Regisztráció  Belépés
dorotea55.blog.xfree.hu
"Széttéphetetlen kötelék a szeretet, mi köztünk él. Életünk szépség és küzdés, összeköt bennünket a hűség." Gy Marcsi
1954.01.30
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Nincs Cím
  2015-07-26 07:36:23, vasárnap
 
 


"A széppróza és a vers gyógyír, orvosság. A valóság előidézte szakadást gyógyítja a képzelet szövetén."
Jeanette Winterson



Sajnos egyre több irodalmi oldalon gyakoriak a viták, a veszekedések. Számomra nem minősíthető az egymást lenéző, bántó, gyűlölködő, alázó... sorolhatnám viselkedés.
Szeretem az irodalmat a verseket, prózákat...de ahol ezt látom onnan elmegyek.

A legszomorúbb, hogy egyre több helyen találkozom vele.

Reggel szomorúan olvastam e sorokat a Facebookon.

Sajnálom, hogy egyáltalán ilyen személyeskedés megtörténhet a verses oldalakon.

"Nekem sok a dolgom
Én nem érek rá,
Így hát mindegy,
Hogy mit is szóltál,
De csak akkor ítélj,
Hogy én ki vagyok,
Ha egyszer tudni fogod,
Hogy Te kicsoda voltál.

És elmenekülnél
Innen a Holdra,
Csak mert szeretet ellen
Be lettél oltva
Tudom, hogy Neked is
Rém kellemetlen,
Hogy be lettél oltva
Szeretet ellen."

( Kovács Ákos )

Kedves J... J....!
A magyar irodalom klasszikusai előtt tisztelegve és jelen csoport egyes tagjaival szembeni viselkedésed végett írom e sorokat.

Legutóbbi gondolat váltásunkat követően megvádoltál: ahelyett hogy a versedről írnék, kizárólag minősíteni tudlak Téged, ezt követően trollnak minősítettél, ( most ki minősít kit? ) majd az utolsó szó ( vélt ) birtokában le is tiltottál... ez a magatartás, szórakoztatóan praktikus módja a következetlen önvédelemnek, cseppet sem eredeti, önmagáért beszél.

A népszerűség hajszolása nem segíti elő művészi fejlődésedet és csorbítja szavaid hitelét. Kérlek, ne aprózd el magad talmi csillogásért! Mindezeket pedig, ne tetézd gőggel. Mikor másokat irigységgel vádolva alkotsz véleményt, vagy minősítesz trollnak, ugyanúgy önmagadból indulsz ki mint bárki, aki negatív véleményt nyilvánít. Félre ne érts, nem szeretnélek bántani a kritikámmal, mert egyetértesz, vagy sem ez egy kritika... no nem a versedet, inkább a magatartásodat illetően.
Nos... ha már a a műved kritikáját hiányoltad: a versed jó, bár olvastam már sokkal jobbat is. Sajnálom, de erről mindössze ennyit tudok írni. Nem hiszem, hogy ez a pongyola vélemény hiányérzettel töltene el, mivel mind minőségben mind terjedelemben közel azonos azzal, amit elvársz aktuális közönségedtől.

Ellenben félek, nagyon téves úton jársz, mikor az ítélkezés udvarába tévedsz.
Az a kicsinyes cinizmus és káröröm amelyet egyik csoport társunk, olvasód X... reakciója váltott ki belőled és amely teljes mértékben átitatja a stílusodat, egyszerűen méltatlan a Költészethez, méltatlan ehhez a csoporthoz.
Hidd el, SENKI nem irigykedik a költészetedre... ez az oldal nem erről szól, hanem a szépség egyszerűségének élvezetéről és a szeretetről.

Akik e költészethez méltatlan, ám korszerűen "praktikus" fórumon megjelennek, azok elsősorban olvasnak, ajánlanak megosztanak, ritkábban írnak. De senki nem azért lép ide fel hogy önmagát tömjénezze, klasszikus szerzőkkel egy lapon feltételezni merje, ( pláne nem a facebook kedvelések mennyiségének szubjektív tükrében ) ennek feltételezése, már önmagában nonszensz.
A valódi költők nem a népszerűségért alkottak-alkotnak, hanem mert erre a sorsra rendeltettek, ezt a célt álmodták meg a Teremtő Gondviselésnek hála. Ez hitelességük záloga amelynek okán cseppet sem érdekes számukra, hogy amit alkotnak tetszik-e, vagy sem a közvéleménynek.

Ők maguk eszközök csupán, szavaik az örökkévalónak ihlettek.

Mindez nem Rólad szól. Dehogy akarja bárki is eldobatni Veled a tollat!
Menni fog az írás jobban is, csak semmi cinizmus, egoizmus és önteltség!

Egészség legyen, meg alázat, a többit a Jóisten melléteszi, meglátod.
További sikeres alkotást kívánok!
K..... S...
Forrás: Vers Mindenkinek





Hevesi Éva
KÖLTÉSZET VAGY FŰZFAPOÉZIS?

Manapság egyre többen gondolják magukat nagy költőnek, írónak, csak mert írnak, rengeteget írnak - grafomán módón, szinte megállíthatatlanul róják a sorokat. Ezen irományok irodalmi (művészi) értéke azonban, finoman szólva is megkérdőjelezhető, - általában a mennyiség nem csap át minőségbe.
Ugyanakkor (paradox módon) gyakran őstehetségek, igazi gyöngyszemek (poeta notusok) kallódnak el, mert nincs alkalmuk, lehetőségük, pénzük sem, hogy alkotásaikat közkinccsé tegyék. Ez nagyon sajnálatos jelenség, mert minden értékes gondolatnak, minden irodalmi igényű írásnak az lenne a rendeltetése, a célja, hogy az emberiség közös szellemi kincsét gyarapítsák. Ezért fájdalommal kell tudomásul vennünk, hogy a mai társadalmi-gazdasági körülmények ezt nem mindig teszik lehetővé. Jobb híján az igazán tehetséges alkotók is a különböző, ma már tucatszám működő, műkedvelő alkotói csoportok valamelyikéhez csatlakoznak. Ezek a szerveződések inkább egyfajta baráti körök, melyeknek tagjai életkor, műveltség, irodalmi ízlés, tehetség és sok más tekintetében nagyon heterogének. Ez természetes, és bizonyos szempontból még előnyös is, hiszen így minden műfaj, stílus, színvonal képviselteti magát egy-egy csoporton belül, s ez változatosságot, sokszínűséget eredményez.
Nincs nekem semmi bajom azokkal a fűzfapoétákkal, akik kedves-jópofa rigmusokkal, tréfás csasztuskákkal, vagy akár komoly témájú, rímbe szedett sorokkal fejezik ki gondolataikat, érzéseiket. Abban sem látok semmi kivetnivalót, ha e versikéket (prózai írásokat) szerzőik a rendszeres összejöveteleken felolvassák, sőt valahol még publikálják is. (Úgy gondolom, ezeknek a műveknek is megvan a maguk szerepe!) Csakhogy ez még nem költészet, nem irodalom! Bárcsak annyi tehetséges ember lenne e hazában, s annyi értékes, időtálló írás születne, ahányan ma Magyarországon szent meggyőződéssel hiszik magukról, hogy halhatatlant alkotnak.
Senkit nem szeretnék megbántani, de az az érzésem, hogy - habár ma rengetegen írnak - csak nagyon kevesen és keveset olvasnak. Vagy ha olvasnak is, legfeljebb az újságokat nézik át. És a könyvek? A könyvek, amelyekből annyi áll az emberiség rendelkezésére, amelyekben annyi tudás, annyi szépség rejlik, hogy ha ezer évig élne valaki, akkor sem tudná, még a töredékét sem elolvasni. (Irodalommal foglalkozó, magát alkotóművésznek képzelő ember legalább azzal legyen tisztában, mennyi mindent nem tud, nem tudhat!) Persze, erre nincs is szükség. Mégis azt hiszem, a magukat öntudatosan költőnek, írónak vallók közül kivétel nélkül mindenkinek, van mit tanulnia Aranytól, Adytól, Petőfitől, József Attilától, Radnótitól, Nagy Lászlótól, és a többi klasszikustól. S ha valaki úgy érzi, ő már végképp mindent tud, még akkor is rengeteg olyan ismeret van, amit elsajátíthat, ami által több lehet, amivel tágíthatja látókörét, kiteljesítheti személyiségét. Ilyen ,,nevektől" tanulni egyáltalán nem szégyen! Sőt!
Az, hogy elég gyakran kevéssé sikerült versek-prózák is megjelennek irodalmi lapok hasábjain, antológiákban, (esetenként ilyen-olyan díjakat nyernek irodalmi pályázatokon) még nem is lenne baj, de ezek szerzői már attól halhatatlannak képzelik magukat, mert valahol kinyomtatva látják a nevüket. Pedig az őszintét megvallva, ezeknek a kiadványoknak eléggé korlátozott a terjesztésük, ráadásul belterjesek - ebből is következően, kis példányszámban jelennek meg. - ,,Házi" használatra azonban tökéletesen megfelelnek.
Tudom, vannak, akiknek nagyon sokat jelent az, hogy egy (vagy több) irodalmi társasághoz tartozhatnak, az összejövetelekre eljárhatnak, írásaikat előadhatják, és nyomtatásban is megjelenhetnek. Ez mindenképpen felemelő érzés, és senkit nem lehet, nem szabad ilyen helyről kizárni, vagy a publikálási lehetőségtől megfosztani azért, mert írásai nem érnek el egy bizonyos színvonalat. (Joggal vetődhet fel, persze, ki és milyen alapon húzhatja meg azt a bizonyos határvonalat! Erre a kérdésre sajnos, én sem tudok érdemben válaszolni, ellenben nagyon kíváncsi lennék mások ezzel kapcsolatos véleményére.)
Úgy gondolom, egyszer valakinek le kellett már írnia, hogy amit jó néhányan költészet címén ,,művelnek", bizony fényévekre van az igazi művészettől! (S közülük elég sokan egyáltalán nem rendelkeznek önkritikával, nincsenek tisztában írásaik irodalmi értékével, pontosabban ,,értéktelenségével".) Ne használjuk a gyakran joggal visszautasított, pejoratív csengésű ,,amatőr" szót, nevezzük inkább ,,munkásságunkat" hobbi-költészetnek, tartalmas szórakozásnak, a szabadidő hasznos eltöltésének, kedvtelésnek. Próbálkozni, jobbat akarni persze mindig érdemes, sőt, vannak, akiknek tehetségük okán kötelező is. (Negatívnak tűnő véleményem természetesen nem nekik szól!)
Egyszóval, írjon továbbra is mindenki, aki úgy érzi, írnia kell! Ugyanakkor olvasson is, fejlessze tudását, alakítsa egyéniségét, önismeretét - tanuljon a ,,nagyoktól", hogy megérthesse az írás, a költészet igazi lényegét. S ne feledjen néha egy-két verstannal (prozódiával) foglalkozó könyvet is tanulmányozni (Hegedüs Géza, Szepes-Szerdahelyi), amitől azért még senki nem válik költővé, de talán kicsit jobb verseket tud majd írni, s ezzel minden bizonnyal több örömet okoz mind önmagának, mind a sorait olvasóknak.
Forrás: Élő Költők Társasága
 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
Olvasgattam...
  2014-07-17 13:15:16, csütörtök
 
  Olvasgattam...

Link



Gobbi Hilda szobra a Nemzeti Színház előtt. Párkányi Raab Péter alkotása
Forrás: wikipédia





Forrás.
Link

Sándor Zsuzsa
[2004. februári díjazott]


Gobbi Hilda öröksége

Minden vagyonát a magyar színházi szakmára hagyta. Végrendeletében díjat alapított az évad legjobb epizodistáinak. Nyaralóját a Magyar Nemzeti Színháznak adományozta, hogy alkotóházként működjön. 2002-ben az új Nemzeti avatásakor a nevét sem említették. Tavaly lett volna kilencven- éves. A színházi szakmában nem emlékeztek meg róla.
Gobbi Hilda új végrendeletet írt 1987-ben. Nemcsak súlyosbodó betegsége kényszerítette rá. A rendszer válsága, a fenyegető gazdasági csőd komor jövőt festett, a színésznő féltette a magyar színházat. Mivel családja, gyermeke nem volt, úgy döntött, vagyonát a szakmára, a kollégákra hagyja. Régi barátját, Rőder Edit ügyvédet kérte föl végrendelete elkészítésére, gondozására.

Gobbi úgy rendelkezett, halála után el kell adni budai, Orsó utcai, 164 négyzetméteres öröklakását és garázsát. Ezek akkori becsült értéke kb. hatmillió forint volt. A pénz kétharmadából a színésznő Aase-díjat alapított: "Az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok "főszereplői" az epizodisták részére."

A maradék kétmillió forintot idős színészek segélyezésére szánta. Arról is rendelkezett, hogy visegrádi nyaralója a "Magyar Nemzeti Színház" tulajdonába kerüljön, s alkotóházként működjön. A színésznő 1988 nyarán hunyt el.

Rőder Edit lapunknak elmondta, az Orsó utcai lakást és garázst több mint nyolcmillió forintért értékesítették. A végakaratnak megfelelően 1989-ben létrehozták az Aase-díjat. Gobbi Hilda szándéka szerint az alaptőke kamatából évente négy epizodistát kell jutalmazni - 50-50 ezer forinttal. Gobbi ennél is többet akart adni kollégáinak, ám az akkori kulturális miniszter, Köpeczi Béla ahhoz már nem járult volna hozzá, hogy egy magándíj értéke az állami Jászai Mari-díjat felülmúlja.

A díj alaptőkéjét a kulturális tárca és a Színházi Társaság (a Magyar Színházművészeti Szövetség jogutódja) kezeli. A legjobb mellékszereplőknek járó jutalmat évenként két színésznőnek és két színésznek kell odaítélni. A végrendelet elkészítésekor azonban még nem számolhattak a rendszerváltás gazdasági következményeivel, az inflációval. A megmaradó összeget, az Aase-díj alaptőkéjét természetesen kamatoztatták. Ám paradox helyzet állt elő: bár a díj alaptőkéje évről évre növekedett, a végrendeletben előírt összegtől eltérni nem lehetett. Gobbi Hilda közcélokra szánt vagyona - jelenleg már majdnem 28 millió forint - hosszú ideig "holt tőkeként", felhasználatlanul gyarapodott a bankban. Rőder Edit és a vagyonkezelő színházi szövetség folyamatosan kérvényezte, hogy a kultuszminisztérium engedélyezze a végakarat módosítását: növeljék a díj összegét. 2001-ben Rockenbauer Zoltán miniszter bólintott a kezdeményezésre. 2002-ben és tavaly az Aase-díjasok már 220-220 ezer forintot kaphattak.

A sikertörténetben azonban szépséghibák is vannak. Gobbi kívánsága volt, hogy a díj kiosztásáról héttagú bizottság döntsön, amelynek elnöke a mindenkori művelődésügyi miniszter vagy a színházért felelős helyettese. De az ország egyik nagy színészének végakaratát a tárcavezetők nem tartották fontosnak. "A bizottságban soha sem vett részt kultuszminiszter. A művészeti főosztály egyik munkatársa képviseli a tárcát" - állítja Vajda Márta, a Színházi Társaság ügyvezetője. Az Aase-grémium további tagjait jelenleg a Színészkamara választja. A színházaktól kérnek évente javaslatot a díjazottakra. Valójában nem az évad legjobb epizodistáit tüntetik ki, hanem főleg idősebb művészeknek osztják a pénzt, életműdíjként. Nyilván egyszerűbb "ismertségi alapon" juttatni, mint fáradságos előadásnézéssel vesződni. A díjosztás furcsaságáról Rőder Edit lapunktól értesült: "Helytelenítem. Gobbi Hilda kifejezetten azzal a szándékkal hozta létre a díjat, hogy a legjobb epizodistákat segítse." Az ügyvéd hozzáteszi, rosszallásán túl többet nem tehet. Az általunk megkérdezett független jogi szakértők szerint viszont ha a végrendelet céljától, szellemétől eltérnek, ügyészi felügyeleti eljárás is indítható.

Gobbi Hilda idős színészek segélyezésére alapítványt kívánt létrehozni, de halála után a kultuszminisztérium jogi kifogásai miatt ez nem jött létre. A több mint kétmillió forint kamatait a Színházi Dolgozók Szakszervezetéből és a Színházi Társaságból alakult bizottság ítéli oda rászorultsági alapon. A végrendeletben nem szerepel, hogy a minimum tízezer forintos évi segélyből hányan részesülhetnek. Mivel a kamatot minden évben szétosztották, az alaptőke nem emelkedett. A segély összege így ma már jelentéktelen.

Gobbi Hilda kedvelt pihenőhelye volt a visegrádi nyaralója. Ennek kulturális értéke felbecsülhetetlen: "A ház kő és fa építőelemeinek 80 százaléka a Magyar Nemzeti Színház Blaha Lujza téri lebontott épületéből származik... A házba épített régi kiskapu, melynek kilincsét oly sok nagy művészünk nyomta le naponta, s Jászai Mari, Bajor Gizi, Somlay Artúr öltözőinek ajtajai is kisugározzák a színész sorsát" - írja végrendeletében Gobbi. Az alkotóházat a "Magyar Nemzeti Színházra" hagyta. A színésznő Rőder Editet bízta meg azzal, hogy az alkotóház használatával kapcsolatos szabályzatot kidolgozza. E munkában részt kellett volna vennie a Színházművészeti Szövetség két tagjának és az akkori Nemzeti öt színészének is. A szabályzat a mai napig nem készült el. "A régi Nemzetivel nem alakult ki kapcsolatom. Tisztességgel átadtam nekik az ingatlant, a benne lévő ingóságokkal együtt. Többé nem értesültem arról, mi van az alkotóházzal" - mondja az ügyvéd. Az akkori Nemzeti - ma Pesti Magyar Színház - gazdasági igazgatója, Pollák Magdolna 1991-ben került az intézményhez. Úgy véli, szabályzat nélkül is az előírtaknak megfelelően használták az üdülőt.

Gobbi Hilda célja az volt, hogy a Nemzeti Színház tagjain kívül más vezető színművészek, rendezők, dramaturgok is használhassák az alkotóházat. Ám úgy tudjuk, színészkörökben a nyaralót nemigen ismerik, nem járnak oda. Pollák Magdolna ezt elismeri. Jelentkezési sorrendben juthat be bárki, de saját színházuk tagjai, munkatársai helyzeti előnyben vannak.

Mégsem volna jogos elvárni a Pesti Magyar Színháztól, hogy reklámozzák az üdülőt. Ők csupán fenntartói az állami tulajdonú alkotóháznak. Gobbi Hilda halála után a kultuszminisztérium felújíttatta az épületet, ám 1989 óta fillér támogatást sem adott. A Pesti Magyar Színház saját büdzséjéből fedezi az évi 2,5 milliós fenntartási költséget.


2002-ben felépült az új Nemzeti Színház. A kultuszminisztérium a régi Nemzeti nevét Pesti Magyar Színházra változtatta, és megnevezte azokat a vagyontárgyakat, amelyeket át kell adnia az új teátrumnak. A listán az alkotóház nem szerepelt. Pedig jogi szakértők szerint ez immár a Jordán Tamás vezette színházat illetné meg. Az új Nemzeti gazdasági vezetője, Farkas Ágnes azt mondja: remélik, tavaszra hozzájuk kerül a ház, a minisztériummal már tárgyaltak erről. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában viszont közölték: az alkotóház ügyében még senki sem fordult hozzájuk. Egyébként is úgy tudják, az ingatlan a Pesti Magyar Színház tulajdona, az üdülő sorsa nem tartozik rájuk. Úgy látszik, a Gobbi Hilda halála óta eltelt tizenhat évben még a jogviszonyok tisztázására sem volt idő.

Gobbi Hilda egyszer azt mondta egy interjúban: "Én sohasem voltam "csak" színész. Hiszek abban a sokak által ostobaságnak vélt közhelyben, hogy a színész akarva-akaratlanul mindig politizál. Már csak azért is, mert másfél méterrel magasabban áll a közönségnél, amikor szól hozzá." Számára a politika a másokért való felelősséget és szolgálatot jelentette. A háború után a munkás- és parasztszármazású színinövendékeknek megalapította a Horváth Árpád Kollégiumot, később idős színészek számára létrehozta az Ódry Árpád Színészotthont, a fiatal kollégák lakásgondjainak enyhítésére a Jászai Mari Lakóházat. Megszervezte, megnyitotta a Bajor Gizi Színészmúzeumot. Hetvenötödik születésnapján, 1988-ban tiszteletére ünnepséget rendeztek kollégái. Az est bevételét, százezer forintot a színésznő azonnal felajánlotta a majdani Nemzeti Színház javára, és a teátrum építésére országos gyűjtőakciót kezdeményezett.

Amikor tizennégy évvel később az Orbán-kormány felavatta az új Nemzeti Színházat, Gobbi Hilda nevét meg sem említették.


Keretes
A fővárosi önkormányzat két éve Gobbi Páholy-programot indított. Évente 2-3 ezer forintos színházi utalványt kaphatnak budapesti pedagógusok, kollégiumi diákok, illetve gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanulók. Az utalvánnyal az összes fővárosi színházat kedvezményesen látogathatják. Schiffer János, a fővárosi önkormányzat kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettese elmondta, Gobbi Hilda születésének kilencvenedik évfordulójára, 2003-ban nem szerveztek megemlékezést, ünnepséget. Sem a teátrumok, sem a színházi szervezetek nem fordultak hozzájuk ilyen kéréssel.

Az új Nemzeti pr-osztályán elmondták: az évforduló alkalmából külön megemlékezést nem tartottak, ám gálát rendeztek a Színházi Világnapon, ahol videobejátszással emlékeztek a művésznőre. Egyébként sem "Gobbi-", sem más színházbérletük nincsen. A volt Nemzetiben vannak bérletek, de Gobbi Hilda nevét egyik sem viseli. "A színésznő a halála előtti években a Katona József Színház tagja volt" - indokol Téri Tibor ügyvezető igazgató. Ők sem rendeztek tavaly ünnepséget Gobbi Hilda születésnapján. "Ezen az alapon a régi Nemzeti Színház összes művészéről meg kellene emlékeznünk Jászai Maritól Bajor Giziig. Erre nincs kapacitásunk. Egyébként is már nem ez a Nemzeti Színház" - említi Téri. (Különben Budapesten csak a József Attila Színházban van Gobbi-bérlet.)

A Színházi Társaság sem emlékezett rá 2003-ban. A Színházi Dolgozók Szakszervezete viszont ünnepséget tartott az Ódry Árpád Otthonban. Az idős művészek azután megkoszorúzták Gobbi Hilda sírját a Farkasréti temetőben. Az
Orsó utcai ház falán Gobbi Hilda nevét nem jelzi emléktábla.



Link



Gobbi Hilda sírja Budapesten. Farkasréti temető: 22/1-1-79. Búza Barna alkotása.
Forrás: Wikipédia




>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>& gt;>>>>>>>>>>>>>>>>>>>&g t;>>>>>>>>>>>>>>>>>>>> ;>>>>>>>>>>>>>
2015. március

Olvasgattam...valóban sok igazság van a leírtakban. Érdemes elolvasni és elgondolkozni...



Olvasói levelünk szerzőjének nevét, illetve a szóban forgó klubot és települést szándékosan nem tüntettük fel, mert úgy véljük, a leírtak általánosságban is kiválóan jellemzi a magyar labdarúgás utánpótlását körülvevő ,,családi állapotot".


Utánpótlás
Ilyen a magyar foci, szülői szemmel

Egy tanulságos olvasói levél, amely bemutatja a hazai utánpótlást körülvevő viszonyokat.


Az utánpótlás fociról sokan írtak már. Én, mint anyuka a szülők szemszögéből szeretném megközelíteni. Két fiam is focizik, így jó néhány éve tartozom ehhez a csoporthoz. Sok mindenen keresztülmentünk, sok jó és rossz élményben volt részünk. Éppen ezért bizton állíthatom, hogy elég nagy gondok vannak a szülői társadalomban.


A foci olyan sportág, amihez mindenki ért. Legfőképp a szülők. Alapvetően szerintem az a probléma, hogy mindenki a saját gyerekében látja a ,,kis Messit, vagy Ronaldót" - egy kis focistát, akinek mindig, minden körülmények között a legjobban kell teljesíteni. Elfelejtjük, hogy ők csak kisgyerekek, akik szeretnek focizni. Kérdezzük meg magunktól, hogy miért vagyunk itt?! Valószínű azért, mert a gyerekünk ki akarta próbálni ezt a sportágat. Mi választottunk neki egy klubot, valószínűleg azért, mert úgy gondoltuk, hogy ott jó helye lesz. Érdekes, hogy kis idő elteltével ezt elfelejtjük, és a pálya széléről adjuk az utasításokat a gyereknek. Vagy ami még rosszabb, tornákon, meccseken üvöltve szidjuk a saját gyerekünket, vagy a csapattársát, esetleg az edzőt és a bírót.

Görcsölve nézzük végig az edzéseket: - Na, most mutasd meg!, Szedd már össze magad! stb. Aztán az autóban hazafelé rázúdítjuk a sok hülyeséget. Eszünkbe sem jut, hogy esetleg az edző kérte tőle, hogy úgy csinálja. Lehet, hogy a taktika része és mi az ellenkezőjét mondjuk neki. Közben pedig szidjuk, alázzuk és nem értjük, hogy lehet ilyen. A gyerek megzavarodik, mert nem tudja, kinek feleljen meg.

Jön egy új fiú a csapatba, aki ügyes. Mi egyből az ellenséget látjuk benne. Keressük a hibáit, szidjuk, próbáljuk a gyerekünknek negatívan beállítani. Pedig ha valaki tudja, hogy hányadik a sorban, az a gyerekünk maga. Tisztában van vele, ki miben jobb, vagy gyengébb nála. Ha ügyes gyerekek veszik körül, az ösztönzi, húzóerőként hat rá. Próbál még jobb lenni. Ez egy csapatjáték! Az én gyerekem a vele együtt pályára lépő gyerekektől lesz jobb. Hibáznak? Hát persze! Miért ne hibázhatnának? Nyilván mindenki nyerni szeretne, de ne felejtsük el, hogy a hibáinkból építkezünk! Ők dolgoznak közösen azon hétről hétre, hogy az adott meccsen a legjobbat hozzák. Lehet náluk jobb csapat. Lehet, hogy csak rossz napjuk van, vagy korán keltek. Esetleg valami bántja valamelyiküket. Nem az a megoldás, hogy a lelkébe gázolunk és osztjuk az észt. Biztatni kell és megnyugtatni, hinni a saját gyerekünkben!

Ne akarjunk az edzőre nyomást gyakorolni! Ha tegnap megbíztunk benne és rábíztuk a gyerekünket, ma se gondoljuk másként!

Előfordulhat, hogy megsérül, vagy megbetegszik. Nem kell mindenáron a pályára kényszeríteni, nehogy lemaradjon, kimaradjon. Kihagy egy-két edzést, vagy meccset? Nem baj, nem marad le semmiről! Mennyin részt vehet még!

Esetleg holtponton van? Ez minden gyerek életében előfordul. Nem úgy fejlődik ebben a félévben, mint a többiek? Ne az edzőt és a gyerekeket szidjuk, hogy éppen most nem a mi gyerekünk a kezdő! Gondolkozzunk el, hogyan segíthetnénk neki! Érzi ő is, hogy most nem megy, ha elérhetetlen elvárásokat támasztunk felé, azzal csak ártunk. Ha tudja a gyerek, hogy munkával és akarattal elérheti, hogy a helyére kerüljön, akkor ő magától mindent meg fog tenni, azért, hogy jó legyen. Ne azért akarja, mert mi akarjuk!

Gusztustalan a sok látszatbarátság. Hű, de jóban vagyunk! Aztán, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, mint gondoltuk, kibeszéljük a másikat. Szidjuk a gyerekét, pedig tegnap nálunk Fifázott, vagy velünk strandolt. A csapat egy közösség, ahol hasonló érdeklődésű gyerekek vannak. Persze nem szerethetünk mindenkit, de ezt tudják kezelni az iskolában is. Ne akarjuk megmondani, hogy ki a jó és ki a rossz! Ne bizonygassuk, hogy pedig te akkor is jobb vagy! A gyerek fejében ott a sorrend és tudja pontosan, hogy ő hol áll. Érzi azt is, mivel léphet előbbre.

Vigyük oda, mondjuk neki, hogy érezze jól magát és menjünk érte! Szurkoljunk nekik pozitívan és dicsérjük őket. Ha esetleg hibáznak, azt egyrészt érzik, másrészt ott az edző, aki ezt megmondja.

Ne felejtsük el, hogy ez nem rólunk szól! Sokaknak ez egy szuper program, bulizás. Sörözünk, pálinkázunk, pizzázunk és piknikezünk a pálya szélén. Lehet közös programokat csinálni a csapattagokkal, de ne kössük ezt össze egy teremtornával. Oda másért megyünk. Magasak az elvárásaink és közben mi zavarjuk meg a gyerekeket az oda nem illő programokkal.

Nincs más dolgunk, minthogy biztosítsuk neki azt, hogy azzal tudjon foglalkozni, amit a legjobban szeret! Had élvezze azt, amit csinál! Hiszen, ha örömmel lép pályára, az a játékán is látszik. Én csodálom a gyerekeimet, hogy a hét öt napján fogják az edzéscuccukat és hóban, esőben, lelkesen és alázattal indulnak edzeni. Közben az iskolában is próbálnak maximálisan teljesíteni. Nincs jobb érzés, mint amikor értük megyek és látom, hogy kipirult arccal, fáradtan, de boldogan mosolyogva jönnek le a pályáról.

Ezért érdemes ezt csinálni!

Tudom, sokan azt gondolják, hogy ők nem ilyenek. Pedig, ha őszintén magukba néznek, pontosan tudják, hogy körülöttük is ez zajlik és ők is részt vesznek ebben. Én is elkövettem jó néhány hibát, amire rájöttem, mi az, ami igazán fontos. Az, hogy boldog gyerekeket neveljek. Viszont, ha így viselkedek, akkor ez a legkevésbé fog sikerülni!
 
 
0 komment , kategória:  Olvasgattam...  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 3 db bejegyzés
e hónap: 59 db bejegyzés
e év: 326 db bejegyzés
Összes: 8851 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2273
  • e Hét: 7380
  • e Hónap: 42746
  • e Év: 218597
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.