|
2016-01-19 20:58:08, kedd
|
| |
| |
Molnár Mónika
...... ........... .....Hulló remény
Sokszor kapaszkodtam halott reménybe,
Könnyeim harcot vívtak szemeimmel.
El akartam titkolni, rejtegetni őket,
Ne lássa senki,e gyenge billentyűket.
Jaj, ha kertemben az a vén fa, beszélni tudna,
De sok fájdalmat, bánatot elmondna'.
Ott sírtam alatta törzsét magamhoz ölelve,
Előtte könnyeim soha nem szégyellve.
Ma is, ha szívem fájdalom kínozza,
A vén fa levél zenéjével vigasztalja.
Suttog a fülembe, s mintha simogatna,
Mikor a könnyeim gyönggyé válnak rajta.
Tudja mi a fájdalom, az idő őt is megfosztja,
Tavasszal fagy foglya, ősz leveleit pusztítja.
Lehullik, koronája, ágait tördeli a szél,
Meztelenül állva tűri, mikor beleharap a tél.
Én is fa vagyok, állok, kapaszkodok magamba,
Miközben a szél turkál őszülő hajamban.
Megfoszt az idő, fájdalmam csak a vén fa érti,
Milyen az, mikor a holnap reményeink tépi.
2016-01-19
 |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Molnár Mónika |
|
|
|
|
|
xMagazin
Offline
