Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
2017.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Kovács Anikó
  2017-10-30 16:51:03, hétfő
 
  Kovács Anikó

Zsoltár

Olyannak láss, amilyen valójában vagyok,
álmaidban kiszíneztél, nappal glóriát kapok;
én néha belebotlom e nagy fényességbe,
minden szavad - akár a Nap - nyújtózik az égre.
Titkom nincs, nem is volt, de ha lett is volna,
ma már mindenre jótékony, puha lepel hullna...
ne hagyd hát, hogy valaha is elfeledjelek Téged,
simulj körém, légy velem, add nekem a fényed, -
és csak játssz, játssz,... kérlek, játssz tovább,
ne vidd magaddal e szépséges, fénylő glóriát,
...álmaidban mindig ott legyek, ...
és igaznak, valódinak, egyetlennek láss.
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Kovács Anikó
  2017-10-29 15:32:46, vasárnap
 
  Kovács Anikó

Életfogytig

Olykor - éjjelente - a fájdalom elapad,
s az emlékekhez fut
vad áradása zsongó álmaimnak
- patak menekül így korhadt pallók alatt -,
fölfeslik az idő,
billeg az árny szobám sárga falán,
csak lámpám fakó fénye
imbolyog ott talán...
Január vége van -
kint lassú szél pörög,
szigorúra barnul a késő-őszi rög,
s a málnavörös égalja
fáradtan nyújtózik fel
a téli magasba.
Most földereng kék, szép vénád
az erős, izmos csuklón,
s én ott vezeklek szemedben:
konok hittel hiszem: maradandón...
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Kovács Anikó
  2017-10-16 08:12:08, hétfő
 
  Kovács Anikó

Szebbet nem tudok

Engedd,hogy legyek puha sál, ha fázol,
méz a szádban, álom mi varázsol,
mély sóhaj ha zihálsz a láztól,
hab a sörön, tükör melyben látszol,
tejszín a kávédban, könyv mi leláncol,
íróasztal - ha írsz levelet - nemes tölgyfából,
a csönd áhítatban, frissítő nyári zápor,
csillogó alufelni a BMW-n, egy hang az éjszakából,
én a tört szám, te az egész egyenlet: megoldástól,
mélykék pipafüst, menedék az elmúlástól,
borotvahab borostádon, érett barack mi lehull a fáról;
engedd, hogy legyek tied, mindörökre, igazából.
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Kovács Anikó
  2017-09-28 10:52:35, csütörtök
 
  Kovács Anikó

Őszi dallam

Bár kifordul lassan sarka a világnak
én engesztelhetetlenül és mindig várlak

nem marad semmim-senkim - elszalad
van aki elmegy de van aki itt marad

szeptember... áttűnik az ősz egyre jobban
pattogni kezd - rőtszín zsarátja lobban

véknyul-foszlik kezemben a hűs selyem
némán mögötted állok e sötét éjfelen

életem lapjait látom - bevésve sorsom
Évák rám rótt terheit és álmait hordom

 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Kovács Anikó
  2017-09-25 11:50:00, hétfő
 
  mango- Kovács Anikó

Eltörött sóhaj
(Neked...)

Fáj-e még néha az elmondhatatlan,
a perc, mely mohos, alja-nincs kútba zuhant,
mikor ébenfából faragott hangszerünk húrja
apró sikollyal és örökre elpattant?

Látod-e még néha önnön önmagunkat,
amint a púpos, kancsal bánat utánunk szaladt,
ezernél több-színű, frisskedvű életünkre támadt
és szemvillanás alatt megmérgezte azt?

Tudod-e még néha-néha felidézni arcom
és hiányzom-e vajon még neked... -
lásd, napjaim még tőled fahéj zamatúak
és éjszakám emlékeidtől dúsan fűszeres.

Hallod-e még néha a kérdést,
vajon motoz-e fejedben a hang, -
vagy csendesen, szelíden elsötétült,
elült szívedben a kongó bronzharang?

Megbocsátod-e hogy magam életedbe mártva
december tiszta csöndjében eléd tettem azt,
mi fakult napjaidat tűzbe hozta, - lángba,
mely úgy izzott tőle, mint a júliusi nap?

Érzed-e még néha az érzést,
amit azon a kába, késő-délutáni napon,
mikor a napsugár fáradtan, ferdén lecsúszott
a túloldalon álló hatalmas tűzfalon?

 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Kovács Anikó
  2017-09-21 16:48:35, csütörtök
 
  Kovács Anikó

Kavicsok és szavak
(Hozzád...)

Didereg a fény a kihalt Duna-parton,
süt a nap, de beteg, bánatos,
talpam alá simul a kavics szótlan,
- nézd, gömbölyű és sárga...Hol van
a kezed, kérlek, melegíts, - szóltam.
Egykor a bánat a vaksötétbe vitt, s
a közönnyel olykor rokonná lett a hit,
de ma csillagokra forrva világítanak,
fölrajzolódnak a szavak, - mondani
nem kell, mert elvesztenénk a fonalat...,
úgyis érezni a késztetést, mely
mögött selymesen bújik meg a pillanat,-
ezek régi-új és szép emlékek,
őrzöm őket, - mint gyerekeinket őrizzük,
hogy ne haljunk meg végleg.
Most szederjes az este, álomba veszejt:
a novemberi köd a hétfőt betakarta,
s mint aki nem él: belezuhantam
ebbe a napba, és lásd...?
az eddig jajongó húr már lefogva, -
hát olts mindig vasárnapot a szürke
hétköznapokba; Szentendrén, Budán,
vagy egy füstös kávézóban, - és gyere,
gyere, ha feszül még út a lábaidban.
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Kovács Anikó
  2016-09-06 09:01:18, kedd
 
  Kovács Anikó

Nyári óda

Neked...

1.
Mesélnem kell, figyelj rám kicsit...
Ma az újra visszatért nyárral
a békétlenség bennem végre konokan hallgat:
és a júliusi, könnyed, tarka pillanatban
ismét megtaláltam
a bűvös-édes, egykor-volt nyugalmat.
Szeretni - bátran - mondd, hogyan tanítsalak...?
Álmodom: szabadok vagyunk és
sehol, senki, semmi sem áll az útba,
vagyunk, mint két egymásba hajló líra,
s látom, ajkadon miképp olvad át a szó
egy röpke, kedves, lázító mosolyra.
Igen, te folyton pörölsz az illanó Idővel,
mikor nekem a nyár
maga a rögzített Csoda,
míg te visszavágysz a tűnt időkbe, őszbe;
én egyre csak félek: jaj, a Chopin-noktürnös éj
- lehetséges? - vissza nem tér már soha...
De nem, az nem lehet, -
tiltakozik lényem minden íze-része,
egy percre befed a vad rémület maga;
dőlt hajótestbe áradhat így a víz a léken,
majd végképp elsüllyed,
és birtokába veszi ott lent a hűs moha.

2.
Mert nincs hatalom, mi ezt a lázat kioltsa,
ilyen vagyok, így vagyok érzéseimnek foglya:
a Fenyves lejtőn, nézd, összerezzen a
tegnapról ittmaradt, csillogó szemű tócsa, -
és sose hidd,
hogy mindez csak tűnő délibáb volna...
Minden napért, percért hálásnak kell lennem,
még annak is, hogy a mai fülledtségben
a Káplár utca ötben
veled együtt álltam a szürke ház előtt,
hol József Attila élete fájt lüktetve
a sötét ablakkeretben,
utolsó napjait várva betegen és tétlen.
Ismerem jól ezt az érzést:
a gyökértelen ember két üres kezébe
csöppenként hull
az éj
fekete vére.

3.
Nézd el porszemnyi vétkem:
- belátom, balga önzés szülte, -
igen, szeretem a nevedet kimondani.
Kimondani becézve.
Mondd meg...
Hogyan tanítsalak téged
félelem nélküli, önfeledt érzésre...?
Olykor tilalomfák sorfala előtt
lépdel a mohó gondolat,
és hiába, hogy a szív tervez, -
bizony, néha a perc meghiúsul,
belőle semmi sem marad,
csak a tépett akarat-pehely:
de te semmit se félj:
minket mindig befogad a Civitas Dei,
hol a hangsúlyos mondatokat
mind vers-igába hajtjuk,
de a csupasz és rideg valóságot
mindet, - hangsúlytalannak halljuk.

4
Ma már forr a napfény sűrű méze,
örömében csöppenni akar a zöld levélre, -
hát adj nekem nyugalmat, kérlek,
légy velem, szeress, mint eddig,
tudjak még élni, megköszönni az égnek,
hogy kínzó látomások most nem gyötörnek,
és beléd kapaszkodhatom,
létezésedbe és szavaidba,
erős kezedbe,
akit a madonnaarcú Anya
csakis nekem szült meg...
Még adj időt, és maradj velem, kérlek.

5.
Most nesze kél a sápadt, nyári estnek,
karcsú szilvafák közt halk sóhaj a vágyás,
ablakokból dőlnek halvány, vékony pászmák,
s mindenfelé apró fény-ösvények lebegnek...
Többé ne aggódj, mi történhet velünk.
Mi ketten úgyis újraszületünk.
Nézd csak, - a júliusi éjszaka
csillag-csigolyái
mind világolnak nekünk..
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
Kovács Anikó
  2016-08-26 09:25:46, péntek
 
 
Kovács Anikó

Rezdülések

(Neked...)

Mint tölgyfán a moha, úgy simulok hozzád,
vagyok legszebb sötétkék ruhád,
mit antik, faragott szekrénybe akaszthatnál,
te állandó hiány,-
elgurult dió: a legszebb íz te vagy, -
feltöröm,
s lásd, veled már a rideg, kopár ősz is öröm...
suhog a csend,
akárha hűvös szatént vasalok;
pillantásod néha komor, haragos
mikor a hit roppan benned, és
dúlt halomban fekszik előtted tegnapod;
rejtegetted életed titkos könyvét,
mégis szétnyílt előttem a nyári fényben,
s mikor először hozzáértem, -
cseppnyit becsukódtál...
de ujjaim tovább futottak a fedélen,
s te hagytál,
mosolyodat küldted hozzám,
a nap íze vetett vak vérünkbe
áldott fényt, s
ekkor kezedben kékké vált a múlt,
kis utcák közébe szállt
füstté lebbentve minden emléket,
akár az égi ünnepélyek...
e naptól kezdve minden kék lett,
dúsan, pompásan áradó költemény,
meg csend és zeneszó,
a legszebb Adagio,
ahol a ma a mindiggel válaszol;
nekünk minden perc szent és ünnep,
ereinkben boldogan zuhog
minden vértest,
és önfeledt szinkópát dobol a világ,
melyet mi teremtettünk meg...
azóta óarany lidérctüzekkel álmodom,
a csendes, bódult némaság befon,
...galambok puha szárnya mozdul vállamon.
Egy rezdülés csak.
És hozzád simulok.
 
 
0 komment , kategória:  Kovács Anikó  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 165 db bejegyzés
e év: 3016 db bejegyzés
Összes: 6151 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1321
  • e Hét: 15147
  • e Hónap: 40280
  • e Év: 640301
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.