Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Török Sophie
  2018-05-10 08:27:02, csütörtök
 
  Török Sophie

Kisértet-óra

Mire gondoljak ilyenkor este? ha hirtelen
rámhull a magány, melyben mint megfordult
holdban életem másik felére látok.
Az arcomig ütődő világ, mint fényből
kiesett kulissza elsülyed, - nincs külvilág
többé, már csak én vagyok! befelé forditott
lámpákkal most járhatnám ujra lelkem
bódulatból felrezzentett kisértet-tájait, -
óh mennyit jártam és ástam, de hoztam-e
sötét kutjából valaha egy cseppnyi jó italt?
A csend első perce megüt, s hiv utált kalandra,
mint mocskos méreg kinálja felém gyötrelmes
kábulatát. De mi várhat rám? mi uj? tilos
kettesben maradva evvel a másikkal, kinek
sötétben izgató lényét annyi éjen át
kutattam hiába, ki titkainak kulcsát, mint
ezeregyéj hölgye, mindig másnapra igéri!
Oh unlak már marcangoló kisértés! unlak
különös tárna, melyben elhullt multam és
meghigult jövendőm hideg lidércvilága bujkál,
hol emlékeim szemetje nő, mint dühös
gombatenyészet. Jelent herdálva földalatti
emlékváramat hiába épitettem! a mult
nem megőrzött kincsek drága háza, amit
őriz, már nem én vagyok. Emlékeim csupán
elporlott holtaknak emlékezete.
 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
Török Sophie
  2018-05-09 08:37:06, szerda
 
  B. Tanner Ilonka (Török Sophie)

S az örök perc ver tovább...

Hogy ver a szivem: monoton ritmusban buggyanva egyet-egyet.
Mint sikos esőcsepp, bádogra koppanó, úgy ver, ver, ver.
És telnek percek,órák, napok és évek eltelnek,
Egyhangu dobolással kis szívdobok felelnek:
Mint végtelen füzér lepergő gyöngyei, a szivem úgy ver, ver, ver.

 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
Török Sophie
  2018-05-08 10:19:26, kedd
 
  Török Sophie:

Rossz éjszakák

Felfeszített ajtónkon át otthonosan jár
a Rémület. Jön és megy, torkunkhoz kap,
s már távolodó vigyorát mutatja.
Felszabadult csend marad utána, kábult
szorongás. Kedves kezedet szorítom
s a visszatért vér melegén melegszenek
félelemmel hallgatózó ujjaim.
Jön a rémület és gúnyos káprázattá foszlik,
de mint szülő asszonyt órája közeledvén
mind sűrűbb ritmusban gyötri a görcs,
te is iszonyú! mind sűrűbben törsz karjaink
közé s ólommal akasztod lélekzetünket.
Egymás szemében keressük arcodat gyanakvó
félelemmel és egymás mosolyán könnyvül
magánybazárt szívünk. Gyökérrel-kézzel
összefogózva együtt ingunk, kedvesem!
a föld síkos peremén ingnk,
egy gyenge szél is megbírhat velünk.
Míg iszonyodó szemünket lehunyjuk,
már nem is te, meg én - csak a szegény
állati test borzadozik. Te meg én!
Rémület - te - meg én...

Semmihez se ragaszkodtam
semmi veszendőhöz. Élet
talán téged is könnyen lebontlak.
Ha tolvaj kívánság nyúlt felém
előre önként adtam prédául birtokomat.
Nem harcolok veled se - ezért a testért?
vitathatatlan birtokom isten előtt, de még
egy kölcsön-könyv is maradandóbb valóság,
mint múltakat őrző szívemé...
Zsibárus becsülete különb, mint tiéd
fátyolos sors! a selyemrongy, mit bérbead,
biztos birtok, legalább egy éjszakára!
De életemről mit tudhatok? mit kezdjek el?
befejezni mit lesz időm? küldetést, tervet,
egyetlen kézmozdulatot? enyém az, mit
minden percben elvehetnek tőlem?

Rab vagyok, még a lánc sem enyém,
még a holnap reggel reménye sem.
Születéstől halálraítélt, közönnyel ülök
idegen várószobában, két vonat közt
lökdösnek, nem tudom honnan?
s hogy hová? - már nem is érdekel.

Mi pusztít el? bánat? betegség? vagy
lopódzó gáz, melyben eleven tested
fertőzött patkányként hull alá -
nem mindegy? A rémület arca egy.
Érdekelhet, száz karma közül
melyik kapar a föld alá?

Verset írni annyi nekem, mint jajgatni
kibírhatatlan fájdalomban.
Sikoly helyett dobálom magamból fekete
betűimet. Mosolyogni is szoktam.
Fényes szemekkel örülni boldog percnek.
De a boldogság enyém marad, némán
betakarom szívemben, mint alvó kisgyermekemet.
A fájdalom ellenség! közeledtére
iszonyodva kiáltok, mint aki
segítségért kiált...
 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
Török Sophie
  2018-03-15 20:18:24, csütörtök
 
  Török Sophie

Eddig csak...

Eddig csak úgy zsongtál bennem, mint puhán
megérintett ideg, mely a hirtelen jelre
megfeszül - de még nem tudja: örömre
készüljön-e? vagy fájdalomra?
Eddig felettem úsztál, mint égies
dallamfoszlány, melynek tűnékeny édességét
magamon kívül kerestem, mint erdei sétáló
elnémulva figyel az ég felé, ha a magas
lombkupolákból egy láthatatlan
madár trillázni kezd.

De most már itt vagy! Mióta drága
karjaid közé beeresztettél, mennyei dallamod
elöntött heves áramával. Már nem sokarcú
képzelet: felcsendült valóság vagy!
S úgy megráztál, mint diadalmas dallam
megrázza a hangszer boldog húrjait.

Enyém vagy, magamba szívtalak, foglalat vagyok
mely édességes ízeidet őrzi. Mindent őrzök
s többé nem felejtem elnyílt ajkad hűs
banánízét, akadozó mosolyod gyengéd csillogását,
nem felejtem vágy és félelem gyönyörű
verdesését mély szemeidben, sem szorongató
elborulásod szép tűzijátékait.
Enyém vagy, mint nehéz kőben a drága
arany, úgy hordalak teremtő idegeidben,
mint boldog asszony hordja emlékező
testében az édes élő magzatot.
 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
Török Sophie
  2018-02-01 12:46:04, csütörtök
 
  Török Sophie

Versek
I.
Mint napos mezőn kóborlót követi
árnyéka, így követnek engem félelmeim.
Futok: velem futnak. Megállok - ők is
megállnak sarkamba hullva.
Senki sem lehet közelebb hozzám,
ha szeretet hajol felém - körülállnak
s eltakarnak előle.
Aki megérint engem
félelmeimet érinti.

Azelőtt tüztől féltem és sülyedő
hajótól, rablóktól féltem, leskelődő
gyilkos kezektől. Azóta kusza lettem
és komplikált. Már csak magamtól félek.
Testemnek minden pórusa ellenségem.
Etetem és altatom és ápolom őt,
s ezer ötlettel támad ellenem naponta,
hogy felvacogtassa éjszakáimat.

Innyem már nem tudja a jót,
füleim a szépet és szemem az enyhitőt.
Keserüt eszem és rémeket látok, s fülembe
szívem szorongó félelme zakatol.

Testem a gyönyörre emlékezni is elfelejtett.
Fájdalom vagyok és félelem vagyok.
S mig eszem és alszom
süket erőim hizlalják
növelik egyre nagyobbra bennem
a szörnyeteget.



 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
Török Sophie
  2018-02-01 12:42:58, csütörtök
 
  Török Sophie

Versek
II.
Nézzetek reám, lázadó vagyok!
csikorító fogaim közül vér csepeg
s két tébolyult öklömet ugy lóbálom
fejem fölött, mint szökött rab
elszánt késeit.
Itt állok meztelen homlokommal
s vad hajamat szelid koszoruk szoritják.
Hangosan jajgatok, szivemnek semmi se szent!
és pókhálóval kötözött lábaim jámboran lépkednek
ennen erényeim dicsért kertjében.
Szivemnek semmi se szent! szabad szelek
illata ingerel s letakart izmaim rángatóznak,
mint vad futást álmodó alvó állaté.
Gyülölet feszit, mint földalatti ár,
partok szakadtak bennem, pusztitó
méreg rágta át szivemet.
Görcsös ujjaim ellenségre lesnek,
de nincs ellenség, ki gyengébb ne volna!
magam vagyok csak lerombolásra érdemes.
Szabaditsatok meg!
Rombolni akarok! a magamét akarom!
pusztitani akarom mindazt, mi az enyém!
De semmim sincs. Testem sincs.
Tomboló erőim egyhelyben pörgetnek.
Futni akarok és nincsenek lábaim,
lekötözve ülök a földön,
hangosan sirok mint őrült
kit lángok nyaldosnak,
mégsem tudja mi fáj?
 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
Török Sophie
  2017-12-10 12:11:34, vasárnap
 
  Tanner Ilona - Török Sophie:

Mindent szerettem!

Szép ifjuságomban csak szivem szavát
ismertem, heves parancsai vezették
sorsomat, dadogó érzékeim
bábeli nyelvét nem értettem.
Óh vak érzékeim sohsem tanulták meg
vágyuk nevét, mint béna csecsemő
ködben topognak, - és most már
óh most már szivem is egészen hallgatag.
Nem kér és nem kiváncsi, kergeti bennem
a vért, más dolga nincs már velem,
pedig valaha minden percemet lánggal
szinezték szenvedélyes parancsai.
Mennyi mindent szerettem! hevülő
varázsban, embert, tájat, növényt és állatot,
magányt szerettem, sokaságot, szent tudóst
és léha komédiást, templomot, zsurt, könyvet
zárt szobát és végtelen mezőt. Mindent
szerettem, embert százfélét, lelkes
izgalmaim, mint motort apró robbanásai
röpítettek lélektől lélekig.
Ifjuság! hig fényed még itt csillog
elmerülő arcomon, de lelkem mint
céltalan fa hervadoz.
Már nem szeretek senkit és semmit.
És engem sem szeretnek.
Ifjuságomból megmaradt szeretetek
akadoznak körülöttem,
vannak a megmaradás erejéből,
vannak, mert elmenni nehezebb volna.
Csak a megszokás gépies melege
zsongat - friss szeretet! megszerzett
drága zsákmány! mily rég dobogta bennem
viharzó dalát! igjuság, szeretet-termő!
mily rég hóditottam
uj szivet magamnak...
 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
Török Sophie
  2017-01-25 09:32:14, szerda
 
  Török Sophie

Múlandóság

Hányan meghaltak már
akik szerettek engem!
és szivükben őriztek engem
Hány énemet ismerték, mit én
már elfeledtem, hány arcomat, ki
sokféle voltam, de sok formában
hiánytalanul egy. Sorra elmennek,
s mindenik belőlem is elvisz valamit.
S mire én is meghalok
már csak töredék leszek
megfejthetetlen. Sorsom értelme
elfoszlik holtak porladó ajkain.
 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
Török Sophie
  2016-09-22 11:15:15, csütörtök
 
  Török Sophie

Emlékezet játékai

Itt mélyen a homlokom mögött egy élő ideg folyton csak reád
Figyel. Kikapcsolva az élet ritmusából, nem lát; nem hall, nem
Érez: csak reád figyel. S körüle nyüzsög,
mint hangyaboly, életem száz
Apró nyüge. Idegen szavak törnek
be agyamba, idegen akaratok,
Gondok motoznak, ezer unott tennivaló energiája rágódik
Zaklatott szivemen. De az az egy ideg folyton csak reád
Figyel. Magasan kifeszitve hitvány gondolatok
árja fölött, mint óriás
Póznán zengő táviródrót közönyös
buzatáblák fölött: úgy figyel, figyel.
Arcodat lesi, távoli kedves arcod, s ráveti képed lelkem tükrös
Lemezeire: szemed szinét,
kezed mozdulását, gyöngyös mosolyod
Édes izét, halk hangod zengését,
rebbenő pilláid játékát, hajló
Vállad vonalát hajló lombok alatt. Képet, uj képet, ezeret vetit
Egyre, - mig úgy megteltem veled,
mig úgy elömlöttél bennem fájdalmas
Édesség! feszítve halvány ereimet, - hogy áradó lelkem
Kicsorditott magából! Elszórt, szerteszórt, fűbe, virágba, szálló
Felhőbe; elszórt, szerteszórt, szinekbe, szavakba,
mig hang, szin, íz és
Zamat, fény és levegő mind te voltál! S betöltötted az egész
Világot. - Szerteszórtalak, elprédáltalak, fűnek, virágnak,
Csillagnak adtalak, s most nem lelek reád sehol! Hányom,
Dobálom emlékezetem salakját, pattanó ideggel idézem
Kedves arcodat: óh, szertefoszolsz, köddé omolsz, mint drága
Halottam sokszor idézett arca. Eltüntél, elvesztél, ezer
Szilánkra törtél, s rémülten eszmélek: már nem emlékszem
Reád! Milyen vagy? S döbbenek: ki vagy te? ki annyira
Husomba égtél, s megváltoztattad fény és levegő izét, s nem
Emlékszem egyetlen szavadra! hangod, alakod eltünt
Előlem. Kinlódva s izgatottan kereslek, keresem
Szilánkká tört arcod egész mosolyát! S felvillansz olykor, mint
Távoli villám, érezlek olykor, mint álombeli csók muló
Melegét. S néha tündöklő egészbe szökkensz röpke
Mozaik! S ragyogva állsz bűvölt szerelmem előtt.
Óh, kedvesem! A nagy
Végtelenből varázsolod eggyé ezer arcodat! Hogy engem
Kicsiny halandót elkápráztass vele.

 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 247 db bejegyzés
e év: 1412 db bejegyzés
Összes: 7980 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1184
  • e Hét: 13419
  • e Hónap: 64476
  • e Év: 364230
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.