Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
Kertész István: Hol láttalak?
  2016-01-30 09:04:10, szombat
 
  Kertész István:

Hol láttalak?


Rég halott édesanyám szemében láttalak talán
Könnymosta partjain egy szenvedő Lélek szenvedő szivének
Vérmosta habjain. Szomorú csodák nyílása vagy - oh, Leány!
Szomorgó szépség, mélységes kékség a szemed.
Csillogó fényében forró szomorúság keveri a Jóság édes italát
És sóhajok sóvár lepkéje száll, ha szívem lankadva eláll.
Oh! Ha mosolygás csodás aranyát szövi szivemre
Szivárvány szinére teríti bánatos fátyolát.
Szerelem ligete e némaság . . . Zöld nászba pattant fák
Lázas éjszakák álmát vigyázzák. Nyugszik Öröm és Bánat..
Mint jó testvérek, akiknek anyjuk vetett ágyat;
Míg a holt Csend holt szivére neved ütémére szivem vére hull
Lepkeszárnyaival hesseget a mult . . . '
Én keresztre feszítem a szívem.
Szépség zokogó tündére vagy nekem.
Mosoly vagy holt anyám szemében.
Fájó gyöngy a szivem közepében.
Tudsz fájni úgy, mint az Élet
És megnyugtatni, mint az enyészet.
Nagy utak tikkadt vándora vár,
A mindenség ámuló kapuinál
Mindent betöltő szent ének száll feléd
Most jó vón' megállítni az Idő kerekét .. .
Oh - száll a percz és léte búja új.
Be kár, hogy minden ami múl'
Ugy el tud múlni, mint a Múlt,.

1920.
 
 
0 komment , kategória:  Kertész István  
Kertész István: Ifjúságunk ravatalán.
  2016-01-26 08:02:07, kedd
 
  Kertész István:

Ifjúságunk ravatalán.


Érett évek vetésének vére
Csorgatja cseppjét a szívem kövére,
Szívem malmára vér csorog,
- A molnár némán ácsorog -
Fájdalmas bor, keserű pohár,
Keserű bor és keserű száj.

Áldott legyen vagy átkozott!
Jó magból rossz kalászt hozott.
Keresztet vág a görbe sarló,
- Szürke gyász a tarlott tarló... -
Kereszten kereszt sok holt kalász,
Keserű kenyér és sós kovász.

Ugy indult, mint induló,
Vig trombitásán harsogó .. .
Haldoklón pergő, gyászos dob,
- Ütemben uszó dal dobog -
Ennek a gyásznak nincs tora,
Nem is örül a >vig cimbora<.

Valami volt - vagy semmi tán ? -
A Csók... a Kedves ajakán.
A csók... A csók, mely nem is volt,
- A holt menyasszony mást gondolt -
Szép koporsó, fényes máglya,
Holott menyasszony hűs gondolája.

Kalmárok kérték kölcsönbe vérem,
Kamatos-kamatra keserűégem.
Vegyétek, egyétek édes, mert véres,
- Veletek az Isten, velem a vétek. -
Gyáva az arcom, gyenge a mellem,
Mégis... mégis, hogy ölre kell mennem.

Parancsok-parancsa bus éjszakánkban,
Őrölj csak molnár a magad igazában.
Kínban és vágyban örök gyászban,
Őrölj .. . mert jövök fekete talárban.
--------------------------------------------------
Száll a szó a hollók szárnyán....
. .. És kihűlt mámor hűs hajnalán
Kiterítve fekszünk: ifjúságunk ravatalán.

1921.
 
 
0 komment , kategória:  Kertész István  
Kertész István: Elegia harctéri költőkhöz
  2014-11-11 07:01:19, kedd
 
  Kertész István:

Elegia harctéri költőkhöz

(Szép Ernőnek.)

Ó, mondd, ugye nagyon, nagyon furcsa.
Ha lépsz ugye sír lábadon a csizma
És sírnak mind a kövek, mint a kis gyerek,
akinek papája nagyon beteg.
Hajnali álmukban a könnyező rétek,
a lila virágok, az őszi napsütések,
A hegyek barna háta és a napraforgók sárga orcája
Sír... sír a kukorica és csapzott veres szakálja
Ebbe az egetverő csattogásba.
Mindig csak tágul az ember pupillája.
Olyan furcsa, olyan furcsa, hogy az eleven szikla
most halottak szarkofágja.
És nem mese. Jaj talán csakugyan igaz.
Olyan, mint egy őrült, óriás kisértet
A leroskadt templom csonka tornyának fehérje...
Jaj. Nem, nem. Hálisten. Hiszen csupán a zengő bükkerdő bántó setétje
beleette magát a lelkem szemébe.
Ó, miminden nem jut az ember eszébe!
Olyan furcsa, furcsa ebbe' a dörgésbe
halkan belekoppan az eső verése.
Konokan kopog a száraz levélre.
Mintha csak vér volna és eleven csobogna a szivem ütemére.
Jaj, szégyenlem magam. A szívem mintha szállna
és soha meg nem állna.
Mint a Mának dörgő halál vasmadárja.
Mint a gránátok lassu légi sustorgása.
Mintha nem is fájna és a felhők alatt fájva explodálna.
Mondd - neked nem fáj a szíved?...
Nekem igen. Különösen az eső, ha csepereg.
Fáj ilyenkor nagyon az Idők vége,
a Minden, az Élet végtelensége.
- Ó, nem a magam sápadt, rongyos életkéje -
A zenék bánatos zenéje.
Az otthonok békéje. A Titkok mélye.
A szőke lányok szemének kékje.
A nők, akiknek hiába néztem a szemébe,
Most halálra szorítná két karom ölelése.
Nem öltöznének gyászba...
Mert én bolondul hiszem most,
hogy nem tud most csókolni senki szája.
Pedig nem s igaz.
Most villog igazán a bestiák bokája.
Ide is elfénylik a szagos tüzek lángja, a gyönyörű máglya.
A keserves bálvány mindenki imádja,
amire az Élet képe van pingálva.
Furcsa a kék égből jajgató keselyük lármája.
Mintha síró gyerek lenne a felhőkbe pólyálva
és a pufók égnek a nap lenne a szája.
Mindent furcsállani szakad rám itt minden.
El is hiszem, nem is. A szám mondja: "Isten"...
Mert kell Istenének lenni a Mának
Kell Istenének lenni a Halálnak.
A halálnak, akik most itt szomszédolni járnak...
Míg én verset írok...
Minden olyan kicsi, csak nagyok az árnyak.
És én verset írok. Nem magamnak. Másnak.
Ugye, hogy furcsa, hogy Van, ami Nincsen.
Bátorság, Szív, Erő, Fájdalom, Isten...
Mondd - nem fáj a Szived?
Nekem igen.
 
 
0 komment , kategória:  Kertész István  
Kertész István: Egy szív halála
  2014-09-19 04:37:32, péntek
 
  Kertész István:

Egy szív halála

(Jóskának, a Mát siratásban vigasztalásul)

Meseszínű égből, mint egy hárfa húrja,
Csillagok szeméből aranyeső húllna...
Égben át, földön át átszúrt szívek vérnyomát
Könnyekből kovácsolt szivárvány borítná...
Aranydús lángocskák, aranyszál húrocskák milliója nyúlna,
Egyetlen könnycseppbe vibrálva megbújna...
Mindenki, aki megállt; kit a Bánat megtalált,
Két térdére esve némán leborúlna...
Fekete seregbe verve vonulna:
Ki nem tudva mije fáj, kiborítva sóhaját
Bús lepkéit elmeneszti, a semmibe küldi messzi,
Szemeit falra mereszti, s új bánattal újra kezdi,
Könnyeit szivére ejtné, sóhaját lelkére nyelné...
Ki alvását máglya-ágyán hajnalig gyűrve párnáját
Sírva nem lelte nyugvását, megtalálná édes álmát...
Ki mosolyát elvesztette, lány szeme tükrébe lesve,
Bús gyöngyeit elpergette; magára lelne csillogó szemekbe
Az aranyhúrok közt remegő, bársonyban szenvedő Estbe!
Ó, oly jó volna. Mindenki egymásra borúlna.
Mindenki párját ölelné, mint már rég, akik elfelejtették.
O, szent csoda történt: Juppiter Venussal ölelkezett idén...
Idő elvetné vasfogát. Megállana kereke.
Halál nem szórná fájdalmát. Megtorpanna szekere.
Nem dobolna, nem bomolna a gyilkos vasak őrjítö torka.
Csókolná vízcsepp a patakot. Szegény szeretné a gazdagot.
És összebujna szerelmébe megbékélve a szép, csillagos égbe: a Béke,
A Boldogság, a Bánat, az Öröm, az Alázat a néma feketeségbe...
És vérrel keverve, sírva nevetve remegne
Játszva, keseregve, kergetődzve egy cseppbe, aranyesőbe temetve
Minden... Minden...
Cseppnyi aranycsillogáson, napos éjszakánkon
Ami miénk. Csak a miénk: Az Élet!
Az úr. A Kegyetlen Kegyelmes úr.
A borús. A nevető. A szomorú.
A szent. A szentség.
Élet... Ó, töviskoszorús Fenség
Mindig és most ezen az estén...
Mintha lelkébe fojtaná, aranyszálakkal befonná
Mindenki baját, szivét; a fájdalmát, a szerelmét
A hárfa... A hatalmas égi hárfa
A fekete éjszakába, húrokkal ragyogva a pusztába:
A hárfa, melynek fekete este az ébenfája;
Csillagok csókjai a drótjai, aranyszögecskék srófjai...
Benne remegne a Némaság muzsikája
Az Életet némán zengetné zúgásba.
És...
Tövében ájultan, halotti titokban a néma kín,
Eleven tokjában még él: Egy szív.
Tele vérrel és nem sír.
Csöppenik, csurran, csurran a vére
Kavicsok élére, Bánatok kövére...
Vérében vergődve maga örömére.
Magában dobogva a füves homokba
Meleg felhöcskéket sóhajt a húrokra...
S ezer-ezer csepp felhöcskék
A húrokat csókkal átölelnék
Széltében kóválygva fel, fel... szállna
Mint bús tömjén szép oltárra,
Míg kihunyna láza, lángja...
A sötétben újra lesnék...
Kezüket fájdalmukra tennék
Lesnék... Lesnék... Nem hihetnék...
A szív: enyém!
 
 
0 komment , kategória:  Kertész István  
Kertész István: Vártán
  2014-09-15 07:09:33, hétfő
 
  Kertész István: 

Vártán


Mély csendes az este. Szép szeme lesbe vár.
Haldokló alkony úszik a parton; lip-lopva jár.
Már elbújt a hold, felhőkbe foszolt, sápadt szegény.
Mint a véres sarló, mely fekete tarlón nyulacskát ért
Fekete álom borzasztó tájon... Rém
Csókolta rája halott orcája jegét.
Csend... kiáltását várom... megfojt ez a járom... Oh...
És valahány kunyhó szunnyadó koporsó. A ház
Fehérke fészek. Kesereg az égnek. Csak váz
Nyújtja az égnek a fekete égnek elégett kezét.
Ki lehetett benne?... Lengyel menyecske tán.
Gyönyörű, mint fojtó éjszakán a holló az ében fán.
Hova vitte ágyát? Ki csókolja száját? Szemét?
Bont-e fehér ágyat?... Mért nem hagyott nálam egy falat kenyért.
Mese ez? Vagy álom?... Pocsogok a sáron:
Egy - kettő - három... Oda meg vissza. A bakancsom issza
A virrasztás ízét; Léthe hűs halálos vizét.
Halt! Ki az?... Katona. Minden csak katona.
Isten ostora szánt, tüzes fogatán, bús Galicián...
Megint csak katona. Kocog a lova. Bánt.
Óh... De vele mennék, ha vele mehetnék. Fáj.
Állni! csak állni! A sötétséget várni. Így...
Csipi a szemem hideg üvegszemem. Mint gyík
Ki akar szaladni, szaladva itt hagyni vackát...
Messzi dombról, mint gong, árva ágyúszó bong.
Alig hallik hangja. Szívem koppantó jajja.
És a talpam érzi, hogy a föld vérzi, rázza hátát
Az ember eltátja hangtalan kiáltva száját.
Megered az eső... Az ezüstdrót felhő sír.
Hideg ezüstszemek, ezüst apró szegek, mint millió nyíl.
Óh nagy ezüsttükör. Benne táncol, szüköl alakom.
Két karom kitárva az égre csigázva. Hadarom:
Járkáló figura... Mondd, ki vagy katona! Mondd mi az?...
Mondd. Igaz? Nem hiszem... Háború?... Pista, itt vagy? Itt?... Igaz?
S ázott karom lendűl nehéz fegyveremrűl. S szavam
Csuklik, halklik... kezem megvonaglik... és megcsipem magam.
 
 
0 komment , kategória:  Kertész István  
Kertész István: Új szálláson téli vers
  2014-08-22 06:46:43, péntek
 
  Kertész István: 

Új szálláson téli vers


Nagyon borult a méla táj.
Nagy selymes fülei vannak a csendnek.
Mint barna bársonyos szárnya a bőregereknek,
Vagy puha fekete koromba, ha selyem fekete párnákat vetnek...
A falon öreg bácsi képe, öreg magyar mosolygó képe,
Hunyorgó nézése és fehér koszorú hóhabos prémje a szakálla puha fehérje.
Sima üveg alatt becsukva ez a kép oly furcsa.
Fekete... fehérbe'...
S falra vert agancsok merednek az öreg úr szemébe.
Mintha mozogna szája és kiáltana:
"Öcsémuram... soh'se... inkább fene bánja"...
És a kályha melege zsongatja a csendet.
Az Ember vére sétál a fejébe és muzsikál a Lélek a fülébe.
Mert szenved... Jó hogy az óra ketyeg.
Ócska ciferblattos óra, fehér, csak a koszoruja fekete.
Minden költő dalolna róla...
A Csend remeg, majdnem hogy zúg, ha hangtalan rá száll a fűtött szobára...
Oly jó szenvedni az egyedűlvalóságtba'.
Pedig soha Asszonynak nem volt még jobb dolga, mint itt volna.
A régi csipkés dívány új szerelmet látna.
És vonaglana mámorban a selyem, égőpiros párna.
Mert vérpiros párnát tennék a szőke feje aljába.
És kérném, hogy hajtsa rá gyönyörű nyakát.
Rá haljon, mint a kék-eres hófehér forróveres márvány.
Azután magára hagynám, mint a pap a máglyát.
Lekötném a riadt agancsok közt hencegő kardom.
Felvenném csukaszürke sapkám; a tükörben megigazgatnám.
A csizmámra a síró kis sarkantyúkat raknám...
(Óh, bolond Asszonyok szeressétek a sarkantyú muzsikát)
Megsímogatom forrón fájó fejem.
Kezemre fehér kígyóbőr keztyűt veszek. A szivéig essen rosszul, aki kezet fog velem.
Félkézzel a csukaszürke köpenyemért nyúlok.
A nyakam behuzom... még visszanézek... és eloltom a lámpát.
A köpenyről elhessentett cseppecske kís macskám magának más helyet keresgél.
(Ő pelyhes ezüstszürke és szeret nyújtózni a csukaszürkén.)
És újra álmosan két talpa alá szunyítja fejét.
Már nem is néz, egyet nyelint még az esti világba...
Mit neki, hogy én katona vagyok?
Mi köze, hogy háború van?
Mikor benne a béke dorombol.
De legyen, aki neki enni adjon.
Elaludt... Itt hagyott... Újra magam vagyok. Egyedülvalóságban.
Egyedülvalóságban. Örökkévalóságban.
S oly jó egyedül lenni! Oly jó a füstnek a levegőbe menni!
 
 
0 komment , kategória:  Kertész István  
Kertész István: Gránát
  2014-08-19 07:19:32, kedd
 
  Kertész István: 

Gránát


Holdvilágos nyári éjszakákon, mikor elfáradtak már a fák is búsúlni, zúgni...
És a kőbe ijedett hegy sem remegett, csak hátáén pik-pakkoztak a puskák
Mint távolból a kukoricapattogás... Mint a holt árnyak
Szótlan Magyarok jártak a homályban, az éjszakában, mint fekete subában.
Egy tenyérnyi, árva darabkán nyisszantották, vágták szótlan a búzát
A sápadt hold fényénél szótlan keresztekbe is rakták.
Dalra nem merdűlt senki szája. A lopó csendben nem pendűlt senki kaszája.
Csak vad Csend ült az új Golgotára...
Kaszáltak szegénykék. Dícsérték mindnyájunk felejtett Istenét...
Ó, mégis millió Isten fájdalma szakadt belém.
Őrült csattanásba, velőbe sivító zenebonába vassal rontottak másnap egymásba.
Ember, ellenség, aki mégis csak ember, mint én.
Sáros a ruhája és, mint én, az erdő bujdosó hangyája.
És, ha ordított, szidta a szentet, kit magának teremtett.
Hosszú éccakákon verte a szivemet: "Ostia Madonna!"
Pedig Santa-Luciában, a kis falú templomában
Épp akkor szakította le a Madonna karját - Ó undok emberi találmány - a gránát...
Ó... Én láttam. Sikoltott valami pokoli és a hulló vas Embereket a sziklák közé vetett... és...
Azon a hajnalon, a barna domboldalon nem rontott senki felénk...
Csak foltok tarkáltak, mint a kövek mohája, amit az Idő roskasztott rája.
És a csendbe harangok csuklását, a más ország szavát hozzánkig elhozta a hajnali szél...
Ezért sír millió kisgyerek sírása belém?
...Gyurikám - édes fiacskám - ne nézz a szemembe, e forró verembe...
Örüljél. Örüljél. Ki tudja Te mire születtél...
 
 
0 komment , kategória:  Kertész István  
Kertész István: Vártán
  2014-08-11 06:30:30, hétfő
 
  Kertész István: 

Vártán


Mély csendes az este. Szép szeme lesbe vár.
Haldokló alkony úszik a parton; lip-lopva jár.
Már elbújt a hold, felhőkbe foszolt, sápadt szegény.
Mint a véres sarló, mely fekete tarlón nyulacskát ért
Fekete álom borzasztó tájon... Rém
Csókolta rája halott orcája jegét.
Csend... kiáltását várom... megfojt ez a járom... Oh...
És valahány kunyhó szunnyadó koporsó. A ház
Fehérke fészek. Kesereg az égnek. Csak váz
Nyújtja az égnek a fekete égnek elégett kezét.
Ki lehetett benne?... Lengyel menyecske tán.
Gyönyörű, mint fojtó éjszakán a holló az ében fán.
Hova vitte ágyát? Ki csókolja száját? Szemét?
Bont-e fehér ágyat?... Mért nem hagyott nálam egy falat kenyért.
Mese ez? Vagy álom?... Pocsogok a sáron:
Egy - kettő - három... Oda meg vissza. A bakancsom issza
A virrasztás ízét; Léthe hűs halálos vizét.
Halt! Ki az?... Katona. Minden csak katona.
Isten ostora szánt, tüzes fogatán, bús Galicián...
Megint csak katona. Kocog a lova. Bánt.
Óh... De vele mennék, ha vele mehetnék. Fáj.
Állni! csak állni! A sötétséget várni. Így...
Csipi a szemem hideg üvegszemem. Mint gyík
Ki akar szaladni, szaladva itt hagyni vackát...
Messzi dombról, mint gong, árva ágyúszó bong.
Alig hallik hangja. Szívem koppantó jajja.
És a talpam érzi, hogy a föld vérzi, rázza hátát
Az ember eltátja hangtalan kiáltva száját.
Megered az eső... Az ezüstdrót felhő sír.
Hideg ezüstszemek, ezüst apró szegek, mint millió nyíl.
Óh nagy ezüsttükör. Benne táncol, szüköl alakom.
Két karom kitárva az égre csigázva. Hadarom:
Járkáló figura... Mondd, ki vagy katona! Mondd mi az?...
Mondd. Igaz? Nem hiszem... Háború?... Pista, itt vagy? Itt?... Igaz?
S ázott karom lendűl nehéz fegyveremrűl. S szavam
Csuklik, halklik... kezem megvonaglik... és megcsipem magam.

1914
 
 
0 komment , kategória:  Kertész István  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 8 
2017.07 2017. Augusztus 2017.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 6 db bejegyzés
e hónap: 199 db bejegyzés
e év: 2172 db bejegyzés
Összes: 28603 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1307
  • e Hét: 6000
  • e Hónap: 114161
  • e Év: 1161053
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.