Regisztráció  Belépés
klementinagidro.blog.xfree.hu
Embernek lenni! Csak embernek lenni, semmi egyébnek, De annak egésznek, épnek, Föld-szülte földnek És Isten-lehelte szépnek. Gidró Klementina
1975.11.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
A legfőbb baj az emberekkel
  2015-11-11 20:51:57, szerda
 
  A legfőbb baj az emberekkel az, hogy elfelejtettek élni! ÉLNI igazán!
Mikor azt mondja valaki tessék vettem egy drága autót, vagy óriási kacsalábon forgó villát. Elképzeli magának hogy boldog! De ez mind csak átmeneti állapot! Mert az ember, mindig többet akar, sosem elég az amit már magáénak tud. Nem képes élvezni azt, amiért megküzdött! Mert mindig siet,nem elég az amit elért már. Gyorsan akar mindent! Sokszor a túlhajszoltság miatt, a betegségebe kergeti magát. Ez mind arra ad esélyt, hogy azt az életszínvonalat amit már elért, ugyanolyan gyors sebességgel akár le is tudja építeni, ugyanúgy mint ahogyan felépítette. Mindennek megvan a saját maga ideje! Amit kikell tudni várni! Ez minden téren igy van az életben! Nincs kivétel!
Ez mind azt mutatja hogy a világ sajnos elég durván degradálódott! A jelenlegi helyzetben a felnőttek már teljesen másként nevelik gyereküket, mint ahogyan azt elvileg kellene, (legtöbb esetben) már nem tudják mi az a természet! A plázák és a nagyvárosi élet rabságából nem tudnak szabadulni. Egy fa, vagy akár egy apró növény szépségét nem képesek megélni, létét élvezni! Egy építményt előbb meglátnak, mint egy gyönyörű fát! Az emberek már fel sem tudják fogni hogy a növények, fák és állatvilág milyen hatással vannak az emberiségre, földre! Régen mikor még nem volt ennyire a tudomány előre haladva, az emberek sokkal boldogabbak voltak, és az emberi kapcsolatok, kötődések is tovább tartottak! Valamint tisztelték a növény, és állatvilágot! Mind ez miért? Azért mert több volt a TISZTELET, ALÁZAT! Ma már nagyon kevés emberben található ez meg! A pénz hajtás, és a gazdagság eléréséért bármire képesek lennének az emberek! Átgázolnak egymáson, nem éredekli Őket semmi más! Sok esetben van olyan, ha már valaki nem pénz orientált, és nem azon van hogyan tudná hajtani a pénzt, hogyan lehetne gazdagabb, elsuhanunk mellette! Nem látjuk meg a belső szépségét! Nem is érdekel a véleménye.Pedig még lehet tanulhatnánk is Tőle! A pénz barátságokat, kapcsolatokat tesz tönkre! Nem azért mert a pénz rossz, hanem azért mert nincs jól megszervezve az egész társadalmi rendszer! Erről sajnos nem mi tehetünk hanem azok akik ott fent igazgatják az ország helyzetét! De ha már így alakult minden, akkor mi emberek miért ne tehetnénk többet egymásért? A bajban jutott embereken nem átgázolni kell, hanem segíteni őket! Még ha csak pár jó szóval is!!! Szavaknak, hangoknak óriási erejük van. Az érzelmi intelligenciát kellne növelni! Amit ha őszintén bevallunk a béka feneke alatt van. De ehhez is szükséges önmagunk megismerése!
Beszélhetünk boldogságról, de ez messze nem az a boldogság, amire az ember rendeltetett!! Elkorcsosult minden! Nagyon sokan nem képesek feltöltődni a természetben, jobbnak látják ha elmennek vacsorázni egy díszes drága vendéglőbe, ezzel is egójukat mutogatni másoknak. Vagy akár üzletekben próbálják elkerülni mindennapi problémáikat, amit esetleg nem tudnak feldolgozni. Ezzel elmenekülve saját lényük elől! Ezekre is van egy jó orvosság! TERMÉSZET! Az emberben hatalmas képességek rejlenek, de inkább homokba dugják fejüket, mintsem megismerjék saját magukat! A félelem legyőzi őket, és a társadalmi diktatúrák! Nem képesek szembe szállni önmagukkal, nem is akarják megismerni igazi rendeltetésüket! Mindig másban keresik a hibákat, de nem veszik észre hogy amit, másról képzelnek, az fokozottan megtalálható bennük is, csak más formában. Ha képesek lennénk ezt mind felismerni, és dolgozni ÖNMAGUNKON, igy lenne elérhető egy szebb és jobb világ! Nem kell nagy dolgokra gondolni elősször, ugyanis minden kezdet egy lépéssel kezdődik! A vizes edény is megtelik előbb utóbb, ha csak percenként vagy óránként is egy csepp kerül az aljára! Elég ha az ember egy láncrekaciót elindit, és a társainak ilyen információkat ültet el a tudatába, ami kivált benne egyfajta tudatosságot az élettel szemben! Felnyitja szemét, hogy igenis ahová most haladunk, ez már nem hasonlít az emberi viselkedésre, összetartásra. Ez már az emberiség alja! Átveszik a negatív energiák a hatalmat mindenek felett!
A BOLDOGSÁGNAK ára van, ami néha még kemény fájdalmakkal is jár! De az emberi létezés egyik alapja ez lenne, hogy ezt megtapasztaljuk, felismerjük. Tudjuk meg hogy ez az élet része. De ez nem azt jelenti hogy ebben is kell mindig élni!
Figyeljünk oda ember társainkra, és a hibákat ne másban vegyük észre legelősször, hanem magunkban keressük meg az okát, miért látunk másképp!
Lehet hogy sok embernek ez most bántja az egóját, amit itt most elolvasott, de Én úgy gondolom hogy másképp nem érhető el a javulás!!!

EMBER!!!! ISMERD MEG ÖNMAGAD!!! TÖBB VAN BENNED MINT AZT GONDOLNÁD!!!
Add tovább hogy minden emberhez eljusson ez az információ! Ültessünk együtt el egy olyan magot, amiből egy életerős szép növény lát napvilágot! Ne hagyjuk hogy odavesszen az, amiért szívvel lélekkel megdolgoztunk!

/Surya Mandala/baj az emberekA legfőbb kel az, hogy elfelejtettek élni! ÉLNI igazán!
Mikor azt mondja valaki tessék vettem egy drága autót, vagy óriási kacsalábon forgó villát. Elképzeli magának hogy boldog! De ez mind csak átmeneti állapot! Mert az ember, mindig többet akar, sosem elég az amit már magáénak tud. Nem képes élvezni azt, amiért megküzdött! Mert mindig siet,nem elég az amit elért már. Gyorsan akar mindent! Sokszor a túlhajszoltság miatt, a betegségebe kergeti magát. Ez mind arra ad esélyt, hogy azt az életszínvonalat amit már elért, ugyanolyan gyors sebességgel akár le is tudja építeni, ugyanúgy mint ahogyan felépítette. Mindennek megvan a saját maga ideje! Amit kikell tudni várni! Ez minden téren igy van az életben! Nincs kivétel!
Ez mind azt mutatja hogy a világ sajnos elég durván degradálódott! A jelenlegi helyzetben a felnőttek már teljesen másként nevelik gyereküket, mint ahogyan azt elvileg kellene, (legtöbb esetben) már nem tudják mi az a természet! A plázák és a nagyvárosi élet rabságából nem tudnak szabadulni. Egy fa, vagy akár egy apró növény szépségét nem képesek megélni, létét élvezni! Egy építményt előbb meglátnak, mint egy gyönyörű fát! Az emberek már fel sem tudják fogni hogy a növények, fák és állatvilág milyen hatással vannak az emberiségre, földre! Régen mikor még nem volt ennyire a tudomány előre haladva, az emberek sokkal boldogabbak voltak, és az emberi kapcsolatok, kötődések is tovább tartottak! Valamint tisztelték a növény, és állatvilágot! Mind ez miért? Azért mert több volt a TISZTELET, ALÁZAT! Ma már nagyon kevés emberben található ez meg! A pénz hajtás, és a gazdagság eléréséért bármire képesek lennének az emberek! Átgázolnak egymáson, nem éredekli Őket semmi más! Sok esetben van olyan, ha már valaki nem pénz orientált, és nem azon van hogyan tudná hajtani a pénzt, hogyan lehetne gazdagabb, elsuhanunk mellette! Nem látjuk meg a belső szépségét! Nem is érdekel a véleménye.Pedig még lehet tanulhatnánk is Tőle! A pénz barátságokat, kapcsolatokat tesz tönkre! Nem azért mert a pénz rossz, hanem azért mert nincs jól megszervezve az egész társadalmi rendszer! Erről sajnos nem mi tehetünk hanem azok akik ott fent igazgatják az ország helyzetét! De ha már így alakult minden, akkor mi emberek miért ne tehetnénk többet egymásért? A bajban jutott embereken nem átgázolni kell, hanem segíteni őket! Még ha csak pár jó szóval is!!! Szavaknak, hangoknak óriási erejük van. Az érzelmi intelligenciát kellne növelni! Amit ha őszintén bevallunk a béka feneke alatt van. De ehhez is szükséges önmagunk megismerése!
Beszélhetünk boldogságról, de ez messze nem az a boldogság, amire az ember rendeltetett!! Elkorcsosult minden! Nagyon sokan nem képesek feltöltődni a természetben, jobbnak látják ha elmennek vacsorázni egy díszes drága vendéglőbe, ezzel is egójukat mutogatni másoknak. Vagy akár üzletekben próbálják elkerülni mindennapi problémáikat, amit esetleg nem tudnak feldolgozni. Ezzel elmenekülve saját lényük elől! Ezekre is van egy jó orvosság! TERMÉSZET! Az emberben hatalmas képességek rejlenek, de inkább homokba dugják fejüket, mintsem megismerjék saját magukat! A félelem legyőzi őket, és a társadalmi diktatúrák! Nem képesek szembe szállni önmagukkal, nem is akarják megismerni igazi rendeltetésüket! Mindig másban keresik a hibákat, de nem veszik észre hogy amit, másról képzelnek, az fokozottan megtalálható bennük is, csak más formában. Ha képesek lennénk ezt mind felismerni, és dolgozni ÖNMAGUNKON, igy lenne elérhető egy szebb és jobb világ! Nem kell nagy dolgokra gondolni elősször, ugyanis minden kezdet egy lépéssel kezdődik! A vizes edény is megtelik előbb utóbb, ha csak percenként vagy óránként is egy csepp kerül az aljára! Elég ha az ember egy láncrekaciót elindit, és a társainak ilyen információkat ültet el a tudatába, ami kivált benne egyfajta tudatosságot az élettel szemben! Felnyitja szemét, hogy igenis ahová most haladunk, ez már nem hasonlít az emberi viselkedésre, összetartásra. Ez már az emberiség alja! Átveszik a negatív energiák a hatalmat mindenek felett!
A BOLDOGSÁGNAK ára van, ami néha még kemény fájdalmakkal is jár! De az emberi létezés egyik alapja ez lenne, hogy ezt megtapasztaljuk, felismerjük. Tudjuk meg hogy ez az élet része. De ez nem azt jelenti hogy ebben is kell mindig élni!
Figyeljünk oda ember társainkra, és a hibákat ne másban vegyük észre legelősször, hanem magunkban keressük meg az okát, miért látunk másképp!
Lehet hogy sok embernek ez most bántja az egóját, amit itt most elolvasott, de Én úgy gondolom hogy másképp nem érhető el a javulás!!!

EMBER!!!! ISMERD MEG ÖNMAGAD!!! TÖBB VAN BENNED MINT AZT GONDOLNÁD!!!
Add tovább hogy minden emberhez eljusson ez az információ! Ültessünk együtt el egy olyan magot, amiből egy életerős szép növény lát napvilágot! Ne hagyjuk hogy odavesszen az, amiért szívvel lélekkel megdolgoztunk!

/Surya Mandala/


 
 
0 komment , kategória:  Erdélyi legendák  
Szent Anna-tó Legendája
  2015-10-18 21:27:43, vasárnap
 
 

Szent Anna-tó legendája A néphagyományban mind a mai napig élő rege szerint a tó helyén valamikor égbenyúló bérc emelkedett.




Mint egy nagy tál fenekén a víz, pihen Szent Anna tava, égbe nyúló hegyek alján. Körös-körül fenyvesek koszorúzta hegyek. Járjatok be minden földet s szebb képet ennél nem találtok. Ugyan, ki gondolná, hogy ennek a gyönyörűséges tónak a helyén egykor, réges-régen, szörnyű magas hegy volt, s hogy tetején büszke vár, amely kevélyen nézett le a csíki meg a háromszéki falukra. De nem egymaga kevélykedett e vár Csík és Háromszék felett: átellenben, egy órányira, a ként lehel?, fojtós szagú Büdös barlang felett is vár állott. Jaj, de rég lehetett! Nyoma sincs most e várnak. No, de az emléke, szomorú emléke megmaradt mind a kettőnek. Két testvér lakott a két várban, mind a kett? kevély, gőgös, szertelen. Szívükben nem lakozott szeretet senki iránt. A föld népét sanyargatták, fosztogatták s egymást sem szerették. Mindig vetélkedtek, dicsekedtek: kinek van többje. Mind a két vár pincéjében kádakban, élére verve állt a tenger arany-ezüst.

Egyszer aztán, honnét, honnét nem, messze földről egy nagy úr jött látogatóba a büdösi vár urához. Hatlovas hintó jött. Na, ilyen hintót, ilyen hat lovat még nem látott. Színarany volt annak a hintónak a kereke, tengelye, rúdja; arannyal ezüsttel gyémánttal volt kiverve a lovak szerszáma s haj! a lovak tüzesebbek voltak a sárkánynál. Hiszen nem is volt nyugodalma a büdösi vár urának, amint meglátta ezt a hintót, ezt a lovat. Mindjárt rászegődött a vendégre, nem hagyta békében: adja neki a hat lovat hintóstól, szerszámostól:
- Adok érte hat kád aranyat.
- Nem eladó - mondta a vendég.
- Ráadásul a torjai uradalmat.
- Nem eladó!
- Megállj - gondolta magában -, azért mégis az enyém lesz.

Nagy vendégséget csapott, folyt a bór, akár az Olt vize s mikor a vendég virágos kedvre derült, a büdösi vár ura elővette a kockajátékot. Arra számított, hogy majd a kockán elnyeri a lovakat hintóstól, szerszámostól. Hát jól számított, mert vele járt a szerencse. Elnyerte a vendégnek mind a pénzét s tetejébe a hat szép lovat mindenestől. Ahogy aztán elbúcsúzott a vendég, első dolga volt, hogy meglátogassa testvérét. Csak úgy repesett a szíve az örömtől, amikor eléállott a hatlovas hintó. Hej, de megirigyli majd ezt a testvére! Lehet aranya, ezüstje több, mint őneki, de ilyen hatlovas hintaja nincsen.
A testvére éppen ott ült a vár pitvarában, mikor bevágtatott a hatlovas hintón. Szeme-szája elállt a csudálkozástól.
- No, öcsém, van-e ilyen hat lovad? - kiáltott diadalmasan.
- Ilyen nincs - mondta az öcs -, de lesz különb.
- De már azt szeretném látni!
- Hát még huszonnégy óra sem telik belé, meglátod!
Nagyot kacagott a büdösi vár ura.
- Ennél különb! Én meg azt mondom, legyen tied a váram s minden uradalmam, ha ennél különb hat lóval jössz hozzá.
- Nem is hattal, tizenkettővel!

A büdösi vár ura fel sem ment az öccséhez, csak meg akarta mutatni a lovait, hadd lepje el a sárga epe az öccsét - megfordult s hazavágtatott, mint a sebes szél, még annál is sebesebben. Egész nap tűnődött, hiába törte a fejét, nem tudta elgondolni, hogy hol találna nagy hirtelen olyan hat lovat, nem olyat, különbet s nem is hatot, tizenkettőt. Keservesen megbánta a hirtelenkedését. Hanem egyszerre csak mi jutott eszébe? Az jutott eszébe, hogy várába hozatja a vidék legszebb tizenkét leányát, azokat hintóba fogatja, s úgy megy a bátyjához. Összeparancsolta a jobbágyait s küldte őket mindenfelé, ki hol a legszebb leányt tudja, hozza ide.

Egy fél nap sem telt belé, jöttek a jobbágyok s velök a leányok; voltak százan is, egyik szebb a másiknál, de a legszebb köztök egy Anna nevű volt. Ezt választotta először a vár ura. Aztán még tizenegyet melléje. S mikor ott állottak külön, szép sorjában, a szín alól előhúzatta aranyas hintaját s elébe fogatta a tizenkét leányt. Szegény leányok! Reszketve állottak a hintó el?tt. Szemükb?l szakadt a könny mint a zápores?, feltekintettek az égre, onnét sóhajtottak segedelmet. Aztán az úr felugrott a bakra, kieresztette a bakos ostorát, nagyot rittyentett, hogy csakúgy zengett, zúgott belé az erd?.
- Gyí el?re, gyí!
A leányok támolyogva léptek el?re, de meg sem tudták mozdítani a nehéz hintót. Hej, szörnyű haragra gerjedt a hatalmas úr! Elévágott a rézcsapós ostorral, éppen Annára, aki legelöl állott. Patyolat fehér húsából kiserkedt a vér s jajszava felhatott a magas egekig.
- Gyí, Anna, gyí! - ordított az úr s másodszor is rávágott.
- Verjen meg az Egek Ura! - jajdult fel Anna. - Süllyedj a föld alá, ártatlanok megöl? gyilkosa!

S ím, abban a pillanatban elfeketedett az ég, villámlott, dörgött, ég-föld megindult, recsegtek-ropogtam a fák, a vár tornya ingadozni kezdett, aztán hirtelen összeomlott, utána az egész vár s a föld süllyedt mind alább-alább, mígnem egyszerre víz alá borult. És halljatok csudát, mikor lecsendesült az ég haragja, a vár helyén egy gyönyörűséges tó pihent s a tóban tizenkét hattyú úszkált. Távol t?lük egy sárkány verg?dött a tó forgatagában, er?lködött, hogy megfogja a tizenkét hattyút, de nem tudott kikerülni a forgatagból. A tizenkét hattyú meg csak úszott, úszott szép csöndesen, kiszállottak a tó partjára, ottan megrázkódtak s leánnyá váltak ismét. Siettek haza mind a falujokba, csak Anna maradt ott. Kápolnát építtetett a tó partján s ebben a kápolnában töltötte az életét csendes imádkozással. És jöttek, zarándokoltak a népek mindenfelöl a kis kápolnához, együtt imádkoztak a szentéletű leánnyal, kit még életében szentnek nevezének, halála után pedig róla nevezték el a tavat Szent Anna tavának.


 
 
0 komment , kategória:  Erdélyi legendák  
Az almási Barlang...
  2015-10-18 21:26:19, vasárnap
 
 

Az almási Barlang
John Paget a XVIII-ik század közepén híres útleírásában az almási barlangról egy érdekes babonát jegyzett fel. Eszerint a helybeliek azt tartják, hogy a barlangban két meztelen tündér raboskodik. Amikor erős szél fúj, a völgyben gyakran halani lehet jajgatásukat. Az emberekre sok betegséget küldenek, s azok úgy próbálják kiengesztelni őket, hogy mindenféle ruhadarabot akasztanak a barlang bejáratához, hogy a tündérek megtalálják, felöltözzenek és így megengesztelődjenek az emberek iránt.


Zeta Vára Mondája

Zetelakán túl, nem messze, magas szikla tetején állott hajdanában Zeta vára. Nem sokkal azután, hogy a magyarok keresztény hittre kezdtek térni, éptette ezt a várat egy Zeta nevű nagyúr. Pedig lent, a hegy tövében a Csele völgyében, gyönyörű palotája volt, de olyan, hogy messze földön nem volt párja. De Zeta, nehogy ráeröltessék az új hitet, fényes palótáját földig romboltatta, s a hegy tetejére épített egy várat. Két lánya és egy fia volt. A leányok vele laktak a várban, hanem a fiú ritkán ült otthon. Háború volt akkor a magyarnak élete - nem ült otthon, aki kardot tudott forgatni. Esztendő esztendő után múlt el, mindenféle hírek jöttek a fiatal Zetáról - csak ő nem jött haza. Egyszer az a hír jött, hogy meghalt a csatában, akkor az apja elsiratta. Másszor az a hír jött, hogy áttért az új hittre: akkor az apja megátkozta. Inkább halt volna meg a hittagadó. Hanem a fiú egyszer mégis hazajött. Mikor nem gondolt senki rá, fölvágtatott a várba fehér paripáján. Rákiáltott az apja
- Őseid hitét elhagytad, nem vagy az én fiam!
A fiú szelíden kérlelte, de hiába, az apja hajthatatlan maradt. Akkor a leánytestvéreihez fordult, de azok sem követték őt az új hitben.
- Nem kell a te jövevény istened! - kiáltott az öreg Zeta.

Abban a pillanatban megdördült az ég, megingott a szikla, hogy összeomlott a büszke vár, maga alá temette Zetát s a két leányát - csak a fiúval volt az Isten. Fehér táltosával leugratott a vár faláról. Összeomlott Zeta vára, tehát, s eltemetődött vele tenger sok kincs is. Az omladékok között, nehéz vasajtók alatt van ma is Zeta kincse s ezek a vasajtók minden évben egyszer, Szent György-nap éjjelén megnyílnak. Azóta Szent György napján sok ember próbál szeren- csét, de aki egyszer bement a megnyílt vasajtón, többé nem került vissza, mert mind azt szerette volna, ha a kincset egészen elhozhatja. Mire aztán kifelé indultak, a vasajtók újra bezárultak, s többé nem látták Isten áldott napját. Hanem egyszer csak élt Zetelakán egy Botházi nevű ember, aki ezt mondta: Ami másokkal megtörtént, nem történik meg velem. Elég lesz nekem egy tarisznya arany is, s mire a vasajtó újra bezáródnék, kijövök én onnan.
Elkövetkezik Szent György napja. Éjjfélkor nagy lángot vet a vasajtó, szőrnyű dördüléssel kinyílik, s Botházi bemegy. Szeme-szája elállott a csodálkozástól. Egy nagy pince tele volt arannyal, ezüsttel, gyémánttal, szinte megvakult a szertelen ragyogástól. Ott a nagy kincshalomnak a tövében ült a két leány, aranyhímet varrt mind a kettő.

- Hát ti kik vagytok? - kérdezte
- Mi a Zeta lányai vagyunk! - felelték a lányok. Hatszáz éve ülünk itt és varrunk hímet.
- S meddig akartok még itt ülni?
- Ameddig a tehenek meleg tejet adnak, s az asszonyok kendert fonnak.
- No, akkor itt is maradhattok, míg a világ s még két nap - mondta Botházi, azzal nekiesett a kincsnek.
Színig töltötte a tarisznyáját, aztán lekapta a kucsmáját, s teletöltötte azt is. Mondották a leányok:
- Siess már, mert itt pusztulsz!
- De már a zsebeimet még megtöltöm!

Hírtelen megtöltötte a zsebeit, s azzal szaladt ki a pincéből. Éppen mikor kitette a fél lábát, akkor csapódott be az ajtó.
A kincset kihozta, de a fél lába odalett. Meggazdagodott, de gazdagságán nem volt Isten áldása. Ahogy jött, úgy el is ment a pénz, nem maradt egyebe, csak a csúfneve: Sánta Botházi. Azóta békésen varrhatnak hímet a Zeta leányok, nem háborgatja őket senki.





 
 
0 komment , kategória:  Erdélyi legendák  
A Tordai-hasadék mondája
  2015-10-18 21:25:01, vasárnap
 
 

A Tordai-hasadék kialakulását Szent László királyhoz köti a néphagyomány. A király nagy harcot vívott Erdélyben a kunokkal, Torda mellett azonban vereséget szenvedett, menekülnie kellett seregével együtt. A vérszomjas kunok már csaknem utolérték őket, és úgy tűnt, hogy nincs menekvés. Ekkor a király kétségbeesetten imádkozott: 'Szabadíts meg, Uram, érted harcoltam!'. Isten meghallgatta a könyörgését: kettérepesztette a sziklát. A kunok ijedten rántották vissza lovaikat, amikor meglátták a csodát, Szent László pedig elmenekült a seregével. A lova patkója azonban ott maradt a hasadékban, amit még évszázadok múlva is láttak az arra járók.



Hiripné Legendája (Both Vára)

Gyergyószentmiklósról a Gyilkos-tó felé haladva, a Békény és a Várpataka találkozásánál, az út bal oldalán, mintegy két kilométernyi távolságra emelkedik a Várdomb nevű hegy. Tetején egykor vár állott. A monda szerint a vár első tulajdonosa, Hiripné özvegyasszony volt, aki minden örömét két fiúgyermekében lelte. Egyik fiát Domokosnak, a másikat Ábrahámnak hívták. A két dalia zsarnok természetű volt, erejüktől elbizakodva a leggonoszabb tettektől sem riadtak vissza, rémei voltak a vidéknek.

A két legény szép leányokra és asszonyokra vadászott, Hiripné pedig nem fékezte fiait gonosz kedvteléseikben, mi több, diadalmas visszatérésükkor a vár kapujában virágkoszorúval köszöntötte őket.

Az elkeseredett, megalázott székelyek között azonban akadt két gyászba öltözött vitéz, kiknek menyasszonyait a Hirip-fiúk szintén elrabolták. Viadalra hívták hát a két testvért. Holyvás és Várpatak között van egy hegy, melyet ma is Domokosnak neveznek: itt vívott meg kihívójával Domokos, aki heves küzdelem után legyőzetve életével lakolt gonoszságáért. Ábrahám, túl a Békényen egy hegytetőn küzdött meg ellenfelével, de ő is vereséget szenvedett. A hegyet azóta is Ábrahámnak nevezik.

Domokos és Ábrahám legyőzése után a székelyek a várat lerombolták, és a hagyomány szerint Hiripné is akkor lelte halálát.

A szabadulás örömére a székelyek örömtüzeket gyújtottak. A vároldalról szalmával befont és szurokkal meglocsolt égő kereket eresztettek alá a völgybe. Ezt a sokaságot mozgósító látványt a vár lerombolásának emlékére később is minden évben megismételték, a tüzes kereket a feljegyzések szerint még az 1880-as években is minden húshagyó kedd este legurították a Vároldalból.

A népi emlékezet szerint a Várdombon a kastélyt idővel újraépítették, építői ismeretlenek maradtak.



 
 
0 komment , kategória:  Erdélyi legendák  
Csiksomlyó legendája
  2015-10-18 21:23:06, vasárnap
 
 

A Jóisten Csíksomlyón osztotta szét világunkat a nemzetek között.
Azért, hogy a nemzetek ne civakodjanak a kék bolygó területei fölött.
Összehívta őket a csíksomlyói dombtetőre.

Ott, ahol a kápolna most áll, az Úr megáldotta a földet.
Ezért ott a föld mélyéből áradni fog örök időkig jóság energiája.
Tódultak a nemzetek minden felülről.
Jöttek északról és délről, keletről és nyugatról.
Lóháton, elefántháton és teveháton, ökrök vontatta szekereken.
Megteltek a közeli dombok népek sokaságával.
Bármennyien is voltak, egyre csak jöttek és úgy látszott, nem fogynak el soha.
A megérkezettek felsorakoztak egymás mellé.
Mindenki beszélte mindenki nyelvét. Fegyver nem volt senkinél, mert maga
az Úr hívta őket és az egész környéken jóság és békesség uralkodott.

A Sátán nem lépte át a Kárpátok gerincét, mert megtiltatott neki.

Amikor mindenki egybegyűlt az Úristen felújította az emberekkel kötött szerződést.
Ennek jeléül gyönyörű szivárvány jelent meg hegyek fölött.
Emlékeztette a világ nemzeteit a tízparancsolatra.
Majd igazságosan szétosztotta a földet népcsoportok között.
A következő intelemmel engedte útjukra:

"Szaporodjatok és sokasodjatok. Népesítsétek be a földet mely néktek adatott.
Uralkodjatok a föld állatai és növényei fölött. Uralkodjatok igazságosan
és céltudatosan jó gazda módjára!"
Aztán megáldotta az emberek sokaságát, és útjukra bocsátotta őket!

Figyelte, ahogy elvonulnak az égtájak irányába, mint a vándorhangyák.
Amikor az utolsó népcsoportot is elnyelte a messzeség, az Úrra rászakadt
a sűrű csend és a néma magány. Akkor abban a pillanatban másvalaki azt
hitte volna, hogy azt a helyet, a megáldott szent helyet nem adta még
oda senkinek. Mivel az Úr cselekedetei nem véletlenszerűek és céltalanok.
Ezért az Úr kiült a csíksomlyói dombra és várt. Várt türelmesen,
tudta, kikre kell várnia.
Íme, egy elkésett furcsa népcsoport közeledett a domb felé.
Mezítlábas kisfiú tarka tehenet vezetett kötélen. A tehén hátán egy kislány
ült feje körül sokszínű virágkoszorú és ismeretlen nyelven dalolt.
A dal beleolvadt a tájba és feloldotta a magányt. Mint az arany, ahogy
felnemesíti az ötvözetet. Az Úrnak felvidult a lelke, mert
bebizonyosodott, hogy minden a terv szerint megy és már tudta kié
lesz a megáldott föld!

- Kik vagytok ti? - kérdezte a gyerekeket.
A fiúcska lehajtotta fejét és hallgatott. Nem bírt szóhoz jutni a megilletődéstől.
A kislány egy csokor virágot nyújtott az Úrnak.

- Üdvözölve légy mi Urunk Istenünk! Én Magyar vagyok a testvérem Székely.
Messzi földről jövünk és eltévedtünk az úton.
Az Úr elfogadta a virágot és újra örült az ő lelkében, mert soha nem kapott
ajándékot embertől.

- Hol vannak szüleitek? Túl gyöngék vagytok még ahhoz, hogy egy nemzet
sorsát cipeljétek!
- Nincsenek szüleink, nem is voltak! - Csilingelte a kislány.
- Honnan jöttetek? - faggatta tovább az Úr.
- Csillagösvényről. - szólalt meg a fiúcska is félénken.
- Országot akartok magatoknak?
- Azt akarunk Uram. De mivel mi még gyerekek vagyunk, adjál nekünk apát és
anyát is, aki védelmezzen bennünket!
- Apát adjak, meg anyát is? - kérdezte az Úr meglepetten.
- Igen, mert csak Te tudsz adni! Te vagy a mindenható, a jó és a könyörületes!
- Várjatok egy keveset, hadd gondolkodjak - mondta az Úr, és két tenyerébe hajtotta fejét.

Hosszasan gondolkodott. A két gyermek közben önfeledt játékba kezdett.
Nevetgélésük úgy hatott a dombon, mint ezernyi ezüst csengettyű.

- Mivel védtelenek vagytok, ártatlanok, és kedvemet lelem bennetek, ezért
meghallgattam és teljesítem kéréseteket! Íme, itt van ez a föld, amit nemrég
megáldottam. Ezt az áldott földet, Erdélyt és Pannóniát nektek adom örök időkre!
De mivel ellenségeitek megszaporodnak majd és sanyargatni fognak benneteket,
tisztaságotok és jóságotok miatt, ezért erős hitet és reményt adok nektek, amit itt,
ezen a szent helyen, Csíksomlyón minden évben megerősítetek.
Apát is adok nektek, én leszek az Atyátok, mert én vagyok mindenek Atyja,
a világ teremtője! Anyát is adok, a Szűzanyát, Máriát, Jézus Krisztusnak,
a világ Megváltójának és szeretett fiamnak anyját!
Ő legyen a ti anyátok és bajaitokban mindig őhozzá, kiáltsatok!

Csodálatos szépségű asszony jelent meg, fehér ruhában, ragyogó fényben.
Lehajolt megsimogatta a két árvát, majd felemelte és keblére ölelte őket!

Azóta hosszú idő eltelt sok minden megváltozott, de egy dolog változatlan:
Minden pünkösdkor százezrek vonulnak ki a búcsú hegyére megerősödni hitben,
és reményben közöttünk van valóban nemzetünk anyja, érezzük kezének simogatását
és azt a földöntúli boldogságot, ahogy szerető anyaként keblére ölel bennünket.

A kegyszobor története:
A templom legértékesebb tárgya Szűz Mária kegyszobra. A XVI. század elején (1510-1515) reneszánsz stílusban készült, hársfából. Alkotója ismeretlen. Magassága 2,27 m. A világon ismert kegyszobrok között a legnagyobb. A "Napba öltözött Asszonyt" ábrázolja, akinek lába alatt van a hold, fején a tizenkét csillagból álló koszorú. Királynőként is ábrázolja Szűz Máriát: fején korona, jobb kezében jogar, bal karján tarja szent Fiát, a Világ Megváltóját. 1798-ban, Batthánnyi Ignác erdélyi püspök idején az egyház "Csodatevőnek, segítő szent Szűznek" nevezi el.A Kegyszobor a Mária-zarándoklatok középpontjában áll. Régi szokás, hogy a zarándokok, miután a Kegyszobor előtt Máriához, Isten Anyjához könyörögtek, megsimogatják a Kegyszobor lábát, hozzáérintik ruhájukat és kegytárgyaikat. Így óhajtják kiesdeni a maguk számára az Istenanya áldását.

A századok folyamán a Kegyszoborral sok csoda történt, sok ima meghallgatásra talált. Többször olyan fényben ragyogott a szobor, hogy világossága betöltötte a templomot. Nagy katasztrófák előtt szomorúnak látták az emberek az arcát. Az 1661-es török-tatár dúlás alkalmával, amikor a templomot felgyújtották a tatárok, a Kegyszobor sértetlen maradt. A hagyomány szerint az egyik tatár vezér, azt gondolván, hogy a Kegyszobor nagyon értékes lehet, el akarta szállítani, de az olyan súlyossá vált, hogy nyolc pár ökör sem tudta elhúzni a szekeret. A tatár vezér ledobta a szobrot a szekérről, kardjával hozzávágott, megsebezve a Kegyszobor arcát és nyakát. Ezek a sérülések ma is láthatók a Kegyszobron. A tatár karja bénán hanyatlott alá.

Az idők folyamán a hívőknek a Kegyszobor előtt elmondott imája, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására, igen sokszor meghallgatásra talált. Ennek emlékét őrzik a Kegyszobor két oldalán kifüggesztett fémtárgyak (fogadalmi tárgyak). Ezek a XVII-XVIII-XIX. századokban készültek. Imameghallgatás esetén ilyen fogadalmi tárgyakat készíttettek és adományoztak hálából a Szűzanyának. Az 1940-es évektől napjainkig, márványból készült hála-táblák tanúskodnak arról, hogy a Szűzanya most is meghallgatja tisztelőinek imáját.
 
 
0 komment , kategória:  Erdélyi legendák  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 209 db bejegyzés
e év: 1198 db bejegyzés
Összes: 77185 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 324
  • e Hét: 33661
  • e Hónap: 157864
  • e Év: 2135175
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.