Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Illyés Bálint: Sírhalmok közt . . .
  2017-10-02 06:57:50, hétfő
 
  Illyés Bálint:

írhalmok közt . . .


Sírhalmok közt járok-kelek,
S könyem árja meg-megered . . .
Oh e hantok oly sötétek!
Rajtok a kín csak sötétebb.

Mennyi özvegy, mennyi árva
Lelke sír itt, nyögve , fájva!
Sóhajukból felhő támad,
S vet e tájra gyászos árnyat. -

El se szállhat egyik felhő,
Már a másik nyomba feljő . . .
Oh , ki tudna látni szélylyel:
Hol borong ez örök éjjel?

Kél-e csillag a vak éjben?
önmagamtól félve kérdem,
S mig szivem' rá fájva dobban,
Lelkem azt susogja: "ott van! "

Rezgő könyben, felleg-árnyban,
Mindenütt egy fénysugár van;
S szíveden, - mig vérzik, reszket -
Egy-egy szálat áteresztget! . . .

S kebleden, - mig vijja kétség,
Oszlik, bomlik a sötétség;
És sebed tépdesve Jóbul :
Érzed, hogy az egyre gyógyul.

Oh, e fény, - bár fedje távol -
Sír ölén is átvilágol!
S ajkad a mig szól, tagadva :
Ott találod öt magadba'! -

Vasárnapi Ujság 1873. szeptember 14.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
Illyés Bálint: Golgota
  2017-04-16 08:50:07, vasárnap
 
  Illyés Bálint:

Golgota


Golgota kopáran felsötétlő orma!
Nevedet mi adja századoknak sorba ?
Bérezek órjásához egy parányi rög te !
Melyről azt se tudni, lábához kilökte ?
S mégis úgy kiválsz az órjások sorábul
Hogy egész világnak szeme reád bámul!

Iszonyatnak helye voltál hajdanában ;
Koponyák tenyésztek szirted talajában;
Farkasok virraszták éjid, - a vért nyalva,
S hollókárogásra ébredél hajnalra . . .
De az egynek vére, hogy reád kiomla :
Szennyet, iszonyt rólad el-lemosott nyomba!

A sötét, sivár rög dús termő földdé lett,
Bele hullván magva az örök eszmének;
S oldalán friss fonás fakadott izibe,
Örök zengő forrás, melynek neve : ige.
Zeng, zuhog e forrás, s hova tovább árad:
Hordja üde cseppjét az egész világnak.

Üde csepp !. ... oly tiszta, mint az égi harmat,
Mely születve keblén bíboros hajnalnak :
Le-leszáll a völgyben elrejtett fűszálra
Szintúgy mint a bérezek zúgó czédrusára;
És megújul tőle fű, fa, virág sebten . . .
. . . Az örök szeretet lelke ül e cseppben ! . .

Üde csepp ! . . ez mossa le a ronda szennyet
Az emberiségről, - mely porban fetrengett;
Hogy kezéről lánczot, bilincset leverve,
Mint szabad lény fejét ég felé emelje,
S mint az örök szellem földi képe, mása,
Önmagában Istent : a teremtőt lássa.

Ide csepp ! . . ma már a tenger áradatja,
Mely hajónk' a távol part felé ringatja,
Hol az örök eszmét testesülve látod
S másik éneddé lesz ten-felebarátod . . .
Egy hit, -- egy törekvés milliók szívében . . .
Szeretet a földön . . . szeretet az égen . . .

Mi dicső szép eszme ! . . Ezért omla vére
Az emberfiának Golgota földére . . .
De az ártatlan vér nem omlott hiába;
Bekiált az a föld legszélső zugába . . .
Zsarnokot megingat, trónokat megrenget,
S újjá teremti a régi világrendet ! . .

Oh dicső nagy eszme! hányan meggyaláztak?
Vérözönbe mártva tiszta fehér zászlad . . .
Hányan szórnak követ ma is Golgotára ? . .
S az emberiségnek legszentebb oltára
Ma is e komor hegy . . . Századoknak sirja
Körüle, - s az idő mind hiába vijja ! . .

Eszme eszme után kél, s enyészik újra;
A kor szele mintegy hab hab után fújja . . .
Forgószél a legtöbb; felcsap a magasba,
S a szegény tömeget magával ragadja . . .
És ha visszahullt az, összezúzva, tépve ? . .
. . . Őt keresi ismét, a ki meghalt értte ! . .

Golgota ! központja a világ lelkének !
A kutatva kétlő ész csak hozzád tér meg!
És feléd ver a szív jó, rossz közt habozva,
Vagy ha szenvedések kínja ostorozza . . .
. . . Delejpontja te vagy, ha reménynyel teli;
S hánykódó hit újra csak feléd emeli ! . .

. . . Fénytorony az élet forgó habzajában !
Nélküled a vándor tapogat Inában ! . .
Ha kioltja fényed, nem tud hová menni,
Mert körötte nyomban: a nihil, a semmi !
Czélt találni nem tud többé önmagátul . . .
Bárhová tekintsen : . . köd elől . . köd hátul ! !

Vasárnapi Ujság 1884.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
Illyés Bálint: Nemzetem hajh!
  2017-01-02 09:43:44, hétfő
 
  Illyés Bálint:

Nemzetem hajh!


Nemzetem hajh! mit vétettél
A világnak ?
Hogy szomszédid egyre marnak,
Egyre rágnak . . .
Tán irigylik fényes multad',
Gyászos multad',
Fiaid', kik vérpadon, vagy
Bitón hulltak ?!

Vérrel írtad te neved az
Életkönyvbe;
Mindenik sor honszerelmed
Drága gyöngye . . .
Minden gyöngyszem szenvedésed
Árán termett;
Fenekén a feneketlen
Kíntengernek.

Nincs is rajtad a szemökben
Más nagy csorba:
Csak fejedet, hogy nem hajtod
Mégse porba.
Ezt irigylik tőled a sok
Szolganépek;
De ez a te legeslegszebb
Dicsőséged!

Ne is add e dicsőséget
Semmi áron;
Többet ér ez, mint akármi
Czifra járom.
Kebleden bár legyen a seb
Egyre mélyebb:
Csak ne üljön homlokodra
Szolgabélyeg!

Fel a fővel! bár dobálnak
Kővel, sárral.
Ronda porból te csak mindig
Fennre szárnyalj!
A ki büszkén, bátran néz az
Izzó napba:
Azt a nap: a szent szabadság
El nem hagyja!

Vasárnapi Ujság 1892.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
Illyés Bálint: Változik itt minden .. .
  2016-05-31 08:26:17, kedd
 
  Illyés Bálint:

Változik itt minden .. .


Változik itt minden . . . koszorúját a föld
A tavasz kebléről ősz ölébe dobja . . .
Lágyan ring a szellő, - majd haragja felhők
Szilaj paripáit kergeti robogva.
. . .Változik itt minden .. . a könyből szivárvány,
S a mosolyból bánat rezgő könye válik . . .
Csak te maradnál-e, mint a néma bálvány, -
Te ne változnál-e, oh ember, halálig?

Szép tavasz mosolyog feletted is .. . ne hidd,
Hogy örökké tartson ifjúságod éke !
Vágy, remény, szerelem, mi édesen hevít,
Alig veszed észre, hogy magát leélte.
Tarka képzetidnek hímes lepke-szárnya
Összezúzva, törve, - alig-alig szállhat;
Tűnik, tűnik a nap, - és növekszik árnya,
S homlokodon megűl, mint sötét bubánat!

Változik itt minden . . . Mit teremte egy kor:
Szépet, nagyot, dicsőt, - elnyeli a másik.
Épit, épit ez is, - tán fölépül egykor? -
Hasztalan! - felé már a sir szája ásit!
Nem is vár időre, - maga őrli a fát
A parányi féreg, hogy omoljon porba . . .
Maga dönti le az ember a szent oltárt,
Melyre annyi égő áldozatot horda.

Változik itt minden .. . kit ma zeng az ének,
Holnap a gyalázat mocsarába dobva . . .
S hol a máglya égett, - Hussznak, Galilének: -
Ott emelkedik ma a dicsőség szobra.
- Egy marad örök csak, - minek vége nincsen:
Önzésed oh ember! - mely mindent besároz. . .
S a te nagy szerelmed, oh hatalmas Isten!
Mely fölemel ismét a porból magához.

Vasárnapi Ujsag 1869.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
Illyés Bálint: Pünkösd Ünnepén
  2016-05-15 08:13:59, vasárnap
 
  Illyés Bálint:

Pünkösd Ünnepén


Piros pünkösd napján
Mit kérjek, mit kérjek ?.
Hófehér galambját
A világbékénék.'...
Mert akkor lesz földön
Az istennek lelke,
Ha a világbéke
Azt körülölelte!

Lejár a szentlélek
Már századok olta,
S az emberi szívbe
Ma sincsen beoltva...
Önző földi érdek
Örvénylik fel abban .. .
És az emberiség
Vergődik a habban !.. .

Egyik vérbe' gázol,
Másik könybe' fürdik;
Az erős a gyöngét
Letiporja földig...
S morzsalékért míg küzd
Hangyaboly módjára,
Kincseinek tűzbe
Legjavát dobálja.

Az egész világ egy
Háborgó tüzláva,
Ki-kitör belőle
A sustorgó pára,
Hogy a bűnös földre
>Bánom-hamvat< hintsen .. .
El-elalszik újra,
De nyugalom nincsen!...


Hófehér galamb, szállj!
Hadd lebegje szárnyad,
Messze-kék határit
Körül a világnak !.. .
S zsarnokok szívébe,
Kiket a föld retteg,
Hints az égi mézből,
Hints egy drága cseppet!.

S hol a testvér ember
Testvér ellen fordul;
S jogait bitorlja,
Erőszakkal s orvul;
Szárnyad érintésén
Hadd viruljon újra :
A testvériségnek
Rózsakoszorúja !...

Szállj fehér galamb ! szállj
Olajággal, mézzel!
A míg minden szívet,
Lelket megigézel...
S egy közös nagy eszme
Gyújtja azt szent lángra,
S egy közös oltárról
Tör az égnek lángja !

Ajkad égő csókját
Nyomd rá a világra!...
Hadd nyiljék ki, rá a
Szeretet virága!...
S hol a fagyos börtön,
S hol a máglyák égnek,
Legyen új tavasza
Az emberiségnek!..

Vasárnapi Ujság 1890.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
Illyés Bálint: Húsvét ünnepén.
  2016-03-27 09:00:37, vasárnap
 
  Illyés Bálint:

Húsvét ünnepén.


Zúgó harangok érczes öble
Feltámadást hirdetve zeng . . .
S mint hogyha földre szállna, zengő
Hangjával, minden égi szent:
Örömsugár rezg a szivekben,
S hő fényitől oszlik borúja !
S repesve zendül szájról szájra:
> Alleluja! Alleluja! <

Az eltiport nép sírra néz ma,
Melyet az eszme feltörött! . .
>Nem ! nem maradhat, a mi szent volt,
A durva föld-porok között! . .
Jog és igazság égre törve,
Bár százszor essék, fölkel újra !<
Ah hogyne zengne ezrek ajkán :
>Alleluja! Alleluja!<

Börtön sötét űrében sinlő,
Kit ármány tőrbe csalt gazul,
S bilincsét rázva zord kedélylyel
Mond: >égen többé nincsen Úr !<
Mozdulni érzi szivét, s mintha
A béke-angyal rásimulna:
Hivő kebellel zengi fennen :
>Alleluja! Alleluja!<

A sir felett kesergő árva,
Ki földbe zárta mindenét,
És árva sorsát megsiratni,
Szegénynek, könnye nincs elég :
Föl, égre néz ma, s dúlt szivében
Szivárvány gyúl a borúra,
És térdre hullva zengi hévvel:
> Alleluja! Alleluja !<

Jer, szenvedőtárs ! kit az élet
Remény s örömben megrabolt . .
Kereszt alatt, im' nézzed: Ö is
A sir poráig meghajolt!. . .
S ma győzedelmet zengi vissza
Múlt századok örök tanuja :
A vén idő.' .. . Ah zengjük véle :
>Alleluja! Alleluja!<

1887.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
Illyés Bálint: A hír
  2015-12-11 09:01:33, péntek
 
  Illyés Bálint:

A hír


Bűvésznő! varázsbotoddal
Ki uralgsz a földtekén, -
Látva bűverőd hatalmát:
Féllek és csudállak én!

. . . Te a könnyü lenge pelyhet
Sziklává varázslod át,
Orkánná az enyhe szellőt,
Bérczczé a rónák porát!

Kezeidben nincs kicsinység,
Mely ne nőne nagyra fel;
A mi tegnap czérnaszál volt,
Holnap már hajókötel.

És a nagyság, oh a nagyság!
Még könnyebben bánsz vele -
Reggel égbonyuló czédrus,
Este - a fűz vesszeje.

És előtted nincs titok lenn
A kerekvilág alatt:
Szemeidnek lángsugára
Általjárja a falat.

Látod a férj és feleség
Nagy titokba' mint perel;
Látod azt a tiltott csókot,
Mely sohasem csattan el.

Látsz te annyit, látsz te mindent,
A mi megvolt, s megleszen . . .
Látod a mit a sziv érez,
S mit nem érez sohasem

Kitalálod a mit gondol,
S mit nem gondol ember-agy . . .
Szemeidnek nyitva minden,
S te a titkok titka vagy!

Oh bűvésznő! - gyarló ajkam
Még beszélni sem meri:
Mint az urnak, van hatalmad
Semmiből teremteni! . .

Szárnyad is van és sebesebb
Mint a sasnak szárnyai .'. .
Egy határról más határra
Percz alatt tud szállani.

De azért csak bőregér vagy,
Bújsz a naptól szerfelett .. .
Mert az éjnek vagy szülötte,
S mert hazugság jár veled! -

1870.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
Illyés Bálint: Ez az élet
  2015-12-08 02:14:29, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
Illyés Bálint: Változik itt minden
  2015-12-06 10:06:03, vasárnap
 
  Illyés Bálint:

Változik itt minden


Változik itt minden, koszorúját a föld
A tavasz kebléről ősz ölébe dobja,
Lágyan ring a szellő, majd haragja felhők
Szilaj paripáit kergeti robogva.
Változik itt minden, a könnyből szivárvány,
S a mosolyból bánat rezgő könnye válik,
Csak te maradnál-e, mint a néma bálvány,
Te ne változnál-e, oh ember, halálig?

Szép tavasz mosolyog feletted is, ne hidd,
Hogy örökké tartson ifjúságod éke!
Vágy, remény, szerelem, mi édesen hevít,
Alig veszed észre, hogy magát leélte.
Tarka képzetidnek hímes lepke-szárnya
Összezúzva, törve, alig-alig szállhat;
Tűnik, tűnik a nap, és növekszik árnya,
S homlokodon megül, mint sötét búbánat!

Változik itt minden. Mit teremte egy kor:
Szépet, nagyot, dicsőt, elnyeli a másik.
Épít, épít ez is, tán fölépül egykor?
Hasztalan! felé már a sir szája ásít!
Nem is vár időre, maga őrli a fát
A parányi féreg, hogy omoljon porba.
Maga dönti le az ember a szent oltárt,
Melyre annyi égő áldozatot horda.

Változik itt minden, kit ma zeng az ének,
Holnap a gyalázat mocsarába dobva.
S hol a máglya égett, Husznak, Galilének:
Ott emelkedik ma a dicsőség szobra.
Egy marad örök csak, minek vége nincsen:
Önzésed, óh ember, mely mindent besároz.
S a te nagy szerelmed, oh hatalmas Isten!
Mely fölemel ismét a porból, magához.

1870.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
Illyés Bálint: A pallos és a kard.
  2015-10-07 08:12:22, szerda
 
  Illyés Bálint:

A pallos és a kard.


Lovagteremben ékesen,
Sorban az ódonnat falon
Sok drága fegyver függe fenn, -
S szögletben egy sötét halom.
Középen, - mintegy tükörül,
- Hol ívbe ment a bolt fala -
Sugárzó fényt hintvén körül,
Egy széles pallos függ vala.
S hogy elhangzott az estharang,
S sírból kikelt az éji nesz,
Teremben is csendül a hang,
S szól a pallos a többihez:

,,Hallom susogni minden éjen át
Közöttetek a versengés szavát,
Önérdemét hirdetvén mindenik,
Sok csőcselék, miként hetvenkedik. . .
Tőr és gyilok titokba' mit teve,
Miként röpült a nyíl gyors vesszeje,
Mint döngeti az izmos harczi bárd
Sok büszke várnak százados falát.
S magának adva mind az érdemet,
Irigy kicsinylő szemmel méreget:
Az első hely - mond - e terem falán,
Nem engemet, - őt illetné talán?! -
Oh csőcselék nép! - hitvány polyva had!
Ki önszemedben mások fénye vagy,
Pirulj el hetyke törpeségeden!
- Im elbeszélem én is életem . . .

Remegve félt hatalmasok kezén
Parancsot osztva tündököltem én . . .
Előttem, - bármi hitvány szolga vitt -
A büszke ember meghajolt porig,
Es esdekelve kérte életét,
Ki másokét kaczagva tépte szét. -
Hatalmamat rettegve milliók,
A csorda nép kezemben labda volt,
Bölcs és bolond, jó és gonosz felett,
Villogtatám én egyként élemet.
- Nézd ezt a vért! - ez hősök vére itt,
Kiket halálra lelkök lángja vitt,
Kik büszke fővel láttak száz halált,
S a büszke fő - egy intésen levált.

Majd uttörők, magas lángszellemek,
Népek merész vezéri jöttének,
Tagadva kényt, tagadva nyers erőt,
S hatalmamon a porba hulltak ők!
De hajh ki tudná: mi van irva fel
Rám a megöltek vérbetűivel ?
Itt hitszabadság, ott jogküzdelem,
Itt lángoló szív, őrült szerelem,
Ott lelkesülés magas eszméért,
S emitt sötét bün festé rám e vért.
S élet-halállal mig igy játsztam én,
A csordanép bókolva jött felém,
És nyaldosá hizelgve, mint az eb,
Urának talpát a jámbor sereg.


Im multam ez! - és most Ítéljetek:
Van-e csak egy is, mint én, köztetek?
Illő tehát, hogy meghajolva mind.
Tekintsetek e hely királyakint,
S ha ajkatok még felsusogna rám,
Dicséretemről szóljon az csupán!"


Szól, büszke gőggel nézve szét
A pallos a terem falán,
S bámulva őt a szolga-nép,
Hizelgve hajlong, mind a hány . . .
De zugban a sötét csoport
- Az elvetett, a rozsdamart -
Haragja zúgva, búgva forrt,
S kilépve szól - a büszke kard:

,,Őnérdemed hallám mint hirdeted,
És meghatotta lelkem e beszéd.
Bámulom én is, mint a szolgahad,
Oh büszke pallos, nagy hatalmadat!
De nem dicsőség, - szégyen az reád.
Mit hetyke gőggel elbeszéle szád!
Bár birtokodban élet és halál,
Mások kezén csak eszközül valál,
Rut eszközül,- szolgálva zsarnokod,
Mig népe vérén szomja jóllakott,
S ez, - megpuhitva lelke kínai:
Tanult urának bókot mondani,
Hajlongva, csúszva porban, egyaránt
Nagy és kicsiny, - hizelgő eb gyanánt,
És szellemét kioltva, mint barom
Igába' tűrt a tarlott ugaron. . . .
Uralkodál bűn és erény felett
Bölcs és bolond remegte éledet,
S kit szive lángja elkapott, hevét
Vérével oltva, a porig veréd.
S igy jót, gonoszt szolgálva becstelen,
Nadály gyanánt csüggtél az emberen !
Ez érdemed ! - oh átkok átka ez! -
Szégyen tapadva multad fényihez . . .
Mi vérbetűkkel irva arczodon,
Nem lángoló dics az, sötét korom!


S mi voltam én? - kérd gúnynyal ajakad,
Hogy ajkamon rád ilyen vád fakad, -
Mi voltam én, rút rozsdamart aczél?
Eszköz, miként te! - ah, de drága czél!
Hősök kezében küzdve népjogért,
Bennem nagy eszmék szebb jövője élt . . .
Most sziklagát, hol a bűn megtörék;
Majd életosztó fénysugár valék . . .
Remegtetém a földnek zsarnokit,
A merre hősöm büszke karja vitt,
S epedve néztek kinjok tengerén
Lelánczolt népek milliói felém.
Ah láttam én, ah láttam annyiszor.
Mint sáppadoz előttem a bitor,
S mint ing a föld a büszke trón alatt.
Ha rávetek egyetlen sugarat . . .
És láttam a föld parány emberét,
Mi nagy, ha egyszer fölemelkedék ! . . .
Nézd ezt a vért, mely rozsdaként fereszt,
Ezrek szivéből egy ontá ki ezt!. . .
Bérenczek ők, - s ez félisten vala, -
Csudákat tőn lelkének általa . . '.
Oh láttam annyit! - mért beszéljem el?
Fölirva rám a mult betűivel,
S ragyog fölöttem, mint az égi fény . . .
. . . A szent szabadság kardja voltam én!

Szolgálva igy nemest, dicsőt, nagyot,
Népek szivében eszménykép vagyok,
Es látni vágyik ujra fényemet, -
Mig téged borzadással emleget.
Hagyd fényedet! - letünt örökre már, -
Mig rám dicsőbb kor szebb jövője vár!. .
. . . Zsarnok hatalm' szétomló hóhalom,
De a szabadság örök hatalom !"

1869.
 
 
0 komment , kategória:  Illyés Bálint  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 199 db bejegyzés
e év: 3056 db bejegyzés
Összes: 29485 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1385
  • e Hét: 16811
  • e Hónap: 133645
  • e Év: 1709470
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.