Regisztráció  Belépés
hilon.blog.xfree.hu
"Kinek-kinek az a szép,ami az ő szívét elgyönyöríti!" /Gárdonyi Géza/ Horváth Ilon
2016.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 50 
Arany János: A költő hazája
  2017-03-26 20:19:16, vasárnap
 
 
"Művész hazája széles e világ;
A hírnév országutját lakja ő,
S ez út hosszába' minden olajág,
Minden babér az ő számára nő."
Ám hadd legyen, nem tagadom,
Övé, mely bírja őt, a hon:
De szívem azt sugja minduntalan,
Hogy a költőnek egy - csak egy hazája van.

Kezdődik e hon a csendes tanyának
Küszöbjén, melyhez emlékezete
Köté legelső végét fonalának,
Midőn először útnak erede;
Hová e gondolatvezér
Mulatni vissza-visszatér -
És egy szerény zöld ággal megpihen,
Mint bárkán a galamb, az ősi tűzhelyen.

Ott ismerősen vészik őt körűl
Gyermekkorának játszótársai;
Eléje ott nyájas szóval kerűl
Az agg szülő - tán már csak néhai;
Minden szöget, minden zugot
Úgy lel, miképen megszokott,
Bár őse telkén most a vén Idő
Új gazda: bont, épít, ahol s mint kedve jő.

Mely ott felé zeng, a meghitt beszéd
Anyai tejnek édes folyama,
E szó nyitá meg szívét és eszét
Ajkára ez simult, hogy dallana;
Szerelme bimbó-hajnalán
E nyelvet érté a leány,
S ezen viszonzá a "szeretlek"-et
Vagy a sohaj szócskát, mit visszarebegett.

S a nyílt szivű nép, melyet ott talál,
Vele érzésben és nyelvben rokon;
Dala e nép közt ajkrul-ajkra száll
Örül vagy sír az édes hangokon;
Fogékony ott minden kebel
A dalra, melyet énekel, -
S hogy ebből semmi hang el nem veszett,
Tudnia biztosan, mily boldog élvezet!

Ameddig ily nép fogja őt körűl,
Nép, melynek érzi keble, zengi szája
A költő énekét, - addig terűl,
Ott éri végét a költő hazája;
Azontúl maga jövevény,
Dala üvegházi növény,
Legszebb illatja, színe kárba megy:
Széles világon nincs népe s hona - csak egy!

Innen, hogy ő e népet és hazát
Szeretni tudja kimondhatlanúl:
Nem a dijt méri, melyet tán az ád,
Oltára nem önző lángokra gyúl;
És, bárha szűk, és bárha gyér
A jutalom és a babér:
Ő e honért, e honnal s honnak él, -
Örömeit, búját zengvén, ha dalra kél.

Boldog, ha büszke lantján a haza
Dicsőségének napját zengheti!
Ha nincs multjának vérző panasza;
S reménye vásznát jó szél lengeti!
A dal, mit így teremt ujja,
Egy nemzeti hallelujah,
Visszhangja messzi ég alá kihat -
És fölverendi a késő századokat.

De bár fogy a nép és hazája pusztul,
És a jövendő hallgat, - nem felel,
Bár keble csak bánat dalára buzdúl:
Honát a költő mégse' hagyja el; -
És, mely alélt hattyú gyanánt
Várja magára a halált -
Ő nemzetének hattyuéneke,
Ő, a lant bánatos, haldokló gyermeke.

(1851)
 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
Reményik Sándor: Művészet
  2017-03-26 09:13:32, vasárnap
 
 

Ütött az élet? durva, póri hadnak
Tűrted orcátlan, győztes röhejét?
Én rád hajlok és megsimogatlak.

Az országúton rádfröccsent a sár?
Le rólad égi lánggal égetem,
Az én oltárom megtisztulva vár.

Emésztő láz kavarja, gyötri véred?
Én minden vágyad dalba szűröm át
És bizony mondom: megnyugtatlak téged.

A lehetetlent űzöd sebborítva?
Jer, hadd a hajszát, süllyedj el belém,
Itt minden üdvösséged meg van írva!

Akit legjobban szeretsz, elhagyott?
Kifosztott, ájulásig gyönge vagy?
Jer, támaszkodj rám, én erős vagyok!

Nevetsz, ha buborék vagyok csak, álom?
Kövess és lássa bámuló szemed,
Hogy úr vagyok én millió halálon!

Én megérintem hűvös szürkeséged,
Én új Midás s e bűvös kéz alatt
Izzó arannyá lesz, amihez érek.

Ha van halott virágod, add ide,
Mártsd medencémbe száraz szirmait
S im, mindnek üde, bársonyos színe!

Ha gondod van még, szegény, beteg árva:
A léghajómból rendre kihajítjuk,
Úgy lebegsz majd az őrült magasságba.

Tudom, követ a köznap: porkolábod -
De én ragadlak ünnepi tetőkre
És fenn - egy percre - eloldom a láncod.
 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
Mysty Kata/POET/: Toll és tükör
  2017-02-22 08:35:09, szerda
 
 

A valóság olyan tükör,
Tollba mondja, amit kürtöl;
- szaladó szél, visszhangzó part,
erdő lombja, s lenn a tócsa.

Tollat ragad, s azt amit lát,
Versbe szedi összes titkát.
Rigó hangján, kotta lapján,
Ahol várja mező, s kaptár...

Régi pennám, nem haragszol?!
Félreteszlek már tavasztól,
A múzsám is itt lesz velem,
A rímeknek nincs kegyelem.

Lantos vagyok, azzá lettem,
Élményekkel telik lelkem.
Szabásmintán már a kezem,
A szív formál, követhetem!

Új a tollam, szóra éhes,
Nyelvem hegyén íze édes.

Anyanyelvem oly szépséges,
Szókincsének sincsen vége!

Verseimnek közegében,
Lombosodik közepében.

A szándék szent, teszek érte,
Akaratom hulljon térdre.

Lantom dolga, ahogy mondják,
- tiszta forrás oltsa szomját...

Emberi, ép, s Szép vezessen,
megmaradjon hű nemzetem!

Nőjön is fel, naggyá tegyen,
Árulója sose legyek!
 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
Arany János: A VIGASZTALÓ
  2017-02-12 13:36:52, vasárnap
 
 

Mi a tűzhely rideg háznak,
Mi a fészek kis madárnak,
Mi a harmat szomju gyepre,
Mi a balzsam égő sebre;
Mi a lámpa sötét éjben,
Mi az árnyék forró délben,...
S mire nincs szó, nincsen képzet:
Az vagy nekem, oh költészet!

Ha az élet útja zordon,
Fáradalmit fájva hordom,
Képemen kel búbarázda,
Főmön a tél zúzmaráza:
Néhol egy-egy kis virág nyit,
Az is enyhit egy parányit:
A virágban téged lellek,
Öröme a kietlennek!

Ha szivemet társi szomja
Emberekhez vonva-vonja,
De majd, mint beteg az ágyba,
Visszavágyik a magányba:
Te adsz neki puha párnát,
Te virrasztod éji álmát,
S álmaiban a valóság
Tövisei gyenge rózsák.

Jókedvem te fűszerezed,
Bánatomat elleplezed,
Káröröm hogy meg ne lássa,
Mint vérzik a seb nyilása;
Te játszol szivárvány-színben
Sűrü harmatkönnyeimben,
S a panasz, midőn bevallom,
Nemesebb lesz, ha kidallom.

Verseimben van-e érdem:
Sohse' bánom, sose kérdem;
Házi mécsem szelíd fénye
Nem hajósok létreménye,
Nem a tenger lámpatornya,
Mely felé küzd száz vitorla,
Mely sugárát hintse távol...
Elég, ha nekem világol.
 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
Kosztolányi Dezső: Fohász
  2017-01-24 09:47:04, kedd
 
  Vers, vers, ne hagyj el. Csak most maradj még.
Maradj, maradj itt. Voltál te nékem
kamasz-dicsőség, szívdobogtató,
vad kokain, mitől megbandzsult
részeg pupillám. De légy ma minden,
élet helyett élet, mert már a téli
holdfény inog a háztetőkön,
szél dudorász az utcacsatornán,
s úgy összeszűkül a világ köröttem,
úgy fintorognak rám a viszolygó
tárgyak, mint hajdan csecsemőkoromban,
amikor a sötétbe hagytak,
rémek között, s kimentek a szobából.

1928.
 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
József Attila: (CSAK AZ OLVASSA...)
  2017-01-21 08:39:26, szombat
 
 

Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend
s szivében néha elidőz
a tigris meg a szelid őz.

1937. jún. eleje
 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
Mészely József: Akkor adhatsz legtöbbet
  2017-01-07 09:49:29, szombat
 
 

Gyermekednek akkor adhatsz
értéket, te legtöbbet,
ha mindennap hallgathatja
szívből szóló mesédet,
ha verset olvasol neki
és arra is biztatod,
hogy mint egy találós kérdést
fejtse meg a világot.
 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
Kosztolányi Dezső: A költészethez
  2017-01-05 16:42:28, csütörtök
 
 

Vérig sebezve, lázba futva
a föld sötét tusáitól
kitör nyomott szivemből újra
az égigérő halk sikoly.
Felcsendül a bús, elmaradt dal,
és újra csendbe könnyezem.
S a tört kobozról méla hanggal
zokog le árva énekem.

Költészet, eljöttem tehozzád!
Véremmel írom ezt a dalt.
Lelkem nehéz tusák kinozták,
és kedvem a zavarba halt.
A torkom sírás fojtogatta,
magamba jártam társtalan:
Hallgass meg, árvák édesanyja,
hozzád zokog fuló szavam!

Előttem állt a vészes élet,
s én harcait csak bámulám.
Éhes, dulakvó, nyers kedélyek
között nem nyúltam kincs után.
Szünetlenül másom kerestem,
ki öntelen szeret s megért,
véresre lökdelék a testem,
és senki sem adott segélyt.

Lihegtem a forró gyönyörre,
forgattam a habos kupát.
Majd néztem árván, elgyötörve,
mint győz a nyegle bárgyuság.
Tündérruhába szállt kavargón
felém sok édes látomány,
s nagynéha egy-egy utcasarkon
heves gyönyörről álmodám.

De mind csak álom volt, csak álom,
amit a szél tovább üzött,
s tövis fogadt a puszta tájon,
és égetett tüzes üszök.
Kínáltam az egész világnak
világot érő szívemet,
a többiek utamba vágtak,
s én sírtam ott, mint a gyerek.

Kolduskirályként így bolyongtam
e napsugáros földtekén,
e kapzsi össze-vissza bolyban
már lantom is feledtem én.
Élesztgetém elhalt szerelmem,
uj hont kerestem, szüntelen,
dörögtem a hitványok ellen,
s zokogtam sok bús éjjelen.

S most újólag reád tekintek,
költészetem, te hű arám,
ó, öntsd a tiszta régi hitnek
vigaszsugárait ma rám.
Nem a gyerek zokog teérted,
akit mulattat a koboz:
a férfi, aki a tiéd lett,
és újra él és álmodoz!

Nem kell tovább a szörnyü hajsza,
amelyre sok zokogva néz.
Bút adj, a szenvedés malasztja
édesb tenálad, mint a méz.
Nyújtod karod, a régi szív vár,
rám ontod éjsötét hajad,
s én mint anyámnak keblin immár
nyugszom te rajtad hallgatag...

1905

 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
Kosztolányi Dezső: Fohász
  2016-11-30 08:50:39, szerda
 
 



Vers, vers, ne hagyj el. Csak most maradj még.
Maradj, maradj itt. Voltál te nékem
kamasz-dicsőség, szívdobogtató,
vad kokain, mitől megbandzsult
részeg pupillám. De légy ma minden,
élet helyett élet, mert már a téli
holdfény inog a háztetőkön,
szél dudorász az utcacsatornán,
s úgy összeszűkül a világ köröttem,
úgy fintorognak rám a viszolygó
tárgyak, mint hajdan csecsemőkoromban,
amikor a sötétbe hagytak,
rémek között, s kimentek a szobából.
 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
Lejkoné Kristóf Olga/Poet/: Kiírom magamból
  2016-11-28 11:16:30, hétfő
 
 
Bánatom, örömöm kiírom magamból.
Rímeket faragok őszről, szép tavaszról,
mély érzelmeimet másokkal megosztom,
őszintén, hisz nem kell már alakoskodnom.

Oly sok idő elszállt, míg önmagam lettem.
De szeretteimről szemem le nem vettem!
Mindig megosztottam másokkal magamat.
Most mégsem találok rá méltó szavakat.

Évek jöttek, mentek, sok van már mögöttem.
Volt, hogy megakadtam, de volt, hogy pörögtem,
közben unokáim megnőttek köröttem.
Már csak az angyalok őrködnek fölöttem.

Lehet, hogy még vár rám számtalan feladat.
Lehet, hogy életem már hajszálon halad!
De a szeretetet, mit másoktól kaptam,
nem hagytam magamnak, mindig továbbadtam.

Míg kezemben a toll serceg a papíron,
örömöm, bánatom magamból kiírom.
 
 
0 komment , kategória:  Költészet  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 50 
2017.02 2017. Március 2017.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 4 db bejegyzés
e hónap: 87 db bejegyzés
e év: 290 db bejegyzés
Összes: 1592 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 368
  • e Hét: 1074
  • e Hónap: 11960
  • e Év: 31994
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.