Regisztráció  Belépés
bozsanyinemanyi.blog.xfree.hu
Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz. /Charles Dickens/ Bozsányi Lászlóné. Manyika.
1948.03.10
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Szép gondolat
  2017-06-24 18:31:57, szombat
 
  Sok bánat ért, de mindent elviseltem, Melletted élve, téged fogva át, Mint a madár, mely párjához simulva Könnyebben tűri erdők viharát. (...) Ha lelkem csügged és elszállni vágyik E földről, hol nem szívesen marad; Szerelmed az, mely vissza-vissza térit, Mint tavasz a vándor-madarat.

Ábrányi Emil


 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Veled Örökké...
  2017-03-29 22:04:02, szerda
 
  Veled Örökké...

Veled örökké! Ó mi szép,
Mily édes lesz az élet!
E nagy világban, kedvesem,
Együtt bolyongni véled!

A vándort csillag vezeti,
Mosolygó szemed engem.
Felhő takarhat csillagot,
De a te szemedet nem!

E tiszta ég el nem borul,
Meg nem törik sugára,
Csak néha ejt szent harmatot
A mások bánatára.

Pacsirta-hangod dallama
Ébreszt föl kora reggel, -
És éjjel, mint a csalogány,
Elringatsz énekeddel.

Megyünk ki a mezőre és
Apró virágit szedjük...
S mindazt, mi gőg és hiúság,
Szívünkből kinevetjük.

De hogyha jő egy védtelen,
Az vendég lesz minálunk.
Enyhítni szomját, üdítő
Forrás-vizet kínálunk.

Járunk-kelünk a földön át
Mint két eltévedt gyermek,
Míg értünk küldött angyalok
Végtére majd föllelnek.

Akkor, szerelmem, elmegyünk
A kedves angyalokkal,
Egy földön kezdett, végtelen,
Örökbe játszó csókkal!

Ábrányi Emil


 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
A könyv
  2016-12-16 21:01:03, péntek
 
  Ma sok reményed csalfán tűnni látod:
A könyv veled van, mint igaz barátod.

Ha eldobod, rátiprasz szívtelen,
Nem duzzog: hívjad s mindjárt ott terem.

Menj bármily messze, ő is megy veled,
Mert minden sértést megbocsát, feled.

Szerencséd elhagy? Sorsod Mostoha?
A könyv nem pártol el tőled soha!

Ha fáj a szíved: lágyan hinti rád
A költészetnek égi balzsamát.

Szép kincseit elhozza néked sorban,
S gazdaggá tesz a legnagyobb nyomorban!

Ábrányi Emil -


 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Azt mondod...
  2016-05-15 17:42:00, vasárnap
 
  Azt mondod...
Azt mondod: egy őrangyalt ád az Isten
Minden vándornak, aki célra tör;
E kegyes angyal védi minden léptét,
És rejti híven minden vész elől.

Ha ez való, nincs mit remegned akkor,
Akkor ne félts, ó drágám, engemet!
Nem egy: két angyal őrködik felettem,
Két szép őrangyal: a te két szemed.

Ábrányi Emil
1881.


 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Nincs halál
  2015-07-04 21:28:20, szombat
 
  Sejtem, tudom, hogy nincs halál!...
Amint lejár a földi élet,
A láthatatlan tűz: a lélek
Lobogva más csillagra száll.

Csak egy marad rideg halott:
Az, aki sár volt életében!
Mert nem csüggött a jón, a szépen,
Mert könnyeket nem hullatott...

Mert másokért nem szenvedett,
Nem hitt, nem vérzett lelkesedve!...
A Mindenség teremtő kedve
Annak nem ád több életet!...

De aki láng volt valaha,
Aki szerette a világot
És milliókért élni vágyott -:
Ne féljen!... Nem hal meg soha!...

Csillagról új csillagra tör
S egy szent erő szolgálatában
Bilincseket zúz össze bátran,
Buzdít, emel, könnyet töröl!...

Amíg az űrben egy atom
Elnyomva él, jogért esengve:
Megy végtelenből végtelenbe,
Örök tettvággyal, szabadon!..

Ábrányi Emil

Forrás: Internet



Kincs...

Van egy kincsem: a te szíved!
Ezzel áldott meg az ég.
Ennél hűbb szív, ennél hőbb szív,
Ennél drágább, szeretőbb szív
Tán nem is volt soha még!

Ó ha ezt a drága kincset
Elveszíteném valaha:
Én volnék e dús világnak
Legszegényebb, legsilányabb,
Legszánandóbb koldusa!

Ábrányi Emil


 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ábrányi Emil Féltett boldogság
  2011-09-25 22:45:04, vasárnap
 
  Ábrányi Emil----Féltett boldogság



Boldogságommal nem dicsekszem,
Bár ajkamon csaknem kitör.
Ó hányan vannak a világon,
Kiket nehéz bánat gyötör...
Szegények, ennyi boldogságot látva,
Önsorsukat fájóbban érzenék.
Elhallgatok. S csak titkon mondok áldást,
Hogy társamul téged adott az ég!

A sors irigy a boldogokra,
Gyötörni őket lesbe áll,
S én üdvömet féltőbben óvom
Mint gyönge fészkét a madár.
Nem! Mit se vallok! Szótlan hordja titkát,
Hallgatva őrzi kincsét e kebel.
Olyan a lelkem, mint a tenger árja:
Legnémább ott, hol gyöngyét rejti el!
- 1883. -
Forrás: Internet



Link
 
 
1 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Mosoly
  2011-01-06 23:13:04, csütörtök
 
  Mosolygott mindig. Mélabús mosoly,
Melyben sugár s könny lágyan összefoly.
Jól tudtam, hogy nagy, nagy bánatja volt.
Nem láttam mégse bájosabb mosolyt.

Faggattam, kértem: Nos, mi bántja hát?
De mást nem láttam, csak szép mosolyát.
Rajtam pihent a könny-áztatta szem,
S mosollyal mondta: Nem fáj semmi sem!

Mint vándor-angyal járt e bús világban.
Ha égre nézett, mosolyogni láttam.
Úgy tetszett nékem: a magasba fönt
Mosolygó szemmel társakat köszönt.

Utólszor láttam. Sírtak körülötte.
És ő mosolygott. Némán. Mindörökre!

Ábrányi Emil



Oly szép, mikor...

Oly szép, mikor bús, hosszú éjszakára
A láthatárt új hajnal fonja át.
Pirul az ég s az ébred, sötét föld
Boldog sejtésben sírja harmatát.
Mikor rám néztél, mélyen elpirultál,
Míg szép fejed szelíden meghajolt.
Ó Kedvesem! E bűbájos pirosság
Kezdődő üdvöm hajnalpírja volt.
Ha gondolok rá, nedves lesz az arcom.
Halk permetegként hull a könny oda.
Ne félj! E könny itt hajnalodni kezdő
Boldogságomnak csendes harmata.

Ábrányi Emil


 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Veled Örökké...
  2010-06-22 23:45:44, kedd
 
 


Link
Veled örökké! Ó mi szép,
Mily édes lesz az élet!
E nagy világban, kedvesem,
Együtt bolyongni véled!

A vándort csillag vezeti,
Mosolygó szemed engem.
Felhő takarhat csillagot,
De a te szemedet nem!

E tiszta ég el nem borul,
Meg nem törik sugára,
Csak néha ejt szent harmatot
A mások bánatára.

Pacsirta-hangod dallama
Ébreszt föl kora reggel, -
És éjjel, mint a csalogány,
Elringatsz énekeddel.

Megyünk ki a mezőre és
Apró virágit szedjük...
S mindazt, mi gőg és hiúság,
Szívünkből kinevetjük.

De hogyha jő egy védtelen,
Az vendég lesz minálunk.
Enyhítni szomját, üdítő
Forrás-vizet kínálunk.

Járunk-kelünk a földön át
Mint két eltévedt gyermek,
Míg értünk küldött angyalok
Végtére majd föllelnek.

Akkor, szerelmem, elmegyünk
A kedves angyalokkal,
Egy földön kezdett, végtelen,
Örökbe játszó csókkal!

Abrányi Emil ....szerelmes verse




"Ha száz, sőt ezer évig
Járhatnék itt veled:
Csak a tavaszt érezném
S nem látnám a telet!"

/Ábrányi Emil/



Megnyugvás...

Meg van írva régen:
Elmúlik az ember, mint árnyék a földön,
Mint felhő az égen.
Nem tudjuk, mi végre
Jöttünk a világra s mért megyünk ki újra
A nagy semmiségbe.
Mint szeszélyes gyermek,
Aki töri, zúzza, aki fejét veszi
Minden játékszernek:
Úgy bánik mivélünk
A mohó természet. Összetör, ránk gázol,
Bármiképpen élünk.
Ránk suhintja öklét.
Mint kerék a sarat, úgy dob le magáról
A futó öröklét.
És én mégis áldom
Azt a nagy hatalmat, mely megadta nékem
Múló földi álmom.
Mégis legyen áldott
A futó pillantás, mely engedte látnom
Az örök világot...
A könny permetegje,
Mely özvegyek, árvák nyomorára hullott
Szent búban remegve;
A harag villáma,
Mellyel égő lelkem a gonosz nagyságok
Gőgjét megdobálta.
Áldott az az óra,
Melyben megvigasztalt egy asszony hűsége
S egy gyermek mosolya.
Éltem és daloltam.
Éreztem a szépet s az igaznak, jónak
Követője voltam.
Magasba ragadták
Lelkemet a vágyak s hordtalak szívemben
Isteni szabadság!
Ezzel én beérem.
Nem félek a sápadt elmúlás arcától
Hogyha eljön értem.
Mosolyogva várom,
Mint titkos világok csöndes kalauzát
A végső határon.
Mert részem volt abban,
Bár csak pillanatra, ami véghetetlen,
Ami halhatatlan,
Ami örök fenség.
Hálatelt sóhajjal búcsúzom majd tőled
Gyönyörű mindenség!

Ábrányi Emil


 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
Ha rám tekintesz...
  2010-06-22 23:42:50, kedd
 
  Ha rám tekintesz és azt kérdezed:
"Szeretsz-e még?" Én megfogom kezed,
És ajkamat ajkadra téve:
Egy néma csók ékes beszéde
Elmondja mindazt, amit érezek.

Elmondja üdvöm szép történetét,
Hogy életem zavart volt és setét,
Egy céltalan, homályos álom.
Akkor te jöttél, napsugárom,
S fényes, derült hajnalra ébredék!

Te hoztad el jobb létem hajnalát,
A biztos révet, a fészek dalát.
Meleg mosollyal, játszi kedvvel
Te szárítottad könnyemet fel,
S most csak gyönyörtől permetez le rád!

II.

Idővel fonnyad sok, sok szerelem,
A magamét virágzásban lelem,
S úgy érzem én: egy örök élet
Sem volna hosszú, hogyha véled
Lehetnék mindig és te én velem!

Nem rémít az, ami megírva áll
Rejtett jövőnkben. Mert ha nincs halál,
Ha mindig új föltámadás van:
El nem fogyó szerelmi vágyban
Lelkünk csillagról csillagokra száll.

S ha elenyészünk végkép odalenn:
Melletted nyugszik hamvadó fejem,
A néma éjben átkarollak,
Porló szívem szívedbe olvad,
Együtt leszünk, míg tart a végtelen!

Ábrányi Emil


 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
A pillangó halála
  2010-02-09 00:58:55, kedd
 
  ÁBRÁNYI EMIL
Szegény pillangó! Haldokolva ott űl
Egy rózsatőn és végpercére vár.
Tolongnak hozzá gúnyos szánalommal
A dolgos hangya és sok bölcs bogár.

"Lám!" szól a hangya. "Megmondtam, hogy igy jársz!
Ily sorsra jut, megmondtam, a ledér!
Csak kezdetén vagyunk még a tavasznak
És a te pályád immár véget ér.

Minket lenéztél, - és mi vígan élünk!
Van friss egészség s jólétből telik!
Ha dolgoztál, izzadtál volna, mint mi,
Élhettél volna száz esztendeig!"

"Sajnállak!" mond egy vékony lábu szöcske.
"Megölt a mámor! Látod, kedvesem,
Én is vagyok szerelmes, sőt örökké
Epeszt a vágy, - de én máskép teszem.

Én cirpelek sorvasztó szerelemről
Bús kobzomon egész éjeken át,
De ez nem ront meg, - és hozzá mindennap
Jó étvággyal eszem a vacsorát."

"Botor lény!" mond egy harmadik, nagy orrú
Komoly bogár, ki túrja a sarat...
"Röpködtél, égtél, enyelegtél folyvást!
A gyönyör elszállt... nos, hát mi maradt?"

"Elfonnyadt arc, lecsüngő, gyönge szárnyak,
Minden tagodban láz és sorvadás!
Maradtál volna, mint én, a homokban,
Most nem halnál meg, hiu kéjvadász!"

S a negyedik szól: "Ó, szegény barátom!
El kellett volna csúfitnod magad!
Az volt a baj, hogy szárnyakkal születtél!
Mért nem vágtad le röpke szárnyadat!?"

Igy szólnak sorra. - Meglebbenti szárnyát
A bágyadt lepke és halkan felel:
- ""Mit szántok engem? Én e szép világot
Megbánás nélkül, bútlan hagyom el.

Amerre szálltam: halmokon, mezőkön
Minden virág szerelmes volt belém,
Mind engem csókolt, engem boldogított
S én valamennyit hévvel ölelem.

Ha sejtenétek, mit éreztem én át,
Jajongnátok önsorsotok felett,
S a boldogságnak egy pillanatáért
Odadobnátok minden életet!

Ti szántok engem? Unalom szülötti,
Engem siratni jöttetek ide?
Ó nyomorultak! Több, száz éveteknél:
Az üdvösségnek egy lehellete!

Hő napsugár, kék ég, virágok fátyla
Takarta el előlem a valót,
A szerelem ringatva vett karjára,
S most, mielőtt ébrednék, meghalok!""

Szólt s hangja elhalt. Egy végső sohajtás.
Melyben még egyszer föllángolt a mult
Összes heve... Aztán, ahol leszállott,
A rózsa szívén csöndesen kimúlt.

Ábrányi Emil



Ezt a verset 100 éve írta és ma talán aktuálisabb mint valaha - de azóta is élünk !
Él a magyar

Fessétek bár sötétre a jövőt,
Mondjátok, hogy már torkunkon a kés,
Beszéljetek közelgő, hosszú gyászról,
Mély sülyedésről, biztos pusztulásról:
Engem nem ejt meg gyáva csüggedés!
Szentül hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Többet ki küzdött és ki szenvedett?
Hiszen vértenger, temető a múlt!
Vetettek rá halálos szolgaságot,
Irtották szörnyen... ámde a levágott
Törzsek helyén még szebb erdő virult.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ki a saját pártos dühét kiállta,
Annak nem árthat többé idegen!
Hányszor harsogták kárörömmel: Vége!
S csak arra szolgált m inden veresége,
Hogy még kitartóbb, még nagyobb legyen.
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Szükség van arra nemzetem, hogy élj!
Mert bár hibád sok s bűnöd sorja nagy,
Van egy erényed, mely fényt vet te rád,
S melyért az Isten mindent megbocsát -
Hogy a szabadság leghűbb véde vagy!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar nem vész el s élni fog!

Ha minden nemzet fásultan lemond,
S a szent rajongás mindenütt kiég,
S a büszke jognak minden vára megdől:
A te szabadság-szerető szívedtől
Új lángra gyullad Európa még!
Ezért hiszem, akármit mondjatok,
Hogy a magyar örökre élni fog!

Bízom s hiszek, míg Isten lesz fölöttünk,
Ki trónusán bírói széket ül!
És hogyha minden búra, bajra válik,
Romok között is hirdetem halálig,
Erős, nagy hittel, rendületlenül:
Legyen bár sorsunk még oly mostoha,
Él a magyar s nem veszhet el soha!

Ábrányi Emil


 
 
0 komment , kategória:  Ábrányi Emil  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 3 db bejegyzés
e hónap: 127 db bejegyzés
e év: 979 db bejegyzés
Összes: 13823 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 835
  • e Hét: 5715
  • e Hónap: 47951
  • e Év: 521536
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.