Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Kormann Zsolt
  2017-03-29 11:33:28, szerda
 
  Kormann Zsolt

Bolyongva

Elindultam megkeresni barna-kék szemed
Tapogatva a sötétben ráncos-szép kezed
Alaktalan mosolyodra emlékszem még jól
Mely a Háló szövedékén csalfán áthatolt

Tarka lepkeként libegve, hadd higyjék, céltalan
Talán bíztál remélve: eljön, kinek célja van
A várt boldogság egyre késett, szomjad nem csitult
Távolt kémlelted őrizve, míg a nyár őszbe hullt

Megszoktad, mit elődbe tettek, hangtalanul sírva
Elfogadtad, hogy a sorsod könyve így lett megírva
És évek teltek el hiába, reményed megfakult
Jövőd leláncolva várta, hogy felfakadjon a múlt

De lám a mégis sziklájára egy napon kiléptél
A háborgó, konok vízzel bátran szembenéztél
Leülve, s a hajdani nyarat átélve újra
Fodrozódó tajtékait sokáig bámulva

S a változatlan horizonton ím, egy picinyke pont
Haladva ég és víz között lélekvesztőn bolyong
Játékszere a roppant térnek az elemek színpadán
Még bizonytalan további útja, de a talán már talán

Te már észrevetted a vitorlást, ki legyőzve a vihart
Sós széllel dacolva, mind jobban feléd tart
Vajon eljön-e a perc, hol a képzelet való partot ér
Kérdések közt hánykolódva a hajó is nyugodni tér?
 
 
0 komment , kategória:  Kormann Zsolt  
Kormann Zsolt
  2017-03-28 07:22:10, kedd
 
  Kormann Zsolt

Casanova

Casanova I-érintés

Egy édes, sóhajtó remegő leánynak
Hívjuk őt most egyszerűen: Zsófiának
Megigéz és elandalít álmodozó hangja
Vajon eltűri-e tőlem, s meddig hagyja

Simogató kezem szép combjára tennem
Csillagot varázsol szemén tekintetem
Úgy indul el szépen, lágyan cirógatva
Pihéit érintve, zsibongva haladva

Feljebb, egyre feljebb, hova nem is szabad
Megtalálva a reszkető gyönyörkutat
Aléltan sikoltja üstökömbe túrva
Akkor majd a nevem....és hogy újra... ÚJRA!!!


Casanova II-csókok

Hízelegtem, mert nagyon tetszel
És ha vállad reám hajtod egyszer
Lehúnyva várva, s nyitva ajkadat
Ajkam ez a merész, ízes csókot ad

Meglásd arcod pír futja el akkor
S a pilládon csillogó harmattól
Nem látod majd, hogy újra csókol
Mézízű nyelvem nem fogy ki a bókból


Casanova III-fegyvereim

Átható, veszélyes, lélekgyújtó szavak
Gyönyörű pillangók, amik egy perc alatt
Varázsos, bódító álomba ringatnak
Kihúzzák a valót alólad, s támadnak

Elhitetnek Téged ezer szép mesével
Amit, ha gondolnál fontolt józan ésszel
Magad is lepődve parancsolnál álljt
Csakhogy hallgatnod kell az igéző szájt'

Mely becézve simogat ravasz szavaival
Feltámasztva benned a szédítő vihart
Hogy csókjaimnak sem bírsz többé ellenállni
De ne félj édes kincsem, így jó: nem fog fájni

S van még ezen túl is bőven fegyverem
Elmondani Neked most még alig merem
Lágyan, puhán, hosszan vágyva sikló ajak
Mely beborítja szeretőn combod, s hajad

Hogy reszketve várjad aztán a folytatást
Türelmetlen percekre elnyújtva a hatást
Érintve csak éppen rezgő pelyhed végét
Tüzemmel lehellve hajló tested szépét


Casanova IV-közben

Csak várj..oh, érzem, ahogy reszketsz...
Rohamoznak a vágyak, s szívednek
Nem tud parancsolni soká a józan ész
Kezem tudja, ott járt(!!!) ,emlékezi még

Felgyorsulva dobol, s remeg lihegve
Itt most nincs megállás, bár pihenne
De helyette elfojtva felsikolt a lány
A mozdulat túl heves volt talán : )?

Gyöngyöző cseppjeid fürtömbe hullnak
Vonásaid mily édesek: elárulnak
Óh, dehogy fáj Néked szelíd erőszakom
Önkéntelen szántod hátam: hagyom

Gyönyörködj, ott vagyok szemedben
Csillogva buggyanok ki csendben
Végigfolyok alélt, tüzelő arcodon
És lassan, míg két kezembe fogom

Lágy és nedves redőid közé simulva
Méhed forrásáig a bársony út kinyitva
Engem is elöntenek és birtokba vesznek
Csak várj..oh, érzem, ahogy reszketsz...


Casanova V-beteljesedés

Hogyan is tudnám leírni, mi most betölt
Hisz majd Beléd haltam kedves, s majdnem megölt
Pihegő szerelmed felkorbácsolt tüze
Fogva tartott csillag-örvényed gyűrűje

Vágyaink rohanva testünkből kibújtak
És akkor robbanó fehér napok gyúltak
Befestve cirmosra a lángoló kék eget
Öntudatlan szálltam egybeforrva Veled

Nem maradt több kérdés megválaszolatlan
Adtunk, s kaptunk e csodás, örök pillanatban
Értelmetlenné vált a mikor, hol, és miért
És mindaz, amit addig elmém tudni vélt

Lényegtelen árnyék, második lett csupán
Mindent elfeledtem mézes csókod után
Mert megízleltem, s többé vágy nem gyötört
Mert megismertem karodban a gyönyört
 
 
0 komment , kategória:  Kormann Zsolt  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2017.03 2017. április 2017.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 12 db bejegyzés
e hónap: 256 db bejegyzés
e év: 1137 db bejegyzés
Összes: 4272 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 697
  • e Hét: 8091
  • e Hónap: 46493
  • e Év: 167229
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.