Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Benjámin László: Nap nap után
  2016-12-05 12:48:04, hétfő
 
  Benjámin László:

Nap nap után


Nap nap után, év év után odébbállt,
ha mit hozott, elvitte mind -
Limlomokat hagytak hátra neked, fakuló
fényképeit az éltnek, ami egykor a tiéd volt.

Elhagytak, el barátaid is, egyre többen
gyülekeznek a föld alatti országban,
kihűlt ajkukon a néma intelemmel,
hogy utolsó napodra
annyit marad, amennyit másoknak adtál.

Megismerted az anyaggal viaskodók
alázatát és gyönyörűségét,
megdolgoztál kudarcaidért is -
Emlékeidet lapozva ne bujj meg falaid közt,
a munka ne hulljon ki kezedből:

Nincs más esélyed,
hogy amíg még vannak nappalaid és éjszakáid,
együtt tudj élni magaddal,
békén feküdj le, könnyű szívvel ébredj.
 
 
0 komment , kategória:  Benjámin László  
Benjámin László: Két évtized
  2016-09-10 04:45:01, szombat
 
  Benjámin László:

Két évtized


Megtömött szatyraiddal szálltál vonatra tegnap.
Szaladgálsz dolgainkban, távol egy éjjel, egy nap.
Rendet csinálsz a házban, vesződöl pénzügyekkel;
ébren talál az éjfél, talpon a kora reggel.
Várnak, mint máskor is, kicsinyes napi harcok,
leszid goromba árus, morózus hivatalnok.
Vár a teknő, a tűzhely, varrógép - s még mi minden!

Ügyetlen választottál, látod, amikor engem;
Lélek kalandosát, örökkön tépelődőt,
kapkodót, megviselt idegzetű elődök
nyugtalan ivadékát; költőt, kinek nem ízlett
a testi munka malma, se hivatal, sem üzlet;
ki volna bárhol is, sosincs egészen ottan;
búsong csak, a világ bajával megrakottan.

Láttam én, megjegyeztem, még könnyebb léptű, táncos
idődben menyi szívet, szemet vonzott magához
szép lábad, kedves arcod, hegyes, rugalmas emlőd.
Kérleltek derekabbak,m hogy választ adj, igenlőt
- mégis hozzám szegődetél., Így lett inden napod
tizennyolc óra munka után, huszonnégy óra gond.
Talpon csak, egyre résen: bajban voltál a higgadt,
tudtál bármely keservben álarcot venni, vígat -
voltál hozzám igaz, ha kellett: színleléssel,
nyugtató szép szavakkal, szerelmes öleléssel.

Ó, asszonyi karok, lábak, ti kulcsolódók,
összefogók a férfit, int abroncsok a hordót!
Lágy voltál és megedzett, fonódtál rám tüzesen,
magad hajlítva hozzám, tartottál: szét ne essem!
S mivel tölt meg a kor? szerelmed mire őriz?
nemes bor lesz-e éltem vagy poshadó esővíz?
- mit gondoltál te azzal! lelkedben élt olyan hit -
De jó is volna hinni magamban tizedannyit...

Becsapódott mögöttünk immár két évtized
két nehéz kapuszárnya - mit bír el még szíved,
mit látsz kecsegtetőt, háttal az ifjúságnak?
Csuklóit fájlalod, eres, dagadt a lábad;
be vagy kerítve végképp: egy férfi, négy gyerek,
ragadozó fogakkal faljuk fel életed.

Lázadtál volna fel! - ne mondd, hogy nincs okod rá:
hisz éppen gyöngeségem, csöndem tett zsarnokoddá.
Te mégse lázadoztál - voltál, hogy én lehessek;
adtál oly egyszerűen, mint fényt az égitestek.
S én mindent elfogadtam, magától értetődőn,
szelídségnek hazudván alantas férfigőgőm,
s adtam nevet neki: Sors, Hivatás, Költészet!

Futnék el már előle, dobnám el az egészet,
zajostul, sikerestül,kínostul odahagynám,
bújnék egy zugba véled, kenyéren élni, hagymán,
ha másképp nem találhatsz pihenőt már, nyugalmat,
hőség és fagy között még nyárvégi jó fuvalmat.
Futnék, vinnélek el... s aztán, ha mégsem így lesz -
segíts meg egyszer azzal, hogy magadon segítesz!

Nem ittam életemnek fenékig még a rosszát,
sebek várnak, kudarcok, csont-hajlító Canossák,
s az ördög tudja,még mik - s nem bírok szökni mégsem.
Valamit kezdtem ifjan: hát lássuk, mire végzem!
Sorsom előre lódít? korán a föld alá tesz?
Nekem e sors fonákja, a rossz is - mint a mágnes.

Töprengve, bűntudattal mindez eszembe ötlött,
miközben hánykolódó szívem jelenti jöttöd.
Késő a délután már, most szállsz fel a vonatra,
ideges vagy, rohantál, sóhajtva ülsz a padra;
hajad rendezgeted, lesimítod a szoknyát,
élénkebb ívre húzod ajkad halvány pirosát.
Most, hogy leülhetsz végre,k gyereksírás se hajszol,
foglalkoznál magaddal - de ültödben elalszol.
 
 
0 komment , kategória:  Benjámin László  
Benjámin László: Emberi csönd
  2016-08-29 06:10:07, hétfő
 
  Benjámin László:

Emberi csönd


Lélek nyugalma, ritka ünnep!
Mit kéne tennem, hogy ne szűnj meg,
Maradj mással, magammal is
A városban is, nappal is?

Nem törődöm hírrel, se pénzzel,
Az életből nekem kevés kell:
Szólhassak szívből, szabadon,
Ne gyújthassák rám panaszom.

Vége a nyárnak. Ez az év is
Elmúlik, vele múlok én is.
Fáradtan, túl a negyvenen
Megforgatom még fegyverem,

Hogy kicsikarjam tőled, élet,
Azt, ami mindenkit megillet:
Néhány év jó emberi csöndjét,
Mielőtt végleg elköszönnék.
 
 
0 komment , kategória:  Benjámin László  
Benjámin László: Elesettek
  2016-08-25 07:21:15, csütörtök
 
  Benjámin László:

Elesettek

Lánctalpakon, egyenruhában jön a HALÁL értetek.
Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett.
De már emléketektől is veszik el a becsületet.

Élők és holtak: fosztogatónak Titeket gyaláz, aki
Ezt a szomorú országot utolsó kincseitől akarja megfosztani.
Hát jöjjön a lánctalpas Hatalom! Szívünket fossza ki!

Ágyúszó, könnyűzene búcsúztatja az elesetteket, nem sírás.
Mi lesz velünk? Már csak a sírban van a szabadulás?
Nincs felelet. Csak a vér van, csak a gyász.

Irodalmi Újság, 1956. november 2.
 
 
0 komment , kategória:  Benjámin László  
Benjámin László: Nem adhatsz többet
  2016-08-20 04:38:33, szombat
 
  Benjámin László:

Nem adhatsz többet


Bátran légy tenmagad, akárhogy ráncigálnak,
vezérnek lássanak bár, vagy muzsikus cigánynak,
fölemel tisztelettel a világ, vagy legyűr,
a páholyban, a porban az vagy, ami belül.
Bátran légy tenmagad, míg valahol tanyát lel
a hústól és velőtől megszabadult halálfej,
s a jajszót, a parancsot, a színt, a dallamot
többé nem közvetítik a síró huzalok.
Elég szégyenre-kínra, hogy magadat kihordod,
mi történjék veled? - az már nem a te dolgod.
Ha itt az ideje, a sűrűből kibukkan
a végső látomás, a dörzsölt politikus kan,
Allah kinyújtott karja, a császár jó híve,
nem véti el soha, kit kell ledöfnie.
Megemlegesse minden, hogy hajdan Lilla volt -
kecsét és kellemét és báját buzgón dalold,
meg is sirat talán a szép Vajda Juliska,
hites ágyába bújván - s mehetsz a francba, Miska.
Félszeg, gyötrött alak, javító szenvedély
magát-pusztító lángja, szigor, komoly kedély -
,,Nem volt közénk való!" - az optimista nemzet
leköpi tisztelettel Kölcsey Szent Ferencet.
Adnak érdemkeresztet, adnak szép hivatalt,
s aztán már senki gondja, ha ,,jobb részed kihalt".
Egy gesztust a világnak, ördög vigye a lelket.
És tűrd, hogy rádszegezzék dermesztő önfegyelmed.
Kérő gyermek-mosoly, osztódó képzetek
sövénye tartaná fel a massziv végzetet?
Megraktad a szerelvényt szétszabdalt életeddel,
s Pista-e, vagy Attila? - világ árvája ment el.
Leteszel ám te is balsorsot és szerencsét,
fölösleges batyúd lesz erő, szándék, tehetség,
s ha végképp szétzilált is közöny, kétség, ököl,
megold és összefoglal a türelmes gödör.
Akárhogy hízelegnek, akárhogy követelnek,
ne ítélkezz fölöttük, ne kérj tőlük kegyelmet.
Ha sorba áll mögötted, ha szétszed a csapat,
bátran - de hogyha félsz, hát félve - légy tenmagad.
Végezzék el magukban: elvetnek? elfogadnak?
Amit majd a halálnak - többet nekik sem adhatsz.
 
 
0 komment , kategória:  Benjámin László  
Benjámin László: Köznapi dolgok igézete
  2016-08-19 07:17:38, péntek
 
  Benjámin László:

Köznapi dolgok igézete


Még azt se mondtam el, milyen csodás
nagy éjszakán az ezüst zuhogás,
a hangtalan föld határaira
lezúduló csillag-Niagara.

Még sose mondtam el a színeket,
szürkébe foglalt hétszín íveket,
fehér havat a zöld fenyőgallyon,
piros kendőt a fekete hajon.

Még sohase soroltam el az ízek
mindegyikét; húzó fanyart az ínynek;
maró sósat; viasz-sejtekbe szűrt
viráglevet; hánytató keserűt.

Nem mondtam el az évszakok futását,
hogy mily kápráztató a zuzmarás ág,
jázminvirág a tavaszt illatozza
és napernyőjét kinyitja a bodza.

Nem mondtam el megannyi búját-mézét
az életnek, mit kuporgat öt érzék
s a szív mélyében születő zenét -
a köznapi dolgok igézetét.

Köznapok - csupa izgató magánügy:
Holdfény, kenyérharc, becsület, madárfütty,
vihar bőgése - minden ámulásom
az életen csügg, nem az elmuláson.

Ki a világgal váltam vala eggyé,
kívánkozom - s nem engednek közüggyé
önvádak, fagypontig süllyedt viták,
szidalmak, s görcsös ars poeticák.

Hogy osztanám a földnek és egeknek
sok apró kincseit az embereknek...
Minden élet: szolgálat. Ez becses még -
törvényem, sorsommal kötött egyezség.

Mert fogtam én a siker pilleszárnyát,
s nem boldogabb, csak lettem tőle gyávább,
s maszattá rondult ujjamon a hímpor.
Mind kínná torzul, ami nem lett kínból.

Adj, élet, munkás férfikort, öregkort,
s erőt, annyit: Ha mennem illik egykor,
még síremlékem is magam faragjam!
S ne menjek úgy, hogy lelkemmel haragban.
 
 
0 komment , kategória:  Benjámin László  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2017.10 2017. November 2017.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 229 db bejegyzés
e év: 3086 db bejegyzés
Összes: 29515 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3879
  • e Hét: 32948
  • e Hónap: 149782
  • e Év: 1725607
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.