Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Dömötör János: Sóhaj
  2016-11-30 08:42:46, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
Dömötör János: Őszi borongás.
  2016-09-30 08:09:09, péntek
 
  Dömötör János:

Őszi borongás.
(1868.)

Még süt a nap s bárha gyengén,
De van mégis melege, -
Lenn a völgyön köd borong bár,
Kék az isten szép ege,
Zöld a lomb is néhol-néhol,
Ha mindenütt már nem is,
S a víz tükre mosolygónak
Veti vissza képem' is.


Kebelemet méla, csendes
Őszi érzés hatja át,
A mint egy-egy sárga lombot
Ejt elémbe a faág,
S míg o fájó csöndben lelkem
Isten tudja hol bolyong,
Körülöttem a hegyek közt
Szüretelők zaja zsong.

Nagy-vidáman foly a munka, -
Gazdag a szem, leve bő,
Czellájában a vén gazda
Régi edényt szed elő,
Szedegeti, válogatja
S ének zendül ajkiról,
Szívéből a hála édes,
Nyugodalmas árja foly.

Boldog öreg, boldog népség,
Oh ti összes boldogok!
Mennyi érzést, hálát szól ma
Tiszta fény arczotok!
Míg a balga, a ki magát
Bölcsnek hívja botorul,
A természet minden képén
Elmereng és elborul.

Neki mindig nyugalom kell,
S azt keresi, a mi fáj -
S míg vigad más, ő előtte
Ködös a szép őszi táj.
S most, hogy az év bőségszarvát
Mosolyogva tárja ki,
Meleg nyáron, zöld tavaszon
Kalandoznak álmai.

- Megnyugodni, nem kutatni,
S azt élvezni, a mi van!
Kisértsük meg! ha a próba
Nem maradna annyiban.
- Lám, szép az ősz, talán szebb is,
Mint a nyár s a kikelet,
S kinek gyümölcséből nem jut,
Tanácsában részt vehet!

Kinek élte már nem adhat
Semmi szépet, semmi jít,
Elaludni, megpihenni
Az ilyennek úgy-e jobb ?
S kikeletkor új erővel -
- Ah e kényszerült vigasz! -
Mindig csak azt lesni - várni:
Igaz-e, vagy nem igaz?

Vasárnapi Ujság 1870.
 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
Dömötör János: A szerelem.
  2016-08-12 06:55:58, péntek
 
  Dömötör János:

A szerelem.


Mint a tenger ingó-lengő fodra
Visszajár az elhagyott partokra :
Lelkem is jár ábrándos, szeszélyes
Boldogságom egy-egy szigetéhez.

Emlékszem én . . . oh az édes alkony !
Álmadoztunk kinn a Duna-parton, -
Oh te első, tiszta érzés ottan
Gyönyörködtem legelső csókodban.

Messze földön, idegen országban,
Ott sem éltem egész árvaságban !
Szőke kis lyány . . . idegen a nyelve,
Jaj de milyen édes az értelme !

Harmadszor is . . . Szomorú a vége,
Hanem azért áldott az emléke.
Ö a másé, enyém lett a bánat,
Mégis vágyom, szerelem, utánad!

Oh szerelem, élő üdvösségem,
Most is az vagy, a ki voltál régen;
A mi fényes, a mi édes, minden
Tőled maradt boldog emlékimben !

Óh szerelem, ne hagyj hát magamra,
Úti társul jőjj tovább utamra,
Ne tekintsd, hogy zordonabbra válik . . .
Boldog, a kit elkísérsz halálig.

Hű gyámolát a ki benned lelte,
Minden terhet könnyen visel lelke;
Ha leborul a halál karjára :
Ott is te vagy ringató dajkája.


Budapesti Szemle. 1876.
 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
Dömötör János: Tengerparton.
  2016-06-24 21:52:00, péntek
 
  Dömötör János:

Tengerparton.


(Skótország, Portobello 1866. junius.)

Tengerparton sétálgatok egymagám,
Honi nótát fütyörészget ajakam
S míg két lábam a homokban andalog,
Messze-messze-messze földre gondolok.

Édes hazám te forogsz az eszemben, -
Rég ideje, hogy hired' sem vehettem,
Szellő, madár, magas égi csillagok
Ti rátok is mind hiába' hallgatok.

Pedig itt a ködös tájon maholnap
Vége van az örök kedvnek, mosolynak.
Hej hazulról csak egy árva levélke
Én istenem mi mindennel felérne!

Mi könnyü volt elbúcsúznom, elválnom!
Felhő ha volt, mosolygó volt orczámon,
S bár egy-két szem könyben úszott: indultam
S rózsaszínre jövendőmet rajzoltam.

Mások kedvét panaszimmal rontsam-é?
Hogy nem leltem, a mit vártam, mondjam-é?
Nem panaszlok; - egy bús nóta hanginál
Megpróbálom elfeledni, a mi fáj.

Panaszomat úgy sincs, a ki értené!
Bánatomat úgy sincs, a ki érzené!
Te tudod nap, a ki jársz-kelsz, sugárzol,
Hogy az ember ember marad akárhol.

Én is tudom, de bárhol is keresem,
Irt sebemre nem találok soha sem, -
Csak egy délre szálló szárnyas madár szól:
- Te csak te! de mi lesz szegény hazádból!?

Vasárnapi Ujság. 1869.
 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
Dömötör János: Száll az idő . . .
  2016-06-17 16:09:12, péntek
 
  Dömötör János:

Száll az idő . . .

.
Száll az idő, - nap jön napra,
Év jön évre szüntelen, -
Derültebbre, borultabbra
Ritkán fordul életem.
Elérem már azt a révet,
Melybe úgy óhajtozom,
Hol magános kis szigetbe'
Csónakomat lánczra kötve,
Terhem hiven hordozom
S emlékimnek áldozom.

Könnyű lesz már lágy közönynyel
Néznem embert, életet.
Hiú remény te is'menj el,
Nélküled is élhetek.
Nincs jövőm, de nem is várok
Semmi nagyot, semmi fényt,
Kevéssel is megelégszem,
Alant kezdtem, alant végzem,
Irigylem, ki kényeként
Nyugton élhet, a szegényt.

Menthetetlen összetörtem
Régi eszményképeim,
Melyek egykor megbűvölten
Csalták, vonták lépteim.
Földöli járva, égbe szállva,
Minden ember útja egy:
Minden ponton egy ég föd be,
Minden pályát egy vég köt be;
S állj bár büszkén vagy remegj,
Halál ellen egyre megy.

Dönthetetlen tudományom,
Nem inog, mint Hamleté,
Hogy kövesse, nem kívánom,
A ki el nem érheté.
Oh, mert drága tudomány ez,
Nagy az ára: bármit ér I
Érte mindent eltapodtam,
Szívemet is megtagadtam,
S félek mégis, mégis él
S ki a sírig elkísér.

Vasárnapi Ujság 1877.
 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
Dömötör János: Az úti társak
  2015-12-18 07:23:12, péntek
 
  Dömötör János:

Az úti társak.


Néma, sötét éjjel kis szobámban ülvén,
Kinn az őszi szélnek hangját hallgatom.
S lelkem a szelekkel szintén tova szárnyal,
Elmerengve jár a messze múltakon.

Mennyi sok vidéket összekóborolhat
Látni újra mind azt, a mi engem ért,
Mennyi mindent lát, mit az Istenen kívül,
A ki mindent jól tud, senki meg nem ért.

Éltein küszöbénél a gyámol karoktól,
Az óvó szemektől megfosztott a menny ;
S míg mások a tengert delejtűvel járják,
Nekem azt se monda senki: arra menj!

S mikor a veszélyben féltem, a míg mások
Nem is ingadoztak kalauz kezén,
Az anyai csóknak, apai tanácsnak
Fájdalmas hiányát hányszor érezém !

Vergődtem az élet kavargó zajában
S ártatlan virágim - óh irgalmas ég! -
Némelyik nyílóban, más még fakadóban
Könyörtelen lábbal eltiportaték.

S vissza-visszanéztem: mintha karom fognák,
Ennyi küzdelemben, hogy nem lankadok.
Fel is feltekintek: mintha ott szállnának
Bétakaró nemtők, égi angyalok!

Vészes utaimban, Istenem te mondd meg,
Ingó lépteimnél ki volt én velem ?
A te szemed volt-é az árva vezére,
A te karod volt-é folyvást védelem ?

És most végre mégis, mégis czélom érve
Itt állok nyugodtan s visszanézhetek,
És előttem ott áll a távol ködében
Édes jó szülőim drága képetek.

Ott látlak apám ! szép arczod örömében
Biztató tekintet sugárzik felém :
Ott látlak anyám ! jaj, könyest mosolyogva
Tárt karokkal most is szinte jöszsz elém !

Oh kicsinyhitű, lásd, még most is kisérnek
Gyöngéd szemmel, híven, áldón, szeretőn !
Pedig ott nyugosznak réges régen immár
Egy rideg, kietlen, puszta temetőn.

1878.
 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
Dömötör János: Sötét éjben
  2015-12-16 08:09:16, szerda
 
  Dömötör János:

Sötét éjben


Sötét éjben, kis szobámban,
Lámpafénynél, egyedül,
Az élet és gondok terhe
Ugy is megviselt szivemre
Még fájóbban nehezül.

Oda künn a nagy világban
Szórakozást csak lelek;
Kissé emelt fővel járva
Ne félj! visznek házról házra
Mulatni az emberek.

De ha ide visszatérek,
S egymagamba', mint ma is,
Ülök róluk elmélkedve :
Bánat borul bús szivemre,
S gőgöm ellen nincs paizs.

Megvetem e söpredéket,
Egy világot megvetek,
Bűne, szenyje, álnoksága,
Alázatos szolgasága -
Ah, hogy rá nem pökhetek !

Nem tudom, az ember vesztén
Ember miért boldogul;
S nem tudom, az árvák pénze
Garmadáját mért tetézze
Gazdagoknak álnokul?

Ki vigasztal, fel ki oldja
Elmém ezer kételyét ?
A világnak van-e bölcse,
A ki új életre költse
Mindazt, a mi bennem élt?

Oh szerettem a világot,
Szépnek mondtam s hittem is,
S a mit vártam és reméltem,
Hittem: egykor tán elérem -
Ott fenn, hogy ha itt nem is.

Szép álmokkal, szép tervekkel
Ah hogy vágytam ide én;
S ime vétek, ime szennyfolt,
A mi szép volt, a mi szent volt
Bennem annak idején.

Kit vádoljak, kire vessek ?
Ezt a léha tömeget ?
Nem, szavam szállj bátran, fentebb,
A ki másnak szentnél szentebb:
Panaszold bé az eget.

Most nekem a menny bezárva,
Nem jutok be, jól tudom;
De nem is vár azok sorsa,
A kik küzdve s eltiporva
Elbuknak a fél uton.

Leszünk sokan a pokolban,
Van ott jó is, van elég;
Van, kit nincs mért oldni, kötni,.
Van, a kinek bűn se gyötri,
Csak a másé, kebelét.

1878.
 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
Dömötör János: Egy látogatás
  2015-12-13 05:32:53, vasárnap
 
  Dömötör János:

Egy látogatás


Jó derék öreg nő, azt hiszem vártatok,
Hosszú két év múlva itt vagyok nálatok;
S most is úgy fogadtok, mint hajdan, elembe
Egész háznép kijön a pitvar elébe.

Jól esik, jól esik, én nem is tagadom,
Szíves ölelésetek' hálásan fogadom,
Melegen viszonzom, és jól érzem magam,
Midőn küszöbödet átléptem boldogan...

Oh no hidd azt soha, ne reméld asszonyom,
Hogy e fájó mosoly újabb kín arcomon,
E látogatás sem családod' illeti,
De azt, a ki itt leng, habár a sír fedi.

Azt, ki bár másé lett, de mégis az enyém,
Azt, kinek ez árva téged nevez nevén,
Azt, aki maga lett, bár sírva, áldozat,
Csakhogy boldogabbá tehesse házadat.

Add ide asszonyom kis árva unokád,
Ölemben, szívemen hadd játssza ki magát,
S ha már anyja keblén többé úgy sem pihen,
Megnyugszik e forró s érte sajgó szíven.

1869.
 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
Dömötör János: A mi házunk.
  2015-10-29 09:43:06, csütörtök
 
  Dömötör János:

A mi házunk.


Jó ősi ház, melyben talán még
Apámnak apja lakhatott!
Itt vagyok, ha nyugtot találnék,
Ki vakmerőn tengerre szállék
S az út meghányt, megzaklatott.

A nagy világ nekem nem éden,
Hideg, bár fényes ott a lég;
Oh fogadj úgy mint régen-régen,
Midőn anyám áldó ölében
Boldog, vidor fiú valék.

Oh volt lakásom nagy, magas lak,
Fényes, világos, tiszta volt;
De bár szerettek, simogattak,
Tán érdememnél többet adtak,
Egy névtelen vágy visszavont.

Fent a madár nyugtot talál-é,
Bár útja fényes, szép, magas?
S oh míg benne van a királyné,
A kis méh másik házba száll-é!?
Bármily szerény, kopott a kas.

- Oh istenem! hát mért is épül,
Ha nem: pihenni benn', a ház!
S a nagy világban mennyi készül
Csupán aljas nyerészkedésbül!
- De benn' küzdés, zaj, gond tanyáz.

Ezt a lakók egymásra hagyják
S míg áll, száll kézről kézre le
És áldja mind apját, nagyapját,
Ki e hajlék első alapját
Isten nevében tette le.

Itthon vagyok; szép csöndes éjen
Tudom váratlanul jövék!
Késő az est, nincs senki ébren -
E házba' vájjon lesz-e részem
A jóknak álma, mint övék!

lm hold és csillag óva nézi
S reá védőn borul a lomb,
S ki mindezt áldással tetézi
Az úr a szívet úgy vezérli,
Hogy édes itt a nyugalom!

1869.
 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2017.06 2017. Július 2017.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 269 db bejegyzés
e év: 1935 db bejegyzés
Összes: 28366 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 904
  • e Hét: 31896
  • e Hónap: 170628
  • e Év: 1023171
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.