Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Szilágyi Hajnalka
  2018-03-18 13:02:06, vasárnap
 
  Szilágyi Hajnalka

Határtalan

A ködben úszó felhők közé
sólyomszárnyakba kapaszkodik a szél.
Hegyeket rajzol a vöröslő gömb,
riadtan lobban a tájra,
majd csenddé olvad a völgyek
érintetlen mélyében.

Az út végtelen.
A lent összemosódik a fenttel,
az árva fák közt félőn kúszik
a hajnali remény,
s ők csak állnak
kapaszkodva a vén földbe,
míg lombjukba szomorodik
újra a reggeli fény.

Törzsük ezer év
bús magányát rejti...
kérgükön megállt az idő,
a jelen csak szolgája e világnak,
itt mindenek felett a múlt az úr.
Ki féltőn körbeöleli mi megmaradt,
a hegyek közé szorult sóhajokat,
hisz itt a csendnek is hangja van...
kéklő magasságban,
hófehér pegazusként vágtat
a kopár ormok felett...

Hontalan titkokat őriz
a meredélybe búvó patak,
a lassan ereszkedő felleg-fátylak alatt...
s a hold esténként, hallgatag pihen
az öreg fák ághegyein,
körülötte csillagvirágok nyílnak
a sötétség peremén...

Valahol messzi,
az égig érő hegyeken túl,
- hol a szél is másként dalol -
éjjelente felsír Isten hegedűje...
- de akár ünnepel, akár temet -
...a völgyek néma mélye
talán egyszer zúgó menny is lehet...
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka
  2017-11-03 08:21:37, péntek
 
  Szilágyi Hajnalka

Szívdobbantó

Íveket hajlítasz körém
zuhanó csillagok fényéből,
gömbökbe simítod fáradt nappalom,
szerelemmé sóhajtod bennem
romok közé hajított virágtalan álmom.

Hogy elérjelek szerelem-öleléseidben,
hidakat feszít közénk az estvilág.
Csend-osonva örvényedhez szelídülök,
nem törődve pironkodó isteneinkkel
egymásba bújunk szemérmetlen pőreséggel.

Szemed fényében tükröződik testem,
súlytalanná vetkezem álmaim
a ruhákat szaggató ölelés levegőért kiált,
zihál bennünk a domborodó sóvárgás.
Virrasztó önmagam hozzád szoktatom.
Szétdobált vágyaink
tompán a padlóra zuhannak,
a szavak nélküli pillanatok
ajkunkon csókká zsibbadnak.

Olvaszd testemre ujjaid táncával
a szikraként ölelt alkonyaink lángját,
gyere, sikolts velem, ebben
a szívdobbantó álomvilágban,
hol az idő lassan elapad,
s mezítelenre tépi körülöttünk a falakat.

Kapaszkodj kúszva leheletembe,
bújj ölembe ringva,
légy csendesen kedvembe,
hagyd, hogy kigombolt lelkedbe
hímezzem feloldozatlan titkaim,
s átlépve e csupasszá törött csendfalakon,
pilláid alá álmodom a holnapok gyermekeit.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka
  2017-02-12 08:12:18, vasárnap
 
  Szilágyi Hajnalka

Napjaink

Jutunk-e lentebb,
leszünk-e fentebb,
ma még nem tudhatjuk.
Imbolygunk a valami peremén,
kapaszkodunk a semmibe,
csak hogy fent maradhassunk,
ha bolyongó napunk
reggelre ébredő egünkre ér.
Nem szédít már
a lángoló magasság,
bizton érezlek
ebben a törékeny fényidőben.
Árnyékom vagy, illatom, ízem,
csontom, húsom, bőröm,
szívemben rejtező
két dobbanás közti lélegzetem.

Szemedben nézem a szépet,
a festetlen örökkévalót.
Szavakat formálsz számra,
csendre csendet takarsz,
vigyázol, hogy bennem tarts
minden gyermeki álmodót.
Súlyos ítéletek közt
súlytalan lebegünk
kéz a kézben, láncok nélkül
foglyok vagyunk
kettémetszett világunkban,
szabadok a felhők közé
hajított álmainkban.

Mert te még hiszed,
és én tanullak hinni,
mert te már tudod,
és én tanullak tudni.

A tegnap, hangos zajjal
hullámzott mellettünk,
fuldokolt a remény,
könyörgött a térdeplő hit,
hozzád sodródtam, féltem
a múlt örvényétől, hogy minden
parttalan lesz, s könyörtelen mély.
Te két kezeddel medret vájtál
abban az óceáni kékben,
arcom tükröződött
a kisimított víztükörben.

Láttalak téged. Minket.

Hallottam a holnap csend szavát,
a tegnap roppanó fájdalmát,
a ma bizonytalan kötéltáncát.
De már nem érdekel a csend zaja,
nem fáj az üvöltő némaság.
Már nem akarom tudni
hány nap a világ,
ki szárnyal, és ki zuhan,
ki lesz hajtó, és ki a préda,
ki számol ki, és ki marad bent,
mit terít elénk az ártatlan reggel,
és mit lop el a bűnös éjszaka.

Ma csak táncolni akarok.
Ahogy a te dalod szól.
Ahogy te akarod. Én úgy akarlak.
Szavaid tisztaságára nyújtóznék,
mezítelen, csupasz-szabadon
szeretkeznék vágyaiddal,
éhes vadként felfalnám a hold
árnyéka alatt rejtező tested,
hogy elérve szíved,
kifele dörömböljem
a bennem feszülő őrjöngő csendet.

Ne akard tudni
ki voltam tegnap,
és ki vagyok ma,
remény, esély,
vagy egyszerű szavakból
összefércelt szerelem.
Te talán érted ezeket a dacos
magamba fordulásokat,
látod, én csak ismerkedem
a karcos tükörből
visszanéző idegen arccal.

Ne akarj még indulni,
hisz a felettünk keringőző
fecskehangú tavaszt elriasztanád.
Itthon az otthon. Megágyazott csend.
Kint, bent, lent, fent.
Szorítsd magadhoz gyengeségem,
hisz néha fárad a test a lélek,
halkul a szív, gyengül a lélegzet.

Éld velem a mába szédülő
időtlen szépet,
s hidd, a holnap nem hazug koldus,
csak szeretni jön el étlen-szomjan,
ajtónk előtt toporogva.

S talán mindig így lesz.

Így örök-együtt mindig-szabadon,
hisz oly kevés amink maradt...
ölünkre gömbölyödő álmok,
érintetlen pillanatok, halkuló szavak,
szédítő lebegés mélységek
és magasságok közt,
egy talpalatnyi igaz világ,
ajkunkra záródó csókok,
tenyerünkbe szorított titkaink.
Múlt, jelen, jövő.
Fényhidak. Napfoltok.
Hold arca. Csillagzuhanások.

Vigyázz rájuk, rejtsd két kezed közé
mintha ázott kékmadarat óvnál,
kinek tépett szárnyai a földre hulltak.
Légy igaz, maradj való.
Játsszuk ma, hogy holnap van.
Hajolj rám szerelemben szeretve,
érezd a pillanatnyi lombozódást,
virraszd át velem a reggelt,
össze ne törje egy tolvaj szél
a maradék időnk porcelán arcát.

 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka
  2017-02-10 14:10:24, péntek
 
  Szilágyi Hajnalka

Ringató csend

Csendhez szédülő estfényben
lelked velem álmodik ezeregy éjt,
tested értem ébred,
létezésed bennem holtomiglan
szerelmet szül.

Legyél ma este a csend íze,
és várd eléd-érkezésem,
hogy rejtett utakon rád találva,
finom gondolatok paráznaságával
bújjak el levetkőzve benned.
Szeretve szeress,
szaggasd le rólam az álmok
sűrűre szőtt kékruháját,
öltöztess fel isten hímezte
ártatlan mezítelenséggel.

Csendszavak szakadnak fel,
szirmait tépi ajkamra a vágy.
Hagyd felfedeznem bujaságommal
a lángszínű örvények szédületét,
hogy ronggyá dúljuk csókjainkkal
a körénk feszülő szelíd estét.
Engedd, hogy éhes testem
sóhajtva kússzon át rajtad,
őrizd vigyázva tomboló lelkem,
ringató öled fészkében.

A lágyhullámok éji felszínén kúszunk,
életfogytig ölelő szerelembe
zuhanva visszakapaszkodunk.
Szemhéjad alá csitulva,
az álomvilág peremén lebegve,
testünket lassan betakarja
a hajnal gyönyörbe ágyazott csendje.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka
  2017-02-09 13:32:40, csütörtök
 
  Szilágyi Hajnalka

Mondd, ki?

Ki mondja meg nekünk,
mikor borul az utolsó nap fátyla,
a harangkongású komor éjre,
s miért csak akkor fogjuk látni
az út végén nyújtózó fényeket,
ha már monoton hangokba bújnak
a mezítelen, szép emlékek.

Ki karcolja majd fölénk szénnel
a nesztelen csendű haldokló világot,
amikor még a napot festjük az égre,
és a vad-holdat akarva álmodjuk,
s hegyeket vésünk kemény szikla-hitből,
hogy a legmagasabb oromra állva
szárnyaljunk felfele, széttárt karokkal.

Ki mutatja meg a helyes utat,
a tűzben hamvadó lidércfényben,
hogy merre kússzanak lázas álmaink,
s hova rejtezzen el igaz szerelmünk,
ha az égre feszülő keresztünkre
csendet lehel majd egy álombéli isten.

Ki fogja majd imáinkat morzsolni
szétpergetett gyöngyfüzéreken
a világ ziháló testét szelíden csitítva...
Mondd, ki üvölti majd el
az utolsó szó jogán
a könyörtelen ítéletet...
amikor a nap végleg ráborul az éjre,
lassan elhomályosulnak a parti fények
ahová egykor átvittük szerelmünket...

s mondd...ki marad itt, őrizni az utolsó lángot...
és ki indul el, meghalni érte...
Mondd, ki?

...most még dacosan rohanunk együtt a szélben,
még ritmusát keressük az utolsó előtti dalnak,
most mosolyt csókolunk a fáradt esték arcára,
hogy az éjben elmerülő mennyei szerelemnek
földi menedékét puhává ágyazzuk magunknak
most még...

 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka
  2017-01-15 13:05:41, vasárnap
 
  Szilágyi Hajnalka

Mondd, ki ?

Ki mondja meg nekünk,
mikor borul az utolsó nap fátyla,
a harangkongású komor éjre,
s miért csak akkor fogjuk látni
az út végén nyújtózó fényeket,
ha már monoton hangokba bújnak
a mezítelen, szép emlékek.

Ki karcolja majd fölénk szénnel
a nesztelen csendű haldokló világot,
amikor még a napot festjük az égre,
és a vad-holdat akarva álmodjuk,
s hegyeket vésünk kemény szikla-hitből,
hogy a legmagasabb oromra állva
szárnyaljunk felfele, széttárt karokkal.

Ki mutatja meg a helyes utat,
a tűzben hamvadó lidércfényben,
hogy merre kússzanak lázas álmaink,
s hova rejtezzen el igaz szerelmünk,
ha az égre feszülő keresztünkre
csendet lehel majd egy álombéli isten.

Ki fogja majd imáinkat morzsolni
szétpergetett gyöngyfüzéreken
a világ ziháló testét szelíden csitítva...
Mondd, ki üvölti majd el
az utolsó szó jogán
a könyörtelen ítéletet...
amikor a nap végleg ráborul az éjre,
lassan elhomályosulnak a parti fények
ahová egykor átvittük szerelmünket...

s mondd...ki marad itt, őrizni az utolsó lángot...
és ki indul el, meghalni érte...
Mondd, ki?

...most még dacosan rohanunk együtt a szélben,
még ritmusát keressük az utolsó előtti dalnak,
most mosolyt csókolunk a fáradt esték arcára,
hogy az éjben elmerülő mennyei szerelemnek
földi menedékét puhává ágyazzuk magunknak
most még...
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka
  2017-01-14 13:49:08, szombat
 
  Szilágyi Hajnalka

Napjaink

Jutunk-e lentebb,
leszünk-e fentebb,
ma még nem tudhatjuk.
Imbolygunk a valami peremén,
kapaszkodunk a semmibe,
csak hogy fent maradhassunk,
ha bolyongó napunk
reggelre ébredő egünkre ér.
Nem szédít már
a lángoló magasság,
bizton érezlek
ebben a törékeny fényidőben.
Árnyékom vagy, illatom, ízem,
csontom, húsom, bőröm,
szívemben rejtező
két dobbanás közti lélegzetem.

Szemedben nézem a szépet,
a festetlen örökkévalót.
Szavakat formálsz számra,
csendre csendet takarsz,
vigyázol, hogy bennem tarts
minden gyermeki álmodót.
Súlyos ítéletek közt
súlytalan lebegünk
kéz a kézben, láncok nélkül
foglyok vagyunk
kettémetszett világunkban,
szabadok a felhők közé
hajított álmainkban.

Mert te még hiszed,
és én tanullak hinni,
mert te már tudod,
és én tanullak tudni.

A tegnap, hangos zajjal
hullámzott mellettünk,
fuldokolt a remény,
könyörgött a térdeplő hit,
hozzád sodródtam, féltem
a múlt örvényétől, hogy minden
parttalan lesz, s könyörtelen mély.
Te két kezeddel medret vájtál
abban az óceáni kékben,
arcom tükröződött
a kisimított víztükörben.

Láttalak téged. Minket.

Hallottam a holnap csend szavát,
a tegnap roppanó fájdalmát,
a ma bizonytalan kötéltáncát.
De már nem érdekel a csend zaja,
nem fáj az üvöltő némaság.
Már nem akarom tudni
hány nap a világ,
ki szárnyal, és ki zuhan,
ki lesz hajtó, és ki a préda,
ki számol ki, és ki marad bent,
mit terít elénk az ártatlan reggel,
és mit lop el a bűnös éjszaka.

Ma csak táncolni akarok.
Ahogy a te dalod szól.
Ahogy te akarod. Én úgy akarlak.
Szavaid tisztaságára nyújtóznék,
mezítelen, csupasz-szabadon
szeretkeznék vágyaiddal,
éhes vadként felfalnám a hold
árnyéka alatt rejtező tested,
hogy elérve szíved,
kifele dörömböljem
a bennem feszülő őrjöngő csendet.

Ne akard tudni
ki voltam tegnap,
és ki vagyok ma,
remény, esély,
vagy egyszerű szavakból
összefércelt szerelem.
Te talán érted ezeket a dacos
magamba fordulásokat,
látod, én csak ismerkedem
a karcos tükörből
visszanéző idegen arccal.

Ne akarj még indulni,
hisz a felettünk keringőző
fecskehangú tavaszt elriasztanád.
Itthon az otthon. Megágyazott csend.
Kint, bent, lent, fent.
Szorítsd magadhoz gyengeségem,
hisz néha fárad a test a lélek,
halkul a szív, gyengül a lélegzet.

Éld velem a mába szédülő
időtlen szépet,
s hidd, a holnap nem hazug koldus,
csak szeretni jön el étlen-szomjan,
ajtónk előtt toporogva.

S talán mindig így lesz.

Így örök-együtt mindig-szabadon,
hisz oly kevés amink maradt...
ölünkre gömbölyödő álmok,
érintetlen pillanatok, halkuló szavak,
szédítő lebegés mélységek
és magasságok közt,
egy talpalatnyi igaz világ,
ajkunkra záródó csókok,
tenyerünkbe szorított titkaink.
Múlt, jelen, jövő.
Fényhidak. Napfoltok.
Hold arca. Csillagzuhanások.

Vigyázz rájuk, rejtsd két kezed közé
mintha ázott kékmadarat óvnál,
kinek tépett szárnyai a földre hulltak.
Légy igaz, maradj való.
Játsszuk ma, hogy holnap van.
Hajolj rám szerelemben szeretve,
érezd a pillanatnyi lombozódást,
virraszd át velem a reggelt,
össze ne törje egy tolvaj szél
a maradék időnk porcelán arcát.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka
  2016-12-13 11:26:01, kedd
 
  Szilágyi Hajnalka

Intro

Árván lépegetnek az ünnepek,
csodák vackolnak a sarokban,
kibontatlan csomagok,
fésületlen síró babák,
elmaszatolt apa-anya rajzok
nyüszítenek a hangtalan éjszakában.

Beléd temetem életem,
- ami még maradt -,
álmokból felriadt ébredéseket.
Lélegző árnyékoddá vetkezem
rongyaimból,
párnád alá gyűröm
a holnapra hagyott szavakat.

Megtelik veled
a fahéjillatú levegő,
némaságodra omlik össze az éj,
benn mozdulatlan a vágy,
az akarat, fáradtság búvik
szemhéjam alá,
nem szólsz, ha kérdezlek,
nem kérdezel, válaszolok.
Hiába hajolsz szívemre,
ma nem ott vagyok,
ahol összekapaszkodva
várakozik a csend és az ég.

Szeretve bolyongok
lélektől lélekig,
mögöttem, ünnepre vágyó
vénülő gyermekarcokra
barázdákat rajzol
az ostoba idő.
A ködből kibomló
fuldokló hiányban
tanulom a nem-fáj érzéseket,
a belénk-szelídült félelmet.

Ablak mögé rejtezik
a játszani akaró fény,
szétfolyik arcán a remény.
... és néha magamra maradok,
szívemhez kuporodva
valami megkésett hittel,
ahogy az istenek hagytak
egykor a dohos falakból
szivárgó magánnyal.

Ég és föld között
az út kiterítve fekszik,
lélekdermesztő ma
ez a mozdulatlanság,
és Isten is csak hallgat,
- vagy tán alszik -
szívem másik felén,
az éjszaka csendje mögött.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka
  2016-11-15 18:46:33, kedd
 
  Szilágyi Hajnalka

Ringató csend

Csendhez szédülő estfényben
lelked velem álmodik ezeregy éjt,
tested értem ébred,
létezésed bennem holtomiglan
szerelmet szül.

Legyél ma este a csend íze,
és várd eléd-érkezésem,
hogy rejtett utakon rád találva,
finom gondolatok paráznaságával
bújjak el levetkőzve benned.
Szeretve szeress,
szaggasd le rólam az álmok
sűrűre szőtt kékruháját,
öltöztess fel isten hímezte
ártatlan mezítelenséggel.

Csendszavak szakadnak fel,
szirmait tépi ajkamra a vágy.
Hagyd felfedeznem bujaságommal
a lángszínű örvények szédületét,
hogy ronggyá dúljuk csókjainkkal
a körénk feszülő szelíd estét.
Engedd, hogy éhes testem
sóhajtva kússzon át rajtad,
őrizd vigyázva tomboló lelkem,
ringató öled fészkében.

A lágyhullámok éji felszínén kúszunk,
életfogytig ölelő szerelembe
zuhanva visszakapaszkodunk.
Szemhéjad alá csitulva,
az álomvilág peremén lebegve,
testünket lassan betakarja
a hajnal gyönyörbe ágyazott csendje.
 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
Szilágyi Hajnalka
  2016-11-15 18:33:52, kedd
 
 
Szilágyi Hajnalka

Napjaink

Jutunk-e lentebb,
leszünk-e fentebb,
ma még nem tudhatjuk.
Imbolygunk a valami peremén,
kapaszkodunk a semmibe,
csak hogy fent maradhassunk,
ha bolyongó napunk
reggelre ébredő egünkre ér.
Nem szédít már
a lángoló magasság,
bizton érezlek
ebben a törékeny fényidőben.
Árnyékom vagy, illatom, ízem,
csontom, húsom, bőröm,
szívemben rejtező
két dobbanás közti lélegzetem.

Szemedben nézem a szépet,
a festetlen örökkévalót.
Szavakat formálsz számra,
csendre csendet takarsz,
vigyázol, hogy bennem tarts
minden gyermeki álmodót.
Súlyos ítéletek közt
súlytalan lebegünk
kéz a kézben, láncok nélkül
foglyok vagyunk
kettémetszett világunkban,
szabadok a felhők közé
hajított álmainkban.

Mert te még hiszed,
és én tanullak hinni,
mert te már tudod,
és én tanullak tudni.

A tegnap, hangos zajjal
hullámzott mellettünk,
fuldokolt a remény,
könyörgött a térdeplő hit,
hozzád sodródtam, féltem
a múlt örvényétől, hogy minden
parttalan lesz, s könyörtelen mély.
Te két kezeddel medret vájtál
abban az óceáni kékben,
arcom tükröződött
a kisimított víztükörben.

Láttalak téged. Minket.

Hallottam a holnap csend szavát,
a tegnap roppanó fájdalmát,
a ma bizonytalan kötéltáncát.
De már nem érdekel a csend zaja,
nem fáj az üvöltő némaság.
Már nem akarom tudni
hány nap a világ,
ki szárnyal, és ki zuhan,
ki lesz hajtó, és ki a préda,
ki számol ki, és ki marad bent,
mit terít elénk az ártatlan reggel,
és mit lop el a bűnös éjszaka.

Ma csak táncolni akarok.
Ahogy a te dalod szól.
Ahogy te akarod. Én úgy akarlak.
Szavaid tisztaságára nyújtóznék,
mezítelen, csupasz-szabadon
szeretkeznék vágyaiddal,
éhes vadként felfalnám a hold
árnyéka alatt rejtező tested,
hogy elérve szíved,
kifele dörömböljem
a bennem feszülő őrjöngő csendet.

Ne akard tudni
ki voltam tegnap,
és ki vagyok ma,
remény, esély,
vagy egyszerű szavakból
összefércelt szerelem.
Te talán érted ezeket a dacos
magamba fordulásokat,
látod, én csak ismerkedem
a karcos tükörből
visszanéző idegen arccal.

Ne akarj még indulni,
hisz a felettünk keringőző
fecskehangú tavaszt elriasztanád.
Itthon az otthon. Megágyazott csend.
Kint, bent, lent, fent.
Szorítsd magadhoz gyengeségem,
hisz néha fárad a test a lélek,
halkul a szív, gyengül a lélegzet.

Éld velem a mába szédülő
időtlen szépet,
s hidd, a holnap nem hazug koldus,
csak szeretni jön el étlen-szomjan,
ajtónk előtt toporogva.

S talán mindig így lesz.

Így örök-együtt mindig-szabadon,
hisz oly kevés amink maradt...
ölünkre gömbölyödő álmok,
érintetlen pillanatok, halkuló szavak,
szédítő lebegés mélységek
és magasságok közt,
egy talpalatnyi igaz világ,
ajkunkra záródó csókok,
tenyerünkbe szorított titkaink.
Múlt, jelen, jövő.
Fényhidak. Napfoltok.
Hold arca. Csillagzuhanások.

Vigyázz rájuk, rejtsd két kezed közé
mintha ázott kékmadarat óvnál,
kinek tépett szárnyai a földre hulltak.
Légy igaz, maradj való.
Játsszuk ma, hogy holnap van.
Hajolj rám szerelemben szeretve,
érezd a pillanatnyi lombozódást,
virraszd át velem a reggelt,
össze ne törje egy tolvaj szél
a maradék időnk porcelán arcát.


 
 
0 komment , kategória:  Szilágyi Hajnalka  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 175 db bejegyzés
e év: 1080 db bejegyzés
Összes: 7648 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 312
  • e Hét: 12767
  • e Hónap: 47459
  • e Év: 268253
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.