Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
Bárd Miklós: A mély útban.
  2018-03-22 07:34:20, csütörtök
 
  Bárd Miklós:

A mély útban.


Jaj, becsülettel kiszolgáltam,
Jaj, negyven évig lovon jártam,
Érdemrend díszíté kabátom
És magosan hordtam fejem:
Most elvénülve, elszanálva
A mély úton a proletárba
Nagy sereg vén ballag velem.

Jaj, keserves az út odáig,
Jaj, eljutottunk a határig,
S ha odaértünk, majd elválik,
Hogy nem fogadnak szívesen.
Nincs bennünk proletári kellék,
Mert aki vén, nem váltja lelkét,
Hát nem leszünk se kinn, se benn.

De jaj, nem így a fiatalja !
Ez könnyen vált, ha kedve tartja ,
A proletárkas befogadja,
Ha tavaszban kirajzanék.
Én nemzetem, ezt védve védjed,
Mert jaj, ha a mély útba téved,
Ezt elnyeli a szakadék.

(Budapest, 1932.

Budapesti Szemle. 1938.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Bárd Miklós: Tempó.
  2018-03-18 06:58:53, vasárnap
 
  Bárd Miklós:

Tempó.


Ha önmagaddal még oly nagyra volnál,
Ész, emberelme, ugyan megbotoltál,
S ha belesántulsz, az is a tiéd.
így jár az, aki a tempóba vét.

A kéz munkája lassú volt tenéked,
Vagyont növelni eszeltél ki gépet,
S most itt a baj : nagy étü lett a gép,
És fölfalja a munkás kenyerét.

(Budapest, 1931.)

Budapesti Szemle. 1938.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Bárd Miklós: Egy hajdan híres legényhez.
  2018-01-11 09:06:30, csütörtök
 
  Bárd Miklós:

Egy hajdan híres legényhez.


Hej, te híres csengős, bongós,
Sok jó rudas mellett lógós,
A kit nem hiába hívtak
Hajdan: >boldog harmadiknak<
A ki világéletébe'
Más asztagján éldegéle,
Pillangó szív, csalfa lélek
Te vagy-é vagy kicseréltek ?

Valami rág a szivedben,
Erről beszél nékem minden :
Rejtett boru, csalfa vígság,
Lélekbeli nyugtalanság.
Keserű gúny, gyötrő kétség,
Szertelen erkölcsi mélység,
Asszony-erény tagadása,
S az ajk keserű vonása.

Nézem e bajt, s úgy találom,
Van igazság a világon,
A kalóznak békés révet,
Sose nyújt a család-élet.
Kínnal viszi terhét, gondját,
Váltig remeg, hogy meglopják,
Ez a bú, baj, gyökerével,
Rég elmúlt bűnökbe' fészkel.

Haj, haj, szűkül a vén kandúr,
A zsiványból vedlett pandúr.
S a hová néz : tolvaj sereg,
A mitől tart: betyár cselek.
Hiu erény: késő váltság,
S a hajdani szép zsiványság,
Most adja ki lassú mérgét,
Körülötte csupa rémkép.

Nézem e bajt, s úgy találom
Van igazság a világon.
S ez a híres, csengős, lógós,
Azért ily bús, ily borongós.
Elgyötörve, megalázva,
Rúdra fogva, húz a hámba',
Pihenése, nyugta nincsen,
Haj, nem bottal ver az Isten.

Vasárnapi Ujság 1904. augusztus 28.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Bárd Miklós: Hazatérés.
  2017-11-11 05:31:10, szombat
 
  Bárd Miklós:

Hazatérés.


Keresek egyet a költők sorába',
Egyet, kinek a nagyság meg nem árta,
Kit nem szédít a dicsőség, a mámor.
Aki az istenek édes borától
Jó kedvre kap, de meg nem részegül :
Egyet, aki ha égboltig repül,
Alákeringve szárnyát összecsapja,
Felmosolyog a nyájas csillagokra,
S az emberek közt szépen elvegyül .

Keresem szerte . . . S ahogy megtalálom,
A gödrös Eastchip egy kis udvarában,
Azt kérdem tőle : >hová, szellem ember ?< -
A férfi, aki szürkületben nyergel,
Lovára zökken, - visszamosolyog,
Az öreg jószág poroszkába fog,
S ez Egy a sok közt - odahagyta Londont.

Ment - ment . . . Az égre tüzes sávokat vont
A pitymalat ; - a homály lassan oszla,
Lágyan ringatta a poroszka,
S mikor hátában érzi a napot,
Mely gyújtogatva gyorsan fölkapott,
Visszatekintett . . . Egy tűzláng a város -
Hamvába hulló, bukott királyság az,
Mit kettészel, mint fényes kard, a Themze.
És sülyed a nagy színpad, s éjbe veszve
Egy világ száll le . . . Hová ? . . . Mit tudom! . . .
A szellem-ember megáll az uton,
S mint gyermek, el ha madarat ereszt,
Kinyitja markát : >Ariel mehetsz!<
És elkocog, egy skót népdalt dúdolva . . .

Ment, ment . . . A derű vele tart az útba ;
Az ősz borongva mélázott mögötte,
S a természet, az élet könyve,
- Amelyben miliárd a kép s a dallam,
De szövegében kevés változat van, -
Szemének nyitva, kiterítve állott.
Körül avarban gázol már az állat ;
Diderg a pásztor, - megtágult a lépte,
Cseng-bong a mezők ballagó zenéje,
Szapora szót vált, valahány kolomp,
S mind azt beszéli : ha lehullt a lomb,
Ha fát, füvet, dér kezd belepni,
Ideje van betelelni,
Betelelni . . .

S a lovas mellett elfüttyent a szél.
E nótára hajt minden, ami él :
A pásztorok, a gulyák és a nyájak,
Tarolt mezők, virágzó tartományok,
E nóta sír a párás őszi légbe,
Sietteti a vándort, hogy kilépne,
S felette húz, mint halk tündérzene :
>Siess Milánó hercege!<
Ki átövezte a világot,
Ki mélységek titkába látott,
Ki szellemek közt vala jártas,
Ki szellem szerint lőn bűbájos,
Az tudja : ha künn zuzmarázik,
Ha Puck diderg, a tündér fázik,
Ideje van betelelni,
A játéknak végét vetni,
Haza menni. -

Egy zökkenés, s a poroszka megállt.
>A hercegségem kis kapuja zárt
S az udvar alszik!< . . . fortyant fel a vándor.
S ahogy lepattan termetes lováról.
A gondolatja, mely szökkenve tört ki,
Elsőnek a szép hableányt köszönti.
A völgyön át elsiető Avont :
>Hegyek leánya, ki tengerbe ront!
Ha arra jársz, hol nagy urak kegyén,
Meghajtott fővel jártam keltem én,
Add hírül, hogy a fejem fölemeltem,
A játéknak véget vetettem,
Beteleltem.< -
És zengett a ház, mikor bekiáltott :
>Hé udvarmester! - szedd a lábad,
Verd föl a várost ; aki cimbora,
Mind itt legyen! . . . mert úgy fordult sora,
A világbörtön kivetett magából.
S tedd hozzá : épen hozta meg magával
A kedvét, - mint rokkant vitéz a kardot. -
Megjöttem, - holnap Vilmos napot tartok!

Budapesti Szemle. 1925.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Bárd Miklós: Isten-érzés.
  2017-10-04 07:19:05, szerda
 
  Bárd Miklós:

Isten-érzés.


Ha elszakadni mindentől, mi szent,
Szabadulást, szabadságot jelent;
Ha földiekhez nincs köze az égnek,
Urat nem ismer, független a lélek;
Ha szellemének nincs határ, se korlát,
S fölszabadulván jobban végzi dolgát:
Óh akkor én, ti boldog szabadok,
Bilincsben sínylő szegény rab vagyok.

Uramhoz, aki a magasban székel,
Vagyok láncolva égi kötelékkel.
Örökké tartó ez a drága rabság,
Hatalmas Isten-érzés edzi kapcsát.
Magas szabadság fennkölt érzete,
És szárnyaló megértés jár vele.
Fenség e függés, mely amíg betölt,
Rabszolgaságba sohsem ejt a föld.

S mely minden rabság ellen óva véd,
E szívemhez nőtt kedves kötelék,
Szelíden fékez, mikor röpke szárnnyal,
Sovárgó lelkem végtelenbe szárnyal.
S hol szemem előtt zúgnak el világok,
Út nyílik nékem és haza találok,
S a titok eme néma rengetegjét,
Nem bolygom útlan, eltévedt gyerekként.

Hol földi nyom nincs, s a menny boltja zárt,
Az Úr maga vont ott mesgyét, határt -
És nem csüggeszt, ha szárnyam lankad, enged,
Mert érzi lelkem az isteni rendet.
Rendeltetés itt mindenek sora,
Parányi létem súlyt nyer általa,
S a vergődések e vak éjjelébe,
Fülemhez elhat a szferák zenéje.

E földre szól az én kis hivatásom,
Itt élek, érzem idetartozásom.
A rög levon, de lelkem az fölérez:
Hatalmas Isten-érzés köt az éghez,
Magas szabadság fennkölt érzete,
És szárnyaló megértés jár vele.
Fenség e függés, mely amíg betölt,
Rabszolgaságba sohsem ejt a föld.

A magyar költészet kincsesháza 1927.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Bárd Miklós: Erdők
  2017-08-14 07:24:15, hétfő
 
  Bárd Miklós:

Erdők


Nem erdő, melynek nincs dala, virága,
Mit tavasz nem díszíthet,
A komor fenyves, váltig zöldben állva,
Nem más, csak néma díszlet.
Nem suttog a lomb, ág nem hajlik ágra,
A fák élnek maguknak,
Mint emberek közt zordon nagyravágyók,
S borongó életuntak.

Oh, más az erdő, odalenn a Nyíren
Az aranyos homokba',
Mint szép menyasszony ezüst fátyolával
Áll ott a nyírfa, lombfa.
És halk csevet, bizalmas suttogás van,
így szoktak a leányok,
Fehérre fátylat, reszketőt ha öltve
A boldogságra várnak.

Megbújva lomb közt, csillog mint a tükrön
A rezgő ezüstfátylon,
Majd kósza módra, játszik itt a napfény
A vadvirágos pázston.
Derűben fürdik meg a nyírfa-erdő,
Azért üdébb a bája, -
Mint tiszta szívnek, nincs mit rejtegetni,
Csak fénye van, nem árnya.

De más az erdő televény földjében
Az ős Pannóniának,
Hol lombdús koronájuk hordva fennen
Tölgy óriások állnak.
Száz kart feszítve, készen a birokra
Ha megdördül az alj-ég,
A tölgybe mintha erős, viharedzett
Férfiak lelke laknék.

Ki zúg ijesztőn versenyt a viharral
Teljében az erőnek ?
S ki zsong szerelmes enyhe suttogással,
Lágyabban mint a tölgyek?
És van-e érzés szívből ajkra szálló
Melyre ne volna hangja ? . . .
A tölgybe mintha egy szerelmes férfi
Ábrándos lelke lakna

S mit óva rejt a kandi napsugártól
Smaragdzöld enyhe sátor,
Üdén tenyésző, százszorszép virágok
S édes szerelmi mámor,
Boldog madarak laknak ott dalolva,
Balzsamot hord a szellő . . .
Oh, van-e szebb a kerek egy világon
Tenálad, tölgyfa-erdő!

Vasárnapi Ujság 1899. deczember 3.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Bárd Miklós: 1921.nov.4.
  2017-02-04 06:11:53, szombat
 
  Bárd Miklós:

1921.nov.4.


Kardom törött, a pajzsom szertemállott,
Ma leütik fejemről koronámat
És megaláznak.
Istenanyám!... nagy lenne bár vétkem,
A siralmak e zordon éjjelében
Állj szóba vélem.
Én Hungária a te büszke lányod,
Zord végezése ellen, én a vádlott,
Vitát nem állok.
Csak egyet Uram: odalökve vétlen,
Ne vess te engem latroknak kezében,
Láss halni szépen.
Diszits föl engem, veszni szánt leányod,
Tedd a fejemre fénylő koronámat,
Te százszor áldott.
Add pajzsomat, kezembe add a kardot,
Aztán takard el borus Isten-arcod,

Ne nézd a harcot.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Bárd Miklós: Unokámnak,
  2017-01-31 08:13:45, kedd
 
  Bárd Miklós:

Unokámnak,

midőn azt kérte, hogy verset írjak neki.

Én sárgacsőrű kis madárfiókám,
Ihol a vers. - Az öreg cimbora,
Őszének tarlott tájain borongván,
Magával némi mélabút hoza.
Hiába ritmusok, zengő rímek!
Új dalt, új ritmust, más madárhímet
Eseng az örökifjú erdő.
Oh sárgacsőrű, boldog eljövendő,
Reád vár ébredő szerelme,
S a vén madár leszáll majd, - ez a rendje.

Váltjuk egymást az erdő bokrán s fáin :
Én álmodom majd a zörgő avarba,
Zendül az erdő, fiatal madár-hím
Szavától rezdül össze ága, bokra.
Fölérezek : ki újong ott az ágon?
A teljesedés édes mámorában
Ujjongtam én így szívem tavaszán,
Az én szívemből sarjadt ott ez ének :
Te zengsz fölöttem tavaszi igéket,
Dalos utódom, édes cimborám!

Budapesti Szemle. 1927.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Bárd Miklós: Kész.
  2016-09-08 04:07:20, csütörtök
 
  Bárd Miklós:

Kész.

Az álomrózsák immár kialudtak,
Virágregényem! Szirmaid fakulnak,
Illatod, fényed, zengésed kihal.
Amíg kiröppen a titkos kohóbul,
Amíg szikrázva, izzva megvalósul,
Amíg le nem hűl, addig .szép a dal.

Ez megszületett. - Zsókom! te kívántad.
Fogadd el hát e rég világravártat.
Nem díszporonty, de egy varázsa nagy :
A mi porontyunk, nincsen néki mása,
Kedves nekem az üde mosolygása,
Kedves nekem mind, ami benn Te vagy.

(Turjaremete , 1918.)

Budapesti Szemle. 1938.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Bárd Miklós: Csillaghullás.
  2016-09-07 05:49:59, szerda
 
  Bárd Miklós:

Csillaghullás.


Csillaghullás volt, sűrű csillaghullás,
Bár földi nagyság egy se halt bele,
De úgy fordult, hogy két kis cérna csillag
Kék atillámra fölbiggyeszkede.
Hullott aznap a csillag özönével,
Hozta a rangot, méltóságokat,
>Magas nap< volt, és - nékem is meghozta
Rég kiérdemelt káplárságomat.

Királyi névnap, - az ágyúk dörögnek,
Az ezred egy gombig plén-parád,
Kis biztatás és elhiszem, hogy nékem
Rendezték e nagy ceremóniát.
Nekem harsognak diadalt a kürtök,
Engem köszönt az ágyúdörrenés,
Víg dáridóval szállt alá az este,
Nagy ünnep volt - csillagkeresztelés.

S hogy vége volt a víg keresztelőnek,
Csillagos éjjel ballagék haza.
Feledve mindent, elbűvölt mint régen
A tiszta fényes nyári éjszaka.
És lelkem újra szárnyat bontva szállna
A magasba, de törve hulla le,
Ne is tekints rám égnek tiszta lánya,
Leszálltam én a föld porába, - le.

Az égnek legszebb csillagát szerettem,
Tekintetem most fel hozzá ragad :
Te égi láng, óh rejtsd el én előttem
Tündöklő fényes tiszta arcodat.
Félek, a lelkem újra elbűvölnéd,
S én hadd feledjek, - sorsom mást hozott,
Ne lássalak, hogy ragyogónak lássam
A fényeskedő cérna csillagot.

(Hajdúböszörmény, 1879.)

Budapesti Szemle. 1938.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 20 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 230 db bejegyzés
e év: 1433 db bejegyzés
Összes: 31330 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 8292
  • e Hét: 32350
  • e Hónap: 201037
  • e Év: 1035958
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.