Regisztráció  Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 88 
x
  2013-10-16 08:14:04, szerda
 
  Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál - ÉNEK A ROMOK ALÓL 1946 -



Amikor eljöttem

A kincseket mind eldobáltam,
s haza csak úgy jöttem bátran,
mint ahol végtelen gazdagság lakik.

Óh, ilyesmivel én nem törődtem,
s míg otthagytam csapot és papot,
nem érdekelt az, ki jólakott.

Gazdagoktól elfutottam,
ígért házakat felgyújtottam
s jöttem a sűrű esőben.

Csörömpöltek a villamosok,
néztek rám a suta házak,
leomló kövek megdobáltak.

Barátaim tán felfigyeltek,
de nem tudták, hogy aki elmegy
már régen nem köztük lakott.




 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
x
  2013-10-16 08:13:07, szerda
 
  Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál - ÉNEK A ROMOK ALÓL 1946 -

Száz kohó

Láttam a falánk nyomort,
a föld poshadó szigetén,
a város elhagyott szögletén
gőgösen és vidoran trónolt.

Száz fujtatóból szállt a korom,
száz kohó szórta a tüzet.
A nap sugárpostával üzent,
hogy nem lesz ott a nagy toron -

és lebukott a láthatár mögé.
Éj lett, komor és süket,
de száz kohó szikrázta a tüzet
magasan a kis házak fölé.

 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
x
  2013-10-16 08:11:55, szerda
 
  Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál - ÉNEK A ROMOK ALÓL 1946 -

A pincébe napfény sütött,
most bújt elő ott fent a szögleten
és itt kis asztalomra szállt,
hogy a betűkön is jó meleg legyen.

Kósza kis fény, óh ne menj el!
Várj, csak egy pillanatra várj!
Hideg a kezem, a szivem s e vers...
- Te kedves! Köszönöm. Na szállj!


 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
x
  2013-10-16 08:10:31, szerda
 
  Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál - ÉNEK A ROMOK ALÓL 1946 -


Alvó város

Az alkony hulló függönye előtt
utólszor hajolt meg a nap,
a kevély, búcsúzni készülő színész,
intett neki egy hűvös rendezői kéz.

A zűrzavar összebékült,
meghunyászkodtak a lármás házak,
alázatosan hajolt le ezernyi agy
- pihenni készült -
s utána dőlt az anyag, a fáradt,
elszunnyadtak a vágyak.

A város álmában mormogott,
nyitva feledt egyik szeméből
utcáira fény szüremlett,
halvány, pislogó fény,
majd az is elfogyott...
Csak a társául szegődött magány
pihegett, beteg madárként, tétován.



 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
x
  2013-10-16 08:09:07, szerda
 
  Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál - ÉNEK A ROMOK ALÓL 1946 -

Béke-vágy

Fürtös árnyékok alatt
pihennek most a gondjaim,
fejem a földön, s fülemben
az ég játszik méla húrjain.

Mily szép világ - gondolom -
míg a madárdal andalít,
napfény hasal a lombokon
s virágot dajkál a csalit,

mily szép világ, mikor így
ődöngve szellőt hoz a lomb,
s nem lesz gyökere puskatus
vagy embert gyilkoló dorong.


 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
x
  2013-10-15 15:02:55, kedd
 
  Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál -

A SZERZŐRŐL

Fejszés Tóth Pál, ez áll az anyakönyvi lapon, apja neve ugyanez, anyjáé Bolyos Franciska. A nagykőrösi fiatalember és a kocséri leány házassága nem volt ritkaság. Mindketten paraszti családból jöttek, majd a hadirokkant, jobb kezére béna édesapa a város alkalmazottja lett. A szőlőhegy, a Tázerdő dűlő vagyontárgyainak, termőfáinak őre, vagyis hegyőr, az édesanya pedig a közeli konzervgyár idénymunkása.
A városszéli kis utcácska lakói csak azt nem értették, miért kell taníttatni, polgári iskolába adni a két gyermeküket, a fiút és a leányt is. A fiúnál eleinte nem is volt az másra jó csak egy kifutói állásra a Népbanknál, ahol négy évig szolgált becsülettel. Majd a korán jött katonaság következett. Szintén négy évet vett el a fiatalságából a háború és a szerencsére csak rövid hadifogság. A szülők is csodálkoztak, hogy közben különbözeti vizsgát tett a nehezebb és ismeretlen gimnáziumi tárgyakból. Katonaként is vizsgázni járt az Arany János Gimnáziumba, amíg a frontvonal idáig nem ért. A háború után ismét a munka világa következett: textilgyárak, kereskedelmi cégek és a kőrösi konzervgyár, ahonnét a Pest megyei Népújsághoz - úgymond - ,,kiemelték".
Bizony, tekervényes életút volt ez, de a révkeresés reménye is: boldog házasság, két gyermek, egy leány és egy fiú. Közben mindig egy-egy kis irodalmi kedvtelés, versek, novellák, vidéki és olykor országos lapokban. A kenyérkereső munka eközben mindvégig az újságírás maradt, de a versek, elbeszélések, emlékező írások is szépen gyűltek.
Íme egy kis csokorra való.


Tartalomjegyzék

TAVASZ VÁRÓ 1941 - 3
Apám, köszönöm 5
Tavaszi reggel 6
Pipacs 7
Ősz 8
Jön a tél 9
Téli kép 10
A csősz 11
Ábránd 12
Kis dalok a kedvesről 13
Neked adom 14
Anyám 15
Meg ne értsd 16
Marasztaló 17
Úgy hittem 18
Majd szállnak ők! 19
Te már tudod 20
Ringató 21
Magány 22
Eső és fény 23
Vélt igazságok közt 24
Hogy szabad legyek 25
Kis fedél alatt 26
Meghasad a föld 27
Aratás 28
Csend a pusztán 29
Pusztai vihar 30
Égő virág 32
Kubikosok 33
Vihart vetek 34
Híd a vérpatak felett 35
Tavasz váró 36
Négy fal között 37

ÉNEK A ROMOK ALÓL 1946 -
39
Ma és holnap 41
Mintha súlyos kéz... 42
Koldús 43
Világra hozták 44
Budapest előtt 45
Alvó város 46
Száz kohó 47
Napfény a pincében 48
Béke-vágy 49
Amikor eljöttem 50
Ének a romok alól 51
Új világ 52
Új márciusra 53
Nyár előtt 54
Emlék a múltból 55
Hajnali emlék 57
Májusi köszöntő 59
A százéves fánál 61
A tudás falai közt 62
Őszi vers 63
Cifrakerti árnyas lombok 64
Őszi napsugár 65
Másnap reggel 66
Jótanács 67
Bizakodás 68

ÉS SZÁLLUNK 1948 -
69
Hadd csókoljam 71
Várlak 72
Derekad hajlása 73
Az est leszáll 74
Mi az? 75
Szerelmem átölellek 76
És szállunk 77
Őszi gondolatok 78
Szerelmes órák 79
Újra nyílik 80
Búcsú feleségemtől 81
Távirat 82
Mit kívánjak? 83
A kedves elalszik 84
Hazáig 86
Óvodások a Balatonnál 88
Nyárutó 89
Reménykedés 91
Minden versem 92
Tűnődés 93

MEGMÉRESSÜNK 1955 -
95
Könnyű és nehéz 97
Az igazságról 98
Gyermekszemek 99
Megméressünk 101
Nyári vihar 103
Az én hitem 104
Csalódások 104
Káromlás 105
Palántaföld 106
Csípős májusi vers 107
A gyűlölet virágai 109
A józansághoz 110
Élni a mában 111
A csillagot leverték 113
Vádlóimnak 114
Kiáltás 115
Nézd az igazság 116
Hiszek az emberben 117
Kibuggyant szavak 118
Hóesés 119
Ha az eső esik 120
Az életet köszöntöm 121
Ragyogjon tovább! 122
Tiszaparton 125

MEGÚJULÁS 1958 -
129
Estéli kép 131
Otthon, délután 133
Megújulás 134
Pirkadás 135
Tavaszi dal 136
Felszállt a por 137
Mai öregek 138
Apámról 139
A könyv ünnepére 140
Piros hímes tojások 141
Téli világ 143
Zimankó 144
Profán vers 145
A szputnyik korszak küszöbén 146
Lakás avatásra 148
Városom 150
Hűtlenség 152
Hazafelé 154
Hazát teremtő 156
Vihar és napsütés 158
Így harmónia 159
Látóhatár 161
Víziók, valóság parton 163
Bölcsesség-kilátó 165
Altató nélkül 167

KIMONDHATATLAN 1993 -
169
Hiányod átjár... 171
Lelkem másik fele 172
Az idő megy el... 173
Visz a képzeletem 174
Születésnapra 175












 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
x
  2013-10-15 14:54:53, kedd
 
  Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál -MEGÚJULÁS 1958 - Hűtlenség

Megáll a pohos papocska a templom
lépcsejénél és szétnéz elégedetten,
kirándulók hada ömlik a hűvös árkádok alatt,
szenteltvíztartót keres egy néne,
s meglepetten sóhajt, mert deszkát
érinthet ujja csak - azám! -, hisz
renoválják a templomot, s az ájtatosság
innen messzi röppent, - csak bámészkodik
a zarándokok népe...

Egy hajlott hátú fiú - mint a nagyapám,
oly öreg - bódultan lépdel
egy langaléta lány oldalán,
kezében talizmán, no, nem aquincoi amulett
e fénylő micsoda -
csak egy kis japán rádiócsoda,
egyetlen ékszer, mely elválaszt s összeköt,
zsolozmázik a tér felett.

Jön a hivatásos kalauz és unott képpel
szenteket sorol... Szegény asszonykám,
ki léprementél s egy órája már csak
ezt a monoton dünnyögést hallgatod -
és irigykedsz reám, ki hűtlen otthagyott,
s mily álnokság, az István-téri hűs árnyak
alatt fürdetem fejem májusi szélben,
s kék eget csodállok szüntelen.
Kimenteni már nem tudlak a cirádás köveket
esdve bámulók közül, de hidd el, gondolok
reád - ha ez elég -, s ez legyen vigaszod,
és a hit, ami éltet, közös hitünk:
hogy szépek a kövek is, s a mesteri
kézzel formázott mennyei szentek,
de még szebb a mosoly a fényteli ifjak
ajkán, s az önfeledt öröm, ahogy itt most
előttem egymásra nevettek...

Pécs, 1966.





Hazafelé

Magasba nyúló traverzek horgas újja közt
a gyárkémény kormos füstöket pipál,
út pora leng, a hólé épp csak elfutott
- így váltja felénk egymást a por meg a sár -,
ahogy a természet megadta, hisz nincs háziúr
és szolga sincsen serényen söprögető,
s a gazda-városnak mindenre nem telik,
vidék ez még, habár annak mégis előkelő...

Mert vetkezi ruháját naponta, s néha
úgy jár, hogy előbb dobta el a régi ócskát,
mielőtt másra telt, - s mi tagadás,
a sok új közül kilátszik gyakran az ó-ság!
Kandeláber hajlik rücskös út fölé,
ótvaras fal szégyeníti pőrén a bolt neonját,
vakond módjára tágas csatorna bujkál,
s nincs, mi felfogja a szennylé zuhogóját.

Kakaskodik a tüzes, rőt gyárral szemben
földből kinőtt sok színes tarka ház,
gyermeksereg visong, s a munkából hazatért
megcsodál egy szép piros Skodát.
- Óh, hogy lakásra nem tellett szegénynek! -
sóhajt, s baktat fel - a lift beteg - gyalog,
hálás a sorsnak, tanácsnak s minden szentnek,
hogy otthont az égtől távolabb kapott.

Kibújna bőréből itt már a világ,
de hiába, semmiből nem teremthet újat,
gépet, cementet és jobb elosztást sürget
tehát, s olykor vad haragra gyúllad.
Magasba nyúló traverzek horgas újja közt
a gyárkémény kormos füstöket pipál,
nyugodtan, bölcsen, mint egy öregúr,
aki időt nem napokba számol -
s onnan fentről jóval messzebbre lát...





Hazát teremtő

Itt élek én ezen a tájon
és ez a táj az én hazám,
a rügy kipattan s lomb lehullik,
a fecskeraj messzire száll,
méhek dönögnek gyűjtögetve,
kaptár telik, a gazda víg,
szőlőt érlel a vessző kedve
s a szomszéd jó szüretre hív,
épül a ház, sok kedves hajlék
- nekem még csak egy csöpp szobám -,
utat raknak a pusztán által
s a vonat füttyent nem várva rám...
Itt járok én dalos kedvvel
és olykor-olykor szomorún,
itt születtem és megvigasztal
minden, ha szívem is kigyúl,
minden, de minden nékem érik,
minden, de minden bennem él,
s nem azt nézem, hogy milyen hajlék
jutott részül és mily födél...
A jövőt látom, a gyermek útját,
amit majd bejár, hogy ha nő,
ezt munkálom csak szakadatlan
s ezen lépdel majd egyszer ő...


Viszi majd gondom és lerakja
roggyant emlékül valahol,
s azt se bánom, ha nem is néz rá
soha többet - hadd lepje por.
Ahogy mi éltünk, az csak emlék
lesz majd egykor és furcsa jel...
Óh, te jövendő, integetsz már
és vársz bennünket - oly közel!






Vihar és napsütés

Lompos határfelhők lógó raja szálldos,
villanó napfénnyel csókolódzik a táj,
változik a derű, kedv és a borongás,
bosszúság és öröm - visszatér s tova száll.
Kell a szerencse még, kikovácsolt vasak,
tervek és jövendők feszes rendje mellé,
vagy csupán a napfény, eső után a szél,
ahogyan az ember kívánja, szeretné...
Hiába, így igaz, lutri még az idő,
s bár nekünk forgandó végtelen kereke,
titkát feszegeti s fejti már a tudás,
néha biz' szeszélyes, alig birunk vele.

Hej, te zord mihaszna, kócos és kopogós,
könnyes szemű, csélcsap, kacér lányt utánzó!
Nézd a markos legényt, hogy uszítja gépét,
úgy vág szembe vadul, nem kíméli a sort,
pedig bőrét marja, cserzi eső s a por,
pilláit ragasztja ólomszárnyú madár,
de ő, mint bronz-isten, nem féli az időt,
paskolva verheti, mégis előtte jár...

El is tűnt a vihar - s a gyávaság kora -,
hátakat görnyesztő rettegés nem honol,
titkos égi jelet s nyomort nem ád az ég,
veszett mennydörgésre edzett szívünk dobol.






Így harmónia

Ne vigasztalj bennünket szép szavakkal,
felnőttek vagyunk.
Ne mondd folyton, hogy harmóniára termett
az ember, s ha víjjog, sziszeg, haragra gyúl,
az már disszharmónia.

Óh, Istenem, mi baj lehetne belőle?
Miért kellene leplezni gondjainkat?
Kinek használ az ájtatos zsolozsma
békességről és eredményeink
felfelé ívelő grafikonjának
nagyszerű látványáról?
A tényekről, mik maguktól beszélnek,
csak a szajkó tud naponta
elhadarni unalmas strófát,
de akit a folyton változó valóság
igézete köt le veszett erővel,
s benne érzi magát annak
sodró és nehéz áramában,
azt a kormányos izgalma hevíti
s előre néz a parton túlra is,
a kanyart vigyázza
rebbenéstelen szemmel

s tettre ingerli minden akadály.
Már megbocsáss, de én jobban szeretem
ilyenkor a keményen káromkodót,
mint az ájtatos némát, dünnyögőt,
s jobban is bízom erejében.

Inkább kövesse fintor tetteinket
- így is hatva az emberiségre -,
mintsem az utókor vállvonogatása:
,,Nem, mi sohasem ismertük őt,
unalmas fickó lehetett.





Látóhatár

Úgy élünk mi naponta a tettek
sűrű erdejében, hogy messzire látó
vágyainkat lefogja az apró
okosság, a perc világa, terveink
pontos és higgadt, dús szövevénye,
melyet követni nem könnyű játék,
érteni is kell - s reá figyelve
nem jut idő mindég a távoliakra,
távlatok rendjét vigyázni -
s hozzá a méltó igazodást.
Emberek vagyunk - telve derűvel
és gonddal is sokszor, s tudjuk,
a szándék már nem elég,
többet vár a kor, a kor, melyben
viharzó szivünkkel élünk -
s mely nem tűr el tőlünk bágyadozást.

Láss messzebbre is! - zengedezzünk.
Bár még csak szűz-homokot forgat
a buldózer vad dohogással,
s pásztázza a szél a hantok nyomát,
de mire iskolás lesz a ma születő,
más lesz e táj is, - ahogy a gyermekben
rügyet fakaszt a tudás hatalma,
termőre fordul majdan a vessző,
millió és millió kis venyigénk

- nagyanyánk gyűjtötte egykori rőzse,
gyorsan lobbanó, levest langyító,
alig becsült tüzelője őseinknek, -
zöld levelet hajt és fürtöt nevel,
édesít - pincét, kamrát gazdagítót -
s nem kertecskékben, dűlők zugán,
hanem a fecskét, pacsírtát dajkáló
messzeségből mérhető tágas határral.
S e ligetek harsány színeit lágyan
festi majd - nagy ecsetvonásokat utánzó
lankás földjeink táblás gabonája,
gyümölcsösök pirosa, s az ezer gejzírként
felszökkenő, széthulló, permetező
azúrsugár...



Víziók, valóság parton

Néha víziókkal ébredek -
borzalmas lesz az a háború!
Néha dübörgésrre riadok -
gép sikolt a fejünk felett,
mint akkor is, mint annyiszor...
Jaj, hova száll, jaj, hova csap?
Sebzett motorja zakatol,
csattan, csapódik -
vad robaj,
nyüszít a hang,
sír a motor...
s a szívem fegyverként feldübög,
a szívem fegyverként dobol.

Néha víziókkal ébredek -
kegyetlen lesz az a háború!
s mi felijeszt, csak huppanó,
nyolckerekű nagy szörnyeteg,
gyári vasakkal izzadó síró motor -
egy vontató -
kóválygó hang, éji csendben
vadult zörej, bérházfalak közt
verdeső nagy hangsikoly -
magasba szállt emlékölyű,
bódult agyból kiröppenő,
húsz év mögül visszhangozó...
- - -
Nem, nem lesz meg az a háború!
vagy tán mégis?
Mardos a hang, tépdes a szó,
a félelem
és a való -
én nem hiszem, én nem hiszem...
és elsodor a reggeli halk mocorgás,
gyermeksóhaj
asszonymosoly,
hétköznapi serkenő kedv,
s kicsi gondunk,
hogy ,,a buszt még elérjük tán?"
s a nyüzsgő raj,
rámköszönő sok földlakó,
tarka zsongás, gyári füstből
kilobbanó fehér napfény -
s feldúlt kövek mögül kinőtt
gyufaházak -
vörös - szürke - lila - sárga -
és két gólyanyakú daru
sínen mozgó keréklába,
gödörvájta csatorna-út...

egy fióka-város harsány
összevissza suta bája.


Béke poraira!"
Mert nem vitte fikarcnyit sem előbbre
e vajúdó század küzdésre termett
gyermekének
keservesen is munkált,
s áldott jó ügyét.



 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
x
  2013-10-15 14:49:40, kedd
 
  Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál -MEGÚJULÁS 1958 - Apámról

Göcsörtös verseimben énekellek,
nem is kérdem,
telik-e benne kedved?
Olyan vagy te, mint az a régi pásztor,
csak a halál
verhette el a nyájtól.
Percnyi pihenésed is sutba dobtad
egy életre tán -
és most nem tudsz jobbat,
mint amit mindig újrakezdve tettél,
a társakért, csak
értük verekedtél...
Én becsüllek
és biztos lesz majd, aki
munkádért hálás szavaiba foglal,
de hogy számolsz el, mondd,
a magadtól is könyörtelenül
elrabolt napokkal?





A könyv ünnepére

Imádságoskönyves meghótt nagyanyám,
kalandárt forgató csendes kis szülék,
egykönyvű őseim jutnak eszembe
s rémülettel teli hajdani esték,
amikor a sárgás petró-világnál
babona-tündérekről elmerengtünk,
s remegve lestük a nagyok beszédét
sorsról, végzettről, mik függnek fölöttünk.

Biblia, álmoskönyv, ronggyá olvasott,
gerendán őrzött vásári füzetkék
világa, olcsó vigaszok, örömök,
messzi álmok ringatói, krajcáronként
kuporgatott, féltett kincsen megszerzett
könyvről, mit úgy ittam, szinte elbódult
gyönyörrel, s melytől
a világ is szebb lett.

A könyv, amely messzi régiókba vitt el
s vak ködökből földre hozott vissza,
könyvek, melyek szép, tiszta emberséggel
szóltak hozzám, küzdésre megtanítva,
betűk, melyek friss, vonuló sereggel
új eszmék dobosai lettek bennem,
ünnepre gyülekezve szóljatok hát,
s visszhangozzatok -
az emberszívekben.




Piros hímes tojások

Hej lányok, hej lányok,
emlékszem ám még rátok,
kis tarisznyám
nyakba vettem,
piros tojást hadd teremjen,
hej lányok, hej lányok,
legény indult hozzátok.

Hej lányok, hej lányok,
el is mentem hozzátok,
hajatokat megöntöztem,
piros tojást zsákba tettem,
hej lányok, hej lányok
csak egy kis bort adnátok.

Hej lányok, hej lányok
a bort nem sajnáltátok,
mint a gödény
annyit ittam,
csuda hogy haza jutottam,
hej lányok, hej lányok
de jó, hogy nem láttátok.

Hej lányok, hej lányok,
nem is nézek reátok,
lefeküdtem
mint a medve,
ha nincs az időhöz kedve,
hej lányok, hej lányok,
el ne járjon a szátok!

Hej lányok, hej lányok,
zsákom hova dugtátok?
Tojással volt
az megrakva,
szívből adta, aki adta,
hej lányok, hej lányok -
piros hímes tojások...







Téli világ

Kis pihék hullanak, finom szöszmötölés,
mintha anyó motoz - szűz csendet kanyarít
körülöttünk a tél, hallgatnak a tanyák.
Csak a messzifutó acélsínpár vakít,

csak azon duruzsol, zakatol, dübörög
a vágtató vonat - füst lepi a nyomát -
de aztán semmi nesz, halvány, pislogó fény
jelzi imitt-amott: nem halt meg a világ!

Csak egy káráló tyuk, egy-egy vakkantó eb
ébreszti a határt, s az a csöpp iskolás,
aki nekivágott - puszta toronyiránt -
meglelni a kedves, dajkaölű szobát.

Mint egy kis hóember, mely életrekapott,
tapossa az utat - elszánt igyekezet
mozgatja lábait, s ha elfárad, megáll,
próbálgatja, miként látszik a lehelet.

Hej, te téli világ, nagyon erős lehetsz,
de lásd e parányi emberke mily konok,
akár csak társai, a messzi egeket
merészröptű sasként megostromló nagyok.

S ahogy tűnik a tér, szünnek rejtelmei,
átszövik a büszkén villanó gépcsodák, -
indulnak el ők is, melengető fénybe,
évszázadok gondját vetkőző kis tanyák.




Zimankó

Hej, téli zimankó,
tetőnkre jól vigyázz!
A füstöt szobánkba,
hé, te! Vissza ne fúdd!
Lassabban a széllel
bozontos kiskománk,
ne hidd, hogy tiéd ma
minden út meg vasút!

Mert február ez már
és annak túlfele,
akárhogy is ugrálsz
füttyös, veszett legény...
a tavasz hónapja int
s a jókedv vele,
hiába őrized,
egyre több lesz a fény!





Profán vers

Miután a Lunyik II.
elérte a Holdat.

Hohó, te bús és nagyképű lovag,
te titokzatos, te nagyszemű,
kapualjakba leskedő,
legényeket riasztó,
lányokat vadító,
tornyonguggoló,
csalfa jelkép -
véged van!
Oda,
a hős
nimbuszod -
s ez nem csoda,
oly sokan voltak
bősz ellenségeid,
hogy megsokallták dicső
tündöklésedet, hát célba
vettek - mint a maglövő gyerek,
úgy ám! Megfricskázták a képedet.





A szputnyik korszak küszöbén

Az ész diadalát nem illik
köszönteni rikoltó szavakkal,
az extázis sem illő hozzá,
ködös és homályos forma se
méltó köntöse kristályos elme
csodás művét meghitt örömmel
ünneplő költői szónak.

Csak gyermeki gügyögés lenne
A Galatikáról pityegő
avatatlan és hiú beszéd -
s az ábrándos, zizzenő rím is
sallangként fityegne ruháján.

Mérd meg a szót, mielőtt mondod,
s rakd rendbe is, hogy majd a mérnök,
a tudós - fantáziát most lám
tanulhatsz tőlük, de merszet is,
képzeletet hatalmas röptűt -
ne leljen fércet, rossz varratot
míves gonddal szőtt verseidben.

A gondolattal versenyező,
kovácsolt valóság korszaka
jött el - s mit ér az álmélkodás?
Ha tervezője nem lehettél
a műnek, mely gyermekedet már
a Marsba röpíti fel, - segítsd
a földi lét ezernyi gondját
oszlatni értő szavaiddal, --

mert maholnap nem lesz messzi tér,
de ballag itt még sok lassú szekér.






Lakás avatásra

Igyunk, barátaim,
mértékkel, ahogy illik,
hogy le ne részegedjünk
eme nagy, szent napon.

Az új lakásra
és a barátságra,
mely tartson mindhalálig
jó hajlékul
és melegségül
fáradtság, gond
és csüggedés ellen.

Nehéz kivárni, lám,
a boldogságot,
de az mégis
csak beköszönt végül,
s úgy élvezi igazán az ember,
hogy ha küzdött érte,
s nem henyélt.

Mert a rossz napok mind
elrepülnek,
s hitünk virul: élni érdemes!
Kudarcainkat elfeledjük bízón,
s már csak a jövő él -
s véle győzelmeink
piros virága int.

Igyunk, barátaim, -
arra, hogy jó hajlék
s biztos fedél nélkül
ne maradjon soha
senki a világon,
s teljesedjenek be
emberi vágyaink.






Városom

Szeretem ezt a várost -
szívemhez nőtt egészen,
mint konok, őszinte vágy
fészkelődik, és makacs
ragaszkodással fog már
mély, nyugtalan ölében.

Ringatás nélkül, csak úgy,
ahogy a kérgeskezű
és munkás édesanyák
karja leláncol - megköt,
marasztal -
vagy int kezük
s étkük is - a szerényen
hívó terített asztal.

Porból kimászó gyermek
maszatos arca ragyog
oly ifjonti hévvel -
ahogy elém áll, szinte
dacosan: ilyen vagyok!
No, fuss utánam, lássuk,
cammogó lábad hogy ér el!

S én elmerengek, múlt és
tapintható jövő él
összevegyülve bennem:
városom, hazám, népem,
ahogy nekilódulnak bátran,
s átlépnek ezer
gáncsvető törpeségen.



 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
x
  2013-10-15 14:44:51, kedd
 
  Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál -MEGÚJULÁS 1958 - Estéli kép

A nap hogy vígan elköszönt
- néki már semmi gondja -,
te még serénykedsz, kedvesem,
erődet sokszorozva.

Már gyűlik a sok buborék
s a plafonig száll szépen,
rád nézek és te mosolyogsz:
- Óh, nemsokára készen!

A szennyes edény gőgicsél,
hogy rá senki sem gondol,
hisz alig látlak téged is
a tornyozó haboktól.

Pedig a kő még hátra van,
ma még hajlítja hátad,
csoda, hogy dolgos kezeden
ezer bütyök nem támad.

És ha megnyugodni végre
a vetett ágyba fekszel,
hunyt szemed sarkán döngicsél
munkára intő reggel.

De azért mégis, pillanat,
magadba szívsz most mindent,
a békesség nagy varázsa
kicsiny szobánkba libbent.

Két pihegő kis gyermekünk
alszik csendesen, mélyen,
s mi lessük szűzi álmukat,
hogy boldogságba érjen.





Otthon, délután

A kertben fák, fákon madarak,
csipogás és hangos prűgetés,
az ég tiszta, mint mosott kötény,
cakkos felhők szegik peremét.

Babos ruhád kissé megfeszül,
szinte látni bőröd bársonyát,
olyan szépen illesz a tájba,
mint zöld vetéshez pirosló virág.

Csöppnyi fehér lepkénk is szálldos,
majd nyuszi lesz ő és kismadár,
milyen régen voltunk így együtt,
de jó pedig otthon - délután.





Megújulás

Az a törvény, hogy megöregszünk,
minden elmúlik s újra él,
mi, kedvesem, sok vihart értünk,
de mindíg termett friss remény.

Mindíg megújult játszi kedvünk
és szerelmünk is, a tiszta vágy:
egymásban lelni új erőket,
mikor azt hisszük, nincs tovább!

Mindíg volt csak egy csöppnyi szikra,
mely lobot vetett csend után -
és szálldosott a jó melegség,
hisz élet jött, egy tünde lány.

S a nagy szélvész, a dörgedelmes,
hiába tört ránk oly vadul,
a véres, kínzó rettenetre
egy fiút adtál válaszul.

Az a törvény, hogy megöregszünk,
minden elmúlik s újra él, -
mi, kedvesem, sok vihart értünk,
de mindíg termett friss remény.




Pirkadás

A téli zengő kék-zománc,
halvány-eres szép tavak őre,
a dermedt halacskák fölött
olvadni kezdett lágyan, csöndben.

Vihorászott egy kicsinyt még
a karcsú testű téli nádszál,
ahogy pattant, feszült, lengett -
s lábat mosott csurgó folyónál.

Fűzfa ingott lehajolva
s bámészkodón bámult a vízre,
mint tükrös lány, ha bájait
nem rejti el kibomlott inge.

Pirkadt a rög - s napot esdőn
az őszi lomb tavaszt kiáltott,
s mentem én, várost feledve,
megcsodálni az új világot.




Tavaszi dal

A hűvös páncél már felenged,
csillámlanak a tocsogók, -
fagyott békákat melenget
a nap - langyítja a tót.

Harsan a dal, s víg zene,
az élet zizegve szól -
mintha engem köszöntene
a pirkadó föld alól...




Felszállt a por

Úgy jött ez a jó kis eső,
mint hajnali szép ragyogás
mely pásztáz az ég peremén
és elűzi az éjszakát.

Szikkadt volt már a föld nagyon,
kókadozott a zöld vetés
s mohón szürcsölte harmatok
csípetnyi permetes levét.

S mikor a zápor eleredt
úgy lélegzett a nagy határ,
mint fáradt emberi tüdő,
ha szívja erdők illatát.

Felszállt a por, zsongott a táj
s kis házunk eresze alól
vidáman intett ki anyám,
s hallottam, csendesen dalol.




Mai öregek

Mindég azt hittem, ifjabb én vagyok
az élet rendjeként, nem az apám,
akit megtiport annyiszor a sors,
hogy vidámsága szinte csoda már.

Rokkant maradt az első háborún,
csősz lett aztán és altiszt is szegény,
urakat szolgált, s azt csak én tudom,
nem hagyta őt el sosem a remény.

Nyugton lenne már, pihentetne is
törvény szerint a hatvan év után,
mégis útra kél hajnalonta, hisz
csalogatja a kivirult határ.

Mindíg azt hittem, ifjabb én vagyok
az élet rendjeként, nem az apám,
habár restellem, be kell vallanom,
bizony túltesz még sokszor a fián!





 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
x
  2013-10-15 14:38:53, kedd
 
 
Fejszés Edit- a költő lánya...... ........... ........... ........... ........... .............2013-10-15 , 10:20

Fejszés Tóth Pál -MEGMÉRESSÜNK 1955 - Tiszaparton

Mintha mindég versenyezne,
úgy iramlik, oly sietve
ez a fürge, friss folyó...

s én csak nézem, elmerengve,
mitől van ilyen jó kedve -
mitől ilyen duzzadó.

Mint az álom tovatűnik,
fehér habok egymást űzik
s lám a folyó így örök,

egyre ömlő új vizekkel,
áradó elevenekkel
nem fogy el a part között.

Csak a tájék tarka képe,
az változik évről-évre,
mint a festő vásznai...

A sok kis ház magát nézve
guggolt ki a víz szélére -
szépnek akar látszani!

Akkor nekem már a lányok,
a karcsú fürdőruhások,
inkább azok tetszenek, -

sikongatnak kergetőzve,
lágy habok sodrába dőlve -
mint a pajkos kisgyerek.

Szúnyog öccse tán e csónak?
Olyan vékony, úgy csapongnak
szárnyai a víz felett. -

Vagy százlábú? Nyolc a karja,
lám a ritmust hogy hadarja
és a csónak táncba kezd.

Hej, biz én nem ülnék rája!
Nagyon sovány a deszkája,
jobb nekem az ó-ladik.

Jobb nekem a forró nyárban
csendes füzek árnyékában,
hol a napfény nem vakít.

Itt pihennek a halászok,
nyugodalom száll reájok,
nagyszuszogva fekszenek.

Távolabbra békés lelkek
hosszan el-elrévedeznek,
míg a dugó ring-remeg...

Csillapulnak itt a vágyak,
füstös gondok messze szállnak,
horgász most mind, semmi más

és ha pedzi a halacska,
a zsinórt lassan csavarja
s úgy örül, hogy lett fogás.

Fenn a hídon elmélázva,
mintha csak a réten járna,
lassú csorda ballag át

s türelmét hiába veszti,
az autóst nem ereszti,
nyomkodhatja a dudát.

Rakott szekér is ott gördül
jönnek szinte seregestül,
várost foglal a határ?

Vagy csak jelzi, hogy az élet
ott zajlik most, hol úgy éget
s nem kímél a napsugár.

Ahogy árad szakadatlan,
életünket száz alakban
a kedves víz tükrözi

- s míg az égen karcsú gépek
villannak, mint játszi fények -
lelkünket melengeti...

Tiszaparti békességben
a vidéket nézem, nézem,
zsongat, ringat a folyó...

Milyen szép is ha az ember
nincsen teli félelemmel.
Élni csak így volna a jó.






 
 
0 komment , kategória:  Fejszés Tóth Pál 1.  
     1/9 oldal   Bejegyzések száma: 88 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 1 db bejegyzés
e év: 10 db bejegyzés
Összes: 68304 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2740
  • e Hét: 46259
  • e Hónap: 277403
  • e Év: 1068267
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.