Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
Fekete Lajos: Világ szegénye
  2017-05-25 06:06:37, csütörtök
 
  Fekete Lajos:

Világ szegénye


Ki vagyok én, ha nem világ szegénye?
Világ szegénye, ki mégis adhatok.
Nem okoz gondot az ötezrek éhe:
a világ mezői termők, gazdagok.

Honnan aratnék, ha búzát sem vetek,
fát honnan vennék, erdőm sincs bozótos;
jó lelkek gyomlálják termő kertemet,
s fűszerrel lát el a mennyei boltos.

Szegényen élek ötezerekkel,
világ mezői mégse hagynak éhen,
mert meg-megkínál égi kenyerekkel
az Úr - s jóllakom; jóllakik a népem.

A szántóföldre, az Úr asztalára
terít az Isten minekünk ebédet,
s megáldja százszor a körülült tálat
s a pacsirtákkal dudorászó népet.

Óh, boldog íze a dalnak, kenyérnek,
mely ott csíráz a szántóföld rögében,
tanúskodj róla - én a dalban élek,
a dalban halok gazdagon, szegényen.

Ki vagy hát, ha nem világ szegénye?
Világ szegénye, ki mégis adhatok.
Nem okoz gondot az ötezrek éhe:
a mezőket járva verset szavalok.

Kalangya 1933.
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
Fekete Lajos: Számadásom
  2017-04-30 07:20:34, vasárnap
 
  Fekete Lajos:

Számadásom


Most már látom, hogy hegyi rabló
sötét lelkével le-lecsaptam
az éveimre s eléltem őket
ragadozó, vad indulattal.

Mi következzék? . . Szánjam-bánjam
csókszomjamat s a lesbenállást?
Dehogy! Megáldom az ösvényeket,
ahol kívülem úgyse járt más.

S ha az évek fehércselédek, (?)
bizony kegyetlen uruk voltam:
nem cicomáztam szalaggal, gyönggyel,
sokszor járattam őket rongyban.

Lám, most mégis nyugtató nyárban
itt van minden szorgos cselédem;
már harmincnégyszer vetettünk és
aratásra készülünk éppen. Most

Behordjuk az esztendők érett
gabonáját, gyümölcsét rendre,
hogy áldott évek termése izén
Ízleljenek a végtelenbe

azok is, kiket (szegénységben
hagytak a vágyak és a nyárnak
kerítésein amíg belestek,)
az Isten kertjéből kizártak.

Magyar Írás 1935. május
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
Fekete Lajos: Csonka vers a vén Dunáról
  2017-03-19 07:33:13, vasárnap
 
  Fekete Lajos:

Csonka vers a vén Dunáról


Pesti, esti ődöngés közt itt állok a Dunaparton,
hab fölé hajolva látom vízbe meredt fura arcom.
Révészek, derék halászok fogjátok ki arcom mását.
kicsi népem szenvedését más népek, hogy meg ne lássák.

Alvó hajók dongja recseg, félelmetes a sötét víz
s ilyen sötét marad végig, míg hazámon keresztülvisz.
Tudom, hogy más népek jaját, fájdalmát is erre hozza,
de legsötétebben mégis szenvedésünket hajózza, . .

Bölcs, nagy folyó, - ős szerepet vállalt a nagy békítésre
germánok, magyarok, szlávok között - csak bár le ne késne.
Ballagó két testvér-partja nemzeteket és hazákat
megértésben összeköt és gyűlöletben szerteválaszt.

Mégis!... - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - Mégis. . .

Minket megint átok páhol, velünk balszerencse játszik
s a nagy folyó úgy folyik, hogy nem Dévénytől, de Mohácsig!
Csak Mohácsig. . . ahol fájón megborzong a habok fodra
s újabb magyar történelem hajtja fejét a habokra . . .

Napkelet (1933. január 1.)
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
Fekete Lajos: Lépcső-genezis.
  2017-03-07 05:45:44, kedd
 
  Fekete Lajos:

Lépcső-genezis.


Az embereknek egyszer kellett valami,
Amin az útja felfelé vigyen,
- Mert a titkos erők felfelé lökik -
S amin az ember néha megpihen,
Ha súlya felfelé nőttön nő,
S a vágyak után a jutásban megáll,
Hogy megne ölje a szívdobogás :
Így lett a lépcső !

Az örök emberi akarás,
Ez az acél-véső
Ott lebegett a vágyak tengerén
És szólt: legyen lépcső !

És megrezdül a kő s a fa,
A szikla és az erdők cserhada.
Irtó ütések alatt a véső
Nyögött, izzott és remegett,
De meglett: a lépcső.

S most beépítve erősen egy helyre
Áll itt is, ott is egy-egy gyermeke.
Dacol az idővel, viharral, széllel,
Rátipor naponta lábak ezere.
Emelkedik rajta álmok ezere;
Kit a mélységből űznek jel a vágyak,
Kit a magasságból zúdit le a bánat,
A koldus, a király mind rajta jár.
Emberélet kincsek néma, titkos őre
Maga az Isten is rálép a lépcsőre.

S e földön, - látod, - a legszebb lépcső,
Kit megérint az életnek minden rezdülése,
A művész, a köItő.

Keresztény Magvető 1935.
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
Fekete Lajos: A szemedbe néztem
  2017-02-22 08:40:12, szerda
 
  Fekete Lajos:

A szemedbe néztem


és tekinteted
meleg bársonyán - mint
két párduckölyök -
együtt heverésztek:
a szenvedély és
az álmos nyugalom.

Szép két kis állat;
egyet játszani
milyen jó volna
veletek, ha most
játékos kedvvel
közétek lecsapnék.

Játsszunk tehát! Két
kicsi vadócom, két
barna állat: két
sötét szemem! De!...
Kettőtök közül
melyiket simítsam?...

Azt-e, amelyik
langy simogatásra
kéjjel elomlik,
s aztán megremeg?
vagy azt, amelyik
forró szenvedélyek

tűzétől hajtva,
kéjes csattogás közt
véresre marná
keskeny kezemet?
...Csókolj meg, kedves:
a veszélyt akarom!...
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
Fekete Lajos: Parkban.
  2016-12-06 08:30:29, kedd
 
  Fekete Lajos:

Parkban.


Itt tarka virágok közül
Szökik egy kut a magasba.
Finom fátylakat sző a napsütésben
A visszahulló viz.
A medence márvány,
Körül zugó tölgyek
S rengeteg erdő.
Ember nincs.
Csak én.
Én, aki egyedül birkózóm a rengeteggel,
Hulló fátylakon át lesve a szivárványt
S szívem hangosan ver.

Tündér jön.
Lenge fátylakkal takart
Fénylő mesztelenség.
Eh, eszetlenség. Vagy látomás.
De nem! Fájánsz korsóval karján
Áthajlik a medence márvány peremén.
Karjáról lecsúszik az edény
S a finomra szitált, porzó szemeken
A szüzek vágya csillog át felém:
S én megyek, megyek a tündér után,
Gyermekként, egyedül és bután,
Mintha nem tudnám,
Hogy minden hiába !
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
Fekete Lajos: A három arcom
  2016-10-06 05:15:27, csütörtök
 
  Fekete Lajos:

A három arcom

(Ottlik Lászlónak)

Azt mondtad, kedves, három arcomat
figyeled régen, egy életen át;
s a három arcom mind külön vonással
egy bennem élő szép, külön világ.

Első arcom a komoly férfié,
mely hétköznapos gondban elmerül,
s egy harcos élet küzdelmét mutatja
az ütközetek árkán legbelül.

Másik arcom a gyermeket mutatja,
a víg gyermeket, aki én vagyok
s olyan ujjongva örvendezel rajta,
hogy néhanapján ez is felragyog.

A harmadik arc az örvénylő világ,
a költő arca (örök idegen);
mely mögül a vers csak néha villanás,
csak dörrenés, mi zajlik idebenn.

A három arcom együttvéve mégis
a költő arca, aki én vagyok;
s a három arcban egy egész világ van,
melyben vigadnak, sírnak magyarok. 

Kalangya 1935.
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
Fekete Lajos: Hogy valaha is emberrel szóltam
  2016-09-04 08:22:58, vasárnap
 
  Fekete Lajos:

Hogy valaha is emberrel szóltam


Néha fáradtan közétek vonszolom magam
és köszönünk egymásnak, mint ahogy szokták,
kezet is fogunk egymással, mint ahogy szokták
s mégis,
olyan ez a mi barátságunk, akár a rozsda:
régi, - de lehullhat mindenik percben . . .
Én tudom hogy belemarom magam az idők vasába
s lehet, jő valaki, aki majd vallja,
hogy az én nyomom nemes patina, de nekem már akkor
annyira mindegy, mint amilyen mindegy,
hogy ki szíja el majd maradékdohányom
és ki csókolja a szeretőmet.
Mert nekem akkor már mindegy.
S most is csak az ellen emelek szót,
nehogy valaki higyje, hogy jó vagyok barátnak;
s barátja voltam bárkinek.
Mert úgy élünk mi ebben a vadleste akolban,
mint él az éjtszakákban a csillagok nyája,
mindenik fénylik magának, mindenik csillag magának,
anélkül, hogy a másikról porszemnyit tudna.
Igaz, - egyszer volt közös kenyerünk, csókunk,
egy vérhullajtásunk a harcban, de hogy fennebb
lobogott oltárom füstje, valaki agyonütötte bennem
Ábelt s azóta káinmód kerülöm ezt az emberrelteli
rengeteg erdőt: járom a magam dühének pusztaságát,
hogy valaha is emberrel szóltam.
Lehet, hogy egyszer visszatérek,
lehet, hogy többet sohse láttok: nekem már mindegy, -
csak csókkal ne várjon senki-száj, mert megint csak
hinném árulásnak
és szörnyűséghalló kábult fülembe
a harminc ezüst pénz egykor-zenéje, megint,
megint csak visszacsengene. - - -

Erdélyi Helikon 1928.
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
Fekete Lajos: Öreg tanya pusztulása
  2016-08-28 03:30:51, vasárnap
 
  Fekete Lajos:

Öreg tanya pusztulása


Öreg tanya, öreg nyárfás...
Nyárfalomb közt szélkiáltás,
szélkiáltás, híradó nesz:
vagy halál volt, vagy halál lesz
ezen a kietlen portán.
Olyan csend van, szinte orkán,
ahogy itt a csend kiáltoz.

A vén tanyán se ki, se be
nem jár lélek; ördög űzte
a ház népét vízbe, tűzbe?
Szél rikolt be udvarába,
s udvarából senki lába
nem vezet ki a tanyából:
nincs csapás közel, se távol. [668]

Eke-bántatlan a kertje,
izmos bürök mélyre verte
földbe le a gyökereit.
Öblös gaz az eső levit
gyűjti a kánikulára,
s szorongatja hónaljába
görcsösen a hűvös nedűt.

Árva kert a rom tanyához
hozzáillik, összepároz,
mint moha a redves kővel
s bánatfűz a temetővel.
...Mert igazi temető ez:
tört üvegen pókháló rezg;
eresz alján csüng a fészek,

s tűzhelydúló, sötét vészek
füstje még a szemöldökfán.
Tört edény a kihűlt padkán
meleg-tejes szürcsölések
emlékeiről lekésett.
Az elhagyott szoba falán,
mint a fehérre vált halál,

úgy didereg Szent Pál képe,
akit a ház hites népe
itt hagyott a sietségben.
A búbos kemence rég nem
ontott meleget magából,
s roskadozó agyaglábon
múlt, havas telekbe réved.

Nyár van... Mégis csupa tél ez,
a zord romlás, mely tűvé tesz
minden sarkot és szegletet:
vajon a ház mit rejteget
foglyaként a pusztulásnak?
Dől a kémény, falak vásnak,
s tántorog a nyári hőben

az egész ház, mint a beteg,
ki napfényen is didereg.
Pedig milyen meleg suba
az öles gaz zege-zuga,
mely vadzölden és sötéten,
sátoros lombbal s gyökérrel
húz a halálba, mint a sors...

Kalangya 1933.
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
Fekete Lajos: Korunk ars poeticája
  2016-08-23 09:45:26, kedd
 
  Fekete Lajos:

Korunk ars poeticája


Én nem adom fel a hitemet:
az ember volt jobb is, és volt gonoszabb.
Idézhetném a történelem véres lapjait;
a rabló-, lovagkor, daliás idők
századok során megszépült idejét
s a vértől párázó újabb lapokat.
Az embert vad ösztönök rázzák,
s az ősi mozdulat fölött az álarc
ezer toldással van tele,
A világ daloló kedvének mélyén,
az indulat-gyökerek alatt a dzsungel-ének
ott szunnyadoz, ha szánt, ha vet - avagy
a harcban rohamra megy, vagy táncra perdül.
Az önzés, kapzsiság, gőgön keresztül
ősi magunkat menekítjük?... Ki mondja meg?
Én nem adom fel a hitemet:
az ember volt jobb is, és volt gonoszabb !
Daloljunk neki dzsungel-éneket,
ami a vér legmélyéről ered,
hogy emlékezzék a földre, mit eke nem szántott,
a vízre, amelyet nem jártak hajók,
őserdős fára, mit balta nem hántott,
hogy emlékezzék: a tengerparton elhevert napok
bölcsős derűje mily kék volt, - sátoros;
és hogy a lelke mélyén a nagy nomád tűz
egész fényével most is ott lobog.

Kalangya 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Fekete Lajos  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 24 
2017.04 2017. Május 2017.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 8 db bejegyzés
e hónap: 226 db bejegyzés
e év: 1356 db bejegyzés
Összes: 27792 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4554
  • e Hét: 29838
  • e Hónap: 115693
  • e Év: 595160
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.