Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég.
Nyugtalanító vörös
akár a tűz úgy éget,
simogató fekete
így látlak téged
Szeretnék sikítani
kiadni mindazt amit érzek
mégis ülök és csendesen nézlek
Behunyom a szemem
Az érzékek vad tánca,
illatok, érintések élednek a homályban
fejvesztett kusza gondolatokban
elveszve remegőn két karodban
simulni csókra éhesen
nem dacol most az értelem
csak Te, és csak Én
Vörösen, feketén
Kinyitom a szemem
-Figyelsz egyáltalán rám?
Vagy elaludtál???-
Pillanatnyi álom csak
tűnő képzelet
Lopni kicsit tőled
csak vakon merek.
Behunyom a szemem
Őrület, hisz ott vagyok
ahol vörösek az éjek s feketék a nappalok
Napként a két szemed ragyog
lángoló éjben kacagnak a csillagok
a vágyak angyala rebbenti rőt színű szárnyát
csak 2 pillanat volt, elszállt..
Kinyitom a szemem
- Mi bajod van?-
-Gondolkodtam..-
-Hallottad amit mondtam?-
-Ne haragudj, nem itt voltam.-
Gondolatban
két karodban
elveszve önnön magamban,
Elveszve a szenvedélyben
át sem élt csókok tüzében.
Tova tűnt a józanság..
minden szavam hazugság
Álarc, titok, rejtelem
ne lásd ahogy szenvedek.
Eszembe jutott, csak úgy hirtelen,
Belém hasítot, hogy most sem vagy velem,
Néha elfelejtem, mert el akarom feledni...
Nem akarok egy fantomot szeretni...
Lépkedek lassan az őszi ködben,
csönd van madár se röppen.
A fehér tejben szavaid úsznak,
s mint éhes kígyók arcomba csúsznak.
Nem értem, nem akarom érteni
behunyom a szemem, megállnak lépteim.
Megállok, várok...
tudom nem jössz erre, másfelé fut utad,
mégis az élet mindig - mindig megmutat
Mért vezet elém? Mondd miért?
Mért sóvárog a lelkem minden szavadért?
Az sem fáj ha bántasz, ha megvetsz,
Ha szidsz, ha gúnyolsz, talán te is szenvedsz...
De ha mégsem, azt se bánom,
lehet ez egy keserű álom
kinyitom a szemem,
nézem a földet
lábaim előtt levelek hevernek
körülöttem csend, és a könnyeim peregnek.
Hajt a vérem, éget a vágy
s mégis mormolok egy imát,
Ne kísérts, ne tedd...
Vagy mégis tépj szét,
csókolj halálba,
lobbanjak, mint a gyertya lángja
Szeress, míg csak kedved tartja
egy kis időre repíts magasba
ha már nem kellek, meguntál,
vess le, kérlek, vess meg,
gyűlölj és én akkor is szeretlek.
Imádkozom... hisz nem szabad...
És lázadok, beléd akarok marni
hogy érezz, hogy fájjon
és inni a tested melegét,
hagyni sodorjon az ár,
ahol az ész már messze száll
és az ösztön az úr...
Hol nincs más csak az élvezet
S a kéj vezeti két kezed.
Újra imádkozom csak miattad, érted,
hogy hajtson hozzám a végzet,
tied vagyok
Sikolyba fulladt vad végtelen
Ahol már nem izzik az értelem
Vágytól remegve bolyong két kezem,
Kérlek, újra, légy velem.
Éhes érzékem veled telne el
fogj hát erősen, Ölelj!
Hallgatom szíved dobbanását,
meglesem minden titkos álmát,
ta-tam,
ta-tam,
ta-tam,
mint ősi dob ütemre
jár lassú táncot
mind a kettőnk teste.
Hús a húsba mar
nincs már gondolat
egymásban lejtik el
őrült táncukat
felszakított sóhajok
hagyják el ajkamat
Bennem hagyd elégni
önnön magadat.
xMagazin
Offline
