Belépés
klarika47.blog.xfree.hu
Ha érted a saját lényedet, érted mindenki lényét. Kiss Tiborné
1947.10.29
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 60 
A zöldborsó
  2021-11-16 10:16:30, kedd
 
  Minden nap hagyom kiolvadni a mirelit zöldborsót
NEM KELL NAGYOT LÉPNI
Csak egy zacskó nyomorult zöldborsóért mentem le a boltba. És sírva jöttem haza. De azt hiszem, ami a kettő között történt, azt soha nem fogom elfelejteni.
Már csak harminc méterre voltam az otthonomtól, amikor megláttam, hogy jön szembe a néni. Bottal. És valahogy éreztem, hogy meg fog szólítani.
- Fiatalember, kérhetném a segítségét?
Gyanútlanul elvigyorodtam, és azt gondoltam, aki engem fiatalembernek szólít, az úgyszólván bármit kérhet tőlem.
- Hát hogyne! - mosolyogtam rá. - Miben lehetek a szolgálatára? - kérdeztem, mert szeretem előadni a régi vágású úriembert, még olyankor is, amikor erre semmi különös okom nincs.
- Segíteni kéne lelépni - mondta a néni, és én egyből éreztem, hogy nem szerelmi kaland és titokzatos történet áll a háttérben, hanem maga a járdaszegély. Odanyújtottam a karomat, és biztattam a nénit, hogy csak bátran kapaszkodjon bele. Olyan fölényesen fogjuk leküzdeni azt a megátalkodott járdaszegélyt, mint a huzat!
- Merre tetszik menni? - érdeklődtem, miután sikeresen vettük az akadályt.
- A buszmegállóba - felelte ő.
- A Böszörményi útra?
- Igen, oda.
Nem engedte még el a karomat, és én is úgy éreztem, hogy nem kell visszavonnom azt a kart sehonnan.
- Akkor menjünk - mondtam, és közben a kosaramban szereplő mirelit zöldborsóra pillantottam. A zöldborsó azt üzente, ő is ráér.
Félútig sem jutottunk el, amikor le kellett ülni egy padra. A néni sajnos nem bírta tovább a gyaloglást. Amikor megpihentünk, elkezdett a fiairól mesélni. Arról, hogy hogyan veszítette el mindegyiküket.
Nem éreztem úgy, hogy elviselhetetlen terheket fog rám rakni ez a délután. Együttérzően hallgattam a néni történeteit, bólogattam és hümmögtem, közben meg az előttem heverő kosárkámra pislogtam, és azt találgattam, mennyi idő alatt olvad ki a mirelit zöldborsó.
Aztán mentünk tovább... A következő padnál az unokáiról kezdett mesélni a néni, és sorra vette, melyiküket hogyan veszítette el. Akkor már éreztem, hogy nekem ezeket a történeteket nem lenne szabad meghallgatnom, mert egyrészt nem is ismerjük egymást, másrészt kiolvad a zöldborsóm, harmadrészt meg én is vagyok olyan helyzetben, hogy órákig tudnék mesélni a kínjaimról.
Legközelebb egy fához támaszkodva álltunk meg. De akkor a néniből már ömlött a szó. Lehetett érezni, hogy időtlen idők óta nem beszélgetett senkivel, és most én vagyok az a szerencsés, akinek mindent el akar mondani. Egyre inkább megismertem a történetét, egyre inkább szorította a karomat, és egyre inkább úgy éreztem, nagy felelősséget vállaltam akkor, amikor lesegítettem a járdaszegélyről.
A buszmegállóban ültünk le utoljára. Akkor mondta el, hogy nincs már egyetlen élő rokona sem, csak ez a férfi, akihez most utazik. És ő maga volt, aki rápillantott a zöldborsómra, és azt mondta:
- Na, most már menjen haza, fiatalember. Még a végén kiolvad a zöldborsója. Nem akarnám tovább feltartani.
Én meg nem bírtam mozdulni. Egy szürreális pillanatképnek tűnt már az is, ahogy ott várjuk a buszt. Az olvadozó zöldborsóval. Eszembe jutott a nagyanyáim és a dédnagymamám minden története, sőt egyszerre zsibongott minden történet a fejemben, amit valaha a szeretetről, a ragaszkodásról, a túlélésről és a megbékélésről hallottam.
Aztán befutott a járat, én feltettem a nénit a buszra, és anélkül váltunk el, hogy egyáltalán megkérdeztük volna egymás keresztnevét.
Amikor hazafelé indultam, egyszer csak elkezdtek potyogni a könnyeim. És nem érdekelt, hogy ki jön szembe, és mit gondol rólam. Hurcoltam a nyomorult kis kosaramat, benne az egyre olvadozó zöldborsóval, és bőgtem. Arra gondoltam, hogy ma megismertem egy embert, akinek még csak a keresztnevét sem tudom, de az életében egész biztosan kevesebb volt a szeretet, mint amennyit megérdemelt volna.
Aztán arra is gondoltam, hogy mindannyiunk életében kevesebb a szeretet, mint amennyit megérdemelnénk, mert drágán mérjük, pedig ingyen van. És minden tehetségünk meglenne ahhoz, hogy lakható, élhető és szerethető bolygóvá varázsoljuk ezt a nyomorult sártekét, csak valamiért nem akarjuk.
A zöldborsó kiolvadt. Mennyei köret lett belőle."

Bogdán Szabolcs





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
Ma történt
  2021-11-16 05:53:49, kedd
 
  Aki ismer, tudja hogy buszsofőr vagyok. Ma reggel kb 7 körül Csípőpusztára
értem, ami Beremendhez közel van, azt láttam hogy a ködös, nyirkos időben
egy munkaruhás cigányember gyalogol gumicsizmában. Azonnal megálltam
pedig tilos. Azt mondta Alsószentmártonba megy. Felvettem, az utasaimmal
beszélgettek a jó melegben. Az út kb 20 perc volt még busszal, de gyalog
több óra lett volna! Amikor megálltam szentmártonban, mindenki kiszállt csak
az öreg maradt fent. A karomra tette a kezét és csak annyit mondott
megszorítva a kezem: köszönöm. Az volt a válaszom; emberek vagyunk.
Nem szégyellem hogy egy könnycsepp végigfolyt az arcomon az öreget senki
se hozta volna el. Mond ki magadban hogy miért! Mert...igen! Láttam az arcán
a hálát és a szomorúságot. Összezavart, mert túl sok nyomort látni mindenfelé
és a gyűlöletet ahogy utáljuk egymást! Emberek! Ennek nem kellene így lenni!
EMBEREK VAGYUNK !

Hartvég Zoltán





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
Padon
  2021-10-02 08:18:14, szombat
 
  Idős néni üldögél a padon, várja a buszt bevásárlás után.
Látásból már ismertem, így hát mellé ülök, hisz ugyanazt a buszt várjuk, de még legalább fél óra, mire jönnie kell, ha nem késik.
- Csókolom! - gondoltam beszélgetek, a buszig, jobban telik az idő is.
- Jó napot kedvesem, vásárlásból?
- Igen, ilyenkor veszem meg az egész heti húst és zöldséget. Tetszik tudni, csak kell a főtt étel az asztalra.
- Olyan szép, hogy ezt mondja kedvesem! Tudja kedvesem, már kezdtem azt hinni, hogy kimegy a divatból az igazi házi koszt. Pedig annak hatalma van! Valahogy nem tudok már lépést tartani ezzel a világgal aranyoskám. Nem nagy baj az, ha az öregek szépen elmennek, tudja? A papa már elment négy éve, de csak nem tudok még utána menni. Ötvenhárom évet éltünk le együtt. Szerencsések voltunk nem mondom, mi úgy esküdtünk, hogy akartunk. Gyerekünk is úgy lett, hogy akartunk. Bár ötöt szültem, csak négy van meg. Az elsőt, Drága Piroskámat elvitte a tifusz vászon zsebkendőt húz elő a ruhája zsebéből, makulátlan vasalt példányt. Megtörli a könnyes szemét, és egy kicsit elmereng. - Tudja, aranyoskám az nem rendjén való gyereket temetni az nem!
Pedig szép életünk volt. Sokat dolgoztunk. Abban az időben az asszonyok főztek mindig nap. Mondjuk, hús csak kétszer volt egy héten, csütörtökön és vasárnap. Az emberem is megette bizony a derelyét, meg a rántott levest is. Nem nagyon volt válogatos. A gyerekek viszont azért nem mindig ettek meg mindent, de akkor kaptak egy karaj zsíros kenyeret és akkor csend volt. Tudja aranyos, sose erőltettem őket olyat enni, amit nem akartak. Nem nagyon válogattak azért.
Esténként kiültünk a gangra, a papa mesélt a régi időkről. Háborúról, vásárokról, lakodalmakról.
Jaj, nehogy azt higgye, hogy mindig igazat mondott! Olyan huncut vót, hogy a szeme se állt jól, de szerettem a szemét szép is vót Ó, Istenem! itt megint törölt egyet bepárásodott szemein, de azért az arca mosolygott. - Látom kedveském, maga azért még főz. Mi lesz az ebéd?
- Egy kis gulyáslevest főzök, meg fánkot sütök, felénk úgy hívják puffancs. Tetszik tudni, van még édesanyámtól házi szilvalekvárom. Azzal szeretik a gyerekek nagyon és mi is!
Reméltem, hogy a néni folytatja a mesélést, egészen bele feledkeztem. De nagy szerencsémre így történt.
- Tudja aranyos nézem a gyerekeket, meg az unokákat, sőt már dédunokám is van kettő! Mindig szaladgálnak. Az asszonyok is. Mindegyik. Ezek annyit járnak iskolába kedvesem, mint a csuda. Én nem mondom régen is vót olyan asszony, aki nem akart otthon lenni. Meg nem akart négyet-ötöt szülni, de azok is megfőztek minden nap, meg a kiskertjük is rendbe vót. A tanító asszony, meg a doktornő is tudott fejni, meg kapálni.
A legkisebb fiamnak a felesége valami vezető egy cégnél, én nem értek ehhez. Az olyan fáradt mindig, pedig olyan kedves, okos asszony. Mondtam is neki : "Drágám, a túlzott munka ne legyen az életed része!" Nem mondott semmit, pedig gyerek is van kettő. Mondom neki minap, "Csillukám gyertek ki egy kicsit, elkapálgatunk a kertbe, hogy kibeszélgessük magunkat. Úgy is vót, kijöttek. Estefelé azt mondja a menyem: "Tudja mama, nem is akartam jönni. Biztos voltam benne, hogy az egyetlen szabadnapomon nem akarok kapálni, de így, hogy mindenki itt volt és szép volt az idő olyan volt, mintha nyaralnák mama".
Tudom én. Régen vasárnap csak a muszályt csináltuk, hacsak nem aratás vót. Elmentünk reggel templomba, otthon megebédeltünk, a gyerekek meg mindig velünk vótak. Kint a fődön, az istállóban, mindenhol. Vasárnap este mindenki tetőtől-talpig fürdött, nem csak a kezit-lábát mosta meg.
Tudja aranyos, nem gondoltuk azt, hogy másnak kell felnevelni a gyerekünket. Magácskának is van gyereke, ugye?
- Igen, de nénihez képest nekem csak egy gyerekem van.
- Tegyen meg valamit kedvesem. Soha ne mondja a gyerekére, hogy "csak" egy. Minden gyerek egyetlen. Nekem az fáj aki elment, amíg élek. Magának csak egy lehetősége van jól megmutatni annak a gyereknek, hogy mi a jó és mi a rossz. Tudja kedveském semmi, de semmimás dolgunk sincs a világban csak ennyi. Ott lenni a gyerekünkkel, és megtanítani szépen élni és különbséget tenni a jó és a rossz között. Az teljesen mindegy, hogy hány gyerekünk van, vagy hogy van-e egyáltalán.
Ennyi a dolog itt a földön! Tudja, aranyoskám?!
Az érkező busz zaja szakította félbe a nénit. Utána még hetekig kerestem a buszmegállóban,
hátha látom még egyszer.
Két hónap múlva halottam a piacon, hogy elment a szép szemű papához és drága Piroskájához
egy csöndes reggelen.





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
Mi haszna
  2021-09-23 11:32:03, csütörtök
 
  Életemben két személy volt igazán meghatározó:
Az egyik mit sem tudott Istenről, karmáról, spirituális szeretetről, Buddha
vagy Jézus tanitásairól, s szíve mégis zavarbaejtően tiszta volt, a
leggorombább emberhez is kedvességgel fordult, gyógyította a
környezetében élő gyermekek lelkeit, nyugodt maradt, ha valaki
sértegette, elsírta magát a naplementén, s hálát adott az egészségéért,
nap mint nap mint nap.

A másik személy rengeteg ismerettel rendelkezett Istenről, a karma és
az univerzum más törvényeiről, spiritualitásról, tanításokról, s ezek
ellenére egy rendkivűl rosszindulatú, magának való, gőgös személy volt.
Tehernek érezte a másoknak való segitségnyújtást, a bántást még
nagyobb bántással viszonozta, s lélekszakadt rohanásában soha nem
szánt időt arra, hogy megcsodálja a természetet, vagy hogy hálát adjon
egészségének. Minden egyes nappal növelte tudását, de életminőségén
nem javított ez, mert a gyakorlatba sosem ültette át azt.

Tudatlan ámde tiszta szívű ismerősöm beszédeit mindenki szívesebben
hallgatta, mint azon ismerősömét, aki lenyűgöző tudással és igaz
ismeretekkel rendelkezett, de szavait átitatta a rosszindulat, az egó.
Folyvást feltettem én is a kérdést, amit egykoron Jézus:

Mondd, mi haszna a bölcsességnek az érző szív nélkül?

(Andrea V.)





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
Játszani szerettem volna
  2021-09-23 07:46:40, csütörtök
 
  Tanároknak!!!Szülöknek!!!

Megint beesteledett. Sötét van, és én nem szeretek sötétben lenni. Főleg nem egyedül. Ma újra nem játszottunk, pedig reggel megígérted, amikor kiraktál a suli előtt a kocsiból. Emlékszel, azt mondtad, ha ügyes leszek, figyelek, nem leszek rossz és nem hozok rossz jegyeket, akkor este játszani fogunk. Mi, együtt. Talán még apa is.
Hét óra volt, amikor kiszálltam reggel a kocsiból. Volt még egy óra, hogy a többiekkel játsszak, mielőtt becsengettek. Már nagyon kezdtünk unatkozni, ezért tartottunk egy futóversenyt a folyosón. Nagyon élveztük, még kiabáltunk is örömünkben, amikor beért a győztes a célba. Sajnos a tanító néni is kiabált, de ő nem örömében. Ő azt kiabálta, hogy azonnal adjuk oda a tájékoztatónkat. Sírnom kellett, és a többiek kinevettek, hogy emiatt sírok. De én azért sírtam, mert te azt mondtad, hogy csak akkor játszol velem, ha jó leszek. Kaptam egy beírást. Nem voltam jó.
Utána már minden órán ezen járt az eszem. Csak úgy kattogott. Aztán nagyot kattant attól is, ahogy a tanító néni rákoppintott a fejemre. Mérgesen nézett rám, és azt hajtogatta, hogy már megint nem figyeltem, és hiába szólított fel, nem folytattam az olvasást. Oda kellett adnom a tájékoztatómat. Kaptam egy feketepontot. Megint sírtam, és megint mindenki kinevetett. Olyan mérges lettem, hogy belerúgtam a padba, mire a tanító néni még mérgesebb lett, mint amilyen én voltam.
Most már biztosan nem játszol velem este. Csak erre tudtam gondolni.
Délután, amikor az udvaron játszottunk, megvertem az egyik osztálytársamat. A Balázst. Mert megint kinevetett amiatt, hogy sírtam. Ezután már nem is kérték el a tájékoztatómat, csak azt mondták: be kell hívatni a szüleit ennek a gyereknek.
Soha többé nem fogsz játszani velem, igaz?
Úgy vártam a négy órát, hogy hazamehessek végre veled. Aztán eszembe jutott, hogy előbb még elviszel a matektanárhoz, akinél ott kell maradnom másfél órát, mert nem kaphatok rossz jegyet. Te addig vásárolni mentél. Bárcsak veled mehettem volna! Hogy felálljak a bevásárlókocsi hátuljára, és halljam a hangodat, ahogy sorolod, hogy mit kell venni. Bárcsak foghattam volna a kezed a pénztárban, amíg vártál, ahelyett, hogy a matekfeladatokat csináltam.
Olyan lassan telt el a másfél óra, hogy már majdnem sírtam. Újra. Csak mert hiányoztál. És mert féltem, hogy mit fogsz mondani, ha odaadom a tájékoztatómat. Már nem is tudom hányadik feketepont a héten. Csak azt tudom, hogy eggyel kevesebb, mint amennyi beírás.
Végre értem jöttél, és annyi mindent mondtam volna, főleg azt, hogy egész nap rád gondoltam és hiányoztál, és szeretlek. De végül nem mondtam semmit, csak bámultam ki a kocsi ablakán, és rettegtem, hogy mi lesz, ha hazaérünk és nekem oda kell adnom a tájékoztatómat.
Aztán nem kellett odaadnom, mert nem jutott eszedbe. Mondtad, hogy menjek a szobámba, ne legyek itt láb alatt, amíg kipakolod a szatyrokat, kiszeded az edényeket a mosogatógépből, kiteregeted a ruhákat, készítesz vacsorát. Pedig én úgy szerettem volna a lábad alatt lenni. Adogatni a mosógépből a zoknikat, hogy ne kelljen mindegyikért lehajolnod. A tányérokat is adogattam volna. Bármit megtettem volna, csak hogy a lábad alatt lehessek. De mivel azt kérted, hogy jöjjek a szobámba, hát bejöttem.
Leültem az ágyamra és végignéztem a polcokon lévő játékaimon. Gondolkoztam, hogy mit csináljak, egyedül. Vannak társasjátékok, nem is kevés! Hotel, Monopoly, Ki nevet a végén, Zingo. Csak olvastam sorba, hogy mik vannak a dobozokra írva. Ezekkel nem tudok egyedül játszani. Csak veled tudnék, vagy apával. De ő még haza se ért. Mit is mondtál a kocsiban? Hogy későn jön, mert ha nem végez el időben, valami ködösbért kell kifizetnie? Nem tudom, mi az, de biztosan nem jó, ha ez miatt ott marad. A legokat már megépítettem milliószor, nincs kedvem újra nekiállni. Könyvek. Nincs kedvem olvasni. Jobb lenne, ha te olvasnál nekem. Ceruzák, filcek, zsírkréta. Minek rajzoljak? Neked szoktam rajzolni. Aztán, miután egy órán keresztül rajzolom, úgy, hogy már megfájdul a szemem és már sajognak az ujjaim is, hogy olyan szépen kiszínezzem, hogy biztosan tetsszen neked, te egy gyors pillantással elintézed, miközben fülig érő szájjal mondod, hogy ,,gyönyörű". De szerintem meg se nézed. Nem is láttad rajt a múltkor azt a pici katicát, aki a virágon mászott. Nem láttad a kisfiú kezében a szív alakú lufit, amire az volt írva: szeretlek anya! Nem láttad, hogy még cseresznyéket is rajzoltam a fára, mert annyira szereted a cseresznyét. Megszámoltam, hatvannégy darabot rajzoltam rá, csak neked! A fűszálak közé még csigákat is rajzoltam, nem volt könnyű. Láttad őket?
Aztán utána, amikor este kidobtam a szemetesbe a papírzsebkendőt, amibe kifújtam az orrom, (mert sírtam, amiért nem játszottunk aznap sem), megláttam, hogy összegyűrve bent van a többi szemét között ez a rajz, amire én hatvannégy cseresznyét rajzoltam, meg katicabogarat.
Nincs kedvem rajzolni.
Lehajtom a fejem az íróasztal fölé, a naplóm fölé, és újra sírok. Fiú létemre, megint csak sírok. Lepottyan egy könnycseppem a napló lapjára és szétfolyik rajt. A többit már inkább letörlöm, hogy ne csöppenjen rá.
Aztán mégis érkezik egy újabb. De ez honnan? Hiszen én letöröltem! Az enyém nem lehet.
Hátranézek, és a fejem felett áthajolva anya olvassa a naplómat. Az ő könnye pottyant le az előbb. Aztán újra és újra, csak úgy hullanak a könnyek, hogy teljesen átáztatják a naplóm oldalait.
Most meg miért sír? Megnézte a tájékoztatómat? Vagy felhívta a tanító néni? Vagy mi rosszat csináltam?
Aztán felhúz az asztaltól, és megölel, de úgy, hogy majdnem fáj. De nem érdekel. Én is ölelem őt, nagyon, lehet, hogy őneki is fáj.
- Kincsem, válassz egy társasjátékot, és hozd ki a konyhába. Tudunk ott is játszani, majd megkeverem két dobás között a pörköltet - mosolyog rám, de még mindig sír.
- Ha nincs kedved játszani velem, nem kell, anya. Ne sírj! - mondom neki, mert nem tetszik, hogy ilyen könnyes az arca. - Majd játszok valamit egyedül.
- Nem - nevet a könnyein át. - Hozz egy társast! De valami olyat, amit jó sokáig tart végig játszani - kacsint rám mosolyogva.
És én boldogan viszem a társast, és a konyhában játszunk, és közben anya azt is mondja, hogy most már megesküszik, hogy mindig így fog főzni, hogy közben velem játszik, és megkér rá, hogy majd segítsek neki leszedni a ruhákat, ha megszáradtak. És arra is megkér, hogy rajzoljak neki egy cseresznyefát.

Pelesz Alexandra Cseresznyefa





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
Ferenc pápa
  2021-09-14 07:35:25, kedd
 
  Figyelem! Aki nem tud méltón hozzászólni, kitiltásra kerül. Én tiszteletben tartom a vallásodat, az ateizmusodat, ez a poszt most nem is a vallásról szól, hanem a képmutatásról. Ha nem tudod moderálni magad, kénytelen lesz a moderátor. Köszönöm a megértést!

Frissítés: Sajnos néhányan képtelenek emberi szinten kommunikálni, ezért a hozzászólási lehetőséget kikapcsoltam. Aki más posztomnál kíván mocskolódni, jelenteni is fogom, nem csak tiltom. Pedig nem vagyok jelentgetős, de rákényszerítenek páran. Hihetetlen, mennyire lent van az intelligencia egyeseknél.

A sötét és a világos oldal találkozása

260 milliós szarvasagancskapu a vadászati világkiállításra, illetve megérkezett a pápa. Ezekre a hírekre ébredtem. Egy Giuseppe Ungarettiről elnevezett repülőgéppel jött a pontifex maximus.
Találkozott, de inkább letudta a találkozást Orbán Viktorral és Áder Jánossal. De csak a diplomáciai béke kedvéért, mert nem tehette meg, hogy kihagyja őket a programból. Pedig ő pontosan tudja, hogyan köpködik Orbán kutyái, a Bayer meg a Bencsik, az értelmiségi B-közép lagymatag magtalanjai. Mert keménymagnak csak nevezik magukat. Tudja, hogy az ideológiától, elvektől és pláne Jézus tanításaitól tökéletesen mentes, de azokkal takarózó senkiháziak beteg elmék, gonosz lelketlenek. Mégis kezet fogott velük. Tud arról, hogy Amerikából álhíreket indítottak, hogy nem akarja ezeket a kézfogásokat, tudja, hogy a gyűlölet lapul az ájtatoskodás mögött. Tudja, hogy Tóth Gabi és Szikora Robi felléptetése puszta provokáció. De nem ül fel neki. Nagyvonalúan felveszi műmosolyát, és magában imádkozik talán. Bocsánatért a gonosznak, meg azért, hogy megtörjön a képmutatás és aljasság hatalma.

Katolikus vagyok. Karmeliták között telt a gyerekkorom. Mint a Legyetek jók, ha tudtok című filmben, csak mi nem voltunk szegények, Fülöp atya helyett pedig Sándor atyánk volt: egy igazi szent ember. A jóság szobra. Meghalt. Az ő idejében tele volt a templom, mert hiteles volt. Ahogy Stuttgartban Dr. Tempfli Imre atya szentmiséi is mind tömött templomban zajlottak. Sportklub, közös főzés, zenélés, mise után süti, kávé a közösségi teremben. Életem legszebb órái voltak. Sosem tapasztaltam zaklatást, bántalmazást a templomban, de tudom, hogy mások igen. Tudom, hogy néhány szörny is elbújik a reverenda alá, és tudom, hogy a pápa ezek ellen harcol. A Fidesz és a KDNP pedig ezeket ajnározza, hiszen Similis simile gaudet, vagyis hasonló hasonlónak örül.

Világosan látszik a sötét és a világos hatalom a képen. Szimbolikus. A Fidesz álájtatos házilapja, a vasárnap.hu kegyetlenül gyalázza az egyház tisztulását és Jézus tanításait szolgáló Dr. Rita Perintfalvi katolikus teológust, aki könyvet írt "Amire nincs bocsánat - Szexuális ragadozók az egyházban" címmel. Pedig a jó papok mind a tisztulást akarják, nem pedig mentegetik a bűnösöket. Biztos vagyok benne, hogy a Szentatya erről is tud. Azt talán nem tudja, hogy a vasárnap.hu-n megjelent egy cikk, ami üdítő önreflexióról tanúskodott, pár óra után le is vették. Az álkeresztény világban nincs helye szembenézésnek.

A cikk arról szólt, hogy fogynak a katolikusok. A kutyát nem érdekli az Eucharisztikus Kongresszus. És itt jön a lényeg. Azért nevezem ezeket, a katolicizmusra is rátelepedő mocskokat a sátán katonáinak, mert elmarják az embereket az összetartozástól. A Fidesz önmaga akar vallás lenni, Orbán a grandiózus nárcisztikus képzelgéseiben pápai jelentőséggel bír. Ahogy Jézust és minden prófétát szinte üldözték, mert irigyelték a szeretet természetes hatalmát, úgy járatják le a kutyák Ferenc pápát. Aki legalább megpróbálja. Felemeli a szavát az elnyomottakért, a nők jogaiért, a melegekkel és idegenekkel szembeni kirekesztés ellen, és határozott lépéseket tesz a szexuális visszaélések számának nullára történő visszaszorításáért. Meggyőződésem, hogy soha ilyen emberséges pápánk nem volt. A gonosz erők ennek megfelelően bemocskolják és összeorbánozzák. Amikor ez a kép készült, egészen biztos vagyok benne, hogy tudta, hogy a sátán szolgája akar a hatalmából kapni. A szeretet hatalmából parazitaként részesülni.

Ahogy az ILYEN Eucharisztikus Kongresszus nem érdekel megfelelő számú embert, úgy a vadászati világkiállítas sem fog. Mint a dedós petíciósdijuk. A saját fegyverükkel lövik tökön magukat: a közöny a válasz arra, hogy visszaéltek Jézussal, visszaéltek a nemzeti eszmékkel és jelképeinket meggyalázták. Azonban a közöny védelmi eszköz is. Megvéd az undortól, a bánattól, amíg elég erőnk nem lesz azt mondani, hogy el a kezekkel! Elég volt! Ne orbánozzuk, tóthgabizzuk össze azt a Jézust, akinek mindössze három év jutott tanítani! Aztán megkínozták és megölték. Azért, mert az egyenlőséget, a szeretet hatalmát éltette. Nem ítélt, de megbocsátott a bűnbánóknak. A tanításai szimbolikusak, ha nem is hiszel Istenben.

A Ferenc pápa által pontifikált Szentmisén százezrek lennének, ha: pl. egy-két csángó kisgyerek és néhány valódi művész lépnének fel előtte, ha nem műmatyó madonnák meg csikidamisták csúfolnák meg Magyarország legnagyobb 2021-es eseményét. Mert diplomáciai értelemben ez az. Ám amit műveltek vele, az nem több, mint a hit és egy kereszthalált halt mártír, valamint az összes vértanú emlékének meggyalázása. Ennek pedig szükségszerűen meglesz a következménye, mert a szeretet hatalma - bár rendre későn - mindig győz. Én azért imádkozom, hogy ezt megérjem.

Bálint Natália





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
Autóbuszon
  2021-09-14 07:23:19, kedd
 
  A végállomáson felszállt a buszra egy anyuka két kicsi gyermekével,
az egyik babakocsiban, a másik már nagyobbacska volt. A busz elindult,
tele volt, lassan haladt, mert nagy volt a forgalom. A kisebbik gyerek
elkezdett sírni, de nagyon. Lépésben haladtunk és a kicsi csak sírt.
Egyszer csak a buszvezető hangját hallottuk:
“Ne sírj, kicsi! Mindjárt kapcsolok neked egy kis zenét.
De várj, még híreket mondanak."
A gyerkőc elhallgatott és figyelt .
A felnőttek szája fülig ért, és mosolygó, csillogó szemekkel néztek
egymásra.
Aztán valóban jött egy kis zene, de a gyerkőcnek valószínűleg nem
tetszett és újból sírt. A buszvezető pedig mesébe kezdett:
Egyszer volt, hol nem volt... és megállótól megállóig mondta a mesét,
beleszőve, hogy milyen megálló következik. A leszálló utasoktól
elköszönt és jó pihenést kívánt. A sírás is megszűnt. A felnőttek viszont
azt gondolom, hogy mosolyogva értek tegnap este haza, bármi történt
a munkahelyen vagy bevásárlás közben a boltban.
Leszálláskor előre ment egy hölgy az első ajtóhoz és megköszönte a
különleges utat. Ez a 159-es busz volt és egy nagyon fiatal és nagyon
kedves buszvezető. Sok ilyen kedves embert kívánunk magunknak és
nemcsak a 159-es buszon!
Milyen tanulságos történet! Mennyi minden jobbá tehető lenne egy kis
odafigyeléssel! Ez a gesztus a buszvezetőnek szinte semmibe sem
került, mégis több embert is boldoggá tett vele! Innen is gratulálunk és
köszönjük!





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
A fa
  2021-07-28 14:51:48, szerda
 
  A kívánságok fája - buddhista tanmese

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén.
Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta.
Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez.
Olyan fa, ami minden kívánságát teljesíti annak, aki hozzá ér.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz.
Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében.
Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy
nem lehet veszélyes, és megitta.
Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és
bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
- Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim! - gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
- Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt,
akik a háznak gondját viseljék. Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen
erővel áldotta meg az Úr. Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül
intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
- Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém!
Ez velem nem történhet meg!
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
- Tudtam - mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
Gyermekvédelemről
  2021-07-23 16:03:57, péntek
 
  Távol álljon tőlem a politizálás nem értek hozzá, de most kicsit hangosan
gondolkodom.
A gyermekvédelmi törvényről szükség van az érzékenyítésre!
Az én szemszögem azonban ebben a kérdésben a következő:
Abban a társadalomban, ahol még ma is megalázóan megbámulják, hova
tovább megszólják, címkézik, kibeszélik, megalázzák, kinevetik, megvetik,
lenézik, kiközösítik, ignorálják, verbálisan bántalmazzák stb. egymást az
emberek BÁRMIÉRT is, abban a társadalomban igenis szükség van az
érzékenyítésre szükség van a MÁSSÁG elfogadására.
Tudomásul kell vennünk, hogy a gyerek arra van ráhangolva, amilyenek
vagyunk, nem pedig arra, amit mondunk neki. Sőt. Klinikai tapasztalatok
azt mutatják, hogy a gyerekek közvetlenül felfogják a velük együtt élő,
számukra fontos felnőttek beállítódását, érzelmi állapotait, képzet
áramlását. /Vekerdy/
,,Ne mondd, mutasd meg!" - a gyermeknevelés alapja a felnőtt minta -
elsősorban a családból, illetve a tágabb szocializációs körből, mint pl. az
óvoda és az iskola.
Ennek ismeretében számomra nem az a kérdés, hogy szükség van-e
érzékenyítésre, hanem az, hogy kiknek van erre szükségük??!! Amennyiben
ugyanis a fentiekből indulunk ki, akkor elgondolkodtató - legfőképpen az
elmúlt hetekben, a gyermekvédelmi tv. kapcsán kialakult hol elfogadható, hol
ordenáré módon magából kivetkőzött módon megnyilvánuló vélemény
nyilvánítás kapcsán zajló, emberek (szülők, nagyszülők, leendő szülők)
közötti párbeszéd -c sak jegyzem meg ezt is, - mint minta!
Amikor az ,,elfogadás" jegyében óriási verbális arroganciával képtelen vagyunk
elfogadni a másik ember nézőpontját, amikor csak és kizárólag támadásnak és
személyes sértésnek fogadunk bármit, ami éppen együtt gondolkodást és
toleranciát kíván!
Véleményem szerint a felnőtt társadalom jelentős része rászorul az
érzékenyítésre!
Amikor pl. egy társaságban megszóljuk, aki ,,csak" egy tragaccsal jött, és panelban
lakik, vagy nem a Gucci kollekcióban parádézik, vagy amikor egy gyermek
közösségben kinevetés tárgya a nagymama által sütött girbe-gurba, ám nagy
szeretettel és törődéssel késztett torta, kontra a rendelt művészi cukrász csodával
szemben, - tönkretéve ezzel az ünnepelt szülinapi pillanatait, és a hozzá fűződő jó
érzéseit, amikor különbséggel illetjük a vidéki és a fővárosi embereket, nyilvánvalóan
pejoráló megkülönböztetéssel, amikor nevetséges egy iskolában, ha valaki ,,csak" a
Balatonnál nyaralt és nem világkörüli úton járt, amikor egy pl. nevelőtestületben
kirekesztődik valaki, csak mert a pl. turkálóból öltözködik, amikor nincs eszközünk
arra, hogy megakadályozzuk a szemüveges kisgyermek csúfolását, vagy a még
bepisilő kicsi kigúnyolását, amikor nem vagyunk képesek megakadályozni a
dadogós gyermek kinevetését, vagy lemondóan tudomásul vesszük, hogy a
közösség láthatóan BÁRMIÉRT kirekeszt valakit, és sorolhatnám vég nélkül a sort
még - nos, akkor azt gondolom, nagy szükség van a családokban a szülők
nagyszülők, a gyermekintézményekben a pedagógusok, illetve valamennyi ott
dolgozó felnőtt érzékenyítésére!
Hogy, hogyan legyünk MI FELNŐTTEK ELFOGADÓAK, hiszen a mi példánkon
keresztül, mindenféle érzékenyítés nélkül lesznek a gyermekink is el/befogadóak!
Most, ma a gyermekink egy őskáoszt látnak, egy megosztottságot, ahol mindenki
acsarkodva, egymást felfalva bizonygatja a maga igazát ebben a zűrzavarban
mintaképpen éppen nem az elfogadás az, amit a gyermekink megtanulhatnak
tőlünk nagyon nem! Azonban, ha az óvodákban, iskolákban a pedagógusok
képesek lennének azokat a helyzeteket kezelni, amiben a másság elfogadását
interpretálnák, sokkal előrébb lennénk csak egy példa:
egy 6 éves kisfiú - legyen Géza - láthatóan a nőies színek, női kiegészítők és a
női szerepek iránt érdeklődik, másol, jeleníti meg a játékában az inkább női
szerepekehez köthető mintákat. Imádja a csillogós karkötőmet minden nap odajön,
és óvatosan megjegyzi, nagyon szép. Én kedvesen reagálok: örülök és köszönöm,
hogy tetszik Neked. A többiek is tanúi ennek. Nincsenek más szavak, mosolyogva
megsimogatom és ennyiben maradunk. (Nem kezdem a gyermeket a masculin
erők felé tolni, és nem tartok előadást, hogy ilyet csak a nénik hordanak, fiúknak
ez nem való, menjél autózni) Másnap is csodálja, majd óvatosan megkérdez:
,,felpróbálhatom?" - én odaadom, és mosolygok rá. A többi gyermek tanúja ennek.
Egyvalaki a csoportból elkezd nevetni, majd többen követik, és mondják, a maguk
gyermeki módján: ,,Jaaahhhajjjdebéna! Ez olyan lányos...hahaha..."
A kisfiú láthatóan zavarba jön, a varázs megtörik, a karkötő visszakerül a karomra,
én pedig mélyen együtt érzek Gézával. A fejét lehajtja, zavartan toporog, a szégyen
teljes valójában, megsemmisülten áll a többiek előtt. Ekkor szólok a többeikhez:
Tetszik Neki a karkötőm szerintetek is szép? Kórusban mondják, hogy igen!
Szerette volna felpróbálni, és én megengedtem, mert örülök, hogy tetszik neki.
Ki szeretné még felpróbálni? - kérdezem. Végül a csoportból mindenkinek a
kezébe/kezére került a karkötőm igen, a fiúkéra is anélkül, hogy a nevetgélők
viselkedését bárhogyan is minősítettem volna a helyzet ennyiben maradt.
Elfogadtuk, hogy a karkötő szép, és BÁRKI felpróbálhatja, és BÁRKINEK tetszhet
is, ha fiú-ha lány is az illető. ELFOGADTÁK, hogy ez így is megengedhető, ennek
a kisfiúnak is megengedhető, túlléptünk egy sztereotípián. Elfogdás - fogadd el,
hogy őt érdekli, szereti, tetszik neki, stb.
Lényeges lenne, hogy a pedagógusok képesek legyenek kezelni olyan helyzeteket,
melyek megsegítik a másság elfogadását, hogy toleránsan kezeljenek helyzeteket,
hogy ne címkézzenek, illetve segítsék a közösségben azokat a gyermekeket, akik
BÁRMI miatt elfogadásra szorulnak.
Amennyiben ezt jól csináljuk, olyan társadalom alakul ki, ahol a ,,másság" kérdésének
elfogadásához nincs szükség direkt irányított, esetleg a szülők egy része által kifogásolt,
nem támogatott eszközökre és módszerekre, külső beavatkozásra!
Ám, amíg egy család szégyelli, hogy mozgásterápiára, vagy logopédiára kell járnia a
gyermekének, és ahol inkább szembe mennek a gyermek szükségleteivel, csak, hogy
benne maradjanak az áltatuk elegánsnak tartott és hőn áhított körben, ezért a rész
képesség zavaros gyermeküket inkább különböző divatos külön foglalkozásokba
kényszerítik bele, amíg mindehhez a pedagógusok asszisztálnak, és nincs, aki kiálljon
és MEGVÉDJE(!!!) ettől a gyermekeket, amíg kiközösítik az SNI-s gyermekeket nevelő
szülőket, amíg ciki egy nagyszülőnek fogadni a környezetében élő szomszédok/rokonok
miatt a fogyatékkal élő kisunokáját, amíg azért kell iskolába mennie az iskolaéretlen
gyermeknek, mert mit szólnak a rokonok, amíg egymás véleményét, érzéseit képtelenek
vagyunk elfogadni, amíg "komcsizunk, libsizünk, birkázunk, buzizunk" és különböző
méltatlan jelzőkkel illetjük egymást - addig a másság elfogadásának érzékenyítésére a
felnőtt társadalomnak van szüksége! Hiszen mi vagyunk a gyermekink számára a
követendő példa!

Fóris Marietta óvodapedagógus, családkonzulens nyilvános oldala





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
Gyerekszáj
  2021-04-13 17:48:00, kedd
 
  - Anya! Miért öregszünk meg?
- Mert elfárad a testünk.
- Miért fárad el?
- Talán azért, mert nem jól szeretünk.
- Hogyan kell jól szeretni?
- Magam sem tudom, csak sejtem.
- Szerintem Te jól csinálod.
- Gondolod?
- Igen. De Messzi mama nem jól csinálja, mert mikor
Messzi papa kér valamit tőle, akkor Messzi mama
mindig sóhajt egyet és felnéz az égre.
Látszik, hogy fárad a szeretetben.
- Tudod, Messzi mama nagyon régóta szereti már Messzi papát.
- Igen, de Te is régóta szeretsz engem. Már hat éve!
És soha nem sóhajtasz, ha kérek valamit. A múltkor sem sóhajtottál,
mikor kiöntöttem a kakaómat és újat kellett csinálnod.
- Mert nagyon szeretlek!
- Na, látod! Te soha nem fogsz megöregedni, ha így folytatod!
És ha majd megnövök, akkor cserélünk és én fogok Neked
kakaót készíteni és nem fogok hozzá sóhajtani soha. Így aztán
egyikőnk sem öregszik meg és örökké fogunk élni.
- Hát jó. De én nemigen szeretem a kakaót.
- Akkor majd kávét kapsz. A kedvenc, pöttyös bögrédbe.
- Az jó lesz.
- Na, ezt megbeszéltük.

Forrás:Andrássy Réka





 
 
0 komment , kategória:  Mesék az életből 2.  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 60 
2021.11 2021. December 2022.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 0 db bejegyzés
e év: 1263 db bejegyzés
Összes: 31345 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 160
  • e Hét: 5006
  • e Hónap: 160
  • e Év: 440189
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2021 TVN.HU Kft.