Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
Dömény József: Tünődés
  2017-11-07 06:51:54, kedd
 
  Dömény József:

Tünődés


Ha meghalok, mi lesz belőlem ?
Porrá leszek ott lenn a földben ?
És szívemet emészti, falja
Undok férgek falánk csapatja ?
Mit százat eltapos ma lábam,
Apró bogár futkos vidáman
Majd orromon, s fejemre ülve
Kevélyen néz a néma űrbe.
S kifúrva főm, agyamba fészkel,
S lakmározik velővel, észszel ?

Ez lenne sorsom ? ez valóban ?
Megsemmisülni lenn a porban ?
Ész, szív s a lélek ott örökre
Megférne lenn egy szűk gödörbe?
A lélek, mely most hegyet vet fel,
Nem birna meg kis porszemekkel ?
Mi bérczeket szór szét homokká,
Azt egy göröngy végkép lenyomná ?
Mi meggyőz itt, bár legnagyobbat,
Kis féreg ott azon tapodhat ?

Ám higyje bárki, nem hiszem én,
Lelkemnek hogy kifog erején
Egy porszem, egy parányi rög, mit
Kezem nyomása összetört itt!
Eget, földet - mi most bejárja,
Apróra szét hogy törne szárnya
Lelkemnek ? - Az marad örökre!
Egy toll se' hullhat el belőle.
A port - mi rá tapadt - lerázza;
S repülni fog egy szebb hazába.

E szép hazát ha majd elérem,
Magasba' fenn az égi téren.
Közelb leszek jó Istenemhez,
S áldó kegyelme ott velem lesz.
S megadja azt, mit csak reméltem
Itt vágyva lenn, a földi létben.
S kiket szerettem itt, azoknak
Jó szíveik értem dobognak.
És nem fogunk elválni többé ;
De boldogul élünk örökké.

Vasárnapi Ujság 1886. november 7.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
Dömény József: Névnapom.
  2017-11-05 08:09:44, vasárnap
 
  Dömény József:

Névnapom.


Megértem újra névnapom.
S magamnak én elmondhatom:
Sokáig élj ! az Isten áldjon! .
A hogy csak tudsz e rongy világon . . .
Végy egy pohart kezedbe,
S a multakat feledve,
Igyál, igyál . . .
Szivedből így a bú kiszáll!

Zúg rád az élet zord szele,
Szived sebekkel van tele.
Be sem hegedt jól még az egyik,
A másik már sajogni kezd itt.
Ne bánd, ha fáj is az ma,
Sebnek van itt tapaszsza.
Igyál, igyál . . .
Szivedből így a bú kiszáll!

Szívben fakadt reményidet
Egy durva kéz ha tépi meg,
S szétszórja tépett rongyait, s te
Hitet, reményt, mindent veszítve,
Búsan hajtod fejed le,
És könny szökik szemedbe:
Igyál, igyál . . .
Szivedből így a bú kiszáll!

Csalódsz a szívben ? mely feléd
Kínálva szórta mindenét . . .
S egyszer csak ott hagyott magadra,
S mint puszta tájon lombtalan fa
Ugy állsz villámra várva,
Sötét bánatba', gyászba'. . .
Igyál, igyál!
Szivedből így a bú kiszáll!

A bornak habzó nedviben
Sok zaklatott szív - megpihen . . .
S oda lent a kancsó fenéken
Sok tört remény hajt újra szépen . . .
Bú-bánat összetörve
Ott lenn marad örökre . . .
Igyál, igyál . . .
Szivedből így a bú kiszáll!

Vasárnapi Ujság 1890. márczius 16.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
Dömény József: Halottak napján
  2017-11-02 08:50:08, csütörtök
 
  Dömény József:

Halottak napján

Lányom sírjánál.


Tudsz-e rólunk fenn az égben ?
Látsz-e minket itt alant ?
Vagy örökre nagy sötéten
Eltakar tőlünk a hant?

Nézünk innen, fényt keresve,
Föl a magas ég felé . . .
S ránk borul a rémes este,
Az ég fényét befedé.

Éjhomályból rémes árnyak
Bontakozva intenek:
Oh, ne keress a halálnak
Utain te életet !

Lenn a síri bús homályban
Nincsen érzés, nincsen ész.
A mi csak volt, a mi tán van,
Minden, minden elenyész.

Fénysugár szökken szemembe,
Ég lövelte azt alá . . .
És a mint leszállt rezegve,
Lelkem megvigasztalá.

Sírokon túl van, van élet
Kutató ész rátalál . . .
S megnyugodva szól a lélek :
Nincs enyészet, nincs halál!

Vasárnapi Ujság 1902. november 2.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
Dömény József: Vidám baráti körben
  2017-10-22 07:18:24, vasárnap
 
  Dömény József:

Vidám baráti körben


Lejár az élet úgy a hogy,
A nóta napról-napra, fogy.
Öreg czigány már nem tanul,
Csak húzza öntudatlanul
A régi dalt. - Ki érti meg ?
A lég körülte oly hideg.
Nincs kedv sehol, nem kell a nóta már,
> Cserebogár, sárga cserebogár!<

Csak húzza folyvást, csendesen,
Nem rándul arcza, lelke sem
Hevül ma már, ereszkedő
Húron jár újjá reszketőn.
Összhangzanak még a húrok,
A nóta sír, keserg, zokog . . .
Hej! hogy elmúl minden, miként a nyár,
> Cserebogár, sárga cserebogár!<

Csak húzza még a régi dalt,
A nemzedék régen kihalt,
Mely hallgatá; - az asztal áll,
De kéz pohárt rajt' nem talál,
Baráti kör lett szegletes,
Hálóra pók ott hely't keres . . .
Kedély kihalt, nincs bujdosó pohár!
> Cserebogár, sárga cserebogár!<

Kuplé, keringő járja most,
Virágot part iszapja mos.
Hitvány pehely magasba száll,
- Szelek viszik - s helyet talál.
Magasba, hol egykor sasok
Nézték a felkelő napot . . .
Hunyó nap hint ma halovány sugárt!
> Cserebogár, sárga cserebogár!<

Hasznot keresnek, - osztalék
Ma már a fő ! - A puszta lég
Nincsen kiadva még, pedig
Azt is részekre szelhetik !
Nagy lenne cursusa - hiszem,
Nem is drágálná senki sem . . .
Részvényt a légre, venne sok kufár !
> Cserebogár, sárga cserebogár!<

Részvény az Isten! Ég s pokol
Ma akcziás börzén honol.
Vehetsz amabból, ebből is;
S ha lelkedet szúrná tövis,
Ragaszsz reája flastromul
Arany-papirt, s megnyughatol . . .
Szállhatsz föl égig, az út nyitva vár!
> Cserebogár, sárga cserebogár!<

Csak húzd nekem, - én az vagyok
Ma is, ki voltam. Angyalok
Szállnak le hozzám, s intenek
Maradj te csak, ne légy beteg!
Szeress te hőn embert, s hazát.
A jó Isten annyit csak ád,
Mitől megtel kezedben a pohár!
> Cserebogár, sárga cserebogár!<

Vasárnapi Ujság 1891. szeptember 13.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
Dömény József: Úton.
  2016-08-07 08:32:03, vasárnap
 
  Dömény József:

Úton.


Úton vagyok, távol vidéken
Robog velem a gyors-vonat.
Sík róna föld jön szembe vélem,
Kicsiny madár dallal fogad.
Rét szőnyeget terít előmbe,
Virág hajol reám köszöntve ...
S mégis szívem oh, mintha fájna,
Távolból is csak visszavágyna
Kéklő hegyed aljába, kis falum,
Csöndes kicsiny falum! . . .

Nagy városok fényárban úszva
Hivalkodón néznek reám.
Szép házsorok hívnak magukba :
Jer! itt találsz mindenre ám,
Mi csak tetszik szádnak, szemednek . ..
Forrásai itt csörgedeznek
Kéjnek, gyönyörnek . . . Ám hiába!
Szívem mintha csak visszavágyna
Sáros, poros útczádba, kis falum,
Csöndes kicsiny falum !

Jó emberek nyájas szavakkal
Köszöntenek : hozzánk betérj !
Sok van, ki jó szívből marasztal,
S megoszt velem lakást, kenyért.
Egy-egy lenéz nagy büszke gőggel, -
Ilyennek csak hízelkedő kell, -
Tovább megyek, de mintha fájna
Szívem, s sóhajtva visszavágyna
Jó s egyszerű néped közé, falum,
Csöndes kicsiny falum ! . . .

Szép rónaföld s nagy városok, ti
Csak álljatok, ragyogjatok I
Hideg fény is szokott ragyogni,
De én sugárt, meleg napot
Tudok szeretni, arra vágyok.
Mit ér nekem ti ragyogástok ...
Kicsiny falum, kéklő hegyeddel, -
Jövök feléd . . . Oh, nem feledt el
Téged szívem, - e csepp legyen tanúm, -
Csöndes kicsiny falum! . . .

Megyek, megyek . . . húz már a vágy, von
Feléd, te csöndes kis lakom.
Jó emberek ! az Isten áldjon,
A hála-szó zeng ajkamon . . .
S te büszke gőg, maradj magadnak,
Reád a jók semmit sem adnak.
Én jók között élek falumba,
Nincs durvaság, ott nincs goromba,
Ezért szeretlek téged, én falum,
Csöndes kicsiny falum !...

Vasárnapi Ujság 1896.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
Dömény József: Az élet utjain
  2016-07-23 04:55:57, szombat
 
  Dömény József:

Az élet utjain


Tévelyegve jobbra, balra,
Néztem fényes csillagokra.
S estem sárba, mély gödörbe,
Lelkem félig összetörve;
Szárnyaiból egy-egy tollat
Itt is, ott is szertehullat.
Már alig van tolla néki,
S az idő mindegyre tépi.

Könyveket lapozva, bújva,
Kis gyerekké lettem újra.
Jól kiszabva ment a lecke,
S én tanultam görnyedezve;
Már azt hittem, tudományom
Átsegít sok akadályon,
S feljutok a hegytetőre:
S mit se tudva, lettem dőre.

Kerestem az igazságot,
S a sötétség arcul vágott:
Mit művelsz te balga ésszel?
Oly magasba úgy sem érsz el,
Hol az Isten önmagából
Elvakító fényt sugároz.
Éji lepke nézd, a kába
Fényt keresve hull a lángba!

Pénz után is lótva, futva,
Ült veritek homlokomra,
Az aranynak sárga fénye
Elvakítva vitt le mélyre.
Tolvajok, csalók lesének,
Vége lett aranynak, pénznek.
S ha maradt is, szárnyra kelve
Elrepült az más helyekre.

Szerelemnek szép virága
Kelyhét énfelém is tárta,
Szívem kábult illatától.
Ragyogó fény messze távol
Csalogatva vonta lelkem
S már azt hittem, üdvre leltem.
Ez se volt más, csupa vakhit,
Illat elszáll, fény kialszik.

Vasárnapi Ujság 1889.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
Dömény József: Földi mérleg
  2016-07-22 06:35:25, péntek
 
  Dömény József:

Földi mérleg


Gyarló kézben földi mérleg,
Fontos képpel rajta mérnek
Mindent, ami kedves, drága
Itt alant e föld porába'.
Becsület, ész, jellem, elme,
Szív és lélek mérlegelve;
Rövid ésszel, ahogy mérnek,
Jobbra, balra ing a mérleg.

Sok utolsó lesz itt első,
Érdemet rang, észt üres fő,
Jellemet hitvány üresség,
Hű szívet, hogy kinevessék,
Rút hazugság nyom le könnyen.
S bús szemek, míg úsznak könnyben,
S megtört szívek átkot kérnek.
Jobbra, balra ing a mérleg.

Van, ki fürdött könnybe-vérbe.
Mégis, mikor meg lett mérve
Meg se hallva sokak átkát
Mint kis Istent, úgy imádták.
Piszkos annak minden körme.
Ám a zseb arannyal tömve,
S ül közötte dicsnek-fénynek .
Jobbra, balra ing a mérleg.

Földre felhő vet bús árnyat,
Hirtelen szél zúg, s fény árad,
Reng a föld, az ég haragja
Mennydörög bősz zivatarba'.
S szól az Isten: Törpe lelkek!
Ott alant ti mit műveltek?
Térdre hitvány! Porba féreg!
Itt vagyok én! Majd én mérek.

Vasárnapi Ujság ,1889.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
Dömény József: Szabadban.
  2016-07-15 08:54:01, péntek
 
  Dömény József:

Szabadban.


Nézd mi szépen süt a nap ma!
Jer ! menjünk ki a szabadba,
Hagyjuk itt e szűk szobát.
Lám az égnek kéklő sátra,
Lengő ajtaját kitárva
Szinte hív, s vár oda át.

Pamlagod' hagyjuk magára,
Úgyis egész télbe', nyárba'
Rajt' elégszer ülhetünk . . .
Harmatos gyep puha zöldje
Vár ránk künn az árnyas völgybe . . .
Ott pihenni jobb nekünk.

Gyötrő gondok, önző érdek
Oda már el nem kisérnek,
Hallgat ott a fájdalom.
Kis madár zeng a bokorba,
S lelkeink egymást karolva
Függnek bokron és dalon.

Kis bogárkák kelnek, járnak
Ingó szárán a virágnak,
Megkerülve végig azt . . .
S egynek sem vész el az útja . . .
A mienk se ! Lásd : ki tudja,
Hol találhatunk vigaszt.

Puha gyepre ott ledőlve,
Semmi gondunk sárra, földre . . .
Fel, magasba néz szemünk,
Oda, hol az Isten napja
Sugarát és fényét kapja,
Hogy leszólja azt nekünk.

Sohse aggódj! Légy vidámabb . . .
Majd eloszlik még a bánat,
Mint az a köd, nézd, amott . . .
Mely előbb, mint szürke réteg,
Lomhán ülte meg a rétet,
Hol már nap süt, s fény ragyog . . .

Látod azt a kék eget fent ?
Nem üres az, - él ott egy szent,
Fő való, - s lát minket itt . . .
Kisüt a nap - majd, ha mondja . . .
Nem hagy ő el, - van ránk gondja . . .
Jó az Isten! megsegít.

Vasárnapi Ujság 1884.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
Dömény József: Éjjel.
  2016-07-12 20:08:07, kedd
 
  Dömény József:

Éjjel.


Nő az Árnyék, jő az estve,
Ablakomra rá van festve
Szürke mázzal már nyoma... '
8 mely előbb még ingva mozgott,
Összekever árnyat, bokrot,
S űzi, hajtja el, tova.

Csúf bagoly száll röpke szárnyon.. .
J ó tanyája fenn a várrom,
A sötétlő hegytetőn. -
Felsivit és tova röppen,
Gyorsan fordul nagy körökben,
Majd lecsap, s közelbre jön.

A sötét leszáll a völgybe,
8 gyászlepellel azt befödve
Ablakomra ülve néz.
Látja arczom elborúltan,
Lelkemet mély gyászban, búban, -
Es szemem, hogy sírni kész.

Rám borúi, és szól susogva :
Gyógyírt hoztam bánatodra,
S mély sebedre balzsamot!
Add, csak add át lelked" nékem,
Hadd borítsam el egészen...
Mint a völgyet lenn amott.

Szép tavasznak - hogy ne lássa -
Mint fakad s nvil kis virága. . . .
S fényes csillag hogy ragyog...
Nyár gyümölcse mint piroslik,
Fű patakban hogyan mosdik,
S szellő mint fodroz habot

így csalódni nem fog lelked...
Sem gyűlölnöd, sem szeretned
Nem kell többé soha már, -
Lángra szíved sohse lobban
Gondolat nem kél agyadban...
Nyugalom karjába zár.

így beszél az éj.. . s nem látok
Egy parányi kis világot;
Bús homály ül lelkemen...
S a bagoly is mintha intne,
Szárnyával felém legyintve:
Csüggedő szív, jer velem !

Csillogó fény léha máza
Mitsem ér, csak üres váza!
Ám boldoggá nem teszen!
Napsugár csak hervaszt, éget.. .
Kis virág ér gyászos véget,
Nap ha rá süt fényesen.

Bús homályban, csöndes éjjel
Száll az illat árja széjjel...
Este hull a harmat is.. .
Jer velem ! az éj homálya
- Mely üdítőn hat virágra -
Könyörül majd rajtad is.

Künn sötétség; - benn' szobámba
Halovány fényt szór a lámpa, -
S fény, homály egymásba foly... .
El, sötétség ! még nem, még nem.. .
Pislog kissé még reményem... .
Hess el! hess el.. . csúf bagoly !

Vasárnapi Ujság 1884.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
Dömény József: Lemondás.
  2016-04-18 05:50:19, hétfő
 
  Dömény József:

Lemondás.


Mint rab, bezárva börtönébe,
Fásult közönynyel néz körül,
Szivéből a reményt kitépte,
Panaszt nem ejt, nem is örül,
Halál nyit csak ajtót előtte, -
A külvilággal nem törődve -
Nem várok én semmit se már . . .
Az élet, ugy a hogy, lejár.

Penész virágzik ott csupán csak
Szűk börtönének négy falán . . .
Illatja nincs e zöld virágnak.
Koszorút ebből fonna tán ?
Miért ? kinek ? talán a póknak ?
Hogy szálai előtte lógnak ? . . .
Nem várok én semmit se már . . .
Az élet, ugy a hogy, lejár.

Rút pók a társa, s mást se tud, mint
Hálóba fonni, mit lehet . . .
Éreztem életembe' bút, kínt,
Szívták ki gyakran véremet . . .
Vergődtem én hálóba fonva,
S szivem' lelkem' téptem kínomba' . . .
Nem várok én semmit se már,
Az élet, ugy a hogy, lejár.

Az érdek - mint keresztespók fon
Hálókat itt és mindenütt. . .
S belé gyakran nyájas mosolyt von,
S ha benne vagy, szivedre üt. . .
Hogyan siet az éhes állat
Kiszívni vért, hol még találhat. . .
Nem várok én semmit se már . . .
Az élet, ugy a hogy, lejár.

Mint rab bezárva börtönébe,
Fásultan ül meg szűk helyén,
Nem várva jót, rosszat se félve . . ,
Egykedvűen csak élek én . . .
Hálóit más hadd szőjje-fonja . ..
Lelkembe' nincs se vágy, se gond ma
Nem várok én semmit se már . . ,
Az élet, ugy a hogy, lejár.

Igaz, hogy a penész belepte
Lelkem falát, s hideg van ott . . .
De látja egykor más felette
Ragyogni még a szép napot . . .
Lesz még virág, lesz fény is itt még,
Koporsómat ha sírba vitték . . .
Nem várok én semmit se már . . .
Az élet, ugy a hogy, lejár.

Vasárnapi Ujság. 1888.
 
 
0 komment , kategória:  Dömény József  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 219 db bejegyzés
e év: 3076 db bejegyzés
Összes: 29505 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3079
  • e Hét: 25368
  • e Hónap: 142202
  • e Év: 1718027
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.