vagy nem vetem be az ágyat, vagy megveszem
azt a virágtartót az erkélyre, amire semmi szükség nincs, de jól néz
ki.

Felhatalmazva
érzem magam, hogy élvezkedjek, hogy rendetlen legyek, hogy extravagáns
legyek. Annyiszor megéltem, hogy legkedvesebb barátaim idő előtt
elmennek; mielőtt még megérték volna azt a szabadságot, amit az öregség
hoz magával.

Ki
törődik azzal, hogy hajnali 4 -ig olvasok, vagy játszom a
computeren?Táncolhatok a régi muzsikára, ha úgy tartja a kedvem és
sírhatok a régi szerelem emlékén.....és meg is
teszem.

Sétálok
a vízparton egy olyan fürdőruhában, amiben kidomborodnak a testrészeim,
és önfeledten vetem bele magam a hullámokba, ha jól esik, és nem törődöm
a motorcsónakokból rám vetett sajnálkozó pillantásokkal. Ők is lesznek
öregek.

Tudom,
persze, azt is, hogy időnként feledékeny vagyok. És hát van is néha mit,
elfelejteni az életből. De azért a legfontosabb dolgokra
emlékszem.

Hát
igen, életem során azért megtört néhányszor a szívem. Hogyne tört volna
meg, amikor elveszítesz valakit, akit szerettél, amikor egy gyerek
szenved, vagy elüti a cicádat egy autó? De a megtört szív az, ami erőt
ad és megértést és részvétet kelt. Egy olyan szív, mely sosem
szenvedett, érzéketlen maradt minden iránt, az sosem fog örömöt érezni a
tökéletlenség felett.

Én
nagyon boldog vagyok, hogy elég soká éltem ahhoz, hogy
megőszülhessek,hogy a fiatalos nevetésem mély ráncokat mart az arcomra.
Oly sokan vannak,akik soha nem nevettek és oly sokan, akik nem érték
meg, hogy ősz hajszálaik legyenek.

Ahogy
múlnak az évek, úgy egyre könnyebb pozitív lenni. Egyre kevesebbet kell
törődni azzal, mit gondolnak mások. . .Én nem teszek fel magamnak se
kérdéseket. Ráadásul fenntartom magamnak a jogot, hogy ne legyen
igazam.

Nos,
válaszolva ifjú barátnőm kérdésére, elmondhatom, hogy nem bánom, hogy
öregszem. Szabaddá tesz. Szeretem azt, akivé váltam. Nem akarok örökké
élni, de amíg itt vagyok, nem fecsérlem olyanra az időmet, mint, hogy mi
lett volna ha... vagy azon izgassam magam, mi lesz majd. És minden
áldott nap eszem édességet /már ha kedvem van
hozzá/.

Mindig
mosolyogj és a szívből fakadó igaz barátságokra nagyon
vigyázz!

Szeretettel
ajánlom a fenti gondolatokat kor- és kórtársaimnak. És ajánlom még, hogy
mindig nevessetek a saját hülyeségeiteken, mert a nevetés az élet
legnagyobb adománya és erősíti az
immunrendszert"
Ismeretlen öregúr bölcselkedése kávészürcsölgetés közben.


Link


 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
Datolyaszilva
  2017-11-17 16:25:28, péntek
 
  Link




Datolyaszilva a szervezet számára szükséges anyagok kimeríthetetlen tárháza.
Csodálatosan egyesíti , kálium, magnézium , kalcium , vas- , jód , A-vitamin (béta -karotin ), C , PPvitaminokat.

Mik az előnyei? Datolyaszilva feltölti a szervezetet kálium sókkal , melyek olyannyira szükségesek a szív-és érrendszer számára . A datolyaszilva hasznos tápanyagai együttesen erősítik az érfalakat, csökkentve a hipertóniás kockázatokat, és normalizálja a vérnyomást.
Link



Már a látványa is szemet gyönyörködtető - a legjobb a téli lehangoltság és a depresszió elűzésére. A datolyaszilva csodálatos narancssárga színének forrása az A-vitamin (béta-karotin) amely segít a rák megelőzésében. Az A-vitamin a legkedvezőbb hatással van a szemre, és a bőr állapotára.
Ugyanez a karotin gondoskodik a légző rendszerünkről, és megelőzi a hörgő, és tüdőgyulladást. Magas A, és C vitamintartalmának köszönhetően növeli az immunitást, ezzel megvéd bennünket a megfázásos betegségektől.
Világkörüli útjára Kínából indult, és eljutott egészen hazánkig, ahol nagyon kedveli a klímát, és gazdag terméssel hálálja meg a törődést.

Több mint 200 fajtája ismert, Japánban találhatjuk a legnagyobb fajtaválasztékot. Alapvetően megkülönböztetünk, magtalan és magos fajtákat, a csersavtartalmától függően van amelyik már keményen is édes és ehető.
A nálunk termő fajták, és a kereskedelemben árusított gyümölcsök leginkább összehúzzák a szájat, hogy ne csalódjunk benne, türelmesen várjuk meg, amíg néhány napi érlelés után tapintásra puha lesz akkor egy csodálatos aromás mézédes gyümölcsöt ízlelhetünk. Cukortartalma eléri a gyümölcs súlyának negyedét, ezért ha megeszünk két érett hurmát, már nem fenyeget az éhség. A tápláló energiájával együtt teljes értékű vitamin és nyomelem készlethez, és tengernyi élvezethez jutunk.

Link




A mi vidékünkön is megterem, és sok kiskert dísze a csodálatos narancssárga, fényes héjú gyümölcseivel, melyek ősszel színesítik a helyi piac választékát. Október, novemberben szüreteljük, és utóérlelés után válik ehetővé. A fán maradt termések az első fagyok után annyira édesek mint a lekvár.


A fán maradt termések az első fagyok után annyira édesek mint a lekvár, de már nem tarthatóak el hosszú ideig.

Gyümölcsét ősidők óta alkalmazzák Kínában a különböző vese és húgyhólyag betegségeknél. A benne lévő magnézium segít kijuttatni a nátriumsókat szervezetünkből, ezzel tehermentesítve a veséket.

A datolyaszilva levelében és termésében lévő nyomelemeknek (vas) köszönhetően az anémia megelőzésében hasznos.

Napi egy gyümölcs biztosítja az idegek megnyugvásához szükséges magnéziumot, és ezzel biztosítja a nyugodt alvást. A benne lévő fruktóz és glukóz pedig gondoskodik a jó hangulatunkról.

Az összehúzó és baktericid tulajdonságának köszönhetően a kisebb égéseket és sebeket, ha a tiszta gyümölccsel bekenjük gyorsan, begyógyítja, és kellemes hűsítő hatású.

Magas cukortartalma miatt cukorbetegeknek nem ajánlott a fogyasztása.
Kisgyerekeknek bőrrendellenességek esetén ne adjunk datolyaszilvát!

A vásárlásnál válasszunk minél élénkebb színű gyümölcsöt, a csészelevelei legyenek teljesen szárazak. A fekete foltok és pöttyök a kezdődő romlás jelei.
Hűvös helyen hosszabb ideig tárolható, 0-1 ºC-on 2-3 hónapig eláll. A melegben néhány nap alatt megpuhul, vagyis beérik.

Amikor teljesen puha, félbevágva kikanalazhatjuk, vagy a héját lehúzva fogyasztható. A magas csersavtartalom miatt csak rövid ideig hőkezelhető, különben kicsapódik.
Forrás: Internet

Link


 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
Datolyáról...
  2017-09-03 17:09:13, vasárnap
 
  A datolya nem gyógyszer, annál sokkal többet ér!

Már a Bibliában is emlegetett datolya egyre népszerűbb hazánkban. A gyümölcs szárított formában jut el hozzánk, és ízletes csemegeként fogyasztjuk. Sokan nem is sejtik, hogy gyógyhatása nem lebecsülendő.

Link




A datolya a zsidó népnél az őszinteséget, a szépséget és az igazságosságot szimbolizálja.



Datolya történelem

A datolya az egyik legősibb gyümölcsünk, már az időszámításunk előtti Mezopotámiából is maradtak fenn róla írásos emlékek.

A datolya igazi hazája Algéria, Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Szudán, Szaúd-Arábia, Irán és Irak, amely a mai napig a legnagyobb datolya exportőr.

Európában csak Spanyolország termel említésre méltó mennyiséget. A friss datolyának és a szárítottnak majdnem teljesen megegyező a tápértéke. A datolya gyümölcse 4-5 cm hosszú, színe lehet zöld, sárgásbarna vagy mély barna, puhasága meg az íze nagyon különböző. Fényes héja alatt édes gyümölcshús van, középen pedig kemény, hosszúkás mag található.

Az élet fájának, áldott fának is nevezett növény még a Koránban is szerepel. Nem is csoda, hiszen a közel-keleti országokban a datolyapálma szinte minden része felhasználásra került. A fa árnyékot biztosított a sivatagban, védelmet nyújtott a széltől, leveleivel fedték a házakat. Természetesen a fa termése, a datolya volt a legfontosabb, hiszen a gyümölcs tökéletes energiaforrásnak számított, s az egészségre gyakorolt jótékony hatására hamar felfigyeltek, így nem csak táplálékként szolgált, hanem egyre gyakrabban gyógyszerként is fogyasztották.


Nem nagyon tudja semmilyen kártevő megtámadni, mivel a magot körülvevő édes gyümölcshús 60-70 százalék gyümölcscukrot tartalmaz, ezáltal olyan, mint egy természetes lekvár. Ebben az édes közegben a mikroorganizmusok nem képesek szaporodni. A datolya magas cukortartalma ellenére egészséges, csodálatos és gyors energiaforrás.

A datolyában található fruktóz teljesen másképp viselkedik a szervezetbe jutva, mint a szaharóz, és nem jelent rendkívüli megterhelést a hasnyálmirigyre. Nem alakul át zsírszövetté sem, mert a felesleget a máj glikogénné alakítja és elraktározza. Ennél fogva a datolya egyáltalán nem hizlal, viszont életfontosságú energiaforrás, amely frissítő hatással van az egész testre, s különösen az agyműködésre.



A datolya egészségi szempontból még számtalan előnyös tulajdonsággal rendelkezik. Nagyon gazdag rostokban, vitaminokban és ásványi anyagokban. Található benne A-, B-, C- és D-vitamin, kalcium, kén, cink, vas, kálium, foszfor, magnézium, mangán, réz és olaj.







Link




A datolya hatása szervezetedre



Naponta legalább egy szem elfogyasztásával hozzájárulsz tested kiegyensúlyozott és egészséges étrendjéhez,

a datolya megszünteti a székrekedést, segít a hasüregi problémák, szívpanaszok, hasmenés és az emésztőrendszer rákos elváltozásainak enyhítésében,

fokozza a szexuális teljesítőképességet is,

részegségre, másnaposságra, alkoholmérgezésre gyors enyhülést hoz, fájdalomcsillapító hatású,

orvosi kutatások szerint az emésztőszervek rákjának megelőzésében is nagyon hatékony,

a datolya a legjobb élelmiszer az izmok építéséhez is,

nagy mennyiségű ásványi anyag tartalmának köszönhetően vértisztító hatású,

ha nyugodtan akarunk aludni, akkor együnk alvás előtt néhány szem datolyát. Aminosavjából szerotoninhormon keletkezik, amely csökkenti a stresszt és az idegességet,

nagy mennyiségű növényi hormontartalmának köszönhetően a változókor idején segíthet a hormonháztartás egyensúlyának megtartásában, késleltetheti a változó kor beköszöntését, illetve csillapíthatja annak hatását,

napi egy szem datolya a szemek egészségének és a látás élességének élethosszig tartó fenntartásában is óriási segítség. Különösen hatékony azoknak, akik szürkületkor és éjszaka gyengébben látnak.


Számtalan formában fogyaszthatod: tejhez, joghurthoz keverve, kenyér mellé, ízletesebbé tehetsz vele süteményeket, ételeket, de csupán magában is fogyaszthatod.

Felnőttek és gyerekek számára egyaránt előnyős, de különösen jót tesz a várandós nőknek. A szülés körüli időszakban a hölgyek legjobb tápszere.

A muzulmán hagyomány szerint a böjt megtörésekor pár szem datolyát és egy kis vizet vesznek magukhoz, ez segít elkerülni, hogy a böjt után hirtelen túl sokat egyenek. Amint a szervezet felvette a datolya értékes anyagait, az éhségérzet azonnal csillapodik. A datolya ideális támogatója az emésztés kiegyensúlyozásának. A fáradt testnek fél órán belül új erőt ad.

Székrekedésre: Áztasd be éjszakára a gyümölcsöket és reggel az áztatóvízzel együtt fogyaszd el.

Hasmenésre: az érett datolya nagyon sok káliumot tartalmaz. Könnyen emészthető, és segít a hasmenéses problémák leküzdésében.

A datolya hatékonyabb bármely gyógyszernél, és mivel természetes anyag, teljesen mentes a mellékhatásoktól.

Könnyen emészthető, rákos betegség kialakulásakor ellátja a szervezetet a betegség leküzdéséhez szükséges energiával.



Egy szó mint száz, a datolya egy igazi "boldogság" bomba.
Forrás: http://egeszsegter.hu/cikk/586/a-datolya-nem-gyogyszer-annal-sokkal-tobbet-er%21. html

Link


 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
Nincs Cím
  2015-07-26 07:36:23, vasárnap
 
 


"A széppróza és a vers gyógyír, orvosság. A valóság előidézte szakadást gyógyítja a képzelet szövetén."
Jeanette Winterson



Sajnos egyre több irodalmi oldalon gyakoriak a viták, a veszekedések. Számomra nem minősíthető az egymást lenéző, bántó, gyűlölködő, alázó... sorolhatnám viselkedés.
Szeretem az irodalmat a verseket, prózákat...de ahol ezt látom onnan elmegyek.

A legszomorúbb, hogy egyre több helyen találkozom vele.

Reggel szomorúan olvastam e sorokat a Facebookon.

Sajnálom, hogy egyáltalán ilyen személyeskedés megtörténhet a verses oldalakon.

"Nekem sok a dolgom
Én nem érek rá,
Így hát mindegy,
Hogy mit is szóltál,
De csak akkor ítélj,
Hogy én ki vagyok,
Ha egyszer tudni fogod,
Hogy Te kicsoda voltál.

És elmenekülnél
Innen a Holdra,
Csak mert szeretet ellen
Be lettél oltva
Tudom, hogy Neked is
Rém kellemetlen,
Hogy be lettél oltva
Szeretet ellen."

( Kovács Ákos )

Kedves J... J....!
A magyar irodalom klasszikusai előtt tisztelegve és jelen csoport egyes tagjaival szembeni viselkedésed végett írom e sorokat.

Legutóbbi gondolat váltásunkat követően megvádoltál: ahelyett hogy a versedről írnék, kizárólag minősíteni tudlak Téged, ezt követően trollnak minősítettél, ( most ki minősít kit? ) majd az utolsó szó ( vélt ) birtokában le is tiltottál... ez a magatartás, szórakoztatóan praktikus módja a következetlen önvédelemnek, cseppet sem eredeti, önmagáért beszél.

A népszerűség hajszolása nem segíti elő művészi fejlődésedet és csorbítja szavaid hitelét. Kérlek, ne aprózd el magad talmi csillogásért! Mindezeket pedig, ne tetézd gőggel. Mikor másokat irigységgel vádolva alkotsz véleményt, vagy minősítesz trollnak, ugyanúgy önmagadból indulsz ki mint bárki, aki negatív véleményt nyilvánít. Félre ne érts, nem szeretnélek bántani a kritikámmal, mert egyetértesz, vagy sem ez egy kritika... no nem a versedet, inkább a magatartásodat illetően.
Nos... ha már a a műved kritikáját hiányoltad: a versed jó, bár olvastam már sokkal jobbat is. Sajnálom, de erről mindössze ennyit tudok írni. Nem hiszem, hogy ez a pongyola vélemény hiányérzettel töltene el, mivel mind minőségben mind terjedelemben közel azonos azzal, amit elvársz aktuális közönségedtől.

Ellenben félek, nagyon téves úton jársz, mikor az ítélkezés udvarába tévedsz.
Az a kicsinyes cinizmus és káröröm amelyet egyik csoport társunk, olvasód X... reakciója váltott ki belőled és amely teljes mértékben átitatja a stílusodat, egyszerűen méltatlan a Költészethez, méltatlan ehhez a csoporthoz.
Hidd el, SENKI nem irigykedik a költészetedre... ez az oldal nem erről szól, hanem a szépség egyszerűségének élvezetéről és a szeretetről.

Akik e költészethez méltatlan, ám korszerűen "praktikus" fórumon megjelennek, azok elsősorban olvasnak, ajánlanak megosztanak, ritkábban írnak. De senki nem azért lép ide fel hogy önmagát tömjénezze, klasszikus szerzőkkel egy lapon feltételezni merje, ( pláne nem a facebook kedvelések mennyiségének szubjektív tükrében ) ennek feltételezése, már önmagában nonszensz.
A valódi költők nem a népszerűségért alkottak-alkotnak, hanem mert erre a sorsra rendeltettek, ezt a célt álmodták meg a Teremtő Gondviselésnek hála. Ez hitelességük záloga amelynek okán cseppet sem érdekes számukra, hogy amit alkotnak tetszik-e, vagy sem a közvéleménynek.

Ők maguk eszközök csupán, szavaik az örökkévalónak ihlettek.

Mindez nem Rólad szól. Dehogy akarja bárki is eldobatni Veled a tollat!
Menni fog az írás jobban is, csak semmi cinizmus, egoizmus és önteltség!

Egészség legyen, meg alázat, a többit a Jóisten melléteszi, meglátod.
További sikeres alkotást kívánok!
K..... S...
Forrás: Vers Mindenkinek





Hevesi Éva
KÖLTÉSZET VAGY FŰZFAPOÉZIS?

Manapság egyre többen gondolják magukat nagy költőnek, írónak, csak mert írnak, rengeteget írnak - grafomán módón, szinte megállíthatatlanul róják a sorokat. Ezen irományok irodalmi (művészi) értéke azonban, finoman szólva is megkérdőjelezhető, - általában a mennyiség nem csap át minőségbe.
Ugyanakkor (paradox módon) gyakran őstehetségek, igazi gyöngyszemek (poeta notusok) kallódnak el, mert nincs alkalmuk, lehetőségük, pénzük sem, hogy alkotásaikat közkinccsé tegyék. Ez nagyon sajnálatos jelenség, mert minden értékes gondolatnak, minden irodalmi igényű írásnak az lenne a rendeltetése, a célja, hogy az emberiség közös szellemi kincsét gyarapítsák. Ezért fájdalommal kell tudomásul vennünk, hogy a mai társadalmi-gazdasági körülmények ezt nem mindig teszik lehetővé. Jobb híján az igazán tehetséges alkotók is a különböző, ma már tucatszám működő, műkedvelő alkotói csoportok valamelyikéhez csatlakoznak. Ezek a szerveződések inkább egyfajta baráti körök, melyeknek tagjai életkor, műveltség, irodalmi ízlés, tehetség és sok más tekintetében nagyon heterogének. Ez természetes, és bizonyos szempontból még előnyös is, hiszen így minden műfaj, stílus, színvonal képviselteti magát egy-egy csoporton belül, s ez változatosságot, sokszínűséget eredményez.
Nincs nekem semmi bajom azokkal a fűzfapoétákkal, akik kedves-jópofa rigmusokkal, tréfás csasztuskákkal, vagy akár komoly témájú, rímbe szedett sorokkal fejezik ki gondolataikat, érzéseiket. Abban sem látok semmi kivetnivalót, ha e versikéket (prózai írásokat) szerzőik a rendszeres összejöveteleken felolvassák, sőt valahol még publikálják is. (Úgy gondolom, ezeknek a műveknek is megvan a maguk szerepe!) Csakhogy ez még nem költészet, nem irodalom! Bárcsak annyi tehetséges ember lenne e hazában, s annyi értékes, időtálló írás születne, ahányan ma Magyarországon szent meggyőződéssel hiszik magukról, hogy halhatatlant alkotnak.
Senkit nem szeretnék megbántani, de az az érzésem, hogy - habár ma rengetegen írnak - csak nagyon kevesen és keveset olvasnak. Vagy ha olvasnak is, legfeljebb az újságokat nézik át. És a könyvek? A könyvek, amelyekből annyi áll az emberiség rendelkezésére, amelyekben annyi tudás, annyi szépség rejlik, hogy ha ezer évig élne valaki, akkor sem tudná, még a töredékét sem elolvasni. (Irodalommal foglalkozó, magát alkotóművésznek képzelő ember legalább azzal legyen tisztában, mennyi mindent nem tud, nem tudhat!) Persze, erre nincs is szükség. Mégis azt hiszem, a magukat öntudatosan költőnek, írónak vallók közül kivétel nélkül mindenkinek, van mit tanulnia Aranytól, Adytól, Petőfitől, József Attilától, Radnótitól, Nagy Lászlótól, és a többi klasszikustól. S ha valaki úgy érzi, ő már végképp mindent tud, még akkor is rengeteg olyan ismeret van, amit elsajátíthat, ami által több lehet, amivel tágíthatja látókörét, kiteljesítheti személyiségét. Ilyen ,,nevektől" tanulni egyáltalán nem szégyen! Sőt!
Az, hogy elég gyakran kevéssé sikerült versek-prózák is megjelennek irodalmi lapok hasábjain, antológiákban, (esetenként ilyen-olyan díjakat nyernek irodalmi pályázatokon) még nem is lenne baj, de ezek szerzői már attól halhatatlannak képzelik magukat, mert valahol kinyomtatva látják a nevüket. Pedig az őszintét megvallva, ezeknek a kiadványoknak eléggé korlátozott a terjesztésük, ráadásul belterjesek - ebből is következően, kis példányszámban jelennek meg. - ,,Házi" használatra azonban tökéletesen megfelelnek.
Tudom, vannak, akiknek nagyon sokat jelent az, hogy egy (vagy több) irodalmi társasághoz tartozhatnak, az összejövetelekre eljárhatnak, írásaikat előadhatják, és nyomtatásban is megjelenhetnek. Ez mindenképpen felemelő érzés, és senkit nem lehet, nem szabad ilyen helyről kizárni, vagy a publikálási lehetőségtől megfosztani azért, mert írásai nem érnek el egy bizonyos színvonalat. (Joggal vetődhet fel, persze, ki és milyen alapon húzhatja meg azt a bizonyos határvonalat! Erre a kérdésre sajnos, én sem tudok érdemben válaszolni, ellenben nagyon kíváncsi lennék mások ezzel kapcsolatos véleményére.)
Úgy gondolom, egyszer valakinek le kellett már írnia, hogy amit jó néhányan költészet címén ,,művelnek", bizony fényévekre van az igazi művészettől! (S közülük elég sokan egyáltalán nem rendelkeznek önkritikával, nincsenek tisztában írásaik irodalmi értékével, pontosabban ,,értéktelenségével".) Ne használjuk a gyakran joggal visszautasított, pejoratív csengésű ,,amatőr" szót, nevezzük inkább ,,munkásságunkat" hobbi-költészetnek, tartalmas szórakozásnak, a szabadidő hasznos eltöltésének, kedvtelésnek. Próbálkozni, jobbat akarni persze mindig érdemes, sőt, vannak, akiknek tehetségük okán kötelező is. (Negatívnak tűnő véleményem természetesen nem nekik szól!)
Egyszóval, írjon továbbra is mindenki, aki úgy érzi, írnia kell! Ugyanakkor olvasson is, fejlessze tudását, alakítsa egyéniségét, önismeretét - tanuljon a ,,nagyoktól", hogy megérthesse az írás, a költészet igazi lényegét. S ne feledjen néha egy-két verstannal (prozódiával) foglalkozó könyvet is tanulmányozni (Hegedüs Géza, Szepes-Szerdahelyi), amitől azért még senki nem válik költővé, de talán kicsit jobb verseket tud majd írni, s ezzel minden bizonnyal több örömet okoz mind önmagának, mind a sorait olvasóknak.
Forrás: Élő Költők Társasága
 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
Olvasgattam...
  2014-07-17 13:15:16, csütörtök
 
  Olvasgattam...

Link



Gobbi Hilda szobra a Nemzeti Színház előtt. Párkányi Raab Péter alkotása
Forrás: wikipédia





Forrás.
Link

Sándor Zsuzsa
[2004. februári díjazott]


Gobbi Hilda öröksége

Minden vagyonát a magyar színházi szakmára hagyta. Végrendeletében díjat alapított az évad legjobb epizodistáinak. Nyaralóját a Magyar Nemzeti Színháznak adományozta, hogy alkotóházként működjön. 2002-ben az új Nemzeti avatásakor a nevét sem említették. Tavaly lett volna kilencven- éves. A színházi szakmában nem emlékeztek meg róla.
Gobbi Hilda új végrendeletet írt 1987-ben. Nemcsak súlyosbodó betegsége kényszerítette rá. A rendszer válsága, a fenyegető gazdasági csőd komor jövőt festett, a színésznő féltette a magyar színházat. Mivel családja, gyermeke nem volt, úgy döntött, vagyonát a szakmára, a kollégákra hagyja. Régi barátját, Rőder Edit ügyvédet kérte föl végrendelete elkészítésére, gondozására.

Gobbi úgy rendelkezett, halála után el kell adni budai, Orsó utcai, 164 négyzetméteres öröklakását és garázsát. Ezek akkori becsült értéke kb. hatmillió forint volt. A pénz kétharmadából a színésznő Aase-díjat alapított: "Az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok "főszereplői" az epizodisták részére."

A maradék kétmillió forintot idős színészek segélyezésére szánta. Arról is rendelkezett, hogy visegrádi nyaralója a "Magyar Nemzeti Színház" tulajdonába kerüljön, s alkotóházként működjön. A színésznő 1988 nyarán hunyt el.

Rőder Edit lapunknak elmondta, az Orsó utcai lakást és garázst több mint nyolcmillió forintért értékesítették. A végakaratnak megfelelően 1989-ben létrehozták az Aase-díjat. Gobbi Hilda szándéka szerint az alaptőke kamatából évente négy epizodistát kell jutalmazni - 50-50 ezer forinttal. Gobbi ennél is többet akart adni kollégáinak, ám az akkori kulturális miniszter, Köpeczi Béla ahhoz már nem járult volna hozzá, hogy egy magándíj értéke az állami Jászai Mari-díjat felülmúlja.

A díj alaptőkéjét a kulturális tárca és a Színházi Társaság (a Magyar Színházművészeti Szövetség jogutódja) kezeli. A legjobb mellékszereplőknek járó jutalmat évenként két színésznőnek és két színésznek kell odaítélni. A végrendelet elkészítésekor azonban még nem számolhattak a rendszerváltás gazdasági következményeivel, az inflációval. A megmaradó összeget, az Aase-díj alaptőkéjét természetesen kamatoztatták. Ám paradox helyzet állt elő: bár a díj alaptőkéje évről évre növekedett, a végrendeletben előírt összegtől eltérni nem lehetett. Gobbi Hilda közcélokra szánt vagyona - jelenleg már majdnem 28 millió forint - hosszú ideig "holt tőkeként", felhasználatlanul gyarapodott a bankban. Rőder Edit és a vagyonkezelő színházi szövetség folyamatosan kérvényezte, hogy a kultuszminisztérium engedélyezze a végakarat módosítását: növeljék a díj összegét. 2001-ben Rockenbauer Zoltán miniszter bólintott a kezdeményezésre. 2002-ben és tavaly az Aase-díjasok már 220-220 ezer forintot kaphattak.

A sikertörténetben azonban szépséghibák is vannak. Gobbi kívánsága volt, hogy a díj kiosztásáról héttagú bizottság döntsön, amelynek elnöke a mindenkori művelődésügyi miniszter vagy a színházért felelős helyettese. De az ország egyik nagy színészének végakaratát a tárcavezetők nem tartották fontosnak. "A bizottságban soha sem vett részt kultuszminiszter. A művészeti főosztály egyik munkatársa képviseli a tárcát" - állítja Vajda Márta, a Színházi Társaság ügyvezetője. Az Aase-grémium további tagjait jelenleg a Színészkamara választja. A színházaktól kérnek évente javaslatot a díjazottakra. Valójában nem az évad legjobb epizodistáit tüntetik ki, hanem főleg idősebb művészeknek osztják a pénzt, életműdíjként. Nyilván egyszerűbb "ismertségi alapon" juttatni, mint fáradságos előadásnézéssel vesződni. A díjosztás furcsaságáról Rőder Edit lapunktól értesült: "Helytelenítem. Gobbi Hilda kifejezetten azzal a szándékkal hozta létre a díjat, hogy a legjobb epizodistákat segítse." Az ügyvéd hozzáteszi, rosszallásán túl többet nem tehet. Az általunk megkérdezett független jogi szakértők szerint viszont ha a végrendelet céljától, szellemétől eltérnek, ügyészi felügyeleti eljárás is indítható.

Gobbi Hilda idős színészek segélyezésére alapítványt kívánt létrehozni, de halála után a kultuszminisztérium jogi kifogásai miatt ez nem jött létre. A több mint kétmillió forint kamatait a Színházi Dolgozók Szakszervezetéből és a Színházi Társaságból alakult bizottság ítéli oda rászorultsági alapon. A végrendeletben nem szerepel, hogy a minimum tízezer forintos évi segélyből hányan részesülhetnek. Mivel a kamatot minden évben szétosztották, az alaptőke nem emelkedett. A segély összege így ma már jelentéktelen.

Gobbi Hilda kedvelt pihenőhelye volt a visegrádi nyaralója. Ennek kulturális értéke felbecsülhetetlen: "A ház kő és fa építőelemeinek 80 százaléka a Magyar Nemzeti Színház Blaha Lujza téri lebontott épületéből származik... A házba épített régi kiskapu, melynek kilincsét oly sok nagy művészünk nyomta le naponta, s Jászai Mari, Bajor Gizi, Somlay Artúr öltözőinek ajtajai is kisugározzák a színész sorsát" - írja végrendeletében Gobbi. Az alkotóházat a "Magyar Nemzeti Színházra" hagyta. A színésznő Rőder Editet bízta meg azzal, hogy az alkotóház használatával kapcsolatos szabályzatot kidolgozza. E munkában részt kellett volna vennie a Színházművészeti Szövetség két tagjának és az akkori Nemzeti öt színészének is. A szabályzat a mai napig nem készült el. "A régi Nemzetivel nem alakult ki kapcsolatom. Tisztességgel átadtam nekik az ingatlant, a benne lévő ingóságokkal együtt. Többé nem értesültem arról, mi van az alkotóházzal" - mondja az ügyvéd. Az akkori Nemzeti - ma Pesti Magyar Színház - gazdasági igazgatója, Pollák Magdolna 1991-ben került az intézményhez. Úgy véli, szabályzat nélkül is az előírtaknak megfelelően használták az üdülőt.

Gobbi Hilda célja az volt, hogy a Nemzeti Színház tagjain kívül más vezető színművészek, rendezők, dramaturgok is használhassák az alkotóházat. Ám úgy tudjuk, színészkörökben a nyaralót nemigen ismerik, nem járnak oda. Pollák Magdolna ezt elismeri. Jelentkezési sorrendben juthat be bárki, de saját színházuk tagjai, munkatársai helyzeti előnyben vannak.

Mégsem volna jogos elvárni a Pesti Magyar Színháztól, hogy reklámozzák az üdülőt. Ők csupán fenntartói az állami tulajdonú alkotóháznak. Gobbi Hilda halála után a kultuszminisztérium felújíttatta az épületet, ám 1989 óta fillér támogatást sem adott. A Pesti Magyar Színház saját büdzséjéből fedezi az évi 2,5 milliós fenntartási költséget.


2002-ben felépült az új Nemzeti Színház. A kultuszminisztérium a régi Nemzeti nevét Pesti Magyar Színházra változtatta, és megnevezte azokat a vagyontárgyakat, amelyeket át kell adnia az új teátrumnak. A listán az alkotóház nem szerepelt. Pedig jogi szakértők szerint ez immár a Jordán Tamás vezette színházat illetné meg. Az új Nemzeti gazdasági vezetője, Farkas Ágnes azt mondja: remélik, tavaszra hozzájuk kerül a ház, a minisztériummal már tárgyaltak erről. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában viszont közölték: az alkotóház ügyében még senki sem fordult hozzájuk. Egyébként is úgy tudják, az ingatlan a Pesti Magyar Színház tulajdona, az üdülő sorsa nem tartozik rájuk. Úgy látszik, a Gobbi Hilda halála óta eltelt tizenhat évben még a jogviszonyok tisztázására sem volt idő.

Gobbi Hilda egyszer azt mondta egy interjúban: "Én sohasem voltam "csak" színész. Hiszek abban a sokak által ostobaságnak vélt közhelyben, hogy a színész akarva-akaratlanul mindig politizál. Már csak azért is, mert másfél méterrel magasabban áll a közönségnél, amikor szól hozzá." Számára a politika a másokért való felelősséget és szolgálatot jelentette. A háború után a munkás- és parasztszármazású színinövendékeknek megalapította a Horváth Árpád Kollégiumot, később idős színészek számára létrehozta az Ódry Árpád Színészotthont, a fiatal kollégák lakásgondjainak enyhítésére a Jászai Mari Lakóházat. Megszervezte, megnyitotta a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Hetvenötödik születésnapján, 1988-ban tiszteletére ünnepséget rendeztek kollégái. Az est bevételét, százezer forintot a színésznő azonnal felajánlotta a majdani Nemzeti Színház javára, és a teátrum építésére országos gyűjtőakciót kezdeményezett.

Amikor tizennégy évvel később az Orbán-kormány felavatta az új Nemzeti Színházat, Gobbi Hilda nevét meg sem említették.


Keretes
A fővárosi önkormányzat két éve Gobbi Páholy-programot indított. Évente 2-3 ezer forintos színházi utalványt kaphatnak budapesti pedagógusok, kollégiumi diákok, illetve gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanulók. Az utalvánnyal az összes fővárosi színházat kedvezményesen látogathatják. Schiffer János, a fővárosi önkormányzat kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettese elmondta, Gobbi Hilda születésének kilencvenedik évfordulójára, 2003-ban nem szerveztek megemlékezést, ünnepséget. Sem a teátrumok, sem a színházi szervezetek nem fordultak hozzájuk ilyen kéréssel.

Az új Nemzeti pr-osztályán elmondták: az évforduló alkalmából külön megemlékezést nem tartottak, ám gálát rendeztek a Színházi Világnapon, ahol videobejátszással emlékeztek a művésznőre. Egyébként sem "Gobbi-", sem más színházbérletük nincsen. A volt Nemzetiben vannak bérletek, de Gobbi Hilda nevét egyik sem viseli. "A színésznő a halála előtti években a Katona József Színház tagja volt" - indokol Téri Tibor ügyvezető igazgató. Ők sem rendeztek tavaly ünnepséget Gobbi Hilda születésnapján. "Ezen az alapon a régi Nemzeti Színház összes művészéről meg kellene emlékeznünk Jászai Maritól Bajor Giziig. Erre nincs kapacitásunk. Egyébként is már nem ez a Nemzeti Színház" - említi Téri. (Különben Budapesten csak a József Attila Színházban van Gobbi-bérlet.)

A Színházi Társaság sem emlékezett rá 2003-ban. A Színházi Dolgozók Szakszervezete viszont ünnepséget tartott az Ódry Árpád Otthonban. Az idős művészek azután megkoszorúzták Gobbi Hilda sírját a Farkasréti temetőben. Az
Orsó utcai ház falán Gobbi Hilda nevét nem jelzi emléktábla.



Link



Gobbi Hilda sírja Budapesten. Farkasréti temető: 22/1-1-79. Búza Barna alkotása.
Forrás: Wikipédia




>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>& gt;>>>>>>>>>>>>>>>>>>>&g t;>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> ;>>>>>>>>>>>>>
2015. március

Olvasgattam...valóban sok igazság van a leírtakban. Érdemes elolvasni és elgondolkozni...



Olvasói levelünk szerzőjének nevét, illetve a szóban forgó klubot és települést szándékosan nem tüntettük fel, mert úgy véljük, a leírtak általánosságban is kiválóan jellemzi a magyar labdarúgás utánpótlását körülvevő ,,családi állapotot".


Utánpótlás
Ilyen a magyar foci, szülői szemmel

Egy tanulságos olvasói levél, amely bemutatja a hazai utánpótlást körülvevő viszonyokat.


Az utánpótlás fociról sokan írtak már. Én, mint anyuka a szülők szemszögéből szeretném megközelíteni. Két fiam is focizik, így jó néhány éve tartozom ehhez a csoporthoz. Sok mindenen keresztülmentünk, sok jó és rossz élményben volt részünk. Éppen ezért bizton állíthatom, hogy elég nagy gondok vannak a szülői társadalomban.


A foci olyan sportág, amihez mindenki ért. Legfőképp a szülők. Alapvetően szerintem az a probléma, hogy mindenki a saját gyerekében látja a ,,kis Messit, vagy Ronaldót" - egy kis focistát, akinek mindig, minden körülmények között a legjobban kell teljesíteni. Elfelejtjük, hogy ők csak kisgyerekek, akik szeretnek focizni. Kérdezzük meg magunktól, hogy miért vagyunk itt?! Valószínű azért, mert a gyerekünk ki akarta próbálni ezt a sportágat. Mi választottunk neki egy klubot, valószínűleg azért, mert úgy gondoltuk, hogy ott jó helye lesz. Érdekes, hogy kis idő elteltével ezt elfelejtjük, és a pálya széléről adjuk az utasításokat a gyereknek. Vagy ami még rosszabb, tornákon, meccseken üvöltve szidjuk a saját gyerekünket, vagy a csapattársát, esetleg az edzőt és a bírót.

Görcsölve nézzük végig az edzéseket: - Na, most mutasd meg!, Szedd már össze magad! stb. Aztán az autóban hazafelé rázúdítjuk a sok hülyeséget. Eszünkbe sem jut, hogy esetleg az edző kérte tőle, hogy úgy csinálja. Lehet, hogy a taktika része és mi az ellenkezőjét mondjuk neki. Közben pedig szidjuk, alázzuk és nem értjük, hogy lehet ilyen. A gyerek megzavarodik, mert nem tudja, kinek feleljen meg.

Jön egy új fiú a csapatba, aki ügyes. Mi egyből az ellenséget látjuk benne. Keressük a hibáit, szidjuk, próbáljuk a gyerekünknek negatívan beállítani. Pedig ha valaki tudja, hogy hányadik a sorban, az a gyerekünk maga. Tisztában van vele, ki miben jobb, vagy gyengébb nála. Ha ügyes gyerekek veszik körül, az ösztönzi, húzóerőként hat rá. Próbál még jobb lenni. Ez egy csapatjáték! Az én gyerekem a vele együtt pályára lépő gyerekektől lesz jobb. Hibáznak? Hát persze! Miért ne hibázhatnának? Nyilván mindenki nyerni szeretne, de ne felejtsük el, hogy a hibáinkból építkezünk! Ők dolgoznak közösen azon hétről hétre, hogy az adott meccsen a legjobbat hozzák. Lehet náluk jobb csapat. Lehet, hogy csak rossz napjuk van, vagy korán keltek. Esetleg valami bántja valamelyiküket. Nem az a megoldás, hogy a lelkébe gázolunk és osztjuk az észt. Biztatni kell és megnyugtatni, hinni a saját gyerekünkben!

Ne akarjunk az edzőre nyomást gyakorolni! Ha tegnap megbíztunk benne és rábíztuk a gyerekünket, ma se gondoljuk másként!

Előfordulhat, hogy megsérül, vagy megbetegszik. Nem kell mindenáron a pályára kényszeríteni, nehogy lemaradjon, kimaradjon. Kihagy egy-két edzést, vagy meccset? Nem baj, nem marad le semmiről! Mennyin részt vehet még!

Esetleg holtponton van? Ez minden gyerek életében előfordul. Nem úgy fejlődik ebben a félévben, mint a többiek? Ne az edzőt és a gyerekeket szidjuk, hogy éppen most nem a mi gyerekünk a kezdő! Gondolkozzunk el, hogyan segíthetnénk neki! Érzi ő is, hogy most nem megy, ha elérhetetlen elvárásokat támasztunk felé, azzal csak ártunk. Ha tudja a gyerek, hogy munkával és akarattal elérheti, hogy a helyére kerüljön, akkor ő magától mindent meg fog tenni, azért, hogy jó legyen. Ne azért akarja, mert mi akarjuk!

Gusztustalan a sok látszatbarátság. Hű, de jóban vagyunk! Aztán, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, mint gondoltuk, kibeszéljük a másikat. Szidjuk a gyerekét, pedig tegnap nálunk Fifázott, vagy velünk strandolt. A csapat egy közösség, ahol hasonló érdeklődésű gyerekek vannak. Persze nem szerethetünk mindenkit, de ezt tudják kezelni az iskolában is. Ne akarjuk megmondani, hogy ki a jó és ki a rossz! Ne bizonygassuk, hogy pedig te akkor is jobb vagy! A gyerek fejében ott a sorrend és tudja pontosan, hogy ő hol áll. Érzi azt is, mivel léphet előbbre.

Vigyük oda, mondjuk neki, hogy érezze jól magát és menjünk érte! Szurkoljunk nekik pozitívan és dicsérjük őket. Ha esetleg hibáznak, azt egyrészt érzik, másrészt ott az edző, aki ezt megmondja.

Ne felejtsük el, hogy ez nem rólunk szól! Sokaknak ez egy szuper program, bulizás. Sörözünk, pálinkázunk, pizzázunk és piknikezünk a pálya szélén. Lehet közös programokat csinálni a csapattagokkal, de ne kössük ezt össze egy teremtornával. Oda másért megyünk. Magasak az elvárásaink és közben mi zavarjuk meg a gyerekeket az oda nem illő programokkal.

Nincs más dolgunk, minthogy biztosítsuk neki azt, hogy azzal tudjon foglalkozni, amit a legjobban szeret! Had élvezze azt, amit csinál! Hiszen, ha örömmel lép pályára, az a játékán is látszik. Én csodálom a gyerekeimet, hogy a hét öt napján fogják az edzéscuccukat és hóban, esőben, lelkesen és alázattal indulnak edzeni. Közben az iskolában is próbálnak maximálisan teljesíteni. Nincs jobb érzés, mint amikor értük megyek és látom, hogy kipirult arccal, fáradtan, de boldogan mosolyogva jönnek le a pályáról.

Ezért érdemes ezt csinálni!

Tudom, sokan azt gondolják, hogy ők nem ilyenek. Pedig, ha őszintén magukba néznek, pontosan tudják, hogy körülöttük is ez zajlik és ők is részt vesznek ebben. Én is elkövettem jó néhány hibát, amire rájöttem, mi az, ami igazán fontos. Az, hogy boldog gyerekeket neveljek. Viszont, ha így viselkedek, akkor ez a legkevésbé fog sikerülni!
 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 20 db bejegyzés
e év: 388 db bejegyzés
Összes: 9508 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1318
  • e Hét: 4358
  • e Hónap: 52291
  • e Év: 250442
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.