Regisztráció  Belépés
bozsanyinemanyi.blog.xfree.hu
Legyen szíved, mely sosem válik kővé, legyen kedved, mely sosem gyullad haragra, és legyen érintésed, mely sosem bántalmaz. /Charles Dickens/ Bozsányi Lászlóné. Manyika.
1948.03.10
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Ólomszínű napnyugtában...
  2017-11-17 22:18:34, péntek
 
  Ólomszínű napnyugtában...

Metsző-hideg szél borzolja a vacogó fákat,
úgy dobják le lombjukat, mint tündérek a fátylat.
Könnyzáporként hullanak a levelek a földre,
betakarják mély kérgeit avarszín mezőkbe.

Ólomszínű napnyugtában didereg a város,
komor lett az őszi világ, megkopott és sáros.
Gomblukakon huzat fütyül, bomlanak a sálak,
árnyék-szürke háztetőkön vadgalambok fáznak.

Szantálvörös lombkorona könnyezik a széltől,
dohánybarna ágait is óvná most az égtől.
Sunyin jön a viharfelhő, földig lóg a lába,
s rázúdítja haragját a meggörnyedő fákra.

Nagy Ilona



Alkony

Nyugszik a fény. Még átfut a lombon,
s kacsintóst játszik fák tetején,
sunnyog az alkony árnyékba-botlón,
s földre simul a gyepnek ölén.

Ánizskék fut a lenszínű égre,
tollfelhő ágyaz gyolcs pihenőt,
s mielőtt mindent rongy-feketébe
bugyolál, fest egy naplemenőt.

Vedlik a nyárzöld, tűnik a sárga,
utolsó csókra gyúl a tető
- talán már senkit, semmi se vár ma...
Tolvaj az alkony. Naptemető.

Nagy Ilona /Pirospipacs/



 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
vers
  2017-08-12 21:55:47, szombat
 
  Megőrült a szél...

Azt hiszem, ma megőrült a szél,
kotort, kavart, vitte a mocskokat,
jajongva repült a rozsdamart levél,
s nem találta párját a fák alatt.

Kapaszkodtam én is - magamba tán -,
mert sehol sincs a tíz-ujj- összeér...
Ketten siettek, úgy bújt a lány,
s a férfi szólt. Kedvesem, ne félj!

Ordítanék, de csak repül a sál,
kabátom alatt felsikít a szél,
kócolt hajamba beletúr a fáj...
s könnycsepp repül tovább a semmiér'.

Nagy Ilona



Esti gondolat

Nézem magunk...
A magányos te és az egyedül én
Egymáscsodáló léleksimogatása.
Összehordtunk napot, holdat és csillagot,
Mind te vagy és én vagyok.
A mi még hallgat.
De adja az ég, amit adhat,
Most fáradt vagyok, csak érezni akarlak:
Csókodba feledni ezt a rossz napot.
S míg hullámzik a világ velünk,
Közös imánkra kulcsolódó kezünk
Összemarkolja az időt, teret.
Hagyd, hogy szeresselek.

Nagy /Horváth/ Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Dehogyis adnám...
  2017-03-05 23:01:01, vasárnap
 
  Dehogyis adnám...

Hogy mi maradt a múltból? Tán a csillagok,
melyek fénye most is szememben ragyog,
nyarak lázas heve a bronzszín bőrömön,
mezítelen lábnyom gránit-hűs kövön,

tavasz- hozta szeplő és áldott mosolyok,
amik ráncon ülve most is boldogok,
mert a szívből-élek az mégiscsak örök,
hiszen nem gyűrték le rút potyakörök,

s itt a ,,nemadomfel", a dafke és a dac,
kíváncsiság-szülte bátor megmaradsz,
csonterős akarat, álmodozó lélek,
- pilléreit biz' csiszolták az évek -

s a ,,kívánhatnékhármat" - az is bennem él,
ó, dehogyis adnám, nem, tán semmiér',
hisz a külcsín veszhet, de az már nem lehet,
hogy az, aki voltam, többé ne legyek...

Nagy Ilona /pirospipacs/
2013. július 14.


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Porcelánszív...
  2017-02-23 15:48:36, csütörtök
 
  Porcelánszív...

Az én szívem kósza, parti szél,
sasként szárnyal, aztán földet ér,
s úgy beleroppan, mint az a hó,
mit megtaposott egy földlakó.

Olykor pedig lenge, mint a nád,
- susogását hogyha hallanád -,
csönddallam ez, édesbús meleg,
de kottáját ki értheti meg...

Az én szívem bújós, rózsalonc,
fészekmeleg - mégis volt kolonc -,
viharverte, kopott nagykabát,
szeretetet mégis adna rád.

Hisz amikor lángol, ritka kincs
- van amije van, de nincs mi nincs -,
parazsában izzó csöndszirom,
leheletnyi csók egy papíron.

Törékeny valami, csipketánc,
bizony van már rajta némi ránc,
elfogadó lett, s nem törtet ő,
de porcelánszív, s még törhető...

Nagy Ilona



Őszt rajzolok...

Tudod, ha festhetek egyetlenegy percet,
akkor őszt rajzolok színes fák alatt,
amiben a napfény levelet ölelget,
és még szalmasárgán ébred fel a Nap,

lábam alá avart, olyan zizzenőset,
melyben süncsaládok álmot alszanak,
arany lombesőt a kéregbarna földnek,
mi megvédi majd a vattahó alatt,

harmatlepte gyepre bazsalikom zöldet,
hogy a rőt levelek jobban látsszanak,
fák alá terítőt, tarka-avarszőttet,
amin napsugarak festőt játszanak,

színes levelekből vidám asztalcsokrot,
álmodó sétányra barna gesztenyét,
fák alatt lapuló galagonyabokrot,
levélejtőernyőt, madárberkenyét,

őszi szélkeringőt, levelekkel pergőt,
piros padra fényt, magam mellé téged,
körénk csendet rejtő, szantálvörös erdőt...
ha megfesthetek egyetlenegy képet.

Nagy Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Vers...
  2017-02-20 20:25:20, hétfő
 
  A szív csak egyszer hal meg...

Ha lopni kéne most a vén időtől,
én megtenném, ha néked adhatom,
mert megtöltöd majd minden apró percem,
ha szíved dobbanását hallhatom.

Majd félreteszek minden áldott órát,
mely rólad szólt és veled kacagott,
s ha azt kérdezed: Minek a sok limlom?
Nem engedem a sok kincskacatot...!

Mosolyodat, s kifliívét szádon,
hangodnak bársonyos nugát melegét,
testillatodat itt a gyűrött ágyon,
s a csillagodat... életem egét.

Az órán csendben körbejár a tiktak,
most kergetem a vánszorgó időt,
úgy mondják tán... a szív csak egyszer hal meg,
ha nem talál... s ha elvesztette Őt.

...... .......Nagy Ilona



Boldoggá hazudva...

Most sem kérdezett, de mondtam-mondtam:
Nézd, szép a tó! - pedig csak tócsa volt -
a szürkeségbe szivárványt hazudtam,
hogy arcára lopjak egy csöpp mosolyt.
Átsétáltunk a rózsakerten
- elszáradt bimbók, sziromszemét -
lelkét puha gyolcsba tekertem,
hogy ne tépje bánata szerteszét.
Így járok régóta a másik felemmel,
pro és kontra - nippek és kórlapok -
a múltat színezem át a jelennel,
s a szomorúbbnak gyakorta hazudok...
Megvagyunk. Unottabb, s vidámabbik énem;
és ha a fáradtabb nemet kapott,
- mielőtt újból csüggedni érzem -
megint egy hatalmas igent rajzolok,
és a két fél - nem lehet két irány -
így lesz egésszé, összefonódva
- mint a tűzfalon tekergő vén lián -
egyetlen önmagam; boldoggá hazudva...

...... .............Nagy Ilona



Üvegcsend...

Szürkére váltott a kék az égen,
hangtalan vitte a felleget,
csak néha bukott át fényfehéren
egy-egy sugár, de megrekedt,

s most színezem, mintha tinta lennék,
csipkéket festek a cseppeken.
s az esőfüggönynek üvegcsendjét,
lelkem csengőjén csengetem.

Nagy Ilona




 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
..vers...
  2017-02-17 22:09:57, péntek
 
  Voltál...

Ma kicsit pihézett a hó,
megmutatta, hogy létezik,
a levegő szürke és fakó,
sétálni mégis jólesik.

Lézeng a csend a fák alatt,
fagyosan roppan a kavics
- bizony már rég nem láttalak,
s talán az emlék is hamis,

mégis szívemben hordozom
mindazt, mi még megmaradt,
s ünnepi dísszé foltozom,
hogy voltál és én vártalak.

Nagy Ilona



Jégvirág

Bezárta bimbóit hangtalan,
csillogott fehéren, hamvasan,
nem volt illatos, kábító...
csak gyolcsfehér, mint a hó.

Vakított mint a gleccserek,
egyre nőtt, mint a kisgyerek,
megrajzolt apró bokrokat,
csipkézett álomszép fodrokat.

Gyengéden nyitotta szirmait,
üvegre karcolva titkait...
leolvadt némán, csendesen,
s eltűnt a téllel... teljesen.

Ha egyszer mégis visszatér,
megismered, mert cinkfehér,
nem volt más, csak egy jégvirág,
de benne volt a fél világ.

Nagy Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Elengedtelek...
  2016-03-12 23:09:18, szombat
 
  Elengedtelek...
mint fényt a csillagok,
s nem tudlak követni, mert erőm elhagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csend a sóhajom,
könnyekbe fojtottan, tűzpiros hajnalon.

Elengedtelek...
mint ma a tegnapot,
tulipán a szirmát, mit porba hullatott.
Úgy engedtelek el...
mint levele a fát,
alája terítve szeretet paplanát.

Elengedtelek...
mint árnyék a Napot,
nehogy eltakarja, inkább utat hagyott.
Úgy engedtelek el...
mint csodás pillanat,
magamba zárva, mint ládikát a lakat.

Elengedtelek...
mint éjszakát a csend,
hogy elgurult gyöngyként csillogjon a rend.
Kérlek hát ne félj...!
van még ki Rád vigyáz,
hiszen csak én engedtelek el... senki más.

Nagy Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Elgurult a csend...
  2015-12-10 22:30:53, csütörtök
 
  Valami elveszett,
itt hagyott,
valahogy megkoptak
a csillagok.
Üresen konganak
nappalok,
ködbe süppednek
hajnalok.
Némán csillognak
harmatok,
valami eltűnt...
elfogyott.

Keresem a szót,
nem lelem,
csak a csend beszél
szüntelen,
de hiába mondja...!
Nem hiszem...!
Hiszen csak eltörött
a pillanat,
s a szó is csak
elszakadt,
nem történt hát
semmi sem,
csak elgurult a csend...
velem.

Nagy Ilona
/pirospipacs/


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Úgy kéne szeretni...
  2015-03-30 19:39:58, hétfő
 
  Egyszer mindenkinek úgy kéne szeretni,
mint alkonyát a Föld, forrását a tó,
tisztán, nem hazudva, odaadón tenni -
ne válhasson soha hamissá a jó,

gyengéden, mint a fény simítja a földet
szerényen virágzó dombok oldalán,
égve, ahogy tűzcsók fellegekbe törhet,
s elhamvadni benne, mint a gyertyaláng,

őrülten, miként szél csavarja a fákat,
gondolkodás nélkül, ahogy tép a szó,
várni nappalokat, vágyni éjszakákat,
amíg édes vizét viszi a folyó,

sosem félni a mát, akarni holnapot,
épp csak egymásért, önzetlenül - lenni
lélek-csupaszon - mert önmagad adhatod:
legalább egyszer úgy kéne szeretni...

Nagy Ilona


 
 
0 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
Hadd legyek…
  2015-03-06 21:51:53, péntek
 
  Hadd legyek gyöngybetű hófehér papíron,
mindezért, ha az kell, pirossal leírom
azt a búzakéket, azt a nyári sárgát
melyik búzaföldön lógatta a lábát,
szöcskéket is írok, levélszínű sáskát,
szomorúfűzfának földig omló fátylát
összefonom aztán üvegfényű csendnek,
és bodzafehéret adok a keretnek.
Teszek bele krémszínt, lesz majd benne mályva,
szeder lesz a felhő, tollkönnyű a párja,
azúr vizű tóban hamvas tavirózsa,
s körülöleli a délibábos róna.
Pirkadatnarancsot fel az égperemre,
tavasz-szín virágot rétre és hegyekre,
utaknak rózsakő, homok a partoknak,
s mielőtt a szürkék netalán elfogynak,
búgó vadgalambot halvány menta lombhoz,
téglavöröset a megkopott betonhoz,
s kell még hajnal fehér... de pirossal írom,
hadd legyek gyöngybetű hófehér papíron...

Nagy Ilona





 
 
1 komment , kategória:  ..Nagy Ilona versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 59 db bejegyzés
e év: 59 db bejegyzés
Összes: 12904 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2609
  • e Hét: 8050
  • e Hónap: 48228
  • e Év: 48228
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.