Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
Bartók Lajos: Ősszerl a Tátrában.
  2017-11-18 08:22:27, szombat
 
  Bartók Lajos:

Ősszerl a Tátrában.

(Kárpáti emlékeimből.)


Midőn elhagynak, fölkereslek téged,
Mások búcsúznak : üdvözöllek én
Haldoklásodban, elhagyott természet,
Hervadt vidék, őszöd bús éjjelén.

Megvénülének a kárpáti ormok,
Shó van a Lomnicz mély redőiben,
Fehér redős a barna sziklahomlok,
Mely fergeteg tüzétől lőn ilyen.

Ah, vénülél, de nem görbült gerinczed,
Százszor száz éved nem roskaszthatott;
Dísz nélkül is te büszkeségre inted,
S úrkodni az embert parancsolod !

Nem vága szikrát Sándor harczi méne
Patkóival, tiporva homlokon ;
Kárpát, hódítva rajtad át nem lépe
Sem Hannibál, sem nagy Napóleon.

Trónjokká ormod' istenek se tették,
Mint az Olympot, elhagyatva nagy !
Te a mulandóság, vagy tán öröklét
Ledönthetlen királyi széke vagy.

S midőn mindenki elhagy, fölkereslek,
Kővadonodba szívem' rejteni.
Szivem, meglelvén elhagyatott kebled,
Elhagyottságát már nem érezi!

Ah, puszta és rideg valóság honja,
Ez ingó föld kemény alapköve, -
A gyönge érzés zordon gyilkolója,
S mennynek, merésznek vagy oszlopja te!

S erőtlen szó is, nagyszerű Kárpátok,
Mennydörgésként zeng vissza tőletek:
Kik lenn, a lágy síkságon elromlátok,
Korcs ivadékok, ide jöjjetek,

Becsűletet tanulni, félni istent,
Szabadságot szeretni, s a halállal
Újjá születni, jobb s erősbbé itt fent, -
Általatok, hatalmasságtok által !

Vasárnapi Ujság 1889. deczember 29.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Bartók Lajos: Mi lesz velünk, ha meghalunk?
  2017-11-16 07:53:35, csütörtök
 
  Bartók Lajos:

Mi lesz velünk, ha meghalunk?


Mi lesz velünk,
Ha meghalunk ?
Porrá leszünk ?
Feltámadunk?
A légbe fúl lelkünk, ha szabadul
A zsarnok test rabszolga-jármibul ?
A sírnál mindennek örökre vége ?
Fényt, szennyet, mindent elmosand a Léthe ?

Mi lesz velünk,
Ha meghalunk?
Lesz örömünk,
Vagy bánatunk ?
A fátyolt csak emlékünkre vetik,
A holtat az öröklők nevetik ?
A kőpyrámis azért nyomja sírunk',
Alóla holtak fölkelni ne bírjunk?

Mi lesz velünk,
Ha meghalunk ?
Üdvözülünk?
Elkárhozunk ?
Az eszközzel, mely egyszer már törött,
Megsemmisül az is, min működött ?
S nemesb felünk, mely harczban állt a bűnnel,
Mig él a rossz, enyészni sírba tűn el ?

Mi lesz velünk,
Ha meghalunk ?
Nincs szellemünk,
Csak anyagunk . . .
Míg a gyönyört érzékled, addig élsz.
Szebb kort ne higyj, mely hantodon tenyész !
Ki sírjába veté reménység magját,
S gyümölcsöt vár : életbölcsek kaczagják !

Mi lesz velünk,
Ha meghalunk ?
Se nem eszünk,
Se nem iszunk!
Hát, ember, fald egymást, a míg birod,
Ontsd egymás vérét, ez legyen borod!
Most kell meghíznod, míg benned a pára,
Hogy jó falat légy férgek asztalára !

Vasárnapi Ujság - 1885. julius 19.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Bartók Lajos: Őszi vándorok.
  2017-10-26 08:27:04, csütörtök
 
  Bartók Lajos:

Őszi vándorok.


Repülnek hárman őszi szélben :
Felhő, madár és falevél,
Hetedhét ország ellenében,
Hová nem ér jégszívü tél.

>Rossz mostohánk, kergess, üvöltözz,
- Sóhajt a felhő s könyje hull, -
Előbb jutunk a drága földhöz,
Tengerek álján messze túl!<

>Én fáradok, - hervadt levél így, -
Nekem nincs szárnyam, kis madár !
Oh, végy szárnyadra s dél felé vigy,
Hol uj virúlást nyújt a nyár !<

<Csak ülj vállamra, - a madár szól,
Sokszor pihentem árnyadon,
Mig benn a szív, fönn a nap lángolt . . .
Most betegek vagyunk nagyon !<

És szállnak uj erővel hárman,
S tengerhez ők elértenek.
Madár köszönti nagy vidáman,
De felhő sír, levél remeg.

Könnyekben a felhő felolvad,
Nem bírva súlyos bánatát,
Mélyére hull a kék haboknak,
Mosolygóbb égre nem jut át.

S reszketve a levél leszédül
A sírba, mely nyugvástalan,
Elesve délszak ligetétül,
Hová remény vonz csábosan.

Boldog madár! emelve szárnyak,
Túlszáll a sors kietlenén,
Dalol virányin örök nyárnak,
S pihen virágok lágy ölén.

Vasárnapi Ujság 1888. február 26.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Bartók Lajos: Keresztfa a hegytetőn
  2017-10-24 08:30:58, kedd
 
  Bartók Lajos:

Keresztfa a hegytetőn

(A kárpáti emlékekből.)


Egy vén fenyőt róttak keresztbe,
Ez Üdvözítőnk feszületje.
Kezdetleges pór-kéz faragta,
Urunk, a Jézus, nincs is rajta.

De bárha készült durva fából.
És nem művész, ki ilyet tákol:
Bizonynyal Ő ezt vitte vállán.
Bűnből az embert visszaváltván.

Ez Üdvözítőnk keresztfája,
Ezt vonszolá a Golgothára.
Terhe alatt a kőbe mélyedt
Nyomát csókolják jámbor népek.

Verejtékét ivá a szikla,
Most forrásban bugyogja vissza.
Vércsöppjei a piros eprek
Lába előtt a szent keresztnek.

Hol illatát a fenyves ontja,
Itt áll az ég útmutatója,
Szűk ösvényén a hegytetőnek,
Enyhül a roskadt csüggedőnek.

Itt hullanak az ég könnyűi,
Bús terhit a felhő kiönti,
S itt könnyül a sújtott, a jámbor
Siralomvölgyi, földi vándor.

Mindegyikének meg van terhe,
Inség alatt vallok megtörve.
Oh Jézus! s mint te a hegy ormán,
Felfohászkodnak, roskadozván.

De hol vagy, oh Úr, oh Megváltó ?
Rád hol talál hozzád kiáltó ?
Ez árva nép meg sem szerezhet,
Hogy jelképben ékítsd kereszted'!

>Följebb tekints!< szól a magasban.
>Keresztem' én rég odahagytam,
Dicsőség várt rám, szenvedőre,
Mert a kereszt az ég lépcsője !

>De lát a nyomorú, ha porbul
Hozzám segélyért esdve fordul.
Nem puszta már e kínok fája :
Ismét szenvedni szállok rája !

>S fejemnek tövis-koronáját,
S vérző szivem' átverve látják,
S föl van kezem megint szögezve
- Üdvökre nékik - e keresztre.

>Örök dicsőség fenségében
Szánandó sorsuk' jobban érzem.
Jajokra ismét vérzenem kell:
Ne hagyj elveszni, istenember!

> Mint isten : ülök égi trónon,
Mint ember: szenvedni vágyódom
Az emberért, keresztre újra,
Tanítva tűrni s vigaszt nyújtva!

>S ha koldus, béna,megtört lelkek,
Nyomoruak itt összeesnek,
Vérző kezem' segélyre nyújtom :
Följebb, fiam, az égi úton !<

Vasárnapi Ujság 1887. márczius 27
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Bartók Lajos: Isten veled!
  2017-09-30 06:33:35, szombat
 
  Bartók Lajos:

Isten veled!


A tenger már nyugodni készül,
Az alkony ég hullámain,
Rózsát hint rá emlékezésül,
Sóhaj leng szellők szárnyain.
Szivednek édes tengerében
Csak ily hullám az én emlékem,
Az est rá búcsufényt vetett, -
Szived megnyugszik elsimulva,
S a hullám eltűnik percz múlva
Álom gyanánt . . . Isten veled!

Oh, mert szived, miként a tenger,
Oly mély és oly határtalan,
S múlékony, játszi érzelemmel,
Mint hullámmal borítva van ;
De kebled legmélyére rejted
Igaz gyöngyöd, szived szerelmét,
Mely bírni készté szivemet.
S szivem hiába szállt a mélyre :
Mint kavicsot, a part-fövényre
Kiszórtad őt . . . Isten veled !

A csillagok már föltünének,
A tenger, nézd, tőlük ragyog,
Mikéntha tükre vón' az égnek, -
S én nem találok csillagot!
Enyim nem ég ott, mely vezérljen
Hogy viharok közt bár, elérjem
Üdvöm a távol part felett.
Még halni sincs reményem érted,
Itt ássa sírom az enyészet,
A feledés ! . . . Isten veled !

Keletről majd fölkél a hajnal,
S a szerelem égő szinét
A kék habokon bibor arczczal,
Győzelmesen árasztja szét.
De rám nem virrad már ez éden,
A fájdalom egy könnycseppjében
Az üdv napja elsülyedett . . .
A tenger elmerült homályba, -
Éj szállt rám, melynek nincsen álma :
Nem látlak már ! . . . Isten veled !

Isten veled! És hogyha válunk :
Örökre jobb elhagyjalak,
Mert egymást újra viszontlátnunk :
Új válás kínforrása csak !
Te csak távol léssz, bár öleljem
Kebled, ha nincs szivedben helyem,
- Csak ki szeret, az nem feled ! -
S én el nem hagylak, bármi távol
Száműzve szemed csillagától . . .
Örökre hát . Isten veled!

Rimini, 1901 szeptember.

Vasárnapi Ujság 1905. január 1.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Bartók Lajos: Dal.
  2017-08-11 08:45:12, péntek
 
  Bartók Lajos:

Dal.


Kedves leány, ugy-e azt képzeled,
A szív, ha fáj, valóban megreped,
Mint egy pohár, mely még kezünkben ép,
S lia földre ejtjük, már csupán cserép !

Ne hidd! A sziv oly könyen nem törik,
S eltörve, mint épen, verése vig.
Borral, mámorral tölti szerelem,
S hogy már oda - nem tudja maga sem !...

Pápai Hirlap 1888.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Bartók Lajos: Menj, ifjúság . . .
  2017-05-08 07:42:29, hétfő
 
  Bartók Lajos:

Menj, ifjúság . . .


Menj, ifjúság, csalóka álmaiddal,
Te pusztaságon játszó délibáb,
Fellengző s mélyre szálló dalaiddal,
Miknek szerelmét meg nem hallgaták,
S mik gyengék voltak népet hívni harczra,
És gyenge a nép, hogy fegyvert ragadna!

Eltévedt vándor én, mily hasztalan
Éltem és fáradalma : csak most látom,
Midőn éj száll rám s czélom messze van,
Reményem hűtlen s halva ifjúságom.
Hurczol, kitört fát, vak viharnak mérge,
Örömim lombját elhervasztva, tépve.

Nem hívlak vissza, szerelem! Bevégzém.
Kerestelek. Csalódás van nagyobb.
S emléke sem lesz már, hogy lángolék én,
Csak e sötét betűk, hideg lapok;
Mint síri jelről, ebbül olvasandják,
Hogy forrongó szív lelte itt nyugalmát.

De keserűbb, oh hon! egy szeretődet
Hogy nem találtam, szíved férfiát,
Ki Miltiadesnél hűbb és szegényebb
Aristidesnél s akkor is imád,
Ha száműzés köve, hálátlanul,
Marathonról hozott sebére hull . . .

Csak múlté már az ily dicső. . Te sértett
Hazám ! mért nem jön új hős, bosszúval,
Hogy végig verje a világot érted !
Mért szellem-ajkon a kürt nem rival,
Mely harcz után is, bár ez elveszett,
Egykor lesujtá ellenségedet!

E kürtbe lelkem kilehelni vágytam,
Mint harczi hattyúdal hangozni el.
Menj, ifjúság! lantod siket magányban
Lepattogzó húrokkal vesztegel.
Nem lándsa tépi, harczrahívót, harczban,
Dicstelenül sorvad meghallgatatlan!

Vasárnapi Ujság 1885.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Bartók Lajos: Szilveszter apó
  2016-12-31 10:26:00, szombat
 
  Bartók Lajos:

Szilveszter apó


Nincs élet a földön, égen ifjúi hév.
Itt már az utolsó nap !... Meghal az év!
Baktat, batyu vállán, görcsös boton ökle,
S ősz, hosszú szakállát beesve a hó,
Bundája pereme közül ki köhögve,
Szilveszter apó.

Kísérteti fényű a téli mező,
Ott surran, a légben rémledező ! . .
Apjokhoz az anyjok oda lippen, a torbul
Tartván haza: >Szent egek! itt a zsidó,
Áhásver!...< >Ugyan már! Csak egyet fordul
Szilveszter apó!<

Csápolja gebéit késett fuvaros :
Szilveszter a kasba ne ugrana most!
Butyrával igyekszik fedélnek alája
S körmébe fúj egy más vékony utazó ;
Hátul köti farkát, ha útba találja
Szilveszter apó!

A föld körül egyet fordul az öreg.
Kop, kop! Kinek ablakait veri meg ?
>Sebten, gyerekek! Csizmácska, czipőcske
Ajtó elibe ! A mi szép, a mi jó,
Beggelre hogy azzal színig tele töltse
Szilveszter apó!<

Bomm !... éjfelet a torony-óra ütött.
Hanyatt dül a bakter, mert tornya fölött
Kürtjébe a mint fúj, órjási kisértet
Lebben föl, azonnal szétfoszladozó...
S ím, egy csecsemőbe botlik, - a mivé lett
Szilveszter apó!

Meghalt az öreg, meg a hajdani név,
Ám újra, reménytelin él az új év.
Csak nőjj, te mosolygó gyermek, gyarapodván,
És most a ki új vagy, légy majd te is ó,
S ifjodva köszöntsünk, élted sora fogytán,
Szilveszter apó!


Vasárnapi Ujság 1888.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Bartók Lajos: Románcz.
  2016-08-16 07:51:57, kedd
 
  Bartók Lajos:

Románcz.


A szél fodrozza a folyómedert,
Hulláma a csónakba hull. .
Csókolj meg és ne félj ! csak lábaid
Csókolná ö is boldogul!
A völgyi szellők is, kedves, feléd
Szerelmet hajtanak . . .
Szerelmesek, vigyázzatok,
A csónak ingatag!


A könnyű Vág mint szilaj paripa
Ragadta el a csónakot. .
Ölelj át és ne félj ! tündéröket
Ismerik benned a habok !
A parti sziklák nefelejts-szeme,
Kedves, feléd kaczag . . .
Szerelmesek, vigyázzatok,
A csónak ingatag !

A mélyből szirt leséilg, az evező
Csók közt kisiklik, ott suhan . .
Ölelj, csókolj meg ! ha lengő hajad
Vitorlám lesz, könnyű utam !
Vezércsillag hajóm fölött szemed,
Révem e hő ajak . . .
Szerelmesek, vigyázzatok,
A csónak ingatag !

A part egymásnak adja a kaczajt :
Szerelmes könnyen elmerül! . .
Arczod miért ég, kedves ? itt az est.
Nap sem vigyáz ránk éberül. .
Csak hab fecseg s a tajtékzó szilaj
Hullámok morganak:
Szerelmesek, vigyázzatok,
A csónak ingatag !

Vasárnapi Ujság 1902.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
Bartók Lajos: Szemere Miklóshoz.
  2016-05-31 08:19:35, kedd
 
  Bartók Lajos:

Szemere Miklóshoz.


Uj húrokat lantomra! zengjen ének
Mulattatásul az ősz Szemerének,
Kinek feje, mint Kárpát, oly öreg,
De szíve ifjú, ifjú mint a reg.
Ezért kél lelkem vándor szárnyakon,
És száll feléd, vidám Anakreou,
Hogy hajlokodnak felfutó benőtt
Ablakközén találjon pihenőt.

Oh, boldog vagy te, s irigyelt magány,
Melynek derűben nyugszol pázsitán !
Idötül meg nem rozsdált hangszered
Dalában most is ég, hevül, szeret.
Talán a gyermek Bakhosz szigetére
Leltél, hol a hab közt leslgg Cythére,
S ártatlan csókot vált a partról véle
Szegény Adonisz rózsává lett vére . . .

Rejtett tanyád tündérszigetje messzi;
Tengernél hívebb tiszta ég övedzi,
S elzárja tőled e sötét világ
Szörnyű küzdelmét, szörnyebb bánatát.
Csak elkigyózó barna vonalul
Bukik föl e föld látköröd alul,
Mint fekete villám, de rád vigyáz
Erdődben a mély ábrándu driász.

Szőlődbül a bohókás Orcád
Incselgve rikkant hangosan reád.
Nappal rigók, és este csalogány
Zengésitől mélyebb még a magány;
Magok módján ők csak neked verik,
S természetes hangon te is nekik,
Mig az estéli szél közbe fuval,
S játszik fejeden a koszorúval.

Lemenő nap piros sugarat ejt,
S meglopja a piros habu kehelyt,
S végig szalad a húrokon kezedben,
S a dal ihlettől, nem a kéztől rezzen.
Lehet remek, lehet hangod tündéri,
Mely istent s a szabadságot dicséri,
S lehet mennydörgés nagyszerű haragja,
A zsarnokot, szolgát mely szétszaggatja!

Járná hajód csak e köznapi lét
Tisztátlan medrü, és tunya vizét!
Néznéd csak, mint én, nyüzsögő iszapját,
A szörnyeket, a mint magok' felcsapjál;!
Ah! mert Phébosznak kedvencz fiait
Ibolya-bölcső nem ringatja itt;
Siket szélnek szól a költő örökre.
Kit átka rá vert e gonosz vizekre!

Hahogy magasztosb képekért a múlt
Kápráztató varázstükrébe nyúlt.
S nagy ősök árnyát lelkével éleszti:
Nem buzdit mást, csak önreményét veszti.
Miért a földet bíró nagyapákat
Láttatni gyenge vállú unokáknak,
S eszmélni, hogy hol nem Cornelia
Az anya, Grachus nem lehet fia !

Viszhangja nincs, közlét, jég kebelednek!
S kit az egek szivei ünnepelnek
A csillagok, s a kit ünneplenek
A földi csillagok, ifjú szivek :
A lány kebel viszhangozik talán
A költőnek honáért kelt dalán?
Oh, hogy kiké vágyunk, nemesb valónk.
Eléjök nem borulhat hálaszónk!

. . . Mért ostromolni kővel az eget ?
Bölcsebb ki szánt, bölcsebb ki veteget.
Tőled vigan vegyen ma a hunyó nap
Búcsút, s a hajnal így köszöntsön holnap.
S bár hajadon fehérlik hold ezüstje:
A meleg szív arczod' nappá derítse,
S hűn természethez, híven szabadsághoz,
Nekik aranyzott szarvú lanton áldozz!

Vasárnapi Ujsag 1878.
 
 
0 komment , kategória:  Bartók Lajos  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 17 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 229 db bejegyzés
e év: 3086 db bejegyzés
Összes: 29515 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3879
  • e Hét: 32948
  • e Hónap: 149782
  • e Év: 1725607
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.