Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem. ... Ballán Mária
1957.12.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Nemzeti Gyásznap 2017. 01. 23.
  2017-01-22 18:58:56, vasárnap
 
 




Az alábbi linkre kattintva nagyobb felbontású változatban nézhető meg
az általam szerkesztett kép. Aki akarja, innen könnyebben tudja
elmenteni:


Link


Drága Istenem!

Adj erőt nekünk, s áldj meg bennünket, hogy Veled és általad megerősített-egyesített hitünkkel kérhessünk áldást szegény -drága magyar fiatalok, gimnazisták lelki üdvéért.
Életük legszebb időszakában ragadta el a halál, szólítottad magadhoz őket.
Pedig nekünk itt, a földön lenne szükségünk rájuk.
A majdani nemzőképes generációra.
Nem lesznek utódaik, nem lesznek unokáink, nem!!!

Nem lesznek!
Áldó imánkkal esedezünk értük, szeretett szüleikért s szeretteikért.
Adj hát erőt nekünk, hogy velünk s Veled lehessenek.
Adj erőt drága Jóistenünk. Hogy felszáríthassuk értük hullatott könnyeinket.
Legyél Velük!
Örökké!
Ámen.

(M. Szabó Imre)





Külön említjük és biztosítjuk együttérzésünkről, a gimnázium hős testnevelő tanárát Vigh Györgyöt, aki számos fiatalt segített ki a lángoló autóbuszból, de két gyermekét, Balázst és Laurát nem tudta megmenteni. Együtt gyászolunk a szörnyűséget átélt szülőkkel, Vígh Györggyel és feleségével Erikával. ( MVSZ)

Videó - Szabó Gyula: Úgy múlik el az életünk


Link






Az alábbi linkre kattintva nagyobb felbontású változatban nézhető meg
az általam szerkesztett kép. Aki akarja, innen könnyebben tudja
elmenteni:

Link


Úgy múlik el az életünk: Emlékezünk,emlékezünk.
Egy régi dal, egy régi kép eszünkbe jut, szívünkbe tép.
Úgy múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Elillant rég a nagy varázs.Ifjúságunk hűlő parázs.
Álmaink lásd eloszlanak, hő vágyaink szétfoszlanak.
Nem marad meg már más nekünk: Emlékezünk, emlékezünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák
Gyermekkorunk hívó szava: Hol vagy fiam? - s te hol vagy mama?

Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.
Egy régi bál, egy régi tánc,
Mindegy mi volt, semmit se bánsz.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk.

Örvénylik múltunk mély tava
Nincs nyár heve, csak tél hava.
Csitult a láz, elmúlt a tánc,
Szemünk körül már több a ránc.
Így múlik el az életünk: emlékezünk, emlékezünk..

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák.
Gyermekkorunk hívó szava: Hol vagy fiam? - s te hol vagy mama?

Az életünk így múlik el, s ha jő a nap, hogy menni kell
Elhal szavunk, elhal dalunk, megszülettünk, hát meghalunk.
De míg vagyunk emlékezünk. Így múlik el az életünk.

Egy kiskabát, egy rongykabát, agyaggolyók, meg rongybabák,
Gyermekkorunk hívó szava: Hol vagy fiam?- s te hol vagy mama?


Vers: Szilágyi György
Zene: Mózner János





Szabó Gyula

 
 
0 komment , kategória:  Halálról  
Halál nincs! - beszélgetés Szepes Máriával
  2016-11-02 05:16:28, szerda
 
 



Szepes Mária 2007 szeptember elején, 99 évesen távozott. Szerzője volt a több nyelvre lefordított Vörös Oroszlánnak, sok más regénynek, és a Pöttyös Panna gyerekkönyveknek is. 2015 december 6-án Szepes Mária Emléknapot tartanak a Természetgyógyász Fesztiválon. Ez alkalomból közöljük ezt a 2007-es beszélgetésünket Mária nénivel és az emléknap teljes, részletes programját a DRÓTon.





Ez a beszélgetés 2007 tavaszán készült Szepes Mária otthonában, melyről ő korábban így vallott: ,,Budai lakásomban 1945 óta adtákés adják egymás kezébe a kilincset a látogatók, köztük olyan nevek, mint Baktay Ervin, Hamvas Béla, Várkonyi Nándor. 1947 után egész kis földalatti kulturális mozgalom alakult ki nálunk. Titokban olvastuk, fordítottuk a szinte megszerezhetetlen műveket az Állatfarmtól a Sötétség délbenig."

,,Halál nincs!"

Beszélgetés Szepes Máriával

Szepes Mária


- Valamiért fogadlak benneteket, amit majd tudni fogtok, mi az, de pontosan kérdezzetek! Ez nagyon fontos, hogy felelhessek. Az élet örök, és hogy soha-soha meg nem halunk, hogy ez mindig folytatódik, új és új öltözéket veszünk, de egyformák vagyunk és összetartozunk, ezt tudjátok, ugye?

Egyek vagytok vele, ahova mentek, ahova hívnak, nagyon fontos üzeneteket kell átadni egymásnak, barátilag, nem ellenségesen.

A világ nagyon-nagyon rossz állapotban van, segíteni kell,

azért vagytok itt, és én azért vagyok veletek, ruhát cserélgetve, most ideiglenesen Szepes Máriaként, hogy elmondjam azoknak, akik értik, hogyan adjátok tovább, mert ez az egész mindenség egy és összetartozó. Vannak irigyek, szomorúak, vidámak, de halál nincsen, csak élet van, örök élet, átöltözés; mindig azt vesszük föl, ami nekünk jár, és azt vesszük föl, hogy segítsünk a másiknak, de, csak ha kérdez, ha kéri.
Fognunk kell egymást, segítenünk egymást, rendesen tanítani, szeretni, mindig ölelni, mindig simogatni, mindig felelni arra, amit kérdeznek; ha nem kérdezel, nem felelek!
Kérdezzetek, mert kérdésekkel jöttetek...

- Mikortól érezte azt, hogy segítenie kell?

SZEPES MÁRIA: - Színész családban születtem, kétéves koromban már színpadon voltam a színházunkban. Miénk volt a színház Újpesten. Apám nagy színész volt, anyám primadonna, és én kétévesen egy kis szerepet játszottam csak, mert nem voltak szavaim hozzá, de tudtam, hogy én egy Papnő vagyok, bár ennyi idősen csak egy csacsi lányka voltam... Ebben a darabban egy cigányasszony legkisebb gyerekét játszottam:
- Éhes vagyok, éhes vagyok.
- Te vagy a legkisebb, és te csinálod a legnagyobb lármát - mondta ,,anyám", és próbált elhalászni, de nem hagytam magam, csak kiabáltam.
- De én vagyok a legéhesebb, tegyél le, tegyél le! Kicsavartam a kezem ,,anyám" kezéből, és hajlongtam, összeszedtem a cukrokat, ettem és hajlongtam.
Hároméves korom körül elvittek egy előadásra, ott keleti táncot táncolt valaki.
Úristen - gondoltam -, én ezt tudom, nem ő, én vagyok ott!
Hazamentünk, levettem a zongoraterítőt, letérdeltem és táncoltam. Aztán később elmentem balettet tanulni. Tökéletes balett-táncosnő vagyok, le is vizsgáztam, de nem akartam táncosnő lenni.

- Mindezekből adódna, hogy esetleg színész vagy táncos lehetett volna.

SZEPES MÁRIA: - Igen, de tudtam, hogy ezen már túl vagyok, mindent tudtam, ezek már megvoltak, és nem akartam semmi mást csinálni, csak írni, írni, már kilencéves koromban.

- Miért az írás?

SZEPES MÁRIA: - Mert abban elmondhatom Istent, a láthatatlan Istent, akit ismertem, aki visszaküldött most is a halálból, és én tudom Őt. Az emberek titokban idejönnek, megkérdeznek, és én megérzem, hogy igazat kérdeznek, vagy csak menekülnek a halál elől. Akkor hagyom, menjen, még élnie kell, vagy már érett arra, hogy ezt megkapja. Nem baj, ha nem hisznek neki, de a benne lévő Isteni megvan. Ez a bennem lévő Isteni az, amit megosztok veletek, fogadjátok el tőlem.

- Sokat beszél Istenről, a vallási tanításokhoz hogyan viszonyul?

SZEPES MÁRIA: - Nincsenek külön vallások, nincsenek külön Istenek. Csak aszerint vannak az Istenek, amilyen néphez születnek. Nem hét Isten van, egyetlenegy, a különbözők egymás ellen valók.

Új világ épül, érkeznek az új gyerekek. Szereti a másikban önmagát, és érzi, hogy minden mindennel összetartozik.

Ezért vagytok itt, mert érzitek ezt. Viszont van, aki ördögi, sötét, ezt a világot találta ki magának, mert választani mindig lehet, Istent vagy ördögöt. Az ördöghöz semmi közünk, mi mindig segítünk, mi mindig adunk, mi mindig átmegyünk és visszajövünk. Mert újjászületések vannak, a ruha, amit viselünk és levetünk majd, az üres. Ahogy elképzeled, azt magaddal hozod, az a tied, azért jöttél, hogy segíts, hogy kérdezzenek, azért jöttél, hogy felelj, azért jöttél, hogy jót felelj. Csak jót feleljetek annak, aki titokban kérdez, mert másképp nem mer. De nem csak az nyer új életet, aki hisz ebben, hanem az is, aki nem hiszi. De az egyelőre megteremti a maga poklát, azzal nem tudok beszélni.

- Szeretném egy-két fogalomról megkérdezni, mint például szerelem, barátság.

SZEPES MÁRIA: - Édesem, más a szerelem és más a szeretet. A szerelem az, amivel társulsz, amiből gyermekek fakadnak, s utána meghalnak. A szeretet az, ami a világmindenség minden élőlényét egyformán szereti, azért szereti így, hogy segítsen az embereken, különben elvesznének. Tanulni kell, tanulni, tudni, megosztani.

- A tudományról mit gondol? Irodalomtudomány, matematika?

SZEPES MÁRIA: - Mind összetartoznak, de ezek csinált dolgok. Vannak vad, zavaros ügyek, amikkel nincs dolgom, és vannak olyanok, amik egyszerre kigyúlnak. Nagyon bonyolult dolog az élet. Meg kell nyílni és most ez történt, történik, történni fog.

- Mit tehetünk a tudomány veszedelmes találmányai ellen?

SZEPES MÁRIA: - Válogassatok, hogy mi hová vezet, miért gyúlt ki, azért-e, hogy én gazdagabb legyek, a másik szegényebb, vagy azért, hogy adjak és segítsek.

- A múlt század közepén miért volt halott a spiritualizmus - vagy nem volt az?

SZEPES MÁRIA: - Nem volt halott, hanem egyéni dolog volt, egy-egy fejlett emberben feléledt, mert mindenki tudja, hogy halál nincsen. És most megint jön rá - erre a szörnyűségre, ami jelenleg van: a hajsza a pénz után, az irigység, a lopás, a gyilkolás - a váltás, mert érkezik a hamis mellett a valódi. Itt van, és ne engedjétek el soha, azért vagytok itt, hogy segítsetek, hogy megtanítsátok az öröklétre azt, ami örök, és odavezessétek, ami örök. Nem a Földre valók vagyunk mind, hanem mindenhonnan, minden bolygóról vagyunk itt,

és átöltözünk, mikor levetjük a ruhánkat, mert halál nincsen! Csak élet van...

- Az elmúlt tizenöt évben egyfajta ezoterikus bummról beszélhetünk Magyarországon, mindenféle-fajta szemlélet megnyilvánult. Mit gondol erről?

SZEPES MÁRIA: - Igen, igen zavaros szemléletek, úgy tudnak szeretni, hogy ugyanakkor gyűlölik a mást. Ez tévedés, csak szeretni szabad, csak azt. Mindig lehet választani. Ha csak egy embert, egy lelket megmentesz, már nem éltél hiába.

- Meséljen Márai Sándorról és Hamvas Béláról!

SZEPES MÁRIA: - Márait nagyon szerettem, nagyon igaz volt, sosem tért le az útjáról, és nagyon szenvedett amiatt, hogy nem jöhetett vissza, de most már itt van újra.
Hamvas Bélát is nagyon szeretem, most is beszélgetek vele, csodálatos ember volt, a legnagyobbak egyike. Bezárták, száműzték, de mindez soha nem változtatott azon, amit tudott. Sokat sétáltunk együtt Leányfalun, mert mi ott építettünk egy házat a fivéremmel, aki azt jósolta, hogy szörnyű nagy háború lesz (a II. világháború), amit csak ott tudunk túlélni. Hamvas is ott lakott egy festőlakásban, és nagyon sokat beszélgettünk. Soha nem engedett abból, amit tudott és hitt. Azt kell, hogy megértsétek: sokan jártak itt, pusztító vad, hallatlan hittel is, azokban minden szó életté vált. Egyetlen egységről van szó, ebben a világmindenségben, ami most nagyon mélyponton van, és csak kevesen vagyunk, akik fönn széttárva a karunkat kérjük a láthatatlan Istenséget, hogy segítsen Földön és a világmindenségen. Ez nagyon fontos most.
A tüdő nem lehet olyan, mint a szív, és a szív nem lehet olyan, mint a láb, egyetlen egy szervezet az egész világmindenség... (de csak akkor felelhetsz, ha jól kérdeznek...)

- Említette, hogy a Déltenger (a DRÓT 2007-es változata - megj. szerk.) a gyerekkorát, fiatalságát és az I. világháborút juttatta eszébe. Lát-e hasonlóságot abban, ami most van, és ami száz évvel ezelőtt volt?

SZEPES MÁRIA: - Természetes, hogy hasonló, természetes, hogy ugyanazok, és egy kis távolságból már látszik is, hogy összetartozik minden, mindenkivel.

- Milyen volt a háború, mit éreztek?

SZEPES MÁRIA: - Az ember mindig határozottan érzi, hogy mi vár rá, lehull-e a test, a ruha róla, vagy rajta marad. Mi határozottan éreztük, hogy rajtunk marad, és akkor nagyon jóban lettünk a Hamvassal, sok csodálatos dolgot hallottam tőle, melyet nem árulhatok el, mert olyasmiket mondott, ami most van és lesz...

Nagyon sötét dolgok várhatóak és nagyon nagyszerű dolgok is, és át fog alakulni minden úgy, hogy nyitva lesz az ég előttünk.

Akik előtt nyitva lesz az ég, azok bemennek oda és továbbélik az örökkévalót, akiknek nem, azoknak vissza kell jönni, kiszakadva ebbe a szörnyűségbe, ami csak a pénzt imádja és a politikát, és alázuhanni oda, a sötétségbe, hogy tanuljon, tanuljon, tanuljon. Mi fölfelé megyünk, ti is fölfelé vágytok, levesszük ezt a ruhát, és ami alatta van, az Isteni! Ezért vagytok itt, mert ezt megéreztétek.

Az a megpróbáltatása ennek a létnek, hogy magamból tenyésszem ki azt, ami igaz. Takarjam le és szórjam szét a mélységbe azt, ami hazug. Most egy szörnyen bonyolult életben vagyunk benne. Mi élni fogunk, mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk, de csak annak, aki kéri, aki jól kérdez, annak jól feleljünk. Istennel kell lenni, aki láthatatlan. Hamvas is Istennel volt, a láthatatlannal, ma is vele van, mert segíteni akart.

- A háború utáni évek elég sötétek voltak, Hamvasnak is nehéz volt megjelenni, jelen lenni?

SZEPES MÁRIA: - Hamvas Bélának meg kellett szenvedni dolgokért, mert amit nem jól teszek, vagy csinálok, azt magamnak is át kell élnem, amit még nem tudok, meg kell tanulnom. Nagyon fontos ez az élet. Amit rossznak érzek, az a jó, amit jónak érzek, azt felejteni kell, és alámerülni újra és tapasztalni, tapasztalni, akkor is, ha a szív más formájú, mint a tüdő és a tüdő más formájú, mint az agy. Minden bennem van, ami az örökkévalósághoz kell. Az irigység és a harag nem az én dolgom.

- Mi az, amit igazán szépnek tart ebben a jelenségvilágban?

SZEPES MÁRIA: - A jóságot. Ha egy emberen segítek, a világon segítettem, azt tartom jónak, és én mindig kérdezek magamban, vagy némán, vagy hangosan, és nekem mindig felelnek.


(Készítették: Bozsaky Dávid, Ferenci Gabriella, Weiner Sennyey Tibor - Első megjelenés az Irodalmi Jelen 2007 októberi számában. Fotók: Szepes Mária Alapítvány)


Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálról  
Geoffrey Hodson: A halál kapuján át
  2016-11-02 05:01:25, szerda
 
  Üzenet a gyászolóknak

ELŐSZÓ


A gyász által okozott fájdalom először oly nagy lehet, hogy mind a szív, mind az elme bezárkózik mindenfajta gyógyulás és minden fény elől. Úgy látszik, az, hogy a halál végleges, visszavonhatatlan veszteséget okoz, olyan ítéletnek tűnik, amelynél nincs helye fellebbezésnek.
Ez a könyv elsősorban azért íródott, hogy vigaszt és a teozófia tanításainak világosságát hozza el azoknak, akiket ilyen gyász ért, és tájékoztatást nyújtson azoknak, akik keresik a tudást az emberről, még pontosabban a halál utáni életéről.
A teozófia azt állítja, hogy mivel az ember szelleme halhatatlan, csak a teste hal meg. Lényegi természetükben, abban, hogy képesek megérteni és szeretni, az élet iránti érdeklődésükben, jellembeli és emberi sajátosságaikban az eltávozottak nem haltak meg. A jól ismert és nagyon szeretett emberi lény tovább él a testi halál után. Csak átmegy egy másik világba, valamennyire távolabb ettől, ez igaz, de még mindig egészen közel van. Az elválás nem visszavonhatatlan; akik szeretik egymást, és akiket a halál elválasztott egymástól, ismét találkozni fognak.
A teozófia elmondja, hová távoztak az elhunytak, milyen körülmények között léteznek most, és hogyan történik az újbóli találkozás. Világosan és pontosan válaszol a szomorkodó szív minden kérdésére. Nem homályos tantételeket ajánl, sem pusztán szentírási szövegeket, nem szólít fel vak hitre, mivel tanításai évszázadokon át tudományosan folytatott kutatáson alapulnak, amelynek eredményeit képzett bölcsek egymást követő nemzedékei ellenőrizték, és újból ellenőrizték.

TARTALOM

I. Kutatási módok
II. A haldoklás folyamata
III. A halál utáni első tapasztalatok
IV. Különféle tevékenységek a halál után
V. Az egymást szeretők újra találkozása
VI. Az öngyilkosság
VII. A tisztítótűz
VIII. A katona a halál után
IX. A gyermek a halál után
X. Hogyan készüljünk a halálra
XI. A lélek hét öltözéke
XII. Filozófusok, költők és a halál utáni élet


I. FEJEZET

Kutatási módok


A halál utáni élet témája alighanem a mindannyiunkat leginkább érdeklő és legfontosabb kérdés. Ki lenne közülünk, aki ne tapasztalta volna meg a gyász fájdalmát, aki ne vágyott volna megtudni, hová távoztak szerettei, vagy valamit arról, milyenek a halál utáni élet körülményei, ahová beléptek, és amerre mi is útnak indulunk, ha időnk eljön, minthogy egy napon biztosan elkerülhetetlenül eljön. 'A halál hosszú, misztikus folyamata', ahogy nevezik, olyan téma, amit gondosan át kell tekintenünk.
Sok kérdés merül fel. Íme, néhány közülük:
Kioltja-e a halál az elhunyt személy önazonosságát?
Tudatában voltak-e az elhunytak a halál közvetlen közelségének?
Tudatában voltak-e a halál folyamatának?
Milyen életbe lép be a halál után?
Milyen körülményekre ébred a lélek a halál után?
Folytonos-e az emlékezőképességgel, ragaszkodással, együttérzéssel és folyamatos érdeklődéssel rendelkező személyiség?
Van-e ott idő, üzlet, munka, feszültség, vagy az ember mentes mindezektől a halál utáni életben?
Remélhetjük-e, hogy újra találkozunk azokkal, akiket szeretünk, és akik eltávoztak?
Mit kell felajánlanunk a halálnak?
Készíthetünk-e terveket a test halála utáni életre?

A halál hosszú, misztikus folyamata

A halál utáni élet témája alighanem a mindannyiunkat leginkább érdeklő és legfontosabb kérdés. Ki lenne közülünk, aki ne tapasztalta volna meg a gyász fájdalmát, aki ne vágyott volna megtudni, hová távoztak szerettei, vagy valamit arról, milyenek a halál utáni élet körülményei, ahová beléptek, és amerre mi is útnak indulunk, ha időnk eljön, minthogy egy napon biztosan elkerülhetetlenül eljön. 'A halál hosszú, misztikus folyamata', ahogy nevezik, olyan téma, amit gondosan át kell tekintenünk.
Sok kérdés merül fel. Íme, néhány közülük:
Kioltja-e a halál az elhunyt személy önazonosságát?
Tudatában voltak-e az elhunytak a halál közvetlen közelségének?
Tudatában voltak-e a halál folyamatának?
Milyen életbe lép be a halál után?
Milyen körülményekre ébred a lélek a halál után?
Folytonos-e az emlékezőképességgel, ragaszkodással, együttérzéssel és folyamatos érdeklődéssel rendelkező személyiség?
Van-e ott idő, üzlet, munka, feszültség, vagy az ember mentes mindezektől a halál utáni életben?
Remélhetjük-e, hogy újra találkozunk azokkal, akiket szeretünk, és akik eltávoztak?
Mit kell felajánlanunk a halálnak?
Készíthetünk-e terveket a test halála utáni életre?

Csak a test halandó

A teozófia tanításai különösen alkalmasak a gyászolók megvigasztalására és azok megvilágosítására, akik keresik a tudást a halál utáni életről. A teozófiában megvan a vigasztalás képessége, mivel a leghatározottabban állítja, hogy van élet a síron túl, csak a test hal meg, míg Isten halhatatlan fia, az igazi Én (Ego) örökké él. A teozófia újra megerősíti a Biblia nagyszerű tanítását, amely megadja a megoldást a halál utáni élet problémájára a következő szavakkal: ,,mert Isten az embert halhatatlanságra teremtette, saját örökkévalóságának képmására." Egy hindu írás ugyanezt az igazságot állítja:
,,A szellem sohasem született, és sohasem szűnik meg létezni,
Nem volt idő, mikor ne lett volna; Vég és Kezdet csak álmok!
Megnemszületett, megnemhalt és megnemváltozott marad a szellem mindörökre;
Halál nem érinti, habár annak házában halottnak tűnik."
Sir Edwin Arnold: A mennyei ének
Arra a kérdésre, hogy vajon az élet folytatódik-e a halál után, a helyes válasz, ha fel tudjuk fogni, a következő. A teozófia azt tanítja, hogy az ember szelleme, az igazi, isteni Énje halhatatlan, örök és elpusztíthatatlan. Az embernek ez az elmúlhatatlan szelleme sok földi élet tapasztalatain keresztül fejlődik tökéletességre. Csak a test hal meg, és nem az ember igazi Énje, a valódi egyéniség a testi fátyol mögött. Ez tehát a felelet az első kérdésünkre.

Kutatás a normális érzékelésen túli észlelés útján

A teozófia arra is képes, hogy megvilágítsa a síron túli élet tényeit, mivel megmutatja, hogyan ismerheti meg azokat az ember saját maga, mialatt még itt a Földön tartózkodik. Azt tanítja, hogy az emberben rejlik egy képesség, amelynek segítségével a láthatatlan világot látásunk elől elfedő fátyol szétszakítható, és annak a világnak a tényei és jelenségei, az abban levő életkörülmények láthatók, megvizsgálhatók és felfoghatók. Ezt a kiterjesztett látást, ami egy hatodik érzék, és az emberek többségében lappang, néhány emberben viszont felébredt, a későbbi fajok teljesen normálisan és természetesen fogják használni. Ha valaki napjainkban kifejleszti, képessé válik megtenni, amit az emberiség későbbi fajai meg tudnak majd tenni, vagyis első kézből és teljesen éber tudatossággal feltárni a halál utáni élet világát, szemtől szembe találkozni lakóival, és tudományos pontossággal tanulmányozni azokat a körülményeket, amelyek között élnek.
Ez figyelemre méltó és fontos állítás, ami komoly megfontolást igényel. Kérem, hogy fogadják el ennek a képességnek a létezését, mint hipotézist, ami kellő időben próbának vethető alá, és bizonyítható, mivel a láthatatlan világokkal kapcsolatos csaknem valamennyi teozófiai tanításra ilyen kiterjesztett látással, mint kutatási eszközzel tettünk szert. Közvetlen, világos tudás áll rendelkezésünkre, és alkalmas vizsgálati eszközzel megvizsgálható, mivel mindegyikünkben lakozik közvetlen látnoki képesség. Amint fent említettem, ez a kiterjesztett látás az emberek nagy többségében látens, szórványosan aktív néhány emberben, önképző eljárással fejleszthető. Az ilyen normális érzékelésen túli észlelés, (ESP: extra sensory perception), ahogy ma nevezik, nem kétséges többé. A legszigorúbb gondossággal hosszú időn keresztül és több ezer példa alapján végzett tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a tisztánlátás, tisztánhallás és telepátia olyan képességek, amelyeket sokan birtokolnak.


A TELJES TANULMÁNY AZ ALÁBBI LINKEN OLVASHATÓ EL:


Link







Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálról  
Gyász és veszteséglélektan
  2016-11-01 05:22:42, kedd
 
  A legnagyobb gyászom lelki feldolgozása.
A szüleimről szeretnék írni.
Apám 18, anyám 7 éve ment el a fénybe.
Édesapámat létrabaleset érte, így váratlan és tragikus volt a halála. Édesanyám tíz évvel élte túl, miközben lassan lebetegedett. Kórházban, lassú kínok között aludt el. Szó szerint, mivel szívproblémája volt és már komoly légzési gondokkal küzdött, így altatták már a végén.
Szépen átszenderült a láthatatlan világba.

Apám halálát, nagyon nehezen dolgoztam fel. Évekig jártam a temetőt, mintha vissza tudnám Őt hozni onnan. Legalább öt évig, szinte minden héten ott voltam. Aztán egyszer történt valami furcsa.

Kényelmetlen érzésem támadt, miközben sétáltam a sírok között. Mintha taszítana valami kifelé. Megkérdeztem magamtól, mi ez az érzés? És ahogyan Jézus tanította, a kérdésre válasz érkezett, szinte azonnal. Mit keresel itt állandóan? -Dübörgött egy hang a fejemben. Az ő hangja volt, apámé!

Akkor megfordultam és kimentem. Azután már nem jártam annyit a temetőben és lenyugodtam lassan, megbékéltem a megváltoztathatatlan helyzettel.
Anyámat már egészen másképpen gyászoltam meg.

Hála és köszönet Váradi Tibor vallásbölcsész, ,,A halál, mint szellemi születés" című előadás sorozatának, lelkiekben felkészültebben ért a gyász.
Megtudtam belőle sok, értékes információt a köztes lét titkairól, az elhunyt lélek útjáról, a bardó "eseményeiről".

Elsősorban azt, hogy aki meghal, az megszületik a szellemi világ számára, ahol ezt az eseményt ugyanúgy megünneplik, mint itt egy újszülött érkezését.

Tisztelet a régi embereknek, akik még a padláson, mely a ház szellemi szféráját szimbolizálja, tartották a koporsót, a szekrényben a temetési ruhát, így készülve az egyszer bekövetkező elmúlásra.

Elmagyarázta, hogyan vonul ki az emberi testből a négy alapelem egy betegség során, hogyan borul fel az egyensúlyuk a szervezetben, egyik, a másik kárára ezzel nem kevés hiányt, vagy túltengést okozva a testben és ezt meg is figyelhettem, -már amennyire objektív szemlélő tud lenni ilyen esetben valaki-, majd végig kísérhettem az érzelmi tónusokat a kezdeti sokktól a beletörődésig, hogy lélektanilag hogyan érinti a haldoklót az állapota.

A régi időkben még nem vitték el a házból pánikszerűen a halottat, mint manapság divat, hanem három napig siratták, majd a temetés után megülték a halotti tort a megboldogult tiszteletére, szép, akár vidám történeteket is felidézve, s a kedvenc zenéit, nótáit eldalolva.

Mily kifejező a magyar nyelv!
Megboldogult.

Ők még tudták, hogy a lélek egy szebb, boldogabb világba kerül, hogy a fénybe érkezik, ahonnan jött, és nem nevezték szegénynek, vagy szerencsétlennek, mint ma szokás, ledegradálva ezzel a lélek minőségét, mely a halállal megváltozik.

A mai ember jelen felfogásával megbotránkozik sokszor a halotti toron való "mulatozáson", számára érthetetlen a ,,sírva vigadás" ténye. Pedig, ha megnézünk egy temetést a természetközeli népeknél, ott is egy egész zenekar húzza a halott kedvenc nótáit, "síppal-dobbal" hirdetik, hogy az eltávozott, már egy jobb világban van, viszik kedvenc ételeit, mellé temetik kedvenc használati tárgyait.

De azt is megtudtam, hogy a lélek még kb. 40-50 napig a Föld szférájában, tartózkodik, így megnézheti és meg is nézi a saját temetését, kontrollálva ezzel a jelenlevők valódi(!) érzéseit, gondolatait.

Majd ez idő leteltével, jó esetben kelet felé elhagyja a bolygót és elindul a bolygószférák felé, mely a Napig tart, ott átéli a kozmikus éjfél élményét, mely egyenlő az isteni lénnyel való pillanatnyi egyesüléssel és megindul visszafelé, hogy megalkossa új éltét, az angyali hierarhia segítségével.

Jobb létre szenderült, mondták.

Ez így igaz. A másvilág, valóban egy jobb lét, egy szertettel teli békés világ, hol a lélek valóban megnyugszik. És ezt a régi emberek jól tudták.

Nem véletlen, hogy akinek halálközeli élménye volt, az esetek többségében nem akar visszatérni a fizikai világba, hiszen az eltávozó lelket sok esetben a már korábban elment rokonok, kedves ismerősök, sőt sok esetben maga Krisztus várja, a maga hatalmas mindent átfogó szeretetével.

A régiek még tudták, hogyan érkeznek a halál angyalai a beteg közelébe, néha már egy évvel korábban, -akik mellesleg nem a kaszás halálfej képében érkeznek, hanem látók elmondása szerint nagyon is szépek-, a haldoklót segíteni az átmenetekben a természetfeletti világba és a néphiedelemmel ellentétben nem riogatják az embert, hanem pont megnyugtatólag hatnak rá.
A beteg ágyánál az oda vonatkozó szakrális írásokból, könyvekből idéztek, felkészítve ezzel a haldoklót az eltávozásban a földi szférából.

Felolvastak a beteg ágya mellett a Halottas könyvből, a Bibliából, idézetekkel, példabeszédekkel bíztatták a haldoklót, hogy ne rettegjen a várható végzettől.
Az akkori emberek életét még teljesen áthatotta a hit, az Istentől való félelem, bár ők még nem tudták, hogy nem félni kell Istentől, hanem szeretni és hinni benne.

"Ismerni szeretnétek a halál titkát.
De hogyan találhatnátok meg, ha nem az élet szívében keresitek?"
( Kahlil Gibran: A Próféta )


Link







Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálról  
A halál, mint szellemi születés (Kapcsolat az elhunytakkal)
  2016-11-01 05:14:27, kedd
 
  A teremtett létben egyedül az ember van abban a kiemelt helyzetben, hogy megtapasztalhatja a halált, átélhet valamit, amit halálnak nevezünk. Ez az emberek világának kiváltsága. A halál megértéséhez tekintsünk először az ember négyes felépítésére! A legdurvább test a fizikai, az anyagi test, ennél valamivel finomabb az étertest, az élettest. Az étertest nagyon fontos a halál szempontjából. Minden, ami él, éteri testtel rendelkezik. Az ember életerőktől, életenergiáktól duzzadó étertesttel születik, s ahogy öregszik, és közeledik a halál felé, úgy lesz ez az étertest egyre energiaszegényebb. Amikor a halál bekövetkezik, az éteri burok, ami odáig a fizikai testet éltette, elhagyja azt.

A szellemtudományi megközelítés szerint halálnak nevezhetjük azt az állapotot, amikor a szellem és a fizikai test kapcsolata végleg megszakad. Az ember egy olyan létező, akiről azt mondhatnánk, hogy egy testet öltött szellemi lény. Amikor az ember esténként lefekszik, akkor a szellem átmenetileg kilép a fizikai testből, de mégis egyfajta összeköttetés marad közöttük. Ezt az összeköttetést bizonyos szellemi tanításokban ezüstszálnak, ezüstfonálnak hívják, amelynek mentén a szellem visszatalál a fizikai testbe. Amikor esténként lefekszünk, és a szellem kilép a fizikai testből, abban az esetben is történik egyfajta szétválás, de ez nem végleges, reggel visszajön a szellem - optimális esetben - és az ember felébred. Ezért mondják az alvást a halál kistestvérének, vagy nevezik az elalvást kis halálnak is, ugyanis nagyon hasonló dolgon megyünk át minden egyes este, amikor lefekszünk, ahhoz, mint amikor meghalunk.

Ezen az élményen csak az ember megy keresztül, hiszen az ember alatti létezők - az állatvilág, a növényvilág és az ásványvilág - nem rendelkeznek egyedi szellemmel. A szellemi tanítások náluk csoportszellemről beszélnek. Hiába hasonlít például egy állat halála külsőleg egy ember halálához, szellemi szempontból teljesen más folyamatok zajlanak le. Míg, ha megvizsgáljuk az ember fölötti létezőket, tehát az angyalok, arkangyalok, és egyéb lények világát, azt tapasztaljuk, hogy ők nem rendelkeznek fizikai testtel. Ezért nem élhetik át a fizikai test és a szellem szétválását. Ha úgy határozzuk meg az ember halálát, hogy ez a fizikai testnek és az egyéni szellemnek, ami odáig abban a fizikai testben élt, a végleges szétválása, ezen az élményen csak az emberek mehetnek át, mert az ember alatti létezők egyéni szellemmel, az ember feletti létezők pedig fizikai testtel nem rendelkeznek.

Ha visszamegyünk az időben pár ezer évet, a régi kultúrákban a szellem halhatatlanságába vetett hit alapigazságnak számított. Egyértelmű volt az emberek számára, hogy ők átmenetileg vannak fizikai testben. Ahogy telt, múlt az idő, és a szellemek egyre jobban belemélyedtek a fizikai testbe, ez a tudás, ez a bölcsesség elveszett. Egyre inkább csak a különféle szellemi vezetők és papok ismerték. Az elmúlt pár száz évben pedig eljutott odáig az emberiség, hogy szinte teljesen elveszett a szellem halhatatlanságáról szóló tudás. Ezzel együtt megjelent a haláltól való félelem, s az ember halhatatlanságának tagadása. Kialakult az a képzet, hogy az ember a halállal megsemmisül. Ezzel a képzettel a különféle vallások, szellemi utak, beavatási iskolák mindig is harcoltak. A vallások tanították a halál utáni létet, arról is tanítottak, hogy mi történik az emberrel a halála után. Az egyes beavatási utakon és szellemi iskolákban pedig meg is tapasztalhatta a tanítvány a beavatás révén, hogy mi történik a halál után. A beavatás által - ami nagyon sok misztériumiskolában alapvető folyamat volt - az ember még életében képes abba a világba áttekinteni, ahová majd a halála után kerül. Azok az emberek, akik átmentek a beavatáson, megtapasztalták azt a világot, ahová halála után kerül az ember.

A XII-XIII. század körül kezdett kialakulni az a nézet, hogy a halál az életfolyamat végét jelenti. Ez az a korszak, amikor kezd egyre inkább elveszni a halhatatlanság tudata. Ez például megmutatkozott abban, hogy a halotti szertartások kezdtek erősen megváltozni. A holttestet minél előbb eltávolították a hozzátartozók szeme elől, vagy egyre trükkösebb eljárásokat találtak ki arra, hogy a holttestet úgy sminkeljék, úgy maszkírozzák, hogy egy minél fiatalabb, életerős ember benyomását keltse. A holttestet minél előbb leplekbe csavarták, varrták, azért, hogy minél kevésbé szembesüljön az ember a halállal. És a XIX. század az - ha a halál történelmét nézzük -, amikor odáig romlott az emberiség halállal való kapcsolata - főleg az európai és az amerikai földrészre gondolok, mert keleten még mindig más szemlélettel és lelkülettel állnak az ember halálához -, hogy a halál tabu téma lett. Társaságban már nem illett róla beszélni, és tovább materializálódtak a búcsúzási szertartások is. Szerencsére a XX. században megjelent ennek a folyamatnak az ellensúlyozására a Hospice mozgalom, ami ismét felkarolta a halált, a haldoklókat. A legfőbb célja ennek a mozgalomnak, hogy az embert felkészítsék a jó halálra, segítsék az átlépést, az eltávozást.





Szellemi szempontból nézve, amikor valaki megszületik a fizikai síkra, előtte a szellemi lények világában, az angyalok világában készítik őt elő a születésre. Amikor megérkezik egy gyermek, úgy kéne rá tekinteni a szülőknek és a környezetnek, hogy ők folytatják a szellemi lények munkáját. A szellemi lények elkezdenek valamit, felkészítik a lelket a testet öltésre, ellátják jó tanácsokkal, segítik, feltöltik őt. S amikor megszületik az emberek világába ez a lény, az angyalok munkáját folytatják az emberek. A halálnál ennek pont a fordítottja történik. Az eltávozás után rögtön a szellemi világ, és ennek a lényei, az angyali lények körébe kerül az ember. A halál előtt a hozzátartozóknak úgy kéne tekinteniük, hogy ők mintegy előkészítik a munkát, előkészítik a lelket arra, ami majd a halála után várja őt. Születésnél az ember fejezi be azt a munkát, amit az angyalok elkezdtek, a halálnál pedig a hozzátartozóknak kellene előkészíteni azt a munkát, amit majd az angyalok folytatnak. Amilyen szeretettel körülvesznek egy gyermeket, aki megérkezik erre a világra, és próbálnak minden jót megadni neki, legalább ilyen szeretettel kéne körbevenni a haldoklókat, akik készülődnek átlépni a bardóba, a köztes létbe. Ez nagyon fontos, hiszen ha egy haldokló úgy érzi, hogy őt szeretik, odafigyelnek rá, akkor sokkal jobb lelkiállapotban lép át a köztes létbe, s az, hogy valaki milyen lelkiállapotban lép át a halál kapuján, meghatározza a halál utáni létnek egy elég nagy szakaszát.
Szellemi szempontból nagyon fontos lenne, hogy a halott embertől való búcsúzás - maga a szertartás, és azok a jelképek, (a koporsó és minden egyéb) amelyek a temetésnél előjönnek - a hozzátartozókban a halhatatlanság tudatát erősítsék. Úgy kellene a szertartást kialakítani, hogy azt tudatosítsa a hozzátartozókban és a gyászolókban, hogy csak egy átlépés történt. Sajnos a mai fekete színű, négyszögletes koporsók nem ezt erősítik.

Mivel halála után az ember 40-50 napon át itt van közvetlenül a Föld közelében, nagyon sok eseményt nyomon követ, ami történik. S ami egy érdekes momentuma a halál utáni eseményeknek, hogy az ember általában részt vesz a saját temetésén. Ebben a 40-50 napban, ameddig optimális esetben halál után itt a Föld-szféra körül megtalálható az elhunyt lelke, szelleme, általában lezajlik a temetési szertartás. És mivel mindenkit izgat a saját temetése, végig is nézi azt. A halál után kitágulnak az ember érzékszervei, az elhunyt belelát az emberek lelkébe, gondolataiba. És nagyon sokszor egy ilyen temetési szertartáson derül ki, hogy kivel milyen volt valójában a viszonya. Életében becsaphatták, félrevezethették őt, de amikor meghal valaki, úgy kiélesednek az érzékszervei, hogy belelát az itt maradottak lelkébe, a gondolataiba, érzéseibe, és látja, hogy melyik emberben ő milyen érzéseket, emlékeket hív elő. Ez sok esetben nem túl kellemes, nagy csalódásokra ad lehetőséget, de ugyanakkor az őszinteség pillanata is. Megtudja az ember - legkésőbb halála után -, hogy kivel milyen volt a kapcsolata.

A temetési szertartást tehát látja az elhunyt is, emiatt úgy kellene azt kialakítani, hogy ne csak az itt maradottaknak legyen segítség, hanem számára is. Nagyon fontos, hogy olyan módon legyen a szertartás kialakítva, hogy a megjelenő színekből és formákból, ő olyan erőket tudjon felvenni, amelyek segítséget jelentenek neki. Szellemi szempontból a koporsónak, amelybe a holttestet fektetik, hasonlónak kellene lennie, mint a pillangónál a bábnak, amelyben az átalakulás végbemegy. A mai koporsók a feketeségükkel, a négyszögletességükkel nem erősítik a halhatatlanság tudatát, és az elhunytnak sem nyújt segítséget ez a forma. Meglepő lehet, de szellemi szempontból a helyes koporsóforma, amely mind a hozzátartozók, mind az elhunyt számára a legtöbb segítséget adná, az ötszög alakzat. Az ötszög, a pentagram az ember jelképe, egy olyan emberé, aki már bizonyos erkölcsi és szellemi elveket az életében megvalósított.

Annak is jelentősége van, hogy a koporsó két részből áll, van egy alsó rész és egy felső rész. A koporsó alsó része a földi világot, a földi világgal való kapcsolatot jelképezi, a felső rész pedig az éggel, az égi világgal való kapcsolatot. A két rész között ott van a halott ember fizikai teste, mint egy híd. Ha a koporsó alsó és felső felét úgy tekintjük, mint a földi és az égi világ jelképét, őket összekötőként ott van az ember alakja.

Szellemi szempontból az is lényeges, hogy milyen színű az a koporsó, amelybe elhelyezik a holttestet. A legjobb az lenne, ha a koporsó alsó része az egyes csakra színét hordozná, hiszen az egyes csakránkon keresztül tartjuk a kapcsolatot a Földdel, a fizikai világgal: ez a vörös szín. A felső résznek pedig koronacsakra színűnek, tehát lilának kellene lennie. Egy másik lehetőség, ha a koporsó alsó része szürke színű lenne, a felső pedig égszínkék. A színek révén egy képszerű összeköttetés alakulhat ki a szellemivel, ösztönös kapcsolat létesülhet a magasabb világokkal. Egy fekete koporsó nem tud helyes kapcsolatot létrehozni az ember és a szellemi világ között. A fekete a fény hiánya, ezáltal azt sejteti, hogy a halállal a teljes vég következik be, a halál a végső megsemmisülés.

Ami ma igazán hiányzik, az a halál értelméről szóló valós tudás, hogy mit üzen a halál, mint esemény az emberiség számára. A halál lényegéről elveszett a tudás. A szellemi tanításoknak, a szellemi iskoláknak lenne a feladata visszaadni ezt a tudást az emberiségnek.

Menjünk most ahhoz a pillanathoz, amikor valaki haldoklik. Nagyon nehéz elviselni, amikor a haldoklónak fájdalmai vannak, de mégis, aki szellemi dolgokkal foglalkozik, tudnia kell, hogy nagyon fontos, hogy az ember minél tisztábban lépjen át a szellemi világba. A halál előtti pár napban vagy pár hétben, amikor a szellem már kezd kihúzódni a fizikai testből, meglazul a durvább és a finomabb testek közötti kapcsolat. Amikor ez az állapot eljön, az ember védőangyalának és egyéb segítőinek lehetősége nyílik arra, hogy az embert minél jobban megtisztítsák, még mielőtt beállna a halál, a végleges szétszakadás. Ilyenkor, ez alatt a pár nap vagy pár hét alatt a védőangyalunk és egyéb szellemi segítőink annyi szennyeződést próbálnak az éter- és asztráltestünkből kitisztítani, amelynek kitisztítása lehet, hogy életünkben több évet venne igénybe. Ez a nagyon erős tisztítás fájdalomként csapódik le a fizikai testben. A haldokló nagyon erős fájdalmat érez, ami akár az egész testét áthathatja. Sokszor illogikus ez a nagy fájdalom, mert a betegség, ami esetleg fennáll a haldoklónál, nem adna okot ekkora fájdalomra. A halál előtti nagyon erős testi szenvedésnek, fájdalomnak ez a szellemi oka.





Amikor valaki meghal, a fizikai testből kilép a szellem, az Én, és kilép a lélek, az asztráltest. Az étertest is eloldódik a fizikai testtől. Nagyon fontos, hogy a szellem és a lélek, amelyek együtt hagyják el a fizikai testet, hol lépnek ki, ez ugyanis több helyen is megtörténhet. Nem optimális, ha az alsó három csakra valamelyikén történik a kilépés. A szívcsakrán kilépni nagyon jó szint, a legjobb pedig mindenképpen a koronacsakrán keresztül. Itt csak akkor lép ki valaki, ha teljesen tudatosan megy végig a halál folyamatán. Egyelőre nem sok embernek a kiváltsága a tudatos átlépés. Viszont az minden ember számára elérhető, hogy a szívcsakrán lépjen ki, persze ez tudatos munkát igényel. Fontos, hogy a szívcsakra nyitva legyen, mert ha nincsenek nyitva a szirmok, akkor a lélek és a szellem nem tudja áttuszkolni magát a szívcsakrán. Fontos, hogy szép, nagy, nyitott szívcsakrával rendelkezzen az ember. A szívcsakragyakorlatnak van egy ilyen ,,pozitív mellékhatása" is, hogy általa a szívcsakra olyan állapotba kerül, ami lehetővé teszi az ember számára, hogy képes legyen a halálakor rajta keresztül kilépni. Mivel nem tudhatjuk, hogy mikor halunk meg, ezért mindenkinek javaslom, hogy még ma kezdje el a szívcsakragyakorlatokat, a biztonság kedvéért. Amikor valaki meghal - ezt részben halálközeli élmények, részben szellemi látók közléseiből tudhatjuk -, tulajdonképpen úgy érzékeli a lélek és a szellem, mintha egy spirál alakú fény kihúzná a fizikai testből. A csakráknak tényleg van egy pár centis spirál alakú szakasza - utána következik a tölcsér alakú rész -, ezen keresztül megy ki a lélek és a szellem, amikor az ember meghal. Valószínűleg a csakrának ezen az egyenes szakaszán való áthaladás okozhatja az ,,alagútélményt", amelyről szinte az összes halálközeli élményen átment ember beszámol. Dr. Raymond Moody azt gyűjtötte össze könyveiben - több ezer esetet megfigyelve -, hogy a halálközeli élményen átesett emberek mit láttak, milyen fázisokon mentek keresztül. Kiderült, hogy ebben 90%-os átfedés van, attól függetlenül, hogy milyen kultúrkörben halt meg az illető. Mindegy, hogy valaki Kínában, Tibetben, Ausztráliában vagy a Kárpát-medencében hal meg. Azt bizonyították ezek az esetleírások, hogy vannak élmények, amelyeken szinte mindenki keresztülmegy. Ilyen az alagútélmény, és különböző fényeknek vagy fénylényeknek a látása. Az esetek nagy részében békés, nyugodt állapotba kerül az ember, és találkozik a hozzátartozóival. Vannak olyan fázisok, amelyeken szinte kivétel nélkül mindenki átment.

Az étertest már a halál előtt nagyon erősen elkezd leépülni, ezért egy ideig a haldokló a hozzátartozók étertestéből él. A fejlettebb tudatú, fejlettebb lelkek ilyenkor az isteni forrásból, az isteni fényből merítenek, viszont az átlagemberek a hozzátartozók étertestéből. Nagyon fontos, hogy ilyenkor a hozzátartozók tudjanak energiát, életenergiát adni.

Amikor valaki meghal, körbeveszik olyan körülmények, olyan erők és lények, amilyen állapotban átment a halál kapuján. Ez az állapot egy idő múlva megszűnik, és az embert segítő lények hada veszi körbe. Két fő típusa van a lényeknek, akiket ilyenkor megpillanthatunk. Az egyik típus az elementális lények. Vannak olyan elementális lények, akik a születést, és vannak, akik a halált és a halál utáni létet segítik. Az ember halála után a Föld körüli éteri világba kerül, és itt az elementális lényekkel találkozik. A halált segítő lények másik fő típusát az ezotériában a ,,halál angyalainak" nevezik. Ők az angyalok világának egy olyan része, akiknek kifejezetten a halál körüli segédkezés a feladatuk. Már a halál előtt megjelennek az ember mellett. Megjelenhetnek egy héttel előtte, de sok esetben már egy évvel a halál előtt ott vannak az ember mellett. Ha tisztánlátók valaki mellett meglátnak egy ilyen lényt, akkor tudják, hogy maximum egy éven belül az illető eltávozik ebből a világból. Vagy például ha egy tisztánlátó belép egy betegosztályra, akkor akik mellett látja a halál angyalait, tudja, hogy valószínűleg meghalnak majd, akik mellett nem látja, azoknál van esély és remény a gyógyulásra. Vannak olyan mágusok, akik próbálják elzavarni az ember mellől a halál angyalát, így akarva kikerülni valahogy a halál folyamatát. De ez egy olyan dolog, amibe nem nagyon szabad beavatkozni, tehát semmiféle praktikával vagy mágiával nem szabad ezt a lényt elzavarni az ember mellől. Inkább az ő munkájuk segítésére kell törekedni. Ők segítik a halál küszöbén való átlépést, a halálra való felkészülést, és segítenek a halál után is az átlépett embernek egyes folyamatok átélésében. Ezek az angyalok nagyon szépek, és tekintélyt, tiszteletet sugároznak magukból.


Szeretett Istenem!

Tudom, hogy akit szeretek, közelít a Te mennyei országodba. Kérlek, vigyázz rá, emeld fel őt magadhoz szereteteddel. Kérlek, küldj hozzá angyalokat, segíts neki, hogy csodálatosan érezze magát, és boldogan beilleszkedjen az ottani világba. Kérlek, mellém is küldj angyalokat, és segíts, hogy elengedjem szomorúságomat és fájdalmamat. Segíts, hogy kigyógyuljak fájdalmas érzéseimből, hogy visszatérhessek egy olyan életbe, amelyet ő is kívánna nekem.

Ámen.

Ami szomorú, hogy a mai európai és amerikai kultúra annyira materiális beállítottságú, hogy az emberek nagy része, amikor meghal, nem veszi észre, hogy meghalt. Egyrészt azért, mert amikor az átlagember átmegy a halál kapuján, annyira letompul a tudata, hogy szinte olyan, mintha elaludna. Amikor magához tér az illető, igaz, hogy picit máshogyan, de látja egy ideig a környezetét, látja azokat az embereket, akik körbeveszik őt. Nagyon sok esetben nem fogja föl, hogy meghalt. Mondanék három jellegzetességet, amiről bárki felismerheti, ha esetleg meghalt, hogy veletek ez a hiba ne történhessen meg. Egyrészt az ember sokkal könnyebbnek érzi magát, könnyűnek, lebegőnek. (Ez az egy előnye van a túlsúlynak, hogy ha meghal az ember, megérzi.) A környezetünkben láthatjuk ugyanazokat a tárgyakat, de mindenből fény sugárzik. Olyan, mintha minden tárgy egy fényforrás lenne, fényesebb a tér, amit magunk körül látunk. S még egy nagyon fontos jelzés az, hogy mivel megszakad a testtel a kapcsolat, megszűnnek a testi fájdalmak. Az, ami esetleg napokig, hetekig kínozta a haldoklót, egyszerűen, mintha elvágták volna, megszűnik. Van egy mondás: ,,Ha elmúltunk 70 évesek, és úgy ébredünk, hogy nem fáj semmink, akkor valószínűleg meghaltunk." Fontos, hogy az ember felismerje, hogy megtörtént az átlépés, hiszen jó tudatosan együttműködni azokkal a lényekkel és azokkal a folyamatokkal, amelyek az emberre halála után várnak. Sok ember nem érti, hogy miért kell arról tudni, hogy mi történik a halál után, mindenki előbb-utóbb meghal, és majd meglátja, hogy mi vár rá. Pedig nagyon fontos, hogy az ember még életében felkészüljön a halál utáni eseményekre. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt a folyamatot, hogy valaki el akar menni egy idegen országba, egy idegen kultúrába, ahol teljesen mások a szokások, teljesen más a nyelv. Az ember megkönnyítheti a helyzetét azzal, hogy próbálja ennek a népnek a nyelvét megtanulni, a kultúráját, a szokásait tanulmányozni. Ez az előzetes tudás nagy segítség lehet. Ugyanígy van a halál tekintetében is, még életünkben lehetőleg minél többet meg kell tudni a halál utáni létről, a halál utáni eseményekről. Például azt, hogy mi történik, amikor átmegyünk a halál után az egyes bolygószférákon, nem elég ott, a halál után megtudunk, erre már életünkben fel kell készülnünk. Az, hogy az egyes bolygószférákban a halál után mi történik velünk, nagy mértékben függ attól, hogy az életünket hogyan alakítjuk. A földi életünk, az, amit itt teszünk és tudunk, kihat a halál utáni létre. Szellemi szempontból nem helyes hozzáállás az, ha valakit nem érdekel a halál utáni léte. Minél több dolgot meg kell tudnia az embernek róla még itt. Például azt, hogy bizonyos tettei vagy cselekedetei az egyes bolygószférákban hogy befolyásolják az ő állapotát, és akkor ennek megfelelően tudja alakítani az életét. Már életünkben tudatosan fel kell készülni a halál utáni létezésünkre. Meg kell ismerkedni a köztes lét eseményeivel, tudatosan ezek szerint alakítani az életet.

Az ezüstszál, amely a testünkhöz kötött minket, a halál után elszakad, a védőangyal szakítja el. ImageHa az ember tiszta, nyugodt lelkiállapotban van, akkor halála után meglátja a segítőit, és a fényt követve egy új világba léphet át. Viszont ha az ember lelkében harag, erőszak van, nem látja a segítőit, nem látja a fényt, csak a saját zavart állapotát észleli. Ezt hívják úgy az ezoterikus tanításokban, hogy szürke zóna. A szürke zóna azt az állapotot írja le, amikor valaki negatív lelkiállapotban hal meg, és szürkeség, feketeség, zavarodottság veszi körbe. Ilyenkor a lélek egyedül homályos derengést lát és csak azokkal tud érintkezni, akik ugyanebben a szürke zónában vannak. S ami nagyon érdekes, és az egész köztes létre igaz, hogy mindaz, amit most belső, lelki tartalomnak élünk meg, a köztes létben, halál után mint külső környezet van jelen. Mindaz, ami most a lelkünkben van, a köztes létben szín és forma alakjában körülöttünk jelenik meg. Mindent az ,,orrunk elé nyomnak", ami most a saját lelki világunk mélyén zajlik.





Ha valaki szürke zónába kerül, akkor a hátramaradottak részéről az imádkozás, vagy valamelyik halottaskönyv felolvasása nagyon sokat segíthet. Van egy nagyon fontos alapszabály: a köztes létnek az első pár hónapját nagy mértékben befolyásolja az, hogy a hátramaradottak hogyan viszonyulnak az illetőhöz. Ha nem ragaszkodással, hanem szeretettel gondolunk arra, aki meghalt, akkor a szeretetünk segítség számára a köztes létben. De minden olyan neheztelés, meg nem bocsátás, harag, amelyet felé táplálunk, akadályoztató erővé válik. Ezt sok ember ösztönösen érzi, és az a harag, amit valaki esetleg éveken, évtizedeken át táplált magában, szinte magától megszűnik, amikor megtudja, hogy az illető, aki iránt érezte, meghalt.
A másik visszahúzó erő, ha a gyásznak felfokozott formája alakul ki. Ilyen esetben a lélek az optimális 40-50 napnál hosszabb időre is kötődhet a Föld körüli szférához. Ha nagyon nehezen engednek el valakit, aki meghalt, 40-50 nap helyett akár hónapokig vagy évekig itt ragadhat. Olyan is történhet abban az esetben, ha valaki meghal, és erre nem jön rá, hogy szintén itt marad a Föld szférájában, és ugyanúgy hazamegy, vagy elmegy a munkahelyére, mint korábban. Persze azt nem nagyon érti, hogy miért nem válaszolnak neki, amikor ő próbál a többiekkel beszélni. A Ghost című film elég jól bemutatja ezt az állapotot. A film készítői tanulmányozhattak spirituális irodalmat, mert elég szépen visszaadja ez a film azt, ami ilyen esetben történik. Az elhunyt ilyenkor ugyanúgy viselkedik, mintha élne. Hazamegy, leül a kedvenc fotelébe, próbálja bekapcsolni a tévét, ami nem sikerül, azt gondolja, elromlott, és mondjuk hazajön a párja, és próbálja őt megszólítani. Azért előbb-utóbb rájön, hogy valami nem stimmel, hogy komoly változáson esett át. Próbálnak jelt adni magukról, de csak az igen, érzékeny emberek érzik meg ezeket a jeleket. Ilyen itt ragadt lelkeken imával, fénnyel, szeretettel lehet, sőt kell is segíteni, mert ezen a 40-50 napon túl nem optimális, ha itt ragad egy lény a Föld közelében. Akár azt is lehet tenni, hogy elmondjuk neki naponta: ,,Te már levetetted a fizikai tested, el kell hagynod a Földet, kövesd az angyali segítőidet, kövesd a fényt!" Biztosítani kell arról, hogy annak ellenére, hogy követi a fényt, a szeretet ugyanúgy megmarad közöttünk.

Ha egy lélek zaklatottan érkezik a túlvilágra, körbeveszik egy védőburokkal, beburkolják, és előbb-utóbb letompult, álomszerű állapotba kerül. Ezt úgy is hívják, hogy a bebábozódás ideje, s ez alatt a lélek elalél, elnyugszik. Azt mondhatnánk, hogy gyógyító hatású álomba merül, egy olyan álomszerű tudatállapotba, amelyben az angyali lények tudják a lelkét tisztítani. Amikor felébred ebből az álomszerű állapotból, akkor már sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb lelkiállapotban találja magát. Az elhunyt elengedése nagyon fontos, de nehezen megvalósítható feladat. A túl erős gyász, a rendellenes ragaszkodás sajnos a meghalt ember számára hosszú távon akadályt jelent, visszahúzza, a Földhöz köti őt. Nagyon fontos, hogy az ember ilyen esetben segítségül hívhatja az ima erejét. Imádkozhat az elengedésért, imádkozhat a vigasztalásért, imádkozni lehet azért, hogy küldjenek angyali segítőket az elhunytnak, és lehet kérni áldást is arra a lélekre, szellemre, aki átlépett a halál kapuján. Fontos, hogy szeretettel gondoljunk az elhunytra, bármilyen hibát követett el ellenünk, ezt bocsássuk meg neki, mert minden neheztelés akadály a számára. Nagyon fontos az is, hogy egy idő múlva az eltávozott személyes tárgyait el kell távolítani, vagy el kell égetni, mert ezek is ideköthetik őt, főleg, ha nagyon ragaszkodott hozzájuk. Ezt nem rögtön a halál után kell megtenni, mert a személyes tárgyak sok esetben megnyugvást vagy enyhülést adhatnak a hozzátartozóknak. De ez nem minden esetben van így, például házastársaknál előbb-utóbb jó a közös ágyat eltávolítani, nem jó, ha évekig abban az ágyban alszik valaki, amiben előtte a házastársával együtt aludt.

Amikor valaki meghal, beíródik a lelkébe az a csillagállás, ami a halál pillanatában az égbolton található. Az asztrológiában van úgynevezett halálhoroszkóp, ezt elég kevés asztrológus szokta felállítani, és kevesen tudják jól értelmezni. A halál szellemi szempontból egy születés. Amikor megszületünk ide a földi világba, meghalunk a szellemi világ számára, és amikor meghalunk itt, akkor megszületünk a szellemi világokba. Tulajdonképpen a halálhoroszkóp a szellemi születésünknek a horoszkópja, és a köztes létnek egy részére ténylegesen kihat ez a csillagállás. Ha valaki ért egy ilyen halálhoroszkóp felállításához, és felállítja a halál időpontjára, akkor egyet s mást megtudhat arról, hogy milyen hatások fogják érni az elhunytat a halál utáni létben. Ugyanúgy, ahogy a születési horoszkópból a földi életre, a halálhoroszkópból a halál utáni létre lehet következtetni.

Van két nagyon szép mű, amelyek segítséget jelenthetnek a haldokló számára, illetve halál után is. Az egyik Kempis Tamás: Krisztus követése című munkája. A másik Jézus búcsúbeszéde (János evangéliuma 14-17 fejezet), amelyet halála előtt az apostolokhoz, a tanítványaihoz intézett. Ez két olyan erőket tartalmazó szöveg, amit nyugodtan lehet akár a haldoklónak, akár halál után az elhunytnak felolvasni.

Amíg a lélek itt van a Föld körüli szférában, addig ezek a felolvasások eljutnak hozzá. Felolvasás előtt üljünk le, nyugodjunk meg, és képzeljük magunk elé minél tisztábban, hogy ott ül velünk szemben egy fotelben, vagy egy székben az, aki nemrég eltávozott a földi világból. S miután úgy érezzük, hogy már nagyon pontosan sikerült őt elképzelni, akkor utána kezdődhet a felolvasás. Arra kell gondolni, hogy amit mi olvasunk - nem kell hangosan -, eljut az elhunythoz, megkapja, és tud belőle meríteni. Részben a Krisztus követését, részben Jézus búcsúbeszédét, de a legtöbb szellemi témájú könyvet, főleg azokat, amelyek a köztes lét eseményeiről szólnak, a halál utáni 30-40 napban eljuttathatjuk ilyen felolvasás által az elhunyt személyhez. Ez tényleges táplálék számára, ugyanolyan, mint nekünk itt a fizikai síkon a földi étel. Ettől a lélek töltekezik, viszont e nélkül egyfajta lelki-szellemi éhségérzetet élhet át. Segíthetünk az elhunytnak a szeretetünkkel, imáinkkal, áldás kérésével, szellemi témájú könyvek felolvasásával. Ha hálát érzünk felé, ha felidézzük azokat az eseményeket, amikor nekünk vagy másoknak az illető segített, szintén hatalmas ajándék az elhunyt számára. Elképzelhetjük magunk előtt azt az embert, aki jobblétre szenderült, azt, hogy a szívünkből fény és szeretet árad az ő szívébe, és ez őt táplálja, fényesíti. Imádkozhatunk a halott védőangyalához is, mert egy jó ideig az a védőangyal, aki kísérte őt egész életében, segíti a halál után is. Bármilyen szellemi gyakorlatot, meditációt vagy böjtöt, amit végzünk, azt felajánlhatjuk az illető lelki üdvéért, ez is segít. Teszünk valamilyen lemondást, vagy hozunk valamilyen áldozatot, s arra kérjük a magasabb hierarchiákat, hogy ezeknek a pozitív karmikus visszahatása ne ránk hasson, hanem lemondunk erről, és azt kérjük, hogy az elhunytra legyen hatással, az ő tisztulását segítse.





Az étertest, amely már a haldoklásnál kezd erősen lebomlani, a halál után nem sokkal teljesen lebomlik. Ahogy ez az éteri test lebomlik, az ember képek formájában végignézi az életét visszafelé. Ez pár nap alatt zajlik le a mi időszámításunk szerint, tehát a földi időszámítás szerint 3-4 nap alatt az ember végignézi a teljes életét, még akkor is, ha ez mondjuk 90 év volt. Úgy, mintha egy moziban ülne. Ez az áttekintés pont annyi ideig tart, amennyi idő alatt az éteri test lebomlik.

A lélek és a szellem kelet felé hagyja el a Földet. A Föld forgása befolyásolja azt, hogy merre távozik. Ami érdekes, hogy itt a Földön nem érezzük, hogy forog a Föld. Most, ha jobban odafigyeltek, nem nagyon érzitek. Pedig elég gyorsan forog, sőt még hatalmas sebességgel halad is, de ezt sem érezzük. A halál után, amíg itt vagyunk a Föld körüli szférában, akkor érzékeljük, élmény szinten érezzük a Földnek a mozgását. Halál után ez mindenkiben tudatosul, hogy a Föld egy forgó, mozgó égitest. Van egy olyan beavatási út, amit úgy hívnak, hogy ,,tudatos pokolraszállás". Ennek során az ember tudatosan alászáll azokba a sötét, negatív lényekkel telített szférákba, ahová magától a legtöbb ember nem szívesen lép be. Ilyenkor az ember pont ellentétesen hagyja el a Földet, nyugat felé, a Nap fényétől távolodva.

Amikor megtörténik az étertest lebomlása, és az élet visszanézése, az ember a bolygószférákba kerül. Minden szférához tartozik egy életterület. Az, hogy melyik bolygószférában hogy érezzük magunkat, attól függ, hogy azokat az életterületeket, amelyek az egyes bolygókhoz tartoznak, hogy éltük meg itt a Földön. Így kapcsolódik össze a földi életünk, és a halál utáni életünk. Amikor valaki meghal, végigmegy a bolygószférákon, majd elhagyja a Naprendszert, átkerül a csillagok világába, majd azon is túl. S amikor eljön az újra testet öltés ideje, akkor megint áthalad a csillagvilágon, áthalad fordított sorrendben a bolygószférákon, és megszületik. Végezetül álljon itt egy mantra, amelyet Rudolf Steiner adott át, s elhunyt szeretteinket segíthetjük vele:

,,Áradjon feléd lelkem szeretete,
Ösztönözzön szeretetteljes megértésem.
Hordozni fognak téged, és tartani fognak
A magasrendű reményekben, s az élet szféráiban."


Váradi Tibor előadása alapján

Megjelent a Manifesztum 30. számában.


Link
 
 
0 komment , kategória:  Halálról  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 2 db bejegyzés
e hónap: 69 db bejegyzés
e év: 1013 db bejegyzés
Összes: 22461 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4596
  • e Hét: 4596
  • e Hónap: 135859
  • e Év: 1394037
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.