Én nem rovom fel néked, ha nehéz az élet,
Ha bánatom van, sem hibáztatlak téged,
Szabad akaratból döntöttem én régen,
Viselem keresztem, nem panaszkodom neked.
Nem kérem tőled, hogy szeress engem,
De legalább tisztelj, ennyit megérdemlek,
Nem kell, hogy rajong, és dicsérj meg mindenért,
Csak ha vétek, ne nagyítsd fel, erre kérlek én.
Nem kérem tőled, mondjál bókokat,
Úgyis tudom szavaid mind hamisak,
Csak fogadj el olyannak, amilyen vagyok,
Bár mit teszel, én már változni nem fogok.
Nem kérem tőled, hogy ölelj magadhoz,
Ha nem érzed szívedben, hogy szeretsz valahol,
Ha tekintetem nem vonz, sőt tán taszít téged,
Inkább engedj utamra, én csak ennyit kérek.
.
írta: Márta Bosnyákné Harpauer
Keresd azt, aki tanít, többé tesz, felemel magához. Aki hozzáad és nem elvesz. Aki által folyamatosan fejlődsz, tanulsz, megismersz. Aki tükröt tart eléd, hogy megtanuld kívülről látni önmagad. Aki rávilágít hibáidra, de erősségeidet hangsúlyozza. Keresd azt a valakit, aki terel, de nem irányít, rendelkezik, de mégsem birtokló, aki oltalmaz, nem pedig felügyel. Aki folyamatosan inspirál, arra sarkallva, hogy jobb és több legyél. Aki nem akarja, hogy tökéletes légy, aki mellett az lehetsz, aki vagy. Keresd őt, aki mellett megnyugszik a szíved.
Golden Dawn
Földi létem legszebb részéhez értem,
életemet végre összeköthetem Veled,
mikor a boldogító igent kimondjuk,
megváltozik mindkettőnk élete.
A szertartás után csomagolok gyorsan,
irány a nászút, Capri szigete,
izgalommal telt szívünkben,
jelen van már egy új élet kezdete.
Lelkünk legmélyén
forró vágyakkal izzik a szerelem,
a parton állva kéz a kézben
egymáshoz simulunk csendesen.
Ragyog a nap is az égen,
sziklákon fénye megpihen,
aranyló sugara meg-meg csillámlik
a végeláthatatlan vízen.
Mi csak nézünk a távolba,
ifjúságunk, mint emlékkép feldereng,
egy kis hajó lágyan ringatózik
azúrkék színű tengeren.
Hajókürt hangja töri meg a csendet,
s én álmomból felébredek,
az istállóban a szalma közt fekszem,
s te mellettem szuszogsz csendesen.
Föléd hajolok, gyengéden átölellek,
majd homlokodra egy csókot adok,
bár az álmok most szertefoszlottak,
én mégsem bánom, hogy itthon vagyok.
Mert akit szeretek, itt van mellettem,
nem kell a pompa, a drága utazás,
ha a szívünk csak egymásért dobban
úgyis miénk az egész Világ! Jobbné Nyilas Ildikó
xMagazin
Offline
