Regisztráció  Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Ki mondta? Miért mondta? - könyv szereplőinek mentése
  2014-07-17 00:48:47, csütörtök
 
 

Szólások és mondások eredete


Pár szóval, mondattal bemutatok Önöknek pár szólást és mondást. Két mondást - ,,az eb ura fakó" és az ,,egyik kutya, másik eb" szólást nem fejtettem ki részletesen, hogy leírjam, mely költőnk használta ezeket a szavakat, melyik királyunkhoz kapcsolódott, s hogy mások honnan eredeztetik a kutyát: egyesek vad sakáltól, mások farkasoktól. Szerintem egyiktől sem, ezért csak a kutyák jó tulajdonságairól írtam a második szólásnál, melyet meg kellett említeni, hiszen nagyon régóta használjuk. A ,,Kenyeret és cirkuszt" a népnek elv talán még mindig működik.
Némelyik szólás eredete igazi meglepetés volt számomra is, azt hiszem, érdekes csemegék ezek mindenkinek.

Ismerd meg önmagad!

Platón az i. e. IV. század első felében élt görög filozófus egyik munkájában olvasunk emberekről, akik a spártaiak, vagy lakónok módján rövid, tömör ,,lakónikus" megfogalmazásban foglaltak össze egy-egy fontos tanítást. Közéjük sorolják azt a hét nevezetes személyt, akiket a hét görög bölcsként emlegetünk. Mindegyikük rövid, megjegyzésre méltó kijelentéseket tett. Egyszer összejöttek, bölcsességük első termését áldozati ajándékképpen elvitték Apollónnak a delphoi templomba, s ott felírták azokat, amelyeket ma mindenki így emleget, így például azt, hogy: Ismerd meg önmagad! A későbbi idők e tanítást sokszor csak az egyéni élet szempontjából nézték. Euthüdémosz helyesen így fogalmazta meg: ,,Aki nem ismeri a saját képességét, nem ismeri önmagát".

Damoklész kardja

Amikor valakit nagy veszély fenyeget, melynek beköveztét bármikor várhatja, s a veszély tudata szüntelenül nyugtalanítja, akkor mondja: úgy függ a fejem fölött, mint Damoklész kardja.
Dionüsziosz, mikor egyik hízelgője, Damoklész felemlegette neki türonnosz kincseit, gazdagságát, hatalmának fenségét, birtokai bőségét, királyi palotájának nagyszerűségét, azt állította, hogy nem volt soha senki boldogabb, így szólt: akarod-e Damoklész, ha téged ennyire gyönyörködtet ez az élet, magad is megízlelni és kipróbálni az én szerencsémet? Mikor Damoklész igennel felelt, elrendelte, hogy aranykerevetre fektessék, minden pompával vegyék körül, válogatott ínyencségeket tálaljanak neki, mindenki őt szolgálja. Damoklész boldognak hitte magát. És ekkor, a fény és pompa közepette, megparancsolta Dionüsziosz, hogy lószőrszálra kötve egy villogó kardot bocsássanak alá a mennyezetről, hadd csüngjön a boldog embernek a nyaka fölött. Damoklész pedig nem nézte többé a gyönyörűségeket, nem nyújtotta kezét az asztal felé, végük könyörgött, hogy hadd mehessen el, mert már nem akar többé boldog lenni. Cicero még ezt a kérdést fűzte a történethez: Vajon eléggé világossá tette-e Dionüsziosz, hogy semmiben sem lehet boldog az, akit mindig valami félelem fenyeget?

Heuréka!

Mi hétköznapi emberek azt a szót használjuk, hogy megtaláltam! Ugyanez a lelkes kiáltás hangzott el az i. e. II. században a szicíliai görög város, Szürakuszai utcáin. Arkhimédész, a híres természettudós csupaszon, csuromvizesen, egyenesen a fürdőből szaladt ki és újságolta mindenkinek: Megtaláltam! Arkhimédész a fürdőbe ment, s a kádba beszállva észrevette, hogy amennyi a testéből a kádba belemerül, ugyanannyi víz a kádból kiömlik. Minthogy ez éppen a Hierón, szürakuszai uralkodó aranysúly lopásának nyitjára jött rá, ezért volt a felkiáltás. A találmány hatására két, ugyanolyan súlyú tömböt készített, mint amilyen a koszorú volt, az egyiket aranyból, a másikat ezüstből. Egy nagy edényt megtöltött vízzel, ebbe belemerítette az ezüsttömböt. E mérés alapján a kiömlő vízből rájött, mekkora súlyú ezüst felel meg meghatározott mennyiségű víznek. Ez alapján bebizonyította a vállalkozó lopását, aki a koszorút készítette az uralkodónak.

Jaj a legyőzötteknek!

A mondás eredetije - Vaie victis! (vé viktisz) - latin nyelvű, római nép történetének egyik korszakából való. Amikor egyszer Róma az etruszkok segítségére siettek, a galloktól vereséget szenvedtek. Legkitűnőbb hadvezérüket Veii elfoglalóját, Camillust igazságtalanul megvádolták, ezért önkéntes számkivetésbe ment. A sebtiben összeszedett római hadsereg a Tiberis egyik mellékfolyójánál. Az Alliánál vereséget szenvedett. A gallok csak a harmadik napon hatoltak be Rómába, kihaltnak találták. Csak az öregek maradtak a városban. A házakat kirabolták, majd felgyújtották. Ekkor a Capitaliumban tartózkodott Titus Manlius is, aki a gallokat visszatartotta, míg társai odaértek. Megállapodtak abban, hogy a rómaiak váltságdíjat fizetnek, s ennek fejében a gallok elvonulnak. Ezer font aranyban állapították meg annak a népnek a váltságdíját, mely arra volt hivatva, hogy a világ ura lgyen - jegyezte meg keserűen Lívius az eset elbeszélésekor. A rómaiak megbízásából Sulpicius katonai tribunus vitte az aranyat Brennus, gall vezér elé. A gallok a mérésnél csaltak. A rómaiak ezen felháborodtak, s ekkor Brennus gúnyos nevetéssel lecsatolta kardját és övével együtt beledobta a mérleg serpenyőjébe. Sulpicius megkérdezte, mit jelent ez. Brennus így felelt: ,,Mi mást? Jaj a legyőzőtteknek!" Ez a mondás később példabeszéddé lett. Eszerint a legyőzötteknek nincs joguk, kényre-kedvre ki vannak szolgáltatva a győztesnek.

Hannibál a kapuk előtt!

A mondás eredete az ókorba nyúlik vissza. Nagyjából a mai Tunisz területén feküdt Karthágó városa. Számos gyarmata volt a tenger partján, különösen Hispániában, a mai Spanyolországban. Ennek az államnak volt kiváló hadvezére Hannibál.
Karthágó népe a punok ellen Rómával Szicília birtokáért folytatott küzdelemben alulmaradt, területeket vesztett, hadisarcot kellett fizetnie. Elégtételt akart venni, készült az újabb háborúra, de főleg a veszélyes társtól, Rómától akart megszabadulni. Hannibál apja, Hamilcar hadvezér fiát kicsi korától a rómaiak elleni ádáz gyűlöletre nevelte. Kirobbantotta a II. pun háborút, Karthágó készült elvesztett területeinek és hatalmának visszaszerzésére. Róma helyzete a vereség után kétségbeejtő volt. Hannibál békeajánlatát visszautasították. A legjelentősebb volt a capuai ostrom. Hannibál célját, Capua felszabadítását nem érte el, Rómát azonban négy és fél kilométernyire közelítette meg. Itt tábort ütött, kétezer lovassal a Collina kapu előtt álló Hercules-templomig nyomult. Ez lehetett a nevezetes pillanat, amikor a felkiáltás: ,,Hannibál a kapuk előtt! ,, megszületett. A pun vezér azonban Rómát nem tudta elfoglalni, kénytelen volt visszatérni maga is Afrikába. Itt, Zama mellett, i.2. 202-ben vereséget szenvedett Spició római vezértől.

A kocka el van vetve

A köztudat szerint Julius Caesar mondta életének történelmi pillanatában. Caeser csaknem egy évtizedes harcban meghódította Galliát. Katonái tűzbe mentek volna érte. Sokat követelt, de még többet adott önmagából.
A Caesar-ellenes erők egy másik hadvezér, Pompeius köré csoportosultak. Caeser tudta, hogy a római államot csak az egyeduralom mentheti meg, s ahhoz a köztársaságot fel kell számolni. A hatalmat akarta magához ragadni. Követei kiutasítása után világossá vált, hogy egyetlen lehetőség a fegyveres harc, amit el szeretett volna kerülni. A támadást a legnagyobb titokban készítette elő, maga is utolsó napon úgy tett, mintha semmit sem tervezne. Gladiátorok gyakorlatait nézte, fürdőben volt, lakomát adott. Este egy bérelt fogaton, csekély kísérettel sietve a csapatok után indult. Így érkezett el Itália határát jelentő kicsiny folyóhoz, Rubicohoz. (Ezért mondják nagy döntése előtt álló emberekre ma is: Átlépte a Rubikónt.) Caeser azokra a szenvedésekre gondolt, amelyeket az egész emberiségnek okoznia kell, valamint arra, hogy miként fogja az utókor megítélni tettét. Végül, mint aki nem törődik tovább tette következményeivel, hanem rábízza a jövőre, bármi jöjjön is, azt mondta: ,,Vessük el a kockát!" - és gyorsan átkelt a folyón. A mondást azonban úgy szoktuk idézni ,,A kocka el van vetve!", mert egy másik forrás, a római Suetonius így mondja, ez a forma vált ismertté. Ceaser kockái háborúban kedvezően estek, győzelemmel fejezte be, azután meggyilkolták. Egy biztos, hogy mit kívánt a történelem menete, azt ő látta világosan. Ebben az értelemben jól dobta a kockát.

Te is, fiam, Brutus?

Julius Caesart i. e. 44. március 15-án a római naptári megjelölés szerint március idusán a római államtanács, a szenátus ülésén fogadott fia, Brutus és más összeesküvők megölték. Ebben a helyzetben hangzottak volna el a címben idézett szavak? Lássuk az ókori forrásokat.
Caesar életrajzát az i. sz. I. század végén élt görög Plutarkhosz írta meg, hasonlóan, mint Appaianosz. ,,... Cimber Tillius, aki a főszerepet magára vállalta, nyomban odalépett hozzá, mintha kérni akarna valamit. Mikor Caesar nemet intett és kézmozdulattal jelezte, hogy majd máskor, Cimber Tillius mindkét vállán megragadta a tógáját. Caeser felkiáltott: - De hiszen ez erőszak! Az egyik Casca a torka alatt megsebesítette. Caesar megragadta Casca karját és írószerszámával keresztüldöfte, de hiába akart felugrani helyéről, nem tudott, mert másfelől is sebet kapott... Úgy azután huszonhárom tőrdöféstől leterítve csak az első szúrásnál hallatott egy halk sóhajt, van, aki azt állítja, hogy a rárohanó Marcus Brutusnak így szült görögül: ,,Te is fiam?"
Hasonlóképpen számol be az eseményekről Cassius Dio történetíró, de szerinte Caesar nem mondott semmit. Ha történetileg nem hitelesíthető is teljesen, a mondás ma is él és használatos, ha valaki valami olyan rosszat tesz, amit éppen tőle nem vártak volna.

Kenyeret és cirkuszt!

Iuveanlis, a római szatíraköltő, aki az i. sz. I. század második felében és a II. század első harmadában élt, mondotta felháborodottan e szavakat. ,,...ez a nép már rég - amióta vevő szavazatra nincs -, túltette magát minden gondon, s akitől rég vesszős bárd, sereg és hatalom függött, ma egészen meglapul és csak e két dolgot kívánja szorongva: cirkuszt és kenyeret." (Muraközy Gyula fordítása)

A római császárság katonai diktatúra volt, bármennyire is igyekeztek ezt eleinte leplezni. Az olyan szervek, mint a népgyűlés, ebben a rendszerben értelmetlenekké, sőt kellemetlenekké váltak. A városi tömeg figyelmét el kellett terelni a politikáról, hogy a diktatúra szándékait ne zavarja. Ennek a célnak kitűnően megfelelt a cirkuszi látványosságokkal való szórakoztatás és az ingyen gabona osztása. Kitűnő eszköz is volt ez a tömegek demoralizálására: kaptok enni, szórakozhattok, legyetek hálásak, s a politikával ne törődjetek. Ezt tudta Traianus császár is. Augustus császár idejében történt, hogy a császár megrótt egy színészt, hogy miért versengenek annyit egymás között. A színész így válaszolt: Hálátlan vagy fejedelem! Hagy csak, hogy a nép velünk foglalkozzék, mert ez neked így hasznos!
A cirkusz a lóversenyek helye volt. A két legnépszerűbb párt - csapat - a zöldek és a kékek voltak, de szerepeltek fehérek és pirosak is. E színek szerint oszlott meg szinte egész Róma. A szurkolók mindent megtettek, hogyan bálványozzák a maguk színében versenyzőket. A versenyzők átcsábítása sem volt ismeretlen. Verus császár a cirkuszi játékokra nagy gondot fordított.Egy Volucer nevű zöld lóról aranyszobrocskát mintáztatott, magához vitette a Tiberius palotába, majd a Vaticanus dombom emeltetett a lónak síremléket. Mikor a játék napja eljött, az emberek már éjszaka tódultak a cirkuszba. A nők legszebb ruháikat öltöttek föl. A kereszténység sem tudott véget vetni ennek a játéknak. Az egyházatyák felháborodhattak, hogy a verseny kezdetét jelző kendő az égből letaszított sátán jelképe. Iuvenalist bőszítette, hogy a hajdani fél világ ura világ fordítottan él, most a cirkusz mámorától hagyja magát megrészegíteni, s ebben a mámorban nem is törődik azzal, hogy mit határoznak róla, nélküle. Amikor a nép öntudatát veszti és csak a közvetlen hasznot és kényelmet nézi, akkor szokás Iuvenalis keserű szavait idézni.

Ép testben ép lélek

Ez a mondás is Iuvenalis római költőtől való. Egyik költeményében arról ír, hogy az emberek mennyi minden után lótnak-futnak és mennyire tele vannak felesleges félelemmel, mert nem gondolják meg igazán, mit érdemes kívánni és mitől kell csakugyan félni. Összegezi az álláspontját arról, hogy mit is kell az istenektől áldozattal és imával kérni:

,,ép testben legyen ép lélek - kérd az imádban;
hősi szívért könyörögj, mely nem fél semmi haláltól,
s természettől nyert adomány neki élete teljes
tartama; nincsen olyan fáradtság, mit ki ne bírna.
Nincsen semmi harag, vágy benne; nagyobbnak ítéli
Hercules oly keserű munkáit, fáradozását,
mint egy Sardanapal kéjét, tollát, lakomáit." (Muraközi Gyula fordítása)

Az embernek arra kell törekedni, hogy legyen ép lelke ép testben. A ma szokásos forma úgy érthető, mely szerint csak ép testben van ép lélek, vagy éppen, hogy ha egy test ép és erős, ez már biztos jele annak, hogy a benne lakozó lélek is az. Eszerint a délceg külső mögött nem rejtőzhetik gyenge jellem. Márpedig nyilvánvaló, hogy egyik állítás sem volna igaz. Olyasfajta testgyakorlás, mint a görögöknél volt, a rómaiaknál nemigen volt. A görög sportéletet elsősorban olimpiai játékokra értik, azonban ez egy ókori testkultúrára néz vissza. Úgy vélték, hogy az ember képességeinek teljes kibontakoztatásához testi képességeinek kifejlesztése is hozzátartozik. A görög műveltségben a testnevelésnek semmivel sem volt kisebb szerepe, mint a szellemi képzésnek.
Seneca, római filozófus így írt róla: ,,Balga dolog... és művelt emberhez a legkevésbé sem illő a karizmok edzése, a nyak vastagítása, meg a mellkas megerősítése. Ha szépen halad is a magad tömése és növekednek izomkötegeid, sem erőd, sem súlyod nem éri el egy hízott ökörét! Azután tedd hozzá még azt, hogy a test nagyobb terhe a lelket elnyomja, s mozgékonysága csökken. Korlátozd tehát testedet és tágítsd a helyet lelkednek!"
Az összhang megbomlott, ki az egyik, ki a másik részt tartja egyedül fontosnak. Iuvenalis a testi és lelki épség, az egész-ség egységes követelményét, a kettő együttes fejlődését hangsúlyozza - helyesen. Ha nem is éppen az isteneknek bemutatott áldozatokkal, hanem inkább a harmonikus görög testkultúra elveinek alkalmazásával erre kell törekednünk nekünk is.

Sok van a rováson

Gyakran használjuk ezt a kifejezést akár anyagi tartozások felemlegetésekor, akár erkölcsi hibák számbavételekor. Az adózás története vezet el a megoldáshoz. Az adózást Magyarországon Károly Róbert vezette be. Ő veretett - firenzei mintára - állandó aranypénzt, a florentinust, magyarosan: forintot. Elvesztette a pénzváltás használt. A királyi kamarák a pénzcserét igen magas haszonnal bonyolították. Az állandó aranypénz bevezetésével a kamara haszna megszűnt, ennek pótlására szolgált az adó.
Mivel a parasztok abban az időben nem tudtak írni, az adótartozást rovásbotra vésték. Ez hosszú, négyszögletes pálca volt. Egyik végén kezdték a rovást. Az első kapunál, a portánál az egyik oldalra rávésték a forint tartozást, majd a pálcán egyet fordítva a dénárokat j elölték meg. Ezután egy függőleges vonallal a pálca mind a négy oldalán lezárták ezt a rovatot és a következő portálnál ugyanezt tették. Ha üres, vagy elhagyott telekhez értek, a rovásbotra is üres helyet hagytak. Így történt az adókirovás, amikor az adót befizették, a rovásbot harmadik oldalán, amely eddig üresen állott, a befizetett forintokat, a negyedik oldalán pedig a dénárokat tüntették fel. Az adók rendezése után a rovásbotot a falusi bírónak adták át megőrzésre. A falusi bíró nem képviselte a jobbágyok érdekeit, hiszen elsősorban a földesúr embere volt. A bíró adómentességet élvezett. Az utat róni kifejezés is az adószedés kezdetleges elszámolásával függ össze. A diktátorok végigjárták a falut és közben felrótták az adót, vagyis végigrótták az utcát, illetve a falut. A rovásbotokat később kiszorította az írásbeliség. Nemcsak kiróják és leróják az adót, de lehet valakinek sok a rovásán is, ami nemcsak anyagi tartozást jelenthet, hanem csínyeket, huncutságokat, sőt jelentheti erkölcsi hibák számonkérését is. Ezért ha valaki vét ellenük, akkor azt annak a rovására írják.

Faképnél hagy

A kifejezés értelme köztudott: valakitől hirtelen, váratlanul búcsúzunk el, sőt esetleg búcsú nélkül távozunk - faképnél hagyjuk. De az a legény is faképnél hagyja a leányt, aki nem megy el a megbeszélt találkozóra.

Eredete összefügg a kapuval, kapufélfával. A kapu a találkozás és az elválás helye. Feljegyzések szerint, ha valaki hosszabb időkre távozott hazulról, megsimogatta, sőt meg is csókolta a kapufélfát.
A kapufélfát régebben a kapubálvány helyettesítette. A bálvány olyan tárgy vagy szobor, amelynek ősi időkben földöntúli hatalmas tulajdonítottak, tiszteletben részesítették. Erdélyben még ma is találunk sajátosan megfaragott kapufélfákat. Vannak, akik a halottól félnek, vannak, akik a halott szellemének visszajárását megakadályozzák, mások ezt igyekeznek elősegíteni. Ezzel magyarázható az a szokás, hogy egyes népek házibálványt, szellembábút készítettek az elhalt lelke számára. A vasorrú bába kifejezés eredete is valószínűleg erre az ősi bálványra vezethető vissza. Hogy a fakép egy idő után miért került el eredeti helyéről, arra valószínűleg a kettős temetés szokása ad magyarázatot. Egy évvel a halál után, az eredeti temetésnél sokkal ünnepélyesebb, második, igazi temetést tartottak, amikor a halott végleg elbúcsúzott. A halott lelkéről azt képzelték, hogy visszajár az eltemetett testébe és régi otthonába, a faképbe. Mivel a test egy év alatt elporlad, azután már nem tér vissza belé a lélek, s így a faképbe sem. Ezért tartott a gyász egy évig, ezért helyezték ki a faképet a bálványtemplomokba. Az őstisztelet tehát szoros kapcsolatban volt a faképpel, a bálvánnyal. A kapubálvány is összefügghetett a családdal, a háztartással. A szólás különböző formái is erre a kapcsolatra utalnak.

Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől

Kézenfekvő, hogy aki hallja a szólást, a két város közötti távolságra gondol. A valóságban egy középkori magyar anekdotáról van szó, mely egy Makó nevű magyar vitézzel kapcsolatos, aki II. András király szentföldi hadjáratának volt egyik katonája.
A bizánci császár felismerte a XI. század végén, hogy egymaga nem tudja feltartóztatni az arab előrenyomulást, nyugatról kért segítséget. II. Orbán pápa készséggel támogatta a bizánci császárt, de maga sem gondolta, hogy amikor 1095-ben meghirdette az első keresztes hadjáratot a Szent Sír visszafoglalására, a háborúknak milyen hosszú sorozata kezdődik el. A felhívás szerint akik életüket vesztik a harcban, vagy a pogányok ellen harcolnak, bűneik bocsánatát elnyerik. Jeruzsálemet fel kell szabadítani.
Szerveződött egy keresztes sereg, amelynek tagjai köpenyükre keresztet varrtak, hogy ezzel is kimutassák harcuk vallásos jellegét. Sok kétes elem volt közöttük, kalandvágyból, zsákmányszerzés céljából indultak harcba. Kálmán királynak sok baja volt a Magyarországon átvonuló keresztes csapatokkal. Raboltak, fosztogattak, erőszakoskodtak, ezért a király seregével szétverte őket. Az arab ellentámadások kivédésére alakultak az úgynevezett lovagrendek. Itt olvadt össze a szerzetesség és a lovagság. Szigorú szegénységben, szerényen kellett élniük, alázatos magatartásuk tiltotta, hogy hőstetteikkel dicsekedjenek. A templomosok, a johanniták és német lovagrend képviselte ezeket a szigorú szokásokat, de csak kezdetben. A harmadik keresztes hadjárat végén Béla magyar király is be akart kapcsolódni a keresztes háborúba, de váratlanul meghalt. Imre fia lett a király, de András sok összeget örökölt azzal a kikötéssel, hogy személyesen vezessen keresztes hadat. Ehelyett azonban bátyja ellen támadt, testvérháború alakult ki. A frankok időközben kifosztották a jeruzsálemi Szent Bölcsesség templomot. Bizánc hatalma véget ért a XIII. században, az új itáliai és francia fejedelmek nagy része közeli rokonságban állott a magyar királyi családdal. 1216-ban András elhatározta, hogy megindítja a keresztes hadjáratot, de nem a Szentföldért, hanem Bizáncért, a trónért. Spalatóban szálltak fel a gályákra. A magyar seregben szolgált egy Makó nevű vitéz, aki felöntött a garatra, amikor Spalatóba értek, azt hitte, Jeruzsálemben vannak. Társai megmagyarázták neki, hogy még messze van Jeruzsálemtől. Ez idő óta él a mondás, ha valaki nagyon messze van a céljától, hogy messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. András király bizánci vállalkozása kudarcba fulladt.

Canossát jár

1077. január 27-én az Appeninek északi lábánál lévő Canossa várának falai alatt harmadik napja ácsorgott egy 27. évében járó fiatalember. Étlen, szomjan, siralmas darócruhába öltözve, mezítláb, szánalomkeltő módon, önmagát megalázva, bebocsátásra várt a kapu előtt. A vezeklő a német-római császár volt, aki azért járul VII. Gergely pápa elé Canossa várában, hogy feloldozást nyerjen a pápai átok elől. IV. Henrik hatalmi okokból vállalta ezt a szégyent. A pápával szemben ugyanis nem volt ő mindig ennyire alázatos. Ha a pápai átok alól nem sikerül feloldozást nyernie, mást választanak uralkodónak helyette. Az átok kiközösítést jelentett, másoknak sem volt szabad velük érintkezni, mert az halálos bűnnek számított olykor, az uralkodó alattvalóit a neki tett hűségeskü alól felmentette. Tehát a német tartományok urainak sem kellett engedelmeskedniük Henriknek. Henriket útjában lázadók igyekeztek megakadályozni, mert az volt érdekük, hogy uruk ne kapjon feloldozást. Ilyen volt Rudolf, Welf és Berchtold herceg. A pápa csak négy napi várakozás után engedte maga elé a császárt. Némi alkudozással beleegyezett a vezeklés megkezdésébe azzal a feltétellel, hogy a függő kérdéseket a pápa elnökletével tartandó gyűlésen, a birodalom előkelőségeivel együtt fogják tisztázni. Erre Henrik meg is esküdött.
A szorult helyzetben tett ígéreteit azonban a császár nem tartotta meg. Megalázkodása után az átok alól megszabadulva először a lázadókra sújtott le fegyveres erővel, majd a pápa ellen fordult. VII. Gergely száműzte Rómából. A canossai jelenet fogalommá lett. Ha valaki jobb meggyőzése ellenére, ravasz számításból kénytelen ellenfele megalázkodni. Hosszas megalázkodás, bocsánatkérés azt jelenti, hogy valaki Canossát jár.

Egy füst alatt

Ez a mondás a tűzzel, a tűzhellyel, a lakással és a háztartással is összefüggésben van. Különféle tűz szítási eszközei voltak a különféle népeknek, mint a magyaroknak a kovakő és az acél. Nagy szégyennek számított a tüzet kialudni hagyni és a szomszédtól parazsat kérni. Ennek emlékét őrzi egy gyermekjáték szövege: ,,Tüzet viszek, ne lássátok, ég a ruhám, ne hagyjátok!"
Nem szabad a tüzet megsérteni, szidni, beleköpni, szemetet beledobni, mert megharagszik, kipattan és a házra száll a szikra. Inkább a tűz kedvében kell járni. Lassan elfoglalták a konyhák részét a tűzőrzés kályhái, melyek miatt a házakra kéményeket építettek. Ung megyéből származik egy utasítás, mely szerint a kéményeket és kürtőket szépen kiseperjék a parasztok, ha pedig szót nem fogadnak, vonják le a kéményt. A szabad kémény mellett a konyha még nagyon füstös volt. Arra a legényre, aki felkeresi a megkérendő leány családját, azt mondják, hogy háztűznézőben volt.
1240-ben már a jobbágy családoknak a földesúr részére füstpénzt kellett fizetni. Az egy füst alatt szólás a tűzhely, illetve háztartás valóságos kézzel fogható fogalma mellett elvont értelmet is tartalmaz. Például ilyen az egy füst alatt tartani a lakodalmat szólás, két külön munkát egyszerre, egy fáradtsággal, egy alkalommal végeznek el.

Nem káptalan a fejem

A XI. század végén Guden paloznaki bíboros oklevele szerint mindenét Szent Mihálynak adta, ami csak Paloznakon volt. Az adomány tehát Szent Mihálynak szól, mert ez volt a gyakorlat, nem az egyháznak közvetlenül, hanem az egyház védőszentjének szánták az adományokat. Már akkor működött egy székeskáptalan nevű szervezet. A káptalan tagjai a püspök vagy érsek tanácsadói, munkatársai voltak és egyben a székesegyház papjai. A káptalan a kanonokok szorosabb életközössége volt, melynek belső rendjét szigorú szabályok irányítottak, később a káptalanok meggazdagodása után a közös vagyont felosztották.
A káptalanokat kezdettől nagy tisztelet övezte, mert a középkori ember meg volt győződve arról, hogy a kanonokok zsolozsmázása az egész emberiség érdekeit szolgálja, minden keresztény lelki üdvösségét előmozdítja. Mellette a káptalanok közhivatalnokok is voltak. Az olvasókanonok volt a lector, az éneklő kanonok a kántor, az őrkanonon a custos. A lector egyik helyettese a jegyző, másik az iskola feje, a sublector.A középkori ember becsülte a káptalan írásos tevékenységét, mert vagyonának, jogainak biztosítóját látta benne. A káptalanban megőrizték az oklevelek másolatait, azok tartalmi kivonatait, így azután ott utána lehetett nézni és tisztázni a vitás kérdéseket. A káptalan emlékezett a múltra, az emberek viszont mivel nem volt káptalan a fejük - nem tarthattak meg mindent az emlékezetükben.

Kilóg a lóláb

Ha valaki valóságos szándékát el akarja leplezni, de ez nem sikerül neki, észreveszik tervét, akkor azt mondják, hogy kilóg a lóláb. A fináncok régebben gyakran ellenőrizték a borokat vidéken, a bort kérőnek egyből a cipőjét nézték, nincsen-e rajta kincstári cipő. A szólásnak vannak meseszerű formái is. Ilyen Keleten Salamon király és Sába királynőjének az esete.
Sába királynőjéről az a hír járta, hogy lúdlába van és ezt hosszú szoknyája alá rejti. Salamon egy helyen a padlót kristálylapokkal kicseréltette és a lapok alá vizet vezettetett. Amikor a királynő odaért, azt hitte, víz van ott és a szoknyáját felemelve átlépett rajta. Így kiderült, alaptalan volt a hír, mert a királynőnek emberi lába volt.
A középkorban keresztény vallással fonódtak össze az ilyen történetek. Itt a varázslatos cselekmények főszereplője az ördög, aki egyes embereket hatalmába kerít. Ezek a gonosz varázslatokat űző, fekete mágiát folytató alakok elég gyakoriak a népek mondavilágában. Nálunk garabonciás diák formában maradt fenn, mert a garabonciás nekromanciát jelent, vagyis fekete mágiát.
Hatvani István debreceni professzor azt képzelte, hogy az ördögnek patkó formájú talplenyomata van. Az ördöggel való cimborálást - a halála után - nevéhez kapcsolták, ő lett a magyar Faust.
A hamis ember rejtett, nem tisztességes szándéka felfedezhető, lelephezhető, még akkor is, ha első pillantásra az nem látszik, mert valójában kilóg a lóláb.

Előre iszik a medve bőrére

Ennek a szólásnak az eredete Aesopus állatmeséjéhez kapcsolható, de sokféle változata forog közszájon. Pesti Gábor, Heltai Gáspár is átvették, Pázmány Péter is használta a maga ízes nyelvén. Az előre iszik helyett előre alkuszik formában is közkeletű.
Diplomáciai történelembe is bevonult, Philippe de Comines francia történetíró örökített meg egy anekdotát, amikor XI. Lajos francia király szövetséget ajánlott III. Frigyes császárnak a burgundi hercegség feloszlatására. A medve, akinek a bőrére III. Frigyes császár nem akart előre alkudozni, Merész Károly burgundi herceg volt, a korszak tehetséges alakja. Mátyás király kortársa volt, sőt szövetségese is. A természettel közvetlen harcban és kapcsolatban álló emberek körében keletkezett a diplomáciai eredet. Nem először és nem utoljára, mert az állatmesék jelképes értelmezése sokszor kitűnően megfelel diplomáciai játéknak.

Kolumbusz tojása

A köztudat Kolumbusz tojásáról egy XVI. századi forráson alapul, amely szerint Kolumbusz első felfedező útját követően, 1493-ban Mendóza bíboros vendége volt. A híres utazó tiszteletére a főpap vacsorát adott. Itt vetődött fel a probléma, hogyan lehetne márvány asztalon egy tojást függőlegesen felállítani. Ekkor Kolumbusz beütötte a tojás alját és az így megállt.
Ezt 1565-ben jegyezték fel először, Benzoni Az Újvilág című, Velencében megjelent könyvében. Vasari életrajzkötetében viszont 15 évvel korábban kiadva Firenzében nem Kolumbuszhoz, hanem a reneszánsz építészet egyik nagy mesteréhez kapcsolódik a történet. Ő Filippo Brunelleschbi, a reneszánsz egyik úttörője, aki szobrász, ötvös, festő, építész, mérnök és vállalkozó is volt egy személyben, mint a legtöbb akkori művész. Azt javasolta, hogy az építsen kupolát, aki egy tojást meg tud függőlegesen állítani a márványasztalon. Megütötte a tojás alját, neki sikerült egyedül. Így készült el Vasari szerint az első nagy reneszánsz kupola Firenze fölött. A Kolumbusz tojásával kapcsolatos mondás szerint két helyen is szerepel, ez arra utal, hogy egyik helyen sem lehetett eredeti ötlet, mindkét esetben alkalmaztak egy, a nép száján keletkezett bölcsességet. A spanyol szólások között szerepel egy Jancsi tojása kifejezés, de egy magyar közmondás is őrzi az eredetet, mely szerint ,,ha fejét betöröd, megáll a tojás is".
A sok változat közül legismertebb a Kolumbusz tojása kifejezés. Akkor használjuk, ha bonyolult kérdésre egyszerű, szinte magától értetődő választ talál valaki.

Párizs megér egy misét!

A vallásháborúk korába, a XVI. század végére vezet el bennünket ez a mondás. Ekkor hangzottal el a francia trón várományosának szájából a híres szavak: Párizs megér egy misét.
Henrik leverte a katolikus ligát, de a katolikus Párizs nem akarta beengedni a hugenotta uralkodót (előzetesen volt a Bertalan éjszakai vérfürdője a katolikusoknak Navarrai Henrik házasságának éjszakáján a katolikusok által.) Henrik, hogy a koronát biztosítsa maga számára - harmadszor is hitet változtatott. Ekkor hangzottak el a híres szavak.
Mondásából szállóige lett, azóta, ha valaki egy nem jelentős engedmény fejében lényeges gyakorlati előnyhöz jut, IV. Henrik francia királyt idézi. Egyébként Henrik igyekezett begyógyítani a vallásháborúk sebeit. 1598-ban kiadta a nantes-i ediktumot, hivatalos vallásnak a katolikust ismerte el, de teljes vallásszabadságot biztosított a hugenittáknak. Párizs valóban megért egy misét.

Több is veszett Mohácsnál!

Nagyon valószínű, hogy Széchenyi István írta le először a kelet Népe című röpiratában 1841-ben. Ebben a vitairatban Széchenyi nem csatlakozik azokhoz, akik meggyőződéssel hangoztatják, hogy minden elveszett már Mohácsnál! Azt akarta kifejezni, hogy ő nem hajlandó beletörődni a múltba és a történelem hibáit kijavíthatóknak tartja.
A szólás a reformkor irodalmával függ össze, azzal a szemlélettel, mely szerint Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című versében is még Buda várát emlegeti. Később Mohács jelképes szerepe egyre nőtt. Kisfaludy Károly Mohács című verse jelenti az első igazi reformkori megfogalmazást. A tragikus múlt nem hangolja le a költőt, a jelen feladatainak megoldásához merít abból erőt. Él magyar, áll Buda még! A szólás végleges formáját Arany János adta meg Elesett a Rigó lovam patkója című versében, melynek a refrénje: ,,Ej no! Hiszen több is veszett Mohácsnál!" A vers tragikus hőse a saját nyomorát az egész társadalmat sújtó csapással összehasonlítva vigasztalja magát az azóta általánosan használt mondással.

Se pénz, se posztó!

Ha valamilyen jogos, biztos és várt járandóságunkat sem pénzben, sem természetben nem kapjuk meg, akkor mondjuk elkeseredve: se pénz, se posztó!
A török elleni harcok idejéből való ez a szókapcsolat, a magyar végbeli vitézek gyakran voltak kénytelenek ezt mondani. A végvárak legénysége eleinte túlnyomóan magyar volt. Szolgálatukért zsoldot kaptak, évi bérrel, az idegeneket viszont havonta fizették. Élelem és ruházat volt az ellátás, ezért volt fontos a posztó megérkezése és szétosztása. A végvári vitézek legnagyobb része lovas katona, huszár. Feladatuk elsősorban a felderítés, lesvetés, tömeges támadás ütközetekben. 500 ember alkotott egy ezredet, 50 ember egy századot. A gyalogosokat darabontoknak hívták, eleinte köztük kevés volt a magyar. A magyar gyalogság nagy tömege a hajdúk között szolgált, a darabont és a hajdú név egymásba folyik. Már a XVI. században állandó panasz volt a megkülönböztető bánásmód miatt. Eszerint egy német gyalogos annyiba került, mint hét jó magyar hajdú. Ha nem jutottak keresethez, még nehezebb volt a soruk. Forgách Ádám generális 1662-ben írja: ,,Ha a végbeliek halálra ítélt rabok lennének, akkor sem szabadna őket éhséggel megölni".
1664-ben Lipót uralkodónak jelentették, hogy Győrött és Pápán száznál több magyar katona éhen halt. A legnagyobb eredmény az volt, amikor Bocskai István 1606-ban közel 10.000 hajdút telepített. Évszázadokon át megismétlődő csalódásaik emlékét az utókorra hagyták, ők teljesítették kötelességüket és mégsem volt se pénz, se posztó!

Ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel!

A köztudat Zrínyi Miklósnak, a költőnek és hadvezérnek tulajdonítja e mondást, holott ő is csak anekdotaként említi híres röpiratában, melyet 1662-ben Montecuccoli ellen írt. A török elleni sikeres hadjárat lehetőségei megvoltak. A korabeli magyar társadalmat és Zrínyit ez keserítette a legjobban. Ekkor II. Rákóczi György volt az erdélyi fejedelem, aki 1657-ben a török tilalma ellenére megindította hadjáratát a lengyel trón megszerzésére. A hadjárat katasztrófával végződött. Rákóczit szövetségesei elhagyták, ő török támadás áldozatává lett, serege tatár fogságba került. Erdélyt elözönlötték a török és tatár hadak. Százezer számra hurcolták el a magyar rabokat török földre. Rákóczi utódja, Kemény János megegyezett a Habsburgokkal, hogy hajlandó császári seregeket befogadni a várakba a török ellen. Ennek a megegyezésnek az értelmében vonult Montecuccoli Erdélybe, de a meglevő helyzeten is rontott. Magára hagyta Kemény Jánost, aki a török által trónra segített Apafi Mihállyal szemben vívott csatában Nagyszőllősnél elesett. Zrínyi azt hangoztatta: a népért kockáztatni, vállalni kell mindent, mert ha nem kockáztatunk, akkor elpusztul az ország. A rövid kard a gyengébb felszerelést, a kisebb létszámot jelentette. Ezt azonban meg lehet toldani egy lépéssel, azaz lelkesedéssel, elszántsággal, hivatástudattal és bátorsággal.

Eb ura fakó!

A szólást mindenki az ónodi országgyűléshez kapcsolja, amikor 1707. június 14-én ezzel a felkiáltással fosztották meg trónjától I. József királyt. A szólás azonban hamarabb keletkezett, eb ura kurta változata is van.

Ez több a véteknél, ez hiba!

A vétek erkölcsi fogalom, a hiba gyakorlati. A tett erkölcsileg elítélendő, vétkes, de még gyakorlati haszna sincs, sőt ellenkezőleg, káros.
Van, aki Talleyrandtól, Napóleon külügyminiszterétől, mások Fouchétól, Napóleon rendőrminiszterétől eredeztetik a mondást. A szólás Napóleon egyik cselekedetét bírálta, mely 1804-ben történt. Napóleon ugyanis a külfőldről erőszakkal elrabolt Einghein herceget, a Bourbon család egyik tagját kivégeztette ellene szervezett összeesküvés vádjával. Védekezésre a bírák nem adtak módot. Ezt az igazságtalan ítéletet helytelenítette a mondás szerzője.

A malmára hajtja a vizet

A mondás az idézet formában azt jelenti, hogy valaki tudatosan és önző módon, olykor erőszakosan előtérbe helyezi a saját érdekét, de jelentheti más hasznát is, ha Arany János egyik költeményét nézzük meg: ,,örül a szerkesztő és örömest fizet: Az ő malmára hajtod a vizet"
Hazánkban régi idők óta őrölnek a malmok. Ha a malmokat elpusztították, éhínség ütötte fel a fejét. A törökökkel és császári hadakkal folytatott harcok során rengeteg malom pusztult el. Jött a Habsburg császár és elpusztította azt is, amit a török meghagyott. Az első malom kézimalom volt. Ez a két, kerek csiszolt kő közé szórt szemeket úgy őrölte meg, hogy a felső követ az ember kézzel forgatta. A XI. századból származó legendából sejtjük, hogy Gellért püspök az országot járván ilyen kézimalom működését látta, miközben a követ forgató lány énekét csodálta. Vannak vízi és szárazmalmok. A XIX. század közepén az üzemképes vízimalmok száma meghaladta a 13.000-et, a szárazmalmoké pedig megközelítette a 8.000-et.
Malomper támadt, ha működésük a szomszédok érdekeit sértette. Jurisich a Gyöngyös vizét elvágatta folyásától, nem hagyta meg a szombathelyieknek tőteni - volt az egyik panasz. Homonnainé Dóczi Fruzsina egy reggel arra ébredt, hogy a Bodrog medre kiszáradt és tizenkét kőre járó malom szárazon van. A példák megvilágítják a szólás eredetét. Akinek megfelelő számú ember és eszköz állt rendelkezésére, képes volt a patakok, kis folyók medrének megváltoztatására, s így a maga malmára tudta hajtani a vizet. Gyakran előfordul, hogy társalgás közben az egyik fél egészen másról beszél, mint a másik, ilyenkor hangzik el: két malomban őrölnek.

Egyik kutya, másik eb

A kutya az ember hűséges barátja, s az ember mégis gyakran mint valami hitvány, silány, semmit sem érő lényt emlegeti. Az sem dicsérő valakire, ha az mondják róla, kutyából nem lesz szalonna. Azt jelenti, hogy az értéktelen soha nem válik értékessé. Akit szidalmaznak, gyakran nevezik gyáva kutyának, esetleg kutya rossz embernek. Kivált az érzi, hogy mit érzünk. Mindent nem ért, de néha olyat is érez, amit ember csak nehezen. Ennyi érzéshez ész is kell. Beszél ugatással, farkcsóválással, nézéssel. Nevet, vicsorgat, fintorog, morcos, jókedvű. Nem az ő hibája, hogy többet ért a mi szavunkból, szemünkből, mint mi az övéből.
Talán értetlenségünk a magyarázata, hogy szólásaink oly nagy része kutyába se veszi e hű társat.

Egy gyékényen árul

Arany János Péter és Pál alakjában a Toldiban ír erről a szólásról. Pázmány Péter vitairataiban és Káldi György, a híres bibliafordító is alkalmazta ezt a szólást. Két, vagy több ember egyformán gondolkodik, hasonló nézeteket vall, hasonló magatartást tanúsít. A jelentős az idők folyamán váltakozott, ma már úgy érzelmezzük: két ember egyetért a rosszban, együtt követnek el valami bajt. A gyékénynek a kirakodóvásáron jutott nagyobb szerep. Egy gyékényem nemcsak egy személy áruját találta az érdeklődő, előfordulhatott, hogy két szegény ember akarta pénzzé tenni terményét, portékáját. Árucserét, élményt, szórakozást nyújtott a régi vásár. Nem véletlen, hogy annyi szólásunk kapcsolódik a színes forgataghoz.

Dugába dől

Gyakran halljuk társaságban, hogy tervem dugába dőlt.
A duga a dugó szavunkhoz hasonlít, valójában semmi köze hozzá. Nem sikerül valami, tönkremegy a szólás jelentése. Kisfaludy Sándor A boldog szerelemben e sorokat olvashatjuk: ,,A jövendő szép reménye Többnyire dugába dől"
A donga nyelvünkbe a szláv nyelvből került, amelynek a duga tájnyelvi változata. Egy megfelelő alakúra vágott és hajlított deszka, amely több hasonlóval együtt nagyobb faedény - hordó, kád, dézsa - oldalát, fenekét alkotja.
Mivel a bor az emberiség legrégibb írásos emlékeiben is szerepel, a hordó sem a legutóbbi századok találmánya. Az ókori görögök már használták.
A hordókötést végzők voltak a kádárok, bodnárok, pintérek, még nem használtak vasabroncsot, csak dugát. Gyakran mondják, hogy valaki azért fázott meg, mert vékony dongájú.

Otthagy csapot, papot

Mikor valaki hirtelen félbeszakítja a munkáját, vagy beszélgetést, s elrohan, azt mondják róla: otthagyott csapot, papot.
Csokonai barátja Nagy István hajdúböszörményi református lelkész volt. Nagy István pincéjében esett meg a derűs történet, amikor a lelkészt barátja ott hagyta, míg elszaladt a kocsmába dugóért, de megfeledkezett barátjáról, aki fogta a hordón a lyukat. A szólások jelentős része népi eredetű. Később általános emberi magatartások kifejezőjévé váltak.


Harapófogóval sem lehet belőle kihúzni

Az iskolában gyakran hallani némely gyerekről a vélemény: olyan hallgatag, hogy még harapófogóval sem lehet belőle kihúzni azt, amit tud.
A harapófogó valamiféle szögkihúzási műveletet jelent, esetleg a fogorvos erős izommunkát igénylő mozdulatát. Pedig itt másról van szó, a régi igazságszolgáltatással kapcsolatos tevékenységről.
Mai törvényeink a dolgozó nép érdekeit védik. A büntetést az elmúlt századokban nemcsak javító szándékkal szabták ki, hanem igen gyakran elrettentés céljából. Ezt szolgálta már a büntetést megelőző nyomozás és vallatás is, pontosabban: a kínvallatás.
A harapófogó, mint vallató eszköz a régi feljegyzésekben nem szerepel, csupán a fogó, olykor a tüzes fogó, másként a hév fogó. A boszorkányokat a hóhér tüzes fogóval megfogdostat, majd kővel agyonverték. Nyelvünkben sok más nyoma is maradt a régi büntetésfajtáknak és vallatási módszereknek.

Kereket old

A kereket old kifejezés azt jelenti, hogy valaki valahonnan megszökik, elinal. Az emberiség legzseniálisabb találmányát, a kereket emlegeti. A kifejezés nemcsak a kerékről szól, hanem arról a kocsiról, amelynek alkatrésze. A világ mely táján készítették első példányait? A kétkerekű taliga, vagy négykerekű szekér akkor vált az ember munkaeszközévé, amikor a termelés magasabb fejlődési fokot ért el. A kocsi hazáját tudósok egy része a Tigris és Eufrátesz folyók völgyében vélte megtalálni. E vidéket egykor Sumérnak, később Mezopotámiának nevezték. A kereket old szólásban minden bizonnyal parasztszekérről van szó. Ugyanis ha a szekér meredek úton halad lefelé, megkötik a kerekét, nehogy lendülete elragadja. A lejtő végén aztán ismét megoldják, s ilyenkor a szekér a fékezéstől megszabadulva, hirtelen felgyorsul, nekiiramodik. Gyakran hallani rakoncátlan gyerekről. A rakonca is szekér alkatrész, az oldalait támasztja. Arról az emberről, aki gyorsan halad előre a ranglétrán, de nem a saját tehetsége következtében, azt mondják, tolják a szekerét. Két szűk úton találkozó szekér összeakasztja a tengelyét, vagyis összeveszést jelent néphasználatban.
Hiányzik egy kereke, vagy nincs ki nála a négy kerék szintén innen ered.

Megoldódik a nyelve

A bor megoldja az ember nyelvét a szólás és Arany János Bencés verse szerint is. Szintén a boszorkányhit világába kell visszamenni e szólás eredetéért. A boszorkányhit nemcsak magyar jellegzetesség, egész Európában virágzott. Egyesek szerint a boszorkányok idegbetegek voltak, akik magukat különleges képességekkel ruházták fel, sőt rontó és gyógyító tevékenységeket végeztek. Mások szerint a boszorkányok az ördög szövetségesei, akik szerződést kötöttek az urukkal és fogadalmukat vérrel pecsételték meg. Az ördögnek azért volt szüksége társakra, hogy az Isten országát megdöntsék. Mint az ördög szövetségesei, természetfeletti erővel rendelkeztek, olyan tetteket hajtottak végre, amire a köznapi ember képességeiből nem tellett. Kisvárdán 1756-ban három személyt vádoltak boszorkánysággal. A vádlottak: özv. Ladányi Jánosné Kohári Ilona, leánya Ladányi Erzsébet és Kis Mihályné Tobollyi Erzsébet. Kis Mihályné mondta: ,,nem én ettem meg Sándort, a kondást, hanem a veres disznó... nem én szólasztottam meg a csordást, hanem Ladányiné lányostól, tököt kötöttek a nyakába, s úgy szólalt meg" A vallomásban emlegetett veres disznó szintén az egyik boszorkány. A szólás tehát, amely így hangzik: megoldódik a nyelve, a boszorkányok némaságot gyógyító tevékenységére utal. Ma már csak azt jelenti, hogy valaki, aki sokáig szótlan volt, beszédessé vált.

Borsot tör az orra alá

Azt jelenti a szólás, hogy kellemetlenséget okozni valakinek, bosszantani valakit. Mivel a bors fűszer, s a konyhában található, ezért a régi magyar szakácsmesterség táján kell keresni a mondás eredetét.
A régiek kedvelt fűszere a bors, kellemetlenséget is okozhat. A régiek gazdag étlapját a mai ember végig sem tudná enni.

A rövidebbet húzza

A szerencsejátékoknak, a sorshúzás különböző formáinak világába kell visszamennünk. Sok ezer éves szokása az embernek, hogy játékon próbáljon szerencsét. Vagy sok pénzt nyerhet, vagy mindent elveszthet a szerencsejátékos. A rövidebbet húzza a sorshúzás legősibb, legegyszerűbb fajtája. Az egymással szemben álló felek a vitás ügyet két egyenlőtlen hosszú szalma, vagy fűszállal döntik el. Az egyik ember a két szálat úgy szorítja és takarja az ujjai közé, hogy kifelé egyenlő hosszúnak tűnnek. A másik húz: ha a hosszabbat sikerült megragadnia, az ő javára dőlt el a vitás kérdés. Ha a rövidebbet húzza, ő a vesztes. Primitív fajtája ez a szerencse kísértésnek, de aki a rövidebbet húzza, az sokszor vagyonával, nem egyszer életével fizetett.

Hiba van a kréta körül

A szólás az elszámolás körüli hibákra utal. Hasonló, amikor azt mondjuk, hogy a pincérnek vastagon fogott a ceruzája a számla kiállításakor. A tudósok egy része azt vallja, hogy a mondás Arany elbeszélő költeményéből ment át a köznyelvbe. Ennek viszont ellentmond, hogy a költőnek A betyár című elbeszélő versét csak kevés ember olvasta, nem volt népszerű. Inkább helytálló az a felfogás, hogy Arany egy, a népnyelvben fennmaradt szólást használt fel művében.

Horogra akad

Gyakran olvasni, hogy a rendőrség által üldözött bűnöző horogra akadt. A horog a halászok eszköze, ők vetik a vízbe, hogy halat fogjanak, az éhes hal, ha bekapja, fennakad rajta.
A halászat az ember legrégibb foglalkozásainak egyike. A török megszállással kezdődött a vizeink elszegényedése és a halászatnak a hanyatlása. Használják meg a kiveti a hálóját kifejezést is a halászatból eredeztetve. A horog legegyszerűbb formája a használatával a picézés, vagyis a pecázás. A zavarosban halászik, a szerencsét kergeti nem a legtisztességesebb eszközök segítségével. Az ember úgy képzeli, hogy a hal a vízben szabad és zavartalanul tölti napjait. Ezt a szólást tehát, él, mint hal a vízben arra vonatkoztatjuk, aki gondtalanul, boldogan él.

Az igazság vízum nélkül utazik

Ez a szállóigévé vált mondás a XX,. Század egyik nagy tudósának, Joliot-Curie-nek ajkáról hangzott el.
Frédéric Joliot-Curie francia atomfizikus nemcsak a tudományos élet, hanem a nemzetközi békemozgalom kiemelkedő személyisége volt. 1949-ben Párizsban rendezték meg a Béke Világkongresszust, amelyre a beutazási engedélyt a francia kormány számos küldöttől megtagadta. Joliot-Curie bírálta a kormány eljárását, azt mondta elnöki megnyitójában, hogy az igazság vízum nélkül utazik, vagyis azt az eszmét, amelyet a kongresszusra el nem jutó küldöttek képviseltek volna, ilyen eszközökkel nem lehet feltartóztatni.
A megállapítást más formában megfogalmazták már. A reformáció nagy egyénisége, Luther Márton. A világi felsőbbségről, hogy miképpen tartozunk annak engedelmességgel című művében ilyen mondatot találunk: ,,A gondolatok vámmentesek". Juhász Gyula, aki a proletárforradalmat lelkesen köszöntötte, azt mondta: ,,A forradalmak nem kérnek útlevelet!"
Napjainkban is az igazság vízum nélkül utazik.

Forrás: Gyapay - Megyer - Ritoók: Ki mondta? Miért mondta?
RTV - Minerva Budapest, 1977.

2014. július 16.










 
 
0 komment , kategória:  Szólások, mondások  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2017.06 2017. Július 2017.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 4 db bejegyzés
e év: 98 db bejegyzés
Összes: 6285 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 659
  • e Hét: 659
  • e Hónap: 33246
  • e Év: 249062
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.